Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-18 / 25. szám

Elmondja Szabó Rózsi Egy magyarbéli kislány egy szép napon a le­iébe vette, hogy színésznő lesz. Jelentkezett a Faluszlnház magyar együttesébe és felvették, így lettem színésznő. A falujárókkal eltöltött öt esztendő nagyszerű iskola volt. Sok és válto­zatos szerep, sok szép élmény, utazások, új tá­jak, városok megismerése. A Faluszinházban is­merkedtem meg férjemmel, Várady Bélával is. Bár a Magyar Területi Színházhoz 1958-ban még úgy jöttünk at, hogy „majd meglátjuk, lesz-e belőlünk pár“? És lett. Méghozzá boldog. Dehát kezdjük el azon, milyen kedves emlékek fűznek engem a 15. évfordulóját ünnepid MATESZ-hoz, melynek tíz esztendeje már magam is tagja va­gyok. A rendezők zöme azt mondja, naiva tí­pus vagyok. Talán már az is megfordult rende­zőim fejében: „Vajon mit csináljak ezzel a kis „töltölt galambba!“? (Pedig nem vagyok dun- di, csak amolyan teltkarcsú.) Nos, mindegy mit gondoltak, játszani akartam és játszanom kel­lett! Kaptam is szerepeket á MATESZ-ban, szé­peket, emlékezeteseket, melyekről érdemes val­lani. Mindjárt az elején Kisfaludy Károly: Kérők című klasszikus vígjátékénak főszerepét kap­tam meg, melyet szeretettel, örömmel játszot­tam Tetszett is a nézőknek, sokat tapsoltak és a színésznek ez nem közömbös dolog. Aztán egy­két epizódszerepem volt (Boldogság merre vagy? Szivárvány, Csendestengeri éden) és jött a kedves zenés korszak a színházban. Játszottam nagysikerű zenés víg játékaink ban, az Érdek­házasságban. a Bekopog a szerelem-ben, a Nyá­ri kaland-ban, énekes, táncos női szerepeket, naivát es komikát a Különös házasság-ban Hor­váth Piroska szerepét. Aztán engem is elért a színésznő-feleségek sorsa: kismama lettem — persze boldogan. Szóval jött egy kis „szerep­szünet“ (értem alatta a kisrékli mosást, zapbe- hely főzést, a gyerekkel való ezer és ezer ked­ves és szívesen végzett teendőket) majd újra a színpad, amikor a kis Beáta már „engedte“... A további kedves szerepek, melyek éppen úgy a szivemhez nőttek, mint a többi. A Rozsdate­mető Hábetler-lánykája, a Lőcsei fehér asz- szony-ban Fabrlcius városblrö lánya, a Liliom­ban Mariska a cselédlány, a Bernards házá-ban a sorsába és anyja parancsaiba belenyugvó Ame­lia, a Szent Péter esernyője Sramkónéja — mind epizódszerepek voltak, de kedves és Igen sikeres szerepek. A mesejáték engedellen es lus­ta őzgidája. Bogyó, éppúgy kedves színészi em­lékem. mint azok a főszerepek, amelyeket ját­szottam. Mert nem utasítottam én vissza egy szerepet sem. A szerepi — az szerep, azért színész az ember, hogy eljátssza. így vagyok a Ludas Matyi anyöval is, akit most alakítok, o- lyan idős mamát, akinek korából éppen az egy- harmudát éltem meg eddig. De hát ha kiosztják rám: eljátszom. Lelkiismeretesen, pontosan és szeretettel. És remélem, hogy az utóbbi évek várakozása, a kis szerepekben való sikeres helytállás és nem utolsósorban a színház előtt álló új lehetőségek, meghozzák majd számom­ra is újra a nagyobb feladatokat. Mert hiszen lehet számomra is szerepet találni. A Nem an­gyal a feleségem-ben (új zenés vígjátékunk, a- molyan stúdió-betanulásban) újra nagyobb éne­kes szerepben lépek fel és újra érzem, hallom estéről-estére azt. amit valamikor az Érdekhá­zasság, a Bekopog a szerelem idején éreztem a színpadon: a közönség szívesen nevet, szí­vesen tapsol, szívesen eljár a színházba, ha... Nos igen. ha olyan darabot láthat, amelyet sze­ret, igényel. Azt hiszem, az én visszaemlékezéseimmel zá­rul ez a sorozat, amelyben a tizenötéves MA­TESZ tagjai, idősebb színészei és színésznői el­mondták Nektek kedves fiatalok, azokat a ked­ves, szép élményeket, melyeket ez idő alatt gyűjtöttek. Búcsúzóul: csak annyit kérek én is minden magyar fiataltól, hogy úgy szeresse a komáromi Magyar Területi Színházat, a színját­szást és általában nemzeti kultúránkat, ahogy mi szeretünk Benneteket, kedves magyar fiata­lok! Felbomlott a „mintaházasság" Audrev Hepburnt még nem­régen a filmvilág egyik leg- visszavonultabban élő színész­nőjének tartották s Mel Fer- rere! való házasságát „minta­ként“ emlegették. Éppen ez­ért bombaként hatott a hír, hogy a vékonytermetű világ­sztár elhagyta férjét — állí­tólag Albert Finney angol film­színész kedvéért. A nyugati sajtó általában sokat foglalkozik a sztárok magánéletével, kiteregetve há­zasságuk legintimebb részle­teit — bár ismeretes az is, hogy az utóbbiakat illetően sokszor a fantáziájukra is tá­maszkodnak. Audrev Hepburn esetében azonban 1953 óta. a- mikor első filmjéért (Egy szív és egv korona) Oscar-dijatka­pott és egyben a közönség szimpátiáját is elnyerte, a la­pok csakis sikereiről számol­tak be. Hű feleségnek, odaa­dó anyának „könyvelték“ el, akinek magánélete annyira harmonikus és egyhangú volt, hoqv nem szolgált „anyagul“ az újságírók számára. Ügy tűnt. hogy élete a család és munkája között oszlik meg, épp úav, mint bármelyik dol­gozó asszonyé. És most mindennek vége. Mel Ferrer Spanyolországban töttek házasságot, amikor a fiatal színésznő népszerűsége — az Oscar után — tetőfokára hágott, s ugyanakkor Mel Fer­rer óriási sikert aratott Lili című filmjével. Audrey akko­riban fiatal volt s olyan friss, mint eav diáklány s úgy lát­szott. a háromszor elvált fér­fi nála találja meg a már nem remélt boldogságot. A legna­gyobb csendben házasodtak össze, egy kis kápolnában a svájci hegyekben és ettől a nerctől kezdve elválaszthatott lanok voltak. A legtöbbször e- avütt filmeztek, együtt utaz­tak Amerikából Angliába, Pá­rizsból Rómába, a titkárok és háztartási alkalmazottak sere­gétől kísérve, rengeteg bőrönd­del és egy kutyával. Audrey mindenhová magával vitte ked­venc könyveit, lemezeit, azo­kat a dolgokat, amelyekben mindketten örömüket lelték, Mindenütt igyekezett ottho­nias légkört, nyugalmat te­remteni és az életét a mun­ka és a család között éssze­rűen megosztani. Lemondott több fiímszerepről is, csak­hogy többet lehessen együtt fériével. — Szeretem a szí­nészi pályát — mondta, ami­kor megesküdtek — de a szín­játszás részemre csak mellék­Audrey Hepburn és Mel Fer­rer ma varia, semmit sem szabad csi­nálnia“ — hangzott az orvos utasítása. Audrev szó nélkül engedelmeskedett és I960 jú­lius 17-én megszületett Sean, a házaspár szemefénve. Aud­rev és Mel boldogsága nem ismert határt. Svájcban vettek egv gyönyörű villát s a mű­vésznő néhány hónapig ott­hon maradt, a fiával. Azután ismét megjelent — ragyogób­ban mint valaha — a nyilvá­nosság előtt. Audrev Hiphimi * nagysikerű Mv fair í.ndv rímé nagysiker él. ahol — úgy mondják — egy nagyon fiatal énekesnővel, Marísollal vigasztalja magát. Audrev jelenlegi tartózkodási heive ismeretlen — lehet, hogy Svájcban van a fiával, e- setleg Londonban, Albert Fin- nevvel. Kapcsolatuk állítólag a „Ket­ten az utcán“ című film forga­tása közben kezdődött. Albert Finnev kétségkívül olyan em­ber. aki el tudja csavarni a nők fejét: fiatal — néhány év­vel fiatalabb Audreynél — szimpatikus, rendkívül intelli­gens. De ha Audrey bele is szeretett az angol filmszínész­be. a házasság felbomlásának igazi okát mégis máshol keil keresnünk. Audrev és Mel 1954-ben kö­íoalalkozás. Te vagy az éle­tem — te és a leendő csalá­dunk. A család ugyan azonnal e- léggé népes volt — Mel Fer­rer négv bakfiskorú gyerme­ket hozott a házasságba, és meg kell mondani, hogy Aud­rev olvan jó anya volt, ami­ivet csak el lehetett képzel­ni. Mindig a „mi gyerekemé­ről beszélt, habár nagyon vá- avott arra, hogy azt mondhas­sa: „Az én gyermekem“. Miu­tán nem sokkal a házassága u- tán abortált, nemigen volt rá reménye. Elkeseredettségé­ben számos klinikán kezeltet­te ma-aát. míg egy kaliforniai orvos megállapította az abor­tus okát és injekciókkal kigyó- avította. „Amíg a gyermeket Filmezett, de nem együtt a fériével s ezért már akkor rebesgették, hogy a mintahá- zassáqban valami nincs rend­ben. A színésznő nem cáfolt meg semmit. Még ugyan e- qyüttlátták őket egy-egy film premierjén, itt-ott még fény­képezték őket, amint kiszáll­nak a repülőgépből, de ké­sőbb az ilyesmire mind ritkáb­ban került sor. Azután egyszerre villámcsa­pásként hatott a hír, hogy a két híres művész házassága felbomlott. Nem váltak el, csak különváltak. S a boldog fele­ségből. akinek a sajtóirodák ismerték, elkeseredett, csaló­dott asszony lett. Nem riadt vissza összehúzni a róla elter­jedt eddigi híreket és nem is szégyellte kimondani, hogy a férje megcsalja. Tény, hogy az amúgyis törékeny testalkatú művésznő az utóbbi hetekben négv kilót fogyott. A házas­pár barátai ugvan elárulták, hoqv Melt sem érinti közöm­bösen a dolog. Erre mutat az is. hoqv legújabb filmjében Audrevnak ajánlotta fel a fő­szerepet. aki azonban nem fo­gadta el. Mindennek ellenére Mel kijelentette, hogy nap mint nap visszavárja a feleségét. De Audrev nem akar tovább a magánéletben is színházat játszani. Evekig a tökéletes asszony megtestesítőjének hit­ték. Most. amikor a másik ol­daláról is megismerték, talán veszített valamit az iránta ér­zett szimpátiából? Egyáltalán nem. Sőt. bebizonyítja, hogy a művészeket a művészetük sze­rint kell megítélni és nem a róluk szóló legendák alapján. Audrey Hepburn és Mel Ferrer, amikor még mintaházas­párként ismerte őket a világ (Külföldi folyóiratok nyomán), I Kr segít az ifjú Szíveken ? Egyetlen félhivatásos népművészeti együtte­sünk, az Ifjú Szívek (teljes nevén a CSISZ SZK8 Magyar Dal- és Táncegyüttese, a Kivá­ló munkáért érdemrend viselője) küldetésé­ről és műsorpolitikájáról az elmúlt években többízben folyt vita lapjaink hasábjain. Rész­ben ezeknek a vitáknak köszönhető, hogy az együttes visszatért a népi kultúra hagyomá­nyainak ápolásához. A műsorpolitika javulása mellett azonban megoldatlan maradt, sőt el­mélyült több olyan probléma, amely gátolja az együttest abban, hogy hiánytalanul betölt­se hivatását. Az együttes jövője szempontjá­ból egyre sürgetőbbé válik a problémák meg­oldása. A kérdés: hogyan?, kivel? és — újabban sajnos — kinek? produkálja műsorát az Ifjú Szívek. E szorosan összefüggő, látszólag egy­szerű kérdések tisztázása nem könnyű fela­dat. Fejétől bűzlik a hal — s némi igazság van ebben a közmondásban, az együttes esetében is. Tagadhatatlan, hogy elsősorban az együt­tes vezetősége felelős a munkáért, a tagság irányításáért. Talán e felelősség elöl mene­kült az együttes igazgatója, mikor egyéni ér­dekeit előtérbe helyezve, az együttest sor- sára bízva két évre a Német Szövetségi Köz­társaságba távozott. A vezetést ideiglenesen az eddigi gazdasági vezető vette át, aki a leg­jobb igyekezete mellet sem képes megfelelően ellátni feladatát. Ennek következtében tovább lazult az együttműködés az egyes részlegek vezetői között (tánccsoport, énekkar, zenekar), ami káros hatással van az együttesre. Az e- gyüttes célkitűzéseit tisztán látó, irányító kéz hiányát tapasztaljuk akkor is, ha a felettes szervek előtt az együttes érdekeit kell meg­védeni, vagy a fellépések megszervezéséről van szó. Példa erre az idei nyárra tervezett körút is. Több éve tagja vagyok az együttesnek. Tu­dom. hogy az együttes javarészt nyári kőr­útján gyümölcsözted a tagok egész évi munkáját. Ezért nem kis bosszankodással vet­tem tudomásul, (s nem voltam egyedül), hogy e nyáron a Zsolna-Rózsahegy-Ötátrafüred- Lőcs-Terebes vonalon lépünk fel, 17 esetben szlovák vidéken és mindössze kétszer (Bod- rogszerdahely, Kassa) magyar közönség előtt. Félreértés ne essék, nem vagyok az ellen, hogy dalainkat, táncainkat a szlovák közön­ségnek is bemutassuk, sőt... Csak akaratlanul is felvetődik bennem a kérdés: ki számára van ez az együttes? A vezetőség azzal indo­kolja a körút irányvonalát, hogy Dél-Szlová- kiában óriási nehézségekbe ütközik a fellé­pések eladása. Márpedig az együttesnek a fe­lettes szervek által meghatározott szigorú pénzügyi terve van, amit be kel! tartani. Ne­hezen hihető el, hogy Dél-Szlovákia 605 ma­gyarlakta községében jobb szervezőmunka mellett nem lehetne évente 40-50 fellépést megrendezni. A vezetőség gyengeségére utal, ha nem tudia kiharcolni, hogy a költségvetést alárendeljék az együttes küldetésének. Per­sze ez nem könnyű feladat, főleg akkor nem, ha semminemű támogatást sem kap az együt­tes „gazdája“ részéről — a CSISZ SZKB-tól. Ezen nem is csodálkozom, hiszen a CSISZ SZKB-on egyetlen ember sincs, aki értene a magyar folklórhoz. De miért nem igyekszik a vezetőség egv megfelelőbb „gazdát“ találni, mondjuk a Csemadokot? Talán a nagyobb el­lenőrzéstől fél? Problémát okoz az együttes utánpótlása. A végző diákok helyett évente újakat kell tobo­rozni, s 1960 óta, amióta Nyitrára helyezték a Pedagógiai Fakultást, ez nehézségbe ütközik. A felvételiken aránylag kevés magyar fiatal jelentkezik, nincs miből válogatni, ami meg­nehezíti az együttes színvonalának emelését és arra készteti az egves részlegek vezetőit, hogy a hiányzó magyar tagokat szlovákokkal pó­tolják. De nézzük az egyes részlegeket. A zenekar tagságának döntő többsége szlovák. Egy a- dott keretbe csöppentek bele, amely a leg­jobb esetben is csak szórakozást és kellemes időtöltést jelenthet számukra. Ez határozza meg magatartásukat is. Nagy a fluktuáció, gyakran van szükség kisegítő zenészekre, bár fiatal, tehetséges karmesterük vezetése alatt igyekeznek helytállni, A tagság magvát így a táncosok és az énekesek alkotják. A tánccso­portnak eqv része szlovák, az énekkarban is van kettő, de ezek tudnak magyarul. Nagyobb hiba, hogy az említett csoportok vezetői a ma­gyar tagoknál sem tudták kialakítani a kellő viszonyt a munkához, az együttes küldetésé­hez. Nem vagyok hivatott arra, hogy Kvo- csák József koreográfus és Kuczkó Gábor kar­vezető szakmai hozzáértését bíráljam. Kétség­telenül nem könnyű munka az évente jelent­kező új tagokkal megtartani az együttes szín­vonalát. Pedagógiai tudásuk azonban szerény véleményem szerint eléggé hiányos s ez rá­nyomja bélyegét mindkét csoport munkájára. Az együttes vezetőségének passzív magatartása kedvét szegi a tagság ön- tudatosabb részének is, akik már több alkalommal kérték a hibák orvoslását, eddig eredménytelenül — hangjuk süket fü­lekre talált. Teljesen háttérbe szorult az e- gyüttesnek |iz a küldetése (főleg az énekkar esetében), hogy tagjaiból vezetőket neveljen a vidéki népi együttesek számára. Ez a helyzet. Jobb vezetőségre, megfelelő pártfogóra, sok új lelkes magyar fiatalra és nem utolsó sorban a közönség támogatására van szüksége az együttesnek, hogy kellő szin­ten töltse be hivatását — a magyar népi kul­túra ápolását és terjesztését. A közvélemény ma egyre inkább nagyhata­lom. Kérjük segítségét. "■ Mácza Miháiy

Next

/
Thumbnails
Contents