Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-01-17 / 3. szám
Alekšince mellett, a Lahne tanyán '(nyitrai járás) 46 évvel ezelőtt született Jozef Toman. Abban az időben Jozef Toman apja fejőgulyás volt az uradalomban, de nem akármilyen. Gyermekkorától fejőstehenekkel bajlódott, egészen haláláig. Több, mint 40 évig dolgozott ebben a szakmában. A kis Jozef, alighogy járni kezdett, már is az apja körül forgolódott Az apját példaképének tekintette, s már gyermekkorában megtanulta a fejést. Később elhatározta, hogy apja nyomdokain halad majd. Jozef Toman ezidőtájt az alekšincei Állami Gazdaságban féjőgulyás. Persze, ő sem akármilyen ember a munkahelyén. Tavaly 4332 liter évi fejésátlagot ért el. Ez a mennyiség 11,87 liter napi tejhozamnak felel meg tehenenként. Az előző években is szép eredményeket ért el. Mindezért „A szocialista mezőgazdaság építője“ érdemrenddel tüntették ki. Meg is érdemelte. Munkáját dicséri az a tény is, hogy a szocialista munkaversenybe munkatársait is bevonja, és az utánpótlásról sem feledkezik meg. AZ apó« MEG A veje l ___ -/ Milan Káčer, a veje kerül maja a helyére. Huszonnégy esztendős, s nagyon megszerette ezt a munkát. A nyitrai járás e két neves fejő- gulyása, Jozef Toman, az após és Milan Káčer a vő versenyre keltek egymással: egy-egy tehéntől átlagosan ki fej ki több tejet. 1965-ben Jozef Toman, az após győzött, míg Milan Káčer, a veje a nyitrai járás második legjobb fejője lett, 3909 liter évi tejhozammal tehenenként. Tavaly az elsőségért még ádázabb har.c dúlt köztük. Az eddigi eredmé- mmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmamm nyék azt mutatják, hogy Milan K^icer halad az élén, mivel tavaly az első félévben 14,02 liter napj fejéshoza- mot ért el tehenenként, s a harmadik negyedévben 13,35 litert. Mindkét esetben a járás legjobb man, az apósa 13,08 liter napi tejho- fejője címet kapta meg. Jozef To- zamot ért el, s a harmadik negyedévben 13,10 litert. A versenyben a veje mögé került, a második helyre. De azért mindketten örülhetnek, hiszen az elsőség a családban maradt. A szovjet-csehszlovák gázvezeték már a tervrajzokon is a két nép együttműködésének jelképévé vált. Építői a határ mindkét oldalán — anélkül, hogy összebeszélték volna a Testvériség nevet adták neki. Hogy Szovjet-Ukrajnából Csehszlovákiába jusson a bitkovszkij földgázlelőhelyen kitermelt gáz, s vele együtt az is, amit a dolinái és nadvornaji olajmezőkön termelnek ki, meg kell tennie néhány- száz kilométert. S milyen kilométereket! Az új fővezeték átszeli a Kárpátokat. folyókon, mocsarakon, sűrű erdőkön halad át. A vezetéket a földbe fektetik vagy betonállványra helyezik. Ha kell, műutak, vasúti töltések alá bújtatják, a hegyi emelkedőkön felfelé irányítják. Az építőknek csupán a szovjet szakaszon ilyen akadályokat kell leküzdeniük: 40 km sziklás terület, 137 vízi akadály, 26 mocsaras rész, 13 vasútvonal, 30 műút. A Szovjetunióban teljes erővel folyik a nyomvonal megtisztítása. Eltávolítják a sziklákat, szigetelik, hegesztik a csöveket. Hamarosan, már 1967 első felében befejezik itt a gázvezeték építését. S az év második felében a földgáz megérkezik Csehszlovákiába. A találkozás időpontja közel van. A hegyeket legyőzték. A hegesztők már találkoztak is. Jakov Hallp a találkozás pillanatában fényképezte le őket. A következőkben Josef Odvarka, a csehszlovák bányaipari miniszter első helyettese nyilatkozik a Testvériség gázvezetékről: Visszaemlékezem moszkvai látoga tásomra, 1963 márciusában. A szakértőkkel akkor szőr a lehetőséget, hogy földgázt ■ P ■ >>*’f? .í BWMMR3BM Htunk a Szovjetunióból Csehszlovákiába. Elhatároztuk, hogy vezetéket építünk. A földgáz nagyon fontos a csehszlovák népgazdaság számára. A kohászatban helyettesíti a drága kokszot, a martinkemencékben megolvasztja az acélt. Gázra van szükségünk a vegyipar fejlesztéséhez és a háztartások korszerűsítéséhez is. Földgázkészleteink azonban korlátozottak, a Szovjetunió segítsége nélkül nehezen tudnánk a szükséges mennyiséget beszerezni. Megértettük, hogy ilyen vezeték megépítése mindenre kiterjedő előkészítést igényel, s így szívesen fogadtuk az ukrán tervezőintézet segítségét. Szovjet kollegáink felvázolták az építkezés általános műszaki koncepcióját. Ez tette lehetővé számukra, hogy mi Is hamarabb hozzáfoghassunk a tervezési munkálatokhoz. A vezeték építése már 1965-ben megkezdődött. Alig több mint egy esztendő telt el azóta. A szovjet és csehszlovák kormánybiztos nemrégen Prágában tartott tanácskozásán bejelentettük, hogy a vezeték építése mindkét állam területén sikeresen hálád. Több mint 300 km acélcsövet fektettünk le eddig csehszlovák területen, és a közeljövőben befejezzük az alapvető szerelési munkálatokat. Jelenleg a szerelvényeket helyezik el a vezeték nyomvonalán, s kipróbálják az egyes csőszakaszokat. A megkötött szerződés értelmében 1970-re Csehszlovákia megközelítőleg egymilliárd köbméter gázt kap a Szovjetuniótól. Ez a mennyiség valószínűleg évről évre emelkedni fog. Örvendetes, számomra, hogy megemlíthetem: mindkét ország figyelembe veszi a távlati fejlődés lehetőségét. Ez nyilvánult meg a műszaki megvalósításban, a vezeték korszerű felszerelésében is. A dunai árvíz idején á két Gabit szüleik Bajmócon élő rokonaikhoz küldték. Nem is egyedül érkeztek ide. Ugyanakkor a komáromi járásból evakuált gyermekek százhúsz tagú csoportja is megjött, hogy a Jánošík nevű üdülőtelepen töltse a nyarat. A városka a gyermekeké volt, övék volt hetente egyszer a főúri gyógyfürdő fehércsempés medencéje is. A Nyitra jobbpartján épült várkastély festői szépséggel emelkedik Bajmóc és környéke fölé. A nagyszámú, hatalmas termekben ma múzeum és levéltár van. A vár látogatóinak száma minden évben százezrekre rúg, hisz ugyan kit ne érdekelne, ha már errefelé jár, a megszámlálhatatlan történelmi és művészeti becsű emlék? A tizennyolcéves Gabriella a múzeumban jelentkezett, hogy pénzkeresetre tegyen szert. Fel is vették, kezébe adták a magyarázó szöveget, s végigvezették a várkastélyon. Megismerte a tornyokat, a termeket, a grófi sírboltokat és a kápolnát, meg a képtárat. Látta az ember fejlődésének egyes korszakáit, a környék földtani különlegességeit, növény és állatvilágát. S midőn újra kiért a szabad ég alá, fölsőhajtott, mert csak azt tudta az egészből, hogy alig érzi a lábát a fáradtságtól. — Egy napot kérek rá, hogy megtanulhassam a szöveget, — mondta aztán s amint tehette, kiült a százados fák alá. hogy fölkészüljön új