Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-17 / 16. szám

10 úi>fm

CSEHSZLOVÁKIA ÉS MAGYARORSZÁG LABDARÜGÖ- VÄLOGATOTTAI — MINT ISMERETES - ELLENFELEKKÉ VÁLTAK A VILÁGBAJNOKI KÜZDELMEK E- GYIK SELEJTEZŐ CSOPORTJÁBAN. FOKOZATOSAN MUTATJUK BE A KÉT EGYÜTTES EGY-EGY VÁLOGATOTT JÁTÉKOSÁT. A KÖZELMÚLTBAN PIVARNlKRÖL IRTUNK, MOST PÄNCSICS MIKLÖS VAN SORON.

FERENCVÁROS

Született 1944 február 4-én, Garán.

184 cm magas, 83 kilót nyom.

1961 óta játszik bajnoki mérkőzéseket.

Az NB I-ben 1963 augusztus tizenkilencedikén, Komlón mutatkozott be.

1967 október 29-én, Lipcsében, az NDK ellen került a válogatottba.

Nős, fia, Dusán, 1967 nov. 12-én született.

Legjobb éve: 1967.

— Igen. 1967 örökké emlékeztes esztendőm marad, mondotta Páncsics. — Ennél szebbet el sem tudtam volna képzelni. Különösen az év utolsó hetei voltak csodálatosak. Október huszonkettedikén végleg megnyertük a bajnokságot, egy héttel később bekerültem a válogatottba, majd újabb két héten belül fiam született. Ez a sorozat olyan szép. hogy szinte nem is lehet igaz...

Pályafutása érdekes módon kezdődött. A Baja környéki Garán élt, barátja írt Tátrai edzőnek, próbálja ki a nagyszerű adottságokkal rendelkező fiút a Ferencvárosban. Nyolc éve történt mindez, s 1961 tavaszán már bemutatkozott a zöld-fehérek ifjúsági csapatában. Első mérkőzésén a jobbhátvéd posztján szerepelt.

Két évvel később már az ifjúsági válogatottban játszott, s még ősszel, 1963-ban, Mészáros József edző bedobta a mélyvízbe. Tíz mérkőzést játszott megszakítás nélkül Novak, Dalnoki, Mátrai, Havasi társaságban mindig a középhátvéd helyén. Kilenc mérkőzésen mindösz- sze 7 gólt kaptak és 3 pontot veszítettek, de ekkor jött a Honvéd ellen 2:7. őt találták hibásnak... Több, mint egy évvel később, 1964 júliusában újra Komlón került vissza az egybe, megint középhátvédnek. Stabil helye ekkor sem lett, csak öt mérkőzést játszott, az 1965-ös idényben pedig mindössze egyet. Az MTK utáni 2:4-es találkozón Mátrait helyettesítette, egy fellépés után ismét tartaléksorba került.

Páncsics ideje 1966-ban érkezett el. Mint sok más labdarúgó, a kitűnő hátvéd is szerencsés véletlennek köszönheti pályafutása kedvező alakulását. A Fradi februári, milánói. Intemazionale elleni Európa-Kupa mérkőzésén Horváthot kiállította Arribas spanyol bíró. Horváth nem játszhatott a Népstadionban. Tátrai edző a március 2-iki visszavágóra Páncsicsot állította balhátvédnek.

— Ez az én nagy sztorim — emlékezik vissza Páncsics. Addig soha nem játszottam balhátvédet, s a bemutatkozásra ezen a poszton a félelmetes, gyors, sokat mozgó és ravasz Jair ellen került sor. Már Milánóban, a lelátóról jól megfigyeltem Jair játékát, bár akkor még nem gondoltam arra, hogy rövidesen szembekerülök vele. Láttam, ha nem engedik átvenni a labdát, könnyebben semlegesíthető. Amikor Jair őrzése lett a feladatom, nem féltem, s talán a lámpaláz nélküli játéknak köszönhetem, hogy megálltam a helyem. A szaksajtó ezt írta a bírálatban: Páncsics meglepő, kitűnő teljesítménnyel rukkolt ki. Gyors volt, ügyesen helyezkedett, jó helyre adta a labdákat, és a nagyhírű Jairral szemben is helytállt.“ Hát így lettem balhátvéd,

Kitűnő sportmber. Csendes, szorgalmas, az edzőnek aztán tényleg nincs gondja vele. Nem iszik, nem dohányzik, akkor a legboldogabb, ha az edzések és utazások után otthon, a családja körében lehet. Hatalmas termetű, kitűnő fizikumú. Ennek ellenére nem nagyétkű. Ha azonban csirkepaprikás vagy túróspalacsinta kerül az asztalra, nem marad hű elveihez. Szeret olvasni és szeretne színházba járni, de erre ritkábban nyílik alkalma. mert a kis Dusán mellé nehéz pótmamát szerezni. B. J.

ZÁTOPEK

Helsinki 52

Azt látták volna, micsoda hévvel vetettem magam a küzdelembe. Ügy futottam át a hársfa-ligeten, mint a nyíl, az utat mutató úttörő még javában napozott a fűben, nem várta a versenyzőket. Amikor elhaladtam előtte, utánam fordult és valamit kiáltott. Buzdít a kisöreg, nagyon rendes srác lehet, a kép pedig nemsokára az enyém.

H

egyen-völgyön robogtam, míg végül is egy vasúti kereszteződéshez értem, ahol ötfelé ágazott az út. és sehol egy jelzés! Elbolyongtam! Ott, ahol az úttörő kiáltott, valóban eltért az út. a versenyzők ott kerülték meg a hegyet. Árkon-bokron utánuk. Huszonkilencediknek soroltam be a mezőnybe, az élenjárókat látni sem lehetett. Te már a második kört futod, csodálkoztak. A városban értem utol az elsőket, és háromszáz métert vertem még rájuk. Remegett a térdem, amikor az e- melvényre álltam, a verseny 1- gazgatója azonban mosolyogva gratulált. Köszönjük Emil, már azt hittük, hogy valami régi házas kapja a festményt.

Két hónap múlva, a hadsereg-bajnokságokon jó kis zűrzavar keletkezett. Leköröztem a gyenge ellenfeleket, de a közönség csak nem csitult, pedig egyáltalán nem volt érdekes a verseny. Hallom ám. hogy kórusban zengik: Rekordot. rekordot!

Akkor figyelnem kell a hangszóróra, hogy megtudjam, mi zajlik“. A hatodik kilométert ismét gyorsabban tette meg Zátopek, mint Heino!"

Ha a hetedik is jobb lesz, rátaposok, határoztam el. Végül is úi világcsúccsal fejeztem be a versenvt. Heino nem hagyta magát. Finnországból is világcsúcsot jelentettek egy hét múlva. Engem sem hagytak nyugton. Neked is új versenyen kell indulnod, mondta egy alezredes.

Ostraván került sor az eseményre. Esti újságjuk nem volt, a rikkancsok mégis hatalmas csomagokat szorongattak kezeikben. Ml lehet ez, kíván-1 csiskodtam. Megfagyott ben-1 nem a vér: A Práca különkiadása közli, Zátopek új világcsúcsot futott tízezer méteren! És a verseny csak ezután következett. ,

A nézőknek, a buzdításoknak köszönhetem, a remek környezetnek, hogy finn barátom világcsúcsa ismét az enyém lett.

(Befejezés a múlt számból)

A finnek még a sarkkörön túli faházikókat is fellobogózták, s elegendő volt a versenyzők annyira jellemző melegítőjébe bújni ahhoz, hogy számos barátot szerezzen magának az ember. Négy aranyérmet szerzett családunk, Dana és én. Nem volt könnyű dolog. Emlékszem, Tokió előtt kijelentette Clarke, hogy megismétli helsinkii bravúromat. Egyetlen első helyet sem szerzett. A tízezresek rajtja után elébe vágtak, lelehagyták, fárasztották, idegesítették ellenfelei, s bár Clarke mindent megtett a siker érdekében, végül is harmadik lett.

