Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-12-12 / 50. szám
a „hatemeletes44 pincéből % új ifjúság Rossz bor nincs, csak jobb — tartja az italos emberek szólásmondása. Részben igaz is, mert a borversenyeken nem állítanak ranglétrát. Csupán arany-, ezüst- vagy bronzéremmel, esetleg oklevéllel jutalmazzák az erre érdemes borokat. Ennek ellenére a tokajit a világ egyik legrangosabb borának tarthatjuk. Különleges és egyedülálló italnak számít továbbá azért is, mert csak itt terem, ezen a szűk területen, melynek határait szlgorü nemzetközi egyezmények szabják meg. Milyen szerencse, hogy e terület hazánkba is benyúlik. Eredetileg hangulatos szüreti riportot akartam írni. Aztán, amikor az Üjhelyi Állami Gazdaság rokonszenves, fiatal igazgatójával, Juhász Lajos mérnökkel, és a vincellérrel beljebb kerültünk, és meg sem álltunk az évszázados pince legalsó emeletének egyik folyosójáig, annyi sok probléma került szóba, hogy ugyancsak eljárt az idő, mire ismét előjöttünk. Fejünk fölött az ős sziklarengeteg, több rétegben egymás felett futó, vésett folyosókkal. A falakon fürtökben lóg le a többcentis, piszkos-fe- ketés penészréteg. Azt mondják róla, ez is a tokaji bor születésének kellékei közé tartozik. Hiába vinnéd máshová, elpusztul. De itt magától képződik, amiről a bejáratnál megpillantott, nemrégen vésett folyosón a saját szememmel is meggyőződhettem. A többi között ez is hozzájárul a hegyaljai bor különleges zamatéhoz. A pislákoló gyertya táncoló fényénél körültekintek. Fejünk fölött az ős sziklarengeteg. ÖREGEBB A TÖRTÉNELEMNÉL Azt tartják a környéken, hogy Hegyalján a szőlőtermesztés öregebb a történelemnél. A római telepesek honosították meg a Birodalom fénykorában. A honfoglaló magyarok folytatták a tradíciót. Tény, hogy a tatárjárás után IV. Béla ismét olasz telepeseket hozott be, hogy felújítsák az elpusztított szőlőgazdaságokat. A központnak tekinthető Toronya éppen az idén ünnepli alapításának 1000. évfordulóját. Mátyás királv pedig egyenesen elrendelte a tokaji szőlő- termesztés fejlesztését. Abban az időben Paracelsus, a világhírű Svájcból származó orvos, a modern orvostudomány megalapítója is eljött hazánkba, hogy a hegyaljai bort megvizsgálja. Megállapításait eképp szövegezte: „...a vegetálják a mineráliákkal társulván, folyékony arannyá válnak.“ Voltaire, a nagy francia elmélkedő a következőket írta magyarországi barátjának, aki verseihez száz üveg tokajit is mellékelt: „A sötétsárga tokaji az agy minden rostját mozgásba hozza, és. .. a szellem és jókedv sziporkáinak valóságos tűzijátékát varázsolja elő a lélek mélyéből." Valami igazság van ebben a mondásban, mert innen származik, vagy legalább itt ténykedett a magyar történelem több kimagasló egyénisége. akinek szellemi képességeihez nem fér kétség, ök sem vetették meg a fejedelmi italt: Kossúth Lajos, a Rákócziak, í'rangepán Ferenc, Nádas- dy Ferenc, Zrinyi Péter, Kazinczy Ferenc, Esze Tamás, Tokaji Ferenc, Bocskai István és mások. Geraszimov szovjet professzor az egyik nemzetközi ' borversenyen pedig így vélekedett a hegyaljai borokról: „Az ilyen borokat csak levett kalappal és állva szabad fogyasztani.“ A múlt század végén sötét idők következtek a hegyaljai szőlőkre. A filoxéra úgyszólván teljesen elpusztította a tőkéket. Csak nagy nehezen sikerült újra lábra Állítani a gazdaságokat. 1908-ban világot látott az első törvény is a hegyaljai szőlőtermesztésről, mely szigorúan megtiltotta idegen oltványok, és borok behozatalát a pontosan elhatárolt területre. Hazánkban a Szlovák Nemzeti Tanács 1959. évi törvényerejű rendelete vonatkozik a tokaji borászatra. A nemzetközi egyezmények értelmében ugyanis a Zempléni-hegysor hazánkba nyúló része szabályos tokaji körzetnek tekinthető. Ide tartozik több község: Kis- és Nagytoronya, Csörgő, Üjhely, Szőlőske, Nagybárl és Csarnahó határa. Nálunk jelenleg 448 hektárra terjed a tokaji szőlőtermesztő körzet. Kicsi, nagyon kicsi ez a terület, ha a lehetőségekhez mérjük. Lehetett volna nagyobb is, kis híján kétszer akkora, ha... De erre még visszatérünk. Előbb ismerkedjünk meg azzal, HOGYAN KÉSZÜL A TOKAJI BOR Tokajhegyalja jellegzetes szőleje a furmint, a hárslevelű és a sárga muskotály. Más fajta, az SZNT említett törvénye, és a hagyományok értelmében nem is honosítható meg • környéken. Az 1959. évi törvény így szabja meg a szőlőültetvények összetételét: Furmint 65—75, hárslevelű 15—20, sárga muskotály 10 százalék. Az utóbbi esetleg más nemes eurőpai fajtával is helyettesíthető. Idegen ember előtt örök talány, hogy teremhet ezen a kopár, sziklás vidéken olyan kitűnő ital. A vulkanikus kőzetek milladéka — errefelé nyiroknak hívják — csupán vékony lepelként borítja a csupasz sziklákat. Pedig ebben a talajban rejlik a tokaji bor titka. Meg az éghajlatban. Többek között a ködben is. Reggel gépkocsival indultunk Kl- rályhelmeeről. Veröfényes őszi reggel kísért egész Bodrogközön át. Aztán Szőlőske közelében olyan ködbe rohantunk, hogy a gépkocsivezető alig látott az autó orráig. Káromkodott is szaporán, míg Kistoronyira értünk. — Ronda időnk van — vetettem oda az autóból kiszállva Madzsár József vincellérnek. — Ronda? Menjen már, jóember! Ez kell a szőlőre — ütött a vállamra, és míg beljebb tessékelt, megmagyarázta, mi köze a ködnek a szőlőhöz. Errefelé forró, száraz nyár uralkodik. Az ősz hosszú, nappal verőfényes, reggel ködös, nedves. Ez a szőlő érésének és aszúsodásának fő feltétele. A bogyók magukba szívják a sok-sok nedvet, felduzzadnak, aztán kipattannak, és lassan megaszúsod- nak. Közben rengeteg cukor képződik bennük. Más vidéki meghökkenne. ha látná az aszott, száraz, penészes fürtöket. Azt gondolná, hogy a szemétdombra viszik. Pedig ebből lesz a legfinomabb aszűbor. Ezért is kezdik a szüretet Jóval később, mint máshol, hogy minél több fürt aszúsodjon meg. Persze ez is több körülménytől függ, főképp az időjárástól. A korábban szüretelt termés sem vész kárba. Legfeljebb asztali bor lesz belőle. És nem Is rossz. Máskülönben a tokaji bor kitűnő, testes, tüzes, és kemény pecsenye-, vagy csemegebor. Attől függ, hogy milyen az évjárat. Silányabb évjáratokban, amikor nem várható be a fürtök aszúsodása, asztali bor. Ha a fürtök csak részben aszol tak és úgy dolgozzák fel. a belőlük szűrt bor lesz a szamorodni. Ez magas cukortartalmú ital, lassan erjed, s ha kifejlődik, alkoholtartalma nem ritkán 15—16 térfogatszázalékot is elér. A külön gondosan összegyűjtött aszúbogyókból készül a hires tokaji aszúbor. Az összegyűjtött aszúszemekből saját súlyuknak nyomása alatt kiszivárgó szörpsűrüségű mézédes lé az eszencia. Az aszúszemeket kisebb kádakban péppé tapossák, s bizonyos arányban közönséges tokaji borral keverik. Aszerint, hogy egy gönci hordó (136 liter) közönséges tokaji borhoz, hány puttony (1 puttony — kb. 25 liter) aszűpépet öntsenek, születik az 1, 2. 3, 4 vagy 5-puttonyos tokaji aszúbor. HOL A BÖKKENŐ? Jócskán elbeszélgettünk. A gyertya majdnem csonkig égett, közben iszogattuk is a „riporttémát“. A múltról a jelenre siklott a beszéd, illetve a közelmúltra. — Kellemetlen história ez — állapította meg az igazgató. Már akinek. O csak két esztendeje került a gazdaság élére. Ám a kellemetlenségekből, illetve következményeiből neki is kijutott. A baj nem Is most, sokkal régebben kezdődött. Akkor, amikor az illetékes hivatalokban azt a nézetet vallották, hogy a szőlő-, gyümölcs- vagy zöldségtermesztés gyereknek való játék, sőt, burzsoá csökevény. Csakis kukoricával, gabonával vagy cukorrépával lehet megváltani a világot, szúkebb értelemben a szocializmust. Elfelejtették, hogy szőlőt, gyümölcsöt és zöldséget Is lehet termeszteni nagyüzemileg. S talán jövedelmezőbb Is amazoknál. Legalább is ott, ahol megfelelő feltételek kínálkoznak. Szóval a múlt századi filoxéra, a háború meg miegymás után jött a közöny, ami talán a tiloxéránál Is veszélyesebb ellenség. De úgy látszik, hogy a jó, a helyes mégis csak felülkerekedett. Tokajhegyalja esetében Is feloldották a gúzsbakötött lehetőségeket. Legjobbkor, mert teljes enyészet fenyegette a szőlőket. Rendbe kellett hozni az elhanyagolt telepitvényeket, korszerűsíteni, újakat ültetni. Az akkori tervek szerint éppen a most folyó esztendőben kellett volna 700 hektárra gyarapítani a tokaji szőlőket. Hol van ez a célkitűzés a megvalósulástól. Jóllehet az e célra szánt állami támogatást, több mint 30 millió koronát, ki is merítették az érdekelt gazdaságok és szövetkezetek. Mire? Ez az. mire? Keressük csak az eltűnt milliókat például az Üjhelyi Állami Gazdaság esetében, annál Is inkább, mert Itt összpontosul a legtöbb szőlő, összesen 277 hektár, a támogatásból telepített 106 hektárt is beleszámítva. Hová lett a többi pénz? Ma már ez sem titok. Rosszul gazdálkodtak. Ráfizetéssel. Az előző vezetőség úgy vélekedett, jó lesz az állami támogatás a bérekre, meg e- gyéb kiadásokra. Az SZNT mezőgazdasági bizottsága a közelmúltban Kassán ülésezett, és a tokajhegyaljai szőlőtermesztés fejlesztésével foglalkozott. A bizottság leszögezte, hogy 1970-ig semmi esetre sem engedhető meg újabb szőlők telepítése. Először minden eszközzel rendbe kell hozni a meglévő telepitvényeket. ELOSZLIK A PINCEHOMÁLY Körülbelül két évvel ezelőtt az e- gyik kolléga „pincehomály“ címmel szintén riportot írt az újhelyi bor- gazdálkodásról. Bírálta a vezetőség felelőtlen eljárását, a milliók elherdálását, és annak a reményének adott kifejezést, hogy az új igazgató. Juhász mérnök, aki éppen akkor lépett úi hivatalába, talán változást hoz e kérdésben. Magam is ott voltam, amikor — mint szakmai nyelven mondani szokás — „felszedte az anyagot". Le is jött a riport, s hogy a kolléga a legjobb szándékkal vétette papírra, azt máig sem vonom kétségbe. Ennek ellenére neheztelnek rá azóta iá, rám is természetesen, mert jelen voltam az aktusnál. A gyökeres változás hűbb aláfes- ése érdekében olvan hasonlatot használt, amelv — legalábbis úgy fogták fel — sértette a gazdaság vezetőségének, a pincegazdaság alkalmazottainak önérzetét. — No, egészségünkre! — emelte fel ismét poharát az igazgató. — És mondja meg a kollégájának, hogy a pincehomálv eloszlik. Legfőbb ideje. Kelet-Szlovákia, Bodrogköz a szúkebb hazám. Ügy Ismerem tehát Hegyalját, mint a tenyeremet. Nem Is értettem eddig, miért nem törődnek a körzet fejlesz» tésével. Valóságos valutabánya lehet« ne. Magyarországon körülbelül 10 ezer katasztrális holdra terjed a tokaji szőlőtermesztés. Mégis mindig azt kesergik, mit szalasztanak el azzalj hogy nem bővítik gyorsabb ütemben. Mert külföldön hallatlanul nagy az értéke a tokaji bornak. Nagyobb, mint bármelyik márkának. Sajnos, hazánk tokaji borát nem» hogy külföldön, de még itthon sem Ismerik. — Tokaji? Ahá, az a kitűnő ma» gyár bor, ugye? Nem Is csoda, hogy csak Így is« merik, elvégre az üzletek polcain hiába keresnénk a csehszlovák véd« jegyű tokaji bort. Szóvá is teszem Juhász Lajos igazgatónak! — Hát igaz — vakarja a fejét. — Sajnos, boraink alig jutnak túl S gazdaság határain. De hiszen tud« ja, mi ennek az oka. Az előbb rész« letesen beszélgettünk róla. Kevés van belőle. — Akkor rövidesen mégis csak Ja« vulás várható? — Reméljük. Már az új Ultetvé» nyék is teremni fognak, őszintén sajnálom, hogy ezt itt talán már nem érhetem meg. mert máshová szólít a' kötelesség. Megválasztottak a járás! mezőgazdasági társulás igazgatójá« nak. Igazán szerettem volna végig« csinálni. — De a tokaji bor ügyét ézüt&n is a szívemen viselem majd. Különb« sen ilyen nagyszerű esztendőben, mint az idei — a vincellérre emeli tekintetét, mintha attól várná, hogy megerősítse szavait. Ha minden jól megy, rövidesen a hazai fogyasztók is megismerhetik a tokajit. És ki tudja... talán a külföld is... A tokaji bor a köztudatban általá« ban Magyarország nevével párosul. Rövidesen azonban bárki meggyőződ« hét arról, hogy Kelet-Szlovákiában is tudnak jó tokajit termelni. Ott jár« tam — nekem elhihetik. Palágyi Lajos