Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-06-27 / 26. szám

_ 2 új ifjúság SZOMBAT, JÚNIUS 17. Az ENSZ közgyűlés rendkívüli időszaka megkezdte tanácskozásait a közel-keleti helyzetről. Az ötven tagú szovjet küldöttséget Koszigin szovjet miniszterelnök vezette. A szovjet kormányfő Párizsban megszakította útját és találkozott de Gaulle elnökkel. Számos találgatás folyt arról, sor kerül-e Koszigin amerikai tartózkodása alatt szovjet-amerikai, vagy esetleg szélesebb körű csúcstalálkozókra. összeült az arab külügyminiszteri értekezlet, amelyen Jordánia, Szaúd-Arábia, Jemen, Libanon, Tunézia, az EAK és Szudán külügyminiszterei jöttek össze. Dél-Vietnamban B-52-es bombázók újabb szőnyeg­bombázást hajtottak végre a laoszi határ és a fegyver­mentesített övezet találkozásánál elterülő körzetek ellen. — Kina felrobbantotta első hidrogénbombáját. VASÄRNAP, JÚNIUS 18. A diplomáciai csatározások újabb szakasza állt a kö­zéppontban. A szovjet sajtó hangsúlyozta: fel kell számolni az izraeli támadás következményeit, az izraeli csapatoknak haladéktalanul vissza kell vonulniuk. A Szovjetunió határozati javaslatának ajánló jellege varv, ami azt jelenti, hogy az ügynek feltehetően vissza kell kerülnie a Biztonsági Tanács elé. Ott pedig nem sike­rült olyan döntést megszavaztatni, hogy Izraelt agresz- szorként ítéljék el és szólítsák fel csapatainak teljés visszavonására. HÉTFŐ, JÚNIUS 19. Az ENSZ rendkívüli közgyűlési folytatódik. Johnson amerikai Plnök és Koszigin szovjet miniszterelnök be­széde egymás mellé állítva nem sok találkozási lehető­séggel kecsegtet KEDD. JÚNIUS 20. Koszigin találkozott Atasszi szíriai államfővel. Abba Eban izraeli-külügyminiszter bejelentette: csak akkor változtat a helyzeten, ha az arab államok hajlan­dók békeszerződést kötni vele. Egyiptomban kormányátalakításra került sor. SZERDA, JÚNIUS 21. Jozef Lénarť, hazánk miniszterelnöké, felszólalt az ENSZ rendkívüli közgyűlésén. Beszédében kiemelte, hogy az EAK és a többi arab állam ellen intézett tá­madás csupán *gy láncszemét képezi az imperialista országok politikájának. CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 22. Csou En laj a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke Kaunda zambiai elnök tiszteletére adott foga­dáson sértő támadást intézett a közel-keleti válsággal kapcsolatban a Szovjetunió ellen. Amikor Csou En laj ismételten azt állította, hogy a Szovjetunió az Egyesült Államokkal együtt támogatta az arab államok elleni izraeli agressziót, a szovjet, a magyar, az NDK-beli és a csehszlovák diplomaták tüntetőleg eltávoztak a foga­dásról. PÉNTEK. JÚNIUS 23. Az egész világ közvéleménye óriási érdeklődéssel várja Koszígin szovjet miniszterelnök és Johnson ame­rikai elnök találkózójának eredményét. Franciaország nagyobb városaiban e napokban tüntetést ren deztek az amerikaiak vietnami háborúja ellen, 0 Érdekes tanulmány je­lent meg e napokban Nyu- gat-Németországban. A nemzeti himnuszokkal fog­lalkozik. Megállapítja, hogy az 1569-ben keletkezett holland himnusz ma is a spanyol királyt dicsőíti. Ki­lenc nemzet énekli himnu­szát az angol himnusz dal­lamára. Komoly problémát okoz a himnusz a többnyel­vű országokban. Nigériában például 250 tájszólással be­szélnek, Ghánában 56-tal, ezért a himnuszt még min­dig az egykori tartomány­tartók nyelvén éneklik. Zambiában a himnusz egy régi altatódal. A zambiai rádió most naponta három­szor közvetíti a himnuszt, hogy a lakosság megtanul­ja. Két afrikai állam him- • nuszát egy francia tanító szerezte. A nigériai himnusz szövegére kiírt versenypá­lyázatot egy angol tanítónő nyerte el. Malavi-ban egy kántortanító nyerte el . a versenypályázatot, s a ka­pott ösztöndíj lehetővé teszi számára, hogy most Lon­donban a zeneakadémián folytassa tanulmányait. 0 A holland parlament konzervatív szenátorai ilyen kérvényt nyújtottak be: Kérjük, hogy a parlament épületében a titkárnők ne jelenjenek meg miniszok­nyában, mivel a nők hiányos öltözete könnyen elvonja a képviselők figyelmét fel­adataik teljesítésétől. 0 De Gaulle még mindig hajthatatlan Nagy-Britan- niának a Közös Piacba való felvételét illetően. A londo­ni Daily Express című lap persze eltúlozva így sorolja fel De Gaulle feltételeit: Anglia bontsa fel szerződé­sét az Egyesült Államokkal, számolja fel a Brit Nem­zetközösséget, a vietnami háború kérdésében lépjen fel nyíltan Johnson ellen, font sterling helyett vezes­innen onnan se /be a francia frankot, törölje el az angol nyelvet, vezesse be hivatalosan a francia nyelvet, állítson fel 5000 de Gaulle szobrot és Waterloot nevezne el Jean D’Arc-fóL 0 Az oslói angól kövét-1 ség figyelmeztette a norvég kormányt, hogy eddig még nem intézte ei III. Henrik király 1217-ben felterjesz­tett kérvényét. Ezek szerint 750 év óta nem rendezték a tulajdonjogi kérdését an­nak a két skóciai grófság­nak, amelyek valaha norvég tulajdont képeztek. 0 Mexikóban minden au­tótulajdonos engedélyt kér­het arra, hogy 1968-ban az olimpiai játékok idején a kocsiját taxiként használja fel. 0 Svédországban néhány nappal ezelőtt hirdetés je­lent meg a lapokban, mely szerint a királyi palotában néhány száz szoba kiadó. 0 Ausztráliai etnográfu­sok megállapították, hogy Üj-Guinea lakosai nem is­Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének Közgyűlése szokat­lan időben ülésezik. Rendkívüli ülésszakát akkor hívták össze, amikor nemcsak nemzetközi, hanem nemzeti intézmények is általában nyári szünetet tar­tanak. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka azonban indokolt okok miatt ült össze: szovjet javaslatra a tagálla­mok megfelelő többsége kérte, mert ezt a fórumot tartja a legalkalmasabbnak a közel- keleti fegyveres viszály követ­keztében előállott bonyolult helyzet rendezésére. Mit vár az emberiség a világszervezettől? Általánosságban a béke hely­reállítását, illetve ennek biz­tosítását, konkrétan azt, amit a szocialista országok állás­pontját képviselő szovjet ha­tározati javaslat négy pontja fejez ki: ítélje el a közgyűlés Izrael agresszív tevékenységét, idegen arab területek tartós megszállását, követelje, hogy Izrael azonnal és feltétlenül vonja ki csapatait a megszállt területekről, a legrövidebb időn belül térítse meg az agresz- szlöjával okozott károkat, végül utasítsa a közgyűlés a Bizton­sági Tanácsot, intézkedjék az agresszió következményeinek felszámolására. KIBÉKÍTHETETLEN ELLENTÉTEK? Amikor június 5-én hajnal­ban az izraeli csapatok rillám- háborút indítottak az Egyesült A világszervezet vizsgázik Arab Köztársaság, Szíria és Jordánia ellen, a világon sokan azt hitték, csupán az arab­izraeli ellentétek újabb felfa- kadásáról, a több mint két év­tizede tartó áldatlan viszonyok kínos mozzanatáról van szó. Az események alakulása és a bi­zonyítékok nyilvánosságra ho­zása után azonban világossá vált, hogy nem egyszerűen a két nép ellenségeskedéséről van szó, mint inkább arról, hogy bizonyos imperialista kö­rök kihasználták az izraeli­arab ellentéteket, s az izraeli vezetésben felülkerekedett szélsőséges elemek engedelmes eszközként áruba bocsátották az izraeli haderőt imperialista érdekek szorgalmazására. Ta­lálóan jegyezte