Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-11-14 / 46. szám

I

új ifjúság <5

HEINRICH BÖLL:

A drága lábam története

Ezúttal komoly esély kínálkozott. Levelezőlapot írtak, hogy jöjjek a hivatalba, és én természetesen el is mentem. Nagyon rendesen fogadtak. Elvették a rokkantsági igazolványomat és így szóltak: „Hm“. Én is csak ennyit mondtam: Hm.

— Melyik láb? — kérdezte a hivatalnok.

— A jobb.

— Egészen?

— Egészen.

— Hm — mondta újból. A- zután különböző nyilvántartásokban keresgélt. Megengedte, hogy leüljek. Végül is — úgy tűnt — megtalálta, amit keresett.

Így szólt: — Azt hiszem, ez jó volna a maga számára. Rendes munkakör. Nyugodtan dolgozhat ülve is. Elhelyezhetném mint cipőtisztítót a Köztársaság tér egyik illemhelyén. Mit szól hozzá?

— Nem tudok cipőt tisztítani; mindig az jellemzett, hogy a cipőm nem volt jól kitisztítva.

— Könnyén megtanulhatja — mondotta. — Mindent el lehet sajátítani. Egy német mindenre képes. Ha óhajtja, díjtalan tanfolyamra is beiratkozhat.

— Nem, nem akarok — mondottam, — inkább magasabb rokkantsági nyugdíjat szeretnék kapni.

— Maga meg van őrülve — válaszolta a hivatalnok nagyon szelíden és barátságosan.

— Nem vagyok megörülve, csak senki sem pótolhatja a lábamat, és mivel már cigarettát sem árulhatok, hiszen önök azt is megtiltották...

A férfi kényelmesen hátradőlt székében és mély lélegzetet vett.

— Kedves barátom — fogott hozzá a hosszadalmas magyarázkodáshoz — a maga lába átkozottul drága láb. A nyilvántartás szerint maga harminckilenc éves, és méghozzá a szive is egészséges. Semmi baja sincsen, kivéve a lábát.. Hetvenéves koráig élhet. Számítsa ki — havonként hetvenkét márka — tehát, évente tizenkétszer hetven, ezt szorozza meg 31-gyel. .161 gondolja meg, és hol vannak még a kamatok. Persze, nemcsak a maga lábáról van szó és nemcsak maga élhet, valószínűleg — hetven évig. Még hogy felemeljük a nyugdíját! Bocsásson meg, de maga tényleg ő- rült!

— Kedves uram, — kezdtem, miután én is hátradőltem és mély lélegzetet vettem. — azt hiszem, hogy a lábam értékét túlságosan lebecsüli. Az én lábam sokkal drágább ennél, méregdrága. Nemcsak a szívem egészséges ugyanis, hanem az agyam is. Figyeljen ide!

— Kevés az időm.

_ — Figyeljen ide — ismételtem, mit sem törődve a válasszal. — Az én lábam jó néhány olyan ember életét mentette meg, akik ma csinos nyugdijat élveznek. A következőképpen történt: valahol e- 161 feküdtem — az arcvonalJÁN LABÁTH:

ban — és jelentenem kellett, mikor jön az ellenség, hogy a többiek idejében kereket oldjanak. A fejesek valahol hátul csomagoltak és nem . akartak túl korán, de túl későn sem dlpárologni. Először kettőnkre hárult ez a feladat, de a másikat hamar kilőtték. Ő nem kerül több pénzbe. Nős volt ugyan. de felesége egészséges és munkaképes. Nincs miért aggódnia. Rendkívül olcsó ember volt. Különben is csak négy hete volt katona, tehát kevés komiszkenyeret fogyasztott és — ha jól tudom — csak egy levelezőlapot. Igazan rendes katona volt, azonnal agyonlövet- t.e magát. így csak én feküdtem elöl, féltem is, hideg is volt, azután én is ei a- kartam párologni, higgye el, mindent megtettem, amikor...

— Ismétlem, kevés időm van — vágott közbe a férfi és ceruzáját keresgélte.

— Hallgasson csak meg —

folytattam, — most kezd csak érdekes lenni. Éppen amikor én is meg akartam szökni, akkor történt ez a dolog a lábammal... Nem tudtam felállni, fekve kellett maradnom. És a többiek elvonultak mellettem, szépen, sorjában, a hadtest. a zászlóalj, utána a század katonásan, feszesen, úgy, ahogy illik. Bolond história, u- gye, egyszerűen megfelejtkeztek arról, hogy engem is felvegyenek és magukkal vigyenek. Érti? Sietős dolguk volt. így történt... És ha nem kezdenek tüzelni és nem vesztem el azonnal a lábamat, akkor most ők volnának holtak, a tábornok, az ezredes és az őrnagy, szépen sorjában, rang szerint, és most nekik nem kellene nyugdijat fizetni. Számítsa csak ki tehát, hogy mibe kerül a lábam. A tábornok most ötvenkét éves, az ezredes csak negyvennyolc, az őrnagy ötven, mind makkegészségesek, a szívük jó és az a-' gyük is. és katonás életmódjuk mellett legkevesebb nyolcvan évig élnek, mint Hinden- burg. Kérem, számoljon: fejenként legalább háromszáz szorozva tizenkettővel, és utána legalább harminccal — ennyit átlagban biztosan vehetünk — nem igaz? Az én lábam tehát hallatlanul sokba kerül, J- lyen nagyértékü lábról még nem is igen hallottam. Érti?

— Maga teljesen meg van

örülve — szólalt meg újból a férfi.

— Maga teljesen még van

őrülve — szólalt meg újból a férfi.

— Nem, én észnél vagyok —

szabadkoztam. — Sajnos a szívem és az agyam egyformán

egészséges. Csak azt sajnálom, hogy két perccel mielőtt a lábamat a golyó elvitte, nem lőttek agyon. Sok pénzt megtakaríthattak volna.

— Végeztem. Igényt, tart az állásra, vagy nem? — kérdezte most már szigorúan a tisztviselő.

— Nem — mondottam és

otthagytam...

B. B fordítása

(

Oázist rajzoltál

leghozzáférhetetlenebb zugaimba.

s a felhőket most

egyazon szél sodorja

és a folyók most

egyetlen tengerbe ömölnek.

Bátortalan pillantásaim zátonyra futtatják hajóimat.

Eltitkolt vallomásom fölégeti a tegnapi kerteket.

Arcom színe

lengő harangok megdöbbenésével rokon.

Gondtalan nevetésed

hamuként

hull

karomba.

Ne csald a holdat ablakom alá.

Tóth Elemér fordítása

Csontos

„Csontos egyszerűsége, őszintesége, szerénysége és szemérmessége a költői szó lényegét: becsületességét húzza alá és ezzel tiszteletet ébreszt 3 szó, a költészet iránt.“

(Fábry Zoltán)

Ha ünnepelni szeretne s ünnepeltetésre vágyna, most ünnepelné költői pályájának harmincötödik évfordulóját. Első kötetének megjelenése óta ugyanis ennyi év telt el. S ha hozzávesszük, hogy Csontos Vilmos jövőre lesz hatvan éves. akkor illendő, hogy ebben a sorozatban neki is szenteljünk egy oldalt.

Munkásköltöként tartják számon, s a köztudatban ügy él, mint asztalos, pedig már tizenöt éve nem áll a gyalupadnál;

Vilmos

mégis az ajtót-ablakot készítő iparost emlegetik benne.

Egyik nemrégi levelem répaszedés kellős közepén érte, szinte szimbolizálva a fúrás-faragásról való átváltást a vetés-aratásra. valójában a földhöz'való visszatérésre. „Talán tizenkét éves lehettem, Keskeny t'öldecskén répát egyeltem“ — írja egyik költeményében. Ismétlődne olykor a történelem az egyéni sorsban is?

A hatvanba lépő Csontos Vilmos azonban — bármennyire is a „föld szerelmesének“ vallja magát — úgy látszik, türelmetlenebbül markolja a répafejet, mint a tollszárat, mert amikor közöltem vele, hogy róla is készítek összeállítást, kissé keserű szájízzel így válaszolt: „Minek rólam annyit beszélni, ha itt vesztem el a barázdák között?"

• SZERKESZTI TOLVAJ BERTALAN •

VISSZHANGTALANSÄG?

Nem állíthatjuk. Bár igaz, hogy az eddig megjelent összefoglaló, irodalomtörténeti igénnyel megírt könyvekben alig e- sik róla szó. A Magyar Irodalmi Lexikonban a Csontos Vilmos címszó után (születési éve és müveinek feltüntetésén kívül) csak ennyi olvasható: „csehszlovákiai magyar költő; a zalabai földműves szövetkezet dolgozója.“ Az akadémiai hatkötetes magyar irodalomtörténetben is csapán egy névsor szerepel, így: és

az újból aktivizálódó Csontos Vilmos...“ Fábry Zoltán Kúria kvarterka, kultúra és Turczel Két kor mezsgyéjén című könyvében még a neve sem szerepel.

Azonban Fábry is és Turczel is foglalkozik vele más helyen, részletesen, s azt hiszem, a költőt is kielégítik ezek a méltatások és elemzések. Eddig megjelent versköteteinek is megvolt a — hazai gyakorlatban szokásos (vagy szokványos?) — sajtóvisszhangja. Ennél is fontosabb azonban az, hogy kötetei és költeményei a nép és az ifjúság széles körében ismertek, versei szerepelnek tankönyvekben és gyűjteményekben, szavalják iskolai és nyilvános ünnepségeken, közük a folyóiratok, harsogják szavalókórusok. Pozsonnyal tartja a kapcsolatot. a szerkesztőségekben nem ritka vendég. Irodalmi berkekben is szeretik, szerénységéért becsülik, tisztelik.

Miért érzi magát mégis a „barázdák között" maradtnak?

Megválaszolása a kritika feladata volna.

Talán a 60. évfordulóra.

A FÖLD SZERELMESE

Minden ..ráhangolás" nélkül közlünk egy „földszagú" költeményt. Igazi Csontosvers: jellemző vonása az egyszerűség.

NYÁRI ESŐ Ma harmincon felül mutat A hőmérő, és az utak Porfellegét a szél viszi.

Az ember nézi s azt hiszi:

Arra már esik, — ott már issza A tikkadt föld s kitárul, mint a Szomjas száj, ha vizet érez.

— Az aratók kémlelve néznek A tornyos, sűrű fellegekre

S rakják a kévéket sietve Félkeresztbe.

A lányok vígan nevetnek.

A legényeken kitesznek.

Mert hármaséval győzik adni A kévéket,

S a legények

Alig tudják hová rakni.

— Az ég hirtelen nagyot dördül Valaki az üres csöbörbül;

Épp inni készült.

Kicsit megrémült És Ijedségét palástolva.

Csak úgy a foga közt mondja:

Teremtésit, rögtön esik!

Pedig

Még a kévéknek fele szerte.

S ni, már hull is némelyik cseppje!

Szél trombitál és egyre jobban Hordja a port, — a szoknya lobban Valakinek gurul a kalapja,

S a lányok nagyot nevetnek rajta.

De egy pillanat, s szaladnak.

Megázni dehogy akarnak.

Villámlik, dörög s elsötétedik,

S mintha csöbörből öntenék: esik.

„Ez versi — mondja róla Fábry Zoltán. Ezt költő írta. Egyszerűségében, a- zonosságában való és igaz. Átvehető, átérezhető. Minden nyári zápor hangja, szíve. íze. szaga és hangulata benne van. és mégiscsak egy és utánozhatatlan: Csontos verse. Csontos meglátása, megragadása és mondanivalója. Költő teremtése, újjá teremtése: örökítés!"

MEGBÉKÉLÉS?

AUgha.

Hz évvel ezelőtt, ötvenéves korában, több költeménye teljes testi-lelki kiegyensúlyozottságot, nyugalmat, derűt érasztott. Mintha révbe jutottnak tűnt volna:

.... Örök nyárban érzi az magát,

Gyümölcsöt aki bőséggel terem."

Ezt tükrözi a MEGBÉKÉLÉS című, 1958-ban írt verse is:

Délutánba fordul már az árnyék, Megállnák itt pihenni, megállnák, Tovafutó időmből ha telne Maradásra, csak egy kurta percre.

Az is elég lenne, visszanézni.

Az időtől mindent számon kérni.

Amit ígért, amit be nem váltott,

A tavaszt, mely nem nékem virágzott,

A vágyat, mit lángra gyújtott bennem Hogy azután hült hamuba vesszen,

A göröngyöt, mely sebezte talpam,

S csókjaim, mit vissza sosem kaptam.

Számadásra idézem a múltam:

Kallódni mért hagyott nyomorultan? Tavaszomat hová űzte, merre?

— S felgyülemlett éveim keserve

Megedzette keményre az öklöm,

S megéreztem, börtönöm ledöntöm.

Ha cselekszem — s bátor lettem lépni, Szívem új ütemet dobolt: élni!

És az idő hozzám hajolt — latva, * Terhem alatt már-már roskadásra Kárhozottan viszem negyven évem:

— S lecsókolta minden szenvedésem

Negyven évem még tíz évvel toldtam, Azóta élek én embersorban.

Minden fájás megg.yóqyult már bennem - Öt ven éves — és megbékélt lettem.

Am alig tíz évre rá panaszra nyílik az

ajka: „Fásult lettem. Nagyon keveset is tudok írni, egyre kevesebbet. A derékba tört élet most a hatvan küszöbén i- gen-igen fájni kezd."

Ki tud erről? S fáj-e az valakinek, hogy Csontos Vilmosnak valami igen-igen fájni kezd?

Hol, mikor, mivel kezdődik a költői és írói érzékenység? Miért jajdul fel a költő?

Ki válaszolhat erre?

KELL ITT A SZÓ

Miért ne mondanám ki, miért ne:

Ha dalra szám nem nyílna, — mit érne?

Tiltó ujjakra ha felfigyelnék:

Nyugodtabb, megbékéltebb lehetnék?

S toll helyett ha köret fogna markom: Eredményesebb lenne a harcom?

S ha bennem elzsibbadna a szándék: Vajon kinek lehetnék ajándék?,

Látó szemeimet ha lecsuknám S megállnák egy fal tövében lustán:

Mikor érnék egészen hozzátok,

Teljesedő tervek, alkotások?

Feleletet rá a szívem dobban S bátorít, hogy hangosabban kimondjam: Kell itt a szó, kell itt a dal; véle Finomul ki a fegyverünk éle!

Igen, a költő hiszi és vallja: kell Itt a szó. Mégis, ma, a hatvan küszöbén úgy tapasztalja: nem kell. „Életrajzom hiába javasolta G. I. kiadásra, el kel! kallódnia." Válogatott verseinek a jövő évben megjelenő kötetébe legszebb kétszáz költeményét adta le. „Felére csökkentve, egy hiányos kötetecskét adnak ki. Bánt a dolog, de nékem meg kell szoknom, hogy lépten-nyomon elgáncsoljanak..."

Ez a költő véleménye.

De mi a kiadói szervek véleménye?

KÖLTŐI ÉRTÉKE

„Ha Csontos költői egyéniségét élet- útjával, társadalmi helyzetével összevetve vizsgáljuk, meglepő ellentmondásként állapíthatjuk meg, hogy költői temperamentumából hiányoznak azok a vonások, amelyek a munkás-paraszti írókra általában jellemzők: a robusztusság, keménység és harciasság. Csontos lelki alkatában az ellenkező vonások vannak túlsúlyban: a szelídség, szerénység és sokszor önemésztő érzékenység. Ezek a lelki vonások determinálják a Csontos- yersek belső és külső konstrukcióját, eszmei és formai felépítését. Halk, sokszor az intimitásig lotompított hang. őszintén, de vergődő s fájdalmas szemérmességgel feltárt érzések és kérdésfeszegetések, zárt versszerkezetek, hagyományos formák, választékosságra törekvő, de egyszerű nyelv — ezek Csontos költészetének legjellemzőbb vonásai és Ismertető- jelei.

(Turczel Lajos) KÉRDÉS — FELELET

1. Min dolgozik jelenleg s mik az írói tervei?

„Betöltöttem az ötvenkilencet, s tíz é- ves korom óta dolgozom, ne csodálja senki, ha fáradtnak érzem magam és egyre kevesebbet szorítom meg a tollat, pedig még volna mondanivalóm! Tervemet azonban nem adom fel. azt tudniillik, hogy Gyalogút című életrajzomból nyomdakész írás Jegyen; szabad időmben ezen szeretnék dolgozni. Csendes lobogással című válogatásom jövőre jelenik meg."

2. Mi a véleménye a csehszlovákiai magyar irodalomról?

,,A költészet és a próza terén komoly eredményeink vannak. Már merhetjük irodalomnak nevezni. Kezdeti gyengéink le- vetközése után. pár éve fejlődő s bíztató stádiumba lépett. Amíg azonban a próza örömet szerez, a versek többségének olvasása elszomorít. Sok az érthetetlen... Gondolom, ez éppen olyan hóbort, mint a miniszoknya; egyszer rádöbbennek. hogy csak divat, semmi több; korcs szülemény, amit kiforr az idő."

3. Mit üzen a hazai magyar ifjúságnak?

„Kissé igényesebb legyen, ne fogadjon

el mindent. A selejtet iparkodjon felismerni, megkülönböztetni — öltözködésben éppúgy, mint az irodalomban.“

#