Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-23 / 17. szám

4 új ifjúság Ha van akarat Sajószámya mindig bővelke­dett fiatalokban. Futballcsapat tukat, színjátszócsoportjukat a ilárás határán túl Is ismerték. Aztán egyszerre csak, „téli á- lom“-ba szenderültek. Az éb- redés azonban nem sokáig váratott magára. A futballcsa­patot Gálfy Miklós, a CSISZ szervezetet pedig Pot'ocky 1st-- ván kovácsolta össze. Az alapszervezetnek ma mint-' égy 50 tagja van, akik nem csak a gyűlések, szinielőadá- sok és táncmulatságok alkal­mából keresik fel a művelődé­si otthont, hanem hetente 2-3- szbr. Ugyanis két évvel ezelőtt létrehozták az ifjúsági klubot. Sakk, szépirodalmi és illemta­ni szakkörbe tömörültek, de mint fiatalok nem vetik meg a zenét és a táncot sem. A művelődési otthon kister­me — az ifjúsági klub — szé- pen berendezett. Az üvegajtós szekrényekben társasjáték és könyv is akad, bár egyelőre kevés. Idővel azonban sikerül maid ezekből is többet besze­rezni, vásárolni. Az oly sokat érő magnót a művelődési ott­hon vezetőségétől, a kályhát a helyi nemzeti bizottságtól kapták. A termet maguk fes­tették ki, a térítőkét, függö­nyöket és társasjátékokJiagy­AZ ELNÖK részét is a CSISZ szervezet vette. Sőt kávés poharakat is vásároltak, hogy a táncmulat­ságokra ne kelljen mástól köl­csönkérni. I A szükséges pénz a színlelő-' ’adásokból, mulatságokból folyt be. Sőt, több kirándulást is rendeztek az alapszervezet költségén. Másképp mondva megtalálták a módját annak, hogy hogyan lehet tanulni, il­letve hasznosan szórakozni, persze nem szeszes ital mel­lett, mivel a klubban ilyet nem szolgálnak fel. Szükséges megemlíteni, hogy a szervezet 26 éves elnöke a harminc kilométerre fekvő Ri­maszombatban dolgozik. He­tente egyszer, legfeljebb két­szer jár haza, de mindez a szervezet munkáján, a klubéle­ten nem érezhető. Hogy hogyan lehetséges? Ügy, hogy a kul- túrfelelős és a pénztárnok is már 6 éve látják el tisztségü­ket. A szervezet minden tagja hozzá szokott a rendszeres munkához: Így hát nem is cso­da, ha a járási pártkonferen­cián is sok dicsérő szó hang­zott el címükre. A sa iószárnyai példa azt mu­tatja, hogy ahol van akarat, van szervezeti, sőt még moz­galmas klubélet is. —németh —­A SAKKTÁBLA MELLETT Ebben az évben került sor első ízben a „Juhász Gyula Napok“ megrendezésére Léván, sajnos igen kis létszámú kö­zönség részvételével. A Csemadok lévai járási bi­zottsága, a JNB iskola- és mű­velődésügyi szakosztályával karöltve ebben az évben már­cius 16-án rendezte meg elő­ször „Juhász Gyula Nap“ cím­mel a járás vers- és próza­mondóinak versenyét, valamint a járás irodalmi színpadainak fesztiválját. A járás két legjobb irodalmi színpada lépett fel műsorával, mégpedig az ipolysági József Attila Irodalmi Színpad, Vass Ottó vezetésével az Ébredés című műsorát, a lévai Juhász Gyula Irodalmi Színpad, Ger­gely József vezetésével a Ta- mango táncolj című műsorát adta elő. Juhász Gyula napok Léván A lévai Juhász Gyula Irodal­mi Színpad műsorában a mai élet problémáival foglalkozott, mégpedig a háború és a fajül­dözés kérdéseivel, valamint a beatnikok életével. A zenei alá­festést Louis Amstrang felvé­teleiből válogatták össze. Kitű­nő díszlet-megoldásuk volt, bár kissé túl zsúfolt. Ez a kitűnő szavalókból álló együttes jog­gal érdemelte ki a járás „máso­dik legjobb irodalmi színpada“ címet. Büszke is lehet rájuk a vezetőjük. Hátránya azonban, hogy csak lányokat szerepeltet. Az ipolyságiak igazolták. [hogy megérdemelték „A Járás .egjobb Irodalmi Színpada“ cí­met. Ismét kitettek magukért. Vass Ottó kitűnő rendezőnek bizonyult megint. A három részből álló műsor nagysze­rűen igazolja a cím eredetisé­gét. A műsor Ku-Mo-Zso — A Feng és Huang újjászületése, Benjámin — Nyílt szó, Födet- len arc és Voznyeszenszkij — Mesterek című verseiből volt összeállítva. A zenei aláfestést Sztravinszkij — Tűzmadár cí­mű művéből állították össze. Műsorukkal a komáromi Jó­kai Napok-ra készülnek. Az első „Juhász Gyula Nap“ csak egynapos volt, de min­den lehetőség meg van arra, hogv a következő évben már a „Juhász Gyula Napok“ címet kapja és két, esetleg három napos rendezvény legyen. Szabó Dezső Ügy informáltak, hogy Bécsben két „nudista“ mozi is működik. A Schaffer meg a Rondel. Az utób­bira esett választásom. Sokat hal­lottam már ezekről a bécsi sztrip­tíz mozikról, kíváncsi voltam a valóságra. Most tehát beszámol­hatok a kapitalista kultúra eme „erkölcsi“ vívmányáról. A bejárat persze tele volt hiá­nyos öítözékű hölgyek reklámké­pével. Öt előadást tartanak ebben a moziban, az elsőt déli egy ó- rakor. Én a második előadást néz­tem meg. Körülnéztem, vagy negy­venen lehettünk — nagyobbára fia­tal huligánok, egy-két öreg ember. Nőt csak egyet láttam. Alighogy leültem, mellettem termett egy szőke szépség, hogy felvegye a rendelést. Egy szódát kértem. — Azt nem tartunk — mondotta, de hozok egy coca-colát. Csengetés nem volt, csak a sző­ke nő szavára kezdték el a vetí­tést. Aránylag kicsi, piszkos te­remben, melyben asztalok és szé­kek állottak. A szoba az előző e- lóadások következtében tele volt már fojtó füsttel (mi lesz itt az utolsó előadásig?) a hamutartók tele cigarettavégekkel. Alig ültem le a vászon alatti első asztalsor­ba (gyengén álltam schilling dol­gában, a bécsi moziárak pedig i- gen magasak) — máris mellettem termett a már említett szőke an­gyal, hogy rendeljek. Már rendel­tem az előbb — magyaráztam, — Hja, az kint volt — szólt a sző­keség és én örültem, hogy megint megúsztam egy coca-colával. A színes előjáték címe „Szex a sorompók között" volt. Diana Day volt a főszereplő, akinek fényké­pei igen gyakran szerepeinek a hírhedt Playboy hasábjain. Ő mu­tatta be, hogy milyen nagy művé­szet az igazi sztriptíz. Mert van ám olyan sztriptíz is, magyarázta a film — amely csak erotikára meg pénzre megy. Az igazi soha! Diana mosogatólány volt egy ven­déglő konyhájában, itt fedezte fel valamelyik menedzser és így ke­rült a 18 éves lány a sztriptíz­parkettre. A film bemutatta, mi­lyen nehéz egy igazi sztriptíz tán­cosnő élete: a fürdés, a masszázs, aztán a táncóra. a ruhakombiná­ciók tervezése és próbálása, hogy a hatás minél teljesebb legyen — aztán jön a gyertyafény mellett bemutatott művészi vetkőzés. Az igazi! A művészi! Nem az üzleti, amit például Juanita csinál. A fia­talság azonban nem vett észre semmi különbséget a két sztrip­tíz között, hiszen mindkét táncos­Itiö bőkezűen tárta fel titkait... A »huligánok szerint Diana Day sztriptíze raffináltabb és erotiku- isabb volt, mint a másik. | Ilyen nevelő bevezetés után ke­rült sorra az „igazi film“. Ostoba, gyenge kis történet volt az egész. Égy huligán bandáról szólt. A szimpla történetet fonja körül a rendező ecotikus jelenetekkel. A fénypont egy nagysikerű orgia, a- hol a nők nagy italozás közben is­mét levetkőznek. A dialógusok na­gyon egyszerűek: Tetszel nekem, mennyit kérsz? — és már ismét vetkőzés... Hát így nevelik a kapitalista if­júságot, miközben szemforgatással állapítják meg, hogy mennyire romlott! Jajveszékelnek, hogy mennyire virágzik a prostitúció és mennyi a gyilkosság. Már nem csodálkoztam semmin sem. Azon sem, hogy egy ifjú hu­ligán azt kifogásolta, hogy egy nő sem volt teljesen meztelen. Mi lett Bécsből, Mozart, Haydn, Schubert Becséből a kapitalizmus szennyáradatában — csak azért, hogy egypár ember súlyos pénzt keressen az erotikus filmekkel! Sosem voltam prűd, nem szere­tem az álszenteskedést — de a film után sürgősen lehajtottam egy erős italt — nehogy a gyom­romban megmozduljon a sok coca- cola... Mártonvölgyi László A szókimondás jogán Az utóbbi hetek történelmi jelentőségű hazai eseményei révén — hosszú évek óta — az emberek ismét elölről olvassák az újságot, nempedlg hátulról — a sportoldalától kezdve közömbösen visszafelé lapozgatva... A párt irányította demokratizációs folya­mat ugyanis végre lehetővé tette az újságíróknak a szókimondást, a hibák és egyéb fonákságok őszinte föltárását. Olyan cikkek jelenhetnek meg mostanában a sajtóban, amelyek csupán a cenzúra gyakorlati eltörlésével láthattak napvilágot. A demokrati- záciős folyamat, épp a szólásszabadság jogán, egy magasba tornyosuló hullám gyanánt söpri el azokat a hazugságokat, melyekből az utóbbi esztendőkben bizony jócskán akadt társadalmi és polititikai életünk minden területén...! E jelentős megújhodási folyamat kihatással van megoldatlan gazdasági, szociális, kulturális kérdéseinkre is, de a válaszváró problémák sokaságában nem hiányoznak — természetesen — az ifjúságot érintők sem. Pontosabban: miként szervezkedjék a jövő­ben a fiatalság, hogy kielégítse a holnap nemzedékének szerteágazó érdeklődését, jo­gos követelményeit, különös tekintettel az itt élő nagyszámú magyar és egyéb kisebb­ségi nemzetiségek fiataljaira. Ifjúságunk az utóbbi hetekben számtalanszor megcáfol­ta az előző években róla kialakult elmarasztaló véleményt, miszerint a táncon, zenén, olcsó élvezeteken kívül minden egyéb közömbös lenne számára. Nem! Hiszen éjszakák­ba nyúló beszélgetéseken élenjáró politikusok válaszai alapján tájékozódik és kérdez. Es ami külön örömünkre szolgál: e társadalmi erjedésbe nagyon aktívan kapcsolódik be a csehszlovákiai magyar fiatalság is, hiszen egy pillanatig sem közömbös számára a hazánkban végbemenő belpolitikai változások kimenetele. Természetes ellenben, hogy — a szókimondás jogán — olyan kérdésekre is teljes, őszinte, nyílt és megnyugtató választ vár, melyek az elmúlt évek során a „kényesek“ hosszú listáján szerepeltek, vagy éppen azokra, amelyek az itt élő több mint hatszázezer főnyi magyarság nevében a CSEMADOK Központi Bizottsága, az írószövetség magyar szakosztálya vagy a CSISZ SZKB által jóváhagyott különbizottság által kidolgozott ifjúságot érintő követelmények­ben a lenini nemzetiségi politika következetes érvényesítése helyett, ellenséges, sőt e- setenként fölforgató szándékot vélnek fölfedezni! Bátran leszögezhetem: magyar ajkú ifjúságunktól távol áll minden ilyen szándék (ékes bizonyítéka ennek a magyar fiatalok április hatodikai pozsonyi országos munka­gyűlése), de határozottan visszautasítja a „reciprocitás“ sántikáló elméletét, a ma­gyar iskolákat végzett