Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-17 / 16. szám
5 ALBERT MALTZ: — Már 'elég meleg a kezem, apa. 1/ 1% áriánál fogva, durván 1 » fogta meg a ayereket, és behúzta a kapualjba. — A zacskót persze elfelejtetted ! A legfontosabbat felejtetted el! Hogv bízzam meg benned, hogv jól csinálod végig, ha a zacskót is elfelejted? — De hiszen el se felejtettem. apa — szólt a kisfiú. — Hát nem itt, a zsebemben van?1 Csak éppen nem gondoltam arra. hogv ezt külön is meg kell mondanom. — Mindent el kell mondanod. Nvugodtnak kell lennem afelöl, hogv kiigazodsz. Na, csináld márt A kisfiú kihúzta zsebéből a gyűrött papírzacskót, kisimította és beléie fújt. — Mit csinálsz azután? — Megvárom, míg a tejes- émber hátulról megkerüli a házat. — Melyik házat? — Ott. azt, átellenbén. — A zöldet? — Nem ... a mellette levőt. — Miért nem a zöldet? — Jaj. istenem . értsd meg, apa, hisz mindent tudok — tiltakozott a kisfiú. — Nem kell újra felmondanom. — Ha nem teszed, nyomban hazamegyünk. — Mert a zöld háznál csak az oldalkapuig megy. a másikat pedig egészen megkerüli. Istenem. ne félj apa, jól fogom csinálni. — Tudom — mondta a férfi. — De semmit sem szabad kockáztatnunk. Hideg a kezed? — Nem nagyon. — Vedd a zacskót a hónod alá. A férfi vastag, vörös tenyere közé vette, és óvatosan dör- zsölgette a kisfiú keskeny, fehér kezét. — ßs azután? — Ha a ház mögött van, odarohanok, és elkapok egy üveget. Beteszem a zacskóba és elfutok a másik irányba. — Elfutsz? — Nem, csak kényelmesen megyek. — ßs ha meglát, és utánad éred. akkor persze elszaladsz ugye? — Nem. nyugodtan megyek tovább. Hagyom, hadd fogjon meg. és akkor bőgni kezdek. — De tudsz? Biztosan tudsz? — Persze. Eleget gyakoroltam ... még Jeny is igaznak hitte — nevetett a kisfiú. — Azt hitte, hogv alaposan elnáspángoltatok. — Pszt!... ne olyan hangosan! — Dugd szépén a zsebedbe, addig én fogom a' zacskót... ßs mi történik, ha elkap? — ßn csak bőgők. Akkor odajössz te, és azt mondod, hogv szegény gverek vagyok ... — .Pszt!... — A férfi kezével fogta be a gyerek száját. — Jön valaki... Tegyél úgy, mintha a szemedbe repült volna valami. A kisfiú félszemét körbe forgatta, a másikat előre meresztette, míg apja föléje hajolt, mintha vizsgál- gatná. Egv hajléktalan botorkált él mellettük, maga élé meredve a hófúvásban feje zsákron- gyokha csavarva. „Ennél még mi is jobb helyzetben vagyunk" — gondolta a férfi. Mindketten utána bámultak, mlglen a hő el nem takarta. — Mintha most még veszettebben havazna — suttogta a kisfiú. — A tejesember nem is láthat meg odaátról. Több üveget is elcsenhetnék. — Egy elég. Tehát mi jön azután, amikor azt mondom, hogv ismerlek? — Akkor azt mondod, hogy szegény gyerek vagyok, az anyám beteg, és érté tettem ezt... Azt mondod, hogy ha futni enged, te gondoskodsz arról, hogy soha többé ne te- qyem ... Ez minden, ugye, apa? — Ez minden. — A férfi fel- sóhajt. bajuszát simogatva. — Éhes vagy? — Csak egy kicsit. — Ne törödj vele — mondta a férfi, és megszorította a gyerek karját. — fin is éhes vagyok. Köpj egyet, és ütö- qesd a hasadat. így. — A hóra sercintett, és a testét ütö- gette. — így csinálj. A kisfiú utánacsinálta. Mindketten nevettek. — Tehát most degeszre za- báltad magad — oktatta ki az apia. — Persze. Két tojást szürcsöltem fel, és nagy adag kását gyúrtam IS. — No. mire hazajövünk, lesz is valami. A férfi dérmédíen roskadt magába! — Itt a íéjésköcsi! Fogd a zacskót! Amíg nem szólok, ki né meni! — Ne félj, megcsinálom. — A gverek arca kipirult az izgalomtól. — Meglátod, jól csinálom. Már almát is csentem egvszer. — Várj, még valami. Ha bármi balul sikerülne, jól figyelj, hogy én mit mondok. Ha azt mondom: „Fuss!“, akkor elfutsz. Elfutsz, és nem törődsz azzal, hogy én mit csinálok. Megértetted? — Igén. — Bármi is történjék velem... Megértetted? — Igen. A feiesköcsi lassan közeledett a sarok mögül. A férfi és a kisfiú összekuporodott a kapu mélvén. A tejesember eltűnt a ház mögött. A fid most kirohant, felkapaszkodott a bakra, és benyúlt a kocsi belsejébe. „Sokáig tart“ — gondolta a férfi. — „Úristen, de sokáig csinálja...“ A kisfiú visszaugroít a lágy hóba. A tejesüveget a zacskóba dugta, és gyors léptekkel ment végig az utcán. A tejesember éppen akkor jött visszafelé a járdán. A férfi utána nézett, míg be nem mént a kővetkező házba. Kész. Minden rendben. A gyerek biztonságban van. A férfi végigsimltott bajuszán, nagyot nyelt, és felsóhajtott, majd eiindult a kisfiú után. A gyérék a közeli háztömbnél várta, ragyogó arccal. — No látod. Ugyg. hogy mégcsináltam? — Igén, kisfiam. Nagyszerű — válaszolta az apa, és mégsimogatta a gyerek fejét. — Add ide, viszem én. — Elbírom én Is. — Jól van. — Istenem, milyen Sgysze- rű is volt ez, apa! Igazán élemelhettem volna még Sgyét. — Hol futva, hol csúszkálva követte apját a lágy hóban. — Szabad holnap kettőt venném, apus? Megengeded? A férfi nem válaszolt. — Te, apus! — húzogatta a férfi kabátját a gyérék. — Mi az? — Szabad-é? — Mit szabad-é? — Hiszen apa, most mondtam. — Nem figyeltem oda. — Szabad holnap kettőt vennem? Ugyanolyan könnyű, Megkaparintok kettőt, jó? — Nem. — ö. de amikor úgy szeretném. — Nem. u I allqatagon siettek tovább. ■ ■ — Hej, ha ezt elmesélhetném a fiúknak! — sóhajtott a qyerek. — Ha valakinek is csak égy szót szólsz — mondta a férfi, útközben megállva, — kitekerem a nyakadat! A nyakadat tekerem ki, megértetted? — Persze, hogv megértettem. Senkinek sem szólok. Csak éppen jő lenne. — Ez lopás — mondta a férfi. — Lopás. Tovább siettek, lehajtott fejjel, szembe a hófúvással. — Nedves a lábad? — Kicsit. — Ha munkát kapok, sárci- pőt veszek neked. Mit sárcipőt! Csizmát, magas szárú csizmát. Annyit futkoshatsz vele a hóban. amennyit akarsz, mégsem lesz nedves a lábad. — Talán a jótékonysági egylet adna — vélte a fiú. — Igen. talán. Már megkérdeztem. Meg kell kérdezném újra... — Nem félek a nedves lábtól... A férfi váratlanul megállt. — Ugyg, tudod, hogy a lopás nem helyes dolog? — Persze, hogy tudom, apa. — Azt is tudod, hogy csakis a nővéred miatt tettük? — Persze, hogy tudom. — Még soha életemben nőm loptam — mondta a férfi. — Világélefemben keményen dolgoztam. Rendes munkásémbér vagyok. Mindig előteremtettem mindent. Az anyádat is megkérdezheted. — Az istenért, apa, né' vedd annyira a szivedre — szólalt még a kisfiú. — Egészen biztos, hogy belőlem nem lesz tolvaj. Tudom, hogy a lopás nem helyes dolog. — Az élőbb mondtad, hogy almát loptál. — Igen, apa. az ember néha mégiscsak megkívánja, u- ové? — Hm. igén, tudom. — De többé nem lopok. Nagy és érős akarok lenni, és mindig dolgozni. Igazán, apa. A feérfi lenézett gyermekének arcába. „Fogsz a fenét“ — gondolta magában. — „A te korodban égy fejjel voltam magasabb nálad. Szegény kis ördög, dehogyis hagynak neked sok helyet, hogv felnőjél...“ — Fázom, apa — szólalt még a' kisfiú. Lassan ménték tovább, a friss, fehér havat taposva. «*' BÄCSKI Anna fordítása RESZELI FERENC: Kerge kábulat csak a reggel a Tavasz csak a délelőtt csupán a délután csak az este az éj nekem csak a hajnal a Tavasz csak a csütörtök a hétfő kedd meg a szerda a Tavasz csak a péntek a szombat csak a vasárnap az ismétlődő istentelen elmúló eljövő Idő rikkancs szellők szagos hajnala sejtjeimben érzem sejtjeid. új ifjúság TÖTH ELEM ÉR : Eredmény Szivem a világra .folyva táplálkozik Mélyen úszva az éjszakában egyszerű szavaimat terelgetem Könyvek tarka lepkéi csaponganak köröttem s a hold ablakom alatt járja el hideg táncát Hányadik éjszakám vajon már ez Hányadik harcom a rózsa szigorú töviseivel a halak pukkanó kopoltyújáért Hányadik megdöbbenésem az út kígyókat bújtató göröngyei jegyében Hányadik Elforog a kerék A „Scio, nescio“ felismerése betemeti a tájat * SZITÄSI FERENC: Ahol a fények levetkőzik a tüzet Hajadban csillag-halak úsznak versenyt a szelekkel, s oda szállnak, ahol a fények levetkőzik a tüzet, sugarak a karcsúságot, idő a rozsdát, ahol a villogó csákány barnaszenet fejt egy fa alól, s a mozdulat farkasszemet néz a levelekkel, ott a hamvas bőröd láthatárán felpiroslik a reggel. ♦ GYURCSO ISTVÄN: Húszéves lányok Rozmaring virágnak, rozmaringbokornak húsz egyenes szára szagosán meghajlik. Szagosán meghajlik, sűrűn bokrosodik, húszéves leányok jő vízzel öntözik. Húszéves leányok, rozmaringvirágok, szagosán meghajló gyöngyös bokrétátok rozmaringgal ékes aranyporral hímes. Szagosán meghajló húszéves leányok, húsz rozmaring szárát fényes porral hintik. Gyöngyös bokrétába sűrűn belefüzlk; hószln-szép ruhában mind elfehéredik. Húszéves leányok, rozmaringvirágok, piros-fehér színnel változó orcátok rozmaringgal ékes. szerelemtől hímes. % CSONTOS VILMOS: Csak egyszer van Csak egyszer van az életben tavasz, Virágos május, dalos kikelet. Csak egyszer jön el, akit szeretünk, S aki minkét is Igazán szeret. Csak egyszer szabad álmodnunk csodást. Egy valakiről a legszebb mesét. Csak egyszer látunk csillagragyogást,. Csak egyszer mondjuk: a tavasz be szép. S ha ez a tavasz egyszer messze már, Hiába jön el újabb, számtalan. A szivünk alszik mélyen, csendesén: Egy rég-tavaszról csodás álma van. A tej KOPÖCS TIBOR RAJZA
