Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-05-23 / 21. szám

fUEDRICH DÜRRENMATT: ARGHILOCHOS a segédkönyvelő és igazgató ..Görög férfi görög nőt keres“ — ezt a tömör apróhirdetést a tejivó, növényevő s minden más tekin­tetben önmegtartóztató, naív és rendszerető (s kissé korlátolt) Arnolph Archilochos adta fel, Dürren­matt Grieche sucht Griechin című regényének hőse: a jóindulatú Madame Bieler unszolására belát­ta, hogy nem maradhat örökre, egyedül padlásszobájában. Archilochos (Don Quijote, Candlde, Fabian e mai utóda) ajánlatát a Le Soir című lapban megpillantotta Chloe Saloniki, a legelragadóbb és legszebb kurtizán. Miután mesterségéből éppen elege volt, kastélyszerü villájában elhatározta, hogy férjhez- megy az ismeretlen göröghöz — csakis hozzá, — s szeretni fogja, bármilyen lesz a külseje, és egye­dül csak őt, hátat fordítva bölcs államelnöknek, dúsgazdag vezérigazgatónak, kövér püspöknek, vad a- narchlstának, háromszögű négyszögeket és görbe köröket festő művésznek — egyszóvel mindenkinek. Dürrenmatt prózakomédiának nevezi, mi végtelenül okos vig-regénynek olvassuk a bizonyos fokig képzeletbeli országba helyezett könyvet. Egysége kifogástalan, mégis minden fejezet külön, és az egész is svájci, ha úgy tetszik, nyugati társadalom keresztmetszetét adja, s a csillogó szellemességek között — illetve pontosan velük — mindegyre a fonákságok mélyére mutat. Könnyű olvasmány nehéz tarta­lommal. Igazi politikai és társadalmi szatíra; éle lefelé és felfelé — de főleg felfelé vág. ha nem is a Fizikusok vagy Az öreg hölgy szavaival. A könyv játékos-kedvére jellemző, hogy Dürrenmatt kétféle befejezést irt hozzá; a másodikat (Ende II — szabályos happy ending) kölcsönkönyvtárak számára, mint ö maga mondja. Archilochos villámgyors hivatali és anyagi emelkedésének egyedüli nyitja Chloe Saloniki különös és kiváltságos társadalmi helyzete — ez mindenki elő tt világos, kivéve a vőlegényt. Az alábbi részlet a segédkönyvelők Uvegketrecétől az igazgatói liftig vezető út jellemző szakaszát mutatja be. K ülönösen botrányosnak találom, hogy ön B 12 GZ könyvelő keze alatt dolgozik, ez alatt a valóban kö­zépszerű segéderő alatt, ez a-; latt a Herr Rummler, ez aJ vagy hogyan hívják. — Éppen az előbbi javasolt engem alkönyvelőnek. — Jellemző — mondta OB 9 GZ bosszúsan. — Alkönyvelő! Jól fogna neki! önt, egy ilyen képességű embert! Mikor a Pe- tit-Paysan Gépgyár a szülésze­ti fogók termelésének felien-1 dülését kizárólag önnek kö­szönheti. — De Petit-Pierre űr... — Túlságosan szerény, tisz­telt barátom, túlságosan is sze­rény. Mindennek van határa. Már évek óta várok türelme­sen, reméltem, hogy bizalom­mal fordul hozzám, az ön leg­hűségesebb barátjához és bá- mulójához, s ön egyszerűen ki­tart egy ilyen tűrhetetlen köny­velő alak mellett, mint segéd­könyvelő a segédkönyvelők kö­zött, egy olyan környezetben, mely önhöz igazán nem mél­tó. Ahelyett, hogy öklével az asztalra ütne! Ez a társaság az idegeire mehet. Ezért kell most személyesen közbelép­nem. Én ugyan csak egy kis, tehetetlen főkönyvelő vagyok a mi adminisztrációnk labirintu­sában. egy semmi, egy törpe. De bátorságot gyűjtöttem. Vé­gül is valakinek kell hogy merszé legyen kiállni az ön te­hetsége mellé, akár összedől a világ, akár nem, ha mindjárt a fejét is veszik. Civilkurázst, kedves barátom! Ha az nincs többé, akkor a Petit-Paysan Gépgyár erkölcsi értékének vé­ge, nem marad más, csak a bürokrácia parancsuralma, mint folyton harsogom. Beszéltem osztályunk fő személyzeti fő­nökével telefonon, aki egyéb­ként szintén üdvözli önt: éppen aligazgatónak akartam önt ja­vasolni? el se tudnék magam­nak szebbet képzelni, mint az ön keze alatt tovább dolgoz­ni a mi vállalatunknál, ked­ves Archilochos űr, a szülésze­ti fogók terjesztését csiszol­va szüntelen, de éppen Petit- Pavsan maga, úgyszólván Jó­isten, vagy a Sors, ha úgy tet­szik. sajnos, sajnos megelőzött, — egy kis személyes balsze­rencse, mely az ön szemszögé­ből nézve persze nagy, ha nem is érdemtelen szerencsét je­lent. — Petit-Paysan? Archilochos azt hitte álmo­dik: — Ez lehetetlen! — Látni akarja önt még ma, még most reggel, még ebben az órábap, Archilochos úr — mondta OB 9 GZ. — De hát... — Semmi dehát. — Ügy gondolom... — Archilochos úr, mondta a főkönyvelő komolyan — gon­dozott szakállát simogatva — beszéljünk nyíltan. Férfi a fér­fival, barát a baráttal. Szívre a kezet; történelmi nap ez, a magyarázatok, a tisztázás nap­ja. Szívből fakadó szükség, számomra becsületszóval bi- tositani önt: az, hogy én önt aligazgatónak javasoltam. s hogy a mi tisztelt Petit-Pay- sanunk, le a kalappal előtte, önnel beszélni őhajt — ez a kettő egymással a legkevésbé se függ össze. Ellenkezőleg. Éppen az ön előléptetésének formális javaslatát diktáltam, mikor Zeus igazgató hivatott. — Zeus igazgató? — Aki alá a szülészeti fogók osztálya tartozik. Archilochos elnézést kért tá­jékozatlansága miatt. Még so­hase hallotta ezt a nevet. — Tudom — felelte a fő­könyvelő, — az ügyvivő igaz­gatók neve a könyvelők és se­gédkönyvelők köréig nem ha­tolt le. Minek is. Ezek a kulik csak írjanak, készítsék az ir­kafirkát Appenzzel Innerhoden Kantonról, vagy isten tudja mi­féle fészkekről, ami, köztünk szólva, kedves Archilochos úr, senkit sem érdekel — az ön munkáját kivéve természete­sen, erre • támaszkodunk, ezt mi, főkönyvelők, egymás ke­zéből tépjük ki. El kell ismer­nünk, az ön beszámolói mond­juk Basellandről vagy Costa Ricáról valóban nagyszerűek, klasszikusak, mint már mond­tam: de a .többi, — túlfizetett haszontalan paprikajancsik ezek a könyvelők és segédkönyve­lők. Ezt papolom már ősidők óta az adminisztráció urainak. Az egész bolttal megbirkózom magam a titkárnőim segítségé­vel. Végtére a Petit-Paysan Gépgyár nem szellemileg visz- szamaradottak menhelye. E- gyébként Zeus igazgató szívé­lyesen üdvözli. — Köszönm szépen. — Ö. — Sajnos a kórházba került. — Idegösszeroppanás. — Ezt igazán sajnálom. — Nézze, kedves barátom, maga a szülészeti fogók igaz­gatóságában valóságos kataszt­rófát idézett elő. Szodoma és Gomorra ehhez képest ártat­lan kis kálvhatűz volt. Petit- Paysan beszélni kíván önnel! Hát rendben van, jogában áll. Az Úristen végtére a telihol­dat is kihegyezheti, de azért mégis csodálkoznánk, ha meg­tenné. Petit-Paysan és egy se­gédkönyvelő! Ez körülbelül u- gyanakkora csoda. S ha egy szerencsétlen igazgató a halál­harangot hallja kondulni, az csak világos. S az aligazgató? ő is összeroppant. — Dehát miért?] K edves, igen tisztelt ba­rátom, azért, mert önt nevezik ki szülészeti fo­gó-igazgatónak, erre minden pólyásgyerek rájöhet, különben az egésznek semmi értelme sincs. Akit Petit-Paysan hívat, abból igazgató lesz, megvan a tapasztalatunk. Repülni az em­ber a fő személyzeti főnökön át szokott. — Igazgató? Én? — Persze. Az előléptetést már jelentették Feuz fő sze­mélyzeti főnöknek, aki egyéb­ként szintén üdvözli önt. — A szülészeti-fogók osztá­lyán? — Lehet, hogy az atomágyúk osztályán is, ki tudja. Feuz fő személyzeti főnök mindent te­hetségesnek tart. — De hát miért? — kiáltot­ta Archilochos, aki már sem­mit se értett. — Kedvesem! Az ön kitű­nő észak-olaszországi jelenté­seiről megfeledkezik... Ő Kelet-Svájcot és Tirolt dol­gozza fel, javította ki makacsul a segédkönyvelő. — Kelet-Svájc és Tirol, egy kissé összekeverem a tájakat, nem vagyok földrajztudós. — Ez mégse lehet ok arra, hogy engem szülészeti fogó i- gazgatónak nevezzenek ki. S egyáltalán nem is ren­delkezem az igazgatói álláshoz szükséges képességekkel — tiltakozott Archilochos. OB 9 GZ a fejét csóválta, s titokzatos pillantást vetett Ar- chilochosra mosolygott, hogy kilátszottak az aranyfogai, s gondozott hasán összekulcsol­ta kezét. — Az okot, igen tisz­telt, kedves barátom — mond­ta, — amiért önt igazgatóvá léptették elő, önnek kell tud­nia, nem nekem, s ha nem tud­ja, ne kutassa. Jobb így. Fo­gadja meg a tanácsomat. Nyil­ván utoljára ülünk egymással szemben. Igazgatók és főköny­velők sohase szoktak egymás­sal érintkezni, ez teljességgel ellenkezik mintaszerű házunk íratlan törvényeivel. Zéus igaz­gatóval is először ma álltam szemtől szemben, bukásának órájában, természetesen, míg szegény Stüssi aligazgatót, tu­lajdonképpeni főnökömet, az egyetlent, aki a főkönyvelőkkel érintkezik, éppen hordágyon vitték kifelé. Valóságos .„Iste­nek alkonya“. Hallgassunk er­ről a megható jelenetről. Az ön aggodalma: fél, hogy az igazgatói métier-nek nem ura. Igen kedves, legkedvesebb barátom, az igazgatói métier- nek mindenki ura, köztünk szólván, minden trotli képes reá. Egyebet se kell tennie, mint igazgatónak lenni, igazga­tóként létezni, a reprezentá- lás tisztségét vállalni, induso­kat. kínaiakat, zulukaffereket átvezetni a termeken, az UNES­CO és az orvosi testület tag­jait, s bárkit, aki a nagyvilá­gon a nemes szülészeti fogó iránt érdeklődést mutat. A gya­korlati ügyeket, az üzemet, a műszaki kérdéseket,, a számí­tásokat. a tervezést, mindezt a főkönyvelők faragják, ha sza­bad egy kissé szabadon kife­jeznem magam tisztelt bará­tom előtt. Ebbe nem kell ön­nek beleöszülnte. Fontos lesz persze, kit szemel ki maga mel­lé aligazgatónak a főkönyvelők soraiból, hiszen Stüssi kiké­szült, éppen ideje volt, túlsá­gosan is Zeus igazgatóhoz volt madzagolva, a magasságos úr kreatúrája, — persze Zeus szakmai minőségéről nem aka­rok nyilatkozni. Ez nem is vol­na illő. Megvan a maga ideg­összeroppanása. A bírálat tá­vol áll tőlem. Egészen magunk között szólva, valóságos ke­resztet hordoztunk, hiszen kép­telen volt akárcsak felfogni is a Dalmáciáról szóló jelentése­ket, melyeket ön, legtiszteltebb barátom és pártfogóm fogal­mazott, s egyébként sejtelme sem volt — tudom, tudom, nem Dalmácia volt, hanem Toggen- burg vagy Törökország: szi­vacsot reá, ön magasabb cé­lokra született. Mint sas repül át felettünk, ámuló főkönyve­lők felett a messzeségbe. Min­denesetre, még egyszer, bizal­masan: mi főkönyvelők örü­lünk. hogy ön lett az igazga­tónk. S hogy én, mint az ön legjobb barátja, különöskép­pen halleluját és hozsannát kiáltok örömömben (itt OB 9 GZ szemei megnedvesedtek), nein akarom még egyszer hang­súlyozni, ez mégse volna illő. úgy tűnne, mintha éppen én akarnék aligazgató lenni, ha mindjárt én is vagyok a rang­idős. Bárkire essék a választá­sa közülünk, főkönyvelők kö­zül, bárkit nevezzen ki helyet­tesének, én alázattal fogadom a választását, legfőbb tisztelő­je maradok — Spätzle kollé­ga szeretne még beszélni ön­nel, aztán Schrantzle kolléga is, de félek, félek, hogy most hanyatt-homlok Petit-Paysan- hoz kell önt elkísérnem, és sértetlenül átadnom az előszo­bájában; az idő előrehaladt. Jöjjön hát, fel a fejjel, élvez­ze a szerencséjét, hiszen a leg­méltóbb. a legtehetségesebb mindnyájunk közül, aranyem- ber úgyszólván, ön lángelméjú szerencsefi, a szülészeti fogók osztálya a végén még a gép­fegyver-osztályt is lendülete­sen túlszárnyalja, előre látom, irammal és erővel, tisztelt, kedves igazgató úr, amint a legjobb, ha már most szólítom, szabad kérnem, van szeren­csém, rendkívül örülök, lego­kosabb lesz, ha mindjárt az i* gazgatói liften megyünk. ♦ HILDE DOMÍN: N I S I N I S I S I N I N I S I S I s I s Sovány koszt Csak fekszem, nem eszem és nem alszom. A virágoknak nem adok vizet. Az ujjamat sem érdemes mozdítani. Nem várok semmire. Hány napja már, hogy hangod utóljára áthatott. Minden napon csak egy darabkát ettem meg belőle, és olyan sok napig éltem már meg belőle, mint a szegények türelmes jószágai, akik az utak mentén harapdálják a gyér fűszálakat, és nem szórnak elébük semmi mást. Nem kell se több, se kevesebb, csak a te hangod, mely áthat engem. csak ennyit hagyj nekem, mert nélküle már nem tudok Iélegzeni. SZÉKELY MAGDA fordítása DÉNES GYÖRGY: Erdőben járok Erdőben járok. Mennyi tölgy, fenyő! Fejem felett a ritkás lombtetó. Azon is túl az ég, a fátyolos, mely fényeivel lassan elforog. Alkony zizeg. Már fordul bennem Is a szív és súlyos csönddel megtelik. A rácsos ágak börtöne alatt kihull belőlem minden kárhozat. ZIRIG ÄRPÄD: Az álmok elszaporodtak A mellkasában kívirágzott egy csillag. Sokan közönségesen csak szívnek nevezték, de én tudom, hogy az ott virág és csillag. Egyszer eljött, kihámozta magát ruháiból, hogy a szerelmével engem felöltöztessen. Azóta az álmok elszaporodtak ágyamon. MIROSLAV HOLUB: Operáció Kézbe venni a dolgozó szívet (az ősmadarat mely halkan énekel), a dolgozó májat, a dolgozó májat, (az éhező tenger alatti szivacsot), a dolgozó lelket (a föld alatt) földet, a reménység cérnányi folyamát). Kiásni a daganatot, amputálni a fájdalom csúcsait, befejezni egy új eret, egy új arcot, bevarrni. bekötni, eldobni a tűt, levenni az érszorítókat, kezet mosni. telszáratani az izzadságot cigarettára gyújtani. S szólni most már ne igyatok, ne lépjetek a sínek közé, ne szeressétek boldogtalanul, ne lövöldözzetek egymásra, vigyázzatok, vigyázzatok, (mintha szavadra hajlanának is.) És bemosakodni, sterilizálni, és kezdeni újra... Kibírni egy perccel tovább mint a vérzés, mint a rádioaktivitás, mint a gyilkosok. Csak ezt. Tóth Elemér fordítása ♦ « s I s S s I \ ! I I I v I I s I I i ! I N I N I S I I I s I s I \ I V I s I s ! I V I s I V I s I s I s 1 i \ I s ! I N I s I \ I s I s I s I s I s I s I V I Kopócs Tibor illusztrált

Next

/
Thumbnails
Contents