Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-24 / 37-38. szám

2 új ifjúság-----------------­A Reuter és a TASSZ „NORMALIÍAIODIK Az jelenti: élelMISZer-Ell&TAS CSEHSZLOVÁKIÁBAN!" *MISZ** A legfrissebb helyzetkép A szlovákiai ifjúsági mozgalom tanácsainak sz erdai ülése nem változtatott az eddig kiala­kult törekvéseken és elképzeléseken. —O— Szeptember 18-án az Ymcában — a szlovákiai if júsági szervezetek történetében először ült asztal­hoz 11 tanács jónéhány képviselője, hogy elmondja elképzeléseit a fiatalok szervezeteinek jövőjéről.-0­Xz ülésen részt vettek Stúr Küldetése Szervezetének, a Pionír Szervezetnek, a Falusi Fiatalok, a Junék, a M1SZ, az Ukrán Fiatalok, a Tábornik, a Dolgozó Fiatalok, Tanuló Fiatalok, a Főiskolások és a Klubok Szövetségeinek képviselői. —O— Bevezetőként Róbert Harencár mérnök Husák elv társ egy nappal előbb elmondott beszédének szelle­Josef SmrkovskJ: AZT HISZEM, ÉRDEMES IGAZAT MONDANI. EZT TETTEM EDDIG IS ÉS MEGÍGÉRHETEM, HOGY EZUTÁN IS EZT TESZEM. HA ESETLEG EZ LE­HETETLEN LENNE, AKKOR INKÁBB HALLGATNI FOGOK, BÄR HISZEM, HOGY KISÜT MÉG HAZÁNKBAN A NAP!“ méhen ismertette a ..jelenlegi politikai helyzetet", ami szerint teljes mértékben alá kell vetni magun­kat a „moszkvai egyezményének és nyíltan fel kell számolnunk január után elkövetett hibáinkat —O— Vlado Borodovták mérnök a CSISZ SZKB titkára előterjesztette a Slovákiai Központi Bizottság ja­vaslatát az új szövetség szervezeti felépítésére. —0— Az ülésen minden rétegszervezet képviselője elm ondta a magáét, — a miénket Varga Sándor — ami lényegében a központi javaslat támogatása és hely eslése . volt. Akadtak persze ellenvetések is. első­sorban ami a nemzetiségi érdekek figyelembevételét Illeti. Érzésem szerint azonban még fokozott hang­intenzitásuk sem pótolhatta érveik gyámoltalanságát és így képtelen volt megváltoztatni a többség nézetét. —0— Mi — a MISZ képviselői — egymás között mege gyeztünk abban, hogy következetesen betartjuk — idöbelileg is — eddigi munka tervünket, miszerint a MISZ-t a II. Országos Aktíván, vagy helyesebben a MISZ alakuló konferenciáján kikiáltanánk, mégpedig október 12—13-án. Addig — ugyancsak eredeti tervünkhöz hűen — meg kell valósítanunk a Járási Aktívákat és 28-án a MIKT utolsó ülését. —0— A Magyar Hiúság Központi Tanács tagjain ak: 3. ülésünk halározatainak értelmében szép (ember 28-án újból találkozunk a pozsonyi Ymcában 9 órakor. Az ülésen ellenőrizzük a 3. MIKT határozat ninak eredményeit, értékeljük a Járási Kon­ferenciákat, a Metodikai Csoport és a Progra miavaslat véglegesítésére kijelölt csoport munkáját, megbeszéljük az alakuló MISZ konf erencla előkészületeit és megvitatjuk az 1. ol­dalon közölt CSISZ SZKR titkárságának javas latát. Tegnap ülést tartott a MIKT Végrehajtó Bi zottsága és megbeszélte a tanács utolsó ülé­sének előkészületeit, (gg) .. Six . wuvt ,*UL lúaxU^-m 'a c m/Yu ív o tyuwdbwi Kopócs Tibor rajza A CSISZ SZKB titkárságának a vé eménye szerint a Központi Bizottság és annak tanácsai ellentétes szükségleteit figyelembe véve kell hogy kialakuljon. A szervezetek belső felépíté sének kérdései iényegében már a CSISZ SZKB márciusi plénu­mán elhangzottak. A föderáció különböző, jelle­gű szövetségek — szociális, nemzetiségi, stb. — szervezetei­nek önálló egyesülése. A föderális szervek parlamentális alapon alakulnának. Csupán kétszintű — központi és járási — szervekkel számolunk. A legfelsőbb föderális szerv a par­lament, ahol minden szövetség egyforma számarányban tenne képviselve. A parlament elnök­ségét a szövetségek elnökei ké­peznék, ezek egy közös elnö­köt javasolnának, akit a parla­ment választana meg, mint a föderatív szövetségek elnökét. Ami a gazdasági kérdés meg­oldását illeti, azt hisszük ér­vényben lehetne az önállóság elve, betartva a közös gazda­sági irányokat, megoldásokat. A központi szervektől — kor­mány, NF — kapott alapot szét­osztanánk, hasonlóképpen a kö­zös akciók bevételeit is. Az Ön­állóan szerzett anyatgiakkal és a tagsági illetékekkel az ill. szervezet rendelkezne. Az önálló szövetségek appa­rátusát maguk a szövetségek építhetik ki, számolva a jelen légi szisztemizációval. A szlovákiai kongresszus ösz- szehívását december közepéig szeretnénk megvalósítani. Ad­dig sor kerülne a lárási Kon­ferenciákra álláspontra helyez­kedtek az ifjúság szervezetei­nek jövőjét illetően: X. A közponli szervek a CSISZ föderatív alakulása mellett dön­töttek. 