Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-17 / 16. szám

Ki volt Pilátus?

A történelemben rövid szerepet játszott, csak néhány órára lépett az események előterébe, de a hívő keresztények immár majdnem 2000 év óta emlegetik nevét. Ki volt az a bíró, aki halálos Ítéletet hozott Jézus felett, és aztán nyugodt lelkiismerett-el a kezét mosta. Milyen ember lehetett?

Eddig hat ember feljegyzéseiből merítettük ismereteinket Pilátusról.Máté, Márkus, Lukács, János evangélisták és két zsidó történetíró: Philo és Jozephus Flavius írásaiból értesültünk arról, hogy ki volt Pontius Pilátus. Ezek a források azonban hiányosaknak bizonyultak. Alig tudtunk Pilátusról, mint emberről. Ügyszólván semmit sem tudtunk az ítélőképességéről, jelleméről. Pedig érdekes közelebbről is rávilágítani arra, hogy milyen indító okok játszanak közre, amikor vezető emberek ítéletet mondanak mások felett, esetleg a legnagyobb büntetést, a halálos ítéletet.

Pontius Pilátusról, a sokszor emlegetett „ismeretlenről" a tudományos kutatásnak csak a legutóbbi években sikerült konkrét adatokra bukkannia. Történelemtudósok, teológusok, pszichológusok, aprólékos és fáradságos munka árán arra törekednek, hogy objektív megvilágításban mutassák be a történelmi alakokat és mozaikszerűen állítsák össze többek között Pontius Pilátus hiteles alakját is. A kép, melyet a kutatások mai eredményei alapján nyerünk, bizonyára még mindig nem teljes, de alapvonásaiban már mégis jobban domborítja ki Pilátus e- gyéniségét.

A jelek szerint az a férfi, aki Jézust halálra ítélte, i- gen átlagos képességekkel rendelkező ember lehetett, a megjelenése is szürke, semmitmondó, viselkedése pedig csiszolatlannak tűnik. Képességei szerint semmiképpen sem volt arra alkalmas, hogy a római császár „külügyi hivatalának" képviselője legyen. A tisztség, melyet Pilátus betöltött, tulajdonképpen egy katonai kormányzó beosztásának felelt meg, Pilátus pedig egyáltalában nem volt katonai szellem. Ha úgy vesszük, akkor valóban „i- deális" állás lehetett, jobbról a fiatal római diplomaták nem is álmodozhattak. Pontius Pilátus teljes tíz éven keresztül volt Judea kormányzója, sehogysem sikerült állásából elmozdítani, pedig számtalan esetben bebizonyosodott, hogy alkalmatlan az ilyen felelősségteljes tisztség betöltésére. Főleg azért mutatkozott alkalmatlannak, mert nem értette meg az ország sokrétű lakosságát, nem értette meg a népek sajátos jellegzetességeit, barbároknak tartotta őket. Elődjei sokkal több diplomáciai érzékkel igyekeztek megoldani a kisebbségek kényes kérdéseit, engedékenyebbnek mutatkoztak és sokkal jobbad elviselték a bírálatot is. Pilátus alighogy kinevezték, máris csalódást okozott. Klasszikus példája a legalázatosabb kollaboránsnak. Semmiesetre sem mondható el róla, hogy eredeti személyiség lett volna. Volt benne valami a csúszó-mászó hivatalnokból, aki mindig görnye- dezve, hajbókolva távozik felettese dolgozószobájából, szabályszerűen teljesíti a kiadott utasításokat és ezért sajátmagát a legtökéletesebb emberpéldánynak tartja.

Pilátus Augustus császár idején született. Rómát tartották akkoriban a világ közepének. Spanyolország aranya, Egyiptom búzája folyt oda, Libanon cédrusai, Líbia rabszolgái is meghajoltak Róha hatalma előtt.

A dicsőség ragyogása bearanyozta Samnium hegyvidékét is, ahol Pontius Pilátus családja egy hűbéri uradalomban gazdálkodott. A hübérurak általában, s így Pontius Pilátus is, állandóan előítéletekkel küzdött. Azt hitte, hogy hazája határán túl csak kannibálok élnek. 0lyan lények, akiknek nincs hitük, civilizációjuk, sem erkölcsük. Pilátus teljesen műveletlen volt és csodálatos, hogy iskolai végzettség nélkül ilyen magas polcra került. Hazafias kötelességének tekintette, hogy Judea népét összeolvassza. Augustus császár meglehetősen barátságos politikát folytatott Judeával szemben, míg utóda, Tibérius császár szinte ellenséges magatartást tanúsított. Idővel teljesen Lucius Aellius Seianus zsidógyűlölő befolyása alá került, akit a történelem az első antiszemitaként tart számon. Seian rábírta a császárt, hogy bőrbetegsége gyógyítása miatt menjen Kapri szigetére és a birodalom ügyeit bízza csak nyugodtan rá. Pilátus Seiannak köszönhette kinevezését. Ezek után mán megértjük, hogy miért választotta ő maga is a „kemény" kurzust. Hogy Judea lakosságának megmutassa, milyen hatalmas, teljes katonai pompával vonult be Jeruzsálembe, a császár mellszobrát magasan tartva. A zsidók felháborodással fogadták a felvonuló hadsereget, mivel vallásuk tiltotta a szobrok imádását. A tiltakozók Pilátus palotája előtt napokon keresztül ülősztrájkot szerveztek. A legnagyobb erőszakkal sem lehetett őket onnan eltávolítani. Pilátust igen kiegyensúlyozatlan embernek ismerhették, de tudták róla, hogy ellentmondást nem tűr. Amikor a judeai csatorna építésénél elfogyott a kincstár pénze, akkor Pilátus kifosztatta a zsidók szentélyét. A tekintélye teljesen megrendült, ő maga elkeseredetten, de mégis cinikusan visszavonult. Ilyen lelkiállapotban találta őt a Jézus ellen folytatott per. Meglepő, hogy a per milyen gyorsan került az ítélő széke e-' lé. Jézus letartóztatása, Kaifas és később Pilátus általi kihallgatása, Herodesnek, Galilea uralkodójának való átadása, az ítélet megerősítése, a keresztrefeszítés, mindez rövid huszonnégy óra alatt játszódott le. Mivel magyarázható ez a gyorsaság? Siettek, nehogy Jézus hívei ellenállást szervezzenek, ezenkívül közeledett húsvét szombatja, amikor nem volt szabad ítélkezni, de még a kivégzettet sem megnézni. Pilátus úgy látta, hogy most érkezett el a legalkalmasabb pillanat és mégis megmutatja, hogy ő milyen hatalmas, ö, csakis ő Ítélkezhet é- let és halál felett és aztán nagy kegyesen, majd megmondja : „Vigyétek és csináljatok vele, amit akartok." Pilátus azonban ebben a drámai pillanatban, amikor vallóban megmutathatta volna emberi nagyságát, megmutatta igazi lényét: a kezét mosta. Azt akarta ezzel bizonyítani, hogy ő semmit sem csinált és semmiről sem tehet. Pilátus nem értette meg a Jézus ellen vezetett pér lényegét és nem értette meg a tömeg kedélyhullámzását sem. Távol állt az egyszarű embertől, távol állt a tömegtől. És ezért nem is uralhatta. Mennie kellett. Közben megbuktatták Seiant, a protektorát is, és Caligula lett a császár. A császár-csere következtében beállt zűrzavar közepette Pilátusnak nyoma veszett. A történelem mai kutatói sem állapították még meg, hogy vajon Pilátust később kivégezték-e, vagy öngyilkosságot követett el. Mindkét eset lehetséges. Hirtelen haragú, izgága ember volt, aki szerette a cselszövéseket, ő maga személy szerint nem szeretett a tettek mezejére lépni, alázatos szolgalélek volt, aki híven teljesítette kenyéradói parancsát, anélkül, hogy felfogta volna, mit tesz és milyen súlyos károkat okoz. Valószínű, nem fogta fel, hogy éppen az ő napjaiban kezdődött egy új korszak és, hogy a saját kora halófélben volt.

(A Quick nyomán)

ú| ifjúság 9

MUDr. VLADIMIR BARIÄK:

Mi a szerelem és mi nem az?

A nemi érés időszakában mind a fiúk mind a lányok viselkedésében erős közeledési vágy nyilvánul meg, de ezt felelőtlenség volna szerelemnek nevezni. Többnyire a fellődd test iránti kíváncsiságból eredő fel- izgulásról van szó, amely a tipikus nemi kapcsolatnak, illetve az ez iránti vágynak csupán egy nagyon alacsony fokú változata. Később, mikor az ilyen érzés gondolati és érzéki motívumokkal gazdagodik, létrejön a szerelem alapfázisa, mondhatnánk ,,a raegszeretés“. De a szó szoros értelmében még ez sem szerelem.

Gyakran tanúi lehetőnk olyan eseteknek, amikor az emberek a szimpátiát összetévesztik a vonzódással, sőt amikor a vonzódást vélik szerelemnek. Ilyen példáról vall az alábbiakban egy katona.

,.Huszonegy éves vagyok és nem merek komolyabban lánynyal járni, mert meggyőződésem, hogy nem tudnék hozzá hu maradni. Olyan nagy hibám van ugyanis, hogy azonnal szerelmes leszek, hetet-havat ígérgetek, ha egy lány rám nevet. Itt a katonaságnál sok gondom, nehézségem van emiatt. Meglátok egy lányt és máris megszeretem , mindent megteszek, hogy megkapjam őt, még akkor is, ha az valamelyik jóbarátom kedvese. Olyan szívesen kötnék komoly ismeretséget és úgy szeretnék megnősülni, de tudom, hogy ezzel könnyen elronthatnám az életemet és azét is, akit feleségül vennék.4*

Őszinteségét értékelve, ez valóban szép levél. Nem hinném, hogy az eset annyira egyedülálló volna, mint ahogy az első látásra tűnik. Az életnek egy bizonyos szakaszában többnyitársunk jellemének összes apró vonásait, jó és rossz oldalait. Alapjában véve a szerelem ezen a fokon hasonló a barátsághoz. Mind a szerelemben, mind a barátságban vannak bizonyos közös érdekek, legalább a két fél életfelfogása közös. Ezért nem lényegtelen a partnerek lelki fejlettsége, kultúrába színvonaluk egyenlősége, világnézetük, politikai és vallási nézeteik. A szerelem épp úgy mint a barátság kölcsönös ártatlanságot és őszinteséget követel. Az egyik fél szélhámoskodása, titkolódzása, vagy a másik hitetlenkedése, gyanusít- gatása, többnyire a szerelem végét jelenti. A férfi és a nő szerelmét a kölcsönös hála és megbecsülés nélkül nem lehet elfogadni mint szerelmet. Rengeteg ember — férfi és nő — a kellő kölcsönös tisztelet hiánya miatt veszítette el szerelmét.

,,Az olvasmányok a házasság előtt44 — című könyvemben feltüntettem egy huszonöt éves tanító példáját, aki feleségéhez való viszonyának megváltozását nagyon jellemzően írja le. „Ögy hiszem, azóta nem szeretem feleségemet, mióta nem tudom becsülni. Nem hirtelen történt, hiszen hosszú ideig védekeztem ellene, de egy év leforgása alatt, amikor egyre jobban felismertem szűk látókörét, gátlásait, kicsinyes felfogását, — miután egyre kevésbé igyekezett elpalástolni érzésvilágának felszínességét — egyre több, míg végül az egész megbecsülésemet, minden tiszteletemet elveszítette. Ezután már szeretni sem tudtam. Egy képeslap szerkesztőségéhez írt levelében így panaszkodik egy

CSAK HÁZASULANDÓKNAK

re a pubertás és a teljes fokú nemi érettség időszaka között gyakori a hasonló, tipikus eset. Természetesen itt szó sem lehet szerelemről, de még csak szimpátiáról sem, amely bizonyos fokon mégiscsak érzelmi alapokra épül.

Tipikusan szerelmes, például az a tizenhét éves lány volt, aki a következőket írta: ..Nagyon szeretek egy fiút. Tizennyolc éves, de sajnos ő engem még csak nem is ismer. Hetente látom, de nincs lehetőségem elbeszélgetni, megismerkedni vele. Azt sem tudom, udvarol-e valakinek, szeret-e valakit, csak annyit tudok róla, hogy egy tizenkilenc éves lány komolyan érdeklődik iránta. Rengeteget gyötrődök, sírok miatta, szerencsétlen vagyok, semmi sem érdekel, semmivel nem törődök. Nagyon szeretem s nem tudom miért. Még soha senkivel nem volt komolyabb ismeretségem és úgy érzem, nem bírom ki nélküle, hogy meg kell halnom, ha ő mást fog szeretni.44

Az első látásra lényegesen nagynak tűnik a két levél és a két lelkivilág közti különbség. A lány esetében nemcsak felszínes ,,beleszerettem“-ről van szó, de mégsem beszélhetünk igazi szerelemről. A lány messziről, a távolból csodálja, bálványozza a fiút, de nem gondol arra, hogy még csak nem is ismeri, de szót sem váltott vele életében. Ha megismerkednének egymás jellemével, szokásaival, érzékeivel, kedvteléseivel, akkor lehet, hogy a ,,beleszerettem“ valóban tartós szerelemmé alakulna, vagy felismerné, hogy közelről nem az, akinek képzelte, akkor viszont elmúlna a szerelem, szétválnának útjaik.

Az ilyen ,,beleszerettem“ esetek alapvonala, hogy az illetőnek az adott helyzetben mindent meg tudunk bocsájtani, nem tudunk vele szemben kritikusak lenni. A szerető személyben a szeretett testi és lelki jó oldalai felnagyulnak*, hibái eltörpülnek. Ez különbözteti meg a szeretetet a szerelemtől.

Mert a szerelem kritikus.

A szerelemben megismerjük

fiatalasszony: „A férjem állandóan a kocsmákat rója és részegen jár haza. Idegen nőkkel szórakozik, engem mellőz, ízléstelenül viselkedik. Sokszor egyedül megy mulatni, és reggel jön haza. Persze hogy ez nem tetszik nekem, de ha egy szót szólok, ütlegelni kezd“. Egy sikertelen házasságról szóló szomorú történet ez és az ember értetlenül felteszi a kérdést: miféle kapcsolat késztette ezt a két embert valaha arra, hogy összeházasodjanak? Milyen tiszteletet, szeretetet érezhetnek most egymás iránt? A tisztelet nem zárja ki a szerelmesek és házastársak közti viszonyban azt. amit a szerelem kritikusságáról elmondtunk. Egy ember mély és erős megbecsülésének előfeltétele, hogy azt alaposan ismerjük, tisztában legyünk minden oldalával, jóval, rosszal egyaránt, hiszen tökéletes típus úgy sem él közöttünk. A tisztelet záloga, hogy az illető jó tulajdonságai felülmúlják a rosszakat.

Egy páciensnöm, akinek testi undora volt férjével szemben, kijelentette, hogy sosem tudná elhagyni, nem tudná megcsalni, mert nagyra értékeli becsületét, jellemét, a családjához és gyermekeihez való őszinte, felelősségteljes viszonyát.

A szerető, amint a példá is bizonyítja, nemcsak kapni, de adni is akar. Szívesen osztja meg saját boldogságát a másikéval, s őszintén részt vállal annak gyötrődéséből.

„. . . Ha szép tájat látok, szép zenét hallok, sajnálom, hogy nincs velem, úgy érzem, ót ebből kirekesztettem, mert nem élvezheti úgy, ahogy én...,44 — fejezi ki érzéseit egy fiatal diák.

A szerelemben a testi viszony megnyilvánulásait nem szabad a lelkitől nagyon megkülönböztetni, a szerelemben a férfi és a nő között nem csak vágynak, de erős barátságnak is kell uralkodnia, állandóan hatással kell hogy legyenek egymásra, úgy hogy kialakuljon köztük egy magasabb, specifikusabb, emberi, nemi életforma.

Ha az ilyen életformát megérteni és élni akarjuk, nem szabad tőle elszakítanunk a testi megnyilvánulásokat, az emberi ösztönöket. Ezért az is fontos, hogy a nemi szervek anatómiájával legalább nagy vonalakban megismerkedjünk.

ford, -kszl-