Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-04-11 / 15. szám
új ifjúság 7 HnBMBHBi... Ilii rfO 1922. november 22. A Szahara felett forró szél szórta szét a nap perzselő sugarát. Szinte izzott a sárga homoktenger. Howard Carter kilépett az árnyat adó sátorlap alól. A munkásokra pillantott. Senki sem dolgozott az ásatásnál. — Ah, nem csoda, ebben a hőségben — legyintett az archeológus, de hirtelen kiáltás hallatszott: — Uram! Jöjjön gyorsan! Lépcsőket találtunk. Carter egyszeriben elfelejtette a meleget, ő is az ácsorgó emberek gyűrűjéhez futott. Lázas ásás kezdődött. Három óra múlva tizennégy lépcsőfokot szabadítottak ki. Aztán egy ajtót pillantottak meg. Rajta kilenc rabszolga és egy sakál rajza jelezte — főnemes sírja előtt állnak! Ki nyugszik odabent? Car- tert maid szétvetette a kíváncsiság. de betemette a lépcsőket. s fegyveres őröket állított oda, amíg társa, az expedíciót kincsek kincse pénzzel támogató Lord Carnarvon, megérkezett Londonból. Üjból kilapátolták a homokot. Még két lépcsőfok és kinyílt az ajtó, melynek alsó részét TUTANKHAMON PECSÉTJE díszítette Az ajtó mögött folyosó vezetett a mélybe. A váratlan felfedezéstől felizgatott tudósok sebesen haladtak előre. Cserép- és kőtörmeléken vágták át magukat, és ismét ajtó állta útjukat. Itt lesz a múmia! — kiáltották. Egy feszitővassal lyukat vágtak a vékony falba. Igyekezetükben nem feledkeztek meg az elővigyázatosságról: a lyukon égő fadarabkát dugtak be, nincsenek-e mérgező gázak a helyiségben. Azután Carnárvon benézett a nyíláson és felkiáltott ámulatában. A lángocska három színarany ülőkét, két mellszobrot, drágaköves ékszerládikókat, virágcsokrokat, faleveleket, oltárokat, ágyakat, aranytuskókat világított meg, de a múmiát hiába kereste! Behatoltak a terembe, s ekkor kiderült, hogy ez csupán egy gazdagon díszített előcsarnok. A sír még ú- jabb titkokat rejt! Hogy mit? Két embernagyságú királyszobor között a harmadik tartogatta erre a feleletet. A tudósok előbb leltárt készítettek a csarnok tárgyairól, gondosan becsomagoltak, és fegyveres kísérettel elszállítottak mindent. Aftán végre február 24-én húsz meghívott személy jelenlétében letördelték a vékony gipszréteget az ajtóról. A zseblámpák fénye csodálatos színben verődött vissza. Színarany falnak ütköztek! Az alapos vizsgálat után kiderítették: Nem fal, hanem három méter magas, öt méter hosszú, három méter harminc centiméter széles aranyozott ereklyetartó állta útjukat a széles fo- ly'osóban. Remegő kézzel húzták el a fekete, és a háromezer éve ellenére is kitűnő állapotban levő ébenfa reteszt. Hihetetlen mennyiségű kincset találtak: aranyékszereket, jás- pisokat, drágaköveket, gyöngyöket, tükrös dobozkákat. Lassan kiemeltek 1 mindent s egy hatalmas ládába helyezték. MESEORSZÁGRA BUKKANTAK. Élénk színekkel díszített vi- torlásh&ió-ílotilla kicsinyített mása került a kezükbe. Rajta katonák eredeti öltözékben, fegyverekkel. Kis tisztviselők, polgáremberek, kereskedők rabszolga figurák sorakoztak a dobozban. Nem a kincsek a- nyagi értéke ejtette őket izgalomba. hanem a művészettörténeti, történelmi felfedezés. Egy valóságos „Kis Egyiptomot“ rejtett a láda. Valódi útmutatást kaptunk arra, hogyan éltek, öltözködtek az egyiptomi emberek sok ezer évvel ezelőtt. DE HOL A FÁRAÓ SZARKOFÁGJA? A legbelső helyiségben végre találtak egy óriási ládát. Csak csigasorral sikerült leemelniük az 1250 kilós kvarckő fedőlapját. A láda mélyén halott-takarók rejtették a tizenkilenc éves korában elhúnyt Tu- tankhamon testét. Három rétegű koporsó "került végre a felszínre. Az első aranyozott fa. A második is fából készült, a- rany és drágakő berakásokkal. A harmadik koporsó színarany. Súlya több mint száz kilogramm.-OCsaknem negyvenöt év telt el az esemény óta. Tutankha- mon kincsei idén útra keltek. Először hagyták el Egyiptomot és Párizsba utaztak. Az európai emberek is csodálattal a- dóztak az ősi egyiptomi kultúra, a kézművesség remekei előtt. E. L. AKI SZERELMES LESZ, VERÉST KAP Huszonkétmilliő vörösgárdista fiú és leány hivatalosan megtagadta a szerelmet, mint piszkos polgári csökevényt. A lányok érintetlenségükkel dicsekszenek. Csak 25 éves korukban fognak házasságra lépni — egy jó barátukkal. Ha sikerül legyőzniük a szerelmet, akkor kizárólag a nagy tanító. Mao. eszméinek valóraváltásán tevékenykedhetnek. Aki „megbotlik“, illetve szerelmes lesz, azt társai elverik. Le lehet-e győzni az érzelmeket? Mao vörösgárdája éjjelenként a szabad ég alatt, deszkabarakkokban vagy az üresen álló iskolákban alszik. Fiúk és lányok egymás mellett. A menetelésektől halálosan fáradtak, kiéhezettek. A kínai vezetők azt állítják, hogyv a fiatalok között szó sem lehet szeretkezésről... Valóban ilyen hatalma lenne Mao jelszavainak, tanításának. ezekre a fiatalemberekre, hogy le tudják győzni érzelmeiket? Kuen Siu-mei, egy szökött vörösgárdista lány beszélte: — Akit közülünk rajtakaptak, hogy udvaroltat magának, — verést kapott. Reggelenként énekelve, cintányérszó mellett kivonultunk az utcára, össze- fogdostuk Mao ellenségeit, hegyes sipkát nyomtunk a fejükbe és végighurcoltuk őket a városon... Falragaszokat gyártottunk, és loholtunk élelem után. így él 22 millió kínai fiatal. Egy évre becsukták az iskolákat, az egyetemeket, a fiatalok vörösgárdista egységeket alakítottak. Elbúcsúztak szüleiktől, Ismerőseiktől és „harcba szálltak az osztályellenség ellen.“ Meghurcolták a magas rangú hivatalnokokat, ledöntöt- ték az emlékműveket... A fiatalok többsége számára azonban az egész kulturális forradalom nem volt egyéb gyötrel- mes éhen menetelésnél. Sokan nem bírták elviselni a megpróbáltatásokat, és Hong Kongba vagy Makaóba szöktek. Legalább egyszer naponta főtt ételt... Ez a tizenhét éves főiskolás lány, Kuen Siu-mei is közülük való. Egy kisvárosban élt Pekingtől 600 kilométerre délre. Apja gyári munkás, ő tehát mint proletárivadék nem utasíthatta vissza a felszólítást, hogy lépjen be a vörös gárdába. Hamarosan a fővárosba küldték tapasztalatcserére. A pekingi boszorkánykatlanban őt is elkapta a tömeghisztéria. — Te is verted az embereket? — kérdeztük. — Igen, mint minden vörösgárdista. Az utóbbi hat hónap alatt Kuen teljesen kimerült a véget nem érő menetelésben. Szerette volna, ha már egyszer vége szakad a rémtetteknek, a szörnyűségeknek, hogy megnyugodjon. kipihenje magát, megfürödjön és legalább egyszer naponta főtt ételt egyen... Aztán egy napon két vörös- gárdista társaságában a portugál fönnhatóság alatt álló Makaóba szijkött. Itt azonban nem mpradhat, mert a portugál hatóságok kíméletlenül visszato- loncolják a vörösgárdistákat Kínába. Reméli, hogy sikerül neki valamilyen éjjeli csónakon Hong Kongba jutnia. Ott talán befogadják valamelyik lakóbárkába. RESZKETVE GONDOLNAK A HAZATÉRÉSRE, MERT BÁNTALMAZTAK SZÜLEIKET.“ Az angolok Hong Kongból Formózára szállítják a szökött vörösgárdista lányokat. Csak kevésnek sikerül elrejtőznie a rendőrség elől. Az 6 útjuk a kikötő játékbarlangéiba, mulatóiba. bordélyházaiba vezet. Nem egy vörösgárdlsta lányból utcalány lesz. Ügy látszik, Mao Is megelégelte a fanatikus „kultúrforra- dalmárok“ garázdálkodását. Ü- jabban néhány iskolában megkezdődött a tanítás, és a vörösgárdistákat hazaküldik Pe- kingből. Sokan nem szívesen mennek haza: ugyanis elindulásukkor megverték, megalázták szüleiket, rokonaikat, a szomszédokat... Ezzel a ma Is élő hagyomány ellen vétettelc, amely szerint mindenek fölött áll az idősebbek tisztelete. Nagyon sokan félelemtől reszketve gondolnak a hazatérésre. Mert szüleik esetleg nemcsak az ó bűneik miatt állnak bősz- szút rajtuk... „Ez volt a mi időnk!" hogyan élnek a vörösgárdisták? A huszonkét éves tientsinf Ho — erős, izmos fiatalember — egyik vezetője volt a helyi vörösgárdistáknak. Természetesen ő Is részt vett rémtetteikben. Szerinte Mao megnyitotta a zsilipeket a fiatalokban a párt- és a kormányfunkcionáriusok ellen felhalmozódott gyűlölet előtt, akik megvetették és félrevezették a népet, valóságos zsarnokként viselkedtek városukban, országrészükben. ök jól éltek, de a népet nyomorgatták, robotol- tatták. Visszaéltek hatalmukkal: szétválasztották a szerelmei. párokat, a fiút más vidékre helyezték, a lányt pedig maguknak kaparintották meg. Ho nem titkolja, hogy jól elnáspángolt néhány „nagyképü“ funkcionáriust. — Ez volt a mi időnk! Azt hiszem mindany- nyian boldogok vagyunk, hogy részt vehettünk a mozgalomban, mondja. A megvert hivatalnokok most úgy állnak bosszút az elbizakodott vörösgárdistákon, hogy hazakergetik őket. (QUICK) E. R. BURROUGHS: Ezt a történetet olyan embertől hallottam, aki tulajdonképpen nem is akarta elmesélni. Hogy mégis elmesélte, azt a jó óbor hatásának köszönhetem, amely megoldotta a nyelvét. Igaz viszont, hogy az elkövetkező napokban, miközben a történetet tovább mesélte, nem nagy bizalommal fogadtam az eset hitelességét. Amikor asztaltársam látta, hogy máris túl sokat mondott, és mégis kételkedem szavaiban, az öreg bor helyét büszkesége foglalta el, és írásos bizonyítékokat halászott elő, hogy alátámasz- sza történetének hitelességét. A napló sárga és penészes lapjai, valamint a rendőrség pecsétes jegyzőkönyve teljesen megegyezett azzal, amit társam mesélt. Ezeknek a forrásoknak az alapián állítottam össze azt az írást, amelyet most Önöknek átnyújtok. John Clayton lord Greystok, angol földbirtokost 1888-ban Nyugat-Afrika partvidékére küldik, hogy felderítse egyes európai országok rabszolgakereskedelmét. Clayton a harcmezők tipikus angol férfialakja — izmos, lelkileg, erkölcsileg férfias egyéniség. A közepesnél magasabb, szeme szürke, mozdulatai kife- jezőek. Amikor tudomást szerzett a kinevezésről, kellemesen meglepődött, de el is szomorodott. A rangemelést alaposan megszolgálta: más oldalról viszont — Clayton három hónapja vette feleségül Alice Rutherfordot, és most ezt a gyöngéd asz- szonykát magával kell vinnie a trópikus Afrika veszélyekkel teli magányába. Miatta le akart mondani küldetéséről, de az asszony nem engedte, sőt azon volt, hogy fogadja el küldetését és őt is vigye magával. Csak annyit tudunk, hogy 1888 májusában hajóztak ki Doverből. Egy hónappal később érkeztek Freetownba, ahol bérbe vették a „Fuwalda“ nevű kis vitorlást, amely veszedelembe sodorta őket. Ugyanis ettől az időtől lord Greystok és Alice végleg eltűnt a rokonok és ismerősök szeme elől. A hajó parancsnokai embertelenül bántak a nagyon is kevert legénységgel, akik lázadásra készültek. A fiatal házaspár tudomást szerzett a lázadás e- lőkészületeiről, de nem árulta el a parancsnokoknak. Ezért, amikor a lázadás sikerült, a matrózok megkegyelmeztek az életüknek. de hogy szabaduljanak kényelmetlen szemtanúiktól, egy ismeretlen öbölben partra tették a fiatal házaspárt, és sorsukra hagyták az őserdőben.-OClayton és felesége szótlanul állott a parton, nézték, hogyan távolodik a csónak, amely lassan mozgott az öböl tiszta vizén és mindkettőjük szivén úrrá lett ..a teljes reménytelenség. Amikor a „Fuwalda“ kihajózott a kikötő kijáratán és eltűnt a benyúló földnyelv mögött, Alice Clayton mellére borult és szívszaggató sírásba kezdett. — Öh. John, John! — kiáltott végül. — Ez szörnyű. Mit fogunk csinálni? Mihez kezdünk? — Az egyetlen, amit tehetünk, Alice, — mondotta nyugodt hangon Clayton — hogy dolgozunk. A munka meg fog váltani. Dolgoznunk és várnunk kell. Biztos vagyok benne, hogy megmenekülünk. — Hiszen ha csak rólam, meg rólad lenne szó, John, — mondta — mi ketten kibírnánk. De... — Igen drágám, — válaszolta gyöngéden — én is rá gondoltam. Védekeznünk kell, igazodni a körülményekhez, bármi is történjék. Clayton első gondolata az volt, hogy tetőt vonjon a fejük fölé, ahol meghálhatnak, amely megvédi őket a zsákmányra leső vadállatoktól. Felnyitotta a ládát, amelyben fegyvereit és lőszerét tartotta, hogy felfegyverezze magukat, aztán közös erővel helyet kerestek éjszakai szállásuknak. Ügy száz yardnyira a parttól apró tisztásra bukkantak. Itt megállapodtak, és úgy döntöttek, hogy esetleg ide építik állandó lakhelyüket. Most a- zonban sokkal sürgősebb feladatuk is akadt: egy olyan fészek felépítése, amelyet a környező fák közé akasztanak a magasba, hogy a legnagyobb vadállatok sem érhessék el. Éppen • teljes besötétedés előtt készítette el Clayton a létrát is. azután a közeli partokon megtöltött vízzel egy e- dényt, és feleségével együtt felkúszott a vitorlavászonból készült levegős fészkükbe. Mivel nagyon meleg volt, Clayton felhajtotta az oldalsó vitorlát. Amikor törökülésbe telepedtek takaróikon, Alice, aki az erdő sötét fáit figyelte, egyszerre csak megragadta Clayton vállát: — John — súgta. — Nézd! Mi az? Ember? Amikor Clayton abba az i- rányba fordította tekintetét, a- melyet mutatott neki, hatalmas alakot pillantott meg, aki e- gyenesen állott, de vonásait nehéz volt kivenni az éjszaka sötétjében. Az alak csak egy pillanatig állott úgy, mintha hallgatőzna, aztán lassan megfordult és eltűnt a dzsungel sötétjében. — Mi volt az, John? — Nem tudom, Alice, — felelte komolyan. — Túlságosan sötét van ahhoz, hogy olyan meszire lássak. Lehet, hogy csak árnyék volt, melyet a felkelő hold vetett oda. — Nem, John. Ha nem volt valódi ember, akkor valamiféle hatalmas karikatúrája volt az embernek, öh, én félek! Mindkét karjával átölelte és bátorító, szerelmes szavakat súgott fülébe, mert legnagyobb fájdalma fiatal felesége féltése maradt, ö maga bátor és elszánt volt, de meg tudta érteni mások nyomasztó félelmét s ezért a hadseregben is sokan szerették. Ezután leengedte a vitorla- vászon-falat, és szorosan lekötötte a fához, úgy hogy teljesen elzárták magukat a külvilágtól, amely körülvette őket. Most ismét teljesen sötét lett légi kunyhójában. Lefeküdtek takaróikra és megpróbáltak elaludni, hogy elfeledjék mindazt, ami rájuk vár. Clayton feküdt, figyelte a nyílást, amelyet elől hagyott, és keze ügyében tartotta puskáját, meg a revolverét. Alig húnyták le szemüket, a- lattuk szörnyű párduc-üvöltés hallatszott. Hosszú ideig hallották surranásait, vicsorgását a fákon, amelyekre fészküket akasztották. Végre azonban a vadállat távozott, és Clayton megpillantotta a hold ezüstös fényében — hatalmas, gyönyörű állat volt, a legnagyobb, amilyet valaha is látott. Az éjszaka hosszú órái alatt csak néhányszor szunyókáltak el, ugyanis a hatalmas őserdő hangjai, a milliárdnyi élet pezsgése, a végletekig feszítette felizgatott idegeiket, úgy hogy az éjszaka sorén százszor felriasztotta őket a hangos üvöltés, és az alattuk imbolygó árnyak neszezése. Következik: ÉLET ÉS HALÁL