munkájára. A múzeum látogatóinak szánt anyagot rövidesen betéve tudta. Most már csak újra el kell sétálnia a termek nevezetességei előtt, hogy összeegyeztethesse velük a mondanivalóját. Kisöccse, a tizennégyéves Gábor kora hajnalban elbúcsúzott tőle. Bejárt a privigyei konzervgyárba, hogy gyümölcsbrigádban dolgozva vitaminokkal és költőpénzzel lássa el magát. Keresetét nap nap után el is költötte sikeresen. Néha fagylalttal, tortaszelettel kedveskedett nővérének vagy új pajtásainak, sőt az állatkertben, a strandon vagy a körhintán is gavallérösködotí. Ez volí az első szünidő, midőn senki sem zaklatta azzal, hogy a torkoskodás árt a fogazatnak, a nyalánkság felesleges pénzpazarlás, meg hogy nem csak szórakozásból áll az élet Délelőtt becsülettel megdolgozott azért, amit délután „elmulatott“. Nővére és nagynénje annak örültek, hogy Gabi nem áll az otthon pusztulásának elszomorító hatása alatt. A konzervgyárba egy napon nem érkezett meg a megrendelt gyümölcs- szállítmány. Gábor elment a múzeumba s elvegyült a látogatók e- gyik csoportjában. Meg akarta lesni és lepni Gabriellát. A lány fehér köpenyben a látogatók előtt haladt teremről-teremre, az egyes korszakok nevezetességeit magyarázva. Gábor jót mulatott magában, mert nevetségesnek látta a dolgot. Gabriella szinte oda sem nézett a képre, a szoborra vagy más kiállított tárgyra és úgy hadarta a szöveget, mintha az iskolában leckéjét mondta volna, fel. Aztán továbbvitte csoportját s ismét elhadarta, amit betanult. „Gramofonnal vagy magnetofonnal ugyanezt el lehetne érni“, gondolta a po- litechnikus észjárású Gábor és már azon spekulált, miképpen kellene megoldani, hogy amint a látogatók egy-egy csoportja bizonyos pontokhoz ér. önműködően megszólaljon a hang, amely szakszerű és érthető felvilágosítást ad mindenről, ami ott látható. Gabriella éppen Salamon király hófehér szobra előtt állt meg s a képtárról hadarta mondanivalóját u- tolérhetetlen gyorsasággal. Gábor elgondolkozott s elfeledte, hogy egyelőre a háttérben akart rejtőzni. A lány meglátta öccsét, hirtelen elnémult s aztán sehogysem tudta folytatni a magyarázatot. Midőn pedig észrevette a fiú kaján mosolyra szélesedett arcát, sírvafakadt. A látogatók alig tudták megnyugtani. Gábort bántani kezdte a dolog, s lel- kiismeretfurdalást érezve elmaradt a távolodó csoporttól és leült a képtár egyik kőpadjára. Elgondolkozott: „De buták is ezek a lányok, cseppet sem biztosak a dolgukban, még ha idősebbek is az embernél!...“ Magára maradt a teremben s a- zon merengett, hogyan csinálná ő, ha rábíznák a múzeumlátogatók felvilágosítását. „Nem kellene mindegyik csoportnak ugyanazt mondani, hátha valaki kétszer is végignézi a múzeumot és nem állaná meg nevetés nélkül a szajkózást. Meg aztán mindenkit más dolog érdekel, mindenki másképp látja, amit elétárnak. Színesen kellene beszélni, ötletesen, hozzá is adni valamit a történelemhez, kigondolni valami érdekeset..." Észre sem vette, hogy elnyomta az álom. „..Fehér köpenyben állt a látogatók csoportja előtt. Éppen azt magyarázta nekik, hogy a várkastélyt Korvin Jánosnak adományozta Mátyás király. Igen, Mátyás, aki négyszáz évvel ezelőtt a várkapu előtti hársfa alatt tartott országgyűlést. — Bocsánat, — vált ki a