Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-05-23 / 21. szám
$ új ifjúság MONOSZLÖY DEZSŐ: A NULLA Bölcs pillanat, mely a nullát felfedezted, míg a dzsungel fáit számláló ostobák a számoszlopokról szédülten lehullták, s nem találták meg a soknak új sorát. Csodás nulla, kit a semmi absztrakciója minden valami elé avatott, s ki felszámlázod a gyenge számokat, hogy utólérjék a messzi csillagot, kit a maya tudós a tengeri csiga jelével tisztel, mert spirális vagy, örökké felfelé hajtó, mert rajtad épül a sejtés, a szó, a mondat, s belőled nyílik minden életajtó. MONOSZLÖY DEZSŐ: LELTÁROZÁS A halálról szólni előtted nem lehet, mert gyöngeség lenne ez, cirógatásra vágyó, önző károgás. Hidd el, ezer évig élek, s ha mégis, esetlegesen, gazdátlanul maradt dolgaimról beszélek, né üssön túlságosan szíven ez a halandóktól'öröklött leltározás. Az ember megszokja, hogy leszedi az asztalt, kisimítja a füzet fedelét, a rendteremtö szándék dolgozik csupán, hogy ne maradjon semmi szanaszét. Négyszemközt: MONOSZLOY DEZSŐVEL a VBK 9. köteteként megjelent ARANYKOR ürügyén „Monoszlóy pályája kezdetén — főleg második pályakezdésekor, a felszabadulás ntán — légtornászként pörgő — bukfencező rímek és ritmusok mögé rejtőzött, hogy később feloldódjon, és utolsó kötetében a Cső k-ban már-már brutális őszinteséggel valljon a világról és önmagáról. Ez nagy vonalakban a költő útja az indulástól az első válogatott kötetig“. — olvassuk a fülszövegben. De valóban csak ennyi lenne, mégha nagy vonalakban is, egy csaknem negyedszázados költői múlt? Kis gimnazista koromban mindennek volt tartalmi kivonata, a Zalán futásának és a Buda halálának is. Azóta ez a bevált iskolai hagyomány az irodalmon belül is keresi a maga létjogosultságát, regénykivonatok, vers esszenciák, fülszöveg koncentrációk formájában. Bevallom, mindig nagy mérvű szkepticizmussal figyeltem az Ilyen próbálkozásokat. Egy idő óta az életről is az a véleményem, hogy nem lehet tartalmi kivonatokkal megerőszakolni. Minden élet elmondhatatlan. Már mindjárt a születéssel baj van. Egyikünk sem emlékszik a saját születésére. Persze akadnak még más akadályok Is, de érre bárki rájön, aki életútjáról epikusán akar számot adni önmagának. A tények legtöbbször olyan vaskos dolgok, hogy minduntalan keresztülszakítják a visz- szapillantás lepkehálóját. A költészetnek persze néha sikerül a tényeket hangulati elemekké transzformálni, s ilyen-* kor úgy tűnik, mintha a múltból a szavakon kívül valami hímpor is ránktapadna. Ezért hajlandó vagyok elhinni, ha egyáltalán létezik önéletrajz, az csakis a költészetből szűrhető ki. Feltett kérdésedre hadd válaszoljak hát egyik versemmel, amelyben sok minden bennefoglaltatik, ami a fülszövegből kimaradt: „E században, hol oly gyorsan kiosztott áldás és átok feketefehérre szálazta szét a szimmetrikus világot, hol önkényes dugóhúzó-konvenció javallta, mi a bal és mi a jobb, mialatt a kétfelé forgó neutronok egyformán perdültek balra-jobbra, összetört tükrök mögül mutogatva a mozgó harmóniát, itt éltem én az univerzum „baloldalán, voltam hívő, hitetlen, konok, de mégis mindig a min- denség ikerrésze voltam, kiegyenlítettek az anticsillagok“. Ha Forbáth Imre kötetét leszámítjuk, tiéd az első válogatott verseskötet. Milyen érzés? A külső eredmények tulajdonképpen a vágyak függvényei. Szerencsére bennem ezek a vágyak mindig azon buzgól- kodtak, hogy ne teljek el sem megnyugvással, sem kiegyenlítettséggel. A kötet első versei 1944-ből valók, a kővetkezők 1959-ből, a közben eltelt 15 év alatt mit csináltál? Igen komoly kérdés, és illene komolyan válaszolni rá. Ebből azonban könnyen sirató ének is lehetne, ez pedig erősen