Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-10-10 / 41. szám

7 t • ui Meg sem várta a választ', máris rázendí­tett János vitéz belépőjére. Czakó arcvonásai dallamról dallamra enyhültek mosolygássá, és mire elhangzott az utolsó taktus, már szerző­dési blankettát tartott a kezében. — Szerződtetem a Várszínházhoz! így kezdte el színészi pályafutását Jávor Pál. SfS — 2 — JÁVOR PÁL ÉLETREGÉNYE EGY Evet TÖLTÖTT a várszínházban, de nyughatatlan vére már újabb városok, újabb színtársulatok felé sodorta. Következő állo­mása Faragó Sándor társulata volt. S amíg ál­maiban Hamlet, Horatio, Rómeó szerepe lebe­gett, addig esténként népszínművek mümagyar alakjait, gyengécske operettek hősszerelme­seit kellett játszania. Talán ezért is keresett menedéket a szerelemben (nagyon sokszor volt szerelmes) és az italban (nagyon sok­szor mulatta át az éjszakát pipafüstös vi­déki vendéglők asztala mellett.) Furcsa élet volt ez. Még párbajt is vívott, akár a regényhősök. Nem szerelmi ügyben — prózaibb dologért. Egy frakk miatt. Faragó Sándor kaposvári társulatánál dolgo­zott egy Szepesi Kálmán nevű szinészkollégá- ja, aki régebben főhadnagy volt. Egy szombat este az egyik kaposvári kávéház éttermében rendezték meg a hagyományos Fillér-bált. Éjjel egy óra tájban, kissé kapatosán meg­jelent a bálon kollégája és öltözőtársa ruhá­jában. A rendező az ajtóban eléje állt: — Kérem a meghívót! Jávor végigmérte: — Micsoda meghívót?, Én itt' a színésztár- sulatot képviselem! Ezzel félretolva a meglepett férfit, belépett a terembe. Amikor Szepesi megtudta, hogy egyetíen frakkját engedélye nélkül „kölcsönvették“, behívta Jávort az öltözőbe. A folyosón összegyűltek a színház tagjai, és Izgatottan várták a fejleményeket. — Szegény Szepesi — sóhajtozta percen­ként a társulat naivája, és zsebkendőjével tö- rölgette a szemét, — Pál megeszi... Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és kitán­torgott rajta erősen megviselt állapotban — Jávor. Vérzett az orra, szeme bedagadt, ru­hája csapzott volt. — Függöny. Finálé — mondta a társulat komikus színésze, mire a néma csendben me­redten álló társaságból egyszerre kitört a ne­vetés. Jávor még aznap provokálta öltözőtársát: nehéz lovassági kardokkal megvívandó pár­bajra hívta ki. A két színész a színpadi kar­dokat igaziakra cserélte, és másnap reggel a helyi huszárlaktanyán, népes közönség előtt (beléptidíj nélkül) megtörtént a párviadal. Aznap este rekordbevétel volt a színház­ban. Szilágyi — Garay Régi jó Budapest cí­mű operettje sosem ment még ilyen tömött nézőtér előtt. Nem is az operett vonzotta a közönséget a színházba. Halkan suttogtak a nyitány alatt — mintha várták volna valamire. És nem is csalódtak várakozásukban. A nyi­tány után ugyanis belépett a színpadra egy daliás huszárfőhadnagy. Kissé furcsán fes­tett. Fején hatalmas ragtapasz ékeskedett, karja felkötve — mintha egyenesen a csata­térről érkezett volna. Szinte egy torokból tört ki a nevetés. Jávor így játszotta végig az egész dara­bot. Ilyen sikere nem volt még soha... KAPOSVÁR UTÄN SZEGED következett Vi­déki színész számára megtiszteltetést jelen­tett, ha a szegedi színház tagja lehetett. Ez a város sok kiváló művészt adott mind a múltban, mind a jelenben Budapestnek. In­nen indult fényes pályafutására többek kö­zött Ladomerszky Margit, Dayka Margit, Bes­senyei Ferenc is. Jávor — bár kitünően érezte magát ennél a társulatnál — fél szemmel mégis Pest felé kacsingatott. S a főváros színházai sem vá­rattak magukra sokáig: Csortos Gyula ajánla­tára Bárdos Arthur szerződtette a Nagyme­ző utcai Renaissance Színházhoz. Amikor felment Pestre, vidéki vendéglők hangulata lengett utána, és vidéki sétaterek álmos, regényes emléke. Nehezen tudott be­leilleszkedni a pesti színházi világba, ahol nemcsak a színpadon kellett „alakítani“, ha­nem az életben is, dicsérni azt, aki tegnap még nagy társaságban szidta öt. A színpadon megbízható színésznek bizo­nyult, és rövidesen már nem zizegtek a né­zőtéren a színlapok, amikor megjelent. A kö­zönség kezdte megtanulni a nevét. 1929-ben nagy fordulat következett be éle­tében. Üzenet jött Jób Dánieltől ésN Roboz Im­rétől. a Vígszínház két nagymúltú szakemberé­től és vezetőjétől, hogy szeretnék egy neki való szerepben látni. Rövidesen meghívó érkezett a Vígszínház igazgatóságára. Az óbudai Kisfaludy Színház­ban színre kerül Molnár Ferenc Liliom című műve, Julika: Szilágyi Klári, Liliom: Jávor Pál. ELÉRKEZETT A BEMUTATÓ estéje. Fel­ment a függöny, s a ligeti körhintánál össze­találkozott Liliom, a kültelki vagány és Ju­lika. a szelíd szavú kis cselédlány. Amikor nagv taps közepette összecsapódott a függöny az első felvonás után, Jób és Roboz összené­zett: — Várjuk meg a második felvonást — mondta Roboz, — vajon mit tud még kihozni ebből a szerepből Jávor? A második felvonás végén, amikor Liliomot hordágyon behozták, és letették a rozoga ka­napéra, olyan csend támadt a kis színház né­zőterén, hogy még egy szék recsegése is ro­bajnak hallatszott. Mindenki lélegzet-vissza- fojtva hallgatta Liliom búcsúszavait. LILIOM: Hát aztán most fogd meg a keze­met, szorítsd meg jobban... Úgy... Hát most azt mondja neked Liliom... szerbusz... Amikor a függöny összecsapódott, és Li­liom hátraért kis szűk öltözőjébe, már ott várta Jób Dániel és Roboz Imre. Kezet ráz­tak vele, maid Jób egy blankettát tett elé: — Tessék. írja alá. A szerződési nyilatko­zat. A matróztrikós Jávor meghatódva kanyarí- totta alá a nevét. S néhány perc múlva — a színházakban gyorsan terjed a hír — az öltö­zőkben, folyosókon összesúgtak a kollégák: — Nahát, ez is ritkán fordul elő! Hogy egy színészt két felvonás között a szünetben szer­ződtessenek le a Vígbe! Szinte hihetetlen... S így történt, hogy Jávor Pál a Liliom har­madik felvonását már mint a Vígszínház tagja játszotta végig. A VlGBEN olyan partnerek vették körül, mint Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Góth Sán­dor. Rajnay Gábor, Darvas Lili, Somlay Arthur és még sok más kiemelkedő alakja a magyar színészművészetnek. A színház akkoriban amorőzó-hiánnyal küz­dött, mert egy amerikai szerződés elszólítot­ta Lukács Palit. Az egyik Pál ment, a másik jött. Persze jönni, látni és győzni a Vígszín­házban nem bizonyult könnyű dolognak. A vezetőség már régen foglalkozott azzal a gon­dolattal. hogy Jávort tagjai sorába szerződ­tesse, de nem merték, mert verekedés, kö­tekedő híre volt. A neves művészek kezdetben nehezen fo­gadták be maguk közé az új kollégát. Sokan még féltek régi rossz hírétől. A társalgóban tüntetőén elhúzódtak mellőle, nem avatták be bizalmas beszélgetéseikbe. A közönség sem figyelt fel rá. ELSŐ KIUGRÓ SIKERÉT Brecht Koldusoperá­jának Bicska Maxi szerepében aratta, ame­lyet a Vígszínház Heltai Jenő átdolgozásában mutatott be. Ezt követte a Szent láng, A fe­kete szárú cseresznye, az Angliai Erzsébet, a Naplemente, a Hotel Ritz, a Caesar és Cleo­patra. A leghangosabb sikert azonban Hunya- dy Sándor Aranyifjú c. színmüve Pintó gróf­iának alakításával aratta. Ez egy csapásra a legnépszerűbb vigszínházi színészek közé e- melte a fiatal Jávort. Lassan megtört a jég, beférkőzött a színésztársak szeretetébe, s a közönség is szívébe fogadta. A vígszínházi közönség...! Róla külön fejezetet lehetné írni. Ez a kö­zönség volt a legkegyetlenebb, a legkritiku­sabb, a legcinikusabb a világon. Külön szek­tát alkotott. Nem azzal ment el egy-egy pre­mierre, hogy most valami újat, érdekeset fog látni. Inkább azzal: de jő, de. vicces dolog lenne megbuktatni ezt az új darabot. Ez a kö­zönség buktatta meg « Sakaruhában-t, az É- des Anná-t és sok más művet. (Folytatjuk )' • Á VILÁGSZERVEZET SZÉKHELYE • — Az Egyesült Nemzetek Szervezete első közgyűlésén, melyet London Westminster ke­rületében, a Central Hallban tartottak, úgy döntött, hogy az ENSZ székhelye New York lesz. 0 az Épületek • — New York belvárosában fekvő végleges helyét 1946-ban jelölték ki, és az ENSZ 8 millió 500 ezer dollárért vette meg a telket. 1948 szeptemberében kezdődött meg a há­rom főépület — titkárság, a közgyűlési te­rem és a könyvtár — építése. • A TITKÁRSÁG 0 — A fényképekről jól ismert üvegpalota 1951-re készült el. 38 emeletes. (A számozás szerint azonban 39. mert az Amerikában dl- yó babonás szokás szerint az ENSZ-palotá- nak sincs tizenharmadik emelete, és Így a tizenkettedik után a tizennegyedik emelet következik). U Thant főtitkár hivatala az u- tolsóelőtti emeleten van. Az épületkolosszus­ban több ezer szoba van, de pontos számuk napról napra változik. A szobáknak ugyanis nincs állandó faluk, ezeket elmozdítható pa­nelek helyettesítik. Ennek az a gyakorlati értelme, hogy a szobák nagyságát az éppen benne rendezett értekezlet szükségleteinek megfelelően változtathassák. Ha sok a részt­vevő, percek alatt eltávolítanak néhány „fa­lat". és egy kis szobából nagy terem lesz, — vagy fordítva. • A KÖZGYŰLÉSI TEREM 0 — Négyemeletes, gömbtetejü, külön épület, közvetlenül az üvegpalota mellett. A szó­nokok itt bármilyen nyelven beszélhetnek, a fülhallgatók pedig továbbítják szavaikat az ENSZ öt hivatalos nyelvének — angol, orosz, francia, spanyol, kínai — egyikén. • AZ ENSZ £S A KÜLVILÁG £ — A világszervezet székhelyéről 200 állan­dóan akkredikált külföldi újságíró tájékoz­tatja a közvéleményt az ENSZ eseményeiről. A világ-hirügynökségek állandóan közvetlen géptávirókapcsolatban állnak központjukkal, percek alatt továbbítják a legfrissebb esemé­nyeket. MUDr. L. ELGER: A nemiség hatalmas összekötő erőt rejt ma­gában, mert lángra lobbantja a szerelmet A szerelmi kapcsolatok többnyire a testiség, a nemi vonzalom gyökereiből fakadnak, ami dön­tő módon befolyásolja, érleli, sietteti a köl­csönös szerelem kifejlődését. Csakhogy az a házasság, amely kizárólag a tetszetős külsőre alapozza létét — homokra épült. Mert az egyik vagy a másik fél szép­sége, amellyel eleinte nem tudunk betelni, Lelki összhang csakhamar megszokottá, köznapivá válik, ve­szít varázsából. A hosszabb Ideig tartó együtt­élés különben olyan apróságokból lebbenti fel a fátylat, amelyek azelőtt elkerülték figyel­münket. Megszűnik az újdonság szülte elva- kultság, hézagok keletkeznek az eszménykép tökéletességén. Egyéb lelki kapcsolatok híján mindinkább tudtára ébredüpk házastársunk fél- szegségeinek, fonákságainak, amelyek végül is annyira idegesítenek, hogy elhomályosul előt­tünk a szépség, amelyben régebben nem győz­tünk gyönyörködni. Ennek a kiábrándulásnak az eredménye a csalódás, az elégedetlenség, a kijózanodás. Tény, hogy a nemiség fontos szerepet ját­szik a házasfelek boldogságában, egymagában azonban képtelen azt biztosítani. Az is igaz, hogy rendíthetetlenül szilárdítja a házasság kötelékét, hiszen a szerelem érzelmileg is megszépíti a valódi barátságot. Nélküle ro­hamosan halványulna, sőt kialudna a szerelem fénycsóvája. Az önfeláldozásig terjedő kész­séget ilyenkor fásultság, közömbösség váltja fel. A test utáni vágyódás, a megkívánás nem egyetlen jellegzetessége a szerelemnek. A sze­relmi megnyilvánulás egymagában még nem teremti meg a családi tűzhely meghittségét. Az eleinte égig törő érzékiség helyébe nem­egyszer a fásultság lép, a túlzott szerelmi ki­csapongásoknak gyakran válókereset a vége. Fiatal korunkban többnyire a nemi ösztö­nök uralják és irányítják tetteinket, kibékí­tenek azzal is, ami nem tetszik a másikon. Az évek során azonban csökkennek az ingerek, ritkábban jelentkezik a testiség utáni vágyó­dás s egyre nagyobb szerep jut osztályrészül a barátságnak. Ahol, ez hiányzik, már csak az együttélés, a megszokás, a kényelemszere­tet, a gyermekre való tekintet vagy a szóbe­széd elkerülése tartja ideig-óráig együtt a házasokat. Sokat változtat a házasságon az idő is. Azo­kat a tulajdonságokat, amelyek legény- vagy lánykorunkban egyenesen elbűvöltek, később ellenszenvesnek, sőt elviselhetetlennek tar­tunk, mert elkeserítik életünket. Néha éppen az s tulajdonság vezet a válókereset beadá­sához, amely régebben leginkább vonzott ben­nünket. — Bizonyos hivatalnoknő például be­leszeretett egy férfibe, aki sziporkázó jókedvé­vel és szellemes élceivel szinte rabul ejtette. Egy év elmúltával a fiatalasszony beadta a válókeresetet. — Férjem egyszerűen nem bír­ja ki otthon — panaszolta. — Csupán társa­ságban érzi jól magát. Semmiben sincs segít­ségemre s ha mégis valamire megkérem, dur­ván elutasítja kérésemet. Az ilyen áldatlan viszonyok előidézéséhez gyakran valamilyen csekélység elegendő, amely elfojtja bennünk az együttérzés utolsó szik­ráját és kíméletlen gyűlöletet ébreszt. Az az emberpár, amely nemrégen el sem tudta kép­zelni létét egymás nélkül, máról holnapra el­lenséggé válik, ártani igyekszik a másiknak és a tárgyaláson minősíthetetlen rágalmakkal tö­rekszik házastársát befeketíteni. Ha csupán a nemiség kötné egymáshoz az embereket, nem lenne értelme a házasság- kötésnek. Mert a nemi ösztön nem összpon­tosul kizárólag egyetlen lényre. Kalandvágyő egyének különben is változatosság után vá­gyódnak és szinte szemrebbenés nélkül „he­lyettesítik“ mással szerelmük tárgyát. Ezeknek a házasság csupán korlátokat jelent, gátat vet önzésüknek. Ha a házastársak egyike nem bol­dog, nem beszélhet maradéktalan boldogság­ról a másik sem. A házasság olyan intézmény, amelyben nemcsak szerető partnert, hanem ő- szinte, hűséges barátot találunk párunkban, aki megosztja velünk az élet terheit, aki buz­dít, bátorít és támogat küzdelmünkben. Bizal­mas társra van szükségünk, aki megosztja ve­lünk minden bánatunkat, ahogyan mi is meg­osztjuk vele minden örömünket és fájdal­munkat. A házastársak között kialakuló igazi barát­ság soha sem sejtett szépségeket képes fel­fedezni az együttélésben. — Ismerek például egy irigylésre méltó családot, amelyben a csi­nos férj szinte önmagái látja kevésbé tetszetős feleségében. Egyetlen lépést sem tesznek egy­más tudta nélkül. Nem mulatságos számukra az olyan élmény, amelyben nem részesül a má­sik is. Ismeretségük, már iskolás korukban kezdődött, amikor először eszméltek rá né- tet- és érdekközösségükre, amelyből azután fokozatosan kialakult a szerelem, az igazi barátságon alapuló igazi szerelem. Nem fenyegeti veszély azokat a házasságo­kat, akiknek életében gyökeret vert a barát­ság. Érzelmeik akkor sem változnak, ha bár­melyik fél részéről, bármilyen oknál fogva megszűnt a nemi inger, a vágy. Felejthetetlen marad számomra az a szo­morú pillanat, amikor a temetés előtt utoljára felnyitották egy töpörödött anyóka koporsó­jának fedelét. Ravatalánál ott állott ugyan­csak kilencven évnél idősebb férje, aki halott élettársa láttán felkiáltott: „Nézzétek csak, milyen gyönyörű a nagymama! Akárcsak az esküvőre induló menyasszony!“ Hűséges sze­relme nem látta meg azokat a változásokat, amelyeken neje arca az együtt eltöltött het­ven év alatt átesett. Számára most is még a kis gyönyörűséges menyasszony volt, akit het­ven év előtt oltárhoz vezetett. De élete pár­jának elköltözése után az addig víg kedélyű, fáradhatatlanul tevékenykedő aggastyán egy­szeribe összeroppant. Már csak a múlt emlé­keinek élt és egyetlen vágya volt, hogy mi­előbb ő is sírig szeretett felesége mellett al- hassa örök álmát. Folytatjuk (Feldolgozta: K. E.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents