Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-04-25 / 17. szám
% új ifjúság NÉGYSZEMKÖZT: VERES JÁNOSSAL Aranyfelhők Erdők,erdők A holdkorong váltamra hajlik hűlni, pihenni, ha kihevül; az öz ha farkas elöl fut, szivemen keresztül menekül. Erdők, erdők, erdők, óriás orgonák zúgnak bennem, héja tépte gerlék sírását, mint éneket a hegy, visszazengem— kiszáradt sombokor, ledőlt bükk, eltaposott harangvirág: kegyetlen testvéreim, nyugalmam aranypénzét szétkapkodó haramiák. 0 Sz. T. Nyárazsd: „Azt sem tudom, hogy Hú vagyok-e vagy lány“ — írja Ébredés című versében. Mi elhisszük önnek, de miért kell ezért verset írni? ... 0 „Ave Maria“: Verse nehézkes, darabos. Nem mutat túl a régies nyelvi izeken. Szóla- mos /kommunista szellem hevétől/, ne félj apám a nép sze- retete stb., ahogy ön is irta egyik sorában — gyermeteg: zavaros. Lebeszéljük, de nem a tanulásról. 0 ..Kati“: Egy disznótor következményei című írása arra mutat, hogy van írásérzéke. Lendülete, jó Izei vannak, a Szerkesztői üzenetek befejezést azonban elsiette, elrontotta. A másik hibája, hogy a halottasházi rész csaknem szószerint megegyezik az egyik, mintegy fél évvel ezelőtt közölt karcolatunkkal. Küldje be pár írását. 0 ..Fiilek. 1967": Verseiben most is ugyanazok a hibák ismétlődnek. Naivak, darabosak — ritmikailag is rosszak. Jó lenne, ha először talán tanulna. 0 „Öt vers“: Versei közül az Egy gyermek éneke a legjobban sikerült, őszintének ható írás. míg a többinél nem találta meg a mondanivaló, az alap- gondolat kifejtéséhez, verssé- növeléséhez szükséges összes hangulati-lírai elemeket. Egyszerűbben szólva: elsiette munkáját. Csak vázlatok. Erősen kísért bennük az élménytelen- ség is. Az önt körülvevő dolgokról írjon. Arról, ami az élete, vagy ami nélkül nem tudná elképzelni az életét. 0 „Miért születünk": Arra kiváncsi, érdemes-e tovább folytatnia a versírást. Az írást nem érdemes, de ez ne vegye el a kedvét a szép versek olvasásától. Rongyos pásztorok jönnek s elvarázslot királylányok, ezüstös .furulyák szólnak, álmom a hang után úszik, mint hófehér csónak; hattyúk dalolnak, ' citerák pengnek, aranygyapjas nyájak ömölnek, krétaszín kastély zendül, elolvad, dübögnek sárkányok, hétfejű szörnyek. Hátukon keselyűk hozzák mesebeli csákóm, gyerekkori kardom, kinyúlok, s hiába, lilává fagyott az álom, mint az égbolt a havas parton. Balladák hömpölyögnek, mint ősszel a köd, krétakört húzok, a gyász mégis hozzám sürög. S arany felhőkbe emel a gyönyör anyás karja; elporladt kanászok dcdát kis bogár dúdolgatja. Nemrég jelent meg a „Tatran“ könyvkiadó gondozásában Veres János harmadik verskötete, a „Fehér szarvas“. Felkerestük a költőt, hogy feltegyünk neki néhány kérdést az új kötetről, életéről, terveiről, Oj munkahelyén, a rimaszombati járási művelődési otthonban leltünk rá. íme a kérdések és a válaszok: — Elégedett vagy-e új köteted összeállításával? — Igen Is, meg nem is. Örülök annak, hogy a kiadó legalább részben törleszteni próbálta régi adósságát, s megjelentetett egy csokorra valót 6—7 évvel ezelőtt Irt verseimből. Elszomorít viszont, hogy csupán a népies lírám kapott helyet a kötetben, s a más jellegű versek kimaradtak, noha több kötetre való van belőlük. A „Búcsú a nyártól", „Alma mater“, „Fábry Zoltánnak“, „Feltámasztó csillag“ stb. címűekre gondolok elsősorban, amelyek évek óta várják. hogy kötetben is megjelenjenek. — Vannak-e újabb verseld is, amelyek szintén kimaradtak a kötetből? — Igen, vannak. Sajnos azonban, mivel a kiadó a múltban