Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-05-09 / 19. szám

Nem a buták csalnak... AMERIKAI ATLAG: MINDEN 5. DIÁK PUSKÁZIK A puska — iskolai értelemben — nem volt és nyilván nem ic lesz engedélyezett segédeszköz. Tehát csak titokban hasz­nálható. Különösen ezekben az iskolaév végi napokban gyárt­ják őket tömegesen. Nemcsak nálunk, hanem szerte a világon mindenütt. S ki tudná megállapítani a csaló diákok számát? Amerikában ezzel is megpróbálkoztak. A híres harvardi egyetemen rendezett ankét eredményé: minden ötödik hallgató csal. Kétségtelen, hogy a puskázok száma sokkal nagyobb, de mivel csalásról van szó, sokan letagadják. Nyugat-Németországban is úgy tudják a közok­tatásügyi hatóságok, hogy minden ötödik diák csal. Ez a hely­zet Angliában és Franciaországban is. AZ „OKOS“ CLAUDIA Claudia Birkenmayer, a kölni gimnázium érettségizője. In­kább modern lány, mint példás diák. A mini-divat sokkal job­ban érdekli, mint a matematika, a francia sanzonok pedig jobban, mint a klasszikus francia irodalom. Mi sem természetesebb, az érettségi előtt puskára is gon­dolt A dolgozatírás előtt a képleteket miniszoknyája alá, a nylonharisnyájába dugott cédulára írta. Hogy mit igazgat a pad alatt — az a tanárját is kezdte érdekelni, de nem mert odapillantani. Legyintett egyet végül, arra gondolván, hogy a lány bizonyára a harisnyakötőjével bajlódik:... SEGÍT AZ ELEKTRONIKA Már a nagyszüleink is csaltak, úgy mint Claudia. Ma sok­kal modernebb eszközöket használnak a diákok, és a legszi­gorúbb ellenőrzést is könnyen kijátsszák. Az elektronika legújabb vívmányait használják fel. Egy nürnbergi iskolában a dolgozatírás napján gipszbe tett kar­ral jelent meg Erwin Scheuchen Tanárának csakhamar fel­tűnt, hogy ez a diákja állandóan magasba emeli gipszes kar­ját. Mintha a füléhez nyomná. Nem volt rest, megkérte az iskola orvosát, hogy vágja fel a gipszet. A diók összeszorított markában azután egy kis hangszórót találtak. Erwin azt is bevallotta, hogy kik küld­ték neki — ultrarövid hullámon — a szöveget. Azóta az ilyen adó-vevökészUIékek az iskolaév második felében mindig kelendőbbek. Franciaországban a puskázás sokkal elterjedtebb volt, mint másutt. Ott ugyanis az érettségi dolgozatok témáját a fran­cia közoktatási minisztériumban határozták meg hónapokkal az érettségi előtt. A minisztérium egyik hivatalnoka sok­szorosította a megoldásokat, és a diákok „fekete piacán“ egy- egy teljes anyagért 2000 frankot is kapott. Amíg le nem fü­lelték... EDWARD KENNEDY IS CSALT Ma már nem titok, hogy Edward Kennedy Is csalt. A ma igen népszerű amerikai szenátor (a meggyilkolt amerikai el­nök egyik öccse) 1951-ben, 19 éves korában, nem mert a vizsgán megjelenni. Az utolsó pillanatban azonban mentő öt­lete támadt. Egy reá igen hasonlító, de egy másik egyetem­re járó ismerősét kérte meg, hogy jelenjen meg helyette a szigorlaton. A csalásra csak évek múlva jöttek rá. És fel is használ­ták ellene 1961-ben a szenátori választások alkalmával. Mas­sachusetts választó polgárai azonban nem tulajdonítottak na­gyobb jelentőséget a feledésbe ment diákcsínynek, mert azt Edward Kennedy sem tagadta. Megválasztották szenátornak. Nem minden oktató vélekedik egyformán a puskázó diákok­ról. íme például dr. Heribert Heinrichs professzor véleménye: — Az a tanuló, aki alkalmilag csal, sem jellembeli gyenge­séget, sem a butaságát nem árulja el. Ellenkezőleg: a töké­letes csalás rendszerint csak az egyébként is igen intelli­gens diákoknak sikerül. új ifjúság 7 Ötven­nyolc nap ROBERT GOSHI, KANADAI PILÓTA, ÖTVENNYOLC NAPON ÁT VOLT A JÉGSIVATAG RABJA, ÉS EZZEL OLYAN REKORDOT ÁLLÍTOTT FEL, AMELYET EGY­HAMAR SENKI SEM FOG MEGDÖNTENI. a jégsiva­tagban MILYEN Jó ÉLNI Megmentése a csodával ha­táros. Még ma is alig akarja elhinni, hogy, megmenekült, és