Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-04 / 23. szám
7 Képünkön Aliki Papadomichelokis (balról a második) Akiről ma beszélnek: Már negyvennyolc órája, hogy Aliki Papadomichelokis görög diáklány Prágában a görög követség épülete előtt sátrat vert és éhségsztrájkba fogott. Célja, hogy felfigyeljenek rá és segítsenek kiszabadítani édesanyját, valamint a többi politikai foglyot Jaros szigetéről, a legszörnyúbb koncentrációs táborból... Aliki már hatvan órája sztrájkol... Már nyolcvan órája nem evett... már kilencvenöt órája — közölték a hírt a lapok, a rádió. Láttad már Alikit? Hol van a Spanélská utca? Hol is van a görög követség, kérdezték e napokban még az ős-prágaiak is. Egyre nagyobb érdeklődés kíséri a hírt. Aliki már száz órája nem vett magához táplálékot... Mi lesz Alikival? Mi történik majd a beteg, hatvanegy éves édesanyjával? Vajon sikerül-e kiszabadítani? Felfigyelnek-e rá az urak, ott a követség épületében? Látják-e, hogy mi történik tulajdonképpen a követsé- gi épület bejárata előtt? Mert feltétlenül már első nap észre kellett venniük a sátrat, amelyben Aliki, a huszonhárom éves diáklány, a gazdasági főiskola hallgatója halálsápadtan néz farkasszemet a mozdulatlan épülettel. Kell, hogy lássák a táblát, amelyre Aliki felírta: „Éhségsztrájkba lépek, kérem, engedjék szabadon ártatlan édesanyámat és a többi politikai foglyot!" A követség emberei első nap talán azt hihették. hogy egy szenzációt hajhászó fiatal leány propagandát csinál, feltűnési viszketeg- ségben szenved. Ha diák, akkor tanuljon, mondták talán, hiszen most kezdődnek a vizsgák. De amikor Aliki már második éjjel se tágított és a zuhogó esőben is kitartott sátrában. az urak ott bent, a követségi épületben talán mégiscsak csóválták a fejüket. Különösen, amikor még egy sátrat pillantottak meg és aztán még egyet Talán mégis csak izgatta őket a kérdés: „Kik ezek? Talán további görög főiskolások? Talán ezeknek az apja vagy anyja is koncentrációs táborba került? E napokban olvashatták a Vöröskereszt hivatalos jelentését a Jaros szigetén uralkodó viszonyokról. Arról, hogy már több ezerre rúg a foglyok száma. Mit akarnak ezek a kommunisták?“ A követség — a fasiszta Görögország képviselői — csak az épületben élvezik az ex- territoriális jogokat. De a kapun túl nem tilthatják meg Alikinak, bár görög állampolgár, hogy akármit tegyen és ha úgy tetszik, tiltakozzon a hazájában uralkodó rendszer ellen. Nem tilthatják meg, hogy sátrat verjen a követség épülete előtt. De Ivó Sed- láknak, a prágai konzervatórium tizenkilenc éves hallgatójának se tilthatják meg. hogy kifejezésre juttassa együttérzését Alikival és ö is éhségsztrájkba fogjon. Talán már az is tudomásukra jutott, hogy a további sátrakban Alena Hrdlicková orvostanhallgatónő és Jorge Massera brazíliai diák helyezkedett el. Mit akarnak? Szolidárisak Alikivel? Ki tudja holnap már milyen sátortábor épül a követség tőszomszédságában? Mi lesz, ha csatlakoznak azok az ázsiai és latin-amerikai diákok is, a- kik egyelőre csak tiltakozó táblájukat helyezték a kapu elé és most szabályosan három óránként váltják az őrséget Aliki sátra előtt? Mi lesz, hogy ha majd sorba állnak a- zok, akik eddig befőttes üvegekben vörös rózsát és szekfűt helyeztek a sátor elé és egy- re-másra hordozzák a virágokat?! Mi lesz, ha majd egyszerre eljönnek és döngetni kezdik a követség kapuját. Aliki, ez a törékeny, fiatal leány, aki nemrég olyan súlyos beteg volt, már napok óta farkasszemet néz a követségi épület néma ablakaival. Ki bírja tovább? Meddig bírja a követség a vesztegzárat? Lehet, hogy Aliki este. amikor dermedten álomba ringatja a közeli állomáson végig robogó vonat zakatolása, álmában hazájában jár, ahol ilyenkor már beért a gyümölcs, ragyogó kék az ég és a tenger. Beteg anyját látja a börtönben... Miért tartják fogva, mi jogon? — sír fel benne a kérdés? Mert bátor, haladó elveket vall? És nem akarja, hogy az agyonzaklatott görög népet a fasiszta uralom még tovább nyomorítsa? Aliki új erőt merít az álomképekből. Láttam, amikor frissen ébredt... Új harcra készen. Jól esett, hogy nincs egyedül. Mellette a társai, fiatal emberek, diákok. Az új hatalom. Majd térdre kényszerítik a kőpalotába zárkózó urakat, azokat, akik megszeppenve leskelődnek a lebocsátott redőnyök résein keresztül... Kell, hogy érezzék, micsoda erő gyülekezik itt feltartóztathatatlanul a követség kapuja előtt és kell, hogy hallják is: Aliki, mi kitartunk melletted. Aliki, mi összefogunk az igazságtalanság ellen. Prága, 1968 májusa. Velence, a szerelmesek romantikus álomvárosa minden évben három millimétert süllyed a lagúnákba. A süllyedés háromszorta gyorsabb. mint a múlt században. Ha így megy tovább, kétezerben a Szent Márk tér csak apály idején válik meaközelíthetővé. A dózsék híres. 118 szigeten épül! városát, 900 palotájával. 500 templomával együtt —, melyeket három millió cölöp és oszlop tart — az a veszély fenyegeti, hogy a tengerbe süllyed. A város sorsa valóban aggasztó. A facölöpök elkorhadtak. \ házak falai és márvány homlokzatai széthullanak. A La Stampa írja: „Velence romlásnak indult“. elpusztul Velence ? Néhány templomban, melynek falai megviseltek, megtiltották a harangozást, nehogy a hangrezgések megrázzák az épületet. A harangzúgást magnetofonsza- lagról játszák le a látogatóknak. A házak nyolcvan százaléka már leszolgálta idejét, és akármikor leomolhat. A lakók biztonságosabb helyre költöznek. Az utóbbi tizenöt év alatt 60 ezer velencei — minden harmadik — a szárazföldön keresett' otthont. A Velence szomszédságában fekvő Mestre városának például 1950-ben mindössze 30 ezer lakosa volt. Ma 80 ezer lelket számlál. A páduai egyetem hidro- lógusai és mérnökei a Pó völgyében, Voltabarozzo közelében három hektáron felépítik Velence tökéletes, kicsinyített mását, hogy tanulmányozhassák azokat a természeti erőket és jelenségeket, melyek a város süllyedését előidézik. Az így szerzett tapasztalatok alapján szeretnék megmenteni Velencét a pusztulástól L. A Magyar írószövetség a napokban megtartott gyűlésén foglalkozott a romániai, csehszlovákiai és jugoszláviai magyar nemzetiség társadalmi és kulturális fejlődésével. Megállapította többek között, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar írószövetség nézete szerint ezekben az országokban a magyar nemzetiség számottevő kulturális eredményeket ért el, de ezeket Magyarország közvéleménye nem ismeri eléggé. A szomszédos szocialista országokban legalább három millió magyar él, s kulturális vívmányait ugyanúgy a magyar kultúra szerves részének kell tekinteni, mint ahogyan a magyar nemzetiségek művelődési és művészeti élete szervesen beépüft a szóban forgó országok szocialista fejlődésébe. A Magyar írószövetség V SZOMSZÉDOS ORSZAA vitában többek között megállapították. hogy Magyarország és a magyar nemzetiségek közötti kapcsolat mind ez ideig többé-kevésbé rögtönzött akciókra szorítkozott, inkább a véletlenen múlott, s kevésbé volt állandó jellegű. Magyarországnak ezért figyelemmel kell kísérnie a magyar nemzetiség művelődési tevékenységét, hogy elősegíthesse felélénkítését. Ebből a célból a magyar lapok és folyóiratok a jövőben még több teret szentelnek a szomszédos országokban élő magyarok alkotásainak, mint eddig. A magyar nemzetiségi irodalmi és egyéb kulturális alkotásokat ugyanolyan esztétikai szempontok szerint fogják elbírálni és értékelni, mint a hazaiakat. A felszólalások egyöntetűen megállapították, hogy a Magyarországon kívül élő magyar nemzetiségiek számára csak a szocialista rendszer tette tehetővé az intenzív társadalmi és kulturális fejlődést. Magyarországon egyébként az az általános meggyőződés, hogy Jugoszlávia igen eredményes megoldásokat talált a nemzetiségek problémáira — a magyar nemzetiséget is beleértve — s lehetővé tette, hogy sikeresen és sokoldalúan fejlődjön és számottevő tényező legyen a két ország jószomszédi kapcsolatainak fejlesztésében. A Csehszlovákiában élő mintegy 600- 000 magyar helyzetét általában kedvezőnek tartják Magyarországon és elvárják, hogy a föderatív rendszer bevezetését követő változásokkal együtt egyes problémákra is jobb, kedvezőbb megoldást találnak. Magyarországon úgy vélik, hogy a Szlovákiában élő magyar nemzetiség kedvezőbb feltételeket kap majd a gyorsabb fejlődésre. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a magyar lapok és hivatalos sajtószervek csak azokat a nyilatkozatokat és javaslatokat vették át, amelyek összhangban állnak a Csehszlovák KP akciós programjával. A Romániában élő legszámosabb magyar nemzeti kisebbség helyzetét Magyarországon hivatalosan nem említik mint problémát, noha számos indíték arra utal, hogy a párt, a kormány és a közvélemény bizonyos megjegyzéseket fűz annak rovására, ahogyan ezt a kérdést kezelik. Ez összetett és kényes probléma s a két ország hihetőleg igyekszik majd olyan megoldásokat találni, amelyek hosszabb időre kielégítők lesznek mindkét fél számára. Kezembe vettem a Predvoj 17. és 18. számát és megijedtem. Megmondom őszintén, valahogy úgy van, hogy félek az élettől, felelősségtől, félek, hogy egyszer engem Is cserben hagy a józan eszem és elkövetek vaiamit. Talán az öngyilkosságot' választom, mert nagyon félek, hogy más cselekedetemmel megbántanék valakit. Az ember él valamiért, talán azért, hogy szeresse az emj bereket, vagy gyűlölje őket ha okot adnak rá. Sokszor kavarognak bennem ilyen gondolatok s mindig csak azt mondom: Az ember alkotó lény, kell, hogy az ész uralja az ösztöneit. Vagy szeret s boldogan él, vagy gyűlölködik és megbukik. Ha ezt egyszer végérvényesen tudatosítjuk és felszabadítjuk e- szünket ösztöneink béklyója alól, megszűnik az emberek között a gyűlölet és ezáltal talán háborúk sem lesznek a földön. (Örömmel verem majd a gyűlölet koporsófedelébe az első szöget.) Mi kell ehhez? Milyen eszközökkel lehet a gyűlöletet kioltani az emberek szívéből? Fegyvert nem tudok használni ellene, mert ez nem élő ellenség, hanem egy kór, amely úgy születik, hogy valakit megbántanak emberi mivoltában s aztán, ha az uralomra jut (lehetősége akad), nem büntet, hanem visszafizet. Mi ennek az országnak vagyunk a fiai: Itt születtünk, ez a hazánk. Nagy bűnünk van. Az a nagy bűnünk, hogy szeretjük apánkat, anyánkat, és beszéljük dallamos-édes nyelvüket — hálából ott, ahol arra nincs jogunk. Ez a bűnünk és ez a bűne minden magvarnak, aki 45 után itt maradt. A bűnösöket megbüntették, de minket megfosztottak jogainktői. Mi nem ítéltünk, csak szavunkat hallattuk, s ránk förmedtek és megbélyegeztek bennünket. Jogosan vagy jogtalanul, azt ítélje meg az, aki ezt megtette. Azonban azt meg kell engedniük, hogy húsz év után mi is beleszólhassunk sorsunkba. Ránk is szüksége van ennek az országnak, mint ahogyan nekünk is szükségünk van erre az országra; de új szellemben kell az együttélést megvalósítanunk. Sokat fejlődtünk. Mérnököket adtunk az országnak, egyetemi tanárokat, sőt még tudósokat is, s most mégis odajutottunk, hogy azt kaptuk Okáli elvtárstói, amit 45 után: á- rulók és farizeusok. Én inkább így mondanám: újarcú magyarok — csak sajnos sötét szemüvegen át szemlélnek bennünket. Nem szeretnek tudomást venni rólunk, pedig vagyunk. mint mások, csak elhagyatottabbak. Nekünk feljajdul- nunk sem szabad, ha megszúrnak bennünket. Nekünk még diktálnak, részünkre még nem nyitott szabad utat a demo- rácia; pedig az akciós program foglalkozott velünk. Ott e- gvenjogúak vagyunk, az életben pedig vádlottak lettünk. Ki áll most mellénk és ki fogja bebizonyítani igazunkat?... Sajnos magunkra maradunk s még húsz évig kell majd bizonyítanunk, akkorra talán majd megszoknak bennünket. Mert ma még nem ülhetünk le egy közös asztalhoz; de egyszer meg kell lennie. Csak az lesz a baj, hogy az a pár józan politikus és tisztességes ember munkája megint elvész a hatalom után vágyó emberek karmai között, s megint mindent kezdhetünk újra előlőről. Az ügyünkből szlovák-magyar viszonyt csináltak. Tényekre hivatkoznak velünk szemben. Mit mondhatunk mi? Csak azt, hogy tehetetlenek vagyunk bármit is tenni. Mi a szlovákok helyzetét Magyarországon nem tudjuk megoldani. Nekünk ott nincs szavazati jogunk. Mi itt élünk, ennek az országnak jelentünk némi erőt. Miért verik a mi fejünkhöz a magyarországi nemzetiségi politikát? S miért hasonlítják ehhez a mi helyzetünket? I- gaz, az emberi humánum azt diktálja, hogy minden embernek, nemzetnek azt kívánjuk, amit magunk már elértünk és segítsük abban, hogy minél előbb realizálja önmagát. Velük szemben mi eqy lépéssel előbbre vagyunk. De csak egy lépéssel, azért mert itt egy fejletteb társadalom vesz bennün-- két körül és ebben a társadalomban valami módon nagyobb termelő erőt képviselünk, mint a velünk párhuzamba állított szlovák társaink Magyarországon. Mi az új létesítményben úgy akarunk indulni, ahogy azt az akciós program előirányozta. Ez jelenti az ország gazdasági és politikai megszilárdulását. Ez az alapkő. Aki ezt mellőzi, az önmagát csapja be, de amiért' esetleg mások fizetnek majd. Mi azt szeretnénk, hogy rendeződjék minden kisebbség és nép helyzete a világon. Csak azt ajánlhatjuk szlovák elvtársainknak, hogy forduljanak a magyar kormányhoz és kérjék, hogy közösen rendezzék a szlovákság helyzetét Magyarországon. Mi ebben az ügyben biztosítjuk önöket támogatásunkról. Azonban a mi helyzetünket Csehszlovákiában ne a magyar kormánnyal, hanem velünk döntsék el. Mi tudjuk csak, hogy nekünk itt mi hiányzik és mi kell áldásos fejlődésünkhöz. Reméljük, hamarosan megtaláljuk a helyes utat' és rénJ dezzük végre közös dolgainkat, hogy mindnyájan szép reményekkel induljunk megvívni harcunkat az ember jobb életéért. Kleiner Béla, Bratislava Mini, mini, mini.., gS® In lH Jgjp í ; E|S WK KataM BuSi «■■HHHHMHB g 9 M V 9 •» ■" H