2. A járást szervek túlnyomó többsége a CSISZ jelenlegi for­mája mellett állt ki, csupán a munka és az érdeklődés alapo­sabb megszervezését javasolja. Az itt említett két koncepció kizárja bármilyen kompromisz- szumos megoldás lehetőségét. Az egységes szervezeti felé­pítés formája ellentétben van a január utáni progresszív po Unkával, amelynek legjeilem zöbb vonása a demokrácia el veinek az elmélyítése. Az ifjú sági szervezetek föderatív for- mája az egység fejlettebb fokát képviseli és figyelembe veszi a demokratikus elveket, figyelem­be veszi a fiatalok különböző rétegeinek és csoportjainak ér­dekeit, g föderatív szervek fel­építése alulról indul ki és a fö­deratív szervek önálló jogkört kapnak, A szövetségek programja a közös célok és közös akciókból Indulhatna ki. Ezek a kül- és belpolitika, a materiális és anyagi kötöttség és az össz- szlovákiai 111. az ossz ifjúsági akciók. Közös továbbá az er­kölcsi és,politikai program, a szocialista társadalomhoz való viszony, a hazafiság és a nem­zeti büszkeség, a humanizmus és internacionalizmus; közös az elméleti bázis a marxizmus-le nintzmus talaján, valaminr a párt vezetőszerepének res­pektálása a párt - politika ellenőrzésének és kritikájá­nak jogaival. Közös érdek a Nemzeti Frontba - tömö­rülés, mert rajta kívül semmi­lyen organikus politikai tevé­kenységet az állami szervek nem engedélyeznek. A szlová­kiai kongresszus még a jelenleg érvényben lévő alapszabályza­tok értelmében alakul, de meg­hívjuk rá a rétegszervezetek képviselőit Is, akikkel azután együtt kikiáltanánk a Födera­tív Szövetséget. (g) „A feltaláló valódi arca" 1908 Kérünk minden klub-tagot, aki egyben a CSISZ tagja is, addig, amíg nem lesz hivatalos új bélyegünk, vásárolja az egyelőre érvényben lévő CSISZ- bélyegeket! Itt jegyezzük meg — és ismételten hangsúlyoz­zuk — hogy a MISZ a Cseh­szlovákiai Ifjúsági Szövetség önálló szervezete kíván lenni, amiből- az következik, hogy je­len pillanatban is a CSISZ-hez tartozik. (Hivatalosan és legá­lisan!) A MIKT is a CSISZ SZKB mellett működik. k Kérjük a magyar alapiskolák, középiskolák. tanonciskolák igazgatóit, és tanárait, hogy engedélyezzék a fiatalok klub- tevékenvséqét. Ha nincsenek tisztában a MISZ küldetésével, tanulmányozzák át a MISZ pro- qramjavaslatát, az Oj Ifjúság 33. számában. Szeretnénk, ha az alapiskolák 9. évfolyamának ta­nuló) Is MiS7-tagok lehetné­nek! <Maoí(“™ai< az iskoláikban ők is klubot, vagy alapszerve­zetet. Ha ez nfem sikerül, akkor jelentkezhetnek a város ill. község klubiában. Bízunk pe­dagógusaink megértésében és 'énio,patásában. k Több állásfoglalást kaptunk közelmúltunk politikai esemé­nyeivel kapcsolatban. Sajnos, többségük nem közölhető, mert ismét bevezették a cenzúrát. Felhívásaitokat, rezolúcióitokát megőrizzük. k Ne hagyjátok magatokat be­folyásolni azoktól, akik féle­lemből vagy személyi érdekből tiltó- vagy ellen-tevékenységet fejtenek ki. Hivatkozzatok minden esetben arra, hogv cél­jaink összhangban vannak az állam és a szocializmus érde­keivel — de anyanyelvűnk megőrzésével, ápolásával és egyenértékűségünk tudatával szeretnénk elérni azokat! Pro­gramjavaslatunk választ ad minden ellenérvre. (9) and ivat­u, %m... ... azt gondolom magamban, hogy még maradt számunkra egy. kis kátyú és húzási lehetőség. Mert mi ju eszembe mikor elol­vasom a szellemes rigmust (Ha jől megy majd a MISZ, e kátyúból kiviszi!)? Egy latyakos kátyú, egy izzadó kocsis és az időnként, hú­zásnak lelkesedő lovak. így fogalmazódott meg bennem a MISZ. S szinte biztosra veszem — neki komolyodva a témának —. hogy a rigmusbelt feltevés beiga­zolódik. A klub-mozgalmak kere­tén belül nem egyszer bebizonyí­tott uk, egészséges, tiszta a saját lábunkon megállni vágyó és tudó fiatalok vagyunk. Mondom, szinte biztosra ve­szem a sikert, mert némely kéte­lyeket még nem sikerült magam­tól elhessegetnem. Mert olyan ez mint a mesében, mindig előkerül a liétíejü sárkány. A tüznyaiábok helyett megszabott irányvonalakat okád. Fiúk, lányok! A sárkány elő­ször csak mosolyog, s azt mortd- ja, a hosszú évek tapasztalatéból leszúrt tanácsaimat nyújtom nék- tek. Vigyázat a tanácsadóknál! Nehogy a sok tanács rengetegé­ben elvesszen az ügyünk. Aztán ápoljunk, minden ápolni valót! Irodalmat, sportot, mező­gazdaságot. ipart... Ne hordozzunk súlyos bánatfelhöket homlokunkon. A fiatalság FIATAL KORRAN SEM BŰN! Szerintem a fiatalság, fantázia és szabadság jegyében kell, hogy megalakuljon és működjön a MISZ. S kint leszünk a kátyúból! Kovács Magdi

Next

/
Thumbnails
Contents