meg Koszi- g i n szovjet miniszterelnök az ENSZ-ben mondott beszédé­ben: „Még azokban az esetek­ben is. amikor a feszültség éleződése, vagy a háborús ve­szély fészkeinek felbukkanása viszonylag kis államok közötti konfliktusokkal kapcsolódik össze, ezen államok mögött gyakran nagyhatalmak állnak. Ez nemcsak a Közel-Keletre vonatkozik — ahol Izrael, amely mögött imperialista nagyhatal­mak állnak, agressziót követett el —, hanem a világ más öve­zeteire is“. A józan helyzetelemzésből kitűnik, hogy az izraeli és az arab nép közti ellentétek nem is olyan kibékíthetetlenek, kis türelemmel, megértéssel, a békés megoldás keresésével mindkét részből rendezhetők lennének. Ám Izraelben, amely 1948-ban az ENSZ-határoza- tokban megjelölt határokat túllépve nagyobb területet fog­lalt el, mint amilyen megillet­te, jelenleg jobboldali kalan­dorpolitikusok a hangadók, mint például Moshe Dayan hadügyminiszter, és Begin, a fasizált Cheruth párt egyik vezetője, s ezek a cél eszközt szentesít elvet vallják. A Che­ruth párt régen szembeszegült az ENSZ-határozattal, s prog­ramként hirdette: „A Jordán mindkét partján elterülő iz­raeli haza történelmi és föld­rajzi egység. Feldarabolása törvénytelenség. A mai nemze­dék kötelessége visszaállítani a haza idegen uralom alá jutott elszakított részeinek szuvere­nitását“. Nyilvánvaló, hogy ezek a szélső jobboldali körök, ame­lyeket nem egy esetben nem­zetközi kalandorok képvisel­nek. nem a sivatagot termővé tevő szorgalmas izraeli néptől kapja a buzdítást, hanem az óceánon túlról, az amerikai imperialista monopóliumokkal szövetkezett nemzetközi cio­nista központtól, amely min­dent, csak nem izraeli érdeke­ket' szolgál. Elég utalnunk Ben Gurion volt izraeli miniszter- elnök egy régebbi kijelentésé­re, amelyben nyíltan beismerte, hogy az izraeli kormánynak hódító szándékai vannak, s végső célja Salamon király örökének elfoglalása, egy har­madik Izraeli birodalom meg­teremtése. Ebből is kitűnik, hogy a je­lenlegi közel-keleti viszályban nem az arab és izraeli nép ér­dekei, hanem a háttérben hú­zódó imperialista 'érdekek üt­köztek össze a felszabadult, függetlenségüket védelmező népek antiimperialísta érdekei­vel. KIK ÁLLNAK AZ AGRESSZOR MÖGÖTT? „Ha elemezzük a közel-keletí eseményeket, akkor csak arra a következtetésre juthatunk, hogy Izrael és az arab államok háborúja szintén nem a felek közötti meg nem értés vagy félreértés következménye volt. Nem is egyszerű helyi konflik­tus. A nemrég lezajlott közel- keleti eseményeket, Izrael és az arab államok fegyveres konfliktusát az általános nem­zetközi helyzet összefüggésé­ben kell szemlélni“ — hang­zott el ez a kijelentés Koszigin elvtárs beszédében. Valóban csak így. vetődhet igazi fény merik a, fogfájást'. Számos kutató orvos utazott Gui­neába, hogy megállapítsa a jelenség okát. 6 Mexico-Clty-ben van a világ egyik különleges is­kolája. Csakis ünnepnapokon tanítanak. A tanulók kíván­sága szerint adják elő a tárgyakat. Eddig nyelvtan- folyamokat, első segély- nyújtási és kozmetikai tan­folyamokat rendeztek. 0 Nathan Twinning, az is-* mert amerikai ezredes, aki állandóan a kommunizmus ellen uszít, nemrég köny­vet adott ki, amelyben ki­fejtette, hogy Vietnamban feltétlenül próbálják ki a hidrogén bombát. Javasla­tát így indokolta meg: „Min­ket. amerikaiakat úgysem szeretnek sehol, legalább így szerezzünk magunknak egy kis tekintélyt.“ 0 Bili Chevers, az angol királynő sofőrje, felmondott és’ Aga kén szdlgálátába lép. Mivel otthagyta á királynőt, még mielőtt elfoglalta új állását, egy évig taxisofőr­ként kell szolgálatot telje­sítenie. 0 Johnson idősebb lánya még mindig nem határozta el magát, milyen pályára megy. Filmszínésznő vagy újságíró legyen-e? Mi lenne nagyobb kár: ha újságíró vagy ha filmszí­nésznő lenne belőle? 0 Illinoisban az egyetemi hallgatók folyóiratában a következő hirdetés jelent meg: „Kellemes idősebb nő levelezni szeretné egy bar­na szemű, 184 cm magas diákkal. A leveleket a kö­vetkező címre kéri: IT, é- desanyád." a viszály igazi okaira. Nem vé­letlen, hogy az ellenségeskedés éppen akkor következett be, amikor az arab világban hala­dó politikai változások történ­tek, Szíriában határozottan bal­oldali kormány vette át a ha­talmat, s kezdett körvonala­zódni áz arab egység. Az imperialisták két fronton is .veszélyeztetve látták önző ér­dekeiket: az antiimperialísta arab egység szilárdulása ve­szélyeztette a NATO támasz- pontrendszerét (Görögország­ban is amiatt következett be a katonai puccs, hogy a töme­gek radikalizálódtak), erősö­dött a független, el nem köte­lezettségi politikát folytató arab országok együttműködése a szocialista államokkal, más­részt a közel-keleti kőolaj kérdése nyugtalanította a nagy amerikai és más nyugati mo­nopóliumokat. Nem titok, hogy az Egyesült Államokban az éri 1 milliárd 300 millió dolláros közel-keleti olajipari beruhá­zás évi egymilliárd dollár tisz­ta hasznot eredményez. Hat­szor annyi profitot, mint a latin-amerikai olajforrások! S ezt jórészt az arab népek kizsákmányolásával éri el. Szuez gazdasági és katonai je­lentőségét pedig nem i? kell külön kiemelnünk. E tények fényében tehát vi­lágos, hogy nem egyszerűen két nép fegyveres összecsapá­sáról volt szó, hanem nagyha­talmi érdekek álltak az agresz- szor mögött — az amerikai PÁRIZSBAN egy autókereskedő kedves­kedni akart női vásárlóinak, és ezért egy mázolót alkal­mazott, aki a nők ruhája színéhez alkalmazkodva mindig átfestette a kocsit. BUCKINGHAMPSHIREBAN A Herkules nevű egér 18 hónappal ezelőtt megölt egy hatalmas kígyót. Az egér tulajdonosa sok pénzt ke­resett rajta, mert városról- városra járva mutogatta az egeret. Herkules e napok­ban kiszenvedett, halálával nagy veszteséget okozott gazdájának. A temetése óriási részvét mellett zaj­lott le. BOSTONBAN Robert Crichon 27 éves fiatal férj háztartása egy nap alatt így bővült: a fe­lesége ikreket szült, a te­hene megellett, a kutyája megkölykezett. imperialisták érdekel. S akik ugyancsak bíztatják az agresz- szort, a bonni militaristák, (milyen paradoxon!), évek óta hatalmas fegyverszállítmányok­kal látják el az izraeli hadse­reget, s a Negev sivatagban atomreaktort létesítettek, amely 1963-tól évente 8 ki­logramm plutóniumot állít elő. Kérdés, milyen célokra. JÖZAN FELISMERÉS A közgyűlés rendkívüli ülés­szaka előreláthatóan hossza­dalmas lesz. Az amerikai el­nöknek agresszort nem említő langyos beszéde inkább a kér­dés lényegének elkendőzésére, mintsem a megoldásra enged következtetni. A józanabb kö­rök azonban kezdik felismerni a helyzet tarthatatlanságát. A Financial Times című angol nagytőkés lap figyelmeztet: „A múlt héten Izrael fokozta háborús céljait. Míg kezdetben csak az Akabai-öböl megnyitá­sát követelte, most nyilváno­san kijelenti, hogy nincs szán­dékában feladni az elfoglalt területek nagyobbik részét. Ez nemcsak tarthatatlanná teszi jelenlegi álláspontjukat, hanem egyszersmind elidegeníti azo­kat is, akik ma még rokon­szenveznek velük“. Ez a beis­merés aláhúzza a szovjet kül­döttség álláspontját: Meg kell bélyegezni és a nemzetközi egyezmények tiszteletben tar­tására kell bírni az agresszort.

Next

/
Thumbnails
Contents