Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-05-21 / 21. szám

ui ifjúság Nyilatkozik a londoni postarabló felesége A szökés koronába átszámítva kb. 5 millió koronába került. A hat szak­embernek kifizetődött a pontos munka. © Patrícia Wilson a hírhedt londo­ni postarabló felesége, most először nyilatkozott férte kalandos szökésé­nek történetéről. © Ez az asszony ismerte a posta­rablók titkait, tudta, hogy osztották fel a 30 milliós zsákmányt, végigcsi­nálta férje szöktetését és most a le­tartóztatását is. Hosszú évekig hallgatnom kellett. A titok egész idő alatt nyomasztó­súllyal nehezedett rám, öt év óta, azaz attól a naptól kezdve, amikor Charlie Wilson, a férjem részt vett az ismert londoni nagy rablásban, senkivel sem oszthattam meg titko­mat. Most azonban mér nyíltan be­szélhetek az ügyről. Maga a férjem adta rá az engedélyt, hogy mindent elmondjak;' hogyan készültek a rab­lásra, hogyan hajtották végre tervü­ket, hogy egy nemzetközi betörő- banda tagjai hogyan szabadították ki a férjemet a birminghami híres fegy- házból és hogyan csempészték a pénzt külföldre. Beszélhetek Charlie rövid angliai látogatásairól és arról a tizenhat hónapról is, melyet Kana­da őserdeiben töltöttünk. Mindig at­tól kellett tartanunk, hogy három gyermekünk közül valamelyik elárul. Most azt fogom elmondani, hogy ho­gyan szökött meg a fegyházból Charlie. A tizenöt tagú postarabló bandával már csak Rruce Reynolds van sza­badlábon. Bruce volt a férjem leg­jobb barátja is, de viszont ő okozta a legtöbb riadalmat. Néhány hónappal férjem az elfogatása előtt, egyszer halálsápadtan jött haza. — Drágám, nem is hiszed — mon­dotta —. hogy kivel találkoztam. Ma délután beültem egy kávéra a presz- szóba és egyszer csak mit gondolsz, ki állt előttem? Bruce. És kedélye­sen ezt a kérdést tette fel: Van még elég pénzed? Higgyék el, Charlienak remek idegei vannak. Mindig tudtam, hogy alkalmas arra, hogy gangszter váljék belőle. De egész idő alatt mégis az volt az érzésem, hogy egy­szer mégiscsak elfogják. — Nagyon szerettem Charliet és azt hiszem, ő is engem. A legjobb férj és apa volt. Engem mindig csak az idegesített, hogy nem szerette a nyugodt életet és szinté kereste az izgalmakat, a kalandokat. Charlie, vagy ahogy szökése után Kanadában hívták, Ron Alloway, mindig csak arról álmodozott, hogy nagy tetteket visz véghez. Amikor megtudtam, hogy Charlie rablóbanda feje, már abban is • biztos voltam, hogy megvannak a maga tervei a jövőre nézve, ponto­san tudja, hogy mit akar. Mindig csak ezt hallottam'; ne csinálj ma­gadnak fölösleges gondokat. Talán most is ezt mondogatja magában, amikor a fegyházban ül, Wright szi­getén, a cellájában. „A 30 éves fegy­házbüntetés súlyos csapás a számom­ra. Ez azt jelenti — számítgatta —, hogy hetven éves koromban kerülők majd haza. Nem, azt nem bírom ki. Feltétlenül megszököm". Tulajdon­képpen már az felső naptól kezdve gondolt a szökésre. A fegyházban magánzárkát kapott, azzal a szigorú utasítással, hogy még séta közben, vagy a műhelyben sem szabad kap­csolatba kerülnie a többi fogollyal. Alig múlt el néhány hét, amikor az egyik fogoly valamit odasúghatott neki. mert Charlie arca egészen fel­derült: „Frenchy már dolgozik". Charlie megértette, tudta, hogy Frenchv az alvilág egyik legfurfan- gasobb alakja. Ha Frenchv akarja, akkor kiszaba­dít. Minden attól függ, hogy ne ke­rüljek más fegyházba. Ezért igyekez­tek a postarablók, kifogástalanul viselkedni. Hogyan sikerült a szökés? Frenchv hat „szakembert“ szemelt ki. Az első az alvilág legjobb kasza­fúrója volt. A második egy kitűnő sofőr, akinek az volt a feladata, hogy ha maid az „akció" sikerül, elszállít­ja a kiszabadított foglyokat. A har­madik egy belga pilóta volt, aki nagyszerűen értett a könnyű kis sak voltak) Frenchy, úgy látta, hogy hasznosak lehetnek, amikor majd sor kerül a magas fegyházfal átmászásá­hoz. Frenchv a hat összeesküvővel együtt Étezak-Franciaországban egy kolostor romjai között bújt meg. Háromnapos gyakorlat után a két hegymászó már káprázatosán rövid idő alatt mászta meg a kolostor falát, a többiek is gyakoroltak. Fren­chv már az első hét végén nagyon elégedett" volt az embereivel. Stop- per-órával a kezében bátorította őket. Valahányszor rövidebb idő alatt sikerült feljutni a kolostor falának peremére, mindig boldogan felsóhaj­tott. „Ma újból legalább egy nappal rövidítettük le Charlie fogságát". Három hétig gyakoroltak, akkor az­tán elhagyták a kolostort és megbe­szélték, hogy augusztusban találkoz­nak Frenchv londoni lakásán. A piló-' ta jelentette, hogy Birmingham köze­lében talált egy megfelelő repülőte­ret. Ez idő fájt kapta Charlie a fegy­házban a második bíztató üzenetet. Később — így mesélte férjem — nagyon félt, mert attól tartott, hogy Frenchv esetleg fegyveres erővel tör be a fegyházba. A harmadik üzenet így hangzott: „Charlie, .augusztus 12-én ne aludj! Négy jóbarátod látogat el“. Ezen a napon Charlie a fegyház szabóműhe- lyében dolgozgatott. Persze, nagyon izgatott volt és többször leejtette az ollóját. Szinte feltűnt a őröknek. Vacsora után. amikor már eloltották a villanyokat, Charlie lefeküdt és figyelt. Nem tudta, hogy Frenchy és társai két autóval már a fegyház közelében parkolnak. Az egyik egy ford volt, a másik meg egy tank- köCsi, amelybe rejtekhelyét építettek be. Úgy számították, hogy Charlie majd ott rejtőzik el és előfordulhat, hogy maid hosszabb ideig szolgál szállásául. Hajnali három órakor a két hegymászó és a kaszafúró a leg­nagyobb csendben megmászta az öt méter magas fegvházfalat. Sötétkék Dr. Computer - a kiváló orvos esőkabátot viseltek, kötelet vittek magukkal és harisnya-álarc volt raj­tuk, úgyhogy teljesen felismerhetet- lenné váltak. A rádiós közben a ren­dőrség titkos adásait hallgatta és később ő is csatlakozott a többiek­hez. Megbeszélték, ha valami nem sikerülne mindenki úgy menekül, ahogy tud. Nem kell tekintettel len­niük egymásra. Amikor az első elérte a peremet, a többiek kötélen utána másztak és leereszkedtek a fegyház udvarára. Észrevétlenül elérték a mosókonyha ajtaját. Tudták, hogy onnan folyosó vezet a cellákhoz. A kasszafúrónak harminc másodpercre volt szüksége, hogy felfeszítse az ajtót és a folyosóra érjenek. Ott vagy öt percig hallgatóztak: egy őr köze­ledett egyenletes léptekkel. Amikor elhaladt mellettük, falhoz lapították, zsebkendőt dugtak a szájába és gúzsba kötötték. Mindez hangtalanul zajlott le. A legnagyobb akadályt Charlie cellájának ajtaja okozta. Charlie lélegzetét visszatartva, szá­molta a másodperceket. Pontosan nyolc percig tartott, amíg a zár fel­pattant. Sok magyarázatra nem volt idő, Charlienak odadobtak néhány ru­hadarabot és azután követte látoga­tóit. A kasszafúró egymásután vissza­helyezte a cella és a folyosóra vezető zárat is, nehogy idő előtt vegyék észre a szökést. ‘Charlie cellája üres maradt, a fo­lyosón pedig tehetetlenül feküdt a megkötözött őr. Most már csak ki kellett jutni az udvarra és a falon keresztül az au­tókhoz. Dehát ez sikerült, amint tud­juk. A távíró készülék egyhangúan kat­tog, számokat olvashatunk le a kes­keny papírsávról. Az asszisztensnő a három-négy és többtagú számokat, mint ahogy a kalauzok szokták, egy kártyán kilyukasztja és elhelyezi az elektronikus számító gépbe, a com­puterbe. A computer, mintha pilla­natokig habozna, azután a távíró ké­szülékbe diktálja a szöveget. Az asz- szisztensnő szótagolva olvassa:' Ma­gas vérnyomás, szívkoszorúér elme- szesedés, vesehomok. — Mindjárt megmagyarázzuk a le­adott számok titkát — mondja az asszisztensnő. A betegnél megálla­pított tüneteket szavakban, illetve minden orvosi szakkifejezést szá­mokban fejeztek ki, mivel a gép csakis számokkal tud dolgozni. A távírókészülék segítségével egy pá­rizsi orvos adta le jelentését az e- gyik betegéről. És azzal a kéréssel közvetítette egy bécsi klinikára, hogy dr. Computer egybevetve a tüneteket, állítsa fel a diagnózist. Miért pont Bécsben? Mert most ott nyitották meg a táv-diagnózis leadására be­rendezett nemzetközi központot. A nemrég megnyílt intézetbe eddig már több mint kétezer orvos küldte be a diagnózisok megállapításához szük­séges adatokat. A diagnózisért 150- 200 márkát kell fizetni. A költsége­ket a páciensek viselik, a betegse- gélyzők nem kötelesek a kiadásokat megtéríteni. Ne gondoljuk ám, hogy valami ör­döngős dologról van szó. Dr. Com­puter, azaz a számító gép, valóban tudományos alapon működik. Az or­vosok a szakkönyvekben maguk is utána nézhetnének a dolgoknak és a tünetek alapján egyedül is megálla­píthatnák a diagnózist. Csakhogy a computer gyorsabban és pontosab­ban dolgozik és ezenfelül az orvos- tudomány legújabb ismereteire tá­maszkodik. A computer természe­tesen nem pótolja az orvos magasabb emberi intelligenciáját, ezzel szem­„SEGÍTSÉG, a lányom nem bánja, ha éhenhafok" CHAPLIN ANYÓSÁNAK VALLOMÁSA ÖN­MAGÁRÓL ÉS AZ O'NEILL CSALÁDRÓL Az ómódi, művirágokkal díszített kalap­jára egy fehér cédulát tűzött ezzé! a fel­irattal: „Én vagyok Charlie Chaplin a- nyósa". Valahányszor elhagyja a házat, fejére illeszti ezt a kalapot, felveszi ko­pottas kabátját, és régi, kitaposott ci­pőjében siet a pékhez vagy a fűszereshez, hogy a legszükségesebbet megvásárolja. Hadd lássa mindenki, milyen szegény és sajnálatraméltó. Tudják meg, hogy a dús­gazdag filmszínész, aki családjával luxus­villában lakik a Genfi-tó partján, egyál­talán nem gondoskodik közeli hozzátarto­zójáról. „Hogy ilyen züllötten nézek ki — jelentette ki a 72 éves asszony — a» Chariot bűne. Ő szégyellje magát, nem én!“ Kétségbesett anya, vagy elmebeteg nő? Amerikában, ahol Agnes Boulton-O’Neill él eltérőek a nézetek az esetet illetően. Egyesek szegény bolondnak tartják az i- dős asszonyt, mások a példátlan egoizmus sajnálatraméltó. áldozatának. Agnes mama nagyon régen nem látta a lányát. Oonát, aki 1943 óta Chaplin fele­sége. Unokáit csak a lapokban megjelent fényképekről ismeri. A tönkrement asz- szonynak semmi esélye nincs arra, hogy Veveyben, a Genfi-tó közelében fekvő vil­lába valaha is betehesse a lábát. A két „fél“ között gyűlölettel határos meg nem értés »uralkodik. Oona O'Neill 17 éves volt, amikor a 38 évvel idősebb filmkomikust, Charlie Chap­lint megismerte. Annak ellenére, hogy botrányait és elvált házasságainak törté­neteit Hollywoodban széltében-hosszában mesélték, eszeveszetten beleszeretett az idős emberbe. Eugene O’Neill, a híres drámaíró, sokat várt okos, tehetséges lányától. A szó szo­ros értelmében majdnem elájult, amikor megtudta, hogy Oona feleségül akar men­ni egy rosszhírű „komédiáshoz", aki még ráadásul az apja lehetne. Mindent meg­tett. hogy a „félrevezetett gyereket“ ész­re térítse. De nemj sikerült. Oona, szü­lei akarata ellenére, feleségül ment az „ő Charlotjához“. „Hiába igyekszel, hogy házasságod si­kerüljön — írta neki az apja. — Úgyis válás lesz a vége...“ A válásra ugyan nem került sor, de O’Neill engesztelhetetlen maradt. Végren­deletében kitagadta a lányát és a „Chap­linnel való házasságból született, illetve születendő összes gyereket...“ Ez „hadüzenet“ volt. Oona többé nem látogathatta meg a szüleit, nem ejthette ki az apja nevét és nem találkozhatott az anyjával. De míg Chaplinék házassága még min­dig tart és egyik gyerek a másik után született, O’Neill kapcsolata Agnes Boul- tonnal rég felbomlott. A drámaíró harmad­szor is szerencsét próbált, feleségül vet­te Carlotta Montereyt és átköltözött ve­le Franciaországba, AZ EGYETLEN REMÉNY: A FIÚ Á második feleség magára maradt A­merikában. Nem sok boldogság várt rá. Először megpróbálta saját erejéből fenn­tartani magát. Azután férjhezment. Oj férje azonban, egy bzionyos Ernest Koff- man. hamarosan meghalt. Nem esett kétségbe. Hiszen itt volt a fia, Oona bátyja, a ma 48 éves fhane. Agnes be- lévetette minden reményét, s egy New York melletti csinos villába költözött ve­le. ÉS ŐMIATTA VESZÍTETTE EL MINDENÉI Mert Shane mindinkább a család szé­gyenfoltjának, élvezethajhászó, gyógyít­hatatlan iszákosának bizonyult. Hagyta, hogy az anyja tartsa el, ruházza, s még a fiókjából is kilopta a pénzét. Amikor már végképp nem volt pénze, kábítósze­rekkel kereskedett s maga is fogyasztotta őket. Égy házkutatás után elhagyta a vil­lát, New York nyomornegyedébe költözött s ma is ott tengeti életét, csaknem min­dig munka nélkül és csaknem mindig ré­szegen. Ha valamilyen kihágás miatt a rendőrség bezárja, dörömböl és kiabál a cella ajtajában: „Engedjetek szabadon, különben ráfizettek! Én vagyok O’Neill- nek. a híres drámaírónak a fia, és Char­lie Chaplin sógora...” Nem is hallgatnak rá. A fiatal rendőrök nem hisznek neki és azt gondolják, hogy nagyzási mániá­ban szenved. CHAPLIN SZÍVE NEM LÁGYUL MEG Amikor a fia otthagyta, Agnes Boulton majdnem az eszét vesztette. Egy ideg- gyógyászati klinikán hozták rendbe, a- hol azóta már többször is kezelték. „Én nem vagyok őrült — hangoztatja az idős nő könnybelábadt szemmel. De ki nem válik csaknem eszelőssé, ha eny- nyi csapás éri? Ha mindenki elhagyja? Férje, fia, lánya...” Az utóbbi időben sokat gondolt a lá­nyára. akinek házasságát Chaplinnel any- nyira ellenezte. Talán játszott is a gon­dolattal, hogy ismét felveszi a családi kapcsolatokat, és vejénél, unokáinál, me­nedéket talál. Levelet írt Svájcba, de nem jött rá válasz. Ismét Irt. Miután Oona még ön­gyilkossági fenyegetéseire sem reagált, kétségbeesése és csalódása nem ismert határt. „Oona nem olyan szívtelen. Chariot az oka az egésznek” — állítja konokul. „Nem akarja, hogy kibéküljek a lányom­mal és hogy magához vegyen. Ő egy szörnyeteg, egy egoista, aki csak a saját kényelmére és a bankbetétjére gondol...“ De a panaszkodások mitsem segítenek. Veveyben hallani sem akarnak Agnes Boulton-O’Nelllről. Talán szégyenük is magukat az idős nő miatt. De az is le­hetséges, hogy valóban elmebetegnek tart­ják. Égy biztos: Chaplin még sosem be­ben a gépesített kombinációs tevé­kenység terén felülmúlhatatlan tel-» iesítményeket ér el. Az orvosok azt szeretnék, ha minden nagyobb klini­kán hasonló computer működne, mert az nagyszerű segítséget nyújt szá­mukra. Dr. Computer arról is gondosko- dik, hogy minden páciens megkapja az előírt diétát. A röntgenfelvétele­ket, elekttrokardiogrammokat is pil­lanatok alatt értékeli ki. A kivizs- gálás eredményeit és az előírt gyógy- kezelést is pontosan lejegyzi. Á kör-* házi tartózkodás befejeztével dr. Computer pontosan összeállítja még a számlát is. Most már az orvosi la­boratóriumokban is igénybe veszik a computer-berendezéseket. Hányszor halljuk a kórházakban, még nincs diagnózisunk, mert még nem kaptuk meg az összes laboratóriumi eredmé­nyeket. Néha sokáig tart, amíg az orvos kezébe összefutnak a külön­böző laboratóriumokból az eredmé­nyek. Hányszor elkallódnak vagy el­vesztik őket. Az is gyakran előfor­dul, hogy a laboránsnők nem végez­nek pontos munkát és ezáltal téve­sek az eredmények. Dr. Computer pontos munkát végez a laboratóriumok számára is, sőt fel­fedezi a legelrejtettebb hibákat is. A párizsi orvos Bécsből gyorsan kéz­hez kapta a diagnózist: Vérnyomás: 93 százalék, a szívkoszorúér műkö­désének gyengesége 92 százalék, ve­semegbetegedés: 85 százalék, és most jön a legmeglepőbb: ha a valószínű­ségi fok 80 százalék alatt fekszik, akkor dr. Computer hallgat, egy szót sem szól. A bécsi központra már más or­szágokban is felszerelnek hasonló computereket. Azt akarják elérni, hogy a betegsegélyző intézmények is igénybe vehessék ezeket a berende­zéseket és a magánbétegek számá­ra is olcsóbb legyen dr. Computernél a vizsgálat honoráriuma. szélt gyermekeinek a „nevezetes" nagy­mamáról. Oona anyja valószínűleg abban remény­kedett, hogy kétségbeejtő helyzete meg­lágyítja lánya szivét és ráveszi Chaplint a közeledésre. Több mint bizonyos — gondolta — hogy küld neki egy kis pénzt, nehogy a nyilvánosság előtt meghurcol­ja. De nem így történt. A filmsztár a kö nyörgéseket és a fenyegetéseket is el­engedi a füle mellett. TALÁN FURCSA LÉNY Agnes Boulton-O’Neill ma valóban a- nyagilag és lelkileg is a végét járja. Á kis villában, ahol lakik, már egyetlen bú­tordarab sem az övé és nyolc macskáján kívül az égvilágon senkije sincs. Nem lenne csoda. Ha a sok megpró­báltatás. amiben része volt, elvette volna az eszét. Az Is lehet, hogy igazságtalan volt a lányával szemben, amikor ellenez­te, hogy olyan fiatalon férjhezmenjen Charlie Chaplinhez. De végülis, az anyósa egy férfinek, a- kinél a pénz nem játszik szerepet, és az édesanyja egy asszonynak, akinek sem­mi gondja nincs a világon. Elhanyagol­hatta ót Oona egész életében, az sem baj, hogy nem vett tudomást róla, amikor jő dolga volt. de egy ilyen Idős, magányos asszonyt mégsem szabad a sorsára bízni. Nem szabad nyomorogni hagyni, még ak­kor sem, ha van oka sértődésre, akkor sem. ha már nem lehet felújítani a sze­retet sem és ha a hosszú távoliét ével el is törölték a boldog gyermekkor em­lékeit.*

Next

/
Thumbnails
Contents