Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-01-16 / 3. szám

lelkes Miklós két verse: CSEND üreskék csigaházak mélyében szállt a szúnyog Itt léptem én az alkonyatba át a nagy vörösréz-pajzson feketére égnek a füvek nem tudom mire várok: a lódobogás elhalt a régi betűsövények mögött a múzeumokban mosolyognak a naiv gyöngyháznyelű piszto­lyok és kardok a madarak tövis-kiáltozását hallgatom a fák alatt és újra a csendet melvik század felejtett az erdő kihunyó tükrös színei között fegyvertelenül? JANUAR a hógyertyák akkor sokáig égtek és útrakelt a fenvőfa-madár csőrében vitte a meglepett boldogságot kacagó piros üveggömbjét a tájnak újabb ének és új és új madár gyémánt betűid megcsodálom újra január, míg új és új madarak a hógvertyák lángja felett repülnek s kinyitnak messze új távlatokat minden kezdésben ott légy fiatalság csillag-zúdulás. januári ég — a hógyertyák lángja felett az évvel aaost mennyi mindent újrakezdenék! Egy nő haragosan sirán­kozik. — Hagyjanak békén, én becsületesen dolgozom! A rendőr megjegyzi: — Kiskunhalom van beír­va lakóhelyül. Hogy kerül Ide? — Semmi köze hozzá! — sivít a nő. Most veszem észre, hogy az egyik fiatal lánnyal van bal. — Magát már két héttel ezelőtt is elkapták a Hági- ban. A lányt betessékelték a kocsiba. Lapátját a csoport- vezető veszi át. Rátámasz­kodik. — Volt már itt mindenféle ember kérem. Még betörő is. — Cigarettára gyújt. — No menjünk melegedni a Délibe. Az egyik asszonyhoz lépek. — Miért jár ide dolgozni? — A férjem tsztk, és há­rom gyerek van. — Nappal? — Takarítónő vagyok. A Déli pályaudvar üveg­terme tele lapátos emberek­kel. Hosszú és a platinasző­ke beszélget. A lány néha felnevet. Idős férfi jön, pálinkát kínál. Egy pohár három fo­rint. Egy zöld lódenkabátos azt mondja, hogy hincs pénze. — Igyék csak! Reggel ki­fizeti. A zöld lódenkabátos négy pohárral kér. Aztán halljuk Fabrizzl hangját. — Gyülekezői Indulás! Egy, kettő! Megszámolja a lapátokat. — Én felelek értük — morogja. Metsző a szél. A platina szőke Hosszúba karol, a fiú viszi az ő lapátját is. A két bölcsész fütyörész. Egy zöld ségesbolf előtt állunk meg. Már nagyon nehéz a lapát. — Most jön a holtpont, utána könnyebb — mondja a sofőr, s bekapcsolja a rá dióját. Gépiesen dobáljuk a havat. Csikorog, recseg a lábunk alatt a jég. Az ég teljesen tiszta. — Igyekezni! Igyekezni! — jön közénk Fabrizzl. — Gyakran jönnek havat lapátolni? — kérdezem a két egyetemistát. — Ha kell a pénz, és ha van hó — válaszol foe. — Nem sok az ötven fo­rint — mondom a sofőrnek. — Volt, amikor negyvenet adtak. Az egyik villa előtt 65-ös Opel Admirál parkíroz. Az autó alacsony, és széles. Zöld ablakai mögött elegáns, piros bőrülés látszik. Á vo­lán mellett Chesterfield-es doboz. A csapat már elől jár. Hosszú közénk jön. — Klassz nö — szól büsz­kén. — Es kedves. — Na és Vera? Verácska? — kérdi gúnyosan foe. — Mindig csak azt mond­ja, hogy majd az esküvő után. Öt óra felé már alig ér­zem a lábamat. A cipőm tel­jesen átázott. Szótlanul la­pátol mindenki. Néha felne­vet Hosszú mellett a plati­naszőke. A Kossuth-rádión köszön­tik a hallgatókat. A sofőr rágyújt. — Egy ilyen műszak alatt egy dobozzal is elszívok. Ez is 3,50 — teszi hozzá. Tejesautók jönnek. Néhány járókelő megy el mellettünk. — Fejront — kiált Fabríz- zt. — Gyerünk vissza a te­lepre. Ott megint sorba állunk. Elveszik a lapátokat. Mellém jön Fabrizzl. — Olvassa! — nyújtja át a névsort. — Rossz a szeme? — vetem vissza fáradtan. — Nem tudok olvasni — csendesedik el az öreg. Mindenki megkapja a pén­zét. A pálinkaárus üres de- mizsonnal a kezében jön és behajtja a tartozásokat. Az egyik férfi 27 forintot fizet. Elbúcsúzom az egyetemis­táktól. Karikás a szemük. Hosszú csak odaköszön, s karonfog­va elmegy a platinaszőke növel. Hátrafordul, kacsint, majd kiált: — Ha katalógus lesz, írjá­tok be! foe legyint. — A baba ma jól jár. A fickó olyan fáradt, hogy csak fizetni fogI- u| ifjúság 5 L KISS I BOLYA Közel tíz évé, hogy először találkoztam Lackóné Kiss Ibolyával. Akkor még csak két könyvét ismertem, a TÁTRAALJI RAPSZÓDIÁT és a TÚL A FOLYÖNT. Mindkettő kedvelt ol­vasmánya volt középiskolás diákjaimnak is, akiket abban az időben magyar irodalomra tanítottam. Különösen a lányok rajongtak a TÁTRAALJI RAPSZÓDIÁÉRT, akik interná- tusi szobáikban még a kötelező lámpaoltási szabályt is megszegték, csakhogy lopva tovább követhessék a könyv egy-egy alakjának szí­vükhöz nőtt sorsát, népünk kiemelkedő fiai életének egy-egy tragikusan megrázó vagy könnyezve felemelő mozzanatát. A TÁTRAALJI RAPSZÓDIA azokban az években nélkülözhe­tetlen kiegészítője volt a jó tankönyveket, akkor még nélkülöző magyar irodalomtanítás­nak. JUHÁSZ GYULA emberi, tanári és költő! arculatát csak azóta érzem teljesnek, mióta elolvastam A PIROS SAPKA történetét, ezt a Juhász Gyuláról szóló megható visszaemlé- kezést. Hasonlóképpen jártam Madáchcsal, Jókaival, Balassival, Katonával meg a többi nagysággal, akiről a könyvben szó esik. Kiss Ibolya első versei és elbeszélései még diáklány korában a Nagyváradi Naplóban lát- tak nyomdafestéket. DIRI-DONGÓ címmel 1939-ben elbeszéléskötete jelent meg. Az ERZSI TEKINTETES ASSZONYT 1948-ben 5te- fan Krcméry fordításában szlovákul is kiadták (BÄSNIKOVA ZENA). Történelmi regényt írt Mátyás királyról (A NAGY CÉL). ELFŰJTA A SZÉL c. színdarabját Martinban, Mikuláson és Prágában is előadták. SZERKESZTI TOLVAJ BERTALAN AZ EMBER ÉS AZ ASSZONY TRAGÉDIÁJA A tíz évvel ezelőtti találkozás juttatott hozzá az írónőd nek addig csak címből ismert könyvéhez, az Erzsi ttekin- tetes asszonv-hoz. A környezetemben sokan elolvasták, s az irodalomban jártasabb emberek is felfigyeltek rá. Az irodalomtörténetben addig ismert felfogással szemben u- gyanis Lackóné más szempontból közelíti meg Madách házassága felbomlásának problémáját. Úgy, ahogyan azt Csanda Sándor már egy helyen megállapította: „Üj meg­világításban látjuk itt Madách hűtlenné vált feleségének, Fráter Erzsinek szerepét, akiben sokan a költő megron- tőiát, valóságos démont láttak. Kiss Ibolya forró rokon- szenvvel, mondhatnánk: elfogultsággal védelmezi Fráter Erzsit, de tagadhatatlan, hogy inkább neki van igaza, mint azoknak, akik csupán elítélik Madách feleségét, s nem ke­resik hibáinak okait. Saját kutatásaira támaszkodva Kiss Ibolya mutatja meg legvilágosabban Madách anyja, a gő­gös Majtényi Anna szerepét ebben a családi tragédiá­ban, amely az egyik fő okozója volt Fráter Erzsi elzüllé- sének.“ 1964-ben ünnepeltük Madách Imre halálának 100. év­fordulóját. Megemlékezett róla az egész haladó világ,, s kegyelettel és szeretettel adózott emlékének a szülőföld is. A költő nagyságához illő külső keretek méltó belső tar­talmat is kívántak. Ehhez járult hozzá Kiss Ibolya is az­zal. hogy fáradhatatlanul gyűjtötte a Madách-emlékeket, s nemcsak az Erzsi tekintetes asszonynak a Hétben tör-' tént folytatólagos közlésével, hanem azóta született írá­saival és összegyűjtött dokumentumaival is igyekezett ftisztázni néhány olyan kérdést, amely mindmáig vitatott'. Az írónőnek sok-sok Madách-emlék: fénykép, levél, bizal­mas közlés, másolat és egyéb dokumentum áll rendelkezé­sére, s ezek alapján pontosabb képet rajzolhatunk mind a költőről, mind feleségéről és a hajdani sztregovai álla- pótokról. Kiss Ibolyát főként Fráter Erzsi foglalkoztatta. Hittel törhetetlenül vallja, hogy Erzsi nem volt züllött, mint a* hogy egyes irodalomtörténészek vélik, hanem elmebajos volt, s ez vitte a katasztrófába. Madách emlékét őrizzük meg vele, ha ezt bebizonyítjuk. — Ez nem is lehet másként — mondja szenvedélyesen. Gondoljuk csak el, mennyi megpróbáltatáson esett át a fiatal asszony! A rajongott férjet letartóztatják, börtönbe vetik. Szíve alatt Erzsi ekkor már ott hordozza a követ­kező gyermeket. Közben himlőt kap, majdnem hat hétig fekszik. Arca hímlőhelyes marad. A terhességtől testi­leg is deformálódik. Mint asszony, elképzelhetetlennek tar-* tóm, hogy ilyen körülmények között csapodárságra ad-* ta volna magát. Találkoztam Madáchék egyetlen, Európában élő leszármazottjával, özv. Ficzekné Reinhardt Alicével, feltevésemet ő is igazolja. Ezeknek a kutatásoknak az eredménye legutóbbi, két kiadást is megért könyve,. Az asszony tragédiája. — Ebben a könyvben — vallja az írónő — pszichoana- litikai alapon bebizonyítom, hogy Erzsit nem a laza élet­mód vitte a romlásba, hanem lelki betegsége, amelynek kialakulásához egyéb okokon kívül a gőgös „nagyasszony“: az anyós fenghéjazó magatartása is nagyban hozzájárult. Gondoljunk csak bele: Madách nem hívott volna vissza egv züllött ásszonvt! A könyvet az olvasóközönség nagy érdeklődéssel fo­gadta. NAGY SZELLEMEK BŰVÖLETÉBEN Fogadószobája könyvtár és dolgozószoba is egyúttal. A könyvek között és a polcokon írói portrék: Tolsztoj, Jókai, Gorkij, Móricz, Dosztojevszkij, Juhász Gyula. Nagyváradi gimnazista korában írónőnk Juhász Gyulá­nak volt a tanítványa, s később medikus korában is ta­lálkozott vele. Egy ilyen találkozás alkalmából Juhász Gyu­la pajkos szomorkássággal azt kérdezte: „Miért hívják ma­gát Ibolyának, mért nem Ilinek?“ (A költő egyik legjobb barátnője ugyanis Ili volt.) öngyilkossági kísérlete után látta kedves tanárát utoljára, amikor a kórházban meglá­togatta. Az akkor otthagyott névjegyet mindig magával hordta a költő. Szívesen emlékezik Móricz Zsigmanddal való nagyváradi találkozására is. Többedmagával várta az írót az állomá­son. Megállanak az első osztályú kocsinál — nincs Móricz; mennek a második osztályúhoz — ott sem látják; végül a vonat végén, nyúttes kofferrel a kezében egy harma­dik osztályú kocsiból szállott ki falusi parasztemberek tár­saságában. Éveken át őrzött tőle egy villamosjegyet, de a háborúban elkallódott. Kiss Ibolya szenvedélyes Tolsztoj-kutató. Dramatizált életrajzot írt Tolsztojról, amelybe beépítette a, nagy o- rosz író életének szlovákiai vonatkozásait is. A Matica Slovenská 1937-ben Putá (Bilincsek) címmel szlovákul könvvalakban is megjelentette, többször sugározta a bra- tislavai rádió, s a Tolsztoj-ünnepségek alkalmából Prága is. sőt elkérte a moszkvai Állami Tolsztoj Múzeum is. Ol­vastam azt az 1961-ben írt meleghangú elismerő levelet, amelyben a szovjet tudósok köszönetüket fejezik ki a munkáért és a többi Tolsztoj-dokumentumért. AZ OTTHON ÉS A MUNKA Szép életpálya és becses életmű áll Lackóné dr. Kiss Ibolya mögött, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az írást’ orvosi hivatása melleit végezte. A liptószentmfklótí kórház ideggyógyászati osztályán dolgozott. Naponta öt kilométert kerékpározott a munkahelyre és vissza. Az or- vosi hivatás nagyon lekötötte. Gyakran tartott éjjeli szol-» gálatot. Ilyenkor szombattól hétfőig távol volt a családi háztól. Nagyon szeretett mentőkocsival szaladgálni a kör-1 nyéken, mert ilyen útjai során módja volt’ irodalmi és történelmi emlékek után kutatni. Fáradhatatlan. Örök fiatal. — Reggel szobalány vagyok mesélte mosolyogva leg-* utóbbi látogatásomkor, — nappal a pszichiátrián dolgo- zom, injekciókat osztok, besugárzásokat végzek, most fs van vagy félszáz betegem. Délután kertészkedem, s ha nem vagyak halálosan fáradt, írok is. — Mit szól mindehhez a férje? — Nekem megértő férjem van. Nem egyszer tréfásan megjegyzi, hogy sokat foglalkozom a férfiakkal. „Igaz — teszi hozzá később, — olyan évszázadokkal ezelőtt élt férfiakkal, mint Balassi vagy Madách, nyugodtan foglal­kozhatsz!“ A feketét a férj készíti. A házirend szerint ugyanis a kávéfőzés a férj kötelessége. Négy évvel ezelőtt L. Kiss Ibolya — írói terveiről szólva — így nyilatkozott az Oj Szónak: „Jelenleg egy nemrégiben lejátszódó regényen dolgo­zom. Egv fiatal művészről^ szól, aki elhagyja hazáját, s Olaszországban szeretné folytatni művészi pályáját. Be­leszeret előkelő szülők gyermekébe, akik azonban nem egyeznek bele a házasságba, mert a magyar szobrász nem rendelkezik „prédikátummal“. A fiatalember egyedül ne­veli a szerelmi viszonyból született kislánykáját, s egy éjjel, mikor a gyerek lázas s ő virraszt mellette, unalmá­ban régi levelek között kutatva rátalál egy megsárgult le­vélre, édesanyja írta, melyben hazahívja fiát, mert „szi­vet cseréljen az, aki hazát cserél...“ Ennek a levélnek a hatása alatt még az éjjel csomagolni kezd. s kislánya gyógyultával hazajön szülőföldjére, ahol — így mondja: „ieszek munkás, bányász, akár utcaseprő, de olyan földön akarom felnevelni gyermekemet, ahol nem a szülők szár­mazása a döntő, hanem a becsületesen végzett munka..." „Jövőbeli terveim között első helyen Liptó történelmi emlékeinek feldolgozása szerepel.“ Szeretnénk mindkettőt mielőbb olvasni! Ezenkívül még egy kívánsága van az írónőnek: szeret­né A nagy célt újra megjelentetni! RÉSZLET A NAGY CÉLBÓL Az országgyűlés vállalta a súlyos terheket. Mátyás, hogy megmutassa nagylelkűségét, elengedte a negyedfo- rintnyi rendes adót, a jobbágyokat pedig a várak körül végzendő ingyen munkától felmentette. A rendi gyűlésen tehát győzött 'erős akarata. Győzött, de szívében ezen az estén ijesztő ürességet érzett... Felindulva rótta a terem színes kockával kirakott pa­dozatát. Súlyos léptei komoran visszhangzottak o bolt­ívek alatt, s a falak bámulva néztek le rá. így felindul­va még nem látták fenséges urukat, rótta, rótta döngő léptekkel a terem szélét-hosszát. mintha felmérni akarta volna ágyasháza hosszát. Homlokát összeráncolta, s nya­kán kidagadtak az erek. i Szégyellte magát. Ö. két ország királya, ki népek sorsa felett ítélkezett, nem bírt megfékezni egyetlen, indulatba jött embert: ön­magát. Hagyta, hogy messze ragadja szenvedélye, mely úgy látszik, hatalmasabb az akaratánál. Legyőzte a józansá­gát, az eszét, s kezet emelt atyai barátjára. Lesújtó karja vörös csíkot hagyott az öreg ember ar­cán, de a vörös folt őbenne ég tovább, ez űzi, Ígérgeti a léptét és a gondolatát... Ügy érezte, hogy pattanásig feszülnek halántékán a kacskaringós erek. S most a belső forróságot nem bírta tovább, hirtelen az ablakhoz lépett, kitárta annak mind­két szárnvát, s ráhelyezte karját a márvány könyöklőre. Nézte, nézte a vár alatt elterülő várost, melyben alatt­valói alusszák az igazak álmát, s még álmukban sem sej­tik, hogy királyuk még virraszt, s gondolata vissza-vissza- röppen a megvert főpap ráncos, vén arcára... — Megvertelek, öreg — suttogta a szeles éjszakába — s érzem, halálomig szégyelleni fogom tettemet. Arcul ü- töttelek, mert felingereitél. De te csak egy suhintást kap­tál egv embertől, aki Isten kegyelméből királyod. De te meg akartad qátolni az én nagyszerű tervemet, keresz­tül akartad húzni számításomat: Közép-Európa népeinek egyesítését. Hát nem érted. Vitéz,milyen lehetőségeket foglal magában ez a nagyszerű gondolat? Európa szívét nem metszené határ. Egy pénzem lenne csak, egy bölcs uralkodó.... Nem szétforgácsolt, de központosított erő, mellyel aztán mint egy ember szállnánk síkra a pogány- nval szembe. Hát nem vetted észre, te, aki kiskorom óta neveltél, hogy azért a sok dézsma, az embertoborzás, a fenyítő fegyelem?... A célért... S a Nagy Célt te sárba a- kartad rántani, te, aki elindítottál azon az úton, amelyen nem lehet megállás, amelynek a végére kell jutnom. Még ha belehalok is.„ m Látóhatár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents