Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-30 / 18. szám
Józdi} gondßlatok Rudolf Ofsinskv Äta I i.v.v.v.v.v,ViV Rudolf Olsinsky cikkének címe: „Mad'ari kontra Slováci?“ nagyon megdöbbentett bennünket. Sok becsületes magyar dolgozó tette fel a kérdést magában, mire jó ez, kinek használ ez a hang? Valahogy úgy tűnik nekünk, hogy ezt a hangnemet már hallottuk egyszer. Ez a hang egy letűnt társadalmi osztály hangja volt. és ma már az antagonisztikus osztályok szótárába való. Ha a több mint ezer éves közös együttélés történetét, a kontra, re- kontra vagy szubkontra alapján a- karnánk elemezni, nem lenne se hosz- sza, se vége. A fogat fogért, szemet szemért politika ma nem időszerű és nem használ se a magyaroknak, se a szlovákoknak. Mi nem vállaljuk a Tisza Istvánok, gróf Eszterházyak politikájáért a felelősséget. Mi Csehszlovákiában élő történészek, történelemszakos tanárok és tanítók ugyanúgy elítéljük az osztrák-magyar monarchia politikáját, mint önök. Pozitívan értékeljük Stúr és a köréje csoportosult írók nemzeti megújhodásért folyó törekvéseit, azt amit 1863-ban a Matica Slovenská megalapításáért és a három szlovák középiskola alapításáért tettek és u- gyanúgy elítéljük azon politikusokat, akik 1875-ben korlátok közé szorí- rították a szlovák nép kulturális törekvéseit és jogait. Mi ezt a kort joggal hozzuk párhuzamba a magyar nemzet megújhodásának korával, a nemzeti ébredés korával, amikor 1772-től 1820-ig nekünk is ugyanolyan kemény harcot kellett folytatnunk II. József, II. Lipót és I. Ferenc reakciós korával a magyar szóért, a magyar nemzet kultúrájáért, mint maguknak a nemzeti ébredés korában. A burzsoázia időszakában Árvái Józsefek ugyanolyan keserű kenyeret ettek, mint a Badala Stefánok, de akkor együtt tudtak harcolni, menetelni és sztrájkolni a közös ellenséggel, a burzsoáziával szemben. Most nem találjuk meg a közös hangot? Apáinkat nem kérdezték meg 1918- ban, sem 1938-ban, hogy hová akarnak tartozni, ezért Dél-Szlovákia népe nem lehet felelős az uralkodó osztály tetteiért. Ne felejtsék el, hogy 1945-ben azokat a munkásokat, kisparasztokat és kommunistákat hurcolták Csehországba és telepítették ki háborús bűnösként, akik 1938-ban a Köztársaság védelméért nagygyűléseket szerveztek Tornócon, Cútán. Aranyoson és akik mint csehszlovák katonák nem hagyták ott a határ védelmét és csak 1938 novemberének végén és december elején jöttek haza szülőföldjükre. A magyar hadseregben ezeket az embereket felvidéki kommunistáknak titulálták és ezek voltak „Benes kutyái is“, a- kik elsőként mentek a vágóhídra, az orosz frontra, ahonnan nagyon sokan fagyott lábbal tértek haza. Ezeket a felvidéki kommunistákat, nincstelen parasztokat és munkásokat hurcolták el 50 fokos hidegben Csehországba, ahol vásári portékává váltak. Ezeket a példákat csak azért hoztam fel, hogy az érzelmek húrjait sem egyik, sem másik részről nem érdemes felkorbácsolni. Olsinsky elvtárs cikkében megjegyzi. hogy a 47 meghívott helyett 147-en jelentek meg a Matica Slovenská baráti klubjának alakuló gyűlésén. Mi, Nagymegyeren a Csema- dok tagsági gyűlésére 220 tagot hívtunk meg és helyette 600-an jöttek. Ezt az érdeklődést éppen a Központi Bizottság januári plénumának szelleme váltotta ki az emberekből. Hogyan fogalmazza meg ezt a kérdést az akciós program az 5. oldalon: „A szocializmus kibontakozása csak akkor lehetséges, ha utat nyit az emberek különböző érdekei érvényesülésének, s ennek alap ián demokratikusan hozza létre minden dolgozó egységét. Ebben látja a szabad társadalmi aktivitásnak és szocialista rendszerünk elmélyítésének legbőségesebb forrását. Az ön cikke azzal vádol bennün- k'/t, hogy az utóbbi hónapokban a magyar nemzetiségű dolgozók aktivitása megzavarta Dél-Szlovákia nyugodt nemzetiségi légkörét. A Cse- madok helyi szervezetei gyűléseznek, határozatokat és rezolúciókat fogadnak el és új tagokat szerveznek stb. A demokratizációs folyamat nem lehet elszigetelt jelenség, mert a folyamat egész társadalmunkat érinti és általános mozgást, aktivitást váltott ki hazánk összes polgárai között. Tehát nem lenne helyes -úgy felállítani a tételt, hogy a folyamat érintse X-et és Y-nt, de a Z-t már ne. 1968 januárja törvényszerűen következett be és ezt az átalakulást eqyaránt várta a cseh, a szlovák, az itt élő magyar és más nemzetiségű dolgozók tömege is. Engedje meg, hogy erre a kérdésre ismételten az akciós program 6. oldalának szavaival válaszoljak: „Pártunk programja s politikai i- rányvonala bárdolatlan eltorzításnak minősiti a nemzeti érdekekkel szembeni közömbösséget, vagy a visszaszorításukra irányuló kísérletet. Pa tunk következetesen száll síkra ame - lett a lenini elv mellett, hogy a- mennyiben a nagyobb nemzet figyelmen kívül hagyja a kisebb nemzet érdekeit ez .összeegyezhetetlen a nemzetek közti szocialista kapcsolatok elvével.“ Kinek lehet kifogása az ellen, hogy a Matica slovenská, mint kultúrintézmény újra végezze funkcióját. Ha ez a társadalmi igény, hát tevekeny- kedjen a szocialista kultúra elvei a- lapján. A passzív ember nem hasznos társadalmunk számára. Az embereknek teret kell adni, ezert ne róják bűnükül, ha a magyar dolgozók a Csemadok iránt jelen időszakban több érdeklődést tanúsítanak. Vissza kell utasítanunk azt az állítást, hogy a Matica slovenská megszüntetésével az iskolapolitikában paradox helyzet állt be, hogy a Del- / Szlovákiában élő szlovák szülők gyermekeinek nem volt meg a lehetőségük, hogy anyanyelvükön tanulhassanak. (Ügy gondolom, hogy ezt maga Olsinsky elvtárs sem hiszi el.) En 6 évig voltam járási tanfelügyelő és elég részletesen ismerem Nyugat- Szlovákia tanügyi helyzetét, de ilyen esetről nem tudok. De arról igen, hogy 5-7 tanulóval Vrbinán, Janosi- kovón. Milenovicén, Sárkányban iskolát tartottunk fenn a szlovák gyermekek részére, mivel beiskolázásuk központi iskolába nehéz lett volna. Míg magyar iskolák osztályaiban nem egyszer 45-48 tanuló is volt, mert a tervbizottság nem volt hajlandó az osztályok számát növelni és így nem engedhettük meg sem az osztályok bővítését sem a nagy osztályok szétosztását. Mi, magyar nemzetiségű tanfelügyelők úgy vigyáztunk a kis létszámú szlovák iskolákra, mint a hímestojásra. Tapintatból nem javasoltuk megszüntetésüket, hogy ezáltal ne létesítsünk felesleges súrlódási felületet. De az tény, hogy sok színtiszta magyar faluban még a mai napig sincs óvoda és Csehországban több ezer magyar dolgozó számára nincs megoldva a magyar nemzetiségű gyermekek beiskolázása. A Csemadok az elmúlt közel 20 év alatt aktív kulturális tevékenységet fejtett ki, de nem tagadjuk, hogy ennek a kulturális szervnek volt bizonyos politikai jellege is, mert mindig pártunk politikájának tolmácsoló- ja is volt és aktívan vette ki a részét a szocializálódás időszakában a felvilágosító munkából. Ezért fogalmazta meg a Központi Bizottság az állásfoglalásában azt a kívánságát, hogy az itt élő magyar dolgozóknak legyen önálló állami szerve és intézményé és ez az intézmény képviselje az itt élő magyar dolgozók érdekeit és a Csemadok mint kultúra- lis intézmény több időt tudjon szentelni a szocialista kultúra kibontakoztatására. A szocialista újságírás etikáját lépi túl az a provokatív hang, amely a Lúd 5. számából és az ön cikkéből kiolvasható. Milyen jogon bélyegez meg Ön olyan embert - értve Lő- rincz Gyulát — olyan negatív tulajdonságokkal, amelyeket sosem képviselt, sőt, mint régi munkásmozgalmi harcos következetesen viszautasí- tott minden nacionalista hangot, és emiatt néha másokkal összeütközésbe került. A legkövetkezetesebben visz- szautasitott minden irredenta hangot, amely a Köztársaság egységét és szuverenitását sértette volna. A sajtó hasábjain nagyon sok véleményt és rezolúciót tanulmányoztam át, amelyet a magyar dolgozók terjesztettek fel, de egy esetben sem találkoztam bennük irredenta hanggal, ellenkezőleg: a rezolúciók s az egyéni nyilatkozatok pártunk politikája mellett tettek hitet és hazánkhoz való hűségről tanúskodtak. Semminemű úgynevezett illegális szervre nincs szükségünk és az i- lyennemű váddal nem is foglalkozom, mert ez nem érint bennünket. Ha valamit akarunk, vagy ha valamit ki a- karunk fejezni meg vannak arra „ha- la január szellemének“ a legális le- hetőségeink, van kommunista pártunk. ahol teljes nyíltsággal kifejezhetjük marxista állásfoglalásunkat. ön a cikkében a következőket írja: Nem vitás, hogy időszerű lenne a magyarok helyzetét Köztársaságunkban és Szlovákiában törvényes alapokra helyezni és az ebbői fakadó intézmények felállítását megoldani. Ha ez nem így történt nem volt ez a szlovákok bűne, hanem ez abból fakadt, hogy a szlovák nemzet helyzete nem volt normalizálva. Engedje meg, hogy cikkének további részét szoszerint idézzem: „Nerovnoprávny narod nemőze poskytovaf nijaké prá- va svojim nerovnoprávnym mensi- nam. Ebben Önnek teljesen igaza van, ezért mi magyar nemzetiségűek egoszintébben óhajtjuk, hogy a csehek es a szlovákok, valamint a többi nemzetiségek problémája megoldódjék és jogos óhajuk valóra véltek es Szlovákia föderatív úton va- lo átrendezése hozza meg a kívánt politikai és gazdasági egyensúlyt. Ne haragudjon rám tisztelt Olsinsky elvtárs, ha ezek után egy nyílt kérdést teszek fel önnek. Az államrendezés után mennyi jóindulatot várhatunk öntől és az Önhöz hasonló szellemű polgártársainktól? Az az érzésem, hogy nem sok jót. Az Ön cikkében használt sértő hangnem bizony sok becsületes magyar nemzetiségű polgár önérzetét sértette még. Vagy talán úgy gondolja, hogy a cél szentesíti az eszközt? Meg vagyok róla győződve, hogy szlovák nemzetiségű politikusaink, vezető funkcionáriusok ezrei egészséges marxista és lenini szemléletet követnek és egészségesen értelmezik az itt élő magyar dolgozók állásfoglalását. Mi a nyitrai főiskola nagygyűlésén elhangzott felelőtlen megnyilatkozásokat és^ hasonló jellegű véleménynyilvánításokat egyéni hangként könyveljük el és külön választjuk a szlovák nép egységes állásfoglalásától, mert ez nem is lehet a szlovák értelmiség és a dolgozó tömegek hangja. Éppen ezért a mi sorainkban észlelt. borgőz diktálta, szalmalángsze- ru magyarkodó kitörésekre Ön se üljön fel. Elismerem, hogy Dél-Szlová- kiában mi közöttünk is vannak fecsegő és forró fejű emberek, akiket mi, magyar kommunisták és józan gondolkodású pártonkívüliek egyértel- műen elítélünk, de ez nem az itt élő 000 ezer magyar dolgozó hangja és allasfoglalása. Mi nem ítéljük el és nincs is jogunk elítélni mindazon szlovák nemzetiségű vezetőket, írókat és értelmiségieket, akik tiszta szándékkal állnak ki saját nemzeti létük és jogaik érdekében. Én mindig nagyra értékeltem mindazon hazafiakat, a- kik saját nemzeti létük érdekében harcolni és tollat fogni is tudtak. Akik az egyszerű nép érzéseit, jogos követeléseit megfelelő formában tudták tolmácsolni. Ezért kérem ö- nöket, hogy minket, magyar nemzetiségű értelmiségieket se nevezzenek nacionalistáknak, ha népünk jogos követelését próbáljuk tolmácsolni és kívánságainak érvényt szerezni. Ne forgassák ki egészséges nézeteinket és ne úgy magyarázzák a Csemadok állásfoglalásának egyes pontjait,. — pl. a járások átrendezésére tett javaslatainkat, — mintha ezzel szeparálódni akarnánk és valamilyen különleges magyar járások kialakítására törekednénk. A járások átrendezését nemcsak mi, hanem több járásban a szlovák elvtársak is kérték. Ezen kérésünket csupán a kétnyelvűség reális elrendezésének érdekében tettük. Fejtegetéseimet az izsapi EFSZ dolgozóinak állásfoglalásával szeretném zárni: Mi ebben a tavaszi áramlatban becsületes, odaadó munkával tárulunk hozzá az akciós program megvalósításához, azon fáradozunk, hogy a tavaszi munkánkat sikeresen befejezzük, hogy a mag időben a földbe kerüljön, hogy gazdasági eredményeink még jobbak legyenek, mint az előző évben voltak. Ne csak a munkához legyen jogunk. Szülőföldünkön teljes jogú polgárokként akarunk élni, nyugodtan élni, nyugodtan akarunk termelni és gyermekeink jövőjét biztosnak szeretnénk vélni. Tejeky Miklós, Nagymegyer Hazánk lakosságának túlnyomó többsége nagy érdeklődéssel és még nagyobb várakozással követi azt a ,,demokratizálódási folyamatot“, amely a CSKP KB decemberi és januári ülései nyomában mind nagyobb teret hódit. Rajtunk van most a világ szeme; hisz ha a felmerülő problémákat helyesen oldjuk meg, nemcsak mi, hanem az e- gész szocialista tábor nyer vele. Hiszen nem kisebb tennivalókról van szó, mint a szocialista társadalom fejlődésére negatívan ható politikai, társadalmi és. gazdasági elemek felszámolásáról, gyökeres megváltoztatásáról. Rendezzük Nem kétséges, hogy mi, csehszlovákiai magyar dolgozók, teljes mértékben támogatjuk ezt a megújhodási folyamatot, s talán a legnagyobb várakozással követjük azt. Hisz ötven év óta. a köztársaság fennállása óta, először nyílt alkalom arra, hogy nemzetiségi helyzetünket valóban emberi módon, a lenini elvek alapján rendezzük. Ez az idő pedig éppen elég volt a „földönfutók“, a „hontalanok“ sorsából. Éppen leget hallottuk már magyar szó hallatán, hogy: „...tu sa este hovor! po mad'arsky?