furán bánt velem és verseimmel — a részletekre nem térek ki, ismertek ezek a históriák, — először a régebbi idők termésének javát kellene kiadni, s azután kerülhetne sor a legújabb versekre. A kiadatlan versek felgyülemlett tömege olyan kelésre emlékeztet, mely régen megérett, lüktetve fáj, s nem képes kifakadni. — Szerepel-e tehát a terveid között egy új kötet mielőbbi ösz- szeállítása? — Szeretném mielőbb átadni a kiadónak annak a gyűjteménynek az anyagát, amelyet most próbálok összeállítani. A kötet munkacíme: „Búcsú a nyártól“. Ha megjelenne, elmondhatnám, hogy a régi versek közül legalább a legfontosabbak végre kötetet kaptak. — A kiadó tervbe vette, hogy a te nemzedékedbe tartozó költők régi és új verseit „Válogatott versek“ címen jelenteti meg egy- egy vaskosabb kötetben. Mi a véleményed erről az elgondolásról? — Tudok a dologról. Az én nemzedékem útja nagyon nehéz és göröngyös volt, s talán valameny- nyiünk közül én jártam a legrosz- szabbul. Jó lenne, ha a kiadó terve valóra válna, s néhány év múlva az én válogatott verseim is sorra kerülnének. Egy ilyen kötet „tiszta vizet öntene a pohárba“, s az olvasó végre világos képet kapna vele eddigi munkásságunkról. — Foglalkozol-e még prózalrás- sal? — Igen, írtam novellákat Is, de még nincs annyi, hogy kitelne belőlük egy új kötetre való. — Tudjuk, hogy műfordítással is foglalkozol. Nem szándékszol-e versfordításaidat kötetbe gyűjteni? Nyelvhasonlafosságok Ha jól emlékszem, Bivalyböfögónek hívták a háború előtt azt a dunántúli községet, amely az ausztriai Burgenland-dal határos. Bivalyböfögő érdemes polgárai akkoriban többnyire űn. vastagnyakú kálvinisták voltak, akik nem jó szemmel nézték a kisebbségben lévő katolikusokat. Közelébe se mentek a „pápisták“ templomának, hisz úgysem értették azt a fránya latin nyelvet, amelyet régebben csak az urak beszéltek. Amíg aztuán Gugula Gedeon rácáfolt erre a tévhiedelemre. Gugulának dolga akadt a szomszédos Ausztriában, ahol többek között bekukkantott egv pápista templomba. Bízvást megtehette. hisz lőtt senki sem ismerte. Bivalvböfögőre hazajövet elmondta, hogy nem is olvan nehéz az a latin nyelv, sőt fenemód hasonlít a magvarra. Saját fülével hallotta — úgymond — amint az ugyancsak latinul éneklő németek azt dalolták: hogy: — Ni a pulyka, ni a pulyka, ni a nagyszemü pulyka! (Értsd: mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa!) Azóta a kíváncsiság fúrta Gugula oldalát, mi mindent énekelhetnek a pápisták, amit magyar ember is megért. Legközelebbi ausztriai kiruccanása alkalmával ugyancsak besom- fordált egy burgenlandi falu ósdi templomába, hogy ellessen néhány szót. Otthon azután a következőképpen számolt be élményéről: — Soká elhallgattam a pápisták danolását, akik ezúttal a- lighanem németül énekeltek, de több magyar szót is belekevertek. így például vagy hússzor elfújták, hogy: „Hajlik hajlik a.'..“ (Értsd: heilige, heilige, vagyis szent, szent...). De alig hogy kifordultam a templomból, leszakadt a fakarzat és maga alá temette a pápistákat. Hiába huncut a német, mégsem volt annyi esze, hogy idejében lekecmeregjen a deszkatákolmányról. Pedig vagy félóra hosszat dalolták, hogy: Hajlik a. hajlik a... „ISTENKÍSÉRTÉS" Az amerikai Coca-Cola gyár egyik érnyedetlén ügynöke kihallgatást kért egy magasrangú egyházi méltóságtól, aki szentbeszédeivel gyakran szerepel a rádióban és a tévé képernyő- jén. — Szerény ajánlattal jövök — kezdte az ügynök szemforgatást mímelve. — Cégem nevében ötvenezer dollárt kínálok a Vietnamban elesett katonák özvegyeinek felsegélyezésere. Ellenszolgáltatásul csupán a Miatyánk lényegtelen megoldását kérem. — Hogyan értsem ezt? — tudakolta a főpap homlokát ráncolva. mert valamilyen turpisságot sejtett a dologban. — Ogy, hogy eminenciád a következőképpen módosítaná I- máját: Mindennapi kenyerünket és coca-colánkat add meg nekünk ma... — Majd hozzáfűzte: — Ez csak nem vétek?! De a földi élvezetekét szívé mélyéből megvető mennyéi méltóság elszörnyúlködve utasította el a tolakodó vigéc „is- tenklsértését“. Kereken kijelentette, hogy az évezredes hagyományokon alapuló imádság módosításáról sző sem lehet. A fohász tehát egyszer s mindenkorra megmarad a „mindennapi kenyér“ mellett! De az alkudozáshoz szokott ügynök abban a feltevésben, hogy talán keveset ajánlott fel. még égy utolsó kísérlettel próbálkozott: — Tessék akkor legalább elárulni, mennyit fizetnek a pékek?.! K. E. — Elsősorban Smrek és Válek- fordításaim kívánkoznak kötetbe. Persze — más fordításaim is vannak: remélem, megérem, hogy egyszer könyvalakban is napvilágot lássanak. Minden a kiadó szerkesztőségétől függ. — Az elmúlt években rossz a- nyagi körülmények közt, nehezen éltél. Történt-e valamilyen változás ezen a téren? — Elsősorban betegségem miatt bizony jó ideig nehezen éltem, családommal együtt. Sajnos, senkinek sem jutott eszébe, hogy gondjaim felől érdeklődjön. Legutóbb egy évig megpróbáltam „szabad üszó“ lenni, de ez sem bizonyult jó megoldásnak. Ezért állás után néztem, s nemrég sikerült elhelyezkednem a járási művelődési otthonban. Most már komolyabb anyagi gondjaim nemigen lesznek. Az írásra viszont elenyészően kevés időm marad, dehát: a családom az első, fel kell nevelnem a fiamat. Oj munkahelyemen különben lehetőségem van arra, hogy városunk és környékünk kulturális életéve! még többet törődjek, mint eddig. — Véleményed szerint milyen legyen a lírikus hozzáállása az alkotó munkához? — Ahogy a „Hűség“ című versemben megírtam, vérében, húsában kell hordania népe múltját és jelenét., vágyait, gondjait. Ezt az elköttlezettséget semmilyen körülményt k között sem szabad feladnia. Ha bármilyen okból mégis megtenné, légüres térben valómed- M fu ócklás lenne az élete. — Kik az eszményképeid, hogyan vélekedsz a modern stílusirányzatokról, és mi a te egyéni krédód a jövőre nézve? — Eszményképeim továbbra is József Attila és Nagy László, a prózában pedig Hemingway. Az újszerű törekvések érdekelnek és izgatnak, s úgy vélem, például a szabad versnek is van jövője. Ami engem illet, lényegében szeretnék hű maradni a népköltészethez, a „folklór-elemekhez“, ahogy mondani szokás. Erről az útról én már nem szívesen térnék le. De ne beszéljünk annyit rólam, mert megunja az olvasó... —e— Veres János kötete már kapható könyvesboltjainkban. Ára — 6,50 korona. ILLCZ1ÔZAVAR Milyen utálatos, rühes kutya, mondták az emberek és elfordultak. A kutya az útszéli árokban tovább nyalta véres mancsát. Aztán kaparni kezdett, de nem találta azt a jó csontot, amit valaha elrejtett. Talán már azt is ellopta valaki. Fázott, a hideg rázta, de a kutyák kitartóak. Milyen aranyos, szorgalmas kutyus, csodálkozott egy kislány. kaparja a saját sírját. A gyermekek bájosan butácskák. egyezett meg az emberek véleménye. Elmentek, még csak vissza sem néztek. EVA BENKOVA: Mikronovellák ESŐ ÉS ÉRTELEM Szakadt. A lány felsóhajtott az ablaknál: — Tovább nincs értelme várni, úgysem jön. — Nincs értelme — mondta a fiú. Aztán fogta az esernyőt és szinte repült le a lépcsőkön. — Ennek nincs semmi értelme — suttogta a lány, és tovább sétált a könnyező kirakatok előtt. Egymás felé közeledtek. — Ml értelme ennek, — kapta fel ijedten fejét a lány és szinte reszketve figyelte a fiú ajkát: — Nincs értelme így künn áncsorogni az esőben, gyere, elmegyünk hozzám, főzök egy meleg teát. ÁRULÁS Megrezdült a föld, és az emberek nem tudtak róla, mert csak az én bőrömben volt szeizmográf. Azt mondtad, ugorj ki hát a bőrödből. Behűnytam a szemem, kinyitottam az ejtőernyőmet. és kinyújtott lábbal beleestem a lelkiismeretedbe. Köd csapott ki belőle, és abban a pillanatban minden mozdulatlan volt. A lelkiismereted Is. (Bereck József fordításai) Kis művészek között Horská Eva munkája (a második ciklus látogatója) A padlón festékcseppek, fazekak, üvegek, befejezett vagy félig kész rajzlapok. A falon körben festékmasza- tos rajztáblák. Az egyik sarokban nagy fekete tábla, rajta egy kanna biztoskezű rajza. A másik sarokban halom- nyi rajzállvány. Ez a műterem. Ilyen a műterem, s itt nem szabad — talán nem is lehet — nagyobb rendet csinálni. Egy így szép. A seprű és mindenféle súroló rongyok csak rontanának azon a költői varázson, amely mindjárt megfogja, megragadja a belépőt. S a varázs egyre nő, fokozódik, amikor megérkeznek birodalmukba a kis művészek. Kiss Sándor akadémiai festő-grafikus irányításával a festékes tubusokból a színek a rajzlapokra vándorolnak, és egyre érezhetőbb lesz az a csodálatos gyermekvilág, mely a tisztaság, őszinteség, eredetiség ötvözete. Kiss Sándor hét éve tanít a Nyitrai Népművészeti Iskolában. 'Akkor jártam itt először, amikor ide került. Akkor találkoztam a kis Petlák Ingriddel, láttam Gaj- došík Valériát és másokat. Kis emberek voltak, de a tehetség már ott vibrált első rajzaikon is. S most két év múltán embernek bár alig nagyobbak, rajzaik láttán úgy tűnik mintha közben tíz év suhant volna el fölöttünk, s a tíz év minden szépsége, minden tehetsége az ő ecsetjükre vándorolt volna. És még mindig csak nyolc illetve tíz évesek... Gajdošik Valéria munkája (10 éves)-0feltárulnak a szekrényajtók és ontják, ontják magukból a kincset. A két év legszebb alkotásai vannak itt összegyűjtve rajzból, grafikából. mindenből. Végigrak- iuk velük a padlót, és nem hiszek a szememnek. Ez igaz lenne... Kiss Sándor mintha kitalálná a gondolatomat rábólint: — Igaz. —Emlékszel még mi volt itt, amikor először látogattál el hozzánk? — Perszehogy emlékszem! Semmi! Az ég világon semmi! — No, akkor gyere. Átmegyünk a szomszéd szobába, ahol a szekrények társaságában egy mindennel megrakott íróasztal és két szék szomorkodik. Aztán-0Eddig rajzoltak, festegettek a gyerekek. Nem régen foglalkoznak grafikával, s az eredmény máris több mint szép. De a tehetség nem ismer lehetetlent, s itt ebben az iskolában csak a tehetségesek maradnak meg. Rövidesen itt lesz az iskolában egy égető villanykemence, s akkor egy újabb művészeti ág rejtelmeibe nyernek majd bepillantást a kis művészek — a kerámia művészetébe. Mindnyájan várják, nagyon várják. Kiss Sándor azonban előbb két-három tantermet szeretne, hogy más-más helyen foglalkozhasson egy-egy művészeti ággal. Már csak azért is jő lenne ez, mert június elejére kiállítást tervez diákjai műveiből, és addig mennyivel többet lehetne dolgozni, hány rajzlappal, kis szobrocskával, több kerülhetne fel a falakra, illetve az állványokra. A- kárhogyan is lesz a tantermekkel, reméljük a kiállítás megvalósul, a szülők és a szépet kedvelők legnagyobb örömére.- tó Petlák Ingrid munkája (8 éves) t
