Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-10-17 / 42. szám
5 új Négyszemközt: Tőzsér Árpáddal a közelmúltban megjelent Kettős űrben című kötete ürügyén VÄLASZTHATÖ HALÁL Á Ferenceseknél egy sarokasztalnál könyökre dőlve Iszik a halál — Oj életem könyörtelenség, lllúziötlanság s magány. Ebben a városban nincsen egyetlen társam, magam vagyok, mint az úristen, s mint mindenki a halálban. Barátaim sorra elszélednek, s engem vádolnak, hogy hidegülök, ágként elhajlók tőlük jobbra, de beérnek rajtam újabb fürtök. Nagy fülű legyek dönögnek, az egyik asztalomra száll, hol vadul mulat velem a választható halál. — A kötet okos fül jegyzete híd az előző Tő- zsér-kötet és a mostani között; az előző kötet költője és a mai költő között. A „civil" Tő- zsérről viszont semmit sem mond, arról a Tő- csérről, aki úgy érzi, kicsi lett számára a szülőföld, akinek gondjai egyszerre országgá nőttek. — Az felső kötetem „szélsőséges“ társadalmi érdeklődése után azt hiszem, egy kicsit logikus a második kötetem „szélsőséges“ befelé fordulása. S pontosan azért, mert közben a költőben, a „civilben“ nem sok valami történt. Talán keményen hangzik az ítélet, de mivel egy kicsit valamennyiünkre érvényesnek találom, nem hallgathatom el: a társadalmon és saját magunkon kívül nincs mondanivalónk. Pedig a költőileg igazán érdekes éppen az a metamorfózis, amelynek során a társadalom (a környezet) költővé (képpé) változik, más szóval az az üt, amelyen a költő a világtól eljut önmagához és fordítva. — Egy-egy címnélküli vers nyitja, zárja a kötetet. Miért tartottad szükségesnek ezt a megoldást a kötet összeállításakor? — A bevezető vers, anyagában, még a Fémek ideje — korszakot idézi, de végső mondanivalója már a Csontfehér intése, a széthullás sejtelme, s így híd a Kettős űrben verseihez. A címnélküliség nyitottság, előre is, hátra is: a kötet komorságán próbáltam ezzel a nyitottsággal enyhíteni. — Nem iátom tisztán — s bizonyára az olvasó is így van vele, — hogy a Mogorva csillag komoly költői erényeket csillogtató versedet, miért vetted be ebbe a kötetedbe is. Talán az első kötetre kapcsolódást akarod vele hangsúlyozni, vagy a „testem parancsol írnom, elégnem" gondolatot tartottad fontosnak újra hangsúlyozni? — Eredetileg az első kötetem minden jelentős versét át akartam venni új gyűjteményembe, de ezzel a heterogénsége — sajnos — ijesztően megnőtt volna. A Mogorva csillag erről az eredeti elrendezésről árulkodik. Így, egyedül lényegében a nyitó vers hídszerepét, s az első versek tézis-jelentését (emlékek, szülőföld, apa, stb.) van hivatva erősíteni. (Erre következik a széthullás, a „választható halál“ antitézise.) — Hogy miként születik a vers, már számtalanszor olvastam. Az azonban, hogy miként születik a Tőzsér-vers gondolom olvasóinkat is érdekelné. — Sajnos, eléggé korszerűtlenül: reveláciő- ból. Először teljesen ellenőrizhetetlenül, véletlen módra megszületik a kép, s aztán tudatos építő munkával megszerkesztem a hozzávezető utat. Pedig azt hiszem, a modern vers maga az „út“, a pernamens metamorfózis, amely folyamatnak egy-egy kövülete a modern vers fő formái eleme, a metafora. De hát a költő sohasem a véleményéből csinál verset', hanem az adottságaiból. A véleményéből esetleg kritikát ír, ha ír. — A kritikát említetted; az utóbbi időben többször is olvastam tőled. Törvényszerű megnyilvánulás-e ez az életedben? — A modern versről, s arról beszéltem, hogy a költő sohasem a véleményéből csinál verset, hanem az adottságaiból. De vajon azt jelenti ez. hogy a költőnek nincs véleménye irodalomról, műről? S ha van, miért hallgatja el? Én nem hallgatom el. A kritikának persze több fajtája van. Mi általában azt a műértőt nevezzük kritikusnak, aki a művet általános esztétikai normákkal veti össze, s így mond róla véleményt. Csakhogy ezek az esztétikai normák egy bizonyos fokon túl nagyon megbízhatatlanok, segítségükkel („versszociolőgusaink“ sokszor hajmeresztő következtetései bizonyítják), akár a valóság ellenkezőjét is kimutathatják. Akik ennek a kritikai gyakorlatnak a kizárólagosságára esküsznek elfelejtik, hogy a költészet tulajdonképpen a leírt vers s az olvasó szimbiózisa. S hogy a rossz vers előlegezett élmény, a jó vers pedig olyan valóság-preparátum, a- mely az olvasóban bomlik élménnyé. Schopenhauer mondja az esszéről (Lichtenberget idézve): „Az efajta munka olyan, mint a tükör: ha szamár néz bele, nem várhatod, hogy angyal nézzen vissza belőle.“ Nos, a versszocio- lőgusok megpróbálnak nem belenézni a vers tükrébe, nehogy véletlenül szamár nézzen vissza rájuk,, s megkísérlik behúnyt szemmel, spekulatív képletek alapján eltalálni a vers színét, holott az nem csak a versben, de bennünk is van. Azt hiszem, az elmondottakból már kidereng a másik, az általam helyesnek tartott kritikai gyakorlat: az eleven, az éppen megszólaló versről írni, a költészetet a hatás pillanatában elemezni. — Régtől foglalkoztat egy probléma — s most verseid kapcsán jutottam el kérdéssé fbrmálásáig. Meddig tarthat igényt a költő az olvasó érdeklődésére, saját problémái, élete, vívódásai, szorongásai kiteregetésénél? — Vártam a kérdésť, s éppen ezért a válasz is készenlétben van: nem tudom. Amit itt elmondok, az inkább csak önnyugtatás. Mihelyt az embernek nincsenek egzisztenciális problémái, mindjárt önmaga és a halál lesz a problémája. Más szóval: a modern embert nem az élet (a megélhetés), hanem a halál érdekli elsősorban. S mivel mindenki közösségben él, de egyedül hal meg, a halált privát ügynek tartják. Új kötetem versei abból az érdeklődésből születtek (személyes a- dottságon, élményen tül persze!), hogy hol lesz a valóban privát halál közügy. Ho! érintkezik a magában való dolog a világgal? Hol van az a legtávolabbi pont, — belehátrálva ge- nézisbe, történelemre — ahol az egyén fizikai és lelki feibombiása már közös mindenkinek a felbomlásával. Az én haláléiményemet nem a társadalom baja magyarázza, hanem a világé. A természet rendje veszt bennem i- deiglenesen csatát, s nem a társadalomé. Persze, ha a verseim ilyen mondanivalója ennek ellenére is „saját problémának“ hat, akkor a vers rossz. — Végezetül, hogy egy nehezebbet is kérdezzek; milyen terveid vannak a közeljövőt illetően? — Ki szeretném tölteni a bevezetőben említett' két állapot közötti „űrt“, s a töltő anyagból verseket építeni, s magáról a folyamatról tanulmányokat írni. Beszélgetett: — tó — Tőzsér Árpád Kettős űrben című kötete a VBK 6. tagilletményeként jelent meg a Tatran Könyvkiadó Magyar Ü- zeme gondozásában. (Ára: 6 Kčs). Következő számunkban bemutatjuk a füleki THE METEORS EGYÜTTEST Nyolcvan évvel ezelőtt 1887 október 22-én született az Egyesült Államokban a Csendes-óceán partján fekvő Portland városában John Reed, az amerikai munkás- mozgalom harcosa, író és publicista. A híres Harward Egyetemet végezte el és újságírói pályára lépett. Az első világháborúban haditudósítóként Oroszországba utazott és szemtanúja volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak. Ennek a világtörténelmi jelentőségű e- seménynek a megfigyelt és átélt mozzanatait írta le a Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvében. Amerikába hazatérve, részt vett a kommunista párt megalakításában és ugyanakkor annak egyik nagy tekintélyű vezetője lett. 19t9-ben a Komintern Végrehajtó Bizottságának tagjává választották és 1920-ban részt vett a Komintern II. kongresszusán is. Valószínűleg a Kaukázusban, a keleti népek kongresszusán kapott tífuszt és meghalt. A Vörös téren, a Kreml falánál van eltemetve. John Reed; nemcsak emberi nagysága, hanem írói kvalitásai is arra köteleznek bennünket, hogy emlékezzünk rá. A Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvének bevezetőjében így ír: „E könyv egy darab sűrített történelem — az, amit én magam láttam a történelemből. Nem tart Igényt többre, mint hogy beszámoljon a novemberi forradalomról, (John Reed, a ml időszámításunkat használja, nem a régi oroszt. A szerk.), amikor a bolsevikok, a munkások és katonák élén, megragadták és a szovjetek kezébe adták az államhatalmat Oroszországban". S a sűrített történelem e krónikásának müvét nem kisebb személyiség, mint maga Lenin méltatta többek között emígyen: „Fenntartás nélkül ajánlom e könyvet a világ munkásainak. Szeretném. ha sok millió példányban megjelenne és minden nyelvre lefordítanák. A valósághoz híven és igen elevenen ismerteti azokat az eseményeket, amelyek oly jelentősek a proletárforradalom és a proletárdiktatúra tényleges megértése szempontjából..." És hogy ez meny« nyire igaz, egy rövid könnyből vett részlet is meggyőz bennünket: ....Amikor vasárnap éjszaka a Forradalmi Katonai Tanács tagjai kétségbeesetten visszatértek a frontról, a petrográdi helyőrség választott egy öttagú bizottságot — vezérkart, amely három közkatonából és két tisztből állott, csupa megbízható forradalmárból. A parancsnok Muravjov ezredes expatrióta lett — egy jő képességű szakember, akit azonban ellenőrizni kellett. Kolpinóban, Obuhovóban, Pulkovóban és Krasznoje Sze- lőban ideiglenes különítményeket alakítottak, amelyek olyan mértékben erősödtek, ahogy a környéken barangoló katonák csatlakoztak hozzájuk; e különítmények tehát igen heterogén elemekből álltak: katonákból, matrózokból, vörösgárdistákból, gyalog-, lovas- és tüzér- ezredek töredékeiből, és volt néhány páncélkocsijuk is. Amikor hajnalodott. feltűntek Kerenszkij kozákjainak előőrsei. Eldördült néhány puskalövés, s felszólították őket, hogy tegyék le a fegyvert. A síkságon, a hideg, tiszta légben egyre erősödött a csatazaj... Megkezdődött! A tábortüzek körül üldögélő katonák talpraugrot- tak, és az országúton menetelő munkásosztagok megkettőzték lépteiket... így a legfontosabb stratégiai pontokon szinte automatikusan gyülekeztek a lázban égő csapatok. A biztosok mindenkinek megjelölték a helyét, a teendőjét. Ez az ő csatájuk volt, melyet az ő világukért vívtak; parancsnokaikat ők maguk választották. S most a sokrétű, sokirányú akarat egyetlen akaratba forrt össze... Akik részt vettek az ütközetben, elmondták, hogyan harcoltak a matrózok, amíg ki nem fogytak töltényeikből, és azután hogy mentek rohamra; hogy verték visz- sza a kozákok vad rohamát a klképzetlen munkások, puszta kézzel tépve le őket lovaikról; hogyan gyülekeztek az emberek tömegei a sötétben a csatatér körül, és miként zúdultak özönvízként az ellenségre... A kozákok ellenállása hétfőn éjfél előtt megtört. Tüzérségüket hátrahagyva menekültek, és a proletár hadsereg széles fronton nyomult előre, bevonult Carszkoje Sze- lóba, még mielőtt az ellenségnek ideje lett volna megsemmisíteni a nagy szikratávíró állomást, ahonnan most a Szmolnij biztosai hírül adták a világnak a proletariátus győzelmét..." Fejezzük talán itt be a könyvből vett Idézetet egy másik idézet kedvéért. John Reednek, az amerikai munkásmozgalom nagy harcosának, a világ minden munkását értőjének munkáját magyarázó szavai kedvéért: „Bárki bármint vélekedjék is a bolsevlzmusról, tagadhatatlan, hogy az orosz forradalom az emberiség történelmének egyik legnagyobb eseménye, és a bolsevikok jelentős előretörésének felmérhetetlen a jelentősége. Mint ahogy a történetírók a párizsi kommün történetének minden apró részletét kikutatják, úgy tudni akarják majd azt is, mi történt Petrográdban 1917 novemberében, mi vezérelte a népet, milyenek voltak, hogyan beszéltek, mit tettek a vezetők. Ezért írtam meg ezt a könyvet. A küzdelemben érzelmileg nem maradtam semleges. De a nagy napok történetének elbeszélése során igyekeztem az eseményeket a lelkiismeretes riporter szemével nézni, s csak az igazat írni." S ezek a szavak külön hangsúlyt adnak műnek, írójának; különösen most a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának „előestéién" és John Reed születésének 80. évfordulóján. V „Hajnal 0.“: „Nem tű" dóm magamnak megmagya- rázni e jelenséget, amely bár mily csekélységen fel tud korbácsolni és szinté hihetetlen, de mindjárt vers születik a nyomában. És azt is érzem, hogy ha ellen szegülnék e sugalatnak be-' lőlern csak roncs maradna". — írja többek között ere-« deti levelében. Bármily hí-« hetetlen is, de ami születik a nyomában, még nem vers. Csak verssorokba nyomor!-* tott zavaros gondolatok. Azt azonban mégsem ajánljuk, hogy szegüljön ellen e verseket irató sugallatnak, azt azonban, hogy tanuljon, tanulja meg a helyesírást, igen! * A „EKO“: Mindkét Ígéretünket betartjuk majd. A Szécsi Pállal készített Interjú eléggé felszínesre sikerült, de meghúzva lehozzuk. Ami a novelláját illeti; ebben a formájában zavaros, ellentmondásos. Pontosan az nem jön ki belőle, amit ön szeretett volna kihozni — Tomka emberi tragédiája és ennek a tragédiának a mélysége, összetevői. Hol hasonlóit meg?; Mikor? És miért? Az írás végkifejlete is hamis. Az. hogy valakinek pénze, autója és szeretői vannak még nem ok ... Különben is hamis az egész alaptéma: — a dilettatizmus, a szemfényvesztés — nagyon gyorsan kiderülnek egy íróról és nem kell hozzá öt kötet, ha a kritikusok még olyan hülyék is, mint az adott esetben. Ami az írás szerkezeti felépítését illeti, azzal is baj van. A novella ugyanis szigorú műfaj — stílus és hangulattöréseket, különösen nem bír el, s az ön által beiktatott alcímek egy-egy hangulattörő sziklái az írásnak. Máskor készítsen másolatot is! Biztatjuk! Á B. B Kassa: ígéretünkhöz híven nézzük most prózai próbálkozásait. Az Idegbeteg jegyzetem — egyáltalán nem idegbeteg! Az ábrázolás mélységével, képzeletet begyújtó jellemzőivel van baj. Ez a történet így akár szuper-normális emberekről is íródhatott volna. Rossz. A másik két írása valamivel sikerültebb. Érezni azonban rajtuk az elsietettséget, a „minden mindegy“ féle hozzáállást. Humoros akar lenni — de száraz, humortalan. Nem aknázza ki eléggé a lehetőségeit. Ez utóbbi megállapítás, különösen a Szög című írására vonatkozik. Az írás humora mennyivel emelkedne, ha például csak a végén tudnók meg, hogy szögről van szó stb. Biztatjuk — tanulásra is és nagyobb igényességre is önmagával szemben. Megéri! A „Küzdelem“: Csak egy megjegyzés; ha nem tételezi fel magáről, hogy tehetséges, miért ír? De nézzük talán az Írásokat. írásait olvasva az—az érzésünk. hogy nem a tehetséggel van a baj — inkább az élménytelenség. az olvasottság hiánya, a nyelvi kifejező eszközök egysíkúsága az ami írásait még a kezdetlegesség színvonalára szorítja. Történet?: naivak, egy kicsit giccsesek is — alakjai és a helyzetek ábrázolásában azonban csak a felszínen marad. Nem tud (egyelőre) hús-vér figurákat teremteni. Tanuljon, olvasson sokat! Küldjön újabb írásokat! A „XYZ“: írásaiban fantáziát látunk. Kiváncsiak vagyunk az újabb prózai írásaira, de küldjön verseket isi Biztatjuk 1 JOHN REED