“, s hasonló megjegyzéseket. (Konkrétan Nyitra jut ilyenkor eszembe). Nem tartom fontosnak felsorolni a még hasonló megjegyzéseket, hisz az olvasó ezeket bizonyára épp úgy hallhatta^ már, mint én. végre Mi. magyar tanítók, éppen eleget bosszankodtunk már azon, hogy miért kallódnak el tehetséges tanulóink, vagy nyelvi nehézségek miatt miért rekednek meg félúton. (Nem beszélve saját sorsunkról!) Vagy a mi tanítványainknak ezután is lesz helye a malteros ládák mellett, az utak mentén, vagy éppen valamelyik bányában. Vagy „csak“ az anyanyelvét kell elfelejtenie, „esetleg“ letagadnia, és akkor minden meglesz oldva, ami az egyenjogúságot illeti?! „Národnostne sme rovnoprávnl v tejto republike, aj Mad'ari sa musia cltit rovnoprávnymi“ — mondta Lucan elvtárs azon az emlékezetes nyitrai beszélgetésén. (1968. III. 22.) Hát valóban ilyen egyszerű elintézni az egyenjogúság kérdését? Valóban ilyen egyszerű százezrekkel „megértetni", hogy miben is rejlik az egyenjogúság?! Korántsem! Sajnos, nagyon is távol vagyunk attól, hogy e- gyenjogúaknak érezzük magunkat! Ennek eldöntése pedig, azt hiszem, csakis ránk tartozik, magyarokra, akik az állítás „alanyai“ vagyunk. Követeléseinket azzal a biztos tudattal állítottuk össze,, mint aki nagyon is biztos a dolgában, hogy követelései jogosak, emberiek, s legfőképpen teljesíthetők. De úgy látszik, valóban egy újabb csicsól gátszakadás kell ahhoz, hogy országos méretben is tudomást vegyenek rőlunk. Mert eddig még mindig nem tapasztaljuk, hogy kéréseink említésre méltó visszhangra találnának az illetékes helyeken. Naponta olvassuk a szlovák újságokat, hisz ezek hivatottak elsősorban tájékoztatni bennünket társadalmi életünkről. Ám az elmúlt, történelmi jelentőségű napokban is csak alig-alig, vagy egyáltalán nem is vettek rőlunk tudomást. Vagy 600 000 -ember problémája, s ha úgy tetszik: sürgősen megoldásra váró közös problémája, nem tartozik ilyen fontos fórumra? Hangsúlyoznom kell; hopy követeléseinket nem a szenvedélyek felkorbácsolása szülte. Nacionalista és gyűlölködő érzelmek nagyon is távol állnak tőlünk. Semmi esetre sem érthetünk egyet azokkal, a- kik követeléseinkben ellenséget vélnek felfedezni. A mi követeléseink nem öncélúak' Nem más nemzet érdekei ellen irányulnak! De jogosan követelhetjük, hogy problémáinkat a lenini nemzetiségi politika elvei szerint oldjuk meg! Az Ígérgetések csak a reményeket táplálják! De az ember egyszer az örökös reménykedésbe is belefárad! És akkor cselekszik a maga módján!? IR ■ ■ közös S hogy valami „reményről“ mégis szóljak, határozottan örömmel olvastuk az akciós programban, hogy: „A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő valamennyi nemzetiség — magyarok, lengyelek, ukránok, és németek — egységének, felzárkőzottságának és nemzeti önálló létüknek megerősítése érdekében feltétlenül ki kell dolgozni az egyes nemzetiségek helyzetét és jogait rendező statútumot, amely biztosítja nemzeti létük kiteljesülését és nemzeti sajátságaik féjlödését“. Máshol: „Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámuk arányában képviselve legyenek politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben, a választott és végrehajtó szervekben. Biztosítani kell 8 nemzetiségek aktív részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében, és annak az elvnek szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatással dönteni az őket érintő ügyekben.” dolgainkat! ígéretnek szép. Egy kicsit talán meg is erősítette hitünket. Rajtunk múlik, hogy ml válik belőle valóra. Ha nem maradunk a megújhodási folyamat passzív szemlélői, akkor talán sikerül is. Hiszen mindannyian érezzük, mennyire elérkezett az idő „rendezni végre közös dolgainkat.“ D. Megyeri Andrea
