Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-07-29 / 31. szám

A JAPÁ

NYIT, 1968

A Magyar Ifjúsági Klubok idei nyári táborozása is végétért, különösebb bonyodalmak nélkül, némi tapasztalatokkal. A sátortábor impozáns látványt nyújtott, gyönyörű helyen feküdt. Viszont a Komárom melletti Keszegfalu meglehetősen nehezen és körülményesen volt megközelíthető az ország távolabbi pontjairól érkezőknek, de aki a- karta megtalálta Keszegfalut, még akkor is, ha az autóstopp istene nem vette kegyeibe és három napig várt a kedvező csatlakozásra. További tanulság: az időjárást meg kell tanulni szabályozni, mert az eső nem kívánt vendége a táborozóknak. (Igaz ugyan, hogy a látni és hallani kívánt vendégek egy része viszont nem jött meg, ellentétben az esővel). Javasolnám egy fizikusokból és meteorológusokból álló csoport létrehozását, hogy elkerüljük a borús ég okozta problémákat. A Dobos Lászlóval folytatott beszélgetés során annyi merész javaslat hangzott el, hogy kizárt dolognak tartom nem megoldani olyan csekélységet, mint az időjárás kérdése. A tábor konyhájáról nem tudok érdemlegesen nyilatkozni, mert csak néhányszor vettem igénybe szolgálatait, és akkor általában krumpli volt. A csehszlovákiai magyar klubtagok aktív sportéletet éltek e néhány nan alatt, röplabdatornát szerveztek például, ahol a legnatr ohb szenzációt egy vidéki, kassai, „B“ csapat jelentette amely megverte a cseh és szlovák főváros együtteseit. (Kikapott viszont a még vidé- kibb Nagykapostól).

Este tábortűznél folytak tovább a tereferéhez hasonlatos viták és beszélgetések, néhánvan verset mondtak, néhá- nvan énekeltek. Nagyon tetszett a „Clementina", angol e- redetiben; saját gitárkísérettel. Látszik, hogy a prózamondó Czére Brigitta figyelte a Foxi Maxi sorozat adásait.

Az éjszakák hűvösek voltak A klubtagok ezért közelebb bújtak egymáshoz. Érdekes d Jgokat tapasztaltam: általában a fiúk bújtak a lányokhoz, vagy a lányok a fiúkhoz. Elvétve akadtak csak kivétele',. Akinek sok takarója volt. az volt a boldog. Akinek kevés, az boldogtalannak mondhatta magát.

A klubtagok élénken figyelték az országban zajló eseményeket. Kár, hogy az egyetlen tranzisztoros készülék a- lig szólt. Dubcek beszédét ígv is helyénvalónak találták, s Keszegfaluról küldött táviratukban közölték a CSKP Központi Bizottsága elnökségével hogy az itt élő magyar fiatalok is támogatják a Pártot. A táborozásnak munkajellege is volt. sokféle témát vitattak meg a résztvevők, de a lényeg azért a pihenés, a kikapcsolódás volt. így hát én sem vettem tragikusan a hirtelen fellobbant, s aztán éppolyan gyorsan kihúnyt, alapjában véve talán nem is olyan rossz ötlet megvalósításának elmaradását: tábori sajtókonferencia rendezését az Új Ifjúságról az Üj Ifjúság több mint szözötven, minden vidékről összesereglett olvasójával. A beszélgetés valószínűleg hasznos lett volna, kár ,hogy nem tudtuk megvalósítani. Majd legközelebb?, (b. gy.) '

A (apának a külkereskedelem terén világviszonylatban a 2. helyen, a termelésben pedig a 3. helyen állnak. Ezt az eredményt csakis szorgalmuknak és a fiatalok céltudatos kiképző sének köszönhetik, japánban idejében felismerték, hogy az iskoláknak alkalmazkodniok kell a technika fejlődéséhez, különben nem jöhet létre gazdasági fellendülés.

Kiyoski Mitsui mérnökkel a dél-olaszországi Tarent városban találkoztam először, ötvennégy éves és már 30 éve a Yawata nevű japán fémfeldolgozó konszernnél dolgozik. Ez

a vállalat világviszonylatban a harmadik. Mitsui mérnököt azzal bízták meg, hogy segítsen egy olasz acélmű felépítésénél.

— Miért pont egy japán szakembert hívtak meg?

Az olasz vállalkozók azonnal megadták a választ:

— Dél-Olaszországot a leggyorsabb időn belül szeretnénk iparosítani és nem akarjuk, hogy valami „műhiba csússzon bele“, ezért felkerestük a legfejlettebb ipari országokat és tanulmányoztuk a hasonló müvek építését. Megállapítottuk, hogy a japánok dolgoznak a legkorszerűbben, a legfejlettebb

N PÉLDA

Mozartot, Beethovent és Bachot játszik. Fumio állatorvosnak készül, szenvedélyes autóvezető. Mitsui mérnök közvetlenül csevegett Japán gazdasági életéről.

A háború mindenképpen rossz üzlet, nem fizetődik ki. Az utóbbi 74 évben japán kemény háborúkat viselt Olaszország, Anglia és az Egyesült Államok ellen. Nagy területeket szálltunk meg. A hlrosimai és naga- szaki atombomba-támadás után területünk 44 százalékát elvesztettük. Ma 100 millió japán él az országban, háromszor annyi, mint 100 évvel ezelőtt. Talán nem is tudja, hogy a japán terület kétharmadát nem lehet megművelni. A háború után semmink sem volt, a háborúban csak azt tanultuk meg, hogy a katonai hódítások a nyomorba döntenek. Egy egészen új országot kellett felépítenünk. Háborús iparunkat 1945 után teljesen átállítottuk. A fiatal nemzedék legjobbjai kerültek az Ipar igazgatásának élére.

Bárhová is mentem japánban, a nagy Ipari központokba, a munkaügyi minisztériumba, az állami tanintézetekbe, mindenütt megállapítottam, hogy Mitsui mérnök nem túlzott. Amikor a Yawata üzem munkaiskolájába beléptem, meghökken tem. Az ipari tanulók egyenruhában az előmunkás sípjára emelték meg kalapácsukat, vagy a gépek különböző emeltyűit, így idomítják az ipari tanulókat. Vagy talán ez a kiképzés helyettesítené a katonai kiképzést, amelyet Japánban a háború után teljesen eltörültek?! A munka kezdete előtt a dolgozók nap mint nap összejönnek és a munka filozófiájáról elmélkednek. Minden műszak előtt ünnepélyesen felvonják a zászlót és elénekllk az üzem indulóját. Ilyen szigorú fegyelem mellett, ne csodálkozzunk, hogy a termelésben csúcseredményeket érnek el.

A második világháború után az amerikaiak japánra Is ráerőszakolták iskolarendszerüket. Ma az amerikaiak biztosan nincsenek elragadtatva attól, bogy a japánok mint ipari nemzet és külkereskedelmi hatalom Amerika helyére lép.

A japán gyerekek 1947 óta az egységes alapfokú iskolába járnak és azután a hároméves középiskolába kerülnek. Léteznek állami, városi és magániskolák is. A nagyüzemeknek saját iskolájuk van. Pszichológusok állapítják meg, hogy a tanulók milyen Iskolát látogassanak. A jelszó: Mindenkit a leggyorsabban kiképezni, mindenkit adottságai szerint beosztani.

Japánban csak egy liberális párt van. Találkoztam olyan érettségizett fiatalokkal, akik 14 napos bedolgozás után már mint műszaki rajzolok működtek.

A Japánok szakképzése valóban nagyon rugalmas. Csakis énnek köszönhetik, hogy elmondhatják: mi vagyunk a legjobb hajóépítők, mi szállítjuk a legtöbb motorkerékpárt, a legtöbb rádió és TV-készüléket, s mi több, ml exportáljuk a legtöbb szakembert. Mindezt csak úgy érhettük el, hogy figyelmünket a fiatalok gyors és célszerű szakképzésére Irányítottuk.

0 ••

VEIETIENUI

Az Érsekújvári Elektrosvit szerelőcsarnokait járjuk. A préselőben vagyunk ahol a hatalmas sajtológépek egyszerű pléh- ből a hűtőszekrények kész vázait dobják ki magukból. Kísérőm. — mintha »»a valami nagy titkot szeretne elárulni, óvato san inegbök és még óvatosabban a fülembe súgja: „Látja ott azt az embert, abban a fekete trikóban?“

— Azt ott? — kérdezem, persze magam sem tudom miért, de én is óvatosan.

— Az a Teplanová édesapja.

Azonnal tudom kiről van szó,

hiszen az idei szépségverse nyen, mikor az eredmönyhir detés után körülfogták és kérdésekkel ostromoltuk a szépségkirálynőt, egyik válaszából megtudtam, hogy Udvardon született, és már évek óta Érsekújváron laknak.

— Beszélhetnék vele? — kérdem kísérőmtől, s már indu lünk is a feketetrikós ember felé.

Mi köszönünk, ő megillető- dik, mosolyog — úgy vélem tudja, mit akarhatok, én az i- degen.

Bemutatkozom, bemutatko zik... laroslav Teplannak hívják. Beszélgetünk. É>ppen végétért a műszak, inúr szállingóznak az új emberek, a fáradtak a zuhanyok alá, az öltözőbe indulnak.

— Hát igen, nagyon jó érzés volt, persze még most Is az. jarmtla most nincs otthon, Prá gában van, estére hazajön. Ha szeretne vele találkozni, szívesen látjuk. Én a szomszédoktól tudtam meg, nem is akartam elhinni. Nem mintha a lányom szépségében kételkedtem volna, de hát hihetetlen volt.

megértheti. Az édesanyja csak jópár nappal, talán egy héttel később szerzett róla tudomást. Amikor a szépségverseny volt, ő éppen Magyarországon tartózkodott, a rokonokat volt meglátogatni. Jött haza, a vonatban a finánc kérte a személyazonossági igazolványát. A feleségem meséli, hogy ránézett, aztán a fényképre, aztán ismét rá. Elmosolyodott és gratulált. Az asszonyom csak nézett, nem tudta mi akar ez lenni, hiszen ő nem is tanúsított különösebb jelentőséget a szép

MEGTUDTAM

ségversenynek. Aztán nagyne- hezen tisztázódott a dolog, a feleségem hitetlenkedett, majd két asszony csatlakozott a társasághoz s azok fekete-fehéren, illetve színesen, az egyik képeslap címlapján bebizonyították, hogy nem beszélt bolondokat a vámtiszt. Akarnak a feleségemmel beszélni? Most lép munkába, ő is itt dolgozik az Elektrosvitben.

Műszakváltás volt. Jaroslav Teplan akkor végzett, felesége akkor lépett munkába, ugyanannál a vállalatnál. Lánvuk az idei szépségkirálynő, aki majd nem olyan jól beszél magyarul, mint szülei, aki Udvardon nevelkedett, mert édesapja ott kocsmároskodott, — most Prágában van. Estére hazajön.

Az apjával találkoztam, akinek csak az üzemben majdnem négyezer ember gratulált, — az édesanyjával netn. Neki talán még többen gratuláltak az Elektrosvitben. Hát még az ismerősök, a szomszédok. Érsekújvár nem nagy város és egy szépségkirálynő szülei még nagyobb városban is rövidesen közisrnertté válnak.

— kszl —

James Earl Rev 1928-ban született, már az apja is híres munkakerülő volt. A kilenc Rey csemetétől rettegtek a tanítók és falubeliek is.

A GYILKOS

Coretta King, a meggyilkolt néger vezér özvegye, Robert F. Kennedy temetésén tudta meg, hogy elfogták férje gyilkosát. A New York-i St. Patrick székesegyházban egy detektív az özvegy közelébe férkőzött és a fülébe súgta: Londonban elfogták Earl Rayt! A részleteket majd később mondom el — fűzte hozzá.

— Lisszabonból pontosan a menetrend szerint 18.40 perckor egy BEA gépen magas, sötéthajú utas érkezett Az egyik vámőr titkos jelt adott, mire külön igazoltatták a magas férfit, majd udvariasan karonfogva kivezették a teremből. „A törvény nevében letartóztatjuk" — mondta a férfi, miközben igazolta magát.

— De kérem, — ellenkezett az utas, — és előhúzta útlevelét, amely Ramon George Sneyd névre volt kiállítva. Az útlevél szerint Torontóban született. Tom Buttler azonban a londoni titkosrendőrség embere volt és így jól tudta, hogy kivel áll szemben. A Memphisben két héttel ezelőtt elkövetett King elleni merénylet óta az amerikai titkos rendőrség mindent elkövetett, hogy kézre kerítse a gyilkost. A nyomozás azonban nem vezetett eredményre. A herényiét szemtanúi egy fehér Ford kocsi sofőrjét fogták gyanúba. Az autót meg is találták, Atlanta várostól kb. 200 kilométernyire. A rendőrség hosszas nyomozás után megállapította, hogy a kocsi tulajdonosa min- dig más és más néven lép fel. Utoljára Eric Storov Galt néven mutatkozott be. 1967 márciusában szökött meg Missauri- ból, ahol hosszabb ideig a fogház kórházában kezelték. A valódi neve azonban: James Earl Rey.

Az Egyesült Államokban és Kanadában dr. Martin Luther King meggyilkolása után szigorúan ellenőrizték az útlevél i- ránti kérvényeket: 200 000 útlevél-kérvényt néztek át, míg megtalálták Earl Rév fényképét. Dr. King gyilkosa a merénylet után nyomtalanul eltűnt és Ramon Georges Sney néven Torontóban kért útlevelet. A rendőrség természetesen kiértesítette az európai biztonsági szerveket és felkérte a repülő- és hajótársaságokat is hogy segítsenek a gyilkos nyomozá-' sában. így történt, hogy amikor Ramon Georges Sneyd, alias Erie Storov Galt alias James Earl Rey Lisszabonból Londonba érkezett, egyenesen a rendőrség karjaiba futott.

Ki az az ember, aki korunk egyik legtiszteletreméltöbb személyiségét ilyen aljas módon meggyilkolta? A titkos rendőrség 6000 ügynökével egyidejűleg a Life nevű amerikai képeslap riporterei is nyomon követték a gyilkost. Már-már hamarább léptek a sarkára, mint a rendőrség emberei. Az említett lap szerkesztője ígv ír: „Mihelyt ismeretes lett, hogy a King- gyilkost Earl Rey-nek hívják, fel akartuk kutatni a titokzatos gyilkos életrajzi adatait. A feladat nem is volt olyan egyszerű, mint amilyennek látszott. Tudatáhan voltunk annak, hogy rendkívül sok türelemre, gyorsaságra és igen aprólékos, pontos munkára van szükség. Riportereink képzeletét nagyon izgatta a „story“, azaz a történet.

Amikor hozzáláttunk a nyomozáshoz, akkor még csak a Rey nevet tudtuk. Memphis vidékén minden faluban és városkában átnéztük a postafiókok tulajdonosainak jegyzékét. Nagy eredménynek számított, hogy Illinois államban, Altonában, találtunk is egy Rey néven vezetett postafiókot. Másnap kora reggel végig néztük az anyakönyveket. A Rey család adatait kerestük. Beszéltünk papokkal, tanítókkal, akik esetleg ismerhettek Rey nevű gyerekeket. A riporterek nyakukba vették a várost és a szó legszorosabb értelmében házról-házra, lakásról lakásra jártak. Hetekig eltartott, míg megállapították, hogy a Rey család valóban ebből a városból származik. Amikor Mis- sauriban a fogház kórházában kezünkbe került Earl Rey pszichiátriai lelete, akkor már tudtuk, hogy jó úton járunk.

A versenyfutás szédületes volt. Riportereink majdnem mindig megelőzték a rendőrséget. Az ajtók csak akkor nyíltak meg előttük, ha ók voltak az elsők, a rendőrség után már nem sokra mentek.

Végre sikerült megtalálni a gyilkos öccsét. Megtudtuk, hogy James Earl Rey 1952-ben megtámadott egy taxisofőrt: a zsákmánya 11 dollárt tett ki. Reynek menekülnie kellett, egy rendőr utána lőtt és meg is sebesítette. Több évi büntetést kapott. Ahogy szabadlábra került, betört egy ruhatisztító ü- zembe. Nem volt szerencséje — elfogták.

A fogházőr így emlékezik vissza Reyre: „Fenegyerek volt. Egyszerűen nem bírtunk vele. Nem tudtuk, hogyan bánjunk vele. Amikor hébe-hóba mégis szabadlábon volt, sokat járt női társaságba és táncolni. 1960-ban húsz évi fegyházra ítélték, de 1967-ben megszökött. Most azonban mégis sikerült elfogni.

munkamódszerekkel. Meglepően rövid idő alatt a legnagyobb ipari hatalmak sorába küzdötték fel magukat, pedig nincsenek olyan gazdag nyersanyag-forrásaik, mint nekünk. Valóban figyelemre méltó, hogy mennyire megtalálták az összefüggést a régi hagyományok és az ül technika között. Nagyon mély benyomást gyakorolt rám a (apán fiatalok kiképzése. Sokat kellett küzdentök az előítéletek ellen. Nálunk Olaszországban is nehezen kapunk munkásokat, mert nem értik meg, hogy az iparban élleli műszakra is szükség van. Mindig arra hivatkoznak, hogy éjjel nem hagyhatják magukra az asszonyokat.

Egy év múlva japánban a Yawata konszern kiképző központjában találkoztam Mitsui mérnökkel. Már Tarentben megbeszéltük, hogy majd végigvezet az üzemen és meglátom, hogyan képezik ki a japán szakembereket. Mert a fiatalok szakképzése a legfontosabb számunkra — ismételte újra meg újra Mitsui mérnök, aki közben már az 55 születésnapját ünnepelte és így már nyugdíjképes lett.

— Csak nem megy már nyugdíjba? — kérdeztem.

— Ha az üzemnek még szüksége van rám, akkor még tovább dolgozom. Ez megfelel a japán hagyományoknak. A hagyományok tiszteletét csodáltam meg Mitsui mérnök házában is. A kiváló szakember, akit külföldön lárt, hogy segítsen a különböző fémművek felépítésében, otthon valóságos patriarchs.

Amint beléptem a lakásába, rögtön megjegyezte, hogy én vagyok az első külföldi vendége. Felesége és maga a mérnök is, otthon kimonőt visel. Masako Mitsui asszony a villa bejáratánál mély meghajlással fogadott. Jasyko a 17 éves lányuk és Fumlo a 20 éves fiúk Európában diákoskodtak és így kézfogással köszöntöttek. A japán vendéglátás és szívélyesség valóban közmondásos és ami a legszebb, a hagyományos formák egy csöppet sem hatnak mesterkéltnek. Az ősi hagyományok itt valóban élnek, miközben a házban semmi sem hiányzik, ami hozzátartozna a modern, kényelmes lakáshoz, Ja- syko gyönyörűen zongorázik,