Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-08-01 / 31. szám
£ Meghalt Kassák Lajos Mindenki ismerőse vagyok és mégis mindenkinek idegen Keresd meg gyökereimet számláld meg ágaimat és a testvérem leszel SZOMBATON, 80 ÉVES KÚRÁBAN ELHUNYT KASSÁK LAJOS KOSSUTH-DtJAS KÖLTÖ, IRÖ ÉS FESTŐ, A XX. SZÁZADI AVANTGARDISTA IRÁNYZATOK LEGHATÁSOSABB MAGYAR PROPAGÁLÓJA. — Az elbeszélő Szabó Bélát akartuk bemutatni a legifjabb nemzedéknek — mondja többek között a kiadó a könyv füljegyzetében. Mi ezzel szemben inkább az ember Szabó Bélára lennénk kiváncsiak — életére, irodalmi indulására — annál is inkább, mert az iró Szabó Béta, úgy hisszük, ismert még a legifjabb generáció előtt is. Alig akad fiatal, aki ne olvasta volna a Marci, a csodakapus, című regényét vagy más könyvét. — Csak annyit mondhatok, hogy aki elolvassa a regényeimet, az képet alkothat magának az életemről. mert minden író valahol önmagát írja meg, tapasztalatait, élete anyagát. Otthon tízen voltunk testvérek. Nehéz körülmények között éltünk, mindegyikünk szakmát tanult, jómagam is a szabómesterséget. De ez nem elégített ki. Elégedetlen voltam magammal és környezetemmel s a könyvhöz menekültem. Sokat olvastam, tanultam, és így jutottam el az írásig. Ebben az időben sokat segített nekem Fábry Zoltán, aki állandóan figyelemmel kísérte próbálkozásaimat. Ő mondotta egyszer, hogy az Író csak az igazat írhatja. Én igyekeztem mindenben igazodni ehhez, hogy mennyire sikerült, olvasóiig a megmondhatói. — A válogatásban található Béla bácsi egyik nagysikerű regénye is: A mennyasszony. Milyen körülmények között született meg ez a regény és milyen meggondolások alapján vette fel a kötetbe? — Aki figyelmesen elolvassa az Évek sodrában című könyvemet, az észre veszi, hogy egyfajta szálak szövik át az egyfajta anyagot. A szegénységet a boldogságakarás — nem a boldogulni akarás — színes szálai szövik át. Mindenkinek jogában áll boldognak lenni ezen a földön, ezért a vágy igazságérzettel párosul. És mert ez a vágy a szegénység nyomasztó légkörében nő, tör , fel és ugyanakkor mély gyökeret ereszt, az igazságérzet hőfoka magasabb és izzóbb, a harc viharosabb, fájdalmasabb és végkifejlődése tragikusába mint mondjuk, ha valaki rendezettebb körülmények között akar boldogulni. Itt lehetnek az emberek támpontjai, egérutai, menekülési lehetőségei, de amott, a túloldalon, a szegénységben, magányos marad törekvéseiben, részvétlenség és irgalmatlanság közepette vergődik, végül a kizsákmányoló hatalom zsákutcájába kerül. Minden szál, ami az emberekhez fűzi elszakad és bekövetkezik az, amit ma elidegenedésnek nevesnek. Ebből a kegyetlen harcból tantaluszi kínokból ered A mennyasz- szony története és a többi elbeszélés cselekménye is. Hogy az olvasónak némi fogalma legyen arról, hogyan kelt életre A mennyasszony hősnője, akit nem ismertem, és mégis száz meg száz keserves leányarc fájdalmas szem- villanásában láttam sorsát felizza- ni, megpróbálom néhány példával megmagyarázni, szemléltetővé tenni. Íme egy kép: nyár van, ülök a folyóparton, füzfabokrok hajolnak a folyó fölé, langyos szellők fodrozzák a vizet, engem áhitat fog el, színek kábítanak, a távoli párás hegyeket, dombokat nézem, nyugodtnak és tisztának érzem az életemet, mintha minden gondom, sérelmem feloldódott volna a fényben. Ezek azok aí pillanatok, amikor az ember megérti, miért van szeme, a gondolat távlatot kap, eszmévé mélyül és az alkotás lehetőségei kitárulnak előtte. Ilyen pillanatban vettem észre egy szegény, kopottas öltözetű lányt, amint a vasúti töltésen lassan bicegett. Messziről láttam, fehér ruha volt rajta, haja szőkén, aranyosan fénylett, fent szikrázó kék volt az ég, lent gyönyörű zöld a föld és ő mégis a szegényekre és elhagyatottakra jellemző magányossággal és árvasággal bicegett. Ennyit láttam és a szivem összeszorult, úgy éreztem, hogy valami nincs itt rendjén, valaki súlyos hibát követett el és nekem mindent meg kell tennem, ami erőm-1 bői telik, hogy ennek az árva teremtésnek elégtételt szerezzek. Ekkor kezdődött! Aztán hetek, vagy hónapok múlva városunkban feltűEnnyi a józanul kegyetlen hír, amely a magyar irodalom hatalmas mesterének halálát röpítette a világba. A mesterét, akinek csaknem hat évtizedes irodalmi, kulturális valamint közéleti tevékenysége a XX. századi magyar irodalom legtöbb alkotóját érintette, inspirálta — vonzotta vagy taszította. Alig egy hónapja még Érsekújvárba vártuk, abba a városkába, ahol született, ahonnan világot hódító útjára indult. Abba a városkába, ahol először ismerkedett a munkássorssal, amelynek végül é- nekesévé, igaz krónikásává szegődött, amelyre egy életet áldozott. Érsekújvárba vártuk; felesége hozta a hírt — beteg. S aki mindenben félelmetesen következetes volt, most sem állt meg csak a betegségnél — meghalt; űrt. rádöbbentő, felhívó, kiáltó, többé semmivel sem pótolható űrt hagyva maga után.-0Kassák Lajos 1887. március 21-én született Érsekújvárott. Apja gyógyszertári laboráns, anyja mosónő. Tizenkét éves, amikor otthagyja a gimnáziumot és elszegődik lakatosinasnak. Felszabadulása után néhány hónapig Győrött lakatossegéd, majd Budapestre megy, s rövidebb-hosszább ideig Angyalföld különböző gyáraibán dolgozik. Itt ismerkedik meg a munkásmozgalommal, részt vesz több sztrájkban és tüntetésben, s ezekben az években ismerkedik meg az irodalommal is. 1909-ben „világcsavargásra“ indul; félig-med- dig gyalogosan bejárja Ausztriát, Németországot, Belgiumot s eljut Párizsig. Hazatérése után tudatosan választja az Írói hivatást életcélul. Első írásai 1908-1909-ben látnak napvilágot. Tagja lesz a Szociáldemokrata Pártnak, és rendszeresen részt vesz a párt megmozdulásaiban, de 1913- ban egy anarchista csoportosuláshoz csatlakozik. 1915 ő- szén megindítja A TETT című antimilitarista irodalmi folyóiratot, melyet betiltása után MA címen szerkeszt tovább. Az 1918-as polgári demokratikus forradalomban a Vörösmarty Akadémia tagjául választja. A Tanácsköztársaság idején tagja az írói direktóriumnak és az írók szakszervezete vezetőségének, s a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozik. A Tanácsköztársaság leverése u- tán Bécsbe emigrál, ahol tovább szerkeszti a MA című folyóiratát. Innen csak 1927- ben tér haza. 1928-ban megindítja a MUNKA című művészeti folyóiratát, mely 1939- ig rendszeresen megjelenik. A felszabadulás után a Művészeti Tanács folyóirata, az ALKOTÁS szerkesztője, majd a rövid életű KOŔTÄRS-at szerkeszti. 1965-ben KOS- SUTH-DÍJJAL tüntették ki. Utolsó pillanatig dolgozott. Mint ahogy naplójának egyik helyén is mondja: „... nem bírom a henyélést, nem értek a társasági üres csevegéshez, újból és újból az íráshoz menekülök.“ Irt, írt és festett mindig a tökéletesre, a tökéletes megfogalmazásra törekedve. Születésének 60. évfordulóján Juhász Ferenc így írt köszöntőjében: .Ünneplem azt az embert, aki több mint hat évtizedes költői és művészi munkássága alatt tántoritha- tatianui hitt művészete igazában, mert nagyon nagy erő ez, aki volt és maradt az új művészet fáradhatatlan zászlóvivője és kőművese, rokona A- polliaire-nek, Cendrars-nak, Max Jacobnak, összefoglalója és átérzője a század minden új művészi törekvésének, a- mely őszintébb, nyersebb és pontosabb akart lenni a XIX. századinál, s aki végül is a maga fáradhatatlan kőművesmunkájával megépítette a magyar avantgarda, a lírai forradalom és emberség széles-a- lapzatú őstörvény-csontozatú modern Bábei-tornyát, amely ugyan még nincs betetőzve, de amely fölnyúlik a csillagokig.“ S íme, a halál röviddel az idézett sorok megjelenése után, felrakta a tetőt, a koronát a kassáki műre. Az értett és sokszor félreértett, az elfogadott de többször elutasított kassáki mű íme teljes. A műpalota kiterüi, kitárulkozik hívei és bírálói előtt — tessék belépni, s nekünk nem marad más hátra minthogy reméljünk; avatott kezek nyúlnak a- zokhoz a bizonyos gyökerekhez, értők számlálják meg a gyönyörű ránkhagyott ágakat, s arra a magaslatra emelik a- mely Kassákot már régesrég megilleti a magyar irodalomban. SZOMBATON, 1967. JÚLIUS 22-ÉN 80 ÉVES KORÄBAN EL- HŰNYT KASSÄK LAJOS, SZÁLLT A KEGYETLEN HlR, S A MEGDÖBBENÉST. A GYÁSZT NEM OLDJ Ä K AZ ÉLET TÖRVÉNYEI, TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI SEM. SZOMBATON HALT MEG; SZOMBATON, AMELYRŐL HASONLÓ ClMÜ VERSÉBEN ÍGY IRT; összekulcsolt kezeim ölemben pihennek Este van. A város sötét bársonyba öltözött. A csönd mélysége áthatolhatatlan. Ez az óra az én órám. Dolgaimat elvégeztem s előttem a boros pohár amit ha kiürítek szerényebb és puhább leszek gyötrelmes gondok gyarló félelmek nélkül. KASSÄK LAJOS MEGHALT; DE MÜVEI RÉVÉN ITT MARAD KÖZÖTTÜNK ÉS MINDEN IRODALOM-SZERETŐ KÖZÖTT, IDŐTLEN IDŐKIG HIRDETVE A HARCOT, AZ EMBERI TISZTASÁGOT, EMBERSÉGET. TÖTH ELEMÉR Négyszemközt Szabó Bélával ÉVEK SODRÁBAN kötete ürügyén nik egy vézna, szőke teremtés, rendkívül gyönge és sovány, mégis naponta húsz és harminc vödör folyóvizet cipel a házakba nagymosásokhoz. A lány gyakran megpihen, liheg, alig bírja a terhet, de ha a keresetre gondol, újra megindul nehéz vödreivel. Egy fényképész kirakata előtt azonban tovább időzik, ámulva nézi annak a csinos fiatalembernek a fényképét, aki az üveg mögül gondtalanul mosolyog rá. Amikor beköszöntött a tél. és a fényképész kirakatát jégvirágok lepték be, a lény gyakran rálehelt az üvegre, hogy lássa a kedves, mosolygó arcot. Egy reggel a fényképész kirakatát bezúzva találják és a mosolygó arcképnek nyoma vész. A rendőrség keres, kutat, de a tettesre nem tud ráakadni. Nekem azonban erős a gyanúm, hogy csak ez a vézna, árva teremtél tehette; aki4 vei az égvilágon senki sem törődik. Azóta, ha találkoztunk, én rámosolyogtam, mintha cinkosa volnék, de 6 riadtan kapkodott a vedrei után és menekült előlem, mint egy üldözött kis őz. Nehéz élete, riadt magányossága és más hasonló védtelen lányok, cselédek sorsa késztetett és kényszeritett arra, hogy megírjam a kiszolgáltatottak szerelmét. így született meg A mennyasszony. E regénynél kellemes meglepetés ért, mert a nyomdászok, akik regényemet szedték, elsőként gratuláltak, hogy érdemes volt ezt a szerelmet megírnom. — Teljesnek érzi a képet, amit ez a kötet az önről, az ön munkásságáról nyújt az olvasónak? — Nem érzem teljesnek, de teljes akkor sem volna, ha kiadnák összes regényemet, mert hiányoznának azok a művek, amelyeket meg akartam és amelyeket még meg szeretnék írni. — A válogatásban különösen így, hogy közel negyvenéves Írói múltat reprezentál, talán jő lett volna, ha egy komoly (rőt elemző tanulmány la helyet kap. Erről ml az ön véleménye? — Jő lett volna, szó sincs róla, de a helyzet az, hogy kritikusaimnak nincs idejük foglalkozni az élő irodalommal, annyira el vannak foglalva a régi csehszlovákiai magyar irodalom felelevenítésével. Van egy német bölcs mondás, amely így hangzik: „Stirb und werde“, amit magyarul talán igy lehetne lefordítani: „Halj meg, hogy létezz“. És talán nekem is követnem kellene a bölcs tanácsot, hogy munkásságomról megszülessen egy értékes tanulmány, de ehhez semmi kedvem, inkább megelégszem e mulasztással. — Nemegyszer hallottam már magam is, Béla bácsi, a féltés hangján beszélni prózairodalmunkról, prózairodalmunk utánpótlásáról. ön szerint mi az oka, hogy évek óta alig jelentkeznek új tehetségek a prózában? — Amint az imént mondottam, az szorosan összefügg ezzel a kérdéssel is. A próza tulajdonképpen a szépirodalom legnehezebb műfaja. Ezzel nem akarom a költészetet lebecsülni, mert magam is költőnek indultam, ezenkívül a próza költészet nélkül fabatkát sem ér, hanem azt akarom mondani, hogy a próza állandó szívósságot és távlati kitartást követel az írótól. Talán úgy is mondhatnám, hogy a költőknél nagyobb pihenők vannak, mint a prózairóknál. De ha ezt a szívósságot közöny fogadja, ha senki sincs, aki ápolja, aki érdeklődést tanúsítana iránta, aki irányítaná, aki reményekkel táplálná, aki szeretettel fogadná, akkor ez a szívós törekvés ellankad és idővel sértődöttségbe, majd közönybe zuhan. Megjegyzem, hogy ez a kérdés Fábryt is aggasztja. — Béla bácsi, miben látja irodalmunk, irodalmi fejlődésünk lehetőségeit, távlatait? — Abban, hogy a cseh és szlovák irodalom legyen segítségünkre fejlődésünkben, kisérje figyelemmel munkánkat és ha akad egy mű, amely arra érdemes, fordítsák le. Természetesen a magyarországi irodalom is sokat segíthet fejlődésünkben. De a legtöbbet mi irők és kritikusok tehetünk fejlődésünk, növekedésünk érdekében. — Milyen kérdésre válaszolna, Béla bácsi, a legszívesebben? — Szívesebben kérdeznék. — Olvasóink a közeljövőben milyen könyvének örülhetnek? — Jövőre jelenik meg új regényem, amely egy forradalmár életét, fejlődését követi nyomon. A elmét még nem tudom. De annyit elárulhatok, hogy mint minden író, én is ezt a müvemet tartom a legjobbnak, és merem remélni, hogy valóban örömet is szerzek vele az olvasónak. Különben azt hiszem, ez minden Író vágya, célja, törekvése. Beszélgetett: - tó ♦ Szabó Béla, Évek sodrában című kötete kapható könyves- boltjainkban. Ára: 16.50 Kčs Ls: lerkesz •• tő L. üzen A K. G. diáklány; írja meg címét! Küldjön újabb verseket. A S. R. Csúz: A „gondolatmenetet“ nem tudjuk közölni. A „Ábránd": Versei e- gyelőre csak közhelyek, szavak; hiányzik belőlük a mélység, a költői izzás. Az eredeti látás és láttatás. Állításunk igazolására talán idézzünk: /Száz akadály lesz utadba, / Ha bátor vagy át mész rajta. /Hosz- szú az út de megjárom, / A sors akarta hát nem bánom./ stb. Mi sem bánjuk, de figyelmeztetni szeretnénk, hogy sokat kell tanulnia, olvasnia. A ..Egy könnycsepp az arcon“: „Nem akarok költő lenni; dehogyis. Nincsenek ilyen vágyaim.“ — írja levelében. Nem értjük a- zonban, hogy minek küldött akkor szerkesztőségünkbe verseket, ha költő nem a- kar lenni! Versei különben kezdetleges naivitások, e- rősen érződik rajtuk az él- ménytelenség. Tanulnia kell, s főleg sokat olvasnia. A T. F. katona; Sajnáljuk, de az ön kedvéért sem teszünk kivételt. Verse nyelvileg, gondolatilag szürke. Rengeteget kellene tanulnia ahhoz, hogy élményeit pontosabban, tisztábban tudja visszaadni. A verselésről lebeszéljük, a tanulásról azonban nem! i A „Az élet szép II“: örülünk, hogy alkalmat adtttt az alaposabb megismerésre. Verseiben még nagyon sok a naiv, úgy is mondhatnők gíccses kép, sor, gondolat stb. Ezeknek a kiküszöbölése azonban idő kérdése és persze a további tanulásé. A hozzánk beküldött versei közül a legjobban a Kerestelek című tetszett: /Kellett, hogy keresselek, / lázasan és vágyakozva, / hogy rád gondoljak mindig, / / hogy álmatlan éjszakáimon / alaktalanul, kuszán, / / mellettem legyél./ stb. Biztatjuk! A A. J. Budapest; Az, hogy valaki szerelmes, még nem ok a versírásra, különösen akkor nem, ha a „költő“ megreked az apró kis gügyögéseknél; érzéseit gondolatait meg sem próbálja újrafogalmazni, általános érvényűvé forrósí- tani. Szerelem című versében így ír; / Gyötrelem minden perc, / mit töltök nélküle, / s ha megfogja kezem, / érzem azt, hogy szeret. / — Ez kevés! Életkorát nem ismerve azonban még nem beszéljük le. A', „Egy kíváncsi lány:“ Sajnos a kíváncsiságunk túl korainak bizonyult. A költészet, a vers létrejötte nemcsak a szavak versfor- mába-szedésén múlik, Tanuljon! A „Csuka“; Ami a fejsze és a tőke körüli eszmefuttatását illeti — nem értjük! Mint ahogy nem értjük azt sem, hogy minek ír verset olyan, akinek édesmindegy, aki még arra sem hajlandó, hogy egy-egy sora fölött elgondolkodjon stb. Hogy versei milyen színvonalat érnek el — nem tudjuk. Hozzánk csak egyet küldött, úgyhogy csak erről az egy verséről tudunk véleményt mondani: lebeszéljük! A B. Sz.: Versei giccses slágerszövegek áthallása. A lebeszélésen kívül más tanácsot nemigen tudunk adni. A „Mahagoni-Ägi“: Ha vannak újabb versei — küldje be őket. Szívesen megválaszoljuk! I
