Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-12 / 33. szám

Dicsekszik a playboy: Hiúságból sorozatos bűntényeket vallott be a tetten ért betörő — a gyilkosságot viszont a rendőrség derítette ki. $ új ifjúság __________ Richard Züsli, a playboy-betörő, szőke parókában a mu­latók állandó vendége. „Én vagyok a svájci gengszterkirály" Lisa Grob kijött a fürdőszobából és amint belépett a há­lószobába, felsikoltott: a szobában egy idegen férfit vett észre. A férfi egy pofonnal elhallgattatta a kiáltozó asz- szonvt, majd kiugrott' az ablakon és az odatámasztott létra segítségével elmenekült. De húsz perc múlva visszatéri: Grobék hálószobájában felejtette a tárcáját. Ez nagy hiba volt. Mert az asszony kiáltozásától felébredt' szomszédok elfogták és átadták őt a városka — a svájci Olten — rendőrségének. A rendőrségen azt hitték, valami kis tolvajt' csíptek el — és aszerint is kezelték őt. Ez sértette a fogoly önér­zetét. S hogy megmutassa, hogy ő nem egy kis hal, hanem valóságos cápa, dicsekedve kijelentette az ámuló rendő­röknek, vegyék tudomásul, hogy Svájc gengszterkirálya áll előttük. Szavainak bizonyítására, „csak úgy kapásból“, el­mondott néhány rablást, amit az utóbbi időkben hajtott végre. A rendőrség, bár kételkedett az elmondottakban, köte­lességét teljesítve, kivizsgálta az ügyet' — és rájött, hogy minden, a legkisebb részletekig igaz. Bebizonyosodott, hogy az elfogott Richard Züsli valóban szupergengszter. © 1965 augusztus 27-én betört a luzerni Nielsen céghez, ahol 93 000 svájci frankot zsákmányolt (1 svájci frank kb. 9 Kcs.) ® 1966 november 8-án kifosztotta az emmeni postahiva­talt, ahonnan 28 000 svájci frankot vitt el;. @ 1967 január 24-én 32 000 svájci frankot lopott ki egy vonat postakocsijából? © 1967 július 17-én ismét postahivatal került sorra, ez­úttal Luzernben. A zsákmány: 60 000 svájci frank. Richard Züsli huszonhat éves, jó családból származik, tanult, intelligens ember. Hogy miért tért le a becsüle­tes útról? Mert nem akart dolgozni és a playboyok fényű­ző, gondtalan életére vágyott. Szívesen látott vendége volt a bároknak, persze hamis néven és parókával, úgyhogy tel­jesen felismerhetetlen volt. Amikor Richard Züsli hiúságból eldicábkedett a rendőr­ségen viselt dolgairól, egy kicsit lebecsülte a hivatalnokok fantáziáját. Ezek gyanút fogtak, hogy a plavboy-rablő lel­kiismeretét’ valószínűleg gyilkosság is terheli. Nem téved­tek. Mert: visszaemlékeztek, hogy a Nielsen-cég kirablása u- tán feltűnően pazarló életmódot folytatott a huszonkétéves Marlis Ambühl, a cég egyik ragyogóan szép alkalmazott­ja, aki azután egy év múlva, nyomtalanul eltűnt. A rendőr­ség rájött, hogy a csinos Marlis adta Züslinek a tippet, a- miért készpénzt kapott a zsákmányból, de miután többet akart, zsarolni kezdte Züslit, aki, hogy szabaduljon tőle, eltette láb alól. A rendőrség sejti azt is, hogy Züsli a lány holttestét egy zsákba dugta, kövekkel megrakta, hogy ne­hezebb legyen és valameíyik svájci tóba dobta. Züsli öreg, .özvegy anyja így magyarázza fia gaztettét: „Mindig Németországból behozott pornográf könyveket vásárolt. Ezek rontották el őt“ Az anya érvelése ugyan nem nagyon valószínű, mert a- mit Züsli a könyvekben láthatott, még a rablások elköve­tése előtt természetben élvezhette1 évek óta egy sztriptíz­táncosnő a felesége (A Quick nyomán) Züsli fekete parókában. (VADNYUGATI TÖRTÉNET) BRODERICK GRAND: 7. LESZÁMOLÁS »••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••I ZAVAROS VASÁRNAP REGGEL Helen Tucker az utóbbi hu­szonnégy órában egy szemer­nyit sem aludt. Naphosszat férje holmiját rakosgatta cmé férje holmiját rakosgatja és csendben sír felette. Késő este volt már, amikor kinyílt a seriff irodájának aj- taia és megjelent Lary, a he­lyettes. — Mrs. Tucker, tudom, hogy nem szívesen beszél velem, fő­leg azért, mert férjéről nem sikerült semmit megtudnom, de higgye el, egyetlen kívánsá­gom. hogv segítsek önön, hisz ígv magamon is segítek... Az asszony ellenségesen né­zett a jövevényre: —Csak ki vele! Ne kerülges­se itt nekem a dolgot, csak raita! Nem vagyok én ember­evő. Csupán az alkalmatlan emberek idegesítenek. De ezt mellőzzük... No. halljam!, — e- gyenesedett fel a szikár, hat­van év körüli asszonyság. — Mrs. Tucker, az imént né- qyan hátbatámadtak. s közben eqv ismeretlen ember mentet­te meg az életemet, aki nyom­ban azt ajánlotta, hogy minél előbb mondjak le seriffhelyet­tesi hivatásomról... Az asszony sokáig hallgatott. — Azért jött, hogy siránkoz­zon? Vagy azért, hogy meg­mentsem? Hogy megessen a szívem egy trotli, haszonta­lan helyettesen? Tanácsot kér? — Asszonyom... nem tanács­ért jöttem... Ott a kocsmában hallottam, hogy... — Mit hallott? Azt, hogy ta­lán önt akarják megtenni el­tűnt férjem helyébe seriff­nek? — Mrs. Helen, az érdekel, hogy Mr. Tucker elégedetlen volt-e itteni helyével? Gondo­lom: a szolgálattal? A szikár asszony most lené­zően elmosolyodott: — Mondja Lary, mit gondol maga? Azt hiszi, hogy Bracket- ville a világ közepe? Minden ember, minden valamirevaló ember fölfelé törekszik. — Asszonyom, az érdekel, vajon Mr. Tucker beszélt-e ar­ról, hogy lemond serif fi tiszt­ségéről? Az asszony most mint egy sebzett anyaoroszlán felugrott és előredőlt, nyakán kidagad­tak az erek a dühtől: — Mit? Mit beszél itt ne­kem? Hogy lemond? Ő. Jim Tucker? Hogy lemond az én férjem? Nem, ilyesmit ne mondjon nekem senki róla, mért ez a legaljasabb sértés. Jim Tucker életében sohasem ismert visszavonulást semmi e- lől, akármi legyen az, érti? ßs ön kedves Lary Black, amióta itt van nálunk, csak tanulha­tott tőle. Csak példát vehe­tett róla. — Kénytelen vagyok önt há­borgatni. Mrs. Helen... — Senki sem hatalmazta fel, hogv engem személynevemen szólítson! — Igen... szóval Mrs. Tucker, kénytelen vagyok önt kiábrán­dítani férje határozottságát il­letően. Az imént vettem tu­domást róla. hogv számtalan sürgönyt küldött Kansas Ci- tybe. sőt még Dallasba is, hogy minél előbb mentsék fel es­küje alól. Tisztelt Mrs. Tucker, azért. jöttem, hogy erről el­beszélgessünk.... — Ez szemenszedett hazug­ság én nem tűröm, hogy a tériemről épp ezekben a ne­héz percekben bárki is így be­széljen Hal!ia-e, fiatalember! Ha a férjem kérte volna fel­mentését, valószínű, meg is kapta volna. mert. akkor annak nvomós oka lett volna... — Mrs. Tucker, a felmen­tést nem kapta meg. mert nem is kaphatta... Hisz a sürgönyö­ket Samv sohasem továbbítot­ta. valami baráti érzelgősség­ből kifolyólag. Az asszonyban egyszerre összeomlott a hideg büszkeség és lerogyott az ágyra, ahol egy nappal előbb még férje feküdt. Itt látta utoljára. — Ez lehetetlen! — suttog­ta maga elé többször. — ßn is azt mondtam, de Samvnak kénytelen voltam el­hinni... Azért jöttem. Mrs. Tucker, hogv az ön segítsé­gével esetleg felfedjem nem­csak azt. hogy Mr. Tucker mi­ért akart lemondani, hanem azt is. hol lehetne őt most meg­találni. Az asszony erőtlenül intett, hogy most képtelen erről be­szélni. Larv bólintott, tudta, érezte, mit ielent az, amit az imént mondott a seriffről. Egy ideig még állt az ágy előtt, aztán visszaballagott az irodába, és leült a seriff székébe. Kinn gyönyörű szép holdvi­lágos éjszaka volt s a hold az irodát is megvilágította. Az irodát is, meg a börtön vasrácsait is... Larv nem gyújtott világot. Lábait fölrakta az asztalra és nehéz gondolatokkal évelődve elszunnyadt. Előbb csak elszunnyadt, de később el is aludt. Azt mesél­ték róla, hogv álmában is o- lyan, mint a nyúl, nem alszik mélyen. ßs mégsem ébredt fel, ami­kor éjszakának idején kinyílt az aitó és egy árny lopózott be rajta. Ő sem hallotta, de Mrs. Helen sem ébredt fel á- julásáből határos álmából, a- nnikor az árnyék megállt az ágv mellett, gondosan beta­karta, és mint ahogy jött, o- lyan hangtalanul el is távo­zott. Larv lódobogásra ébredt. Már reggeledett. Mégdörzsölte szemét és oda­lépett az ablakhoz, Bunnyt lát­ta a kocsma felé vágtatni. S ez szöget ütött a fejébe. Az este sem volt a kocsmában, ahogy emlékszik, mintha vala­ki azt említette volna, hogy a Boolra ment. Deerecknek vitt valami üzenetet. Az rendben is volna, de hol kóborolt ilyen hosszú ideig? Visszalépett az asztalhoz, s meglepődve látta, hogy ott egy papírlap hever, melyen a kö­vetkező szöveget olvashatta: Ma este tízkor Dogan raktá­rának tetején a helyed. Irány délkelet. Égesd el! Larv roppant meglepődött és tízszer is elolvasta a szö­veget, aztán csizmája szárán meggyújtott egy gyufaszálat és lassan elégette a sárgás pa­pírlapot. Egy árva szót sem értett be­lőle. Ki és miért parancsolja ne­ki, hogy este tízkor mint egy majom, a háztetőre másszon? É>s mit jelent ez az „irány dél­kelet“? Üav határozott, hogv Bun- nyval fog legelőször tárgyalni, a gyereket ki kell alaposan kérdezni, mert valami történ­hetett az éjjel vele. Lemosakodott, aztán elindult a Fool Saloon felé. Amikor odaért, a polgárok eqv csoportja álldogált a kocs­ma előtt és valószínű az esti eseményeket tárgyalták, mert Lary megjelenése félbeszakí­totta a beszélgetést. ßpp be akart nyitni az aj­tón. amikor két hölgy lépett az utcára. Larv hallotta, hogy Deereck sógornőié jött a lá­nyával s most már azt is tud­ta. kivel áll szemben. — Jó reggelt Mrs. Cowers és Miss Linda! ön Lary Black vagyok, a seriff helyettese, ha valamiben segítségükre lehetek, forduljanak hozz.ám a legna- qvobb bizalommal. A két hölgy mosolyogva fo- aadta a legény köszönését, és elsőnek Mrs. Cowers válaszolt: — Egyelőre igazán nincs szükségünk a segítségére, de ki tudia? Lehet, hogy akad még alkalom rá... Végtelenül ö- riilünk, hogv megismertük. Ml valami kocsit szeretnénk bé­relni. hogv kisétáljunk a Bool­ra. Több mint húsz éve nem iártam itt, higgye el. nagyon megváltozott Bracketville az­óta. Az emberek Is egészen mások. Larv kissé elmosolyodott: — Mrs. Cowers, nem találja különösnek, hogy Deereck nem küldött be legalább egy ha­tárt önökért? Talán nem kap­ta meg az üzenetet... A két nő zavartan nézett maga elé. Valószínű, túl foglaltak... Tudja, hogy van egy ilyen nagy gazdaságon... No, de nem baj. Bunny, ez a kedves fiú. azt ígérte, hogy pár perc múl­va szerez valami fogatot és kikocsiztat bennünket, mert u- gyebár, ilyen hosszú és kime­rítő utat megtenni nem kis do­log, és most, amikor itt va­gyunk, a céltól mindössze négv-öt mérföldre, ez nem je­lenthet akadályt. Larv kissé bosszús volt, mert Bunnv újból kisiklott keze kö­zül, s ezért megkérdezte: — &s meddig tartózkodnak kinn a Boolon? — Azt hiszem, fél óránál tovább ne mtart... Csupán e- gész rövid közölnivalóm van a kedves sógorommal, utána visszatérünk a városba. Nagy robajjal előgördült egy fogat és fentről, a bakról, Bunnv mosolygott szélesen. — Amint ígértem: itt va­gyok! . Larv fölsegítette a két höl­gyet a kocsira, mert Bunny nem hagyhatta a gyeplőt egy percre sem, oly zabosak vol­tak a lovak. Akkor végigporolt a kocsi az utcán és felette, mint két kü­lönös virág, kinyílt két tarka napernyő. Larv vagy ötször is elsétált a Doqan-féle raktár előtt, és mintha az izzó eget nézné, a­Gyurák Éva rajza laposan megvizsgálta a tetőt, Sehoqyan sem értette, mi a fene dolqa lesz ott neki az éj­jel? Az Ms lehet, hogy tőrbe a- kariák csalni. Mindenesetre nagyon, de nagyon elővigyá­zatosnak kell lennie. Kisétált a temető irányába. Wytkins és még két-három korhelv épp most fejezte be az árokparton a négy holttest elhantolását. — Hé, Mr. Lary! Ide fejfa is kellene! — kiáltott oda neki az asztalos. — Hát igen. csakhogy az mire való. ha úgysem tudjá­tok a nevüket — szólt vissza nevetve Lary. — Meg hát, ne nekem mondd ezt, hanem an­nak, aki fölbérelt benneteket, hogy eltemessétek őket. — Ä. akkor abból semmi sem lesz, a vén zsugori Mc’Conley nem ad erre egy korty italt’ sem. ezeket is csak azért te- mettette el. hogy né rontsák az üzletet... Larv nagyot nevetett és visz- szafordult a város felé. Alig volt délelőtt kilenc óra, és már oly kegyetlenül tüzelt a nap. hogy az utcán csak az maradt, akinek halaszthatat­lan intéznivalója volt. Larv megállt egy ház élőit. Dogan szép kerti háza volt ez, alig száz yardnylra O’Brlx bankjától. Eqv ideig állt a kapu élőit, aztán belépett. A kopogtatás­ra lassan, félénken, alig pár ujjnyira kinyílt a bejárati aj­tó. — Mr. Dogannal szeretnék beszélni. A kis, kisírt szemű tömzsi asszony néhány pillanatig té­továzott', aztán kitárta az aj­tót a jövevény előtt'. Dogan a hallban ült és vala­mi iratokat rendezgetett. La­rv köszöntését dörmögvé fo- qadta. — Mr. Dogan! Feltételezem, hogy nagyobb bizalommal van irántunk, főleg irántam. Ré­gebben minden apróságot az orrunk alá dörzsölt, most 1 fiának sajnálatos esetét mástól kell meghallanom. — Ha ott lett volna, ahol i- lvenkor a helye van, akkor nem lenne alkalma most ezt a kér­dést épp itt nálam, a házam­ban feszeqeíni. — Mr. Dogan, azt hiszem, hogy.valami félreértésről lehet szó. ßn tegnapelőtt este a fel­adatomat teljesítettem, hogy az ön fia hol és merre hős- ködik, nem tartozik az én ha­táskörömbe. — Igen? Akkor mi tartozik' az ön hatáskörébe? Larv látta, érezte, hogv éri a párbeszédet teljesen értel­metlenség tovább folytatni és inkább áttért' egy másik té­mára: — Azért jöttem, mindenek­előtt. hogy kedves fia egész- sági állapota felól érdeklőd­jek. — Doktor Lowel azt mond­ja. a gverek fel fog épülni. Ennvi az egész! — Mondja, kedves Dogan úr, Jimmv Tuckerrel jó barátság­ban volt? Nem tudna nekem arról beszélni, miért akart in­nen mindenáron elmenni? — Elmenni? — ugrott fef Dogan. — ö elmenni? Ne ne­vettessen! Jimmv Tucker so­hasem akart innen elmenni. E- oész életét nyugalomban élte le itt sohasem volt... — Dogan erélyes hangja most elcsuklott. Mintha valami derengeni kez­dett volna emlékezetében. — Nos? Mi nem volt soha? — kérdezte Larv közismert közvetlenségével. Doqan nagyot nyelt, aztán tettetett biztonsággal folytat­ta: — Itt sohasem volt semmi­lyen törvénytelenség. Itt soha­sem történt semmi kivételes... Ha csak az utóbbi két napot nem mellőzzük ebből az álta­lánosításból. — ön ebben biztos, úgy«, Mr. Dogan? — Kérem, kíméljen meg az ön kedves kérdezősködésétöl. és távozzon minél előbb a há­zamból ! — A gyerekkel szeretnék be­szélni. — Az kizárt dolog. — Közös érdekről van sző, uram! — Doktor Lowel megtiltotta, hogv beszéljen... Larv megbiccentette kalap­iát és távozott’. Alig lépett ki az utcára, há­rom veszetten vágtató lovas közeledett féléié. Eqv pillana­tig tehetetlenül nézeti farkas­szemet velük, aztán vlsszaug- rott Doganék kertjébe, maid az ajtóhoz futott, de be volt zárva. A lövések zápora zúdult rá, szerencsére néhánv horzsolás­sal megúszta ezt a támadást, de_ sietnie kellett, hogy valami menedéket biztosítson, ha ne­tán visszafordulnának. De nem fordultak vissza Következik: Rankráblás mise közben Marjis ámbühl, aki életével fi­zetett azért, mert Züslit zsa­rolta.

Next

/
Thumbnails
Contents