egyre csak azt hajtogatja: — Milyen jó élni! A 59 éves, vörös hajú óriás 90 kiló volt, amikor útnak in­dult, és 30 kilót fogyott, mi­re rátaláltak. A sarki tundrá­kat úgy ismeri, mint a tenye­rét. hiszen télen-nyáron szám­talanszor elrepült felettük. Február 2-án indult útnak Cambridge Bay-ből a Yellow- knife-i támaszpontra. Útköz­ben azonban hóviharba került, és kénytelen volt leereszkedni. Állandóan járatta a repülőgép motorját, hogy be ne fagyjon. Amikor a vihar elült, ismét felszállt, de a motor hirtelen megállt. Elfogyott a benzin. A repülőgépek egy hónapig köröztek az Északi-sark felett, keresve az eltűnt pilótát. Egy­hónapi hiábavaló kutatás után lemondtak róla, hogy valaha is megtalálják. Barátai azonban nem nyugodtak bele, hogy nem látják többé Róbertét, pénzt gyűjtöttek, és tovább kutattak utána. Már minden reményről letettek, amikor egyikük a jég­sivatag közepén különös nyo­mokat vett észre. Közelebb re­pült, és megpillantotta az el­veszett repülőt, ablakain fény szűrődött ki. Azután meglát­ta Róbertét is, meleg szőrme­kabátba bújva, szakállasán állt a gép mellett, és boldogan in­tegetett. FAGYASZTOTT HAL ÉS NAP- LÖlRÁS A repülőgépen, útban a kór­ház felé, Robert Goshi pilóta elmesélte, hogyan élt kénysze­rű magányában... Amikor észrevette, hogy el­fogyott a benzin, nem aggódott különösebben. Leereszkedett és várta, hogy valaki érte jöj­jön. Szerencséjére a gép nem nagyon rongálódott meg. Hat hálózsákja volt, összeállította őket és beléjük bújt. Volt né­hány láda sós hala is, nem kel­lett tehát félnie az éhenha- lástól. Nézelődött, hogy mihez kezdjen, amikor a közelben né­hány faágat pillantott meg. El­határozta. hogy összegyűjti, és tüzet rak. Amikor azonban ki­lépett a gépből, olyan der­mesztő rideg fogadta, hogy majdnem elveszítette eszméle­tét. Azonnal visszafordult, és elhatározta, hogy nem mozdul ki többé a gépből. Bebújt a hálózsákba, rágcsálta a fa­gyasztott halat és — naplót írt. A FARKASOK GYŰRŰJÉBEN Egy éjjel vérfagyasztó üvöl­tés ébresztette fel. Farkasok vették körül a repülőgépet. Napokon át nem hagyták el őr­helyüket, várták, hogy áldoza­tuk kimozduljon. A megrémült pilóta az ajtót sem merte ki­nyitni, hogy egy darab jeget vegyen, és megnedvesítse az ajkát. Az egyik farkasnak sl- került benyújtania a mancsát a gép ablakán. Goshi egyetlen lövéssel leterítette. A többi a-1 zonban nem ijedt meg a lö­véstől, nem hagyta el őrhelyét. A higanyszál mínusz 45 fokot mutatott. A jégsivatag rabja meg sem tudott moccanni, és kínját csak növelték a távol­ban felzúgó repülőgépek. Nem volt ereje, hogy életjelt ad­jon magáról. Egyedül a napló­írás tartotta benne a lelket, Addig írt, míg ujjai meg nem gémberedtek, utána órákon át hangosan vitatkozott önmagá­val mindenről, ami csak eszébe jutott. A szörnyű kaland nem vette el életkedvét, már útközben tréfálkozott megmentőjével. A kórházban közölték vele, hogy egyik lábáról le kell vágni le­fagyott ujjait. — Nem tesz semmit, az * fontos, hogy életben maradtam, — mondta. V. HARC A DZSUNGELBEN: Vándorlásai során a törzs gyakran jutott a csendes és bezárt kunyhó közelébe. Ennek Tarzan mindig vég­telenül örült. Bekukucskált a bezárt ablakon, felmászott a tetőre és a ké­mény sötét nyílásán, lebámult a mély­ségbe, hogy megfejtse a négy erős fal titkát. Gyermeki fantáziája kiszínezte a benti dolgokat, és ezerszeresen fel­fokozta vágyát, hogy bejusson. Órák­ig mászkált a tetőn és topogott az ablak előtt, de a bejáratot nem tud­ta felfedezni. Egyszer, amint a kuny­hó felé közeledett, felfedezte, hogy az ajtó bizonyos távolságból a fal önálló részének tűnik. Ezt eddig nem vette észre. Felrémlett benne, hogy hátha az a kunyhó bejárata, amelyet oly régen keres. Most is egyedül volt, akárcsak máskor, mert a majmok nem szeret­ték a kunyhót. Tíz