Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-11-14 / 46. szám
új ifjúság 3 Október utolsó napja: kedd: Zsebemben a jegyzetfüzet, benne egy új név és lakcím. Viselőjét még nem ismerem. Lassan sétálok az egykori Széplak utcán a megadott cím irányában. Távolból az öreg vár csúcsai néznek u- tánam. Reggel van és pompás az idő. Az égboltra lassan felkapaszkodó nap tréfás kedvében van és mintha ezt mondaná a sok siető járókelőnek, vásárlónak — lassabban csak, még nem vagyok annyira,... és tavaszt varázsol a fényét vesztett utcára. A könnyű őszi felöltő rólam is lekerül, de azért a sötét szinú szemüvegemen keresztül állom a tekintetét. Az utca végén jobbra a hajdani 13-as Honvédkaszárnya szürke falai fürödnek a napfényben. A Kollár-tér sarkán még egyszer a füzetembe pillantok. — Igen. a 10-es számot kell megtalálnom, és a szemközti ház Október harcosa táblája 9-est mutat. Pedig az általam keresett háznak is itt kell lennie valahol. A nyugdíjasok klubjábban aztán megnyugtatnak. A Radlinský utcára néző ház az. amelyiket keresem. Valóban az öreg bolthajtásos bejáratú egyemeletes ház a 10-es számot viseli. A bejárata szembenéz a volt Honvédkaszárnya kapujával.’ — Különös lenne, ha idős lakójának éppen ehhez fűződnének első katona-emlékei — ötlik fel bennem a furcsa gondolat. — Már szinte valóságnak vélem e különös feltevést, amikor megnyomom a boltív alatti csengő gombiát. Magas, szélesváilú ember nyit ajtót, szinte eltakarja előlem a bejáratot. — Igen, Tóth Vince vagyok — válaszolja kérdésemre — de rosszkor jött, vagy inkább túl korán. Talán később, úgy egy óra tájban ebéd után,.. Dolgozom délelőttönként, kell a pénz és amíg az ember dolgozhat, miért is ne tegye... Látom tekintetén, hogy nem szívesen mondja, amit mond és megértem. De szívesen fogadnám meghívását, akár a hajnali órákra is. A hajnalt azért mégsem kell megvárnom, elfogadom tanácsát és a megbeszélt időben már a társaságában vagyok. — Talán furcsán hangzik amit most mondok, de a háború számomra itt kezdődött néhány méternyire ettől az ablaktól, ahol most ülünk. Látja azt a bejáratot? — és az ablakhoz lépve a kaszárnyára mutat. — Ide vonultam be 1915 május 15-én. Alig múltam húsz é- ves akkor, de két hónap múlva már Budapest — Bukaresten keresztül Cserno- vic felé robogott velem a szerelvény. A virágerdö, és a zeneszótól hangos állomások után csakhamar a kíméletlen valóságba csöppentem. A lövészárok, a kozákszuronyok valósága más képet nyújtott, mint a frontMIELŐTT MEGSZÓLALTAK AZ AURORA ÜTEGEI A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ftflszázados évfordulójával kapcsolatban számos visszaemlékezés jelenik meg világszerte a sajtóban. Élményeket, epizódokat sugároz a rádió, történelmi mozzanatokat teéevenít fel a tévé képernyője. Ugyanakkor Wemer Pobbig, a Német Demokratikus Köztársaság jeles frója és történésze összegyűjtötte azokat az eseményeket, amelyek a forradalmat megelőző két tucatnyi év alatt Oroszországon kívül lejátszódtak. Olyan eseményekről van szó, amelyek ugyan közvetlenül nem befolyásolták az oroszországi helyzetet, de fejleményeikkel, következményeikkel és kihatásukkal hozzájárultak a világ akkori átalakulásához. — Pobbig időrendben összefutott cikkéből közlünk néhány szemelvényt: 1Š91 november 23-án Így szólt: II. Vilmos német császár a bevonuló újoncokhoz: ' „Felesküdtetek rám, tehát katonáim lette- íek. Aki az én ellenségem, a ti ellenségnek kell hogy legyen. A mai szocialista kilengések ide jében talán rátok parancsolok majd, hogy hozzátartozóitokat, szüléiteket lőjétek le. Parancsomat akkor is ellenkezés nélkül kell végrehajtanotok!“ — Mellesleg megjegyezzük, hogy 70 évvel később. 1961 október 11-én hasonló kijelentést tett Lübke akkori bonni szövetségi elnök a Hamburg-Blankenese-i katonai akadémia tisztjei előtt: „A Bundeswehr katonája o- lyan helyzetbe kerülhet, hogy kénytelen lesz egyszer saját honfitársai ellen harcolni!“ — Vilmos császár szavaiból nemcsak az imperialista önkényuralom megnyilatkozása, hanem egyetlen ember mérhetetlen gőgje, öntömjénezése csendült ki — tekintet nélkül népének Véleményére. 1895 július 20-án ugyanaz az uralkodó „kormányozta“ harci pózban a Hohenzol- lern nevű hajót a róla elnevezett Vilmos- csatornán át. amellyel hadászati összeköttetést teremtettek az Északi- és a Keletitenger között. Az öntelt császár nem is sejtette, hogy kormánykeréke „üresen“ jár Két méterrel alatta ugyanis szakképzett révkormányos irányította a hajót gondosan álcázott, valódi kormánykerékkel. — A népámítás, az uralkodói hiúság iskolapéldája! 1896: Anglia megkezdi Szudán meghódítását, hogy a Nílus vizének elvezetésével bármikor térdre kényszeríthesse Egyiptomot. — Az angol imperializmus további terjeszkedése. 1897 szeptember 11-én ezeket írta az angliai Saturday-Review: „Ahol egy bánya kiaknázásáról, új vasútvonal építéséről vagy a bennszülöttek megnyeréséről van szó. az angol kereskedő mellett nyomban megjelenik egy német „utazó".... Angolok és németek között kiéleződnek a nézeteltérések. hogy minél nyomósabb háborús okká csúcsosodjanak.“ — Keresztezik egymást a tőkés hatalmak kereskedelmi- gazdasági-hadászati érdekei. 1900-ban természetszerűleg beköszöntött az első gazdasági világválság. Pe- kingben június 20-án meggyilkolták a német követet, kitört a kínai boxerlázadás. Az imperialisták egyesült hadereje állati kegyetlenséggel fojtotta vérbe a felkelést. — Valahányszor idegen népek irtásáról volt szó, egyszeribe összefogtak a különben egymással marakodó rabszolgatartók. Gondoljunk csak Etiópia, Egyiptom, Kongó, Angola stb. későbbi fejleményeire! 1905-ban megalakult az oroszországi Demokrata Munkáspárt. 1905-ben, a Japán ellen vívott vesztes háború után kitört Oroszországban a polgári demokrácia forradalma, amelynek során ezreket gyilkoltak halamra a cár mar- talócai. A Ruhr-vidéki német bányászok is megelégelték a könyörtelen kizsákmányolást és a pétervári események hatására nagyszabású sztrájkba kezdtek. A németországi nehézipar hetekre megbénult. — Február 3-án Sidney Lee, az angol ad- miralitás polgári lordja így válaszolt a német fenyegetésekre: „A német hajórajt e! kell pusztítani!“ — Megindult a fegyverkezési verseny. 1906: Marokkó birtoklása miatt háborús veszély fenyeget Franciaország és Németország között. — A gyarmatosítók -marakodása a koncért. 1907- ben tartották meg Stuttgartban a II. Internacionále kongresszusát. V. I. Lenin, Rosa Luxemburg, August Bebel és mások részvéteiével, amelyen a nemzetközi munkásosztály vezetői óva intettek egy imperialista háború kirobbanásának veszélyétől. 1908- ban az Osztrák-Magyar Monarchia kiterjeszti fennhatóságát a mér régebben megszállót Bosznia-Hercegovinára. — A Habsburgok csillapíthatatlan területszerzési éhsége! 1910: Berlinben utcai harcok dúlnak az elkeseredett munkások és az iparmágnások rendörbérencei között. 1911 július 1-én a Panther nevű német páncélos cirkáló befut a marokkói Agadir kikötőjébe. Hajszálon múlott a háború kitörése. 1912 tavaszán Bulgária az orosz cár védnöksége alatt szövetséget kötött Szerbiával és Görögországgal. A törököket mai határaik közé szorították vissza. A Balkán- háborúk különböző átcsoportosításokkal e- gészen 1913 augusztusáig tomboltak. — Németországban közben győzelmesen előretört a szociáldemokrata párt, tagjainak létszáma a szakszervezeteikkel együtt elérte a négy millió főt. De a németországi szociáldemokraták nem látták, vagy nem akarták meglátni az Oroszországban végbemenő átalakulások kezdetét. Nem tudatosították, hogy nekik is szakítaniuk kellett volna a párt árulóival, az opportunistákkal és revizionistákkal s új, végleges pártot a- lakítaniuk. Az opportunisták uralta szociáldemokrata párt ekképpen a német burzsoázia eszközévé vált, a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi központja pedig eltolódott Oroszországba... Röviden vázoltuk azokat a fontosabb politikai és gazdasági eseményeket, amelyek az első világháború kitöréséig megelőzték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kirobbanását. Addig, amíg az Auróra ütegei világgá mennydörögték a proletariátus győzelmének hajnalát... feldolgozta: k. Era indulás hangulata. A halál közvetlen közelsége, az állandó előrenyomulás és viszavonulás, az álmatlan éjszakák, a kimerültség egyre inkább egy kérdést vetett fel bennem is. akárcsak a többiekben: Miért és kiért van mindez?-0— Emlékszem egyszer járőrben voltam másodma- gammal. Egy ligetben orosz járőrbe ütköztünk. Egy pillanatra megálltak ók is, mi is. Nem lőttünk, ök sem. Szóba elegyedtünk s végül velünk jöttek. Hát ilyen lenne egy foglyul-ejtés? — gondoltam akkor. És a századnál megdicsértek. A három foglyot elvezették. Ez volt első találkozásom az „ellenséggel.“ — Az én fogságba esésem azonban nem volt ilyen sima. Az ütközet kellős közepén történt minden. Bekerítettek bennünket. „Árulás történt“ — mondta a századparancsnok. Az arcvonal cseh szakaszán történt meg az áttörés. így estem nyoícszázad magammal fogságba. 1915 szeptember 8- án. Kísérőink Csemoviebe vittek bennünket. Utunk a város főterén keresztül vezetett. A kávéház fényes ablakain keresztül tisztjeinkre lettem figyelmes, orosz kollégáik társaságában. Kávéztak, nevetgéltek. — Hát ez nem árulás? — tettem fel magamnak a kérdést. A választ a somorjai legényegyletben hallottak alapján adtam meg magamnak, de ezzel egyúttal válaszoltam a „miért“-re is. Ám ez eféle elmélkedésre egyelőre nem volt idom. Zsitomir, Kijev, Kazán. Ja- ranszk, Viatka, Kucharka, Kotelnyicska, volt a további utam. Jaranszkban ünnepelték tisztjeink Ferenc József halálát és itt értesültünk a cár megyflkolásáról is. Az utóbbi hírt már a forradalom katonái hozták magukkal. A cipészmester, akinél dolgoztam. Árvay Ferenc barátom és a mester sógora, kommunisták voltak. Nem ért bennünket váratlanul a hír. Még aznap fegyvert fogtunk. Ekkor sebesültem meg, egy kozáktiszt szúrt nyakba. Ettől a naptól kezdve lettem igazán 1 I Ki az, aki azzal dicsekedhet, hogy köztársasági elnökökkel, kiráynökkel és császárokkal vált levelet ? Meg - lepő a kérdés? Hol kerülnénk olyan közéleti személyiség tfagy talán diplomaták társaságába, akik államfőkkel leveleznék? Most mégis azzal szeretnék dicsekedni, hogy van ilyen ismerősöm. Póstyén fürdőben kerültem vele össze. Nem maharadzsa, vagy diplomata, de még csak nem is külföldi. Nem politikus és nem is közismert személyiség. A nevét is megmondhatom, nem sértek meg államtitkot. Igen közvetlen, egyszerű ember, foglalkozása: grafikus. Hronovban lakik. Ladislav Díté elvtárs, nem is dicsekvésképp mondta el, hogy kikkel átl levelezésben. Mert ha így mondta volna el, akkor érthető módon kétellyel fogadtam volna kijelentésért. Mivel azonban autogram-bélyeg gyűjtök ösz- szejövetelén találkoztunk és a gyűjteménye legérdekesebb darabjait saját szememmel láttam, hitelt adhattam szavainak. Tíz évvel ezelőtt kezdett bélyegeket gyűjteni, s mivel ma már nem lehet „mindent gyűjteni“, Díté elvtárs csak azokra a bélyegekre specializálta magát, amelyek államfőket ábrázolnak. A bélyegekhez csere útján került; széleskörű levelezést folytatott. Volt már levelező társa Mexikóban, Uruguay- ban és sok más egzotikus országban. De nemcsak a gyüjtöszenvedély ragadta magával. A bélyegek mint szakembert is. érdekelték. Éjyek során valóban sok szakismeretre tett szert és azokat a saját munkájában is felhasználta. A bélyegeket nem a megszokott módon albumokba, hanem igen ízléses grafikai lapokra ragasztja. Már jelentékeny bélyeg gyűjteménnyel rendelkezett, amikor arra hatá- . rozta el magát, hogy ezentúl nemesed; bélyegeket gyújt, hanem megszerzi a bélyegeken ábrázolt államfők, köztársasági elnökök, királyok és császárok aláírását is. Vajon lehet-e mondjuk Hadé Selassié abesszín császárnak egész egyszerűen ezt írni?: Kérem tessék nekem autogramot küldeni.' Nem olyan egyszerű a dolog, — felelte Díté elvtárs. Természetesen a mi külügyminisztériumunk, de a külföldi ország követségei, vagy külügyi hivatalai se nézik jó szemmel, ha az államfők katona. 1921-ben Viatkán a mai Kirovban kaptam meg a pártigazolványt, majd Le-1 ningrádba utaztam. Itt ötj lőtt eszembe a gondolat. Haza kellene mennem. Ám ez nem ment olyan simán, két évbe került míg megkaptam az útlevelet. Közben megbetegedtem, nyaksérü-1 lésem is kiújult és Szim- feropolba kerültem. Itt kezeltek jó ideig és itt lettem egy szövetkezet vezetője. De a honvágy egyre jobban erőt vett rajtam. 1928-ban végleg elhatároztam, hogy haza megyek. Végre ez is sikerült. Örültem a hazaérkezésnek, akárcsak régi barátaim, ismerőseim. Ám nem úgy a hivatalos szervek. Egy bolseviknek, volt vörös katonának hogyan is örülhettek volna. A barátok azonban nem feledkeztek meg rólam. Végül munkát, majd iparengedélyt kaptam. Sikerült megélnem a felszabadulást és forradalmunk 50. évfordulóját is. * y, .... ERTEKES AUTOGRAMOK közönséges halandókkal állnak levelezésben. A válaszokra sokszor évekig is várni keli, néha két- három év múltán ér a meglepetés, hogy megkapom ä ifárt feleletet. Ez a körülmény azonban semmiképpen se zavar. Elmondhatom, hogy már több mint száz különböző államfő aláírásának birtokában vagyok. Nagyon sajnálom, hogy sok olyan ország létezik, ahol a bélyegekre nem teszik az államfők képét. De Brazília soknúndenért kárpótol — fűzte hozzá —. mert előszeretettel olyan bélyegsorozatokat ad ki, amelyek idegen államfőket ábrázolnak. Az is előfordul, hogy nemcsak Brazília, hanem más ország is idegen államfő képét teszt a bélyegére. így például Eisenhoufer portréja mexikói bélyegen jelent meg. Díté elvtárs gyűjteményének csodáiéit rendszerint azzal szórakoztatja, hogy elmondja az egyes autogramok történetét. Menni/i ideig tartott, míg megszerezte példáid Josip Broz Tito aláírását. Műyen gyorsan küldték be Heinrich Lübke hiteles autogramját, vagy a perzsa sah aláírását. Az államfők rendszerint a követségek útján küldik el válaszukat. Sokszor igen udvarias formában elutasító válaszokat adnak. Például az angol királynő senkinek a világon nem ad autogramot. A svéd király személyi titkára is azt írta, hogy a király nem hajlandó aláírását elküldeni. A nepáli király igen barátságos levelet írt és annak az óhajának adott kifejezést, hogy szeretne csehszlovák bélyegeket gyűjteni és szívesen, cserélne. Az is etőfordidt, hogy vadamelyik afrikai király évekig váratott a válaszra, s a végén közölte, hogy már nem király és így az aláírására valószínűleg már nem tartanak igényt. Talán ezzel az aláírással kezdhettem volna meg, az exkiralyok aláírásának gyűjtését is — fűzte hozzá mosolyogva. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sikerült megkapnom a pápa aláírását. A Vatikán címerével ellátott papirosra csak ezt írta: PP. VI. — Említésre méltó, hogy a levelet nem a titkárság közvetítette. Mi a leghőbb vágyam? — Szeretném megszerezni Mao ce tung aláírását. Állítólag nagyon óvatos és ügyel arra, hogy csak hivatalos papírra írja alá magát. Bizonyára attól tart, hogy visszaélnek az aláírásával. Természetesen sok hamis aláírás is került már a gyűjtök kezébe. Most már azonban olyan gyakorlattal rendelkezem, hogy nem csaphatnak be. Díté elvtárs nemcsak grafikai szempontból foglalkozik a bélyegekkel, hanem behatóan foglalkozik a királyok és államfők élettörténetével is és á vezető politikusok életéből is sok érdekeset tud mesélni. Partnereinek mindig az illető nyelvén ír. leiszava ez: F Hat éliával a békéért! Díté elvtárs kedvtelése egyben hasznos is: idegen nyelveket sajátít el, sok érdekes barátra tesz szert, kibővíti szakismereteit. — Mondanunk sem kell, hogy gyűjteménye ma már világviszonylatban ts nagy értéket képvisel. Reméljük, hogy következő találkozásunkkor bélyeg- gyűjteménye ismét több értékes darabbal gazdagodott. M. M.
