Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-18 / 25. szám
N. LÄSZLÖ ENDRE A FIATALSÁG nem bolondság! Nim, valóban nem az! De meg kell értenünk a generációs különbségekét! S éz néha nagyon nehezen megy. És talán a szüleinket olyannyira megértettük?... Próbál- tűk őket megérteni? És talán a szüléink olyannyira megértettek bennünket?... Próbáltak bennünket megérteni? A felnőttek a múltban, a jelenben és a jövőben is állandóan azon igyekeznek, hogy a saját képükre formálják át a világot, tehát az ifjúságot, a fiatalságot is... S ehhez csupán mi hiányzik?... Az a húsz-huszonöt év korkülönbség! A fiatalok csak akkor tudnék átvenni szüleik, nevelőik, tanítóik gondolkodásmódját, ha hirtelen hozzájuk öregednének ... Ez pedig fából vaskarika! Ezt nem is kívánhatjuk, még hiába is kívánnánk tőlük, kedves felnőttek. Nem kívánhatja senki a fiatalságtól, hogy máról-holnapra dobja él magától álmait-vágyait, hogy vetkőzze le idealizmusát és egyszeriben értse meg a hétköznapok vaskos realitásait, egyszeriben felnőtté váljon... A fiatalság mindig az álmodozás, a keresés, a szárnypróbálgatás korszaka volt. Ma is az!... Ne akarjuk erőszakkal felnőtté tenni! Ne akarjuk hirtelen felébreszteni! Akit hirtelen ébresztenék fel, aki az egyik pillanatban még az álommezőkön bolyongott önnön fiatalságától részegen, azt kiábrándíthatja a hirtelen felébredés... S nézzük csak a gyermeket: ha magától ébred, mosolyogva ébred! Minket is erőszakkal tettek felnőttekké... Minket, akik a mai fiatalok szülei vagyunk — Minket, akik nem tudjuk őket mindig megérteni. S milyen volt a mi ébredésünk? ... Milyen időre ébresztett bennünket a szirénák hangja, az ágyúk dörgése, a bombák robbanása? Babák és őrmesterek kora volt a mi ifjúságunk... Nem az angyaloké, nem a gyertyaillatú litániáké! A kudarcot vallott remények kora, a semmi várása, az élet siratása... Ezek jegyében léptünk nehéz bakanccsal arra az útra, ami gyötrelem és halál, ami széttép és eléget, ami megkínozza az emberiséget... Szívből szakadt sikolyunk, naív kis segélykiáltásunk elveszett az ágyúk rekedt ugatásában... Sivatagi kopárságú fajankók tereltek bennünket egy nagyhallgatású szakadék, a halál felé és bárgyú, ünnepélyes vigyorba torzult ábrázatuk mellé kokárdaként hazug jelszavakat tűztek ... Nem szökhettünk meg a végzet elől, s csak titkon lappangó reményünk lehetett, hogy talán ... talán életben maradunk... Fény nélkül tengődő madár volt mindannyiunk szeme. A kormányok hazudtak! A sajtó uszított! Gyilkolták egymást a hadseregek! A mai felnőttek a harctereken ébredtek fel... A végzet föléjük hajolva kárörvendően, csúfolódva vihogott... A semmi várása és a kudarcot vallott remények jegyében lettünk felnőttekké, amikor a bombázott városok a sebeiket nyalogatták, amikor a sajtó megtorlást csaholt, amikor förtelmes bűzt árasztott a kulisszák mögé zuhanó százmillió halott... Amikor rémületet és gyűlöletet harsonáztak az óvóhelyek és legyek lepték el a temetetlen holttesteket... Füstölgő romokat láttunk, a halál gépmadarát és a szirénák tébolyult sikolyát hallottuk... És az acélebek ólmot, halált ugattak... , J Mert a halál sodrása, mert a humánum kudarca jegyében születtünk mi. akkori fiatalok! Azt kívánták tőlünk, hogy tizennyolc évesen értsük meg a háborút, a világot... Az esztelen handabandázók azt kívánták tőlünk, hogy a megszokott neszek, az ólálkodó ifjúi gondok közül a halál lázálmába, háborúba menjünk... A modern barbárok azt kívánták, hogy az érdes emberfaj minden tébolyát, minden gyűlöletét az Ifjúság vezekelje le!... A szerencsétlen felnőttek egy része azt kívánta tőlünk, hogy tagadjuk meg szívünket, érzékeinket, józan eszünket! A dicsőség tébolya, mint példakép ... S a szenvedés, mint istenbizonyíték ... Mi nem kértünk az egyetemes gyötrelemből! Mi nem kértünk a szenvedés bárgyúságábói! Búra alatt sínylett a gondolat, az emberi jogszöges csizmák alatt és azt kívánták tőlünk, hogy meggondolás nélkül adjuk át magunkat... Hogy értsük meg a kezdet és a vég ittas idealizmusát... Azt akarták, hogy a falánk törekvések értelmetlenségében lásson értelmet az az ifjúság, amely pár napja még elbűvölten lebegett önnön élete felett... Hogy bocsásson meg a felnőtteknek... Hogy értse meg az ámokfutó, bolonduló életet! Szemünk-fülünk kapuján lépett a szívünkbe valami rossznak a képe ... Mert a háború nemcsak érclelkeket szül, hanem gyilkosokat is, nyomorékokat is, és betegeket is. lelketleneket is!... Talán kellett nekünk a sok koraérett, baljós tapasztalat,! A háború gúnyos vigyorral marta lé arcunkról a derengő fényt és megmutatta helyette a mésszel leöntött tömegsírok félig nyitott száját akkor, amikor ki akartuk tárni az élet kapuját... Belehajszoltak bennünket kegyetlenül a háború szennyes áradatába és aki a napot várta, azt az éjszaka fogadta ... Meghalt sbk csodás ideálunk, mert érlelődő életünk zavaros. zajos, de szép áprilisát virágjában lepték meg a fagyosszentek. egy cudar kutya-világ... Az élet' mancsa kitörölte szemünkből az álmok virágporát és korán felnőtté tett bennünket ... Hová lett a sok milliónyi élet? S aki megmaradt, abból az ifjúság ártatlansága hová lett?... Szeméből-lelkéből a vonalak, színek isteni aránya vajon hová lett? ... Vagyunk, mozgunk, dolgozunk: É'LÜNK! De megmaradt bennünk némi megvetés és sok irónia! Akik most élnek és csak ezután születnek, azoknál tán nem vegyül tankok dübörgése, bombák robbanása az élet két nagy vezérszólamába: a SZERELEMBE és az ALKOTÄSBA! Akik akkor életben maradtak, mások lettek: keményebbek és rosszabbak, mert megölték az ideáljaikat... Sokan csúfon- dárosak vagy hanyagul egykedvűek lettek, mert látták a feketére festett kék eget a sok fiatal holttetem felett... Rosszak lettünk, mert testünkön gázoltak át a vandál hordák, mert lelkűnkben dúltak a szétzüllött keresztes hadak, mert bennünk robbantak fel az első atombombák, a mellkasunk alatt! art*r Ném, nem bolondság a fiatalság!... Szép mint minden, ami fiatal: a vetés, a szűzlány és a születő dal... Megy, megy a fiatalság nyitotf szemmel álmodozva: boldogan — boldogtalanul — szerelmesen és nem tudja, álmodja-e, amit lát, vagy azt látja, amit álmodik... S ez a belső zsongás jobban betölti a lelkünket, mint a felnőttek komoly prédikációi!... Fülük zengő kagylójának üregébe árad a pergő és oldódó akkordok zenéje... Amikor a boldogság nő bennük, a legszebb nap mindig a MA: ezt mindegyikünk tudja a saját tapasztalatából... A szerelem ez. a boldogság! Emlékeim billentyűin az Ifjúság dalát keresem, az éjszakák és a nappalok dallamos láncolatát... Sugárként suhanó mosolyt egv porrá lett ajkon, anyám ajkán ... Zsoltárok és tavaszi rétek zsongása vegyül az emlékezésbe, az álmodozásba... Mesebeli szökőkút pergeti fénylő gyöngyeit, s lelkem megszabadul a szavak terhétől most, amikor a ma fiataljairól Írok és napfényes, szép, görögtüzes jövőt kivának nekik ... Áradjon csak ki szép napjaik és óráik folyama! Mintha egy hatalmas orgona búgna, mintha a Niagara morajlana! Álmodó szemükben szenvedély tüzel, távoli kék havasok ragyognak az égre és kódorog sok vágyuk szerteszét... Álmodó szemükben a búcsúzó napleány csókjától ég az arany kalász és altató dalt dudorász a tücsök meg az esti szellő... A pacsirtával együtt kelnek szárnyra! A pacsirtával együtt keresik a Napot! Csak keressék meg és találják is meg! Keressék a hajló búzában a szép leányok nyomát... Keressék a boldogság kék madarát, ha szép, páros éjszaka után egérként surran a fény... Nem a felnőttek törekvéseit", hanem az ifjúság keresését igazolja mindig a történelem!... Apáink