év múltán is ott élt emlékezetükben a fehér majom kísértetiesen villámló és dörgő bot­ja. Hogy neki milyen kapcsolata volt a kunyhóval, arról sohasem beszél­tek. A majmok nyelvének kevés sza­va volt, és így azt sem tudták el­mondani, hogy a kunyhóban milyen eszközöket és tárgyakat láttak. Kala csak nagyon homályosan és érthetetlenül magyarázta meg neki, hogy az apja egy különös fehér ma­jom volt, de azt sohasem tudta meg, hogy Kala tulajdonképpen nem az 1- gazi anyja. Azon a bizonyos napon tehát Tar­zan az ajtóhoz lépett és órákig nyomkodta az ajtósarkok szögeit, mozgatta a zár gömbölyű kilincsét. Egyszer csak rájött a helyes megol­dásra, és az ajtó sarkig tárult. Néhány percig nem mert bemenni. Végre azonban szeme megszokta a félhomályt, és óvatosan a kunyhó­ba lépett. Középen, a szoba padlóján csontváz feküdt. Rég lefoszlott róla az utolsó húsdarab is. Csak vala­milyen széteső anyag fedte, amely valaha az áldozat ruhája lehetett. Az ágyban hasonló szörnyűség feküdt, de valamivel kisebb. Közel az ágyhoz, bölcsőben nyugodott a harmadik te­tem — egy gyermek csontváza. A kis Tarzan nem sokat törődött a távoli múlt eme rémítő emlékei­vel. Nem sejtette, hogy saját szü­leinek földi maradványaival áll szem- től-szembe. De ha sejtette is volna, akkor sem hatják meg jobban. A vadállatok közt töltött élete során megszokta már, hogy közönyösen nézze a hullákat és a kiszenvedő ál­latokat. Sokkal inkább a bútor és egyéb tárgyak keltették fel figyelmét. El- ámult a sok szerszámon, fegyveren könyveken, papíron, ruhákon és mindazon, ami e nedves és szellős tengerparton ellenállt az idő emész­tő fogának. Felnyitotta a ládákat, ki­húzta a fiókokat, és látta, hogy ben­nük a holmik még nagyobb épségben maradtak. A sok holmi között talált egy éles vadászkést is, amelynek éles pen­géjével azonnal megvágta a kezét. Ezzel azonban nem törődött; rögtön próbálgatni kezdte a kést, és ta­pasztalta, hogy az könnyedén szeli, forgácsolja a fából készült széket, asztalt. Sokáig szórakozott vele, s csak miután megúnta, folytatta szem­lélődését. 1 A könyvek megtekintése során ta­lált egy színes, képekkel illusztrált kötetet. Elsőosztályos iskolai ábécé volt. amelyet Greystok lord egykor azért hozott magával, hogy a fiá­nak legyen miből megtanulni a be­tűvetés tudományát. A könyv színes képei valósággal elbűvölték. Sok o- lyan majom volt benne, akinek ar­ca az övéhez hasonlított. Ez meg­lepte. Hátrább, egy betű alatt végre olyan majmot is talált, amilyenek itt élnek az őserdőben. A csónakok, vonatok, tehenek és lovak képei hidegen hagyták, de az alattuk és felettük lévő apró ábrák végtelen sora annál inkább lekötöt­te figyelmét. Kezdetben felsorako­zott furcsa bogaraknak, hangyáknak vélte őket. de ■ lábukat sehogy se tudta felfedezni. E. R. BURROUGHS — SZŐKE J. Ilyennek látta először a betűket. Nem vette észre, hogy közben ho­mály borult a kunyhóra. Esteledett A könyvet visszatette a helyére. Mi­előtt azonban elhagyta volna a kuny­hót, ismét szemébe ötlött a vadász­kés. Felvette és magával vitte, hogy megmutassa társainak. Amikor távozott, bezárta az aj­tót, mert most már ismerte a zár működését. Alig tett néhány lépést, amikor az őserdő sűrűjéből egy ha­talmas alak lépett eléje. Azt hitte, hogy saját törzsének valamelyik tag­ja. Csak későn ismerte fel Bolgant, az óriás termetű gorillát. Oly közel volt hozzá, hogy mene­külésről szó sem lehetett. Tarzan tud­ta, hogy meg kell küzdenie ellenfe­lével. Ezek a szörnyek ugyanis tör­zsének halálos ellenségei voltak. Ha Tarzan felnőtt és majom, akkor e- gyenrangú ellenfele lehetne a goril­lának. Ilyen gyerek létére azonban sehogy se volt méltó ellenfele. De Tarzan nem ismerte a félelmet. Csak a szíve vert gyorsabban, és az sem a félelemtől, hánem az izgalom­tól. Tudta, hogy harca reménytelen, mégsem hátrált. öklével sújtott a majomra, de az meg se érezte ütését. Kezében tar­totta apja kését, amikor a gorilla marcangolva ütlegelve átölelte. Ösz­tönösen a majom mellének fordította a hegyét, és az markolatig fúró­dott annak testébe. A sötétbeboruló őserdőt fájdalomtól dühös gorilla­üvöltés rázta fel esti nyugalmából. Tarzan egyetlen pillanat alatt meg­értette, hogy mi történt, és a követ­kező másodpercben már gyakorlott kézzel használta a fényes és éles „játékot". Mihelyt a dühös bestia földre teperte, nyomban belemártot­ta még néhányszor mellébe a pen­gét. A gorilla, ahogy már fajtája szok­ta, rettenetes csapásokat mért tenye­rével a fiúra, és tépte a húsát hatal­mas agyaraival. Egy pillanatig együtt hemperegtek a földön,, és a vérző kar egyre gyengébben szúrt, vágott, majd a kis test hirtelen görcsösen megmerevedett, és Tarzan élettelenül terült el a dzsungel pázsitén. A törzs egy mérföldnyire hallotta a gorilla vad ordítását, és szokás szerint, ha veszély fenyegetett, Ker- chak összehívta népét, hogy kölcsö­nösen védjék egymást, és megállapít­sák, hiányzik-e valaki a falkából. Csakhamar felfedézték. hogy Tar­zan hiányzik, és Tublat erősen til­takozott a segélyküldés ellen. Ker- chak maga sem szerette az idegen porontyot, tehát Tublatra hallgatott, és egy közönyös vállrándítással visz- szafeküdt levélágyára. Kala más véleményen volt; nem várt, hanem egyenesen oda futott, ahonnan a gorilla panaszos kiáltozá­sa hangzott. Már egészen besötéte­dett, csak a felkelő hold vetett gro­teszk árnyakat az erdő sűrű lomb­jai közé. Mint valami óriási árny len­dült Kala nesztelenül fáról fára. A gorilla ordításából kivette, hogy ha­lálos küzdelmet vívott valakivel a vadon lakói közül. De ez a bömbö- lés is megszűnt. Kala nem értette, hogy miért? Bolgan hangja a haldok­ló végső ordítása volt, ďe miért nem hallja ellenfelének diadalorditását? Nem tudta, ki lehetett a másik küz­dő. Tudta, hogy Tarzan nem ölhetett meg egy hatalmas gorillát, tehát las­sabban, óvatosabban haladt a legala­csonyabb ágakon. Közben kíváncsian kémlelődött, hogy felfedezze a vere­kedők nyomát. Egyszerre csak rájuk bukkant. Ott feküdtek a holdfényben egy kis tisz­táson: Tarzan összemarcangolt, vé­res testtel és mellette mereven a gorilla. Kala halk sikollyal rohant Tarzan- hoz. Magához ölelte a véres kis testet és hallgatódzott, van-e még benne élet? Hallotta, hogy kis szíve alig- alig dobog. Gyöngéden visszavitte a sötét dzsungelbe, ahol a törzse tanyázott. Éjjel-nappal ott ült mellette, vizet, élelmet hozott, elkergette a legyeket és más rovarokat rettenetes sebei­ről. Orvosságról, gyógyításról fogal­ma sem volt szegénynek. Csak nyal­dosta a sebeit, hogy így tisztán tart­sa, és a természet hamarabb végez­ze el gyógyító munkáját. Tarzan eleinte semmit sem akart enni. Dobálta, hányta magát magas lázában. Csak vizet kért, és ezt Ka­la úgy hozta neki, ahogy tudta: a szájában. Nincs az az anya, aki nagyobb ön­feláldozással, több odaadással ápol­ta volna gyermekét, mint ez a sze­gény vadállat az ő kis porontyát, a- kit a sors a gondjaira bízott. Végre csökkent a láz, és a kis­fiú lassan gyógyulni kezdett. Egyet­len jajszó sem hangzott összeszorí­tott ajkairól, pedig a sebei rettene­tesen fájtak. Mellének egy része felhasadt, és a gorilla összezúzta három bordáját. Egyik karját majdnem teljesen ösz- szetépték a borzalmas agyarok, nya­kából is kimart jó darabot, úgy hogy a fő ütőere teljesen szabadon ma­radt. dott, és egyedül feküdt egy halom puha füvön, semhogy kínjait lássák. Csak annak örült, ha Kala mellette volt, de most, hogy gyógyult, az is el-elment élelmet keresni. Szegény allat alig evett valamit, amíg Tarzan beteg volt. Következik: A tudás fénye i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents