Új Ifjúság, 1968 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1968-03-05 / 10. szám

új ifjúság 7 Bécs István riportja 1968 MEXICO A GARIBALDI TÉR Mielőtt elutaztam az olim­pia városába, enyhén szólva is. kétségek gyötörtek. Annyi mindent olvastam a klímáról, a vízről, hogy bár nem tartozom az ijedősebbek közé, gondo- dolataimba állandóan visszatért a kérdés: vajon hogyan bírom? Ismerem az utolsó azték u- ralkodó Montezuma átkát is. Miszerint: aki Mexikó földjé­re lép, légyen vendég vagy be­tolakodó, szörnyű hascsikarások gyötörjék! A magaslat hatá­sától a világsajtóban megje­lent különböző híresztelések miatt tartottam. Aggodalmam teljesen feles­legesnek bizonyult! Noha nem folytattam külön­leges előkészületeket, az átok sem fogott rajtam és nem ful­ladtam meg légszomjban sem. Itthon percenként általában tl- zenkettő-tizennégy alkalommal veszek levegőt sétálás közben. Mexico Cityben az első három napon megkétszereződött lé­legzetvételeim száma. A ne­gyediken viszont már teljesen otthonosan éreztem magamat. Az étkezéssel és a vízzel sem volt különösebb konfliktusom, noha sokféle mexikói ételt pró­báltam ki... Egyetlen dolog 1- jesztett meg. Az egyik napon megittam néhány kupica tequi- lát, a mexikóiak nemzeti pá­linkáját. Utána mintha gyors­vonat dübörgött volna a fe­jemben... Tehát a magaslaton még károsabb a szeszes Ital, mint másutt. A sportolók vi­szont nyilván szörpöket és e- gyéb hűsítő italokat fogyasz­tanak maid, attól pedig nem lesz semmi bajuk. AKIK A DALT SZERETIK... Az otthonossághoz egyebek között nagy mértékben hozzá járult az a hallatlanul kedves és őszinte vendégszeretet, aho­gyan fogadtak. A másik: ahány mexikóval találkoztam, az mind szerette a zenét. Márpedig, a- Id a zenét szereti, rossz em­ber nem lehet. Soha nem felej­tem el a kerékpáros körver­seny ünnepélyes megnyitóját, amikor a nemzeti egyetem klubjának udvarán ízelítőt kaptunk az olimpia országá­nak népi művészetéből, zené­ben és táncban elbeszélve. Az igazi meglepetés azon­ban csak ezután jött. A szálloda halijában beszél­gettünk. Nagy nemzetközi tár­saság verődött össze. A csa­patok mellé beosztott egyik e- gvetemista. amikor .meghallot­ta, mint dicsérjük a délutáni műsort, így szólt: — Uraim, ha igazán szépet akarnak látni és hallani, jöj­jenek vqlem a Garibaldi tér­re... Űzött a kíváncsiság. Végig baktattunk a San Juan de Let- ranon, a Latin Torony irányá­ba. Jó tízperces séta után dal­lamos, lágy zene bíztatott ben­nünket gyorsabb léptekre. Gyönyörű az olimpia váro­sa az esti homályban, a villo­gó neonreklámok soha sem en­gedik, hogy teljesen úrrá le­gyen a sötétség. Ahogy erő­sebben hallottuk a zenét úgy növekedett, sűrűsödött az au­tóforgalom, de csak egyetlen pontig: a Garibaldi térig. EGY DOLLAR — TIZENKÉT DAL A tér, amelyre érkeztünk, nem érdemel különösebb jel­zőt. Mintha nem is a főváros­ban. hanem valahol vidéken lenne. Málladozó falú háza­kon siklanak végig az autó­lámpák fényei... A levegőben a- zonban valami csodálatos bo­hém hangulat árad szét és ke­veredik a lacikonyhák illatá­val. Rengeteg az autó és még több az ember. A külföldi vi­szonylag kevés... Maguk a me­xikóiak járnak ide legtöbbet. Kétféle céllal érkeznek. Az e- gyik fajta leszerződtet egy ze­nekart és magával viszi szí­ve választottjának ablaka alá. vagy a szülői házhoz. Még ma is divatos a szerenádozás, kü­lönösen a születésnapokon. A másik fajta megáll autójával, zükbe nyomnak. Közeledett a pirkadat, ami­kor elhagytuk a teret. Másnap azonban újból vissza­tértem. mint bűnös a tett szín­helyére, fényképezőgépem tár­saságában. AHOVA AZ ASSZONY, A KA­TONA ÉS A 21 ÉVEN ALULI NEM LÉPHET Először csak távolabbról kat- togtattam a „Rollyt“. Arról már meggyőződtem, hogy a mexikói ember magánlak­sértésnek tekinti, ha szó nél­kül fényképezik. Aztán mind közelebb merészkedtem. Von­zott az ezüstgombokkal díszí­tett fekete ruha, a díszes sombréró. No és természete­sen a muzsika... Mert a Garibaldi téren nem­csak éjjel pezseg az élet, ha­nem nappal is... Megkértem az egyik zenészt, aki éppen pihentette gitárját, — A szenyor szimpatikus, öt* ért is lefényképezhet — mond-* ta széles mosoly kíséretében. — Yo sono no gringo. Én nem vagyok gringo, azaz é- szak-amerikai — válaszoltam és megfordultam. Nem eresztett el. Kikérdez zett származásom és családfád mat illetően, hangosan, széle­sen gesztikulálva. Barátai, ze­nésztársai körénk gyűltek, közbeszóltak, mert bizony, pillanatok alatt vitába kevered­tünk. A téma mi is lehetett? Természetesen az. hogy a la- tinamerikai, vagy a magyar futball a jobbik-e. Fényképezhettem már, a- mennyit csak akartam. Sőt, jő tanácsokkal is ellátott, hogy a tér melyik vendéglőjében e- gyek és igyák. Be is kukkan­tottam néhány helyre. Vala­mennyi hangulatos, szinte csa­ládias képet mutatott. Csak a­a zenészek körbe állják és ját­szanak. Megállás nélkül ját­szanak... A pincérek — a kö­zeli vendéglőkből, — bort és harapni valót hoznak az autó tulajdonosának, aki elterpesz­kedve élvezi a muzsikát... S így megy ez szinte hajnal­ig. A muzsikusok alaposan meg­dolgoznak gázsijukért. Tíz-ti- zenkét dalt is el kell játsza­niuk, amíg egy dollárt a ke­álljon modellt... — Tíz dollár, szenyor... Csodálkozó arcom láttán szó nélkül megfordult és faképnél hagyott. Később rájöttem hogy ez csak üzleti trükk... Úgy tett, mint akit nem érde­kel tovább az ügy. A vendég ha akarja és fontos neki, úgy­is utána megy... Csak azért sem mentem. Nem bírta a láthatatlan küz­delmet és visszajött. zon lepődtem meg, hogy a be­járatoknál mindenütt ugyanazt a szöveget olvastam: „Asszo­nyoknak, katonáknak és 21 é- ven aluliaknak belépni tilos!“ Hát ilyen nagyjából a Gari- íaldi tér. Érdekes és hangulatos szín­foltja az olimpia városának. Akiknek abban a szerencsében lesz részük, hogy részt vehet­nek az olimpián, feltétlenül te­kintsék meg. Milyen is az igazi szauna? 70 százaléka mégis vidéki tele­Aki valódi halászlét kíván, legjobban teszi, ha Szegedre utazik. A skót whiskyt Skóciá­ban ismerhetjük meg legjobban és ha a szaunával akarunk ismerkedni, legjobban tesszük, ha Finnországba utazunk. Mert ez az az ország, ahol ez a cso­dálatos, örökifjú, sok ezer éves fürdőmód mindmáig megma­radt a hétköznapok elengedhe­tetlen kellékeként. Finnország kristályos, fenyőktől övezett tavai partján mindenütt ott találjuk az egyszerű faházikót, amely nélkül egyetlen paraszt- udvar. gazdaság sem képzelhe­tő el. Sőt az üzemekben, gyá­rakban. nagyvárosi bérházak­ban is találkozunk szaunákkal. Az ország kereken 400 000 ■Munájának hozzávetőlegesen püléseken van. Az erdőben gazdag északi vidékeken a szaunák, ezek a kis hőkuckók belül is fával béleltek, hogy minél szárazabb meleget tartsanak. 80 — 90 — 100 fokos meleget csak száraz levegőben bír ki az ember. Ha a szauna belsejében vulkáni eredetű kövekkel rakott tűz­helyet pár pillanatra meglo­csoljuk vízzel, a hirtelen tá­madt gőzfelhők rövid inter- mezzója után már menekül­nünk is kell a szabadba a tóba, tengerbe vagy hidegvizes dé­zsába, esetleg a zuhany alá. Bőrünk nem érez hideget, csak valami furcsa bizsergést és a „vasztával", nyírfalomh-vir- gáccsal rákvörösre paskoltan hálásan veszi tudomásul a hűs, sőt fagyos víz- és levegőinge­reket. Fiatal, edzett emberek­nél szó sem lehet a megfázás­ról. A testben tárolt nagy hő­mennyiség, amit 10—12 percen át a csaknem 100 C-íokos „aszalódás" során szedtünk magunkba, a lehűlést nem igen engedi tovább a belső testré­szek felé. Pórusaink, ereink gyors összehúzódása automati­kusan megvéd a fölös hővesz­teségtől. Magam is csodálkoztam, hogy a csaknem gutaütéses hőfokon tartott fürdőszobácskából ki­rohanva, a plusz 9 fokos ten­gervizet cseppet sem éreztem hidegnek. 