Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-10-24 / 43. szám
úi ifjúság 3 — Pezinokba utazik? — kérdezte a kalauz nyomatékosan miközben menetjegyemet kezelte. A fülke utasai felfigyeltek. Abbahagyták a vasárnapi futballmérkőzések megvitatását. Később meg is mondták, hogy miért hallgattak el. A Pezinok helységnévvel kapcsolatosan képzettársítás útján az ottani elmegyógyintézetre gondoltak. Nem a szőlőhegyek alján fekvő kedves kis városra terelődött a szó, hanem arra a titokzatosnak tűnő telepre ott tűi a szőlőhegyeken — ahol elmebetegeket gyógyítanak. Valami megfoghatatlan, misztikus félelem fogta el az utasokat, amikor az elmegyógyintézetről beszéltöt. Pedig errói a vidékről valók és tudták, hogy az intézethez tartozó épületek úgy festenek, mintha üdülőközpont lenne ott. A gondosan ápolt park közepén állnak a különböző pavilonok. Valóban, sehol se látunk rácsos ablakot. A tágas ud- I varnak és a parknak kerítése sincs. A kapu tárva-nyitva. Még csak egv kapus sincs, aki felvilágosítást nyújtana. „Ember, ki belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" — Dante képzeletbeli poklának felirata állhatna itt ezen a kapun — jegyeztem meg, amikor Dr. Ctirad Skoda docenssel, az intézet jónevu vezetoorvosával kezet fogtam. — Nagyon téved — hangzott a válasz. — Aki ide belép, azaz kivizsgálásra vagy kezelésre eljön, annak minden reménye megvan rá, hogy gyógyultan távozzon. A lelkibetegségeknél is igen fontos, hogy felismerjük a bajt és még a kór kezdetén hozzálássunk a kezeléshez. Hány esetben látjuk, hogy az emberek nem mernek pszichiáterhez menni. Miért él annyi előítélet az elmebetegekkel szemben? Honnan ered az a misztikus félelem, amikor az ilyen betegségekről beszélnek? Miért nem tekintenek ugyanolyan szemmel a lelki bántalmak- ban szenvedőre, mint a testi betegekre? Ennek oka elsősorban az, hogy az előítéletek gátolják az embereket abban, hogy tiszta képet nyerjenek ezekről a betegségekről. Többnyire torz elképzelések élnek bennük. Sokan azt hiszik, hogy az elmebeteg okvetlenül „dühöngő", aki tör-zúz, és kiszámíthatatlan. Enyhébb esetekben — gondolják — bolond az, aki » normális ember logikus gondolkodásmódjával ellentétben ösz- sze-vissza beszél. — Gyakran előfordul — folytatta Dr. Skoda — hogyha valakit zárt osztályra kell szállítani, .a hozzátartozók ellenzik: „Ugyan, nincs annak semmi baja!" A családtagok kezdetben gyakran nem Is tulajdonítanak nagy fontosságot rokonuk viselkedésének. Lehet, hogy „szótlanabb" lett az utóbbi időben — mondják. Talán csak szórakozottabb. Az is előfordul, hogy az egész nap némán üldögélő, a levegőt üresen bámuló gyermekre vonatkozólag az anya megkérdezi: .„Ugye, az elméjével nincs semmi baj?" Amikor azonban orvosi vélemény szerint haza lehet vinni a beteget, a hozzátartozók rendszerint tele vannak kétséggel bizonytalansággal, csak úgy árad belőlük , a „Nem túl korai?" Vagy: „Nem esik majd vissza?" Gyakran még a szomszédok is eljönnek és megkérdezik, hogy az elbocsátott betegtől nem kell-e félteni a kisgyermekeket, — Hihetetlen, hogy mennyi gátlással küzdenek az emberek 1 ezen a téren. Most azonban nézzünk csak szét a kórtermekben, — mondta Dr. Škoda. Azt hiszem, a legtöbb ember elcsodálkozna, ha látná az udvaron, a kertben a széles folyosókon kedélyesen beszélgető, sakkozó vagy rádiót hallgató betegeket. Tisztaság és rend mindenütt Csend és nyugalom. Ügy látszik, valóban a „nyílt ajtó-rendszer" századában élünl$, a rabságot jelentő zárt ajtók és az ablakrácsok lekerültek az elmeosztáiyokról is. Hogyan képzeljük el tehát a zavart elmeállapot igazi arculatát? Talán gondoljunk egy alaposan berúgott emberre — i- lyenekkel sajnos gyakran találkozunk — akiknél a szeszes ital hatása változó érzelmi állapotot, esetleg túlzott kedélyhullámzást, nyugtalanságot idézett elő, akiknek zavaros gondolatai össze-vissza csapongnak, szétesnek, Teljesen hasonló benyomást kelt a hasadásos elmezavarban — szkizofré- niában szenvedő beteg. Ez a leggyakrabban előforduló elmebaj. Az ilyen beteg lelkében bizonyos törés állt be, önmagát egyszerre akár több embernek is képzeli. Lehet, hogy Napóleonnak és egyúttal saját anyjának is. Az előbbi kezd kimenni a „divatból", korunk más, ismert egyéniségei „hódítanak" a betegek körében — fűzte hozzá a docens. — Ezeket a betegeket a merész fogalmazás, stilus is jellemzi. Olvassa csak egy férfi betegünk írását: „A szív környéke, mely nem hagyta el magát, könnyeket sír, mert Hold és hideg volt Európában.“ A betegek irodalmi megnyilvánulásai sokszor tisztességtelen versenyt jelentenek egyik-másik költővel — jegyezte meg az egyik ápolónő, aki nagyon ért a betegek nyelvén. A személyiség és a külvilág »Imosódnttsaga észlelhető • betegek rajzain is A vízió-szerű festmények gyakran segítenek a pontos diagnózis megállapításában is, — vette ét e Mottó: Ne a betegséget, az embert gyógyítsuk szót a docens. — A betegek szimbolikus kifejezésmódja is megkönnyíti számunkra a gyógyítás módszerét. — Figyeljük csak, mit mond ott az asztalnál üló beteg? „A- zért betegedtem meg, mert ezek ellen harcoltam." — s a tányér szélére mulatott, ahol a zöld díszítésen két folt volt látható. Majd az orvos kérdésére megmagyarázta, hogy a tintafolt piszkot jelent, a zöld szín pedig a nyilasokat jelképezi, így tehát: a piszkos nyilasok ellen harcolt. A magyarázat megdöbbentett. Hát még az olyan kijelentések, melyek szerint a betegek több száz évesnek mondják magukat. Gyakran azonban teljesen ép elméjűnek tűnnek e- gész odáig, míg a külvilág nem kerül összeütközésbe Miért keletkeznek ezek a betegségek? A középkorban az elmebajt ördögi megszállottságnak későbbi századokban isten büntetésének tekintették. Az Öröklődés szerepét még ma is jelentősnek tartjuk, de nagyobb fontosságot tulajdonítunk a lelki megrázkódtatásoknak, a lelki nehézségeknek. Számításba jönnek különféle „önmérgezéses állapotok“ is, mint a vese működésének elégtelensége következtében kialakult híígvvérüség vagy a szívműködés elégtelensege nyomán kialakult agyi vérkeringési zavarok — ezek is okozhatnak lelki elváltozásokat. A kórtörténetekben újból és újra ugyanazok a panaszok ismétlődnek, a szomorú gyermekkorban ért lelki sérülések, durva nevelési hibák. Sokszor azonban az idézte elő a betegséget, hogy úgy nevelték őket, mintha üvegházban nőttek volna fel és nem voltak felvértezve az élet nehézségeivel szemben. A betegek történetéből többnyire kitűnik, hogy fokozott érzékenység, zárkózottság, nagyfokú érzelmi igényesség, csalódások és az emberekhez fúzödo ferde kapcsolatok idézték elő a megbetegedést. A tudomány az elmebetegségek kezelésében is mérföldes léptekkel halad előre, ma már kitűnő gyógyszerek állnak rendelkezésünkre és különböző új gyógymódok. A sok ismeret és tapasztalat ellenére azonban be keli vallanom, hogy még sok betegségnek nem tudjuk a valódi okát. Ha a beteg gyógyulása nem is várható mindig, létrejöhet egy olyan egyensúly, amely lehetővé teszi, hogy a beteg esetleg más, egyszerűbb munkát vállalhasson. A gyógyult betegek elhelyezését ugyancsak az előítéletek nehezítik meg. Az előítéletek komoly szerepet játszanak abban is, hogy a betegek az intézeten kívül nem érzik jól magukat. Itt nálunk már egészen panaszmentesek, hasznos munkát végeznek és kiveszik részüket az intézet önkormányzatából is. Mert nálunk ilyesmi is létezik. Meglepő? Rájöttünk, hogy a gyógyszereknél is fontosabb tényező az, hogy a betegek ne éljenek elszigetelten, hanem közösséget alkossanak. Nálunk minden kórterem egy önkormányzati egy- / ség. Kár, hogy most már látták önt velem együtt, és így, ha most venne részt egy szoba ülésén, akkor már azt hinnék, hogy talán valamilyen ellenőr és nem tennének olyan őszin- !, ték, fesztelenek. Egymás között sokkal őszintébben tárják fel j- bajaikat, mint amikor az orvosi rendelőben ülnek és a kezelés keretén belül „beszélhetnek". Az önkormányzati üléseken az ételek minőségétől és mennyiségétől kezdve megtárgyalják az intézet belső problémáit, is és igyekszünk megoldani az intézeten kívüli élet konfliktusait is. A legtöbb lelkiban- talom mégis csak azért keletkezik, mert embertársaiknál nem találnak megértésre és elég szeretetre. A köznapi életben nehezen igazodik el a túlérzékeny és kisebbségi érzetekkel küzdő egyén. Az intézetünkben a heteg egyszeriben az érdeklődés középpontjába kerül, gondja nincs, a gyógyszerek tompítják indulatait, feloldják a feszültségeket a depressziót. Be- egeinkben újból felébred az érdeklődés és újabb teljesít- , menyekre ösztönzi okét. ' Az asztalosmúhelyben megtekintettük a betegek készítményéit. majd átmentünk a kertbe, ahol több beteg a virágágyakat gyomlálta. Csak a világoskék köpeny emlékeztetett arra, hogy gyógyintézetben vagyunk. Kissé meghökkentem, amikor négy férfi baltával a vállán belépett a kapun. Dr. Škoda a- zonnal megnyugtatott: nem kell félni, még sose fordult elő, hogy egy páciensünk kárt tett volna magában vagy másokban. Ezek a betegek fát vágtak az erdőben. — Bizony — mondta az egyik — gombát is szedtünk. Megnéztük, nem volt „bolondgomba" Közben eljárt az idő és az intézet szigorú rendje elszólt- totta kísérőmet. — Még megmutatom — mondotta Dr. Škoda — a feldolgozott statisztikai adatainkat. Milyen csodálatosan szép és felemelő munkát végeznek e- zek az orvosok, amikor az ilyen érzékeny, szerencsétlen emberek belső konfliktusait bizalmas beszélgetések útján pszichoterápiával gyógyítják, és életüket, új, jó irányba terelik.'Mit jelent számukra az, amikor kijelenthetik: Intézetünkben két évnél hosszabb ideig titkán tartózkodnak betegeink. 96 százalékban gyógyultan távoznak. Michal Márta r KEDVES FŐSZERKESZTŐ ELVTÄRS! A közelmúltban olvastam b. lapjukban a szölökúráról. Csak azt akarom ezzel kapcsolatban mondani — köszönöm: Nagyon köszönöm! Arról van ugyanis szó, bogy magam is inkább a „kissé* hasban-vállasak táborába tartozom. Evek óta a fogyás számtalan formáját, módját, orvosi tortúráját viseltem már el. — Vajmi kevés eredménynyel. (Közben híztam két kilót.) Mert igaz, hogy nagyon szerettem volna lefogyni, de enni még jobban szerettem ..: És akkor most az Önök b. lapja közölte azt a bizonyos szölökúrát. Ami abból áll, hogy enni kell, enni kell. már mint a szőlőt és az ember evés közben karcsúsodik meg. Hát szóval nagyot rikkantva fogadtam tanácsaikat, elhiheti. És másnap reggel neki vágtam a karcsúságomhoz visszavezető alapanyag, a szőlő beszerzésének. A legelső zöldség- és gyümölcsboltban a kérésemre valahogy nagyon fanyarul mosolyogtak. — Szőlő??? Nem értettem a csodálkozást, hát elmentem a következő ilyen üzletbe. — Szőlőt? Most? — néztek rám furcsán. Tovább mentem a szent elhatározás még mindig lobogott bennem. — Szőlőt akar? — kérdezték. Most? — Hát hol él maga? — Igen kérem! Szőlőt akarok. Most van a szezonja — mondtam a csodálkozó kislánynak. Olyan jót nevetett, hogy az egész üzlet összeszaladt. Jobbnak láttam gyorsan ellszkolnl, de aztán kint az utcán a gyönyörű októberi napsütés felébresztette bennem a „csakazért- is“-t. Szőlőt eszem és lefogyok, ha a fene fenét eszik, akkor is — határoztam el a lelkem fenekén és mentem, mentem, mentem . ., Üzletbe be. üzletből ki... üzletekbe be. üzletekből ki... Már öt kiló szőlő árát elviltamosoztam (október lévén, nem volt nehéz), de szólót csak az egyik zöldség- éa gyümölcsUzlet kirakatában láttam — festve persze. Fáradtan, elcsigázva kerültem este haza. Szőlőt ugyan nem kaptam, de nem adtam tel a szép fogyasztás, szőlőédes reményét. Másnap felébredve újra nekivágtam az üzleteknek. Az eredmény az előbbi napéhoz volt hasonlatos. De harmadnap újra elindultam azzal a különbséggel. hogy most már mint szelíd őrültet fogadtak új, elárusító ismerőseim. Az eredmény... — nem ettem szőlőt. A negyedik nap reggelén elhatároztam, hogy maradok inkább hasban-vállas, semhogy a fizetésemet villamosra költsem. Nem kell a szőlő. Ennek megfelelően szépen, lassan, nyugodtan öltözködtem. Amikor a nadrágot is magamra húztam, valahogy furcsa érzésem támadt. Az addig szoros, mondhatnám erősen szűk nadrág, lötyögött rajtam. Kétszer is megnéztem, de tévedésről nem lehetett szó, az én nadrágom volt. Rohantam (nadrágomat tartva) a szomszédos üzletbe és gyorsan megméret- keztem. A mérleg hat kilóval kevesebbet mutatott... Kedves Főszerkesztő elvtárs! — a levelemben csak oda akartam kilyukadni, hogy a szolo- kúráröl irt cikkük hatására azö- lő nélkül is lefogytam, s ezt akartam önnek ezúton megköszönni. Mert nagyon érdekes olyan dolgokról olvasni a lapban, amelyek hasznára válnak a mindennapi embereknek. lisztejettel; -tó*
