Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-09-26 / 39. szám

3 — Felveszünk kilencedi­keseket öntő, fémnyomó és köszörűsszakmába, — közük 8 lapok a segélykiáltások állhatatosságával a füleki Kovosmalt apróhirdetését. Azonnal arra a pár ezer állástalan kilencedikesre gondolok, akik ebben az év­ben elhelyezésükkel nem kis gondot okoztak álla­munknak és izegni kezd bennem a nyomozó, kutató vágy. Miért? Miért? A füleki Kovosmalt szak­tanintézetében augusztusban 230 inas volt. Szeptembertől ez a létszám 250—270-re emelkedett. De még Így is hiányzik 20—25 tanuló. A vállalat hibája? — Nem. A szülők sokszor nem is tartják szakmának a fémnyomó és öntő-szak­mát — mondja Biath Bar­nabás, a szaktanintézet fő­mestere. Igaz, jó fizikai adottságot követelő szak­mák ezek, bár a jelentke­zőknél ezt egyelőre nem is vesszük figyelembe. Nem is nagyon lehetnek követelmé­nyeink irántuk és elégedet­tek vagyunk, ha nagynehe- zen teljesítjük a toborzást a tanulók számát illetően. Jő, vagy rossz-e, hogy a felvételeknél mellőzik a minőségi határozót? Ki tudja. Hová tegye az állam azokat a fiatalokat, akik már a nyolcadik osztályból kikerülnek?! Nekik is él­niük kell és lehet, hogy ép­pen bennük lappang a jó szakember. Talán egy kö­szörűsnél aem.is olyan nagy Hlft'tyava Lászfó baj, ha nem tudja, mikor született Nyekraszov vagy Mark Twain. Az inasok főmestere há­rom fiút küldött utánam. Mondják el ők, ha valami nyomja a szívüket. Hustyava László harmad­éves géplakatos. Ezúttal a füleki inasok mesélnek — Nem nehéz itt' a mun­ka, ki lehet bírni, osak a pénz lenne több. Átlagban su chlapcov. f £ Lučenec — Kovoamalt Fl-| lakovo (brusiči. snmltári. obrá-| bič kovov) 12 chlapcov a diev-j č«t. — Stredoslovenské sklám*. Lglatito. učňovské stredisko j 70 koronát ad a vállalat egy hónapra. A harmadikban majd többet kapunk. Szü­léink tudatában vannak an­nak. hogy többet nem is kaphatok, mert hiszen az ő idejükben még ez sem volt. — Mire költitek ezt a nagy pénzt?, • • rr Kovács Pál harmadéves ipari tanuló, marós. Vankó József, esztergá­lyos, érettségizett, harmad­éves ipari tanuló. — Hirtelenében nem is tudom. Kevés ez a pénz, de hát mit lehet tenni. Kezdet­ben úgyis több kárt oko­zunk az államnak, mint amennyi hasznot hajtunk. — Ti ketten a füleki ÁKI-ban érettségiztetek. Nem bántátok meg, hogy ide jöttetek? — Nem volt más válasz­tásunk. A főiskolára nem sikerült bejutnunk, és más lehetőség hiányában itt kö­töttünk ki. De nem is na­gyon bánjuk. Ebben az év­ben már egész szépen fo­gunk keresni. Tetszik, hogy csaknem mindnyájan derülátók an­nak ellenére, hogy húsz éves fejjel még mindig a szü­leiktől kapják a pénzt. Ke­gyelemkenyér? A főiskolá­sok öt évvel tovább élős- ködnek szüleik nyakán. Az­tán — és itt Kovács Pált idézem — járjon valaki lánnyal, szórakozzon! De majd csak kibírjuk azt a pár hónapot, amíg felszabadu­lunk. Próbálom tovább csűrni- csavarni a dolgot, de a szi­vem mélyén egyetértek ve­lük. Másképp nem is lehet. Fusizni nem szoktatok? — kérdezem. — Nagyon kevés alkal­munk van. Jól fel kell köt­nöm a lenge magyart, ha teljesíteni akarom a meste­Vankó Józsel rém által kiirt napi normát. Fusira nem futja az időm­ből. Körülnézek a műhelyben. Akaratlanul is eszembe jut­nak középiskolás éveim. Egyszer egy héten 6 órát az iskola mini-műhelyében töltöttünk, ahol két tanító hiába igyekezett 25 lány fe­jébe verni a fúrás-faragás és a reszelés-ráspolyozás helyes elveit. De jó volt. Ezekre az órákra nem kel­lett készülni. A légkör itt is ugyanaz, de maga a mű­hely más. Gépek, és gépek, a laikus számára ismeret­len számokkal, betűkkel, feliratokkal. A falakon a bikinis lányoktól kezdve minden megtalálható. Meg vagytok elégedve a műhely- lyel, szerszámaitokkal, gé­peitekkel? Hustyava: — A gépek le­hetnének korszerűbbek is. Jól jönne néhány kézi fúró­gép. Vankó: — Az esztergályo-- sok műhelyében 11 gép kö­zül csak 4 korszerű. Ezek­hez is csak nagy ritkán van szerencsénk, mert a meste­reink azt tartják, először az öregen tanuljunk, aztán az újon. Még elrontanánk... Kovács: — A műhelyünk kicsi, higiénikus szempont­ból sem kifogástalan. Most kaptunk Koreából egy új gépet. A többi kivétel nél­kül korszerűtlen, ócska. Az ilyen gépeken nehéz jó munkát végezni. Öreg gépek — kevés mun­kaétvágy — trécselés, lógás. De mit szólnak mindehhez a mesterek? Hogyan igye­keztek kilábolni a 19. szá­imurár it* [fáTCfí tó cmapcov ^ r ^ Lučenec — Kovosmalt FtJ ’ľakoyo íbrusičt. smsltári. obrá­bač kovov) 12 chlapcov a diev-; Cat, — Stredoslovenské sklárne plátno, učňovské stredisko Kau zadbôl és segítenek-e a mestereitek? Hustyava: — Nekem Du- bovszky László a mesterem. Csak jót mondhatok róla. Mindig mindenben készsé­gesen segített. Vankó: — Hogy korsze­rűtlen gépeink vannak, ez nem a mestereink hibája, és még kevésbé a miénk. Tőlük még talán a szidást « • is simogatásnak vesszük, mert ha Ők megszidnak, ak­kor rászolgáltunk. Nekem Nyári Béla a mesterem. Kovács: — Én szériában, sorozatgyártásban dolgo­zom. Ez könnyű munka, de amikor az ember egy da­rabból már a milliomodikat gyártja, kissé a guta kerül­geti. Habár ez a munka nem gazdagít bennünket és nem tanuljuk meg azt, ami a szakmánkban fontos, ez a tanoncok sorsa már évek óta. Ki tudja, ki a felelős ezért? Meglehet, hogy ép­pen a mondottak tartalmá­ban van a kutya elásva. A fülekiek lassan ujjal muto­gatnak nemcsak az öreg műhelyépületekre, de a kor­szerűtlen diákotthonra és iskolára is. Ismét Biath Barnabáshoz, a szaktaninté­zet főmesteréhez fordulok. — 1968-ban kell elkezde­nünk az új szaktanintézet építését. Ez tornateremből, diákotthonból, műhelyekből, és iskolából áll majd. Kb. 100 millió korona áll ren­delkezésünkre erre a célra. Nehéz ilyen körülmények között inasokat, jó szakem­bereket nevelni. Éppen ide­je, hogy erre a valóságra a Kovosmalt igazgatósága is ráeszmélt, mert arra a kérdésemre, ott hagynák-e az üzemet, ha egy másikban jobb kereseti lehetőség, korszerűbb gépek és egész­séges környezet kínálkozna, három segéd igennel, két inas igennel és csak egy KovScs József túlbuzgó, szelíd tekintetű inas felelt nemmel. „Iste­nem. a rosszabb munka is munka, és azt is el kell va­lakinek végeznie". Ha tekin­tetbe is vesszük Biath Bar­nabás szavait, még akkor is csak azt mondhatjuk, ha nem csurran, hát csöppen. De már ez if több a sem­minél. Zácsek Erzsébet ... JOVORE IS ELJÖNNEK! A Bratislavai Ipari Kombinátból nyáron brigádmunkára járni, az szinte magátólértetődó do­log volt. Az üzemi klubban lévő fia­talok, azt hogy a szünidőben pénzt keressenek, nemcsak kötelességnek, hanem becsületbeli feladatnak is tartják. Már hét ízben voltak brigád­munkán. Először a mezőgazdaságban a talajjavítási munkálatoknál próbál­ták ki erejüket. De nem ment úgy a dolog, ahogy szerették volna. Jórészt olyan helyen dolgoztak, amely messze volt a lakásuktól meg a konyhától, s igy sok időt elvesztegettek. Ez a ke­reset rovására ment, pedig a fiúk ke­resni akartak. A klub vezetősége szintén segíteni akart a fiatalokon, hogy a klubhelyiséget jobban felsze­relhessék, annak munkájában a fiata­lokat érdekeltté tegyék, s neveléssel hassanak rájuk. A cél szentesíti az eszközt. A bü­rokrácia jó dolog, hisz az életet szol­gálja. Ivan Jesenský, kitüntetett ta­nító és klubvezető a klub-élet felvi­rágoztatása érdekében már rég le­számolt az általa feleslegesnek vélt formális dolgokkal. De nem hagyott fel azokkal a bizonyos formákkal, a- melyeket viszont mások tartottak fe­leslegesnek. Valamikor az Ifjúsági Vasút brigádvezetöje volt, tehát ezek­re a hagyományokra épített. És hogy milyen sikerrel, arról a klub által el­ért eredmények tanúskodnak. Ez a klub szlovákiai viszonylatban nemcsak hogy egyike a legjobbaknak, s nem­csak a Bratislavai Ipari Kombinát fiataljai, hanem talán az egész bra­tislavai fiatalság előtt is ismert. Bi­zonyságul: a CSISZ SZKB Becsület­könyvébe is bejegyezték nevüket. Az idei nyári brigádmunkát a Kom­binát tanoncai nemrég fejezték be. A fiúk örülnek a jó keresetnek, s a klub vezetősége kiértékelte közülülk a legjobbakat. Sok volt köztük a jó dolgozó. M unkájuk leghivatottabb bíráló­ja Vladimír Šperka mérnök, a dubovái Petrochema üzem igaz­gatója, aki a vállalat vezetőivel e- gyütt figyelemmel kísérte, hogy a fiatalok hogyan tudnak eligazodni a legbonyolultabb feladatok között is. És megállták a helyüket. A fiúk körülbelül 300 000 korona értékű munkát végeztek el, habár az előzetes megegyezés 170 000 korona értékű munkára szólt. A fiatalok az üzem átépítésénél, a csatorna- és vízvezetékhálózat elkészítésénél dol­goztak. A háború nagy kárt okozott az üzemben, különösen a szőnyeg- bombázás. Ennek a nyomait a mai na­pig sem sikerült teljesen eltakarí­tani annak ellenére, hogy húsz év alatt Dubován új termelési ágak is keletkeztek. Nem volt elegendő pénz a beruházásra. A Dubovát és Nemec- kát elválasztó dombon a bombatöl­csérek nyomai még láthatók. — Most hozzáláttunk a bombázás utolsó maradványainak eltávolításá­hoz, — mondja az igazgató. — A tervezett felújításhoz azonban nehéz munkást találni. Amikor az üzemet végre-valahára rendbe akartuk hoz­ni, minden lehetőséget meg kellett ragadnunk. Még a tanoncok brigád- munkáját is. S jól tettük. Nem tu­dom, hogyan csinálják, de a szerve­zettségük kiváló. Ezért beleegyez­tünk, hogy újabbak is jöjjenek. Azt hittük, hogy az előzőekhez hasonló teljesítményt nyújtanak majd. A má­sodik csoport azonban már gyengébb volt, s a szervezettségük sem volt olyan kiváló. Sőt, a fegyelem is sok kívánnivalót hagyott maga után. De azért megtették a magukét. A műhe­lyekben befejezték az egyes részleg­munkákat, ott, ahol a termelést bő­vítjük. Azonkívül a lakótelep közpon­ti fűtése csővezetékének árkát is ki­ásták. Külön is megdicsérem az Ivan Je­senský kitüntetett tanító vezette el­ső csoportot. Ö és a mester aztán i- gazán értenek a tanoncok nyelvén, s tekintélyük is volt előttük. A fiúk eredményes munkájukért különféle jutalmazást kaptak, s az esti parancs felolvasásánál a nevüket is megem­lítették. Ügy gondolom, hogy ez a gyümölcsöző együttműködés a jövő­ben is folytatódik majd. Már beszél­tünk is erről, sőt meg is egyeztünk. Mindez olyan különös. Amikor há­rom évvel ezelőtt megpillantottuk e- zeket a fiatalokat, bizonytalankodni kezdtünk, ugyan mi lesz ezekkel a gyerekekkel. De már az első napok­ban jól mutatkoztak be. Lehet, hogy még az idősebb alkalmazottak sem tudnának igy dolgozni. Tetszenek ne­kik ezek a fiatalok. Számunkra a se­gítségük kifizetődő. Amit tíz év alatt nem tudtunk keresztülvinni, most há­rom nap alatt végeztük el. Jól dol­goztak a rumburki gépgyár tanoncai is, 600 méter kerítést vontak s más egyéb munkálatokat is elvégeztek. — Nehéz munka volt ez. Baj volt a vízellátással. A habarcsot kézzel kellett keverni. Az eredménnyel a- zonban ennek ellenére is elégedettek voltunk. Tőlük is ígéretet kaptunk, hogy jövőre is eljönnek. Mindaz, amit a fiatalok elvégeztek, csak egy része annak, amit az üzem­ben még tenni szándékozunk. Az U- zem a vegyi-termelésben különben is különleges helyet foglal el. Speciális dolgok készülnek itt. mint például illatszeres gyógyolajok, textil-póta- nyagok stb. Célunk, hogy a meglévő technológiát megjavítsuk, s világ- színvonalat erűink el. Az olajfinomí­tó ipar spéci s termékeire is nagy gondot fordítunk. E rről talán ennyi is elég. Ta­valy Szlovákiában körülbelül 20 000 fiatal volt brigádmun­kán. Ezelőtt ez kötelességszámba ment. Ma a brigádmunka valóban ön­kéntes jellegű. A siker ennek ellené­re is biztosítva volt. Ezidén lépett életbe az i gazdasági irányítási rendszer. A vállalatok egyszeriben megtorpantak, mert az új munkaerők fizetésére pénz kellett. Az üzemek óvatossága sok fiatal brigádos ked­vét szegte. A tervezett előfeltétel, — ha jól gondolom — a negyedére zsu­gorodott. Egy azor'ian bizonyos: a fiatalok szeretnének dolgozni! ;<U“i úí ifjúság i ­57 arany „Aki a bort szereti, ross* I embert nem lehet“ — tartja a régi közmondás. Hogyan ké­rem? Mit tetszett mondani? Hogy tévedés? Hogy a régi mondásnak semmi köze a bor­hoz?! Hogy az virágról beszél?! Kérem, kérem, nincs itt sem­miféle tévedés, hiszen én is „virágról" beszélek — csakhát nekem a bor jelenti a virá­got, és mernék fogadni, hogy nemcsak nekem. Mert egyik ki­tűnő barátom is mondta a múltkor: — Te, tegnap olyan virágos kedvem volt... És ne­kem elhiheti, hogy egyetlen de­ci kaktuszt vagy gladiátort il­letve gladiőlát sem nyelt le... És látja kérem újra Itt va­gyunk a régi nagy igazságnál — „Aki a bort szereti, rossz I ember nem lehet!" Tehát én jó ember vagyok, sőt rettenetesen jó ember vagyok. Egy falat ke­nyér, mit kenyér, kalács. Ezt tudnia kell! Ezért Is mondtam el ilyen alaposan. Szóval. képzelheti kérem. , hogy mekkora örömmel vettem tudomásul azt az 37 aranyat. I Ne izguljon nem mulasztott el semmit. Az olimpia csak jö­vőre lesz. Nem sportról van szó. legalább is... Az újság is Irta. Ja, nem olvas újságot? A rádió is bemondta, sőt a tévé is jelentette... Micsoda?, hogy magának nincs rádiója, a tévé­je meg a hoki világbajnokság óta nem múködik, mert bele­vágta a papucsát?! Akkor hát megmondom én. Az 37 aranyat a boraink nyerték. Tudja, hogy örültem én ennek az 57 arany­nak? Mert nézze csak — ha már az ember bort iszik, ak­kor miért ne igyon jó bort. Az pedig, hogy nálunk Is van jó bor, sőt rengeteg jó bor, az 57 arany is bizonyltja. Mondtam is mindjárt csak úgy magam­nak: no Balambér. felvirradt lám a te napod is, nem kér- gesedik ki többé a szájpadlá­sod a savanyú káposztáiétól, nem marja le többé fogadról az Ínyt az a mis-más, nem húz­za többé borsóra a szád az a borként vesztegetett tömény e- cetsav, nem kell többé gastro- gelért sorban állnod a patiká­ban. nem hánysz többé gyomor­savat. Mert ezután már bort i- szol. Bort. valódi, aranyérmes bort... Pénzt a zsebbe és még­sem álltam az egyik neves bo­rozónkig. „Az aranyérmesből“ — mondom a pincérnek moso­lyogva. Motyogott valamit és e- lém tett két decit... Megittam... Kikérgesedett a szájpadlásom. Elmentem egy másik neves bo­rozónkba. „Az aranyérmesből“ — mondtam a pincérnek kemé­nyen a szeme közé nézve. E- lém tett két decit. Megittam... Borsóra húzta a számat. El­mentem egy harmadik neves borozónkba. „Az aranyérmes­ből" — mondtam a pincérnek elszántan. Hozott. Megittam.., És... Hogy tetszett mondani? Ô, nem, nem. Már sokkal jobban érzem magam. Az operáció na­gyon jól sikerült. A doktor is mondta. Aranykezű ember. És azt is mondta még, hogy máz­lim volt, mert csak egy helyütt lyukadt ki a gyomrom. És azt kérdezte még amikor a narkó­zisból magamhoz tértem, hogy miért akartam öngyilkos lenni. Meg. hogy hol szereztem az e- cetsavat. Mondtam neki, hogy sehol, hogy csak aranyérmes I bort akartam inni neves boro­zóinkban... „Aranyérmes bort? Borozóban?“ — nézett rám furcsán és elsietett. Aztán ide ültették magát... Azt hiszik, hogy... Azt hiszik... Persze... 37 arany... inni... 57 arany... Mit csinál? Mért köti le a keze­met? He?... Aranyacskák... bo­rocskák... Brühühühühú... — tg — '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents