Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-09-12 / 37. szám

1 Megkezdődött a tanítás Ä muzslai alapiskola folyosóin nyüzsögnek a diákok. Keresik a tantermeket, ahol megkezdik az új tanévet. Melyik padban ülnek majd, és ki mellett, erről Is dönteniük kell. Zsibongva beszélnek erről. Az iskolaudvaron csoportokba verődve tárgyalják az elmúlt vakáció eseményeit. De szép is volt a nyár! Sokat fürödhetiek a tóban és a Dunában, mert meleg idők jártak. A kánikula napjai ma már csak emlékként élnek bennük. Van. aki arról beszél, hogyan érezte magát Esztergomban és Budapesten. A pionírok egy része Bratislavában töl­tött néhány hetet a nyári szünidő alatt. Nos beszámolnak róla pajtásaiknak, hányas villamosra szálltak, amikor eltévedtek. Egyszerre feszült figyelem támad, jön Mészáros Imre, az iskolaigazgató. Messziről üdvözli a gyerekeket, ők visszaköszönnek. Villanycsengő szól, megkezdődött a tanév. Szeptember 1-én miről beszélgethaíek egy pedagógussal? Mi jut eszünkbe »záz és száz tanuló láttán, amint ünneplőben, még iskolatáska nélkül vonulnak a tantermekbe. A hullásra ítélt levelek meg sem zizzennek a fákon, mert szellő sem fújdogál. De az idő mégsem áll. Valamikor mi is diákok voltunk, és ezen a nagy napon valamennyien vonultunk. Talán ez jut eszükbe a taní­tóknak is, mikor a katedrára lépnek tanítványaik elé. Csicsai Alajos igazgatóhelyettes, biológiai szakos tanító cigarettával kínál. Kétszer kialszik a gyufa a kezében, amíg sikerül tüzet fogni. Mit álmodott ma éjjel ? — kérdeztem tőle. — Jó alvó vagyok, így hát semmiről sem álmodtam. Viszont valóság, — és ez a tantestület legnagyobb öröme —, hogy az idén végzett tanítványaink kitűnően helyezkedtek el. Minden végzősünk oda került, ahová megálmodta. Ök voltak a mi álmodozóink, jövőbe látóink és jó tanulóink. így írja le az űjságban: úgy sikerült nekik az elhelyezkedés, mint vágyálmukban. A felsőbb tanügyi hatóságok megdicsérték a tantestületet a tanulók helyt­állásáért. Csicsatka Jolán szlovák-szakos tanító, Mészáros Imre matematikus — és fizikaszakos, meg a magyar nyelv és a biológia oktatója elegendő biztosíték arra, hogy a tanulók elhelyezkedési vágyaimé teljesüljön. A tantestület sokat gyűlésezett. vitatkozott arról, mit kell tenni, hogy színvonalas legyen a muzslai alapiskola. Hosszú megfontolások után rájöttek a lényegre: Először korszerű nevelést kell alkalmazniuk, mert a nevelés legalább olyan fontos, mint az oktatás. Másodszor: az anyanyelv, és a szlovák nyelv tanítá­sának is színvonalasnak kell lenni*. A matematika, fizika, kémia és biológie tanításától függ főleg a tanulók tárgyi tudása. A felvételi vizsgákon más isko­lákban csak akkor lesznek versenyképesek, ha ebből a négy tantírgyből helyt állnak. Ez a muzslai tantestület titka, ha egyáltalán titoknak nevezhető. Az iskola igazgatója mondja: — Nincs olyan iskola, ahol számtanbői, az anyanyelvből vagy szlovákból ne lenne felvételi vizsga. Nincs olyan diákunk, akit matematikából jól fel ne ké­szítenénk. Minden tanulónkat annyira felkészítünk szlovák nyelvből is, hogy a szlovák tannyelvű műszaki középiskolákon kitűnően megállják helyüket. Ez Csicsatka Jolán érdeme. — És Mészáros Imréé is, a matematika szakosunké, — aki nem akarja ma­gát dicsérni. — Ezt már Csicsai Alajos mondja. Az egyik emeleti tanteremből a Caőkapályára látunk. Kertszerű térség a Csókapálya, és nemsokára falatozót építenek majd ide, hogy a tanulóknak. legyen hol tízórait vásárolniuk. Az EFSZ nagy Mlcsurin-kertet biztosított az iskola számára. A Felső-tőből veszik az öntöző vizet. A tanulók vakáció alatt is felváltva dolgoztak a Micsu­rin kertben, ápolták a növényeket, öntözték és gondozták a veteményeket. A kertből idén 6000 korona jövedelmet biztosítottak az iskola számára. Majd döntenek róla, mire fordítsák az összeget. Mit érez akkor egy tenitő, ha szeptember 1-én először lép be az iskolába? Azt, hogy végre odahaza van, A tanítványai között. Családdá vált az iskola. Közös problémák és örömök adódnak. Ilyen család nélkül az igazi pedagógus nem létezhet. Iparkodó falu népe nagyon ügyes fiai a tantermekbe özönlöttek. Kicsit büsz­kék és nagyon bátrak, mint szüleik, akik odahaza maradtak. Tekintélye csak annak az embernek van, aki nyújt a számukra valamit. Ez is a tantestület érdeme. Az iskola igazgatója sikeres jó munkát kíván a diákoknak az új tanév kez­detén. Bagota István Foto: Tóthpál Gyula D'ákturisták dunai randevúja Csak tavaly készült el teljesen a bratislavai Bemolák utcai főiskolai internátus, amely a legkorszerűbb diák­szállók egyike. Jellegzetessége, hogy külön épületben szép, nagy uszodával is rendelkezik. Az internátusbán a Műegyetem építészeti karának kb. 1000 hallgatója és vagy 900 fakultásbeli főiskolás talált szállásra. — MiutSn szállodánk kevés, — mondotta nekünk Štefan Vychovalý, az internátus vezetője — két hónapig nem hagy­hattuk üresen internátusunk szobáit. Ezért ebben az idényben ismét szerződést kötöttünk a prágai CKM-mel (Ifjúsági Uta­zási Iroda), amelynek 350 férőhelyet biztosítottunk. Rend­szerint Bratislaván keresztül utazó diák-turistacsoportokat szállásolunk el, előre tervezett társasutazások résztvevőit, a 250 férőhelyes „diákszállodában“ pedig egyéni turistSk. diákok nyernek jutányos áron elhelyezést. A szobák 3—4 ágyasak, korszerű berendezéssel, zuhanyozókkal stb. A portásfülkében Bley mérnök, a diákszálloda megbízottja tárgyal az ügyfelekkel. Egy fiatal leipzigi matematika tanár­ral és két svájci építészmérnökkel elegyedem beszédbe. Két nappal ezelőtt érkeztek a Magas Tátrából gépkocsival és foly­tatják útjukat Csehország felé. Számos külföldi fordul meg az idényszállodában. A ven­dégkönyvben sokan nyilatkoznak elismeréssel a személyzetről és a szállő kényelméről. Eddig már vagy 9000 vendég járt itt. Megkérdeztünk több szovjet, kelet- és nyugatnémet, len­gyel, bolgár, magyar és dél-amerikai vendéget. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy jói érezték magukat hazánkban, amihez hozzájárult a kellemes idényszälló és az udvarias személy­zet is. A társasutazások résztvevőinek műsort is biztosíta­nak. Egyrészt megszervezik a városnézést, a dunai sétahajó­zást. Azonkívül az épületben csütörtökön, szombaton és va­sárnap zenés, tánccal egybekötött teaestet rendeznek, ame­lyen az Ifjú Gárda internátusának „Black and White“ zene­kara játszik. Egy 103 főnyi magyar csoport vezetőjével és diákjaival is beszélgettem csehszlovákiai kirándulásokról. Magyarország minden területéről a legkiválóbb diákok gyűltek össze ebben a csoportban, akik jutalomképpen kapták ezt a külföldi utat. Bejárták a Tátrát, Szlovákia sok kirándulóhelyét és Brati­slavában néhány napi tartózkodásuk alatt tervbe vették, hogy, megtekintik a dévényi várat és annak vadregényes környé­két. Varnak még arra az alkalomra is, hogy eljuthassanak Prágába, mert sokat hallottak és olvastak gyönyörű műem­lékeiről. Grek Imre Foto: ,E. Pavlacka S okszor előfordul, hogy emlékezetünkben felbuk­kan egy régi arc, egy volt osztálytársunk, vagy volt munkatársunk képe. Vajon hol élhet most? Hová került? Utoljára talán katonáéknál vol­tunk együtt. Még a címe is megvan, levelet is írtunk neki, de visszajött: Címzett ismeret­len. Hol lehetne megtudni a címét? Milyen érdekes lenne újból felvenni vele a kapcso­latot. Lehet, hogy édesapánk nyug­díjba vonul. S most összegyűj­ti a szükséges iratokat. Régi munkaadói után kutat. A cégek, ahol dolgozott, mind megszűn­tek. De eszünkbe jutnak a munkatársai, akik tanúskod­hatnának. Előkerül még valami régi noteszből a címük is. De a levelek visszajöttek. Nem tudni, hová költöztek. Végleg elvesztek volna a barátaink, jő ismerőseink, akikkel talán éve­ket töltöttünk együtt, csak azért, mert lakást változtattak? Hogy is állunk a lakosság nyilvántartásával? 1914 óta minden járási székhelynek megvolt a maga nyilvántartása. Az 1949—59-es években az ország lakosságának nyilván­tartását Prágába, a Celetná utcába helyezték át. — Sok szomorú, de sok ér­dekes emberi sorsról tanúsko­KAREL HR mindent tud dik ez a „kartoték" — mondta Karel úr. amikor a „Központi Nyilvántartási Hivatalt" felke­restük. Karel úr. mert mindenki csak így hívja, igen készségesen felel kérdéseinkre. Beszédes ember, de szigorúan titoktartó. Mert hiszen az ábécé-sorrend­ben elrendezett nyilvántartási lapok sok titkot őriznek. Nagy­szerű az emlékezőtehetsége. Amikor átveszi a 4 koronás okmánybélyeggel ellátott kér­vényt, amelyen a keresett sze­mély utolsó ismert címét tün­tetik: tel, már mindig sokat- mondóan mosolyog. Néha pil­lanatok alatt már hozza is a kért címet, de néha órákig el­tart, amíg előkerül azokból a helyiségekből, ahová „ide­gennek tilos a bemenet". Karel űr mint egy titkos detektív pontosan nyomon követi a ke­resett egyének címeit és csak akkor szomorú, ha azt kell kö­zölnie, hogy a keresett jóbarát vagy rokon már eltávozott az élők világából. Karel úr szeret elmerengni a múlton s ha az ablakocská­nál nem állnak túl sokan — ami ritkán fordul elő — akkor szívesen elmondja, hogy milyen híres és hírhedt emberek ren­dőri bejelentőlapját is őrzi. Megvan például ; Heydrich, a fasiszta német „birodalmi helytartó" sajátkezűleg aláírt rendőri bejelentőlapja is. De azt is elmondja, hogy hol la­kott Prágában Eichmann, a né­met koncentrációs táborok ré­me. k aréi urat állandóan zak­latják munkatársai, mert ’ö valóban mindent tud és a segítségére várnak. Ezért hosszabb szünetek álltak be beszélgetésünkben is. De Karel úr mindig megtalálja a beszél­getés fonalát, közben telefonon közli azt is, hogy csakis írás­ban nyújtanak felvilágosítást. Majd rátér arra, hogy milyen nehéz megtalálni a sok Novák, Dvoŕák, Havlíček stb. nevű egyéneket. Nehéz megállapíta­ni, hogy melyik Alois Novák címét kérik. Azét-e, akinek anyját Amáliának, vagy Eulá- liának vagy Emíliának hívták. Karel úr már megtalálta a címét annak a Novéknénak is, akit csak azért keresett egy asszonyság, mert egyszer a Károly téri parkban mellette ült. Szerencsére elmesélte, hogy a fia a Sokolovská utcá­ban lakik. Ennek nyomán ta­lálta meg Karel úr Novákné címét, és hogy már mindent elmondjunk, az meg is taní­totta arra a horgolási mintára, amely annyira tetszett az asz- szonyságnak. Sajnos — mondta Karel úr — e napokban nem találtam meg annak a Pavelnek a elmét, akiről egy nagyon csinos fiatal nő csak annyit tudott, hogy valahol Libeňben lakik. Sok Pavel lakik ám minden 'utcában, lelkem, — mondottam neki, hát még egy egész város­részben. Máskor mindig kér­dezze meg, milyen Pavel, hogy hívják, és legalább a címét is kérje el, — fűztem hozzá őszinte részvéttel, — mesélte Karel úr — mert hát láttam, hogy a nő nagyon búslakodik azután a bizonyos Pavel után. Ügy láttam, nagy bajban volt... Karel úr segít, régi elve­szettnek hitt embereket kutat fel. Hirtelen haragú, ismeret­len helyen tartózkodó férjek címét halássza ki. Segít azok­nak is. akik nyugdíjba készül­nek és régi munkaadóik vagy munkatársaik címét keresik. T óitok tartó és diszkrét. De ha egyszer igazán elkez­dene beszélni arról, hogy ki mindenkit kutatott már fel, ki hogyan változtotta meg 1939- ben, vagy 1945-ben a nemzeti­ségét, a nevét, akkor se vége, se hossza nem volna a beszéd­nek. Karel úr nevét nem tudom. De elég, ha ügyes-bajos ügyek­ben erre a címre írnak: Ústred­ní evidence, Praha, Celetná ulice. — De ne felejtsék el a 4 koronás okmánybélyeget csa­tolni, — mondta búcsúzóul. MICHAL MARTA Szervusz suli (Befejezés az 1. oldalról) Éva: Én a Párkányi Kilencéves Alapfokú Iskolából jöttem ide. Szeretnék lépést tartani osztálytársaimmal és remélem, fogom bírni majd a fokozottabb tanulási iramot is. Zoltán: Ez az én iskolám és úgyszólván otthon vagyok itt. Remélem, sikerül majd olyan „sebességgel“ száguldanom, mint ami­lyenre tanítóim „kapcsolnak“. Hová szeretnétek menni az iskola befejezése után? Éva: A Testnevelési Főiskolára. Zoltán: Ha sikerülne bejutnom az Orvosi Fakultásra... Mit szólnátok ahhoz, ha már holnap keze­tekbe adnák a diplomát? Éva: Jó lenne. Zoltán: Annak csak örülnék. Ebből csak arra a következtetésre jutok, hogy „napnyugta“ előtt szeretnétek megsza­badulni a diákévektől. Nem szerettek tanulni? Éva: Melyik diák szeret tanulni? Szívesebben sportolok, mint tanulok. Zoltán: Az ajánlat nagyon csábító volt annak ellenére, hogy szívesen tanulok... Pedig higgyétek el, Éva és Zoltán, egy kicsit szomorú érzés már nem a diákok nagy család­jához tartozni. Nem jő felnőttnek lenni. Ezt éreztem szeptember elsején. Életemben elő­ször nem szorongtam az iskola előtt, nem volt beiratkozás és nem volt sóhajtozás: Jó lenne még egy hónap szünidő! Egy boldog pillanattal I kevesebb ... Pedig, de sokszor ránkférne még tanítóink feddő szava! ZÁCSEK ERZSÉBET I új ifjúsága Vajon sikerül? A komáromi járási építkezést vállalat (OSP) már az év első napjaiban hirt adott magáról. — Bádogosmunkát, vízvezeték' és központi fűtés szerelését...— vállaljuk — közölte az üzem vezetősége a halyi nemzeti bi­zottságokon keresztül a járás lakosságával. Mondanunk sem kell, hogy dicséretre méltó öt­let volt ez az építkezési vál­lalat részéről. Az ilyen munkát igénylő időt és pénzt takarít­hat meg így, sőt még a meg­szokott bosszankodástől is men­tesül. Legalábbis ezt sejttette a vállalat ajánlata. És hogy az érdeklődők ko­molyan vették ezt a kezdemé­nyezést, mi sem bizonyítja job­ban, mint a füssiek esete. Pe­dig nem is akármilyen munká­ról volt itt szó. Hetvenkét gyermek második otthonáról, az iskoláról, amely valószínűleg még a műit század végén épül­hetett. Énnek az iskolának az átépítését vállalta a járási építkezési vállalat közösen a Május 9. üzem nemesócsai ki- rendeltségével. Az egyezség még január első hetében létre­jött a két üzem és a község, illetve az iskola vezetősége kö­zött, mely szerint az első ne­gyedév végéig, azaz március 31-ig elkészül az iskola. Azóta persze már sok idő eltelt. Elmúlt a jél, a tavaszt nyár követte, és bármennyire is tűzzön még a nap, a kuko- •rica szára is már szárazon zi­zeg a füssi határban. Fecskét is már csak itt-ott látni a vil­lanyhálózat drótjain. Visszavon­hatatlanul az őszbe megyünk, szeptember derekán járunk és a 72 füssi gyerek még mindig nem örülhet a tágas, napos tantermeknek, a fényesen csi­szolt parkettnak, amely ugyan a Május 9. üzem dolgozóit di­cséri, de munkájukat ők sem fejezhetik be a komáromi épít­kezési vállalat késlekedése miatt. A Május 9. üzem dolgozóinak háromszor kellett megszakíta­niuk munkájukat a testvérvál- lalat „jóvoltából". A festőcso­port pedig önként szabadságol­tatta magát, ők sem folytat­hatták munkájukat a vízveze- tékszerelök lemaradása miatt. Pedig ők is találtak volna al­kalmasabb időt a szabadságra a téli hónapokban, amikor a munka sem sürgős, s a pi­henés is igazi pihenés lehat. De Kulcsár Vince iskolaigaz­gató számára sem jelenthet mást szeptember 4-e, mint más kollégája számára. A tanévet el kellett kezdeni. Hogy ez mit jelent számára, könnyű elkép­zelni. Szükségmegoldást. Két osztály a befejezetlen épület­ben, a harmadik osztály pedig a helyi szlovák iskolában ka­pott ideiglenes otthont. Így természetesen két műszakban folyik a tanítás és az elmúlt iskolaévben bevált félszakosított tanítást sem tökéletesíthetik tovább. Igaz, hogy mindezt a járási építkezési vállalat veze­tői nem érzik. Talán ők már túl vannak azon a koron, hogy megértsék a kisdiák és peda­gógusok problémáit. Lehetsé­ges, ellenben a munkakörükből rájuk háruló kötelességek alól mégsem vonhatják ki magukat. Jelenleg a fűtőtestek hiánya hátráltatja a Május 9. üzem dolgozóinak munkáját. Radiá­torok hiányában így testetle­nül meredeznek a csupasz fa­lak- Október elejére ugyan ígé­retet tett a vállalat a munká­latok befejezésére. De elég lesz-e a néhány hét arra, ami­re időből január óta nem fu­totta. Pedig a nagy melegek ellenére sem bízhatjuk magun­kat az időjárás szeszélyeire. És az öreg, régivágású vaskályhá­két a füssi iskolában sem sze­retnék újból elővenni. Sárkány Arpád

Next

/
Thumbnails
Contents