Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-17 / 16. szám
5 új ifjúság Elmondja: Tóth László „ÍSömörország“ fővárosában, Rimaszombatban született. Abban a városban, amely Blaha Lujzát adta a magyar színjátszásnak, ahol a magyar szobrászművészet egyik legnagyobbika, Ferenczy István született és élt. Abban a népszerűén csak „Batyi”-nak becézett Rima-parti városkában, melynek műltja Tompa Mihályt idézi és parkjában a nagy költő szobra áll. Később Losoncra kerültem, a jó palócok közé és a felszabadulás utáni időkben bekapcsolódtam a CSEMADOK munkájába. 1952-ben, mikor a MATESZ megalakult, színészfelvételt hirdettek meg. Éppen Kassán játszott a színház. A városi színház nézőterén jelentkeztem néhai Műnk István rendezőnél: „itt vagyok, próbáljon ki!“ Műnk rámnézett a szemüvege mögül: „Verset tud?“ — Bizony nem tudtam hirtelenében egyet sem mondani és leszóltam a színpadról: „Inkább dalolnék valamit!“ „Tessék!“ — intett a rendező és én rátét- tem, csak úgy kíséret nélkül, hogy aszon- gya: „Tele van a város akácfa virággal“. Szállt a százados színházteremben a kedves dal, Fráter Lóránt ismert nótája és mikor végeztem, Műnk Pista felszólt: „Köszönöm, nekem elég. Fel van véve!“ Hát így lettem színész és MATESZ-tag a színház második évadának elején. Igen jól dalolhattam, bíztak bennem, mert azonnal jelentős szerepet kaptam. A „Fösvényben “léptem fel először Harpagon fia szerepében, akkora szőke sörény-parókában, hogy alig bírtam el a fejemen. Nagy siker volt a halhatatlan Moliere-vígjáték, 81-szer játszottuk el. Utána jöttek kedves főszerepeim: Asztolf úr a „Csikósban“, gróf Almavíva „A szevillai borbélyban“, Kanizsa őrnagy „Az a- ranyemberben“, majd a végtelenül szórakoztató és vidám burleszk: „Ketten a veremben“, ahol Siposs Jencivel arattunk nagy sikert. És jöttek a többi kedves szerepek, melyekre szívesen emlékszem vissza: Bandi hajdú a „Kalandor grófnőben“ Agárdi Péter „A néma leventében“ (ma is játszom e szerepet), számomra a legkedvesebbet aztán az „Ármány és szerelem“ Ferdinándja, az ötéves évforduló alkalmából. Következett ezután „bonviván-ko- rom“ a zenés vígjátékokban: „Érdekházasság“, „Bekopog a szerelem“, „A lehetetlen nő“ és igen kedves figurám: Lénia mester „A három szegény szabólegényben“. Az utolsó évadok terméséből szívesen gondolok a „Lámpás“ tanítójára, „A lőcsei fehér asszony“ francia kapitányára, az „Úri muri“ Lekenczeyére és a „LILIOMFI“ Szilvássy professzor alakjára. Szeretem a szerepeimet, de mindig az új feladatok érdekelnek igazán. Sok szép szerepet szeretnék még eljátszani a MATESZ-ban, jó klasz- szikusokat, mai embereket — mindegy — csak olyat, amelyben színészileg sokat adhatok kedves nézőinknek. Mint' mindenkivel, velem is történt vidám e- set a tizenöt év alatt, nem is egy. Ha jól emlékszem, Kassán játszottuk a Fösvényt és akkori súgónk, a Mukszli (rendes nevén Sotter Jóska) elszundikált a helyén, nem adta a szöveget Turner Zsigával száguldoztunk fel és alá a színpadon, mindegyik vigyázott, hogy a másik ki ne szökjön a színpadról, mert a legborzalmasabb „színész-sors“ egyedül maradni a színpadon ilyenkor... Végre bejött a súgás, ment tovább a darab, zökkenőmentesen és kifelé menet megfenyegettük Mukszlit, hogy „na várj csak!“ Szegény barátunk mind a két szünetben benn maradt félelmében a súgólyukban az előadás alatt (30 fokos hőség volt, rekkenő nyár és kánikula), úgy szedtük ki félájultan a lyukból az előadás után. (Hiába, Turner Zsigának van tekintélye a színpadi perszanál előtt). Magamról csak annyit, hogy szeretem az é- letet, a vidámságot, a színházat és a Fradit. Ha süt a nap, ha szól a nóta, ha sikeres darabban játszom és ha jól megy a játék a zöld-fehéreknek, akkor velem madarat lehet fogatni. A magyar fiataloknak azt üzenem, hogy szeressék a színházat, a művészetet, az életet. A néma levente Agárdi Péter szavaival búcsúzom. „Az élet szép... tinéktek magyarázzam?“ — kedves fiatalok. KIRÄLYHELMEC Szatmári András olvasónk a kiJ rályhelmeci fesztivál zsűrijére panaszkodik: — Nem szakemberekből állott, Ismertem közülük egyet, aki azt' sem tudja, mi fán terem a zene. Technikai szempontból is ka- tasztrófális volt a színpad felszerelése. A gitárzsinórom elért az erősítőhöz, de nem ért el a mikrofonhoz. A mikrofonnak is rövid zsinór ja volt, az meg nem ért el hozzám. Méq ha legalább életképes lett volna az a mikrofon! LOSONC Örültünk a fesztiválnak, mert szép és színvonalas élményt nyújtott. Azonban minden kedvünket elvette az eredményhirdetés. Amíg a zsűri visszavonult, a verseny kiértékelésére, barátaimmal én is latolgattam az esélyeseket és a sorrend valószínűségét. A közönség még békésen meghallgatta az első két helyezett nevét, de a többit elnyelte a nemtetszés moraja, füttyel élénkítve. Szeretném megemlíteni azokat, akik véleményem szerint megérdemelték volna az első helyek valamelyikét. Kihangsúlyozom, az ő előadásmódjukban nem volt minőségi különbség. Azonban sokban felülmúlták a két első helyezett lányt, akiknek sajnos még csak a nevüket sem jegyeztük fel és fellépésük is teljesen figyelmünkön kívül maradt. Tehát: Tóth Tibor, Kőműves László, Vass Lajos és Vass Ernő voltak azok. akiknek legalább valamiféle erkölcsi elégtételt szeretnénk adni ezzel a nyilvános dicsérettel. Kedves Üj Ifjúság! Kérdezz csak meg bárkit Losoncon, aki részt vett a fesztiválon, körvonalakban osztani fogja a véleményünket. Nem tudom, milyen kritériumok alapján értékelt a zsűri, de egy biztos: a 16-20 évesek dalait ők maguk ismerik a legjobban és ha nem is szakemberek, de legalább korrupció és minden szubjektív Még egyszer Atánc-és népdalénekesek JÁRÁSI FESZTIVÁLJAIRÓL benyomástól mentésen végezzék az értékelést. Nem a saját' véleményem ez, de mindazoké, akik az eredményhirdetés alatt szinte tüntetőén kivonultak a teremből. Kínos volt a díjkiosztás módja és az is, aki ezt végezte. „Voltak jobb táncdalok is" Még a losonci zsűrivel kapcsolatban A zsűri tagjai egymás közt szlovákul beszéltek. Születhetik-e tényleges döntés magyar táncdalfesztivált illetőleg, szlovák tagú zsűriben? Sajnáljuk, hogy a losonci járásból nem a legjobbak jutottak tovább. (Az első helyezettek a 7. 8. helyet érdemelték.) Az eredmény- hirdetés után a diákok (a közönség zöme) becsapva érezték magukat. Sajnos, a helyzeten már nem segíthetünk, de a jövőben jobb lenne, ha a bíráló bizottság olyan tagokból állna, akik értenek a zenéhez, vagy legalább koruknál fogva képviselik a tizen- nemzedéket'. Jó kezdeményezés volt a fesztivál és örültünk is neki. Kár, hogy kudarcba fulladt néhány konzervatív zsüri-tag révén. Legalábbis Losoncon, ez így volt. tk. A szerkesztőség megjegyzése: Nem először hangsúlyozzuk, hogy a járási fordulók megszervezéséhez az Oj Ifjúság szerkesztőségének semmi köze. Ezeket a Cse- madok járási bizottságai, a CSIS2 Jó hallású fülek, jöjjetek Fülekre A csehszlovákiai magyar nép- és táncdalénekesek első országos fesztiváljának rendező-bizottsága, a Cse- madok Központi Bizottsága, az Üí Ifjúság szerkesztősége, a Népművelési Intézet, valamint a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztősége szeretettel meghív minden 10-100 év kö- sötti szívben-lélekben fiatal táncdal-kedvelőt. Hová? Fülekre, a Kovo- smalt Üzemi Klubjába. Mikorra? Április 20-ára. Ilyen még nem volt. Hallhatjuk majd Szlovákia magyar-nyelvű „csalogányait“: Mikó Zoltánt, Szőke Margitot, Engelbrecht Máriát, Prém Józsefet, Győry Juditot, Mihók Ildikót, Kiss Mártát, Molnár Erzsébetet Uhrin Istvánt. Hluchán Katalint, Kaluzsák Hildát, Be- nét Belokosztolszky Pétert nét, Belokosztolsky Pétert, Árvay Jánost, Szikora Ilit, Kollár Annát, Pál Tibort, Neszméry Ilonát, Holocsy Istvánt, Horváth Rozáliát, Pukkai Sándort, Botló Tibort. Farkas Máriát, Szú- nyogh Lászlót, Horváth Magdát és a többieket. járási bizottságai és a járási mű-» velődési otthonok szervezik. D# mint a vesseny egyik központi rendezője. már nem nézhetünk el a fesztivállal kapcsolatban szerkeszt tőségünkbe beérkezett kriflkus levelek felett. Érthető okok miatt nem áll módunkban leközölni minden olvasónk levelét': mindenesetre szép és jó érzés a mi számunkra is, hogy a fesztiválunk valóban megmozgatta a csehszlovákiai magyar fiatalok széles tömegéit. Nagyon sok zénei szakember van köztetek, ha nem is az a foglalkozástok, akik nézete bizony sokszor nem egyezett a zsűri döntésével. Ezzel az elkövetkező é- vekben számolni kell és figyelmeztetőül szolgáljon ez a járási fesztiválok szervezőinek a jövőre nézve. Számolni kell égy szak-közönséggel, amelynek ma már nem mindegy, hogy Jancsi vagy Juliska kerül-e az első helyre, ha történetesen Péter jobb volt. A zsűrin múlik minden és úgy látszik. néhány járási fesztivált nem az énekesek kedvéért, de mondjuk azért rendeztek, hogy néhány funkcionárius megmutassa különféle képességeit. De azt mondják, saját kárán tanul az ember... Mi a helyzet a losonci fesztivállal kapcsolatban? Körülbelül az, hogy azt sem tudtuk, mikor lesz lebonyolítva. Az Üj Ifjúság szerkesztőségének külön felszólítására a Csemadok Járási Bizottsága fél perccel éjfél előtt volt hajlandó közölni, hogy itt és itt, ekkor és ekkor... Szerkesztőnknek zsűritagként kellett volna szerepelnie, ehelyett azonban a hetedik sorból nézhette csak a versenyzőket. Sajnos, nem volt szemüvege, de anélkül is jól látta azt, amiről előző levelezőink írnak. Valóban sajnálatra méltó. Reméljük, a losonci fesztivál rendezői kielégítő magyarázatot adnak olvasóinknak és a központi rendező-bizottságnak is. Többet már valóban nem tehetnek. Vagy mégis? Próbálják meg. MIKUS SÁNDOR: A bölény, miután egy ideig elva- dultan loholt a sűrűben, hirtelen megtorpant az erdő szélén. A vadon mélye különös hangoktól riogott. Hol közel, hol meg távolabbról ijesztő morajlások jutottak csapzott szőrű, szépen vájt, s egészében véve mégis kifinomu- latlan hallású füléhez. Súlyosan vetette meg hasadozott körmií patáit az erdöszéli gazos még alig zsendülö fövenyén, és loncsos horpasza hajszoltan fújtatott. ösbölényszeriien meredezett, mint aki rengetni akart, s mégis inkább maga rendült meg. Ebben a fenséges pillanatban, amikor mögötte zúgott a rengeteg, s a szél is baljóslatúan zörgette a rügyezni készülő tölgyesek csupasz gallyait, félelemérzések szorongatták. Megpróbálkozott az utolsó lehetőséggel. Ordított egy lágyat. Azt szerette volna magából érzelgősen megremegtetett hangon kibogni, hogy most már valószínűleg szabad lesz az erdő minden megtiport kis állata, s maga is csak azért bántalmazta őket eddig, mert a vadon törvényei úgy parancsolták. A penitenciának szánt hördülést azonban feltehetőleg senki sem hallotta meg, legkevésbé az erdő íelbolydult lakói. Minden jel azt mutatta, hogy nélküle akarják bajaikat intézni. Pedig ez egyszer emésztő vágyat érzett bemutatni, hogy busa homloka közepéből mint potyognak vastag könnyet a szép szarvasfiúkért, akiknek szemre is kecses szökellését korábban egyetlen orv döféssel szokta volt megtörni, valamint az ugyancsak bájos vonalú és gyakorta megadóan nyöszörgő szarvasünőkért, akiket viszont más okbél tepert rengő szügye alá. Emiatt valami megfoghatatlan, ódon. barna borulat ereszkedett a magányos bölényre, ott az erdőszélen. ahol már belátható rónaság kezdődött, s amelyen a felismerhetőség miatt nem volt mersze végigcsörtetni. Pillanatnyi ellágyulásában kissé leromlott, öreg apaállatnak érezte magát, aki tulajdonképpen sajnálni kezdte már, hogy saját csordájától el-elbitangolva a védtelenebb kis állatok rejtekhelyei körüli ólálko. dásokban tékozolta el bölényereje legjavát, de a vérében gőzölgő rusztikus ösztönöknek engedve minduntalan érezni akarta a gyengehúsú állatkák izmainak rémült remegését. Ezért sajátította el hallatlan erőfeszítéssel a szarvasbö- gést is. ami fölöttébb lehetségesnek tetszett neki, minthogy blzon- kölök korában sokat csatangolt szarvasgidák között, akik akkoriban még nem nagyon retteghették ép- ••a csak sarjadozó szarvait, gyaA BÖLÉNY ÉS A KUTYA Tanító célzatú állatmese nulla» odaadással mekegve fülébe a szarvasábécét. Isten tudja, mikor romolhatott meg benne a valódi bölényekre jellemző természetes méltóság s vetemedett fülegelés helyett antilopcombok hasogatására, de bizonyos, hogy egy idő múltán meglett szarvashangja kezdett lenni. Efelett támadt hamari örömében harsányan zengedezte be mindenfelé a berkeket, mintegy túlmodulált tülköléssel erősítgetve. hogy a bizon nem bölény, és viszontag, — csupán valami újszerű, gizgazos erdei látószög kérdése az egész. Néhány özet és gazellát talán sikerült is tünékeny időre megtévesztenie, s következéskép szarvhegyre hánynia, de a jobb hallású szarvasbikák mihamar aggodalmas arccal törtettek a szabadabb futást biztosító ösvények felé, jól sejtve, hogy a bölény mindig a bozótosból szeret támadni, ha már beleun a máskülönben nagy koncentráltságot igényló szarvasbőgésbe. Volt ugyan még egy véresen komoly ok. ami miatt a bölény a csalárd bömbölé- sen túlmenően is legszívesebben a jő rejteket nyújtó bozótokban tanyázott: hadd higgye az erdő minden lakója, még a nemesebb nagyvadak is, hogy a kifürkészhetetlen gazosból hangzó harasztzör- géa félelmetes kamtokkal ékes oroszlánmancsoktől, nem pedig egy elszabadult bika hasított patáitól származik! Dehát, ezt már a bölénytől fel nem zavart, tisztább vizit források felé nyargaló szarvasok zöme tényleg nem tudhatta. Voltaképpen a világbői más nem is nagyon érdekelte zord erdei magányában. mint ezek a forrásvizek. Kizárólag ezért vitte végbe a ge- rincropogtatásokat is. Néhanapján, amikor a vizek felett időzött s beteljesületlen vakvágyain tűnődött, mondhatatlan kint érzett repedezett bőrű. lebernyeges szügye mögött a nyomtalanul elszállt férfikor miatt,-mert felsajogva kellett ráeszmélnie, hogy más bölények azalatt vezérbikák lettek. Ilyenkor mély bánattal s remegő orrcimpákkal hajolt a testi-lelki felfrissüléssel kecsegtető forrás fölé. a vlzkórságtől való féltében gondosan ügyelve, hogy az üdítő ital csak harmadrésznyire töltse meg lázas bendőjét — amennyi éppen a további gázolásokhoz szükséges. Epesztő szívfájdalma mindig e forrásvizek táján tört fel benne elemi erővel, mert az elnagyolt po- fanvllásától felzavart forrásvíz felszíne mindegyre csak torzult alakzatokban tükrözte nemesrajzú bi- zonfejét — amelyben pedig hátborzongatóan szeretett gyönyörködni. S mivel a számára érthetetlen jelenséget furcsa érzékzavaroktól el- boiondítva rögeszmésen a szarvasoknak tulajdonította, gerjedelmel szüntelen nekilódulásokat eredményeztek a szarvastanyák felé. Mélabúsan hordozta végig még egyszer elöregedett tekintetét a tájon. Elérhetetlennek túnő messzeségekben pszeudoromantlkus lovagvárak ködlöttek fel szemhatárán, a távolság fátylába burkolózott büszke ormokon, amelyekre mind csüggetegebben kaptatott már fel elnyűtt patáin. Olyasféle elhaló hang szakadt ki máskor dübörgő hangokat hallató torkából, mint amikor valaki szakavatatlan kézzel egy vén orgona alsó regiszterén pröbálja eljátszani, hogy: hol van már a tavalyi hó ... Sötétkék borulatú pillantása visz- szatért a síkság felé, s arra gondolt, hogy egy társsal — netán társakkal — elvegyülve, kevésbé