Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-09-12 / 37. szám
1 Megkezdődött a tanítás Ä muzslai alapiskola folyosóin nyüzsögnek a diákok. Keresik a tantermeket, ahol megkezdik az új tanévet. Melyik padban ülnek majd, és ki mellett, erről Is dönteniük kell. Zsibongva beszélnek erről. Az iskolaudvaron csoportokba verődve tárgyalják az elmúlt vakáció eseményeit. De szép is volt a nyár! Sokat fürödhetiek a tóban és a Dunában, mert meleg idők jártak. A kánikula napjai ma már csak emlékként élnek bennük. Van. aki arról beszél, hogyan érezte magát Esztergomban és Budapesten. A pionírok egy része Bratislavában töltött néhány hetet a nyári szünidő alatt. Nos beszámolnak róla pajtásaiknak, hányas villamosra szálltak, amikor eltévedtek. Egyszerre feszült figyelem támad, jön Mészáros Imre, az iskolaigazgató. Messziről üdvözli a gyerekeket, ők visszaköszönnek. Villanycsengő szól, megkezdődött a tanév. Szeptember 1-én miről beszélgethaíek egy pedagógussal? Mi jut eszünkbe »záz és száz tanuló láttán, amint ünneplőben, még iskolatáska nélkül vonulnak a tantermekbe. A hullásra ítélt levelek meg sem zizzennek a fákon, mert szellő sem fújdogál. De az idő mégsem áll. Valamikor mi is diákok voltunk, és ezen a nagy napon valamennyien vonultunk. Talán ez jut eszükbe a tanítóknak is, mikor a katedrára lépnek tanítványaik elé. Csicsai Alajos igazgatóhelyettes, biológiai szakos tanító cigarettával kínál. Kétszer kialszik a gyufa a kezében, amíg sikerül tüzet fogni. Mit álmodott ma éjjel ? — kérdeztem tőle. — Jó alvó vagyok, így hát semmiről sem álmodtam. Viszont valóság, — és ez a tantestület legnagyobb öröme —, hogy az idén végzett tanítványaink kitűnően helyezkedtek el. Minden végzősünk oda került, ahová megálmodta. Ök voltak a mi álmodozóink, jövőbe látóink és jó tanulóink. így írja le az űjságban: úgy sikerült nekik az elhelyezkedés, mint vágyálmukban. A felsőbb tanügyi hatóságok megdicsérték a tantestületet a tanulók helytállásáért. Csicsatka Jolán szlovák-szakos tanító, Mészáros Imre matematikus — és fizikaszakos, meg a magyar nyelv és a biológia oktatója elegendő biztosíték arra, hogy a tanulók elhelyezkedési vágyaimé teljesüljön. A tantestület sokat gyűlésezett. vitatkozott arról, mit kell tenni, hogy színvonalas legyen a muzslai alapiskola. Hosszú megfontolások után rájöttek a lényegre: Először korszerű nevelést kell alkalmazniuk, mert a nevelés legalább olyan fontos, mint az oktatás. Másodszor: az anyanyelv, és a szlovák nyelv tanításának is színvonalasnak kell lenni*. A matematika, fizika, kémia és biológie tanításától függ főleg a tanulók tárgyi tudása. A felvételi vizsgákon más iskolákban csak akkor lesznek versenyképesek, ha ebből a négy tantírgyből helyt állnak. Ez a muzslai tantestület titka, ha egyáltalán titoknak nevezhető. Az iskola igazgatója mondja: — Nincs olyan iskola, ahol számtanbői, az anyanyelvből vagy szlovákból ne lenne felvételi vizsga. Nincs olyan diákunk, akit matematikából jól fel ne készítenénk. Minden tanulónkat annyira felkészítünk szlovák nyelvből is, hogy a szlovák tannyelvű műszaki középiskolákon kitűnően megállják helyüket. Ez Csicsatka Jolán érdeme. — És Mészáros Imréé is, a matematika szakosunké, — aki nem akarja magát dicsérni. — Ezt már Csicsai Alajos mondja. Az egyik emeleti tanteremből a Caőkapályára látunk. Kertszerű térség a Csókapálya, és nemsokára falatozót építenek majd ide, hogy a tanulóknak. legyen hol tízórait vásárolniuk. Az EFSZ nagy Mlcsurin-kertet biztosított az iskola számára. A Felső-tőből veszik az öntöző vizet. A tanulók vakáció alatt is felváltva dolgoztak a Micsurin kertben, ápolták a növényeket, öntözték és gondozták a veteményeket. A kertből idén 6000 korona jövedelmet biztosítottak az iskola számára. Majd döntenek róla, mire fordítsák az összeget. Mit érez akkor egy tenitő, ha szeptember 1-én először lép be az iskolába? Azt, hogy végre odahaza van, A tanítványai között. Családdá vált az iskola. Közös problémák és örömök adódnak. Ilyen család nélkül az igazi pedagógus nem létezhet. Iparkodó falu népe nagyon ügyes fiai a tantermekbe özönlöttek. Kicsit büszkék és nagyon bátrak, mint szüleik, akik odahaza maradtak. Tekintélye csak annak az embernek van, aki nyújt a számukra valamit. Ez is a tantestület érdeme. Az iskola igazgatója sikeres jó munkát kíván a diákoknak az új tanév kezdetén. Bagota István Foto: Tóthpál Gyula D'ákturisták dunai randevúja Csak tavaly készült el teljesen a bratislavai Bemolák utcai főiskolai internátus, amely a legkorszerűbb diákszállók egyike. Jellegzetessége, hogy külön épületben szép, nagy uszodával is rendelkezik. Az internátusbán a Műegyetem építészeti karának kb. 1000 hallgatója és vagy 900 fakultásbeli főiskolás talált szállásra. — MiutSn szállodánk kevés, — mondotta nekünk Štefan Vychovalý, az internátus vezetője — két hónapig nem hagyhattuk üresen internátusunk szobáit. Ezért ebben az idényben ismét szerződést kötöttünk a prágai CKM-mel (Ifjúsági Utazási Iroda), amelynek 350 férőhelyet biztosítottunk. Rendszerint Bratislaván keresztül utazó diák-turistacsoportokat szállásolunk el, előre tervezett társasutazások résztvevőit, a 250 férőhelyes „diákszállodában“ pedig egyéni turistSk. diákok nyernek jutányos áron elhelyezést. A szobák 3—4 ágyasak, korszerű berendezéssel, zuhanyozókkal stb. A portásfülkében Bley mérnök, a diákszálloda megbízottja tárgyal az ügyfelekkel. Egy fiatal leipzigi matematika tanárral és két svájci építészmérnökkel elegyedem beszédbe. Két nappal ezelőtt érkeztek a Magas Tátrából gépkocsival és folytatják útjukat Csehország felé. Számos külföldi fordul meg az idényszállodában. A vendégkönyvben sokan nyilatkoznak elismeréssel a személyzetről és a szállő kényelméről. Eddig már vagy 9000 vendég járt itt. Megkérdeztünk több szovjet, kelet- és nyugatnémet, lengyel, bolgár, magyar és dél-amerikai vendéget. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy jói érezték magukat hazánkban, amihez hozzájárult a kellemes idényszälló és az udvarias személyzet is. A társasutazások résztvevőinek műsort is biztosítanak. Egyrészt megszervezik a városnézést, a dunai sétahajózást. Azonkívül az épületben csütörtökön, szombaton és vasárnap zenés, tánccal egybekötött teaestet rendeznek, amelyen az Ifjú Gárda internátusának „Black and White“ zenekara játszik. Egy 103 főnyi magyar csoport vezetőjével és diákjaival is beszélgettem csehszlovákiai kirándulásokról. Magyarország minden területéről a legkiválóbb diákok gyűltek össze ebben a csoportban, akik jutalomképpen kapták ezt a külföldi utat. Bejárták a Tátrát, Szlovákia sok kirándulóhelyét és Bratislavában néhány napi tartózkodásuk alatt tervbe vették, hogy, megtekintik a dévényi várat és annak vadregényes környékét. Varnak még arra az alkalomra is, hogy eljuthassanak Prágába, mert sokat hallottak és olvastak gyönyörű műemlékeiről. Grek Imre Foto: ,E. Pavlacka S okszor előfordul, hogy emlékezetünkben felbukkan egy régi arc, egy volt osztálytársunk, vagy volt munkatársunk képe. Vajon hol élhet most? Hová került? Utoljára talán katonáéknál voltunk együtt. Még a címe is megvan, levelet is írtunk neki, de visszajött: Címzett ismeretlen. Hol lehetne megtudni a címét? Milyen érdekes lenne újból felvenni vele a kapcsolatot. Lehet, hogy édesapánk nyugdíjba vonul. S most összegyűjti a szükséges iratokat. Régi munkaadói után kutat. A cégek, ahol dolgozott, mind megszűntek. De eszünkbe jutnak a munkatársai, akik tanúskodhatnának. Előkerül még valami régi noteszből a címük is. De a levelek visszajöttek. Nem tudni, hová költöztek. Végleg elvesztek volna a barátaink, jő ismerőseink, akikkel talán éveket töltöttünk együtt, csak azért, mert lakást változtattak? Hogy is állunk a lakosság nyilvántartásával? 1914 óta minden járási székhelynek megvolt a maga nyilvántartása. Az 1949—59-es években az ország lakosságának nyilvántartását Prágába, a Celetná utcába helyezték át. — Sok szomorú, de sok érdekes emberi sorsról tanúskoKAREL HR mindent tud dik ez a „kartoték" — mondta Karel úr. amikor a „Központi Nyilvántartási Hivatalt" felkerestük. Karel úr. mert mindenki csak így hívja, igen készségesen felel kérdéseinkre. Beszédes ember, de szigorúan titoktartó. Mert hiszen az ábécé-sorrendben elrendezett nyilvántartási lapok sok titkot őriznek. Nagyszerű az emlékezőtehetsége. Amikor átveszi a 4 koronás okmánybélyeggel ellátott kérvényt, amelyen a keresett személy utolsó ismert címét tüntetik: tel, már mindig sokat- mondóan mosolyog. Néha pillanatok alatt már hozza is a kért címet, de néha órákig eltart, amíg előkerül azokból a helyiségekből, ahová „idegennek tilos a bemenet". Karel űr mint egy titkos detektív pontosan nyomon követi a keresett egyének címeit és csak akkor szomorú, ha azt kell közölnie, hogy a keresett jóbarát vagy rokon már eltávozott az élők világából. Karel úr szeret elmerengni a múlton s ha az ablakocskánál nem állnak túl sokan — ami ritkán fordul elő — akkor szívesen elmondja, hogy milyen híres és hírhedt emberek rendőri bejelentőlapját is őrzi. Megvan például ; Heydrich, a fasiszta német „birodalmi helytartó" sajátkezűleg aláírt rendőri bejelentőlapja is. De azt is elmondja, hogy hol lakott Prágában Eichmann, a német koncentrációs táborok réme. k aréi urat állandóan zaklatják munkatársai, mert ’ö valóban mindent tud és a segítségére várnak. Ezért hosszabb szünetek álltak be beszélgetésünkben is. De Karel úr mindig megtalálja a beszélgetés fonalát, közben telefonon közli azt is, hogy csakis írásban nyújtanak felvilágosítást. Majd rátér arra, hogy milyen nehéz megtalálni a sok Novák, Dvoŕák, Havlíček stb. nevű egyéneket. Nehéz megállapítani, hogy melyik Alois Novák címét kérik. Azét-e, akinek anyját Amáliának, vagy Eulá- liának vagy Emíliának hívták. Karel úr már megtalálta a címét annak a Novéknénak is, akit csak azért keresett egy asszonyság, mert egyszer a Károly téri parkban mellette ült. Szerencsére elmesélte, hogy a fia a Sokolovská utcában lakik. Ennek nyomán találta meg Karel úr Novákné címét, és hogy már mindent elmondjunk, az meg is tanította arra a horgolási mintára, amely annyira tetszett az asz- szonyságnak. Sajnos — mondta Karel úr — e napokban nem találtam meg annak a Pavelnek a elmét, akiről egy nagyon csinos fiatal nő csak annyit tudott, hogy valahol Libeňben lakik. Sok Pavel lakik ám minden 'utcában, lelkem, — mondottam neki, hát még egy egész városrészben. Máskor mindig kérdezze meg, milyen Pavel, hogy hívják, és legalább a címét is kérje el, — fűztem hozzá őszinte részvéttel, — mesélte Karel úr — mert hát láttam, hogy a nő nagyon búslakodik azután a bizonyos Pavel után. Ügy láttam, nagy bajban volt... Karel úr segít, régi elveszettnek hitt embereket kutat fel. Hirtelen haragú, ismeretlen helyen tartózkodó férjek címét halássza ki. Segít azoknak is. akik nyugdíjba készülnek és régi munkaadóik vagy munkatársaik címét keresik. T óitok tartó és diszkrét. De ha egyszer igazán elkezdene beszélni arról, hogy ki mindenkit kutatott már fel, ki hogyan változtotta meg 1939- ben, vagy 1945-ben a nemzetiségét, a nevét, akkor se vége, se hossza nem volna a beszédnek. Karel úr nevét nem tudom. De elég, ha ügyes-bajos ügyekben erre a címre írnak: Ústrední evidence, Praha, Celetná ulice. — De ne felejtsék el a 4 koronás okmánybélyeget csatolni, — mondta búcsúzóul. MICHAL MARTA Szervusz suli (Befejezés az 1. oldalról) Éva: Én a Párkányi Kilencéves Alapfokú Iskolából jöttem ide. Szeretnék lépést tartani osztálytársaimmal és remélem, fogom bírni majd a fokozottabb tanulási iramot is. Zoltán: Ez az én iskolám és úgyszólván otthon vagyok itt. Remélem, sikerül majd olyan „sebességgel“ száguldanom, mint amilyenre tanítóim „kapcsolnak“. Hová szeretnétek menni az iskola befejezése után? Éva: A Testnevelési Főiskolára. Zoltán: Ha sikerülne bejutnom az Orvosi Fakultásra... Mit szólnátok ahhoz, ha már holnap kezetekbe adnák a diplomát? Éva: Jó lenne. Zoltán: Annak csak örülnék. Ebből csak arra a következtetésre jutok, hogy „napnyugta“ előtt szeretnétek megszabadulni a diákévektől. Nem szerettek tanulni? Éva: Melyik diák szeret tanulni? Szívesebben sportolok, mint tanulok. Zoltán: Az ajánlat nagyon csábító volt annak ellenére, hogy szívesen tanulok... Pedig higgyétek el, Éva és Zoltán, egy kicsit szomorú érzés már nem a diákok nagy családjához tartozni. Nem jő felnőttnek lenni. Ezt éreztem szeptember elsején. Életemben először nem szorongtam az iskola előtt, nem volt beiratkozás és nem volt sóhajtozás: Jó lenne még egy hónap szünidő! Egy boldog pillanattal I kevesebb ... Pedig, de sokszor ránkférne még tanítóink feddő szava! ZÁCSEK ERZSÉBET I új ifjúsága Vajon sikerül? A komáromi járási építkezést vállalat (OSP) már az év első napjaiban hirt adott magáról. — Bádogosmunkát, vízvezeték' és központi fűtés szerelését...— vállaljuk — közölte az üzem vezetősége a halyi nemzeti bizottságokon keresztül a járás lakosságával. Mondanunk sem kell, hogy dicséretre méltó ötlet volt ez az építkezési vállalat részéről. Az ilyen munkát igénylő időt és pénzt takaríthat meg így, sőt még a megszokott bosszankodástől is mentesül. Legalábbis ezt sejttette a vállalat ajánlata. És hogy az érdeklődők komolyan vették ezt a kezdeményezést, mi sem bizonyítja jobban, mint a füssiek esete. Pedig nem is akármilyen munkáról volt itt szó. Hetvenkét gyermek második otthonáról, az iskoláról, amely valószínűleg még a műit század végén épülhetett. Énnek az iskolának az átépítését vállalta a járási építkezési vállalat közösen a Május 9. üzem nemesócsai ki- rendeltségével. Az egyezség még január első hetében létrejött a két üzem és a község, illetve az iskola vezetősége között, mely szerint az első negyedév végéig, azaz március 31-ig elkészül az iskola. Azóta persze már sok idő eltelt. Elmúlt a jél, a tavaszt nyár követte, és bármennyire is tűzzön még a nap, a kuko- •rica szára is már szárazon zizeg a füssi határban. Fecskét is már csak itt-ott látni a villanyhálózat drótjain. Visszavonhatatlanul az őszbe megyünk, szeptember derekán járunk és a 72 füssi gyerek még mindig nem örülhet a tágas, napos tantermeknek, a fényesen csiszolt parkettnak, amely ugyan a Május 9. üzem dolgozóit dicséri, de munkájukat ők sem fejezhetik be a komáromi építkezési vállalat késlekedése miatt. A Május 9. üzem dolgozóinak háromszor kellett megszakítaniuk munkájukat a testvérvál- lalat „jóvoltából". A festőcsoport pedig önként szabadságoltatta magát, ők sem folytathatták munkájukat a vízveze- tékszerelök lemaradása miatt. Pedig ők is találtak volna alkalmasabb időt a szabadságra a téli hónapokban, amikor a munka sem sürgős, s a pihenés is igazi pihenés lehat. De Kulcsár Vince iskolaigazgató számára sem jelenthet mást szeptember 4-e, mint más kollégája számára. A tanévet el kellett kezdeni. Hogy ez mit jelent számára, könnyű elképzelni. Szükségmegoldást. Két osztály a befejezetlen épületben, a harmadik osztály pedig a helyi szlovák iskolában kapott ideiglenes otthont. Így természetesen két műszakban folyik a tanítás és az elmúlt iskolaévben bevált félszakosított tanítást sem tökéletesíthetik tovább. Igaz, hogy mindezt a járási építkezési vállalat vezetői nem érzik. Talán ők már túl vannak azon a koron, hogy megértsék a kisdiák és pedagógusok problémáit. Lehetséges, ellenben a munkakörükből rájuk háruló kötelességek alól mégsem vonhatják ki magukat. Jelenleg a fűtőtestek hiánya hátráltatja a Május 9. üzem dolgozóinak munkáját. Radiátorok hiányában így testetlenül meredeznek a csupasz falak- Október elejére ugyan ígéretet tett a vállalat a munkálatok befejezésére. De elég lesz-e a néhány hét arra, amire időből január óta nem futotta. Pedig a nagy melegek ellenére sem bízhatjuk magunkat az időjárás szeszélyeire. És az öreg, régivágású vaskályhákét a füssi iskolában sem szeretnék újból elővenni. Sárkány Arpád