kilógna a megszokott interjúk hangulatából. Esetleg még az interjú alanyát is elszomorítaná. Próbáljuk inkább megőrizni azt az örömet, amelyet ez a jó bor melletti beszélgetés kínál. Ennek a szellemében neked is inkább úgy válaszolok, mint annak idején a Tiszatájnak. Sőt, hogy a valóságon se essen semmi csorba, legjobb lesz, ha az akkori feleletet szóról szóra idemásoljuk: „1923-ban születtem Budapesten, középiskolai tanulmányaim elvégzése után beiratkoztam a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karára, amelyet 1946-ban végeztem el. Az irodalommal már kora-ifjúságomban összeütközésbe kerültem. Második gimnazista koromban Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájának mintájára vígeposzt írtam a tanári karról és osztálytársaimról, amely mindjárt jelentős feltűnést keltett. E sikeren felbuzdulva, elhatároztam, hogy hátralévő éveimet kizárólag az irodalomnak szentelem, és hogy én leszek az első magyar író, aki irodalmi Nobel díjat nyer. Ez a kizárólagossági elv később nem valósult meg. A huszadik századi embersors gondoskodott róla, hogy életpályám ne legyen ilyen egyhangú. Ennek az üdvös gondoskodásnak eredményeképpen voltam tengerész, vizsgálati fogoly, kiadóvállalati igazgató, rádiószerkesztő, bányász, a külügyi osztály előadója, normafelelős, kőműves, vállalati jogász, a bér és munka osztály vezetője, számtantanár és profi sakkozó“. Mindehhez talán még azt tehetném hozzá, hogy közben szimultán módon az irodalommal is foglalkoztam, lefordítottam vagy harminc kötetnyi verset, a cseh és szlovák lírából. Hviezdoslavtól — Nez- valig, Wolkertől Novomesky-ig, fárasztó lenne részletes felsorolásuk. Na meg verset, prózát is írtam, legföljebb azzal a különbséggel, hogy annak idején az asztalfióknak, most pedig az olvasóknak. Ez így röviden „optimista tragédiának“ is beillik. Élénken emlékszem rá, mennyi támadás ért, s most ugyanazok az emberek hajolnak a legmélyebbre előtted. Mi erről a véleményed? Aki alkot, mindig világot is épít, s mivel hogy önön világát építi, ez átmenetileg aszinkro- nikusan hat. Egy ideig ugyanis úgy látszik, hogy az egyén leg- differencíáltabb sajátosságait kereső igyezeket elválaszt másoktól. Később azonban paradox módon éppen a megtalált egyéniség köt össze velük. Az az illúzió, hogy előregyártott közösségi sémákból következtessünk vissza önmagunkra, az eddigi tapasztalatok szerint kudarccal járt és jár, nem vezet el sem önmagunkhoz. sem másokhoz. Meg aztán mindenhez idő kell, és ami már további része ennek a kérdésnek, hagyni kell, hogy az emberek megjavulhassanak. A megértés útja hosszú, fárasztó és szövevényes, olykor recidí- vákkal is terhes. Segíteni ennek az útnak a végigjárásában senkinek sem lehet, de tiltakozó akadályok t sem szabad emelni. Azt talán nem kell előtted hanc úlyoznom, hogy mindenki sz retetére amúgy sem pályáztí i soha. Gyanakodtam az yan emberekre, akiket mind iki megért, és mindenki sze. et. Előbb utóbb kiderült róluk, hogy vagy a költészetükkel, vagy a hátgerincükkel van baj. Természetesen ugyanakkor az is igaz, hogy minden alkotó örül, a megértésnek, a ráérzésnek, a méltányosságnak, de ezek a pályatársi látszólagos jutalmak sohasem bizonyulnak tartós értékítéletnek. Az Igazi irodalomról többnyire leperegnek a hozzátapadt kortársi glosszák és magyarázatok. Merre látod a csehszlovákiai magyar költészet fejlődési irányát? Egy következetesén értelmezett modern tájköltészetben. Egy olyan tájköltészetben, amely elsősorban az egyén szellemi világának faunáját, flóráját és hangulatát igyekszik birtokába venni. Ez a terület azzal az előnnyel jár, hogy nincsenek földrajzi határai. Belefér az egész világ. 'Goethe Weimarjába is belefért. Az író ennél kisebb területen lehetőleg ne gazdálkodjon. ... És a magadét? A magam fejlődési irányát is abban látom, hogy ennél szü- kebben mért vagy parancsolt igényekkel ezentúl sem alkudjak meg. Ha te lennél a kérdező, milyen kérdést adnál még Monoszlóy Dezsőnek? Azt hiszem, valami meseszerűt kérdeznék tőle. Talán azt, ha találkoznál a jótevő tündérrel, mit kérnél tőle? ... És mit kérnél tőle? Semmit. A beteljesülés ugyanis már nem a költészet feladata. A költészet elégedjen meg azzal, hogy kitalálja a maga tündéreit. Beszélgetett: — tő — Ifjúság, lendület Nap nap után egyre mozgalmasabb lett a CSISZ nyitrai járási titkárságának székhelye. Nem csoda, hiszen egyre több tennivaló akadt a közelgő szlovákiai kongresszus előtt, és a rövidesen ezután Prágában sorra kerülő V. országos kongresszus időpontja is egyre több munkára sarkall. A titkárság dolgozói alig győzik elosztani egymás között a munkát, hiszen egy-egy napra néha több gyűlés, értekezlet is esik, lassan összegezni kell már az eddig elvégzett munka eredményeit, s nem utolsó sorban irányítani is kell a még folyamatban lévő akciókat. Számos iskolai és üzemi, jó néhány szövetkezeti, két főiskolai csoportot egyesít a járási szervezet. Talán száznál is több szervezet, több ezer tag.:. Akad itt probléma, megoldásra váró kérdés bőven...! — Milyen gondolatok foglalkoztatják ezekben a napokban a járási CSISŽ-titkárt? — kérdem DRGOŇA Františeket. Elmosolyodik. — A nap huszonnégy óráját szeretném legalább harmincra bővíteni. Rettentő sok ilyenkor a tennivaló... — Például? — Befejezésükhöz közeledik néhány, a kongresszus tiszteletére indított rendezvényünk, :ovábbiakat szervezünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére, az elmúlt hónapokban zajlottak le járásszer- te az évzáró közgyűlések, számos hosszabb időtartamú, országos akcióba kapcsolódtunk be, s természetesen nem szeretnénk lemaradni, végül pedig — de nem utolsósorban — készülnünk kell már a prágai kongresszusra is. — Bekapcsolódnak a beszámolót követő vitába is? — Igen! Mégpedig egy, a mi járásunkban különösképpen gykran előforduló problémával. Járásszerte ugyanis különösképpen sok gondot okoz alapiskoláink pionírcsapatai számára a megfelelő csapatvezető biztosítása. — Nincs talán érdeklődés e beosztás iránt? — Ellenkezőleg! A bökkenő abban rejlik, hogy az érdeklődők zöme főképpen a tovább tanulni nem akaró, vagy a fölvételiknél sikertelenül járt érettségizett fiatalokból áll, míg az iskolaigazgatók csupán végzett pedagógusokat akarnak, akiknek azonban csak ritkán tudnak olyan fizetést biztosítani, mint a 22-24 órát tanító kollégáiknak. így nemkívánatos kettősség szemtanúi lehetünk: egyrészt a munkát csak ímmel-ámmal vagy kedvetlenül végző tanítók, másrészt a lelkes, de állás •élküli fiatalok. Feltétlen figyelmet és sürgős megoldást igénylő probléma ez! A Legésszerűbb természetesen az lenne, ha a pionírcsa- pat-vezetők fizetésben is egyenrangú kollégái lennének az alapiskolák többi tanerőjének. — Az utóbbi két-három évben a gazdasági élet sok változásához hasonlóan, bizonyára, több szempontban változott az ifjúsági szervezetek munkája is... — Egyre inkább eltérünk a csupán statisztikai kimutatásokat szem előtt tartó „tömeges“ munkától, hovatovább, egyre jobban sikerül levetkőznünk az évekkel ezelőtt tapasztalt formalizmus hibáit, és csaknem teljesen leküzdöttük már a „muszáj“ tényezőt. Olyan akciók kerültek előtérbe, amelyeknek elsőrendű szempontja a tagság érdeklődése. Törekvéseink oda irányulnak, hogy a pionírok és a fiatalok felismerjék: tanulással, új általános ismeretek, tapasztalatok szerzésével egybekötött szórakozást biztosítunk számukra a közös akcióban. — A fiatalok csaknem kivétel nélkül kalandokra... — ...romantikára is vágynak. Ez természetes! Egy ifjúsági szervezet munkájából nem szabad hiányoznia ennek sem. Kiváló példa erre a Signál X-5 akció. Egy-egy, érdeklődéssel végzett rendezvény után a fiatalok nagy része két-három óra társadalmi munkát is elvállal. — Eszerint, a küszöbön állő V. CSISZ-kong- resszus határozatai határkövet jelenthetnek az ifjúsági szervezetek további munkájában? — Természetesen! A színvonalas eszmei-tár- sadalmi nevelés és a fiatalok érdkelődésének, céljainak egybehangolására kell törekedni. Társadalmunknak nagy szüksége van az ifjúság lelkes, lendületes munkájára. tmiklósij Meghalt Forbáth Imre Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy Forbáth Imre költő, a csehszlovákiai magyar líra legsajátosabb képviselője, életének 69, évében elhunyt. Forbáth Imre a dunántúli Böhönyén született 1898 november 17-én. Az ifjú költő a Magyar Tanácsköztársaság bukása után először Becsbe, maid Csehszlovákiába emigrált. Első verseskötete 1922- ben Bécsben jelent meg, amelyet továbbiak követtek. Forbáth Imre, mint író, költő, 1938 után elhallgatott, s a londoni emigrációt követően a felszabadulás után különböző párt és állami tisztségeket töltött be, s a csehországi Teplicen telepedett le. Válogatott verselt 1958-ban Mikor a néma beszélni kezd címmel a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki. A szlovák olvasóközönség a „Na zázrak čakajúci“ című (Ctibor Štítnický fordítása) válogatásban ismerhette meg őt, mellyel 1965-ben elnyerte a Csehszlovák írószövetség nemzetiségi diját. Forbáth Imre halálával az avantgarde-költészet jelleg-1 zetes és legkiemelkedőbb csehszlovákiai magyar kommunista költőjét veszítettük el. Távozása mélyen megrendített bennünket, maradandó értékű írói-költői alkotásaival azonban bevéste nevét irodalmunkba, s az egyetemes magyar irodalomba. BAUER SZILÁRD nyitrai kiállításán Szlovákia legrégibb városának falain a napokban új plakátok jelentek meg. A falragaszok zöldes alapszínéből kiemelkedik egy külvárosi részlet jellegzetes rajza, alatta fekete alapon vörös betűkkel egyetlen név: Bauer, Igen, ez a név ma már nem követel semmiféle kommentárt. A nyitrai kiállítást az első köztársaságban fiatalon elhunyt szocialista festő hetven- ötödtk születésnapjának margójára rendezték. Bauer Szüárd a festői garamvölgyi vár tövében, Slovenská Lupčán született 1893 november 24-én (Zádor és Centhon művészeti lexikonja szerint 1892-ben). Gyermekkorát szülőfalujában és Banská Bystricán töltötte. Már diákkorában megnyilvánulták művészi hajlamai. Tizenöt éves volt, amikor Kassára került, mely második hazájává vált. Itt dolgozott mint gépészmérnök. és itt bontakozott ki tehetsége. 1928 december 28-án halt meg. Első kiállítását Jámbor Józsefjei közösen rendezte meg Kassán. A kapitalizmus igyekezett agyonhallgatni merész művészetét, mely telve volt a társadalmi rend igazságtalanságainak kifejezésével — most azonban kiállítása i- gen sikeres Kitűnőek a külváros, a kivándorlók, a nincstelen öregasszony, a csavargók életéből merített képei, a francia forradalomról készült tusrajzai és mint a művészeti lexikon is írja, „kevés színnel .festett Kassa vidéki tájképei is egyéniek". Dr. Valent Istvánnak, a nyitrai galéria igazgatójának tájékoztatása szerint a nyitrai Bauer kiállításnak rendkívül nagy a sikere. így tehát a kassai, vagy bratislavai sikersorozat, a- mely az eddigi két kiállítást jellemezte, a Zobor alatt megérdemelten folytatódott. A kiállítás május végéig megtekinthető, Bauer Szilárd, az expresszionizmus szlovákiai úttörője a Zobor alatt is győzött. Mártonvölgyí László