feltűnően, még talán végig lehetne rajta ügetni, és a túlnan csábosán integető ligetben egy végsőt pihenni, ahogy azt a hajdanvolt bölények is vallották: Beatus ille, qui procul negotiis ... — ha már amúgy is hasztalan próbálta teletrombitálni a rekonstruált várkastélyok környékén szerzett kusza benyomásaival a kies erdei tisztásokat. Ez is egyik ok volt. amiért vészes, sötét megvetéssel tekintett a kisebb állatokra. Hogy nincs bennük szemernyi intuitív képesség sem a magasabb szintézisek felfogására, s mindennél előbbre valónak tekintik a harsogó füvek, klorofildús lombok és kristályos csermelyek naturális élvezetét. Valamennyi élőlény között egyedül talán a kutyákat kedvelte még — értelmetlen hűségük és minden különösebb jelentőséget nélkülöző csaholásuk okán. Megszimatolta rajtuk, hogy afféle átmeneti lények a vadon élő gerincesek és a csúszómászók között. Deus ex machinák bizonyára erdőkben Is történhetnek, mert amint merengéseiben idáig jutott a bölény. furcsát érzett talajba cöveke- lódött patái körül. Borzongató, lágy simogatásokat és melegséget. Mint amikor farkat csóválnak és nyalogatnak. Csakis nagy elmerültségének tulajdonítható, hogy már korábban nem vette észre a közeli galagonyásból finom, szaggatott vakkan- tásokkal lelkesen feléje iramló kutyát, amelynek tüzetesebb szem- Ugyrevétel után sem volt határozottan megállapítható a pedigréje. Komondor éppúgy lehetett, mint terelőpuli vagy agár — már ahogy ez a mutatósabb korcsok esetében elő szokott fordulni. Sőt, balszerencséjére még a nevét is homály takarta. A hivatalos nyilvántartás végett nyakörvén csörgő fémtáblácskán ugyan szerepelt egy név, mit az abrakadabrás felírás miatt gazdái nem nagyon kedveltek, hanem inkább önkényesen váltogatva liauvaunak, vagy pedig Vauhaunak szólitgatták —, de ezzel, az igazság kedvéért megjegyzendő, maga a kutya sem törődött különösebben. Hacsak meg nem oldalitották érte. Mert az fájt. A bölény belsejét ritka nagy melegség járta át. Mégis volt hát. aki meghallotta a végsőnek hitt hörrenést! Lenézett az oszlopos végtagjai között játékosan keringő ebre, s valami kénkövesen lobbant fel szembogarában. A cikcakkos futkározásoktól még mindig nyelvöltve lihegő kutya nem tudta pontosan kivenni: olvadékony barátság kifejezése volt-e, vagy inkább egy közveszélyes gondolaté? Mindazonáltal rendületlenül csóválta a farkát, hízelgőn jelezve a bölényből áradó komorság iránti tiszteletét. Az meg csak nézte aberrációs élvezettel a gazdáitól sokszor megrugdalt, oktalan jószág alázkodó készségét. Mint már olyannyiszor a régebbi időkben is. S ebben a nézésben filozófia volt. Kisvártatva egy ismerős, meghitt gesztussal lehajolt az ebhez, és súgott valamit a fülébe. Az alacsonyabb négylábú kétlábra szökkenve ugyancsak visszasűgott valamit. Ügy rémlett. hogy cinkosan össze is nevettek, bár ez nem volt teljesen bizonyosra vehető, de mindent egybevetve: olyan képe volt a dolognak. mintha az állatvilágban is szokatlan frigy jött volna létre. Aztán jő egyetértésben — ami már abból is kitetszett, hogy üd- vözült mosolyukból egyforma elszántság sugárzott —, az apostolok lován derűsen poroszkálva elindultak. A magát klasszikus fajtájúnak vélő szép korcs elörerúgtatott, s előbb kissé hebetélve, majd hovatovább mind összefüggőbb csaho_ lássál beleugatott az erdőbe, hogy forrongó lakói űznék már el útjukból a nagyobb vadakat. Ha kinek nem tetszett ez a hang, annak az eb útjuk során alkalikus köpetváladékokban gazdag, habzó nyállal fröcskölte tele a szemét, imigyen töltve be az aesopusi mértéket, már minthogy nem árt a kiöregedett oroszlánokat agóniájukban erőteljesen megrugdalni ét összeköpdösni. Valamint egy másik mértéket is, ami szerint viszont madarat tolláról. embert barátjáról lehet meg- ismerni.
