Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-01-24 / 4. szám

új ifjúság 3 Véleménye szerint mi a mechanizátor küldetése, Illetve mi lenne az? Az EFSZ mechanizátora — vélemények szerint — az elnök közvetlen alárendeltje. A mechanizátornak szakképzett és jó szervezőképességű egyénnek kell lennie. Felelős a géppark hasznos és gazdaságos kihasználásáért, a gépek elraktározásáért, azok töké-- letes megjavításáért, valamint a műszaki karbantartásokért. Mindennemű munkahe­lyen óvóintézkedéseket kell foganatosítani a biztonsági szabályok betartása érdeké­ben. Felelős az anyagi dolgok, az alkatrészek, valamint az új gépek időben való be­szerzéséért. A géppark keretein belül felelős a pénzügyi terv betartásáért és az el­végzett munkák díjazásáért. Továbbá figyelemmel kell kísérnie a gépek munkafolyamatát és azon újításokat al­kalmazni, ha a gazdaságosság és munkabiztonság úgy kívánja, végül ellenőrizni ösz- szes alárendeltje munkáját és velük legszorosabb kapcsolatban lenni. 2. Kivel kellene a mechanizátornak a legszorosabb kapcsolatott fenntartania és miért?, Mivel a géppark körül összpontosul mind a növénytermesztésnek, mind az állatte­nyésztésnek összes mozgató ereje, kell, hogy a mechanizátor az agronómus és az állat- tenyésztési brigádvezetővel úgyszólván egy emberként dolgozzanak. Közösen dolgoz­zák ki mind a mindennapi mind a távlati munkatervüket. Legyen szemük előtt az, ami mindenütt a legfontosabb; kis befektetéssel magasabb produkciót létrehozni és az ön­költséget pedig a minimálisra csökkenteni. Ezek a munkatervek viszont csak úgy va­lósulhatnak meg, ha a mechanizátor még külön együtt tud működni a műhely alkalma­zottjaival, főleg a műhely-vezetővel. Amelyik EFSZ-ben ez az együttműködés hiány­zik, ott a gazdaság helyes vérkeringése nem képzelhető el. 3. Hogyan kellene a gépparkot célszerűen kiépíteni? A géppark létrejöttéhez először is gépekre van szükség. A gépeknek pedig parko­ló helyre (garázsra) és az elhasználódás után javításra, vagyis műhelyre. Az új gépek vásárlása a gazdaság egyik alapvető tényezője. Hiszen óriási befekteté­sekről van szó, és főként a gépektől függ a munka folyamatossága és minősége. Vásá­roljunk inkább kevesebb gépet, de legyenek korszerűek vagyis gazdaságosak. Gon­dolkozzunk megfelelő tárolőhelyről, hisz nagyban befolyásolja a gépek élettartamát. Ami pedig a helyet illeti, szerintem nem szükséges a drága megmunkálógépek egész sora, hiszen generál-javításnál a traktorállomások mindenkor segítségünkre vannak és a kisüzemi generáljavítás nem is gazdaságos. A nagyobb javításokat hagyjuk a trak­torállomásokra. úgyis kevés a műhelyekben az univerzális szakember. 4. Mi nehezíti az ön munkáját és miért? Szövetkezetünk nem nagy terjedelmű, csak 517 ha szántóföldön gazdálkodunk. Ilyen kisebb szövetkezetben, bizony a mechanizátori funkció megsokszorosodik. Ez az a- lapvető hiba, mert a tulajdonképpeni hivatásra nem jut elegendő idő. Legnagyobb ne­hézséget a bevásárlás okozza. Rengeteg időt vesz igénybe a mechanizátori funkció ro­vására. Nincs a szövetkezetnek a traktorokon kívül semmi járműve, így aztán néha még traktor is nehezen jut erre a célra. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy így be­vásárlást végezni nagyon nehéz. Mindezek ellenére a géppark fokozatosan fejlődik és remélem, hogy a jövőben ezek a nehézségek majd megoldódnak -ny -d KAROL ŠMIDKE Antonín Novotný köztársasági Elnök Karol Šmidkének a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság Hőse megtisztelő kitüntetést adományozta születésének 70.- dik évfordulója alkalmából a Szlovák Nemzeti Felkelésben való értékes szervezéséért és részvételéért. A kitüntetést in memoriam adták át. A tudományos-műszaki forradalom közvetlen következménye a szak- képzettségre háruló egyre nagyobb követelmény az emberi tevékenység minden szakaszán. A társadalom a fejlődés olyan szakaszába jutott, a- mikor már a főiskolai végzettség sem elegendő további kiegészítő művelt­ség nélkül, s nem biztosít egész élet­re szóló szakképzettséget. A művelt­ség tehát egyre nagyobb mértékben permanens folyamatú jelleget kap, s az iskolarendszer is e követelmé­nyekhez igazodik. A társadalom által a szakemberek nevelésére fordított eszközök eddig soha nem tapasztalt méreteket öltenek, s ezzel kapcso­latban gyakran felvetődik a követ­kező kérdés: milyenek a főiskolát végzett szakemberekre fordított költségek, és hogy e költségek ho­gyan nyilvánulnak meg az ökonó­miai fejlődésben. E kérdésre felelni bonyolult prob­léma, főleg amikor arról van szó, hogy a műveltség milyen módon já­rul hozzá a társadalom ökonómiai po­tenciáljának fejlődéséhez. A FŐISKOLÁT VÉGZETT SZAKEMBE­REK NEVELÉSÉRE FORDÍTOTT összeget megközelítőleg J. Nowic- ky lengyel közgazdász módszereinek aplikálásával lehet kimutatni, ami szerint a munkaerő nevelésére for­dított költségek egészen a főiskolai végzettség eléréséig négy csoport­ból állnak: 1. Általános költségek, amit a 15 éves korig terjedő nevelésre és a- lapműveltségre fordítanak. Ez ösz- szegnek csupán egy része ered a ta­nuló szüleinek egyéni jövedelméből, másik része a társadalmi bevételek­ből származik. 2. A közvetlen kiadás közvetlenül kapcsolatban van a közép és főis­kolai tanulmányokkal, s az ebben az időszakban végbemenő neveléssel. E költség egy részét ismét' a tanuló szülei, a másik részét a társadalom fedezi. 3. A szakember nevelésére fordított folyamatos költség az államigazgatás­ra. a hadseregre, a társadalmi szer­vezetekre. stb. fordított kiadások egy részét képezik. 4. A passzív kiadások a társadal­mi termelés értékének ama része, amit a tanuló (a produktív kor eléré­se után) nem termelt meg, mivel­hogy a tanulás idején nem dolgozott. É költségek meghatározása ugyan nagyon bonyolult feladat; adathiány­ba ütközik, az átlagosított értékek­re támaszkodik, s sok esetben csu­pán találgatásokra, s így a kiszá- tott eredmények bizonyos mértékig csak megközelítőek. Az 1965-ös Sta­tisztikai Évkönyv adatainak ismerte­tése szerint a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaságban a főiskolát végzett munkaerő nevelésére fordított ösz- szeg körülbelül 393 000 korona; eb­ből az általános és közvetlen kia­dásokra körülbelül 229 000 korona jut. Ez összegből a család egyéni kiadása körülbelül 145 000 korona, a társadalomé körülbelül 84 000 koro­na. Ezenkívül a társadalmi alapok­ból fedezett állandó kiadásokra kö­rülbelül 24 000 koorna jut. A produk­tív időszak idején ki nem termelt értékek (passzív kiadás) körülbelül 140 000 korona. Ha tehát a társadal­mi alapokból származó minden kia­dást számításba veszünk (beleértve a passzív kiadásokat is), a főiskolát végzett dolgozó nevelése körülbelül 248 000 koronájába kerül a társada­lomnak. Magától értetődő, hogy az individuális értékek ettől az átlagtól különbözőek lesznek, a választott ta­nulmányi ágtól, a családi jövedelem­től stb. függően. A fentvázolt számok, habár csak megközelítőek is, bőségesen illuszt­rálják a kiadások ama hatalmas ter­jedelmét, a társadalmi kiadásokat, a- mit a kvalifikált szakértő nevelésé­re. művelődésére fordítanak. Próbáljunk tömören válaszolni a másik kérdésre. HOGYAN TÉRÜLNEK MEG A BE­FEKTETÉSEK? Ama kérdésre, hogy a műveltség milyen módon befolyásolja az öko­nómiai fejlődést, világszerte nagy figyelmet fordítanak. A nyugati köz- gazdasági irodalom a műveltségre fordított költséget, mint human in­vestment, az emberre fordított kia­dásokat — tüntetik fel. Effektivitá- sukkal sok jelentős közgazdász fog­lalkozik. A Közfinanciális Nemzetkö­' AZ EMBERRE ÉRDEMES KÖLTENI K ______________________________ 9 Mibe „kerül“ így főisko­lás? 9 A műveltségre fordí­tott költségek jól kifizetődő beruházások 9 Érdekes ta­pasztalatok a Szovjetunióból, az USA-ból és más államokból 9 A szakképzettségre fordított kiadások termelékeny jellegű­ek. zi Intézet tavalyi párizsi kongresszu­sa programja egy részét e kérdés megtárgyalására fordította, s a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaságban is behatóbban foglalkoznak e kérdés­sel. Az ilyen jellegű kiadások effekti- vltásának felülvizsgálására megtett lépéseinket az egyes emberi tevé­kenységnek a fizikai munkához va­ló kapcsolata egyöntetű meghatáro­zásai befolyásolták. A kiadásokat is analogikusán befolyásolták. Az isko­lázásra fordított eszközöket mint nem produktív jellegűt klasszifikál- ták, s a további felülvizsgálásokra összehasonlíthatatlanul kevesebb fi­gyelmet fordítottak, mint a másféle produktívnak jelzett kiadások elem­zésére. Azok az eredmények, ame­lyekre sok közgazdász a műveltség növekedése befolyásának a közgaz­dasági fejlődésre való hatásánál meg­figyeltek, világosan azt mutatják, hogy a művelődésre fordított költ­ségek szükségleti jellegét illetően a nézeteket korrigálni kell; és fordít­va, hogy e nézeteket, mint NAGY HASZNOT HAJTÓ BERUHÁ­ZÁST KELL KEZELNI. Az említett tavalyi párizsi kong­resszuson három, a nemzeti jövedel­met befolyásoló tényezőt határoztak meg: az anyagi, fizikai tőke növeke­dése, és a két felsorolt tényező jobb kihasználása. Ezt a három tényezőt általában mint reziduálist jelölik meg (változó), amely különféle összefüggő elemek következménye, mint például a műveltség, a tudo­mány, a kutatás, a szervezés, stb. El­mondhatjuk, hogy magának a mű­veltségnek ezek között a reziduális össztényezők között elsődleges helye van. A reziduális tényező megállapításá­ra nagy figyelmet fordítanak, habár az elvégzett számításokról, mint tu­dományosan pontos dologról, nem le­het beszélni. Az eredmények azon­ban mégis nagyon érdekesek. Sztru- milin szovjet akadémikus, neves köz­gazdász megvizsgálta az egyes ter­melési tényezők hatását a Szovjetu­nió nemzeti jövedelmének növekedé­sében az 1940-1960-as években. Ez alatt az Idő alatt a Szovjetunióban 33.5 milliárd rubelről 146,6 milliárd rubelre nőtt a nemzeti jövedelem, tehát 338 százalékkal. A termelő esz­közök anyagi térfogata ugyanebben az időszakban 212 százalékkal, a dolgo­zók száma pedig 36 százalékkal nö­vekedett. Sztrumilin akadémikus bo­nyolult számítások alapján arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy a reziduá­lis tényező 1960-ban a Szovjetunió nemzeti jövedelméhez 23 százalék­kal járult hozzá. A dolgozók szak- képzettségének növekedése tehát 23 százalékkal járult hozzá a Szovjetu­nió nemzeti jövedelmének növelé­séhez. A dolgozók szakképzettségé­nek növekedése tehát 337,7 milliárd rubel hasznot hozott a Szovjetunió népgazdaságának. Egyes hírforrások szerint ezt a növekedést a művelt­ségre fordított 10,3 milliárd rubel be­fektetés tette lehetővé. Hasonló eredményre jutottak az a- merikai közgazdászok is. Az ő szá­mításaik alapján az Amerikai Egye­sült Államok nemzeti jövedelméből, ami 1929-1957-ben 152 milliárd dol­lárt tett ki, a reziduális tényezőre 71 milliárd dollár jutott. A KÖZGAZDASÄGI SIKEREK ÉS BALSIKEREK TITKA. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni azokat a nézeteket is, a- melyek az anyagi téren jelentős kárt szenvedett államok háborúutáni vi­szonylagosan gyors újrafejlődési üte­mét azzal magyarázzák, hogy a há­borús katasztrófából megtudták menj teni az emberi értéket, mindeneke­lőtt a műszaki és szervezési tudó-; mány formájában. Ezt a tünetet gyakran feltüntették a Német Szövet­ségi Köztársaság „gazdasági csodád jának“ okaként. Több más országban, amelyeknek, hasonló a feltétele a közgazdasági fejlődés terén, a meg­lévő különbségek magyarázatát a műveltség fejlődéséhez való viszo­nyulás területén keresik. így például Japán 1960-ban önálló lett a rizsj termelésben, a háborúelőtti években a lakosság száma kevesebb volt, s mégis 1,9 milliárd tonna rizst impor­tált. Kína és India mezőgazdasága, tehát azoké az államoké, amelyek el­hanyagolták az „emberre való költe-' kezést“, ezt az eredményt nem érte el. Hasonló okokkal magyarázható a Mexikó, Uruguay és Argentína me­zőgazdasági termelésében meglévő különbség is. Mexikó a háború befe­jezése óta megkétszerezte mezőgaz­dasági termelést, míg Argentínában és Uruguayban a hozzáhasonlíthatat- lanul jobb termőföldeken sem tudtak ilyen eredményeket elérni. A gazadságilag kevésbé fejlett or-; szagok számára is nagy probléma a műveltség fejlesztése. A nagyon ala­csony nemzeti jövedelem és a mú- veltség terén lévő óriási szükséglet ezeket az országokat nehéz helyzet elé állítja. Eme elemzés eredményeinek tö-' mör felvázolása arra a végkövetkez-* tetésre jogosít fel, hogy a műveltség­re fordított eszközöknek n-’-'- Hoza-1 mú beruházási jellegük vart Ezért tehát a bármilyen formájú ivelt- ségre fordított költségeket nem lehet társadalmi megterhelésként értelmez­ni, sőt; ellenkezőleg, el kell ismerni azok egyöntetű termelő jellegét.(A)'

Next

/
Thumbnails
Contents