Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-09-19 / 38. szám
úi ifjúság 7 — Tanár elvtárs — jelentkezett szóra minap egyik tanítványom az első évfolyamból —, elmondanék egy nem mindennapi esetet, amely volt iskola társnőmmel fordult elő. — Tessék. — Szóval Ildikó barátnőm alig hét hónapja ment férjhez egy főiskoláshoz, és máris a válás gondolatával foglalkozik. Mialatt férje katonai szolgálatát teljesítette, belészeretett egy fiú, aki tisztára elcsavarta a fiatalasszony tejét. Bomlik utána. Ildikó pedig szentül meg van győződve arról, hogy ez lesz az igazi. Férje maholnap leszerel s Ildikó még hazaérkezte előtt be akarja adni a válókeresetet. Nyíltan bevallotta nekem: „Minek kössem az életemet olyan emberhez akihez nem fűz már semmi érzelem, mert mást szeretek! Csupán azért tartsak ki mellette, mert szüleim így kívánták? Vagy tán azért, hogy az emberek meg ne szóljanak? És mi történhet, ha elválunk? Gyermekünk nincs, hiszen jóformán alig néhány órát töltöttünk együtt! Pista majd beletörődik a változhatatlanba, s minden megy a maga útján...“ — Minél tovább hallgattam Ildikó fejtegetéseit — folytatta elbeszélését tanítványom, — annál inkább voltam kénytelen neki igazat adni. Elvégre senki sem követelheti tőlünk, nőktől, hogy életünk végéig kitartsunk olyan férfi oldalán, akihez tán kissé elhamarkodva, meggondolatlanul mentünk férjhez, de most mást szeretünk. Meg is mondtam Ildikónak, hogy helyében én se tennék másként. De szeretném az ön véleményét is hallani, tanár elvtárs! — Ismeri mindkét férfi szereplőt? — kérdeztem tanítványomtól. — Le tudná írni jellemüket? — Nos tehát: Pista afféle kisportolt testű izomtömeg, bikaerős, és egyúttal csinosnak mondható, jóképű legény... Nekem legalábbis tetszik. Igaz, hogy kissé darabos. Szemével majd felfalja Ildikót és mindenre engedelmesen bólintgat, ha együtt vannak. Kázmér viszont pont az ellenkezője. Megjelenése kisfiús, testalkata gyenge, törékeny, csaknem girhes, satnya növésű, amellett beszédes, mozgékony, izgága. Ért az emberek nyelvén, hatni tud rájuk, nem vész el a tülekedésben... Végigjárattam tekintetemet az osztályon. Vártam. hogy valaki megszólaljon, hozzászóljon... De mindenki hallgatott. Végül is felszólítottam diákjaimat, fejtsék ki álláspontjukat, hiszen már elég válóper lefolyását követték, és mindig helyes véleményt alkottak maguknak megfigyeléseikből. — Gondoljanak a nemrég lefolytatott bírósági tárgyalásra! — segítettem tanítványaimnak. Amikor az a fiatal mérnök — visszatérve hosz- szabb szolgálati útjáról — különös „meglepetésben“ részesült... Emlékeznek még az esetre? Otthonában üres lakást talált, feleségének és gyermekének hült helye, az asztalon búcsúlevél helyett bírósági idézés — válóper miatt! Négyévi zökkenésmentes házasság után csak a bíróságon értesült arról, hogy felesége mást szeret: az ő legjobb barátját! Sőt már lánykorában is viszonya volt vele, és most se tud — úgymond — nélküle élni. A fiatal mérnökben egy világ dőlt össze. Kétéves kislányuk kedvéért azonban hajlandó lett volna mindent megbocsátani, de felesége hajthatatlan maradt. Egy, kettő, három, majd négy kéz emelkedett a magasba: — Ki kényszerítheti Ildikót arra, hogy nagymama koráig kitartson Pista mellett, akit már nem szeret? Nehéz ügy! — Nem igaz, Ildikó önző teremtés, mert nincs tekintettel derék, szerető férjére! — Már miért rontaná el egész életét Pistával! Miért? — Minek ment férjhez, ha nem szerette Pistát? — De mi lesz, ha félév múlva ráun erre is? — hangzottak innen is, onnan is, az ellentétes véleFelelősségérzet a szerelemben mények. — A vita folytatódott, majd Etelka jelentkezett szóra: — Először én is „Ildikó-párti“ voltam. Érettebb megfontolás után azonban arra a következtetésre jutottam, hogy hét hónap kissé kevés idő olyan sorsdöntő elhatározásra, mint amilyen a válás. Ki tudja, vajon nem billent volna helyre a hitvestársi egyensúly Pista hazatérte után? A nagy hangzavarban újból végignéztem az osztályon. amikor a „felelősségérzet" szó ütötte meg valahonnan fülemet. Mert talán ez a helyes kifejezés. Sokszor, szinte naponta halljuk mostanában: „Ezért személyesen felelt“ — vagy „Anyagi felelősséget vállalt érte“. Igen ám, csakhogy mindannyiszor valamiért, nem pedig valakiért halljuk ezt a felelősséget hangoztatni. Mintha az BIZALMASAN ember kevesebb lenné a tárgynál, a fogalomnál!? Pedig talán ebben rejlik az emberi kapcsolatok, vonatkozások és viszonyulások alapvető hiánya. Vétkes könnvelmúségnek kell bélyegezni, ha egy fiú egyszerre több leánnyal köt ismeretséget — úgynevezett komoly szándékkal, jóllehet ez ma már nem ritka jelenség. Az egyik leányt szereti, legalábbis ezt állítja de a másikat veszi feleségül. Emellett egy pillanatig sem érez lelkiisme- retfurdalást felelőtlensége miatt! Sem azzal szemben. akit faképnél hagyott, sem az iránt, akit elvett. Tagadhatatlan viszont, hogy még a legmagasz- tosabb emberi érzés. a szerelem sem tarthat örökké. Változnak az idők. változnak az emberek, érzelmeik, nézeteik. És mégis, a tisztességes embernek tudatosítania kell felelősségérzetét partnerével szemben, legyen az alkalmi szerető, vagy hites feleség, illetve férj. Nem szabad megfeledkeznie arról, hogy távozása után úr tátong a másik lelkében esetleg gyógvíthatatlan sebet üt a másik szívén. Minden jóérzésú ember tehát köteles vizsgálat tárgyává tenni új feltörő »érzelmeit azok „tartósságára“ vonatkozóan. Elemezze önmagát. nem kerítette-e hatalmába pillanatnyi bűvölet mielőtt szakításra vagy válásra szánná el magát. Gondoljon arra, hogy maholnap talán ugyanúgy szíven ütheti az a fájdalmas csalódás, amelyet távozásával ő okozott szerelmének! Ne felejtse, hogy amíg az egyik számára csak játék, kaland vagy hóbort a szerelem, addig a másik szívében megpattanhat az a finom kis húr, amelyet már nem lehet meghegeszteni. Ha így elgondolkozunk a felelősségérzeten a szerelemben, meg kell említenünk egyúttal a felelőtlenség valóságos iskolapéldáját: — A tavalyi tanév végén egyik tanítványom házassági értesítőket menesztett rokonai és ismerősei címére. Jónevelésú. intelligens lányról volt szó. Ismeretsége jövendőbelijével nem volt mai keletű, több évig jártak jegyben. Vagy egy hónap elmúltával csaknem összeütköztünk az utcán. — „Képzelje csak. tanár elvtárs, — kezdte mondó- káját — mégsem mentem férjhez! Négv nappal az esküvő előtt Péter nyomtalanul eltűnt. Elveszett, elkallódott. Egyszeribe senki sem tudott róla semmit. Végre kerülő utakon megtudtam, hogy még aludni sem jár haza. mert barátjánál hál. Nála ünnepelte legénybúcsúját, azóta ottrekedt. Gyanakodni kezdtem s behatóbban érdeklődtem. Megtudtam, hogy legénybúcsúját nem barátjánál, hanem egy elvált asszonynál ünnepelte, akivel már régen viszonyt tartott fenn. Attól búcsúzott. ha ugyan valóban „búcsúzni" akart tőle. Erre természetesen beszüntettem mindennemű esküvői előkészületet. Mondanom sem kell, milyen lelki megrázkódtatásokon estem keresztül, de ma örülök, hogy idejében felocsúdtam...“ — Egy másik esetet is elmondtam hallgatóimnak, röviden és velősen: felette elcsodálkoztam — vagy talán már nem is csodálkoztam — azon a főiskoláson, aki kétévi ismeretség után bejelentette osztálytársnőjének, hogy a beígért esküvőből nem lesz semmi. Azt a falubelijét kell oltárhoz vezetnie, akit már régen ismer és akit — teherbe ejtett. Vajon az ilyen csalódások hallatára nem dől-e meg az emberekbe vetett bizalom? Nem! Még akkor sem, ha meghallgatjuk annak a maroknyi, felelőtlen egyénnek a „hitvallását“, akik azt hangoztatják, hogy: „Légy szemfüles, változtasd gyakran szerelmed tárgyát! Ne torpanj meg könyörgések, fenyegetőzések, szívfájdalmak és könnyek előtt! Építsd fel boldogságodat akár előző szerelmeid romjain. Tény az, hogy amíg nem tanítjuk meg az embereket felelősségük tudatosítására, addig nem beszélhetünk a sem szerelmesek, sem a házastársak közti kapcsolatok javulásáról. Feldolgozta: K. E. A mikor Jané hazafelé ballagott, hirtelen besötétedett körülötte, sűrű füst árasztotta el az erdőt. Semmi kétség, valahol kigyulladt az erdő. Megszaporáz- ta lépteit, majd futni kezdett. Alig futott néhány száz métert, látta, hogy közte és a farm között egyetlen lángtenger az erdő A szinte kibírhatatlan hőség arra kényszerítette, hogy nyugat felé forduljon. De itt is égett minden. Szerencsére nem volt messze a városba vezető úttól. Jane csakhamar el is érte, és őrült futásba kezdett, hogy puszta életét mentse. Húsz perc múlva azonban látta, hogy vele szemben is lángtenger hullámzik. Most már csak egyetlen út maradt, az áthatolhatatlan sűrűség. Megpróbált áttörni rajta Nem sikerült. Vége! Kétségbeesetten roskadt az út porába. Ekkor hívó, kereső hangokat hallott. — Jane! Jane Porter! — Itt vagyok! — kiáltotta kétségbeesetten. — Itt vagyok az úton! A fák koronáin ágról-ágra ugrálva, mint a madár, egy férfit látott közeledni, de szélroham támadt, és füst borítptt el mindent. Jane többé semmit sem látott csak azt érezte, hogy erős karok emelik magasba. Később kinyitotta szemét. Alatta sűrű erdő feketéllett, körülötte fenyvesek. Az a lény, aki vitte, fáról fára ugrott vele... Jane olyasmit érzett, amit egyszer már átélt valahol mesz- sze az afrikai őserdőben... Öh, ha ugyanaz a férfi lenne — gondolta. Csakhogy az lehetetlen. De akkor ki az, aki ugyanolyan erős és ügyes?, óvatosan felnyitotta szemét, és megmentőjére tekintett. Elakadt a lélegzete. Valóban ő volt! — Egyetlenem — súgta ön- tudatlanul. — Talán halálom előtt kísértesz? De nem volt kísértet! Hangosan beszélhetett, mert a férfi ránézett, és arca felderült az örömtől — Igen, ő az — mondta. — A maga természetes férje, aki elhagyta az őserdőt, hogy megkeresse azt, aki elfutott előle — tette hozzá haragosan. — Nem futottam el — sut^ togta a lány. — Csak beleegyeztem, hogy elhajózzunk, miután egy hetet hiába vártunk. Időközben elérték a farmot szegélyező tisztást. Most már az úton haladtak. — Miért nem tért vissza akkor? — kérdezte a lány. — Mert D‘Arnot-ot ápoltam. Súlyosan megsebesült. — Oh, hiszen én ezt sejtettem! — kiáltotta Jane. — De a többiek azt mondták hogy bizonyára visszatért régi törzséhez. Tarzan mosolygott. — De maga nem hitt nekik... — Hogy is nevezzem magát? — kérdezte a lány. — Mi a neve? — Ügy hívnak, mint akkor: Tarzan. — Tarzan? — kiáltotta a lány. — Akkor maga írta azt a levelet, amelyre válaszoltam?! — Igen. Talán másra gondolt? — Nem tudom. Azt hittem, más Irta Hiszen Tarzan angolul Irt, s maga egyetlen nyelvet sem ismert... E. R. BURROUGHS - SZŐKE J.: XXV. JANE MEGMENEKÜLÉSE Tarzan újra elmosolyodott. — Hosszú história — mondta csendesen. — A levelet vaj lóban én írtam, habár beszélni akkor még nem tudtam. És D'Arnot is megnehezítette a helyzetemet Franciául tanított... Most azonban siessünk, mert utói kell érnünk az édesapját! Amikor az autó elindult, Tarzan megkérdezte: — Ezek szerint, amikor Tar- zannak azt írta, hogy mást szeret, remélem, rám gondolt. — Talán — felelte a lány röviden. — Baltimoreban viszont, amikor kerestem. azt mondták, hogy csakhamar férjhez megy. Hogy egy Cauler necü férfi veszi el feleségül. Igaz? — Igaz. — És szereti? — Nem — Engem szeret? A lány eltakarta az arcát. — Másnak ígértem magam. Nem válaszolhatok a kérdésre — felelte — Máris válaszolt. Most azonban árulja el, hogy miért akar olyanhoz menni, akit nem szeret? — Apám sok pénzzel tartozik neki. Tarzannak eszébe jutott az a levél, amelyet Jane írt barátnőjéhez a kunyhóban. Abban fordult elő az a név: Robert Cauler. Akkor azonban még nem értette a dolgokat, most viszont minden megvilágosodott előtte. Mosolygott. — Ha az apja megszerezte volna a kincseket?... — A szavamat adtam... Tarzan egy ideig hallgatott. Az autó gyorsan száguldott a hepe-hupás úton, mert a tűz minden pillanatban elvághatta volna útjukat. Végre feltűnt a város látképe. — És mi lenne, ha én kérném meg Cauler urat, hogy tegyen le tervéről? — Azt hiszem, hogy egy idegen ember kérésére nem lépne vissza szándékától — mondta a lány. — Különösen akkor nem, ha éppen az akarna feleségül venni. — Térköz is visszalépett — mondta Tarzan tompán. Jane megremegett, rémülten nézett a hatalmas izom-kolosz- szusra, mert tudta, hogy az mire gondol — Nem vagyunk az afrikai őserdőben — mondta Jane. — És maga többé nem vadállat. Igazi gentleman, és egy gentleman nem gyilkol hidegvérü- en. — Szívemben néha még vadállat vagyok — válaszolta Tarzan Ismét hallgattak. Végül Tarzan szólalt meg újra: — Jane, hozzám jönne, ha szabad lenne? A lány nem válaszolt rögtön, s ő türelmesen várt. Közben Jane a gondolatait rendezte. Tulajdonképpen mit tud erről a furcsa idegenről, aki most itt ül mellette? Ki ő? Kik voltak a szülei? Hiszen a neve is azt mutatja, hogy titokzatos a származása. Boldog lenne ezzel az őserdei vaddal? Leélhetné az életét olyan férj mellett, aki az őserdő fáin élt. és boldogságát leli abban, ha megküzdhet a vadállatokkal? — Nem válaszol? — kérdezte végül Tarzan. — Fél talán, hogy megbánt? — Nem tudom, hogyan magyarázzam meg magának — mondta Jane szomorúan. — Magam sem tudom, mit mondjak. — Tehát nem szeret? — Ezt ne kérdezze. Talán maga is boldogabb lesz nélkülem. Sohasem szokja meg a civilizált társadalmat. A civilizáció nyűg lesz magának, vágyakozni fog régi élete után, és én oda sehogy se illek... — Gondolom, megértem — mondta Tarzan nyugodtan. — Nem kényszerítem, örülni fogok, ha boldog lesz Ügy veszem, ahogy van... sohasem lenne boldog egy majommal. Hangja enyhén megremegett. — Nem, ne meszéljen így! Maga nem ért meg engem! — mondta a lány hevesen. Mielőtt azonban befejezhette volna mondókáját, egy kis völgybe kanyarodtak, ahol Clayton állt azok társaságában, akiket megmentett a farmról. Következik: UTÓSZÓ niiiiiiiiiiiiiiiiitimmmimimmmimiiiiiiiiiiiiin Szubkontinens India és Pakisztán, az úgynevezett szubkontinens két országa. A szubkontinens gyűjtőneve reális, — Pakisztánban szigorúan az „indiai“ jelző nélkül —, hiszen területével egy kiseőb földrésznek, kontinensnek is beillene. 0 Múltja — Már az ősidőkben magasfokú a kultúra mindkét mai államában. 1498-ban Vasco de Gama portugál hajós kiköt partjain, s nyomában a szubkontinens több mint száz éven át portugál gyarmat. 1612-ben a Brit Kelet-indiai Társaság berendezi első gyárát Suratban, s ezzel megkezdődik az angol terjeszkedés. 1687-ben elragadják a portugáloktól Bombayt. 1760-ban Lord Clive csapatai legyőzik a francia és mohamedán seregeket, s a brit birodalom csaknem kétszáz évig uralkodik a szubkonflnensen. 1858-ban a brit korona nyíltan átveszi a Kelet-indiai Társaság terrorját, 1876-től pedig Viktória királynő India császárnéié is. 0 Gandhi — Indiai politikus, 1869-ben született. Ügyvéd. 1895-től 1914-ig Dél-Afrikában a hinduk angol-búr földbirtokosok és tőkések faji diszkriminációs politikája elleni mozgalmat vezette. Az első világháború után Indiába visszatérve, élére állt a nemzeti függetlenségi mozgalomnak. Kialakította az Indiai nemzeti felszabadító mozgalom egyik sajátos formáját: a szatjagranát. a brit hatóságokkal való együtt nem működés kampányát. Több ízben bebörtönözték. több alkalommal éhségsztrájkot folytatott. Egy Indiai fanatikus reakciós gyilkolta meg 1948-ban. Gandhi tanítása — egyebek mailett —: az erőszaknélküliség, a kasztrendszer tagadása, a hindumohamedán ellenségeskedések elítélése. Az indiai nép már életében Mahatma (nagy lélek) névvel Illette. 0 1947 augusztus — A brit gyarmatosítók évszázados „oszd meg és uralkodj“ politikája sikereként nem egységes független államot alakítottak a szubkontinensen. Az angolok vallási elvak alapján határozták meg a születő két állam, India és Pakisztán határait. 0 India — 3,1 millió négyzetkilométeren körülbelül 500 millió lakosú. Többségük hindu. Hivatalos nyelv: angol és hindu. Fővárosa Delhi. 28 államra és területre oszlik. 1961-ben felszabadul a három, területébe ékelt portugál gyarmat. A franciák pedig 1954-ben átadták Indiának ottani gyarmataikat. 0 Pakisztán — Csaknem 1 millió négyzetkilométeres területén 100 millió ember él. Többségük mohamedán. Hivatalos nyelv: urdu, bengál! és angol. Fővárosa Rawalpindi. Már épül az új főváros. Iszlámábád. Pakisztán két, keleti és nyugati, tartományból áll, a két országrészt azonban a közbeékelt India 1600 kilométer szélességben elválasztja. (A Pakisztán elnevezés 1933-ban Londonban tanuló mohamedán diákoktól származik, akik úgy képzelték, hogy a létesülő önálló Indiai mohamedán államhoz tartoznak Pan- dzsáb. Kasmír és Szlnd.) 0 Kasmír — A terület Hovatartozása a függetlenség húsz éve alatt állandó vita, sót háború okozója. India és Pakisztán egyaránt megszállva tartja Kasmír egy- egy részét. Nem ismerik el a másik jogát a birtokolt kasmírt területre. Ezért 1965 szeptemberében több mint három héten át hadüzenet nélkül háborúskodtak. A szovjet miniszterelnök 1966 januárjában meghívta Taskentbe India és Pakisztán kormányfőjét. 'Az egyhetes eszmecsere eredménye a taskentf nyilatkozat: India és Pakisztán normalizálja kapcsolatait. iiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii
