Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-12 / 33. szám
Malaparte! a hős Arcvonalbeli tudósítóként olasz tiszti egyenruhában járta ? világot az olasz írók és leghíresebb riporterek egyike. Be- .íarta valamennyi frontszakaszt, amelyeket a hitleri gépezet Szerz°je annak a világhírű regénynek, amely ism-ben jelent meg Nápolyban s melynek a címe „Kaput“. Azóta több kiadást ért meg Párizsban. New Yorkban, Londonban, Barcelonában, Rio de Janeiróban, Brüsszelben, Bukarestben, Stockholmban, Koppenhágában, Oslóban és nem utolsósorban nálunk. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a „Kaput“ című könyve figyelmeztette az egész világot a német háborús vezetőség embertelenségeire és az irodalom ama részéhez tartozik, a- melyhez gyakran visszatérünk. A háború után Malaparte néven szeretett volna egy igaz könyvet írni a szocialista táborról. Átutazta a Szovjetuniót, elment Kínába is és nagyon sok barátot szerzett. Al'kotóter- vert keresztezte betegsége. Ágyhoz kötve is legyőzte szenvedéseit és ezt a könyvet — egy nagy költő vallomását — mégiscsak lediktálta. Ki volt ez a nagy író, páratlan erővel és tehetséggel megáldott újságíró? Malaparte anyja lombardiai nö volt, rendkívüli szépségű asszony, apja Ervin Suskert, német kalandor. A kis Kürtőt, — mert Kurt Suckert volt az író eredeti neve — nevelőszülőkhöz adták. Már mint gyermek rendkívüli képzelőerővel csodálta környezetét. . Kurt első újságját 15 éves korában alapította meg. Ez tulajdonképpen humoros rophat volt, az „II Bacchino“. A lap megalapítása után alkotóereje és hirtelen haragja tette híressé. Lapjában megtámadta a helybeli szobrászt, aki egyszerűen nem tetszett neki. A szobrász bosszút lihegve hajszolta őt a város utcáin. A Piave melletti fronton, akkor már mint Suckert hadnagy, egységével elhagyta a lövészárkot, mert nagy erővel támadtak az osztrákok. Parancsnoka visszaparancsolta őrhelyére. Lehetetlen! Az osztrákok két órán belül agyonvernek bennünket. A katonákat nem lehet meggondolatlanul a biztos halálba haiszolni!“ — Ügy látom Suskert hadnagy, hogy megtagadja a parancsot, az egész egység előtt. Még aznap éjszaka, kora hajnalban Suckert felébresztette parancsnokát. Tiszti egyenruhája cafatokra tépve. A parancsnok lába elé egy osztrák sisakot dobott. — Egy kis emléket hoztam önnek az osztrák lövészárkokból — mondta és sarkon fordult. Kurt Suckert először Curziora változtatta nevét és vezetékneve olaszosításán is törte fejét. Borgia, Famesse, Lamberti neveket latolgatta. Aztán egy addig ismeretlen könyvecske került a kezébe, 1867-ben íródott abban olvasta, hogy a Bonaparte családot eredetileg Malr iarténak hívták. Ez lett az álneve, majd négy év múlva a hivatalos neve is. A tárgyilagosság kedvéért meg kell mondanunk, hogy eleinte Malapar- tera is hatással volt a fasizmus. Ám csakhamar felfedte a fasiszták igazi arculatát és eltért korábbi meggyőződésétől. Az akkori külügyminiszter, gróf Ciano, bizalmába fogadta, és amíg lehetett, védte őt. Malaparte mégis megismerte a fasiszták börtöneit. Mussolini kifejezetten gyűlölte, állítólag attól a perc'öi kezdve, amikor Malaparte bírálni merészelte és „Véres P -nek“ nevezte. Halálos be' qsége, a tüdőrák, kínai tartózkodása alatt jelentkezett először. Haza kellett szállítani Rómába. 1956 májusában Malaparte már teljes öt napon keresztül önkívületi állapotban volt. Mindenki azt hitte, hogy ezek az író utolsó napjai. Ám csak hatvan nappal későbben halt meg, júliusban. Kimerítő, konok harcot vívott a halállal. Élete utolsó napjaiban is meg akarta örökíteni végső harcát a halállal. Betegségének elején megkérdezték, tudja-e mi vár rá. Azt válaszolta, hogy igen. Tanulmányozta az orvosi leleteket és vitatkozott orvosaival. ő maga mondta el: — Kínában történt, Pekingben. Egy turkesztáni útra készültünk. Hirtelen belázasodtam. kellemetlen fájdalom hasogatott csontjaimban. Az orvos izületi gyulladást állapított meg, a láz azonban nem akart szűnni. Egyik reggel felkerestek a kínai kormány képviselői. — „Malaparte, Mao Ce Tung akar önnel beszélni!“ „Mikor?“ — „Rögtön!“ — „Hogyhogy mindjárt, hiszen beteg vagyok, lázam van". „Nekünk is volt, nem egyszer — mondták“, így azután felkeltem és beszélgettem Mao Ce Tunggal. Másnap kiutaztunk és a betegség teljesen levett a lábamról. Nagyon hideg volt. De milyen hideg! De azért Karéliában nagyobb hideget is átéltünk... Rengeteg levelet kapott. A levelekre nem válaszolt: egyszerűen nem is tudott. Ám névnapja alkalmából szeretett volna minden jókívánságra válaszolni. Ezzel foglalkozott e- gész nap és azon törte a fejét, nem maradt-e olyan, akinek nem válaszolt. Levelezőlapokat kellett neki szerezni és el kellett küldeni a gratulálóknak. ....Amikor már nem bírt írni, megkérte barátját, Veglianit, hozzon neki magnetofont. — Kérlek, tedd ide az ágyamhoz. Ha egyedül leszek, mindent elmondok, ami az agyamban születik. Ebbe a gépezetbe fogok belebeszélni, ha már én nem leszek, pontosan elismétli. amit mondtam. A megnetofont már nem tudta kihasználni. Csak egyszer kapcsolta be néhány percre, a szalagon csak egyetlen mondat volt: Már régen akartam valamit mondani a „Tempo“ barátainak és olvasóinak... Malaparte sokáig nem akarta magát alávetni a vérátömlesztésnek. Ezt azzal magyarázta hogv a vére a sajátja, félt az idegen vértől. Végül mégis beletörődött. Kijelentette, hogy már úgyis csak lelki életet él. amelyben a vérnek már nincs nagy szerepe. Halála előtt Veglianihoz fordult: — Azért jöttetek ide, hogy lássátok miképpen haldoklik Curzie Malaparte? (Olasz dokumentumok nyomán — torpis) 5 ui ifiusag---------------a » AKI A TIGRISRE ÜLT, NEM SZÁLLHAT LE RÓLA A NACIONALISTA IZGATÁS VESZÉLYES ÉS KORSZERŰTLEN JÁTÉK Az elnemzéttelenítés nem új keletű fogalom, kisebb-nagyobb mértékben minden nemzet ki! élte magát ebben az önző játékban. Módszereiben különbözhetett egy-egy korban vagy egy-egv nemzetnél, de célkitűzései azonosak voltak a múltban és azonosak ma is: fölszívni. beolvasztani más nemzetet vagy nemzetcsoportot, nem kérdezve, hogy az illető Í nemzet, vagy népcsoport őhajt- ia-e a beolvadást a számára idegen nemzettestbe. Ezzel a szándékkal a szlovákoknak és a magyaroknak is volt alkalmuk találkozni — kölcsönösen I is. De nem minden szlovák a- kart szlovakizálni, mint aho- - gvan a jobbra érdemes magyarok sem akarták elvenni más népektől azt, ami a leqszen- I tebb: a nemzetiségüket. Amikor Goga Oktáviána ro- > mán költő — egy ideig Ady “ Endre barátja — fejet hajtott és bedőlt a nacionalista izgatásnak. s szépen ívelő költői 1 tehetségét aprópénzre váltotta, | Ady ezt írta 1915. január 4-én a Világ című lapba: „Nem vagyok büszke arra. hogy magyar vagyok, de büszke vagyok, hoqy ilyen tébolyító helyzetben is megsegít a magam letagadhatatlan magyar magyarsága. Terhelten és átko- zottan e levetkezhetetlen magyarságtól. azt üzenem Gogá- nak Bukarestbe, hogy nekem jobb dolgom van. Egy nemzet aki súlyos, shakespearei helyzetben legjobbjainak megengedi, hogv embert lásson az emberekben s tprhelt. teli magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb internacionalizmusban, nem lehetetlen jövőjű nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista kilengéseket qngedhet meg magának, nyert ügyű. I- gazán nem jó magyar poétának lenni, de higgye el nekem Domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele.“ Nem véletlenül idéztem Ady leveléből. Ady Gogával ellentétben világosan látta, hogy a magvar és román urak közötti tárgyalások (1910-ben kezdődtek, 1914-ben folytatódtak) nem a kétszeresen elnyomott román nép érdekeiért folytak, hanem kizárólag a vezetőréteg mesterkedései. Ady gyűlölte Tisza Istvánt, aki a megegyezést hangoztatta, de tetteivel sorozatosan aláhúzta áttetsző szándékát. A román választó- kerületek számát 42-től 27-re csökkentette pont a tárgyalások idején. Gogáék leültek Tiszával tárgyalni... A kérdés: ki volt őszintébb barátja a román népnek. Ady vagy a nacionalista románok? Különben Tisza mesterkedése az első világháború kitörésekor vált félreérthetetlenül világossá: az erdélyi románság követeléseinek kielégítését attól tette függővé. hogv Románia belép-e az első világháborúba a központi hatalmak oldalán vagy sem. Annak az őrületnek, amelynek első világháború a neve, mén a szebbre hivatottak is bedőltek. Adv helytállt, igazolta őszinte internacionalizmusát, a forradalmakat féltve intetté nemcsak a magyart, de a többi nemzeteket is. Maavar volt, de nem nacionalista nem egyedüli reprezentánsa a magvarok közül az internacionalista törekvéseknek: történelmünkből eav lajstromra menő nagyság nevét sorolhatnánk fel. — csak úov kapásból — akinek a kö- rülöttünk élő nemzetek soi-sa legalább annvira szívügye volt mint a sa iát iáé. A névsort József Attüával zárhatnánk félreérthetetlenül: „Rendezni végre közös dolgainkat...“ Melyik nemzet törekedett erre őszin- ■A'ihpn Közép-Európában, mint á magyar?, Félreértés ne essék — csak azt fogadom él magyarnak, aki ember és megbecsüli embertársát, fajra, nemzetre, kultúrára való tekintet nélkül. Csak azt, ha az illető megfelel az emberség fogalmának, ha úgy tud magyar, szlovák, cseh, vagy román lenni, hogv nem tagadja meg emberi mivoltát azzal, hoqy elnyom. lenéz vagy megvet más nemzetet. Adyt idéztem. Nem véletlenül. A kultúrát, a történelmet idéztem, s a kultúra, a történelem tanít, oktat, emberségre nevel. A nacionalizmussal kezdtem tulajdonképpeni mondanivalómat. Nem véletlenül. Sokan kérdezhetik azt is, mit keresnek ebben a kérdésben a románok? Igaz, hogy életemben soha egyetlen románnal sem beszéltem, kultúrájukat is csak hézagosán ismerem, de a románság egy részével évszázadokon keresztül azonos volt a nyomorunk és a történelmünk, mint ahogyan azonos volt a szlovákság egészével tíz évszázadon, ezer éven keresztül. S ezer év nagy idő a történelemben, elegendő ahhoz, hogy kultúrák szülessenek és elpusztuljanak. S ez alatt az ezer év alatt megszületett a szlovák és a magvar kultúra is, hatott egymásra, segítette egyik a másikat — még akkor is. ha embertelen erők néha-néha keresztezni próbálták természetes fejlődését. Hviezdoslav ujjongva üdvözölte Ady internacionalizmusát. mert igaz szlovák lévén — tehát ember — meglátta Adyban az embert', kétségtelen azonban, hogy előfordult volna tőle abban a pillanatban. mihelyst önző, náció-, nalista szándékot észlel nála. A történelmet meg lehet másítani. ki lehet forgatni, meglehet hamisítani és ellehet hallgatni, a történelemmel mindent lehet csinálni — kiki szája ízének megfelelően ovúrhatia és magyarázhatja. Erre számos példát szolgáltat' a múlt, sajnos még a jelen is. Ezért nem csodálkozom azo-- kon a rosszindulatú „tekintélyeken“, akikről föltételezem, ismerik a történelmet, s mégis? Ma a XX. század második felében egyre azzal argumentálnak, hogy a magyarok ezer éven keresztül elnyomták a szlovákokat. Csak éppen arról feledkeznek meg, hogy kik voltak ezek a magyarok? A maj gyárt talán nem nyomták el? A tragédia ebben a játékban az, hogv ránk akarják kényszeríteni (— és sokszor nem is eredménytelenül — saját ellenségeinket. Egy zsákba varrnak minden magyart. Az ilyen iz- qató játékban becsületes ember nem játékosként, de még kibic- ként sem vehet részt, mert izgat az. aki egymás ellen uszít és nem azt keresi, ami közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket. nemzetiségeket. Az i- lyen iátékosok nem tudják. — nem akarják tudni — hogv e- zek a más nemzeteket elnyomó . magvarok“ a legtöbb esetben maavarul sem tudtak. Miért nem fov magyarázzák a történelmet. hogv az eqvszerü szlovák ember is tisztán lásson, és ne nézzen ferde szemmel egyszerű mag var honfitársára? Miért nem tárják fel. hogv az eovetemes magyarságnak — a népre qondolok — semmi köze azokhoz akik más nemzeteket akartak fölszippantani, akik hatalmi célokra használták fel ostobán alias szándékkal az eavszerű emberek hiszékenysé- aét? Mi magyarok, — közelebbről csehszlovákiai magyarok — az ilyen népeket egymásra uszító ..magvarokkal“ nem vállalunk közösséget, s elvárjuk, hogy a szlovákok zöme serp azonosul azokkal, akik még ma sem mondtak le nagy tervükről: a csehszlovákiai magyarság likvidálásáról. Köztudott, hogy a szlovák és a magyar nép történelme azonos volt az ún. ezer év alatt; köztudott az is, hogy a magyar királyi udvarokban és a hivatalokban az érintkezés nyelve a latin, később pedig a német volt, közel ezer évig. Azt is tudhatja minden normális, egy kicsit is jóhiszemű ember, hogy azok a magyarok, akik a népből nemzetet kovácsoltak, életükben édeskevés kiváltságban részesültek, mint ahogyan azok a szlovákok sem, akik előtt minden rendes magyar ember kalapot emel. A magyar nemzeti újjáébre- dés időben majdnem egybeesik a szlovák nemzeti újjáébredéssel. Ezt a kérdést nem lehet egyszerűen a Kossuth — Stúr ellentétekkel magyarázni. Ezeken az ellentéteken túllépett az idő. amely elegendő bizonyítékot szolgáltatott éppen az ellentétek elgereblyézésére. A vélt és a valóságos ellentétek elboronálása érdekében ismételten: a történelmet ki lehet forgatni, meg lehet hamisítani, de a kiforgatott történelem, helyesebben a kiforgatott történelmi igazság bizonyos idő múltán — néha nemzedékek áldozatos munkája árán — valóságos medrébe terelődik és partra dobja a szennyező rágalmatak, megsemmisíti azokat, akik gátat emeltek az igazság elé. Az utóbbi hónapok polemizálásai és a rosszindulatú bajkeverő cikkek megválaszolása olyan terjedelmes eszmefuttatást igényelnek, hogy egyetlen írásban lehetetlen rájuk feleletet adni, ezért röviden, hogy mindenki értse: az ezer éves magyar elnyomás olyan formájában, ahogyan egyesek magyarázzák. hazugság, rágalom. A kiegyezést követő időben vaÜlne csak párosán, ahol zug a folyam, előttük szép világ, zöld sztyeppe, vadvirág. lóban mellékvágányra csúsztatták az akkori Magyarország nemzeteinek természet adta közös érdekeit. Ez azonban a félfeudális magyar „nemzetatyák“ bűne volt és nem az egyszerű magyarság bűne. Ezért lakoltunk mi a felszabadulás utáni években, ezért üldözték azokat, akik abban az időben még nem is eszméltek, hagy ha igen, akkor is...? Mi közünk volt az egészhez? A mai szlovák „nemzetatyáknak". Okálinak és a hozzá’ hasonlóknak tudniuk kellene, hogy ez nem az egyszerű magyar emberek bűne s főképpen nem a csehszlovákiai magyaroké, akik immár ötven éve — a mellőzések ellenére is becsülettel élnek, dolgoznak Csehszlovkiá- ban Csehszlovákiáért. Főképpen nekik kellene tudniuk, hogy a felszabadulást követő évek magyar jogfosztottsága és szétszórása sem a csehszlovákiai magyarok bűne. De tovább menve az egyetemes magyar kultúráig, amely a csehszlovákiai magyar állampolgárnak emberi keretet ad ■— mint ahogyan a szlováknak is a szlováksága adja meg emberi mivoltát bárhol cljen is a világon — mi emberré \élni csak úgy tudunk, ha nem fosztanak meg bennünket anyanyelvűktől, nemzeti kultúránktól, hanem segítenek azt tovább fejleszteni, hogy egyre közelebb kerüljünk az egyetemes emberiség kultúrájához, amely végeredményben aláhúzza és igazolja a humánum fogalmái. Végezetül azoknak, akik ránk ültek: nyugodtan leszállhatnák rólunk, mi nem vagyunk tigrisek. Akiknek meg fáj, hogy mi is vagyunk: mi embernek minden körülmények között csak magyarként maradhatunk még, s ehhez a jobbra érdemes szlovákok is ragaszkodtak mindenkor. Csizmór Miklós kLEXEJ KOLCOV: Mikor ifiú a lány Éjszaka, éjszaka akkor se lesz maga, szerelemmel teli a legényt öleli. Reggelre a legényt elengedi szegényt, s este újra oda várja a kapuba. Szép Ernő fordítása Kedves Olvasóink! A Tiszta vizet a pohárba sorozatunk VI. folytatása mai számunkból technikai okokból kimaradt. A sorozatot jövő számunkban folytatjuk. Következik: Még egyszer... Olvasóink szíves elnézését kérjük. A szerkesztőség Mikor ifjú a lány, csak eped valahány, szive majd kiszakad, érzi, hogy nem szabad.