15—20 mp-es lubic­kolás után újra 10 perces iz­zasztás következett. Utána re­mek szappanos masszázs. Durva szivacsokkal, kefékkel csuta­koltak végig a markos fürdő- asszonyok, akikről el sem akar­tam hinni, hogy csaknem 60 éves koruk ellenére naponta 20—25 látogató csontjait, iz­mait dagasztják ruganyossá. A szappanhabba belevegyült a paskoláshoz és masszázshoz használt nyírfalomb-csokrok leveleinek olajos illata és vé­gigkísérte a szauna remek hangulatát csakúgy, mint a társaságunkat magába fogadó szauna-kombinát egyik „füst- szaunájának" gyantás illata, Ennek a füstös szagú „savn" szaunának illata a vidéki szauna-tulajdonosok külön büszkesége. A finn szaunapat- riota is mindig a maga szau­nájának illatát, hangulatát, hő­fokát „csont-szárazságát" íté­li a legjobbnak, felülmúlhatat- I annak! Finnországon kívül Európa- szerte — ma már becslések szerint 1500-2000 szauna mű­ködik; igen sok Svájcban, Ausztriában és Németország­ban. Sillanpäa, a híres finn író azt mondja, hogy a szauna csendjében olyan gondolatok születnek amelyek sehol más­hol nem környékezik az em­bert. „Szaunában elszáll a harag, az epe is kiszárad" tart­ja egy régi közmondás. Az A- merikába szakadt finnek még ott is megépítik szaunájukat. Szállodáik, Iuxusgőzöseik sem lehetnek el szauna nélkül. Per­sze a szaunával vigyázni kell, mert hamisítják, ugyanúgy, mint a gulyást és a tokajit! Éppen fellendült divatja miatt sokféle dugárut terjesztenek e név alatt. Mi hát a lényeg a recept elengedhetetlen kellék­tára, amely nélkül nem szau­na a szauna? Ezt maguk a finnek is csak az utóbbi évti­zedekben bogozgatják tudo­mányosan, irodalomban, sport­gyakorlatban. Évezredek óta ösztönösen gyakorolták, anél­kül, hogy gondolkodtak volna rajta. Ma már úgylátszik, tudjuk a lényeget. Kis fabélésü fürdő- duckóban, 80-100 fokos száraz levegőben kell kibírni, míg a bőr rákvörös lesz. A nyírfa- lombvirgács, vagy a kemény sörtéjfi kefe masszázsa is ezt segíti elő. A mélységbeli tüz- helykövek több száz fokos hő­fokon elporió vízgőze fokozza a hatást a kibírás határáig. U- tána következik a menekülés: a lehűlésbe. A gyors lehűlés után jöhet a második izzasz­tó menet azután masszázs, le­hűlés, pihenés. Üdítő szénsa­vas szörpökkel pótoljuk a ren­geteg folyadékveszteséget. A iégfürdőzés langyosabb időben szintén hozzátartozik a bőr felfrissüléséhez. A szauna edző és sportfürdő, szélsőséges ingerekkel, számos orvosilag bizonyított gyógyha- tással de ér-, szív- és tüdőbe­tegek bizonyos eseteinél szá­mos veszedelemmel. Orvos ta­nácsa. véleménye nélkül senki­nek sem ajánljuk a szaunában való ..partizánkodást“. De aki kipróbálta, megszerette, az megtanulja, mit jelent: víztől mámorosnak lenni!... Ezt néhány sportoló is tud­ja hazánkban, néhány tucat tu­rista, akik olimpiákon, verse­nyeken, külföldi utakon ismer­kedtek meg az igazi szauná­val. Van már nálunk is, nem egy életképesnek ígérkező szauna próbálkozás. De min­den kezdet nehéz és minden várakozást megér az, hogy tes- tet-lelket üdítő, igazi finn ha­gyományokat más talajba plán­táló szaunák is legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents