Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-16 / 3. szám
/ 6 ui ifjúság A ielek szeriní ez az úíunk arra volt jó, hogy mélyebben belelássunk az emberek életébe, mint amikor egyszerű, köznapi kapcsolatba kerültünk velük. Amerikában az utak néha — ügy tűnik fel — időtlen időkig vezetnek lakatian, vagy alig lakott területen át. Ilyen végtelennek tűnő országúton ért bennünket egy kis autóbaleset. János Vitéz szerepében (Tapolczay Gyulával) Kipukkadt a kerék, és nem volt pótlás. Ráadásul esett az eső, a fekete, nedves éjszakában sehol nem mutatkozott egy lélek sem. Csüggedten ültünk az autóban, körülöttünk lassan tengerré dagadt az éjszakai felhőszakadás, amikor asztmás kis Fordon egy csapzott ember érkezett. Valamelyik dűlőútról látta meg a lámpák fényét, és értünk jött. Elvitt a rozoga kisfarmjára, ahol alig akadt hely még néhány embernek, mert a ház tele volt gyerekekkel. Egy pusztai prédikátor otthonába cseppentünk, aki azonnal szó nélkül nekiállt, leszerelte autónk sérült kerekét és megragasztotta a gumit. Amikor mindezzel % készen volt, felpiszkálta a tüzet a tűzhelyen, és kávét főzött. A forró kávé Amerikában azt jelenti, amit az indiánoknál a béke- pipa. Forró, keserű kávét főzött az öreg, kopott pusztai pap, aki valamilyen ismeretlen felekezet nyáját vezetgette, ha ugyan egyáltalán volt nyája. Leült velünk és apró egérszemeit hunyorgatva, derűs beszélgetésbe kezdett. Szegény volt és műveletlen. A nagy kietlenségben valamiféle magacsinálta vallás igéit hirdette. Az ördög ilyenkor kezd el játszani az emberrel. Kérdezgetni kezdtük a szakállas mezei prófétát Amerika felől. Kisült, hogy nagyapja vándorolt be az Egyesült Államokba Skóciából, tehát tisztavérű angolszásznak számított a kényes mérlegen, csak éppen semmire sem tudott vergődni. Megivott egy csésze kávét, azután ő kérdezett. Miféle náció vagyunk, és mit keresünk Amerikában? — Magyarok vagyunk — világosítottam fel — Európából. — Magyarok? — mondta és furcsa hullámokba gyűrte a szakállát. Sokáig hallgatott, aztán udvariasan megkért, mondjak néhány magyar városnevet. — Budapest — mondtam önkéntelenül. — Budapest — ismételte az öreg, majd hosszan kotorászott a zsebében, végül elővett egy rongyos kis papírt, és betűzte a tűz fényénél. — Budapest — ismételte hangsúly nélkül, majd sóhajtott, és eltette a papírt. — Ott lőtték le a fiamat, a legidősebbet. Repülő volt. Hajtogatta a fejét, mint egy száraz, élettelen kis óraingát, aztán újra megszólalt: — Rossz dolog a háború... — És újra kávét töltött... New Yorkot évtizedek alatt sem lehetne igazán megismerni. Elsősorban meghökkentő méretei miatt, másodsorban azért, mert ez a város szinte napról napra változik. Nemcsak új épületek emelekednek a régiek helyén, hanem belső, emberi tartalmában is állandó mozgásban és eltolódásban van. Az ember kezd járni valahová, aztán ebbe a „fehér negyedbe egyetlen lakásba beköltözik egy néger házaspár. A fehérek erre sorban elköltöznek a házból és az utcából, é§ néhány hónap múlva egy teljes városrész lakossága kicserélődik. Első New York-i napjaimban kevés angol tudással elindultam cigarettát venni. Mivel nyomát sem találtam megfelelő üzletnek, átkeltem egy úttesten, ahol nyolc sorban hömpölyögtek '** az autók, és a kereszteződésnél ájló rendőrhöz léptem. Tört angolsággal megkérdeztem tőle, hol van a trafik? — Pontosan itt! — mutatott maga köré, a járművek áradatára a rend őre, minden meglepetés nélkül. Akkor még nem tudtam, hogy a „trafic“ Amerikában forgalmat jelent. A dohányos boltot cígarestore-nak hívják. Karon fogott, kivezetett az életveszélyes autótengerből, és barátságosan hátba vágott: — Idegen vagy? — Idegen! — Hol van a lakásod? — A Morningside Drive-on. — Na gyere... Az autócsorda ezalatt nyugodtan rohangált a maga feje után. Ugyanezek a rendőrök már nem mosolyognak, ha színes ember kerül az útjukba. A Morningside Drive dombon fekszik, a Columbia egyetem szomszédságában. A domb alján áll Harlem, New York néger negyede. A Harlemet a, mi negyedünktől a nagy egyetemi park választja el, amelyen tízperces sétával lehet átkelni. A feleségem abban az időben egy New York- i áruházban dolgozott mint elárusítónő. Egy sötét, téli este gyalog akart átkelni a parkon, hogy tízórás munka után kiszellőztesse a fejét. A park szélén gumibotjának könnyed intésével megállította a rendőr: — Hová mégy? — Haza — Elkísérlek. Hazakísérte a kapuig, ott aztán a lelkére kötötte, hogy ne járjon egyedül, este, de még nappal se olyan parkban, amely néger ne gyeddel szomszédos. Évekig voltunk New York- i lakosok, de nem hallottuk, hogy valakinek azon a környéken baja esett volna. De hát a négerekkel szemben való bizalmatlanság és gyanakvás a vérében van az amerikai rendőrnek. Tizenegy esztendő alatt sok amerikai négerrel kerültem ismeretségbe, a legkülönbözőbb társadalmi osztályokból. Szorgalmas, jóindulatú embereknek ismertem meg őket. Mint négereknek, a szlávoknak, németeknek, olaszoknak, japánoknak, kínaiaknak és magyaroknak is megvan a csaknem zárt lakóterülete, ahol egymás között élnek. New York legnagyobb magyar települése First (első) és Second (második) Avenue között fekszik a 77. és 79. utcában. Ez nem azt jelenti, hogy Bron- ban vagy Brooklynban, nem élnek magyarok, de itt él a kivándorolt kisemberek zöme. Gyári munkások, alkalmazottak, volt földművesek, akikből tűzoltó, rendőr, autóbusz-kalauz vagy más kis jövedelmű amerikai ember vált. Majdnem egy esztendeig laktunk ezen a környéken, amely — mi tagadás — nem tartozik a legszebb New York-i városnegyedek közé. Vörös téglából épült régi, ócska és sivár bérházak tömege húzódik itt, s bár egymás után épülnek erre is a modern felhőkarcolók, a magyar kisember ragaszkodik ezekhez az odúkhoz. Elsősorban a lakbér miatt, itt havi ötven dollárba került a háború befejezése óta az egy szoba-konyhás lakás, fürdőszoba nélkül. A kényelmesebb egyszobás, amelyhez a fürdőszoba fényűzése is hozzátartozik, kilencven, dollár, ez pedig jelentős pénz, ha meggondoljuk, hogy ezeknek az embereknek nyolcvan százaléka nem keres többet havi kétszáz, kétszázötven dollárnál. Ezeknek a szűk, szagos utcáknak volt örök vándora Mály Gerő, a robusztus erejű és humorú magyar színész, aki ha másért nem, a magyar kenyérért elzarándokolt ide. Persze a magyar szóért is, mert szegény jó Gercsi sohasem tanult meg angolul. Haláláig tartotta az elvét: — Ha beszélni akarnak velem az amerikaiak, tanuljanak meg magyarul. Az amerikaiak — sajnos — nem vettek magúknak ennyi fáradságot. Szegény Gercsi mindjobban elszigetelődött, egyre jobban őrölte a honvágy, ami ellen úgy védekezett, hogy ál-' landóan ijesztő mennyiségben főzött magyar ételeket. Képes volt éjszaka felkelni, és hidegen elfogyasztani tizenöt töltött káposztát. Gyógyíthatatlan honvágyában halálra ette magát.- Azt szeretném ezek után elmondani, hogyan is él az amerikai kisember. A napi hírekben sokszor olvashatunk buddhizmusról, buddhistákról budhista szerzetesekről. • TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATA • — A buddhizmus a legújabb megállapítások szerint: az i. e. VI. század végétől osztályharcok, a brahman fejedelmek fényűzése és a jobbágysorba taszított parasztok nyomorúsága kö_ zötti ellentét, valamint a katonai dinasztiák hatására formálódott ki. Egyike azoknak a vallási tanításoknak, amelyek a kétségbeesés hangulatát tükrözik. • EREDETE • — E vallás első írott emlékei az észak-indiai Asoka király feljegyzései az i. e. III. századból. A legendák szerint valamikor a Himalája lábánál élt egy Siddhárta nevű királyfi, aki megismerve a lét nyomorúságéit, gyötrelmeit, Qautáma néven az erdőbe rejtőzött. Hétévi remeteség után egy fügefa — páll nyelven bodhi — alatt elmélkedve eljutott a megvilágosodásig s ekkor Buddha lett. • HINAYANA • — Indiában és Ceylon, ban több ezer éven át a hinayana: „kis jármű a Nirvánába“ tanítása u- ralkodott. Lényege: csak különleges egyéni igyekezettel érheti el bárki, hogy lelke ne vándoroljon, hanem eljusson a Nagy Kialvásig, a NirBUDDHIZMUS vénáig. Kínában és Japánban alakult ki a maharána, azaz a ,,nagy jármű a Nirvánába“. Ebben már szerepe lehet Buddha irgalmasság gának is. Japáni a sa*» játos, misztikus „Zenbuddhizmus.“ (Ez újabban egyes mai nyugati íróknál, festőknél divatos.) A tibeti és mon- góliai lámaizmus a reinkarnáció, lélekvándorlás, buddhista tanítását olvasztotta egybe ősi kultuszokkal. Tibetben, a~ hová különben csak i. u. IX. században jutott el a buddhizmus, az idök során különleges, másutt ismeretlen hierarchia támadt, a mindenkori dalai és' pancsen lámákat Buddha újjászületett másának tekintették. • MÁGLYAHALÁL 0 — Dél-Vietnam 12 millió lakosából egymillió buddhista. Sokan a taoizmust, konfuceaniz- must és buddhizmust elegyítő szekták hívei. A buddhisták egy része az elnyomó hatalmat támogatja, sokan azonban, elsősorban a szerzetesek, nemegyszer saját testük felgyújtásával tiltakoztak és tiltakoznak az amerikaiak és dél-vietnami csatlósaik uralma ellen. A máglyahalál hasonló ahhoz a — Burchett- kifejezésével -r- vádló kétségbeeséshez“, ami annak idején Siddhárta-Quatama- Buddha legendáját és legendakörét megszülte. • A BUDDHISTÁK SZÁMA • —Napjainkban világszerte 250 millió. Élnek Kínában, Burmában, Ceylonban. Thaiföldön, Tibetben, Külső- és Bel- ső-Mongóliában. Egyébként Budapesten is található Buddhista Misz- szió, magyar tartományfőnökkel. Indiában, a buddhizmus őshazájában ma már esak egymillió- an vannak. A másik két világvallás közül a kereszténység mintegy 900 millió, az iszlám körülbelül 430 millió hívet számlál. Az egyik barátom felesége egy nagy áruház-* ban dolgozott, és így közvetlenül megfigyel' hettem náluk a közrendű amerikai dolgozó é-’ ’ letét. Elmondta, mi történt,, amikor felvételre jelentkezett a személyzeti főnöknél. Ezek a személyzeti főnökök Amerika legélesebb sze- mü emberei közül kerülnek ki. Valóságos röntgen-szemmel világítják át a jelentkezőt, és szó szerint a veséjébe látnak. Külön főiskolán képezik ki őket, ahol a pszichológiát tanulják. A barátom feleségének személyzeti főnöké harmincéves, művelt, csinos nő volt, nagyon kedves, nyugodt és barátságos. Átnézte az iratokat, és mosolyogva így szólt: — Tagadj le tíz évet, akkor tíz évvel to- vább dolgozhatsz. Az idősebb évjáratoknak ugyanis kevés reménye van az elhelyezkedésre. Ezért fizeti úgyszólván minden amerikai a biztosító tár-: saságok kasszájába az önkéntes öregségi biz-* losítást. Megöregedni anélkül, hogy az ember gondoskodott volna kései napjairól, az ameri-: kai ember szemében a tékozlással egyenlő. Egyszóval a barátom felesége munkát ka- pott mint eladó. Az áruház az átlagosnál jobb színvonalon állott. Vevői New York környéki jómódú asszonyok voltak. Az elárusító napi kilenc órát dolgozik az áruházban. Délben egy óra ebédszünete, délután pedig húsz perc u- zsonnaszünete van. A szüneteket másodperces pontossággal be kell tartani. Nem lehet később munkába iHlni, de nem lehet egy másodperccel hamarabb sem, mert az eladók fél százalék jutalékot kapnak, s egy perc alatt esetleg veszíteni lehet néhány centet. A dollárért folyó mindennapos küzdelem az áruházi pultnál a centekért folyó ádáz és könyörtelen küzdelemmé válik. Megállás tehát nincs, minden vevőre „rá kell menni“, és ki kell belőle sanyargatni a lehető legmagasabb összegű vásárlást. Ha valaki ügyesen, jó modorral dolgozik, és ezt a vevők megkják az áruháznak, akkor előléptetik. Este hat órakor minden üzlet, hivatal be- zárja kapuit, és milliók özönlenek az utcára. New Yorkban ezt az órát „rohanó órának“ hívják, mert ilyenkor beláthatatlan tömegek lepik el a közlekedési eszközöket. Az embert egyszerűen felsodorják a földalattira, az autóbuszra. aztán nézze, hogy hol és hogyan tud lekászálódni róla. A dolgozó asszony ekkor megy bevásárolni, ha nincs otthon elég konzerv. Á konzerv olcsó és gyorsan fogyasztható. A vacsora egy pohár paradicsomiével kezdődik, amelybe citromlevet és kevés törött borsot szórnak. A paradicsomlé dobozból kerül elő, éppúgy, mint a főzelék, a hús, a sütemény, vagy az elengedhetetlen fagylalt. Friss húst, vagy élő baromfit szerezni a képtelenséggel határos feladat. amelyre kevés háziasszony vállalkozik. Már évek óta áhítoztam egy kis friss csirkehúsra, és egy floridai vendégjátékon az ott é- lő magyarok megajándékoztak egy sűrű .fo- nású kosárral, amelynek vpssző fonadékán két madár körvonalai mutatkoztak. Izgalommal és várakozással cipeltük haza az áhított csirkéket. Otthon kinyitottam a kosarat, de a kezemből kiesett a kés, amikor a kosárból két elgyötört flamingó nyújtotta ki hosszú, rózsaszín nyakát. Volt az ajándék között még pgy kilyuggatott szivardoboz is, amelyből útközben gyanús ka- pirgálás hallatszott Elszántan felbontottam, és nem is lepődtem meg olyan nagyon, amikor két kis aligátor tátogatta rám miniatűr méreteiben is ijesztő állkapcsát. A két arasznyi fenevad a csatornahálózatban fejezte be földi pályafutását, a flamingókat pedig kidobtam az ablakon. Nagy nehezen szárnyra kaptak és elröpültek. Lehet, hogy azóta fészket raktak a Central Parkban, és megvetették az alapjait egy terebélyes New York-i flamingó-törzsnek... Vacsora után féri és feleség demokratikus egyetértésben elmosogatnak, aztán lehúzzák a cipőt és következik a nap legkellemesebb 6- rája: a televízió-nézés. A televízió hihetetlen iramban fejlődik, de ellustítja az embert, és lassan de biztosan megfojt két kulturális tényezőt: a könyvtárat és a mozit. (Ebben a sorrendben.) A televízió terjedésével párhuzamosan csökken a könyvvásárlás, aztán a mozik látogatottsága. A színházaknak eddig nem sokat ártott. A színház eleven élményét a mozi sem tudja pótolni, a televízió sem tesz benne sok kárt. Csütörtökön este, amikor minden fodrászhely, kozmetikai szalon késő estig nyitva tart, az amerikai asszony bevonul a burák alá és rendbe hozatja asszony! ékességét, mert ez szabály. A dolgozó nő nem jelenhet meg ápolatlan fejjel. Erre különösen azoknál ügyelnek, akik a közönséggel érintkeznek, akár egy postahivatal ablakánál. A férjek elmennek kuglizni, ami Amerikában kezd nemzeti sporttá válni. (Folytatjuk)