látogatók közül egy horgasorrű, de nemes arcélű férfi, vállán a legmodernebb típusú Prakti six fényképezőgéppel. — De lesz annak már idestova hatszáz éve is! — Gábor meghökkent. A regényes leírások alapján ilyen volt Mátyás király!... Ám a szava nem a- kadt meg. Színesen ecsetelte a különféle korok és események lefolyását s elbeszélését teletűzdelte csemegének beillő epizódokkal, amelyekről például a vár mai urának, a múzeum igazgatójának halvány sejtelme sincs. Csupán az zavarta kissé, hogy minduntalan jelentkezett s közbeszólt valaki, olyanformán: — Kérem, nem egészen úgy volt... — Vagy: — Hihetetlen, én egészen másképp tudtam!... Az egyik aranymennyezetű teremben Mária Terézia arcképe függ. Gábor az őszülő uralkodóasszony viselt dolgairól magyarázott hallgatóinak. Ahhoz, amit a történelemkönyvből tudott, mert ez bizony édeskevés volt, érdekfeszítő történeteket agyait ki. Mindenki hálásan figyelt a szokatlan magyarázatra. — Ezen a képen hetven évesnél is több a királynő, — mondta Gábor, de a társaság egyik hölgytagja dühösen dobbantott lábával és esernyőjével kezdett hadonászni: — Hallatlan arcátlanság! Kikérem magamnak!... — Gábor behúzott nyakkal ismerte fel a méltatlankodó, teszilruhás nőben a festmény élő hasonmását. „Maradjunk inkább a tényéknél“, — gondolta. Kusza összevisszaságban arról beszélt csoportjának, amire a történelemórákról emlékezett. De úgy látszik, rosszul emlékezett, mert kórusban hangzott a tiltakozás: — Ezt nem lehet csak úgy két szóval elintézni!... Meg: — Nem így volt, mi csak tudjuk... — S végül: Hálátlan utókor... — S egy délcegjárású turista, aki oly otthonosan mozgott a várban, mintha maga Pálffy gróf lett volna — vagy tán ő volt? — elővette tranzisztoros zsebrádióját és tüntetőleg hangosan recsegő zenét állított be rajta. Gábor csoportjával a lovagterem ajtajához ért, s egyenként bocsájtot- ta be maga előtt a látogatókat, hogy jól megnézhesse arcukat. Beleborzon- gott a felismerésbe: „Hiszen ezek egytől-egyik történelmi alakok, ural-1 kodók és hadvezérek, tudósok és for-* radalmárok, papok és feltalálók a hu-* szadik század turistáinak öltözéké-1 ben! Micsoda blamázs!...“ Hirtelen rájukcsukta a lovagterem ajtaját és — felébredt... Ott ült egymagában a képtár kőpadján. Az ajtót a kasztellán csapta be, hogy bezárja a termet. Kiengedte a fiút és megfenyegette: — Fuss a nővéred után, valamiért mérges rád. Ott vár az öreg hárs alatt... Gábor karonfogta nővérét és meg-* hívta a cukrászdába. A két Gabi elmerült a tortaszelet ízének élvezetébe. Testvéri szokásuk volt, hogy összeveszés helyett végigcsináltak e- gyüttes erővel valami hasznosat, szórakoztatót vagy élvezeteset és csak azután beszélték meg higgadtan az olyan dolgokat, amiken mások már rég összekaptak volna. — Mire volt jó, hogy megzavartál a munkámban? — kérdezte harag nélkül Gabriella. — Tudni akartam, megtanultad-e jól a történelmet, — felelt Gábor. — Bemagoltad, de elakadt a verklid. Pedig úgy kell azt ismerni, hogy még a királyok közbeszólása se zavarhasson meg. S kinézett a várkastély felé, amelynek termei és tornyai megbízhatóan őrzik az ô külön történelmi tanulságának titkát. Szántó György I m msmmust m mm an /®£ö. hsnw« CPTIICDIClA to I VtKlotb GÁZVEZETÉK
