Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-04 / 23. szám
1 EGYMILLIÓ BŰNCSELEKMÉNY NEW YORK MINDEN TIZEDIK POLGÁRIT AZ IDÉN VAGY MEGLOPJAK, VAGY MEGZSA ROLJÄK. VAGY MEGGYILKOLJÁK- ***** «1 *»* »I ******* £ 4 * ********* ‘ U*.íí ****»>>*.** Ha csak 1967 három legutóbbi hónapját vesszük figyelembe — ez alatt a három hónap alatt New York városában 252 585 bűncselekményt követtek el, — akkor nem nehéz megjósolni, hogy 1968 a nagy rekord éve lesz a legnépesebb amerikai városban: először fordul majd elő, hogy a bűncselekmények száma egy évben meghaladja az egymilliót. Szomorú rekord. Ma senki sem érzi biztonságban magát, még a legelőkelőbb negyedekben sem. A gengszterek, rablógyilkosok, kidnaperek minden New York-i negyedben vakmerőén, sokszor fényes nappal, ezernyi szemtanú előtt nyugodtan, flegmán mészárolják le áldozatukat. A RÉGI SZÉP IDŐK New York a múlt század hatvanas évéiben vált milliós várossá. A századforduló éveiben lakosainak száma meghaladta a három és fél milliót. A huszas években már több mint hat millió lakosa volt, közvetlenül a háború után pedig nyolcmillió. Most már belvárosában is mintegy tízmillió ember él. Nem is olyan régen nagy élvezettel járt egy- égy New York-i kirándulás: parkjai, egyetemei. a Brodway hangversenytermei és színházai sok idegent csaltak a városba. Ma az amerikai turista messze elkerüli New Yorkot. S százezerre tehető azoknak a száma, akik minden évben elhagyják a várost, nyugodtabb helyef keresnek a hatalmas országban. Egy amerikai diplomata mondta el: — Hollandiai tartózkodásom után a gyermekeimhez hozzászokott holland cselédlánnyal tértem vissza New Yorkba. Azonnal ki kellett ábrándítanom. Mondtam neki, hogy szemre bármilyen szép is az éjszakai New York, egyedül ne merészkedjen kimenni az utcára. Nem hallgatott rám. Egy reggel azt jelentették a rendőrségről, hogy kéjgyilkosság áldozata lett: megerőszakolták, majd meggyilkolták. A saját bőrén tapasztalta, hogy New York már nem az a város, amely gyönyörködtet. A New York-iak első parancsolata: Ne védekezz! Az ember a parancsolatokat sohasem maga választja, hanem közük őket, és mindenkinek tartania kell /magát hozzájuk. A New York-i rendőrkapitányság minden eszközt felhasznált, a falragaszoktól kezdve a tévé-hirdetésig, hogy megértesse a New York- i polgárokkal: senki se álljon ellent; senki se védekezzen. — Mindig és mindenkor: teljesítsétek azt, amit támadótok követel! — olvasható minden hirdetőoszlopon. Nem nehéz kitalálni, hogy miért oktatják ferre a metropolis lakosait: azért, hogy a gyilkosságok számát csökkentsék. Egy Murray Hill-i lakos mesélte: — A támadóm kést rántott, én pedig a- zonnal átnyújtottam neki a pénztárcámat, ,sőt a karórámat is. pedig nem is kérte. Mindezt vagy húsz járókelő szemeláttára tettem. Egy sem sietett a segítségemre, csak nézték a banditát... íratlan amerikai törvény tehát, hogy a megtámadottat nem szabad segíteni. A rendőrség azonban kéri a polgárokat, hogy minél pontosabban figyeljék meg, milyen a támadó szeme, haja. van-e ismertetőjele. És a rendőrség azután elcsípi a pontosan leírt bűnözőt? Csak minden harmadikat — a gyilkosok közül, és csak rdinden nyolcadikat a,rablók közül. százezer elitéit van, de csaknem félmillió a- zoknak a száma, akiket keresnek, akfk után nyomoznak. * 25 PERCIG ÜLDÖZTE Tavaly történt New York Sud-Bronx nevű negyedében: egy mániákus ember üldözőbe vett egy asszonyt. Kést rántva futott utána. A fiatalasszony sikoltozva futott a járókelőkkel teli kis utcákon. Senki sem avatkozott be. Hagyták, hogy az őrült gyilkos végezzen áldozatával. Teljes huszonöt percig tartott, amíg a gyilkos utolérte a fiatalasszonyt. Azután ott az utcán, mintegy száz ember jelenlétében 18 késszúrással végzett vele, majd — mint aki jól végezte dolgát — odébbáílt. Egy másik eset: az egyik túlzsúfolt New York-i buszban az egyik utas a sofőr gégéiéhez tette éles kését, s mivel ott a sofőr egyben jegyárusító is, pénzt kért tőle. A bandita kevesellte a pénzt, s amikor a busz megállt. a sofőr mellébe döfte a kést. Az utasok csak nézték. Csak egy szólalt meg leszállás előtt: — Látom, hogy vérzik, én jóakarója vagyok, rögtön jövök az orvossal! A BŰNÖZÖK 75 SZÁZALÉKA FIATAL Minden négy bűnöző közül három 25 évesnél fiatalabb. Az összes bűnöző 60 százaléka pedig nem azért gyilkol és rabol, mert nincs betevő falatja, hanem azért, mert elfogyott a pénze a kábítószerre! A kábítószer pedig nem annyiba kerüh mint a kenyér, hanem tízezerszer többe. A gyilkosok, kidnaperek, zsarolók tehát nem a négerek által lakott Harlemben keresendők, hanem a sokkal előkelőbb negyedekben. A legtöbb pénz azoknak kell tehát, akik rászoktak a kábítószerekre. Ugyancsak sok pénz kell azoknak is. akik a játékbarlangok szenvedélyes látogatói. A fiatalok — hogy eredményesebben rabolhassanak — sokszor nagy bandákba verődnek. S ha történetesen nincs hol rabolni, egymásra törnek, a bandák valóságos háborút viselnek egymás ellen. A RENDÖRÖK TEHETETLENEK Huszonnyolcezer rendőr teljesít szolgálatot New York-ban. Nappal ezek közül .négyezer sétál kettesével az utcákon. Éjszaka valamivel többen. Hatezer utcára kell felügyelniük, a legtöbb utca pedig jóval hosszabb, mint egy kilométer. A fontosabb épületek előtt állandóan ezer rendőr áll őrséget. A város rendőrkapitányának véleménye szerint legalább még ötezer rendőrre lenne szüksége New Yorknak. Ennyi rendőr alkalmazása újabb 50 millió dollár kiadást jelentene é- vente a város számára, ez pedig túl sok. A problémát úgy kívánják megoldani, hogy a rendőrkapitányságban több civilt alkalmaznak, így több egyenruhás rendőr végezhet szolgálatot járókelőként az utcán. David Abrahamson pszichiáter másképp vélekedik: — Borúlátó vagyok. Olyan társadalomban élünk, amelyet a bűn menthetetlenül megmételyezett. Az erőszak kultúránkban is meleg fészekre talált. Nálunk a gyerekek előbb tanulnak meg revolverből lőni, mint olvasni. Törvénytelen úton pedig kétszer annyit keresnek az emberek, mint munkahelyükön vagy Ma az amerikai börtönökben mintegy két- részvényeikkel.------------------------------ új ifjúság 9 Híres képrongálók ... hihetetlen, hogy a férfiak milyen keveset tudnak a nőkről, habár lelkiismeretesen és állandóan tanulmányozzák őket. MAURICE CHEVALIER ... a férfiak gyakran imádják azt a nőt, aki őket nem szereti. A nő leginkább azt a férfit imádja, akiben viszontszeretetre talál. DAPHNE DU MAURIER ... Leginkább azok a nők késnek, akik saját megjelenésükkel vannak nagyon elfoglalva. JULIETTE GRECO szerelmesek legtöbbször badarságokat mondanak. Ez még nem is tragikus. Csak akkor válik tragikussá, amikor ezt ünnepélyes aktus keretén belül teszik. JONH OSBORNE ... Majd ha az embernek sikerül más égitestről megállapítani, hogy milyen szép az élet földünkön, az űrutazások akkor fogják elérni valódi céljukat. JULES ROMAIN ... A szakbizottságok feladata, hogy olyan fontos kérdéseket oldjanak meg, melyek nem is léteznének, ha nem volnának szakbizottságok. Azoknak, akik azt óhajtják, hogy a fiatalok i politikával is foglalkozza- ; nak. tudniok kell, hogy a fiatalokat érzelmeik vezér- j lik. GEORG SCHRÖDER j ... A negyvenes évek az öregkor fiatalságát jelentik, de ugyanakkor a fiatalság öregkorát is. JOHN WEBSTER ... Az orvos feladata, hogy gyógyítson, nem pedig hogy mindenáron életben tartsa a beteget. CHRISTIAN BARNARD ... Ha valakitől azt halljuk. hogy „röviden mondva“. az mér biztosan többet mondott a kelleténél. MALCOLM MARGERIDGE Biztosan visszaemlékezünk még arra az eseményre, amely pontosan két évvel ezelőtt történt. 1966 tavaszán egy George Palakian nevű huszonhét éves fiatalember Washingtonban az Egyesült Nemzetek kongresszusi palotájában, vésővel a kezében nekiment Howard Christy híres festményének, amely azt a történelmi pillanatot örökíti meg, amikor az Egyesült Államok alkotmány-levelét aláírták. A teremörök csak akkor értek a tett színhelyére, amikor Palakian már rég elhagyta az épületet. Miért tette tönkre a szinte felbecsülhetetlen értékű műremeket? Örült volt talán? Vagy valamilyen politikai kalandor, aki ilyen módon akart bosszút állni az amerikai kormányon? Vagy talán csak egész egyszerűen magára akarta vonni a figyelmet? Más hasonló esetekről is tudunk. így például 1914 márciusában a londoni rendőrség letartóztatta a nők egyenjogúságáért indított mozgalom egyik vezető tagját. Társnői hiába tiltakoztak a rendőrség eljárása ellen, mindenütt csak mosolyogtak rajtuk. Egész addig a napig, amelyen a londoni Nemzeti Képtárban egy rövidre nyírott hajú nő jelent meg. — Melyik képet tartják a legértékesebbnek? — kérdezte az egyik őrtől. — Nehéz a válasz, például ezek az El Greco képek vagyonokat érnek. De a szomszéd teremben a Velasquez festmények talán még értékesebbek. — Köszönöm uram, — felelte a nő — és átment a szomszédos terembe. Táskájából ollót húzott elő és minden erejével nekiment Velasquez: Vénus a tükör előtt néven ismert csodálatos festményének. Pillanatok alatt megjelentek a rendőrök és megállapították, hogy a nőt Mary Richardsonnak hívják, tettét azért követte el, mert tiltakozni akart a nők egyenjogúságáért küzdő mozgalom ellen Indított szigorító rendeletek miatt. Még a bírósági tárgyaláson se magyarázkodott, állandóan csak ezt ismételte: Csak tiltakozni akartam... tiltakozni. Amikor az államügyész megkérdezte, hogy tiltakozását miért nyilvánította ilyen módon, Mary Richardson elmesélte, hogy milyen mély hatást váltott ki nála a Sigrlst-eset, amely röviddel azelőtt Amsterdamban a Nemzeti Múzeumban játszódott le. Az a bizonyos Stgrist mint szakács működött egy hadihajón és minden ok nélkül elbocsátották. Sigrist bosszút a- kart állni ezért konyhakésével több helyen bevagdalta Rembrandt: Az éjjeli őrjárat nevű festményét. Megint más eset a kontár mázoló története. 1939-ben a francia sajtóiroda kapusának Boguslawskí néven egy feltűnő külsejű férfi mutatkozott be. A képzőművészet szerkesztőségébe Igyekezett. — Igen fontos közölnivalóm volna — mondta. — Foglaljon helyet — mondta a szerkesztő és cigarettával kínálta meg. — Már harmadik éve élek Párizsban, a Rue Saint Honoré-n van a műtermem, ott festegetek és néha másolok is. Egy szép nap megjelent nálam egy idősebb amerikai és azzal bízott meg, hogy Antoine Watteau egyik képét, a Közömbös-t másoljam le. Hozzáláttam a munkához, de festés közben sehogysem tudtam megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a francia barokk festészet mestere ennyire naiv. A képén ábrázolt dandy egyidejűleg táncol és diabolóval is játszik. Ezért elhatároztam, hogy átfestem a képet. A múzeumban sikerült leakasztanom a Watteau képet, sőt magammal is vittem és otthon dolgoztam rajta. Azt hiszem, sikerült a mű. A dandy most már diaboló nélkül táncol. A szerkesztő nehezen őrizte meg önuralmát, hiszen előtte állt a híres kép tolvaja, akit a rendőrség már harmadik éve körözött eredménytelenül. Egy óra múlva a festmény már a szerkesztő asztalán feküdt és az első pillantásra megállapíthatta, hogy Boguslawskí bizony barbár módon bánt el a híres képpel. Őrült ez az ember? — kérdezte magában? Nem, nem volt örült, hanem egy önkritikát nem ismerő, elvakult, dilettáns mázoló. Mázoló volt Vincenc Perugia is, aki Firenzében élt és 6 volt az, aki 1911-ben a párizsi Louvre-ból ellopta Leonardo da Vinci világhírű Mona Lisa-ját. A képet 1957-ben ismét veszély fenyegette. Ugyancsak egy esős tavaszt napon a délutánt órákban, amikor a múzeum termeiben legnagyobb a forgalom, bajuszos férfi lépte át azt a termet, ahol a Mona Lisa kép előtt állandóan őr áll. A férfi követ húzott elő a zsebéből és pontosan a mosolygós arc közepébe dobta. Az ismeretlen barbár tettest azonnal lefogták, Hugo Umza- ga Villegaze-nak hívták, bolíviai állampolgár volt. — Miért tette? — kérdezte a rendőrfőnök. — Mert gyűlölöm a franciákat. Kiutasítottak az országból és ezért akartam bosszút állni rajtuk. S míg a beszélgetés folyt, a Louvre szakemberét tüzetesen megvizsgálták a festményt. — Micsoda szerencse! — mondták. — A képet nagyobb baj nem érte. Néhány nap múlva Mona Lisa portréja már újból a régi helyén függött és titokzatos mosollyal figyelte a látogatókat. Villegaze még sokáig nem hagyhatta el börtönét és azután természetesen kiutasították az országból. A müncheni Államt Képtárban Rubens hatalmas vásznát, vegyszerrel öntötte le egy Ismeretlen tettes és nyomtalanul eltűnt. A rendőrség széleskörű kutatásai eredménytelenek maradtak. Míg egy magas kopasz férfi így mutatkozott be a müncheni rendőrségen: — Walter Menzel a nevem, én vagyok az, aki a Rubens képet sósavval leöntöttem. A nevemet bizonyára nem ismeri és a művemet sem. Filozófus vagyok és a Világ holnap-ja című müvemben fektettem le nézeteimet. A rendőrigazgató alig jutott szóhoz. — De uram, azt mondja meg, hogy miért csonkította meg a képtár egyik legértékesebb darabját? Reklámra volt szükségem... Menzelt azonnal a pszichiátriai klinikára szállították, ahol kisült, hogy nem elmebeteg, hanem csak betegesen önérzetes. Valóban csak arról volt szó, hogy reklámot csináljon magának. Tettére természetesen felfigyeltek és „filozófiai nézeteit“ nemcsak a bíróság, hanem a nagy nyilvánosság is elítélte. Ez sajnos mitsem változtatott azon a tényen, hogy Rubens remekművét már sohase lehet teljesen rendbehozni. Mondták...
