Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-19 / 34. szám
/ n A mmz ember lábbal születik ■ 1— vagy. ha úgy tetszik, emberrel születik a láb — méghozzá kettő. Azonkívül, hogy labdarúgásra, fenékeribil- lentésre és — nem értem u- gyan, de azt mondják lábatlankodásra is használják. az emberek főleg járni, jobb szó híján közlekedni szoktak vele. Az autónak négy, a lábnak egy tucat sebessége van. s ezek közül csak egyetlen közös: állni mindkettővel lehet. Míg a lábbal igen, addig az autóval nem lehet: andalogni, ballagni, futni, sőt iszkolni sem. Mielőtt valaki ennek ellenkezőjét szeretné bebizonyítani, vegye tudomásul, nem vagvok autó- tulajdonos! Sőt. Se tevém, se lovam, se szamaram, se biciklim nincs. Tutajom sincs, léghajóm sincs, repülőm sincs, szárnyaimat kiskoromban levágták. Nem vagyok tulajdonosa sem gyaloghintónak, sem szánnak — s nem tartom helyesnek, ha szánnak emiatt', mivel tökéletesen elégedett vagyok a lábaimmal. Mellékesen megjegyzem, kettő van nekem is. Mindennek ellenére is két láb tisztántartása sokkal olcsóbb, mint egy autóé. Amíg nekem egy^ lavór langyos-sós víz is élég, addig az autóhoz ilyen sampon, olyan paszta, meg amolyan balzsam szükséges. Lábam karbantartásához nem kell speciális szervizszolgálat. amiért persze fizetni kell. nem kell hozzá csavar-' húzó, fogó és csőkulcs, egy-* napos üzemeltetéséhez élég öt-haí liter benzin ára. Ha erre többet költők s a pénztöbb- létén én is folyékony üzemanyagot vásárolok, — nem tudok jálrni... apropó, közlekedni. S ha mégis muszáj, akkor szé- deleave vagy négykézláb. „De már elég a „bevezető filozófiából“, rá kell térnem a tárgyra. Annyit még szükségesnek tartok megjegyezni, hogy lábaim alá nem kellenek utak sem. Hátrányuk annyi, hogy levegőben és vizekén, főleg tiltott vizeken nem lehet velük közlekedni. Igaz, autóval sém. Hajóval a vízen, repülővel a levegőben szokás, de hát é- zekkel meg a szárazföldön... bocsánat, most már igazán csak arról szólok, amiről akartam. Következik tehát a helyszíni beszámoló egy többszáz négyzetkilométeren elkövetett' „közlekedési kihágásról.“ Mint stoppos, autóstoppal végigutaztam Szlovákiát, majd szolgálati kocsival ismőí visz- szautaztam, azért, hogy minket „stoppoljanak“. A-_ nek nem mindenütt van értelme. illetve eredménye. Autót ugyanúgy mindenki stoppolhat — kisebb, nagyobb e- séllvel. Az autóval egyidős autóstopp történelem bebizonyította, hogy a stoppoló esélye egyenesen arányos nemével. E- rőszakos autóstopp nem létezik, mert ha erőszakos, akkor már útonállás — ehhez fegyver is szükséges — és az is bebizonyosodott, hogy a meg- álliak-neálljak kérdés nemcsak a vezetőtől és a kocsi utasaitól. hanem a stoppoló fegyverétől függ leginkább. Igen, fegyverest mondtam, de mégsem útonállást. Ismételtem u- gvanis önmagam, tehát azt a- karom mondani, hogy nőnek lenni és autóstoppos nőnek lenni elég biztonságos fegyvert jelent a „szakmában.“ Nagyjából ennyi az alapszabálya. © * 9 Garamszentbenedekről hajtunk Nvitra felé. A falu szélén egyenruhás katona stoppol. A gépkocsivezető még nem tudja, hogy ezen az úton különös viszonyban vagyok, illetve szeretnék lenni az autóstopposokkal. Mielőtt megáll, eqv kurta mondatban tudatja velem, hogy katonákat kivételesen felvesz. Megállunk, a katona lehajol, beköszön az ablakon, mondja, Nyitrára utazik. illedelmesen kérdez, arra megvünk-e, ha igen. vigyük el őt is? Beszáll a kocsiba s azonnal beszédbe kezd. inkább úgy mondanám, mentegetőzik, hogy megállított bennünket. A sofőr egy szót sem szól, látom az arcán, dühös, a katona nem látja. Legszívesebben letolná, miért mentegetődzik, miért kérdezte nagyiiledelmesen, hogy elvinnénk-e Nyitrára. Hallom a sofőr kimondatlan mondatait: Mit gondol, miért álltam meg? Csak nem azt hiszi. hogy magától akartam az útirányt megkérdezni, vaqy a rangjára voltam kiváncsi. Ha az ember megáll egy stopposnak, aki kiteszi a kezét, ahhoz nem tartozik magyarázat. Értem ? 1 A katona beszél. Garamszent- benedeki. Szerencséje van, ide helyezték a közeibe, csaknem akkor ugrik haza, amikor a- kar. Nyitra és Garamszentbe- nedek nincs messze egymástól, autóstoppal, ha szerencséje van az embernek, valóban még ebédelni is hazajárhat'. — Praktikusnak tartja a stoppal való utazást? — Vitathatatlanul. Szerencsém van. — No meg katona is. Az egyenruha jelent annyit, mind a szoknya. — Lehet. Én viszont már hatodik hónapja katonáskodom, hatodik éve járok autóstoppal, de különösebben nem tapasztaltam, hogy a zöld ruha hat a vezetőkre, Különben, ki tud- 1a, Fő, hogy szerencsém van és most időre beérek. — Régóta állt már az út mellett? — Tíz perce. Nem az útnál vesztegettem az időt, odaza az asszonynál. Nem tartja veszélyesnek ezt a közlekedési módot — még mint katona sem, akinek időre be kell érkeznie a kaszárnyába. Azt hajtogatja, hogy szerencséje van. Utálja a vonatot', az autóbuszt drágálja, különben sem rajong a kényelemért, meg a gyorsaságért Tavaly végezte a főiskolát' — képzőművész. Kérdem a nevét, megmondja. Ismerős a név, lehet', hogy csak a helyzet miatt vélem annak, nem tudom. Aztán másra, a művészetre terelődik a sző. Közös festőismerősökről beszélgetünk. Érdekes ember, kiváncsi leszek a képeire. Megérkeztünk Nyitrára. A sztorvt tényleg a végére hagyta. Mielőtt kiszáll. elárulja, hogy legfőképp elvből utazik autóstoppal. Pontosan vezeti, papíron nyilvántartja, mennyibe került volna alkalmas közlekedési, tömegközlekedési eszközzel a stoppal megtett' út, és annak árát szigorúan és azonnal az utazás után félreteszi. Hihetetlen volt, de aztán elhittem, mert megmutatta a noteszt a számokkal, hihetetlen, ha elmondom, de kocsira gyűjt. A húszezret már pqv éve befizette s a hátralévő összeg fele is összegyűlt. Azt mondta, csupán . az „útiköltségből“. ígv volt. M't csináljak, ha hihetetlen, mit tegyek, hogy hihetővé tegyem, ha maoam elhittem neki, A későbbiek során bebizonyosodott, hogy „extrapéldány“ volt. véletlenül éppen a kezdetén ennek a riportnak. A *L„ a vonaton határoztam el hogy autóstoppal indulok visz- sza Pozsonyba. Délután öt óra volt. szentül hittem, hogy nyolcra hazaérek. Annyira hittem, hogy sikerül... persze, hoqv hittem, három órám volt az útra. Talán öt percet sem vártam, megállt egy kék teherkocsi. — Hová megy? — kérdezte a vezetője. — Pozsonyba, ha lenne szíves... — Rossz helyen áll, menjen át art‘3 az útra — mutatta, — De ha kerülővel nem sajnálja, Szénéig elviszem. Beszálltam. háromnegyed hatra Szencen voltunk, bent a város közepén. Ki kellett gyalogolnom a főútra, gondoltam ott biztos fogásra számíthatok. Egy órányi idő alatt, vagy száz kocsi közül egy sem állt meg. Elindultam gyalog, úgy véltem, maid útközben könnyebben felvesz valami, mint szegény gyalogost, és nem mint tápész ácsorgót. Hét óra volt, nyolcra okvetlenül haza kellett érnem. Öt kilométeres gyaloglás alatt sem sikerült semmi. Ekkor már komoly szorongás vett rajtam erőt, mert valóban nagvon sok múlott azon, hogy nyolcra célbaérek-e vagy sem. Szembe jött egy kerékpáros. Megkérdeztem, hány kilométer ide a cseklészi állomás, és ha továbbgyalogolok, lesz-e azonnal vonatom. — Húsz perc múlva indul, de nem hinném, hogy utoléri. Fogjon valami autót, legalább az állomásig. Azon a szakaszon az országút párhuzamosan vezet a vasúttal. Sietni fogok — gondoltam — s ha magam mögött meglátom a vonatot, futni fogok, el kell érnem, be kell érnem, ha nyolcra nem Is legalább háromnegyed kilencre. Két kilométernyire a cseklészi állomástól, amikor a századik hátrafordulás után megláttam két fényt a síneken, futni kezdtem. Belihegtem az állomásra. Csak arra figyeltem, elhagy-e a vonat, vagy sem, észre se vettem, hogy tévedtem, mert az a két fény ott mögöttem, visszatolatott. Tehervonat lehetett. Kérdem a forgalmistát, mikor megy vonat. Két óra múlva. Megijedtem. Gyerünk ki az országúira! Egv kocsi, két kocsi, húsz kocsi. Állj meg, állj meg, állj meg! Két sárga reflektor, su- hanás, két piros Üámpa. Csodálatos módon sok kocsi jött, pedig már sötét is volt, szombat is... ötletem támadt, szentül hittem, hogy segít. Vagy kétszáz méternyire tőlem jelzőtábla állt az út mellett, rajta nagv foszforeszkáló betűkkel: Bratislava: Elmentem a tábláig, egészen felfrissültem. Míg odaértem, két kocsi ment el mellettem, fle nem is intettem nekik, annyira hittem, hogy maid az ötlet biztosan segít. Megálltam a tábla alatt, jött a kocsi. Egvik kezemet elétartottam a másikkai pedig a táblára, ahol úticélom fel volt írva Egv kocsi, tizenöt kocsi. Ekkor már dühöngtem. Ojabb ötlet, lesz ami lesz — letérdepeltem, .lőtt a kocsi, integettem. kezem fejére mutogattam, a karórámra, hogy értsék meg, nagyon fontos, időre be kell, hoqv ériek. Ekkor már kilenc óra is elmúlott. Ismét elment vagv tíz kocsi, de már ritkábban jöttek. A szükség ismét ötletet szült, elővettem egy százast, és ha jött kocsi, lobogtattam — térdepelve. De kár mondani, még már nem is emlékezem pontosan, hogy történt. Egv magányos férfi vett fel, vagy háromszáz méterrel odébb állt meg, mint ahol én álltam. Egv szót se szólt, csak köszönt. Mentegetőztem. Bosz- szantott, hogy látott térdepelni. Nem tudtam, mit mondok, halálfáradt voltam. A férfi hallgatott. Tudom, hogy jól tette, ez volt tőle akkor, abban a helyzetben a legemberségesebb viszonyulás, de nem tudtam elviselni a hallgatást, borzasztónak éreztem. Életemben sosem voltam megalázkodó természetű, de Igazságtalan se. És mert akkor meq kellett aláz- kodnom, igazságtalan voltam. Nem bántam mi történik. Miért állt meg? — kérdeztem szinte gorombán, felelősségre- vonásként. Nem bántam, ha kidob. történjen, ami történik, már mindegy volt. Ekkor kezdett beszélni. Beszélni — nem kérdezni. Eg.vüttmaradtunk e- gész éjszaka, mindketten berúgtunk. Eleinte nem akart inni, majdnem megütöttem. Ah! Kár erről beszélni, megírni úgysem tudja, hiszen elmondani sem tudtam, pedig drámát lehetne írni ebből. Tudja mit veszítettem el azzal a késéssel? Az állásomat.“ C'— * * stoppom“ egyik példához sem hasonlítható. Utaztam harminckilométeres szakaszon tíz autóval, traktorstoppos is voltam, gyalogoltam is eleget. Érsekújvártól Tardosked- dig egv ember ölében ültem. Tardoskedden ’ ' miután az illető öléből kiszálltam, felvett egv Volga. Két férfi ült benne. meq egv nő. Tornócon, a kocsma előtt, állt 'eqv fagy- laltos. Egyikük meglátta, álljt kiáltott. Fagylalt — mondta. — Egv, kettő, három,'négy —számolt — négy fagylaltot az izzadt társaságnak — és már ugrott is ki a Volgából. Uj- iai között hozta a tölcséreket, az egyiket leejtette, visszament. vett helvette, szétosztotta köztünk. Először a hölgynek. aztán nekem, a sofőrnek, s magának a negyediket. Szinte kellemetlen helyzetbe hozott az a természetesség, aho- ovan csinálta. Pediq útközben szót sem váltottunk egymással. Pozsonyig lestem, hátha én is meglátok egyet, és duplán viszgnozhatom. Nem sikerült. Az utam viszont annál iobban. Tardoskeddtől Pozso- nyig, megszakítás nélkül egy luxus-Volgával, fagylaltozva, ismeretlenekkel. # * • X. és Y. saját kocsijukon nyaralni mentek a Tátrába. Egv hét múlva X-né, Y-né és Z„ aki X. és Y. barátja volt, elindultak X-ef és Y-t meglátogatni, anélkül, hogy azok tudtak volna róla. Az asszonyok nem féltékenységből, egy kicsit azért mégis abból, rajta szerettek volna ütni férjükön. Persze, autóstoppal mentek. Az első nap rossz volt a „fogás“, megrekedtek Zólyomban. Aki vitte őket, azt mondta Poprádig megy, de közben egy félórás elintéznivalója van Zólyomban. Általa kerültek egy lakodalmas házhoz, ahová az illető úrvezető hivatalos volt, és azt hazudta, hogy csupán fél órácskáról van szó. A stopposok megharagudtak, este tízkor faképnél hagyták az illetőt, mert mindenáron éjszaka folyamán akartak férjük hotelszobájába jutni, s ott nő-vendégeket, illetve férjüket leleplezni. Zólyomban nem kaptak helyjegyet a gyorsra, nem kaptak szállodát, nem kaptak stoppcsatlakozást. A parkban egv pádon gubbasztottak hajnalig, aztán bevitték őket a rendőrségre. Persze megmagyarázták. Semmi sem történt, de másnap igazán pechjük volt: összesen ötven kilométerrel jutottak tovább. A nők a vidéket nem ismerték. Este meg, amikor szerencséjük volt, Z — tehát X. és Y. ke- belbarátja — fékezte őket, s vagv 150 kilométeres kerülőt csináltatott velük, nehogy éjszakába érjenek a szállodába és... és véletlenül. így jutottak el Pozsonyból Tátrába — három napig tartott az útjuk. A férjek meg szerencsésen jártak. Nem azért, mert nappal érkeztek a feleségek, de azért, mert megérkeztek, hiszen rendes férjek voltak ott a „nagy idegenben“. Ezt egv hatszázhármasban mesélte három férfi közül az egvik, akiknek Rozsnyótól Kassáig voltam a potyautasuk. Í5 * ® 1/ éső délután baktattam 9kifelé Ipolyságról. Anélkül. hoqv intettem volna, megállt mellettem egv Skoda. Fiatal fickó invitált, hogy elvisz Szakállasig. Beültem. Kisült. hogy tizenhét éves. nincs haitási jogosítványa. Apjától ellopta a kocsit. Szakállasra meav lányokhoz. Eszeveszettül hajtott, féltem, próbáltam rábeszélni, korlátozza a sebességet, de ő tovább legénykedett és hencegett. Kiszálltam, aggódtam érte. Remélem, csak any- nvi baia történt, hogy az apja jól elnáspángolta. ® Bátkán felvettünk egy lányt. ój ifjúság 3 — Hová menyi. — kérdez- tűk. — Egerbe. Nagvot néztünk. — Mi Poprádra megyünk. — Nem baj, nekem az is jő. Még nagyobbat néztünk. Lőcsén kiszállt a lány, azt' sem mondta, köszönöm. 3*3 — Tudja, én négy évig ea- nu'onnal jártam. Nyugatnémet- ország. Olaszország. Bulgária, Jugoszlávia. Az volt aztán — uram. — Meséli egv autósofőr. — Tavaly Csehországban felvettem egy autóstoppos lányt. Tudtam, hogy nem szabad, da hát már sötétedett. Tizenöt kilométerrel odébb megállítottak az ellenőreink. A saját üzemünk ellenőrei, mert nálunk vannak, ők is járják az orszá- qot, és csak a vállalat kocsijait ellenőrizhetik. Kérték a papírjaimat, minden rendben volt. megnézték az árut. Ez kt, mutattak a lánvra. Egv lány, mondom. Bólintottak, nem szóltak semmit’;' a lány tíz kilométerrel odébb kiszállt, hazaérkezett. Három nap múlva már ezen a buszon !Ultem, azóta se fogtam a camionom, az én jó camionom kormánykerekét, azóta sem láttam Milánót, se Szófiát. Nem hiszem, hogy még egyszer is láthatom. hacsak nem mint turista megyek majd egyszer. « * 9 Fékcslkorgás. — Hová megv kislány? — Na üljön be, a szép szemeiért csinálok egy tize» kerülőt. Mert Ilyen 1» van. • * • Fékcsikorgás. — Kérem szépén... — Hová megy? — Komáromba, na üljön már be, nekem nincs időm, ® ☆ 9 Fékcslkorgás. — Ne haragudjon, 'dé csak egy kilométernyit vihetem, abba a faluba megyek, csak, ott, ni. — Köszönöm előttem háromszáz kilométer áll, Kassára megyek. Ne haragudjon. — Ne haragudjon, a viszontlátásra. Motorzúgás. Mert ilyen is van. ® * © Fékcsikorgás, kétszáz méterrel odébb, ahol a stoppos áll. A stoppos fut, mire éppen odaérne, a kocsi elindul. A kocsiban röhögnek, a stoppos káromkodik, még akkor is, ha lány. Mert ilyen is nagyon gyakori. w * e F 1 s beszélhetnek tovább: Prutalifásról, pimaszság- röl. emberségről, segíte- niakarásról áldozatkészségről, flegmaságről. megalázkodásról, a városszélén összegyűlt stopposok egymás közti verekedéséből. nemi erőszakról, sőt gyilkosságról is — mindezt az autóstopp kapcsán. Sokan sportnak nevezik kevesen űzik sportként. Az öttusa hatodik tusá.ja sosem lesz belőle. Míg autóstoppos, vagyok — iök vagv rosszak a lábaim —- nekem is kocsi kéne, szeretnék egvet. Míg minket stoppolnak, — van, vagv nincs hely a kocsiban, öregember, vagv lány az illető — nekem is kocsi kéne, én is szerelnék egyet. Az ilven ugyanúgy egyidős az autóstoppal. mint az az autóval. Vagy beszélhetnék tóstoppról, tevestoppról is. Az emberek utazni szeretnek utazni kényszerülnek. Spórolnak, vonatokat késnek le. vagv azért mert kényelmesnek. fanláziad úsnak tekintik — autóstoppolnak. Ez van. Ma azt mondom, hogy két- millióan ebben az országban rendszeresen stoppolnak — nem tűnik hihetetlennek. KESZELI FERENC