fiatalok arányos továbbtanulását biztosító intézkedéseket sür­getők címére szánt rosszalló véleménynyilvánítást, hozzáállást néhány szlovák publi­cista tollából... Kéri nemzeti kultúránk fejlesztéséhez szükséges magyar tudományos- és kutató intézetek alakítását. Nem légből kapott túlkapások, vagy egyes karrieristáknak bélyegzett vezető magyar személyiségek alaptalan „handabandázása“ a fenti követelések színvallása, de ténye­ken, bizonyítékokon, tapasztaltokon alapuló jogos igény: jelen lenni! Jelen lenni az országépítő munkában, a demokratizációs célkitűzéseink valóra váltásában, de épp úgy jelen lenni és részt venni a nemzetiségek jogos követelményeinek következetes telje­sítéséért folyó harcban! Hadd éljek konkrét példákkal: Pillanatnyilag például egy elkeseredett, fiatal csicsói lány levele fekszik előttem. Két éve érettségizett ''és a főiskolára helyszűke miatt nem vették föl. Második lehe­tőségként egy pozsonyi fölépítményü szakközépiskolát jelölt meg jelentkezöívén. A pontosság kedvéért idézek ellenben a leveléből: ..... a fölépítményü iskolán vizsgázta­tó tanár utolsó kérdése a fölvételin az volt, hogy miért vagyok mag far? Azt már gon­dolhatják, hogy nem vettek föl... Azóta is hiába keresek éretts4gimh<« és egészségi ál­lapotomhoz megfelelő munkát, nem találok. Mindenütt azt tanácsolják, hogy dolgoz­zak az ÄG-ban, holott orvosi bizonyítvánnyal igazoltam fizikai munkára való alkalmat­lanságomat. Ügy érzem, azért van ez így, mert magyar vagyok...“ Más példa: szemé­lyesen ismerek egy huszonkét éves fiatalembert, akit 1963-ben csak azért nem vettek föl az egyetemre, mert a fölvételi bizottság utolsó kérdésére mit sem sejtve, bátran bevallotta magyar nemzetiségét. Pedig a több mint húsz jelentkező közül a felvételin tudása révén a második legjobb lett. És a legfrissebb megdöbbentő momentó: a több száz nyitrai főiskolás nagygyűlése (bővebben lásd Üj Ifjúság, 14. s<ám, Nyitrai rezolú- ció), ahol a provokatívabbnál provokatívabb kérdések (,.Ifnyegéber hány cigány és ma­gyar van hazánkban“; „mit keresnek itt a magyarok?“ stb.) han#cottak el a szlovák diákok szájából... A pozsonyiak emlékezetében viszont m.*g él egy két-három hét előtti diáktüntetés, ahol nemcsak a fasizmus szégyenteljes évednek egy-két nacionalista szí­nezetű jelmondatainak újjáéledését látták a járdaszéli kíváncsiskodók, de néhány ma­gyar-ellenes fölhívás tömeges hangoztatását... Ügy érzem, ezzel a vitás kérdések gyökerére tapintottam. Mi, csehszlovákiai magya­rok nem elszakadni, ellenszenvet szítani, gyűlöletet vagy szenvedélyeket akarunk kor­bácsolni, hanem részt akarunk vállalni a sokrétű társadalmi, politikai és a becsületes köznapi munka ránk háruló feladataiból, de a fair play szabályainak figyelembevételé­vel azok teljes gyakorlati érvényesítésével. És ezen őszinte szándékunkat egyetlen ob­jektív szemlélő sem vonhatja kétségbe. Nyíltan, s ki tudja ezúton hányadszor próbá­lom például meggyőzni a kételkedőket, hogy az anyanyelvi oktatást nem túlfűtött nem­zeti érdekből, de az ifjúság, a gyerekek alapismereteinek tökéletes elsajátítása, meg­könnyítése céljából követeljük. Emellett azonban a szlovák nyelvtudás szükségessé­gét egyetlen józan ember sem vonhatja kétségbe! Igenis, a délvidéki iskolákban kell, hogy jelentős nyomatékot helyezzenek a szlovák nyelv oktatására, ami a későbbiekben minden fiatal létszükséglete lesz... Szűnjék meg ellenben a fent idézett „íölvételiztető“ módszer, hogy a csallóközi maturáns a pozsonyival vagy a zsolnaival egyenrangú ve- télytársként léphessen a bizottságok elé!; Lépjünk tovább! Az egyik szlovák kultúrpolitikai hetilap hasábjain a napokban éles vád érte a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klubot, hogy azt kérdezték, vajon a ma­gyar kommunisták eljönnek-e segíteni a szlovákiai magyarság nemzetiségi kérdésének megoldásában? E kérdés feltevése magyarázható tudatlansággal, értelmezhető egy rossz vicc gyanánt, egyúttal azonban valami nyugtalanítónak is előjele. Mindazokat, a- kik ilyen és ehhez hasonló kérdéseket hangoztatnak elöbb-utóbb figyelmeztetni kell arra, hogy Szlovákia területén élő csehszlovák állampolgárok, és mint ilyenek, nincs joguk az ország belügyeinek intézéséhez külföldi segítséget hívni.“ Joggal kérdem el­lenben, vajon tudatlanság vagy rossz vicc-e az, ha a JAIK fiataljai tapasztalt kommu­nistáktól kémek tanácsot nemzetiségi orientációjukkal kapcsolatosan; vagy ezen túl­menően, az utóbbi években, vajon belügyekbe való beavatkozásnak tekintették-e élen­járó magyarországi elvtársak, vagy az USA-ban és mindenütt ott, ahol nagyobb szám­ban élnek szlovákok, az anyaországnak azon több ízben ismételt törekvését, hogy az eddiginél jobban, mélyrehatóbban gondoskodjon idegenbe szakadt fiairól? Ugyancsak „nyugtalanító“, hogy Nyugat-Németországgal összehasonlítva revansisztának minősí­ti a CSEMADOK galántai járási bizottsága rezolúciójának részét: Követeljük a Kassai Kormányprogramnak a nemzetiségi rehabilitációt, a deportálást és az áttelepí­tést érintő részeinek felülvizsgálását, az érintetteket következetesen rehabilitálni, a- nyagiiag kártérítést nyújtani, az akciók szervezőit nyilvánosan közzé tenni és felelős­ségre vonni.“ Ismét joggal kérdem: ez nyugtalanító? A mai fiatalság — szerencsére — jobbára már nem volt személyes részese az itteni magyarság háború utáni meghur- colásának, de az igazságtalan törvények sújtotta szülők szavai még elevenen élnek mindegyikünkben. A szülőföldet, a szülői házat, az évek hosszú során verejtékes mun­kával összegyűjtött apró vagyont kellett közprédának itt hagyniuk és hátukon egy-egy ötven kilós csomaggal az emberek szeme láttára végigvonulni Pozsonyon; a teherva­gonok az ismeretlen cseh országrészekbe vitték a magyarság ezreit, tízezreit... Az in­doklás: egy rövid hivatalos leirat: „Je nesporné, ze ste madarskej národnosti...“ Va­lóban nyugtalanító hát, ha a magyar ajkú ifjúság csatlakozik a CSEMADOK követelései­hez és azt kérdi, hogy vajon ki adja vissza az érintetteknek az elveszett bizalmat, az egészségüket, az ilymódon elsikkadt éveket az anyagi károkról nem is beszélve...? Per­sze, a felelősséggel mindig nehezebb szembe nézni, mint a felelőtlenséget elkövetni! A CSKP közzétett akcióprogramja jogos reménnyel tölthet el minden Csehszlovákiá­ban élő nemzetiséget. A fontos most csupán az, hogy az ott leszögezett célkitűzések valóraváltása következetes legyen, ne csupán szépen csengő szavak maradjanak! Az egész országot érintő általános érvényű, fontos kérdések mellett — épp a szókimon­dás jogán — egyúttal ilyen, és ehhez hasonló sajátos problémák mielőbbi megoldását követeli a csehszlovákiai magyar fiatalság. MIKLÓSI E&X&R Egy bécsi ■ sztriptíz-mozibair

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents