Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-09 / 28. szám
5 új ifjúság KONCZ GÁBOR előadóestje Tiszta vizet a pohárba ! a József Attila Hiúsági Klubban Ebben a íéremben a hangulat: nagyon otthonias. Koncz Gábor megjelenése is csak pillanatnyi feszültséget teremt. Tudatosan öldia az ünnepélyességet és úgy szólal meg, mint aki barátiét köszönti. Ezek után két órás iskolája következik a szavalás. prózamondás korszerű megújhodásának. Koncz Gábor halkan, közvetlenül, de ugyanakkor nagyon egyénien adja elő Váci. Nyerges, Mezei, Sípos Tamás verseit, illetve írásait, mindig az értelemre összpontosítva. néhol virtuóz technikával. A hosszantartó taps után ráadásként elmondja azt a verset, amivel a főiskolán felvételizett: Arany János Walesi bárdok című költeményét. Ez a vers tényleg a csúcsa volt Koncz Gábor előadóművésze- tének. A műsor 'előtt közölte, hogy az est önvallomás. Önvallomását nem fejezte be' a versekkel. hanem zakó és nyakkendő nélkül folytatta ugyanolyan póztalanul és közvetlenül válaszolva a fiatalok kérdéseire. „fen nem határoztam el már gyermekkoromban ... mint ahogy azt a színészek mondani szokták. Középiskolás voltam, amikor a magyarszakos tanárom teljesen váratlanul kezembe nyomta a Koldus és királyfit, hogy olvassak belőle hangosan. Mitsem sejtve olvastam. Azután azt mondta, te leszel a királyfi, mert annak olyan tahónak kell lenni, mint te vagy. Ügy éreztem, hogy sikerem volt, és csak ezek után jutott eszembe, hogy mi lenne. ha...i?, Jelentkeztem a Jllllllll!!« * 4. ' " * H V V! i 33 H £ főiskolára, akkor voltam először Pesten, matyó gyerek vagyok, mezőkövesdi, alig találtam meg a főiskolát, de megtaláltam és elvégeztem. A kamerák előtt legelőször Kovács Andris: Pesti háztetők című filmjében álltam, de úgy reszketett a kezem, hogy a cigaretta majd kiesett belőle. A forgatás szünetében megkérdeztem Sinkovitstől — egyébként isteni kolléga — hogy ő nem izgult-e, amikor először filmezett? De izgultam, csak aztán erőt vettem magamon és ezt mondtam, ide nézzetek, így kell ezt csinálni. Megfogadtam a tanácsát és rtia már nem remeg annyira a kezem. Nagyon szívesen emlékezem a Germinal forgatásaira, Yves Allegret rendezővel. Az én első számú rendezőm azonban Rényi Tamás, akinek hét filmjében játszottam eddig főszerepet. A József Attila Színház tagja vagyok, jelen pillanatban Camus Caligulájának címszerepére készülök, ugyanakkor a Férfikort forgatjuk, aminek a főszerepét már a színházban eljátszottam. Erről jut eszembe. hogy a szüleim néha-néha feljönnek és megnéznek. Kibékültek a gondolattal, hogy színész lettem. Viszont a nagymamám éppen a Férfikor előadása után, csak nem akart mozdulni a nézőtérről. Tudják, hoqy sok minden olyat csinálok a darabban, ami hát nem éppen tetszik neki. Lemegyek hozzá és könnyes szemekkel kérdi: mi lesz most belőled, fiam?“ Nyugodtan felelhetünk mi is Koncz Gábor nagymamájának: a gazdag múltú és jelenü magyar színjátszás egyik nagy eqvéniséqe lesz. (Vy G) Egyike vagyok azoknak, akik az Újságírók egy csoportjával (szlo- vákok-magyarok) ellátogattam Szlovákia négy déli járásába, hogy az ott uralkodó viszonyokról a lehető legtisztább, legpontosabb képet kapjam. Gondoltam, az vezeti a szlovák kollégákat is, mármint azokat, akik velem s a többiekkel együtt nikevágtak ennek az útnak. Gondoltam . . . Csakhogy az eddig megjelent cikkek pont az ellenkezőjét bizonyítják. Kiragadnak dolgokat s azok egyoldalú vizsgálatával újra csak olajat öntenek a tűzre — a nemzetiségi ellentétek lobogó tüzére. EGY KIS STATISZTIKA A galántai járás összlakosságának (az utolsó népszámlálás adatai szerint) 53.8 százaléka (68 284) szlovák, 45.6 százaléka (57. 867) magyar. A járási vezető szervekben (fizetett funkciókra gondolunk) az 57 867 magyar a következőképpen vah képviselve: a járási nemzeti bizottság 154 alkalmazottjából csupán 24 a magyar. A 14 osztályvezető közül mindössze 1 (egy) a 13 tanácstag közül pedig 2 vallja magát magyar nemzetiségűnek, stb. A bennünket fogadó, mintegy 10 járási funkcionárius között egyetlen magyar sem volt. A Maticát ketten, a Csemadokot egyedül a titkár képviselte. Ha már a statisztikával kezdtem, itt említeném meg, hogy a magyar kilencéves iskolákon az egyes tantárgyak tanítását hány százalékban végzik szakemberek, szakképesített tanítók? Nézzük csak: a magyar nyelv oktatása 49.1% (a szlovák iskolákon a szlovák nyelvet 77.4 %-ban tanítják az erre a szakra képesített pedagógusok). Magyar iskolákon a szlovák nyelv oktatását 39.7%-ban végzik kvalifikált tanítók. A történelem oktatása 71.9% (a szlovák iskolákon 61.5 %). a földrajz oktatás 87.7% (a szlovák iskolákon 63.5%), a matematikát 70.5%-ban (a szlovák iskolákon ez 60.9%) tanítják képesített tanítók, stb. A tanfelügyelő szerint a szlovák iskolákat látogató diákok 25%-a magyar nemzetiségű. A kérdésre, hogy hány szlovák gyerek jár magyar iskolába, a válasz: — egy se! Ennyit elöljáróban. GQM6ASZ0G1968 Tizenharmadszor áramlottak már e nyáron Gombaszög felé különböző járműveken az ország minden részéből öregek és fiatalok, lányok és asszonyok, hogy megünnepeljék, dallal, tánccal és muzsikával létüket: Gombaszög nemcsak a kultúra ügye, hanem egy nemzetiségi csoport létezésének igazolása. Hála a szervezőknek, sohasem hiányzik innen szlovák, ukrán, vagy lengyel vendégegyüttes, s ettől válik még tartalmasabbá és emberibbé e megmozdulás. Gombaszögön „mindenkinek van egy álma“. Van, akit a táj, a gyönyörű vidék is megtölt örömmel, mások réglátott ismerőseiket fedezik fel a kavargó tömegben, egyesek a lacikonyhák és a borok minőségét ellenőrizgetik, mások hevesen teszik a szépet a lányoknak. Az igazi izgalmat azért ezúttal mégis a műsor szolgáltatta. Harangozó Teréz, Ambrus Kyri, Mary Zsuzsa, valamint Poőr Péter, Kovács József, Dobos Attila, Pápai Faragó László előadását harmincezer ember tapsolta meg. A szombatesti műsor második felében a híres-neves Illés zenekar lépett fel, s a még hírnevesebb Szörényi Levente pengette, saját ujjaival, saját gitárját. A közönség egy rétégét pirosra hevítette az orkán-intenzitású zene. Másokat jéggé dermesztett. Volt aki elszendere- dett, volt aki a János vitézt és még egyebeket emlegetett. Szörényi Levente később elmondotta, hogy ennyi néző előtt még sohasem léptek föl; s ennyi ember nem is lehet eszményi beat-koncert-közönség. A közönség egy része elégedetten, másik része dühösen vetette magát az éjszakai népmulatságba, s örömét vagy bánatát borba fojtotta. Hajnal felé tanulmányozhattuk igazán, mit jelent egy beat-koncert és a fajborok túlzott fogyasztása, de ezt ezúttal mindenki megbocsátotta a kóváiygók- nak, elvégre ünnep volt. A kánikula szinte elviselhetetlenné vált vasárnapra Sunyovszky Sylvia és Gálán Géza, a két konferanszié, több órán át állta a napfény hevét, s végülis a nap vonult vissza. Ámulattal néztük a közönséget: figyelemre sem méltatták a hőséget. A színpadon nem szerepeltek híres énekesek, a műsornak mégis volt varázsa, sőt: ha nem lettek volna a vasárnapi táncjelenetek, ha nem láttuk volna a nem egyszer nyolcvan felé járó öregeket a színpadon, Gombaszög nem lett volna ipazi ünnep. így azonban minden tisztelet és elismerés a falvak és városkák csoportjainak, a kultúrájukat, népművészetüket szerető és támogató, mindenfelől összesereglett magyaroknak. Illene talán minden egyes műsorszámról külön írni, de erre ezúttal nem vállalkozunk, mert esetleg technikák apró-cseprő fogyatékosságok miatt nem keresünk csomót a kákán. Gombaszög nem hivatott a tánccsoportok vagy népi zenekarok rangsorolását elvégezni. Szórakoztatni, nevelni hivatott, és ennek a feladatának tökéletesen eleget tett. Megemlíteném még a névteleneket, a szervezőket; azokat, akik a pillantonként fölbukkanó, előre nem várható rövidzárlatokat kiküszöbölték, s akik már napok óta készítették a hétvégi ünnepségeket. Őket is illesse elismerés. Munkájukat necsak az értékelje, aki tudja, milyen hálátlan dolog a szervezés, hanem mások is. Mindenki. Milyen volt Gombaszög ezerkilencszáz- hatvannyolcban? Derűs, vidám. Az időjárásra sem lehet panasz. A műsorról, az utolsó pillanatban megváltozott programról szóltunk már, végülis mindenki megkapta azt, ami érdekelte, mert lám, még ex-mu- sic is zengett a színpadon. Előfordultak apró-cseprő hibák, dehát egy ilyen népvándorlást, a kultúra hadainak ilyen méretű felvonulását bajosan lehet minden igényt kielégítően megoldani. Vasárnap estefelé fáradtan, de mégis boldogan indultak haza különböző járműveiken a csehszlovákiai magyarok és más nemzetiségű vendégeik is. (b) nimm III. MEGLEPŐ KIJELENTÉS Ültünk és figyelmesen hallgattuk a járási nemzeti bizottság vezetőinek beszámolóját; röpködtek a számok, a feltevések és feltételezések, s aki odafigyelt, ha csak a, számokat figyelte s meg, láthatta. hogy a szlovák sajtóban immár több hónapja folyó magyarellenes kampány légből kapott, — Péter mondta Pálnak alapon folyik. Vagyis a valós helyzetnek pontosan a fordítottját tükrözi s nélkülöz minden konkrétumot. Egyike a csehszlovákiai magyar kisebbség ellen legtöbbször felhozott vádaknak, s itt Galántán is elhangzott, hogy „elnyomták (és elnyomják?) a délvidékre települt szlovákokat“. Azt hiszem, maguk a kijelentés megfogalmazói és újra meg újra szellőztetői se gondolják ezt komolyan. Mire jó akkor mégis emlegetni? — merül fel bennünk önkéntelenül is a kérdés. A válasz sajnos nagyonis egyöntetű, nagyon- is szomorú távlatokra mutató — ellentétet kell szítani, fel kell tüzelni a szenvedélyeket, hogy aztán könnyebben lehessen a zavarosban halászni. Nem tudom már ki volt az, aki a hazánkban megindult demokratizálódási folyamatot (amit az itt élő magyarság is örömmel és lelkesedéssel üdvözölt) egy megáradt folyóhoz hasonlította, mondván, hogy az áradás felkavarja és magával sodorja ugyan a szennyet is, de azt idővel majd kidobja magából. Hát nem tudom. Á „folyó“ egyelőre viszi magával minden „szennyesét“, s bár nem szeretnék igaz jósnak bizonyulni, mégis az az érzésem, hogy még nagyon sokáig vinni is fogja. „A Dél-Szlovákiában élő magyarok elnyomják a szlovákokat“. Nézzük csak: Galántán a bennünket tájékoztató (s hozzá kell tegyem objektiven tájékoztató) tíz járási funkcionárius között nem volt egyetlen magyar sem; a járási vezetők mind szlovákok, a járási pártbizottság ideológiai titkára is szlovák, stb. Kell ehhez kommentár? Vagy talán mint ahogy az Miehal Gáfrik cikkéből (My pod- nájomnlcl vo vlastnej krajine) érezhető, azért is a délvidéken élő magyarok a felelősek, hogy * pozsonyi pardon bratislayai tvés rádióadás vételviszonyai sokkal rosszabbak (a műsorról G. nem nyilatkozott) mint a magyarországi adóké? A galántai találkozón nagyon meglepett Vravko elvtársnak a járási pártbizottság ideológiai titkárának felszólalása, aki a Csemadok központi bizottságának a rezolú- cióját szerencsétlennek bélyegezte, de azok ellen a körlevelek ellen, rpelyeket a Matica klubok képviselői terjesztenek a járásban, s melyekben többek között a magyarok kitelepítését is követelik, egyetlen rosszalló megjegyzése sem volt. A dunaszerdahelyi járási pártbizottság képviselője Majó elvtárs, ottjártunkkor ezt mondta: ,,Mi is megtárgyaltuk a Csemadok központi bizottságának a rezolűcióját és egyetértünk vele“. Azt hiszem, Vravko elvtárs kijelentése sokkal szerencsétlenebb volt, mint a Csemadok rezolúciója. Különösen, ha még azt is nézzük, amit megjegyzésként hozzámondott: „Ha ezt a rezolűciót a párt vagy az SZNT adja ki, nem lett volna olyan ellenkezés“. Igen? Ez nagyon érdekes. Szóval mindaz a „rossz", ami miatt a szlovák sajtó támadta és támadja a Csemadok beadványát s az itt élő magyarságot, a párt szájában jóra és szépre változott volna. Ezt nevezem meglátásnak. Ugyanis ebből valahol az derül ki, hogy mindenki beszélhet, csak a magyarok (alias Csemadok) hallgassanak". A CSEMADOK ÉS A MATICA Az, hogy a Csemadok az égig emelkedett, nem kis mértékben köszönhető a szlovák sajtóban megjelent támadásoknak. Mert mit is csinált eddig a Csemadok? Kissé vulgarizálva a dolgokat — szlovák nyelvtanfolyamokat szervezett és táncolni tanította a jobb sorsra érdemes magyarokat. „Sajnos — állapíttatja meg a Smena 1968. VII. hó 3-1 számában Ján Smolec, X. Y. sellyei lakossal, hogy — a Csemadok galántai járási szervezetét sem az ökonómiai sem az életszínvonal kérdései nem érdeklik". Valóban nem, de mint kulturális szervet azt hiszem, ezek a kérdések nagyon nem is érdekelhetik. Ha összehasonlítjuk a Matica újjáéledésének három hónapját a Csemadok húszéves múltjával, bizony a Csemadok alaposan rajtaveszt ezen az összehasonlításon. Mert míg a Csemadok megmaradt annak, aminek indult (kulturális szervezetnek), a Matica már létezésének három hónapja alatt is túlnőtte az eredetileg neki szánt szerepet s valahol az elfogult, fanatizált tömegek szócsövévé kezd válni s meggyőződésem, hogy az elkövetkezőben sok borsot tör még pártunk „orra“ alá is. Amerre ugyanis a Matica összejövetelek fő-szószólója elmegy, — ott már csak egy valami — fanatizmus, nacionalizmus és magyar gyűlölet terem. (Párkányi, surányi és kassai fellépései is ezt bizonyítják.) A fentieknek legékesebb bizonyítéka azonban a Matica tízoldalas állás- foglalásában (Stanovisko) található. Idézünk néhányat: Ha a szlovák irányító szerveink (SZLKP KB, SZNT, NF) kötelességüknek tartják a nemzetiségek respektálását, annál inkább felelnek majd a saját hazájukban, a saját nemzetük ellen elkövetett bűnökért. Követeljük: 1. Hogy az iskolaügyet a megfelelő szakmai, politikai és erkölcsi színvonalon álló, nemzeti hovatartozására büszke szlovák nemzetiségű szakképzett iskolaügyi dolgozók irányítsák. 6. Hogy az elkövetkezőkben csak szlovák tanítási nyelvű óvodák létesüljenek. 7. A nemzetiségileg vegyes járásokban a szlovák kultúra terjesztése érdekében követeljük, hogy a vezető funkciókat szlovák nemzetiségű személyek töltsék be. ízelítőnek azt hiszem, ennyi is elég. (Ismertetésére a későbbi folytatásokban még visszatérek.) „A párt hangsúlyozza, hogy harcolni fog az antiszemitizmus és raszizmus valamennyi megnyilvánulásával szemben s úgyszintén az embereket egymás ellen felbujtó antihumán ideológiák ellen" — hangsúlyozza a CSKP akcióprogramja. Kíváncsi vagyok, mikor kerül erre sor. KÁR, HOGY ELMARADT A VÁLASZ „A magyar általános iskolák diákjainak tekintélyes százaléka szlovák nemzetiségű“ — olvastam a Nővé slovo 1968. VI. hó 13-ári megjelent 4. számában, nem kis meglepetéssel. Disznóság! — mondja erre a jó szlovák Oraván, akinek nincs alkalma a dolgokba közelebbről bepillantani; ha így lenne, én is azt mondanám, hogy disznóság. Csakhogy nem így van. Vegyük Galántát. A tanfelügyelő szerint magyar iskolába nem jár egyetlenegy szlovák gyerek sem, ellenben a szlovák iskolák tanulóinak 25%-a magyar nemzetiségű. Tessék, Mazur úr, le lehet ellenőrizni! De ezt csak mint az „objektív** szlovák sajtó illusztrációját említem, ugyanis ennél még sokkal korlátoltabb támadásokat is hallhattunk a gyűlöletében szinte robbanó Gazo mérnöktől a galántai Matica elnökétől (?). Persze, csak úgy általában: itt hallottam, ott hallottam alapon. Mikor nekiszegezték a kérést, hogy legyen konkrét, mert ennek így semmi értelme, egy időre elhallgatott. Aztán újra éledt. „A magyar fiatalok nem tudnak szlovákul", „A magyarok elmagyarosítják a közéjük telepített szlovákokat", „A szlovákok nem tudnak kulturális életet élni“, stb. Konkrétan hangzott a kérés és a válasz újra csak hallgatás volt.. Szabadjon néhány gondolatot az ilyen és hasonló vádaskodásokhoz hozzáfűzni. Valóban nem tudnak a magyar fiatalok szlovákul? A tan- felügyelő szerint nem Igaz, legalábbis nem így igaz. Én azonban, ha így lenne, se csodálkoznék rajta. Ugyanis nem hiszem, hogy minden magyar született nyelvte- lietség, (ezt a szlovákokról se hiszem el) s bizony van, aki nem az és ha mégolyán szép nyelvet kellene is megtanulnia, azt se tudná. Nevetséges a másik vád is, mely szerint elmagyarosítjuk a szlovákokat — azt hiszem, nem a délvidéket hazájának tartó magyarság döntötte el, hogy „az anyaország hívő szavát" meghalló szlovákok hová települjenek. Kérdezzék meg Dániel Okálit! Ő bizonyára tudja, hogy mi volt ezzel a húzással a célja. A harmadik vád, hogy a szlovákok nem élhettek kulturális életet. Meggyőződésem, hogy aki eddig nem tudott, ezután se fog tudni, de hogy érthetőbb legyen — a sajtóorgánumok egész sora, évente többszáz megjelenenö könyv, tv, rádió, húsz színház, stb. állt a rendelkezésükre; a magyaroknak egy színházuk, egy napilapjuk van és volt és mégis tudtak kulturális életet élni. Furcsa! A legfurcsább azonban az volt. hogy miután Pásztor elvtárs, a Csemadok járási titkára többször is elmondta, hogy együtt akarnak működni a Maticávaí, hogy várják, mit szól ehhez a Matica, Gazo mérnök mély hallgatásba burkolódzott. KULIK MENMYBEMENETELE Nem volt és nincs az országnak még egy járása, mellyel a lapok annyit foglalkoztak volna, mint Galántával. A szenvedélyek itt szabadultak el leginkább és mindig akadt, aki az olajat öntögette a tűzre. Ezek közé tartozott testvér- lapunk, a Smena is. Ilyen volt 1968 VI. hó 2-i számában Margita Pri- busová cikke, aki felteszi a szónoki kérdést — A bajuszosok fognak uralkodni? Hol? Ä Vágtól a Dunáig? Ki fölött? és nyomban meg is válaszolja, hogy rövid a bajusz az uralkodáshoz. Igaza van. Azt hiszem azonban, hogy a hosszú haj .. . legalább olyan rövid és mint cikkéből kiderül, nemcsak az uralkodáshoz. Nos, . Pribusová, a Felsőszeliben lakó Juraj Kulikot égig magasztalja. Sőt, mint mártírt meg is könnyezteti a kedves olvasóval, s ami szép és jó, azt mind ráaggatja e nagyszerű szlovákra. A helyi vezetők véleménye ugyanarról az emberről: „Juraj Kulik még keresztbe szalmát nem tett a szocializmusért. A kertjét bújja és kseftel. A szövetkezetben még nem látta soha senki". Pribusová, ha már mindenáron szentet akart kreálni, megtudakolhatta volna ezt is. A szentek’ ugyanis sokkal vonzóbbak, ha némi hibájuk is van. De akad még több ilyen szent is a galántai járásban — egy mindjárt Taksonyban. Ő az a másik Kulik, aki fegyvert kér és azzal akarja kiverni a faluból és egész Dél-Szlovákiából a magyarokat. Igazán kedves Pribusová, ezt is szellőztethetné! Ügy, mint Ján Smolec teszi a Smena 1968 VII. hó 3-i számában, összegyűjtve a szlovák lapokban eddig megjelent valamennyi hőbörgés-gyöngyszemet, hogy Andrej Stryéeket, a volt légionáriust, aki annak idején 50 hold földet kapott, mert letelepült Ko- sutiban és fegyverrel vigyázott a rebelliskedő magyar agrár-proletárokra, nagyobb glória övezze. Ősz* {uoiepio *xi * sgiejA'iOji) „Köztársaságunk csak akkor lehet erős, ha a két nemzet és a nemzetiségek kapcsolataiból eltűnnek a feszültség, _ az idegesség s a bizalmatlanság mozzanatai“. (A CSKP akcióprogramjából)