kenyérhóditó ősemberek voltak, akik sajgó izmokkal azért dolgoztak, azért harcoltak, hogy mi náluknál boldogabbak legyünk!... Mi mást kívánhatnak a mai szülők a mai fiataloknak? Csak álmodjanak és harcoljanak! Harcra bíztatja őket az erős levegő harsány hangja és a jelen... A vércseppek, csontok, a hús énekelnek bennük vidám harci indulót... S nekik most szép az ifjúságuk, sokkal szebb és gondtalanabb, mint a miénk volt... Olyan szép, mint az alvó szűz álmában elsuttogott szerelmes szava. Bennünk végtelen nagy vágyak jajongtak, de álmaink- vágyaink mese-útveszetőkbe jutottak... Vonszoltuk a gondigákat, kereszteket... Kezünk, lábunk, lelkünk reszketett... Meggyötörtek bennünket a telek, a gyengeség dermesztett és a gyűlölet égetett bennünket. Pedig szerettünk volna emberek lenni, vágycsillagok után dalolva menni! Elfojtott vágyaink sírtak és zokogtak mellkasunk alatt, mert repülni, szállni akartak ... Lázmarta, durvára cserzett ajkunkon összetörtek, vagy esetlenül csörömpöltek a legszebb szavak: SZABADSÁG — SZERELEM! — ilyen szép szavak __ S átokszilánkokká fröccsent szét az eszünk! De a mai fiatalság más és né is akarjunk belőlük magunkfajta komoly felnőtteket formálni... Az élet úgyis kinyújtja értük kemény kezét és felébreszti őket idejében, de nem korábban! Csak álljanak ok elbűvölten a sikongó. ujjongó, kristálycsengésű gyönyörben, ahol titokzatos daláldozatok folynak, illat-mágiák és szín-szertartások ... Ahol csikós szél terelget meleg szeleket... Szemükbe suhanjon pirospántlikás, szép napsugár... Ismétlődjön meg az ő életükben minden szép gimnazista álom: csókolják el az első csókjukat egy tejillatú, tiszta szájon! Ne bántsuk, né kritizáljuk folyton a fiatalokat! Mi sem voltunk jobbak náluknál... Vagy erről talán már megfeledkeztünk? A fiatalság nem bolondság! Nem. valóban nem az! Csak meg kel! értenünk a generációs különbségeket, s ez néha nagyon nehezen megy... Mi talán olyan nagyon megértettük a szüleinket?... Ök talán olyan nagyon megértettek bennünket? A felnőttek a múltban, a jelenben és a jövőben is állandóan azon igyekeznek, hogy saját képükre formálják át a világot, tehát az ifjúságot, a fiatalokat is... S ehhez csupán mi hiányzik? Az a húsz-huszonöt év korkülönbség! Értsük már meg végre, hogy a fiatalok csak akkor íudnák átvenni szüleik, nevelőik, tanítóik gondolkodásmódját, ha hirtelen hozzájuk öregednének.,« Ez pedig fából vaskarika! ^ —----------- í| li|isáí 3 ERKÖLCSÜNK A TISZTASÁG Az alakulóban lévő Magyar Ifjúsági Szövetség Központi Tanácsának megbízatásából ezúton köszönöm meg a Csemadok KB elnökségének, hogy küldöttségünket meghívta a KB ülésére. — Felszólalásomban szeretném röviden felvázolni azokat a gondolatokat, problémákat, amelyek a fiatalokat napjainkban foglalkoztatják. Egy-két évtized múlva, amikor a történészek tudományosan értékelni fogják Csehszlovákia 1948— 1968 közötti húszéves történetét, a jelenleginél bizonyára több adat. tény. dokumentum áll majd a rendelkezésükre, melyek alapján a lehető legobjektívabb képét adhatják szocialista fejlődésünk eme konfliktusokban, deformációkban, alkotó építésben gazdag szakaszának. Mi fiatalok, 15-28 évesek, akik nevében beszélek, azonban kénytelenek vagyunk a jelenlegi helyzetben analízis alá venni az említett 20 évet. Tesszük ezt az elkövetkező fejlődés érdekében. Érezzük, ebben a jövőt meghatározó forrongásban állást kell foglalnunk, mert maholnap a mi kezünkben lesz sorsunk, társadalmunk, fejlődésünk irányításának kulcsa. Az elmúlt két évtized eseményeiből már sok mindenre magunk is emlékszünk, sok mindenről az elmúlt hónapokban szereztünk tudomást. Eddig azonban ószintén nem mondhattuk el véleményünket. nem szánhattunk síkra az igazságunkért. Aki ezt közülünk megtette, aki ezt meg merte tenni, azt a totális diktatúra korszakában a hatalom tormájával adekvát módszerekkel hallgattatták el. Csak két markáns példát említek: A CSISZ utolsó V. kongresszusán az igazat kimondó őszinte jóakarással felszólaló diákokat megfélemlítették. kizárták az egyetemről és elvitték katonai szolgálatra. — Az étmúlt évi prágai strahovi diáktüntetést Is, amely a legelemibb életszükségletek kivivására irányult, brutális módon fojtották el. Most. hogy társadalmunkban felülkerekedtek a józan törekvések, elmondhatjuk végre nézeteinket, kifejezhetjük óhajunkat a jövőt illetően. Kétségtelen, hogy az elmúlt két évtized meghozta azt a kvalitatív változást, amely utat nyitott egy haladóbb társadalmi fejlődésnek. Megindult a szocialista építés. Kiváló eredmények születtek, általánosságban az élet színvonal is emelkedett — ezt nem vitatjuk el. De önkénytelenül adódik a kérdés: Szükség volt-e a sok deformációra, szükség volt-é az indokolatlan politikai perekre, kivégzésekre, ártatlan emberek meghurcolására, a demokratikus eszmék eltiprására? Napjainkban ezekre a kérdésekre választ kaptunk! N'em volt szükség ilyen praktikákra. elkerülhetők, lettek volna minden regresszív lépés bekövetkezte nélkül. Ebből következik, hogy a szocialista építésben bizonyára már sokkal előbbre lehetnénk, ha erőnket nem fecséreljük hasonló fölösleges dolgokra. Hosszasan lehetne elemezni az elmúlt húsz évben folytatott gazdaságpolitika hibáit, amelyek szinte a gazdasági tönk szélére állították az országot. Ezt az elemzést már megejtették és kézzelfoghatóan érzékeltették az erre hivatott közgazdász szakemberek. Szeretnék azonban rámutatni az ezzel szorosan összefüggd társadalom-politikai gyakorlatra, amely viszont az emberek tudatában, egymáshoz való viszonyulásában eszközölt mélyen- szántó ferdítéseket. 1948-ban megkezdődött a kiépítése annak a rendszernek, apará- tusnak, amelynek szolgálnia kellett volna a társadalmat, a fejlődést, magát az embert. így tesznek az emberek mindenhol a világon, létrehoznak egy apparátust mint eszközt, saját szükségleteik kielégítésére. Ez eddig rendben is volna. Mi történt azonban nálunk? A messzemenően szétágazó, mindenható apparátus öncélúvá vált. Olyan szervezet lett, amelyen keresztül egyes személyek, klikkek a hatalmukat gyakorolták, tehát a diktatúra eszköze lett és kerékkötője az intenzívebb fejlődésnek. A társadalom minden ágazatára kiterjedő adminisztratív. bürokratikus apparátussá vált. amely korlátok közé szorított józan terveket, elképzeléseket. konstruktív bírálatot, ésszerű építő törekvéseket. Az apparátus, amelyet az ember hozott létre, amelynek magát az embert kellett volna szolgálnia az ember ellen fordult. Irányítása egyének kezébe került. Egyszerűen teher lett. Az ember mivel már képtelen volt ezen az állapoton változtatni, elfordult, elidegenedett az egykor nemes szándékkal létrehozott eszközétől. Igen, itt van az eredete az elidegenedésnek, amely jellemző vonása volt társadalmunknak az elmúlt években. Az ember mint a társadalom alapvető alkotóeleme háttérbe szorult. A hatalom gyakorlói által hirdetett nagy és nagynak vélt eszmék gyakorlatilag absztnljéityltak, hiányzott bglőlUk az ember, az ember, akinek eme eszméket a gyakorlatban a saját maga javára realizálni kellett volna. Ilyen praktikák mellett történhetett meg az is. hogy a két legnagyobb tömegszervezet, a szak- szervezeti mozgalom és a CSISZ csupán formális adminisztratív szervek voltak a gyakorlatban. A Csehszlovákiában élő magyarok egyedüli tömegszervezete a Csemadok Is hasonló betegségben szenvedett. Már a létrejötte idején, kettős áttételű kisebbségi helyzetben és egy magyarellenes tömeg- hisztéria közvetlen lefolyása után, előre adva volt formális léte ennek a szervezetnek. Az elképzelés az volt, hogy legyen a Csemadok a szlovák és a cseh kultúra tolmá- csoló.ia. Sajátos csehszlovákiai magyar kultúráról szó nem esett. Ha ebből indulunk ki, akkor elmondhatjuk, hogy a Csemadok az Ittélö magyarság kulturális fejlődése érdekében dicséretreméltó dolgokat cselekedett. Pozitívumként kell elkönyvelni a .lókai Napok, a gombaszögi Dal- és Táncünnepély megszervezését. valamint a Magyar Tanítók Központi Énekkarának létrehívását. — Azonban a Csemadok egyes vezető funkcionáriusai voltak azok Is, akik propagálták a magyar középiskolák összevonását a szlovák középiskolákkal, ök magyarázták meg azt is, hogy miért nem kell magyar mezőgazdasági főiskola. Félreértés ne essék, mi fiatalok nem akarjuk támadni a Csemadok egyes funkcionáriusait, csak egyszerűen nem hiszünk már nekik, még akkor sem. ha felsorolják egy csomó pozitív jellegű intézkedésüket. A negatívumok nagyon súlyosak és a Csemadok múltbeli lényegén nem változtatnak. Ugyanis tény az, hogy a Csemadok a múltban' tulajdonképpen a vidéki színjátszás koordinációs szerve volt. A csehszlovákiai magyar értelmiség távoltartotta magát ettől a szervezettől. Ez a réteg nem érezte, hogy a Csemadok az ő szervezete is. így, a háború után szinte a semmiből kinőtt magyar értelmiség szétforgácsoló- dott, sok esetben alig tudott egymásról, nem volt akcióképes. — Ma már világos, hogy a haladás, a fejlődés csak egy sokoldalúan müveit, számos tagot számláló értelmiségi csoport vezetése mellett biztosítható. — Meggyőződésünk, hogy kisebbségi helyzetünkben is lehetünk szellemileg, progresszívak. európaiak. Túltehetjük magunkat a nemzetiségi kérdés 19. századi felfogásán. A felnövekvőben lévő fiatal értelmiségben megvan az erő, a tehetség, hogy produktív, haladó értelmi szinten olyan eredményeket mutasson fel, amelyek kivívják a körülöttünk élő nemzetek elismerését is. Kicsinységünkben is lehetünk nagyok. Bebizonyították már ezt az első köztársaság idején Fábry Zoltánék. Kevesen voltak ugyan számbelileg, de szellemileg és emberileg nagyok. Nagyságukat az emberségük, az igazságosságuk, a humanitásuk határozta meg. emelte naggyá, szilárd erkölccsé. Erre törekszünk ma. mi fiatalok is. Szerintünk a közeljövőben a Csemadok fontosabb feladatai a következők lennének: 1. Elérni azt, hogy a Csemadok a csehszlovákiai magyarság érdekvédelmi szervezetévé is váljon. 2. Megteremteni a feltételeket arra vonatkozólag, hogy a Csemadok tagjai sorába lépjen a csehszlovákiai magyar értelmiség szlne- java. Tért kell nyitni a szabad vitának, minden progresszív kulturális tevékenységnek. Egyszóval ki kell alakítani a Csemadokban egy magasan művelt, értelmiségi elitet. 3. Az alapszervezetek működését városokban és falvakon haladéktalanul fel kell lendíteni. 4. Higadtan, józan megítéléssel állást foglalni az elmúlt hónapok nemzetiségi vitáiban. Nem „meg- magyarázomablzonyltványom“ alapon, hanem bátran kiállva jogos követeléseink mellett és elhatárolva magunkat az esetleges eltúlzott követelésektől. S végezetül, mivel újabban találkoztam olyan véleményekkel, hogy a MISZ illegális szervezkedés, ezen a fórumon szeretném Ismételten kihangsúlyozni, hogy nem az. Legális szervek határozatai alapján alakul, messzemenően respektálva hazánk törvényes jogrendjét. Kérem ezért a Csemadok KB-át és annak elnökségét, kisérjék figyelemmel a csehszlovákiai magyar fiatalok szervezkedési törekvését és segítsék azt a jövőben még hatékonyabban. Hangsúlyozni szeretném, hogy a csehszlovákiai magyarok egyedüli tömegszervezete a Csemadok mellett, lehetőség nyílik egy másik országos tömegszervezet, a MISZ létrehozására, amelynek a létrejötte nem lehet mindegy, nem lehet közömbös számunkra, ittélő magyarok számára. VARGA SÁNDOR (ELHANGZOTT A CSEMADOK KB 1968 JÚNIUS 8—9-én DUNASZSER. DAHELYEN TARTOTT ÜLÉSÉN)