Helsinkiben más volt a helyzet. Amikor a versenyzők gyülekeztek. ámulattal néztek fel rám. a világcsúcstartóra és az első sor első emberének kijáró helyet adták át. Az élre vágtam, meg sem próbáltak e- iőzni. Az újságok karikatúráin úgy rajzolták le a mezőnyt, mintha vonat lenne. Én voltam a gőzt fütyülő mozdony, a többiek a kocsik. Sorra hagytam el a lekörözötteket is, egymás után szakadoztak rólam a vagonok, míg végül maradt a magányos francia, Mimoun. Jő barátok voltunk és vagyunk, de rávertem húsz métert, s olimpiai csúccsal győztem.

A finnek legalább úgy ö- rültek bajnokságomnak, mint honfitársaim. Elkísértek az o- limpiai faluba és vacsorát adtak tiszteletemre. A konyha alkalmazottai finn népdalokkal és virágokkal vártak, a magyarok hatalmas tortával állítottak be.

Hát ez nagyszerű volt, dicsértem magam, de Londonban okultam már, hiszen hátra volt az ötezer méter, jó lenne győzni itt i*. Az előfutamok

sejtették, hogy nagy verseny lesz. Mimoun francia, Béres magyar, Schade német csúcsot futott. A harmadik előfutam, a- melyben rajthoz álltam, őrült iramban kezdődött, és ez jő volt. mert a gyengébbek visz- szaestek. öten maradtunk versenyben, éppen annyian, ameny- nyien a döntőbe kerülhettünk. Figyelmeztettem a többieket erre, s a célba majdnem sétálva mentünk, erőt takarítva meg a döntőre.

Másnap rémülten futott hozzám Dana. Láttad a műsorfüzetet? A gerely vetés egyidő- ben zajlik az öt kilométerrel! Rémes!

Miért lenne rémes? Egyszerre edzünk, egyszerre versenyzőnk is. csitítottám.

— De ha te futsz, én nem tudok koncentrálni a gerelyvetésre. mert izgulok és forr a stadion.

— Ez a helyes Dana. A feleségnek mindig a férjére kell gondolnia.

Dana azonban nem mosolyo- dott e! az élcen. Utánasiettem, s a finn erdőkön át, nagy kitérővel kísértem haza. szedtem neki egy csokor szamócát, mert nincs rosszabb állapot a verseny előtti izgalomnál. A verseny előtt nem akartam a stadionba menni a többiekkel, csak a rajtra, s majdnem ráfizettem. Egy kilométerrel a stadion előtt leállították a gépkocsit, s csak keserves kínok között engedtek továbbhaladni. Az ellenfelek már melegítettek. Érdekes emberek a futók. Chattaway mintaszerűen tartotta a felsőtestét, Piriének póklába volt, Mimoun e- lőregömyedt, Reiffnek rózsás volt az arca. Csupán a németek esélyese. Schade zárkózott magába. A németek favo- ritjai sorra kudarcot vallottak. pedig ez a Schade a becsületesség mintaképe volt, nem taktikázott, hanem vezetett ha ő következett, nem húzatta magát, a többiek úgy hagyták melegítőjüket a füvön, ahogy éppen kibújtak belőle, Schade szépen elrakta azt is az útból.

A rajt után Chattaway vágott az élre. de egy kör után Schade vette át a vezetést. A bolyban futni jó dolog, minden felelősség, minden súly mások vállán fekszik, az ember nézheti a lenyugvó napot, a körönként változó, egyre fogyó számokat, figyelheti a szurkolók hangját.

A hetedik körben én fura- kodtam a mezőny élére. Taps köszöntött. Gondoltam, a német fiú most megpihen egy kicsit, hiszen vezetett éppen eleget, most rajtam a sor. Csakhogy Schade ne mígy tervezte. Azonnal visszaszerezte pozícióját, s nem engedett e- lőre senkit. A negyedik kilométeren Reiff iramodott neki, meg akart ugrani, de befogtuk, végül is feladta. Négyen — Schade. Chattaway, Mimoun és én maradtunk még versenyben az aranyéremért.

Egyre közeledett a cél, egyre izgatottabbak lettünk, legszívesebben már most eldöntöttem volna a versenyt, de fegyelmezett voltam. Amikor a gong az utolsó kört jelezte, kiugrottam a többiek közül, és sprintelni kezdtem. Évek óta gyakoroltam ezt a befejezést. A közönség tombolt, bennem pedig megfagyott a vér, mert száz méteren belül mindhárman befogtak, vége mindennek, gondoltam. Aztán tovább

morfondíroztam: lehetséges-é, hogy ezek egyforma taktikát készítettek elő erre a versenyre? Aligha. Az viszont megtörténhetett, hogy az én finisemet akarják megállítani, s akkor van némi reményem, mert én még bírom. És valóban. Kétszáz méterrel a cél előtt már egyre nehezebben léptek, és én még jobban rákapcsoltam. A közönség üdvrivalgása közepette futottam át a célon.

Első gondolatom Dana volt, de a stadion üres. A nők gerelyvetése a verseny befejezése után következett. Amikor eltávoztam a stadionból, akkor jött meg Dana és a többi gerelyvetőnő. Dana még elkérte az aranyérmemet, látni akarta. Milyen jó, ha az embernek van egy felesége! Nincs gondja az aranyakkal. Vezetőnk néhány perccel ezután hozzámfutott, és újságolta, hogy Daga új olimpiai csúcsot dobott, már az első kísérlet során, több mint ötven métert. Sehogysem értettem, hiszen az olimpia előtt nem jutott túl a negyvenhéten. Lezuhanyoztam, amikor már jött is Dana. és dicsekedett, hogy ő is nyert egy aranyat.

— Ez az én érdemem, kommentáltam az eseményt, mert győzelmemmel annyira meghatottalak, hogy három méterrel tovább dobtál örömödben.

— Akkor csak menj, és hass meg egy lányt, te lángész. Majd meglátjuk, hányszor dobok még ötvenen felül.

Családunk már három aranyat szerzett, az olimpia a vége felé közeledett, s nekem, már csak egv versenyem volt hátra, a maratoni futás. Az o- limpia előtt arra törekedtem, hogy növeljem a gyorsaságom, s most. amikor higanymozgásúvá váltam, át kell képeznem magam kitartásra, a maratoni nem lehet elsietni.

A londoni olimpián egy belga futó fizetett rá gyorsaságára, aki a rajt után kilométereket vert rá a mezőnyre, de úgy kimerült, hogy amikor a stadion bejáratánál megjelent, meghökkent a leghiggadtabb angol is: a belga eszelősen nézett a semmibe, a lábai nem akartak engedelmeskedni. és sorra hagyták el ellenfelei, száz méterrel a cél

előtt. A huszonkétéves belga fiú alig vánszorgott át a célon. s azonnal összeseit. A szakemberek a fiatalság és tapasztalatlanság számlájára írták az eseményt, pedig idősebbekkel is történt már ilyesmi. Készültem erre a versenyre. Kiszámítottam, hogy a fönnálló olimpiai csúcs nyolcvanöt másodperces négyszázasokat kíván. Gondoltam, mégiscsak gyorsabban futok majd, s nyolcvanhármas négyszázasokra ütemeztem be magam, nehogy meglepetés érjen. Reggel gyakorolni kezdtem, s egy barátom ellenőrizte az órát. ment is az ügy valahogy, de a tapasztaltabbak azt tanácsolták, jobb lesz, hi kiszemelek a rajtnál egy híres maratoni futót, s az ő iramához tartom magam. Az újságok szerint Peters angol futó a favorit, szinte verhetetlen, az aranyérem biztos várományosa. Í87-es rajtszámmal indul, hozzá kell furakodnom, őt kell szemmel tartanom.

A rajt után kikerestem a száznyolcvanhetest, és kapcsolatot igyekeztem teremteni vele. Ön Peters?j — Igen, is m

a válasz megnyugtatott. Kép« zeljék el, mi lett volna, ha összetévesztem egy gyenge fu- tóval, a vezetők a mai napig szapulnának. A rajt után erős iramot diktált az angol, már vagy százötven méteres előnye volt, ez mégiscsak sok, utána vetettem magam, nehogy elveszítsem a szemem élői. Rám is kötődtek futók, engem a »véd Jansson követett.

A tizenhatodik kilométerén értem utói Peterset. Ki volt merülvé, megrémültem, vajon nem esett-e áldozatul a túl é- rős iramnak? A huszadik ki-' lométeren szenzációs részidőt jelentettek, engem azonban csak a kimerültség és a fáradtság vett karmaiba, ki hitte volna, hogy a salak és az országút között ilyen borzalmas a különbség? Most jutott először, addigi életem folyamán eszembe, hogy hiszen vége lehetne a kínnak, ha feladnám. de tudomásul vettem, hogy húsz kilométerre vagyok a várostól, egy szál gatyában, pénz nélkül, mi lenne itt velem? Ezért futottam tovább.

A rendezők frissítő állomásokat állítottak föl minden öt kilométeren, ahol narancs, citrom, tabletták, tea várta a futókat. viszont aki nyerni szándékszik, az nem fékezhet ie, mert az aranyért futni kell, gyorsan, szívósan, kitartóan. Az utolsó pozíciókon futóknak nincs mit veszteniök, ők vé- giglakmározzák a dúsan terített asztalkákat. Edzéseim során sem frissítgettem magam, így legyőztem a kísértést, de a huszonötödik kilométeren már maguk a rendezők kínálták Janssonnak és nekem a féi citromot. A svéd elvette, én nem. Megvárom, hogyan fut tovább. Ha a citrom hajtani fogja. én is bevágok egyet. Csakhogy Jansson visszaesett, és áldottam kiváló koponyámat, a- mely tartózkodó, s most már elutasító álláspontra helyezkedett a frissítőkkel szemben.

Egyedül futottam a cél .félé. és tanulmányoztam, miképp fogy az ember minden tartalékereje. miképp gyengül el, s fárad, kimerül, a halálos szintig. Szerencsére beértem Helsinkibe. az utcákon emberek ezrei inteqettek, buzdítottak, tapsoltak, a hangok ezerfélesé- géböl kihallottam Mimoun jellegzetes francia kiáltását, hát' hogyan van ez, két aranyat el- szipkázok előle, és ő még szurkol nekem? Megláttam az o- limpiai stadion tornyát, a bejáratnál tapsorkán fogadott. Bizalmat öntött belém a közönség. most már tudtam, hogy kibírom. A nézők egyszerre álltak fel helyeikről mintha az államfőt fogadnák, és én vigyáztam, az utolsó métereken is, nehogy elrontsak mindent, nehogy buckába lépjek vagy rögbe rúgják. A célban már volt erőm mosolyogni, széttárni karjaimat. Á győzelmi e- melvénven nyugodtam meg ,i- gazán. Nem várt újabb verseny, pihenhetek, s a finnek úgy ünnepeltek, mintha saját futójuk lettem volna, majdnem kicsordult a könnycsepp szememből, olyan szép volt az egész.

Másnap ágyban maradtam, pihentem, míg a kalapácsvetők, akikkel együtt laktam, kirándulni mentek, az ezer tó egyikére, motorcsónakon, fényképezőgépekkel felszerelve. Egy picit fájt a szívem: milyen jó nenkik, a levegőn, a vízen, a csónakban.

A derék legények észre sem vették, hogy a tő közepén kifogy a benzin. Még szerencse, hogy voltak evezőik. így lógó karokkal, fanyar arckifejezéssel jöttek éjjel haza, és másnap ők dőltek ágynak, miközben én. pihenten és frissen fic- kándoztam a városban.

Helsinkiből hazajövet mindenki ünnepelt. Éjfélig tartottak a győztesek számára rendezett bankettek, s mi végül akkor voltunk a legboldogabbak amikor ágyba kerültünk.

f. b. gy.