Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-04-04 / 14. szám
4 új ifjúság í. ÁPRILIS elsejének egész tartama alatt nem volt áprilisi idő. Egyszerű, szabályos, közönséges fanyar októberi idő volt. 2. Patagóniában ugyan szélvihar dühöngött, sütött a nap és hó esett — de ez nem volt áprilisi tdö, mert Patagónia a déli földgömbön lévén, ott október elseje az április elseje. 3. Áprilisi viccekben kevés kínálat, semmi kereslet. Ügy látszik, az emberek inkább NAGY LAJOS: Megánjelentés április elsejéről örökérvényű vicceken törik a fejüket. 4. Mégis, majd minden ember megtréfálja az ismerőseit: nem halt meg, nem tűnt el, nem lett öngyilkos, és nem ment tönkre, hanem él tovább, részint nyugodtan, részint nyugtalanul. 5. Vannak, akik bosszankodnak ez általuk ízléstelennek tartott tréfa miatt. (Az ember igazán már nem tudja, hogyan járjon jó ismerősei kedvében.) mmemmmmmmmmmmmmmmmm 6. A költő hozzám lépett a kávéházban: „Megadom a húszezret". „Mi ez? Áprilisi tréfa?" „Nem, komolyan megadom. De csak egy feltétellel, ha ismét kölcsönöz harmincezret.“ „Rendben van." „Akkor kérem a tizet.“ 7. Néhány ismerősöm nem kapta meg a havi fizetését. No, ez már áprilisi tréfál — gondoltam. Tévedtem, már más elsején is megtörtént ugyanez. 8. Megesett, hogy egy úr telefonált a jó barátjának: „Siess haza, éppen most tréfál meg a feleséged X úrral!“ Kiderült azonban, hogy ez sem volt áprilisi tréfa, mert egyrészt igaz volt, másrészt mert a telefonozó azt hitte, hogy még csak március 31-ike van. 9. Sőt még ez sem volt áprilisi tréfa: Egy szép nő levelet irt a költőnek, hogy szeretne vele megismerkedni, A költő boldogan állított be a nőhöz. A nő végignézett rajta: a költő kopasz, kopott, horpadt mellű. „Mivel szolgálhatok? — kérdezte a nő tettetett csodálkozással. „Kegyed hívott“ — dadogta a költő. A szép nő feltalálta magát, s kacagva mondta: „Április elseje van, barátom!“ JAROSLAV MARES: Mese a csigáról Estefelé tanácskozásra gyűltek össze az őserdő vadjai, hogy meghányják vessék, hogyan juthatnának a legmesszebb fejlődésükben! — Javaslom, hogy az an- tilop legyen a vezérünk! Gyors, s mi a nyomában gyorsabban jutunk előre! — javaslota a csiga. — Kétszer mérj, egyszer vágj — ellenkezett a bölcs bagoly. — Kétszer mérj, egyszer vágj — bólogatott álláspontjára a papgáj. , Azután a csiga fokozatosan megnevezte az őserdő MIKRO novellák minden állatát, de a bölcs bagoly mindegyiken talált hibát, a papagáj meg mindenben támogatta álláspontját. — Mivel eddig nem sikerült egyetlen javaslatot sem elfogadtatnom, önmagamat javaslom hát az állatok vezérének — mondta szerényen a csiga. Eltelt az éjszaka, a felkelő nap első sugarai elvakították a bölcs baglyot, és ő a hosszú vitától fáradtan félálomban suttogta maga e- lé: — Lassan járj, tovább érsz! A papagáj pedig újra bólogatott álláspontjára. És mivel arról volt szó, hogy a fejlődésben a lehető legmesszebbre érjenek, a csiga lett az állatok királya a bagoly és a papgáj pedig a tanács tagjai. Továbbá kitűnt az is, hogy a reggel bölcsebb az esténél, és a papagáj a bölcs bagoly eme megállapítását bármikor a- látámaszthatja. AURÉLIU BUSUIOC: Rövid beszélgetés Cseng a telefon. — Halló! « — Jó napot! — Tessék ?! — lonescu elvtárs? — Igen. — lonescu elvtárs, engedje meg, hogy megkérdezzem... — Tessék? — Hány órakor fogadja a feleket ? — De kérem, mi vagyok én tájékoztató központ? — Az nem, de mégis, ha nem esne nagyon nehezére... — KI van írva az ajtón. — Igen, de a telefonban azt nem látom. — Hát akkor jöjjön ide, és nézze meg! — De értse meg kérem, én a város másik végén vagyok. — Csak tán nem kívánja, hogy az irodámat vigyem magához ? — Azt nem, de... — Hallgasson ide polgártárs. nincs időm arra, hogy önnel szórakozzam! — De hisz ennyi idő a- latt már tízszer is megmondhatta volna. — Kicsoda ön, hogy még oktatni is merészel? — Egy közönséges polgár. — No látja, és még erkölcsi prédikációt akar itt nekem tartani! (Tóth Elemér fordításai)' „Komolyan kacagni“ egyben azt is jelenti, hogy őszintén, felszabadultan reagálni a történésre, S ha ez a CÉL, akkor már nem fontos, vajon Arisztotelész drámatudományi szabályai megtiltják-e vagy sem a harsány nevetést. A lényeg^ a fő! Megragadja-e az elénktárt játék a képzeletünket, szórakoztat-e, vagy ha magasabb szempontokat is nézünk, az e- lénktárt mőkaegyvéleg- ből, le tudjuk-e szűrni a magunk számára a fintorokból, gesztusokból, az ott fellelhető alkudozások, védekezések, szövetkezések „osztályharcos“ lényegét, még akkor is ha engedünk a hatások olykor vaskosabb felülkerekedésének. Ez a gondosan előkészített bemutató attól függetlenül, hogy sok szempontból jól oldja meg feladatát s a korszerűen tervezett díszlet is segítségére járul VECSEI József jóvoltából', hogy az elénk tárt játék JUteme, s főleg cselekvési dinamikája, ügyes, koreográfiája (Takács András) a közönség megelégedését szolgálja — mégis, ez a bemutató is, több kérdést hoz a felszínre. Főleg ha a mű hatékonyságával. ILLYÉS Gyula írói készségével, színházunk dramaturgiai vonalvezetésével akarnánk foglalkozni. Vagy esetleg azzal a kérdéskomplexummal is, hogy mennyire képesek színészeink felszabadítani magukat magánéletük hétköznapi hatásai alól, esetleg más lélektani hatások alól amelyek közvetlenül egyBOLHABAL Komáromban- jegyzetek egy bemutatóról egy előadás előtt érik őket? Vagy arról, hogy miképpen tud színészünk színpadi figurájának jellemére összpontosítani, amikor olyan szöveget tolmácsol, amelynek pontos megértése és megértetése nélkül aligha tudná a néző véleményét helyes mederbe befolyásolni. Persze ehhez még hozzájárulna azután több hallási és látási hatás, no és az idő meg a tér fogalma, a ritmus, és nem utolsó sorban a Afelől nincs vita, hogy a hogy nem minden darabot írközönség nagyon heterogén MINDENNAPI színdarabban a tak mindennapi műfajban, mint »■* ahogyan ILLYÉS Gyula a BOLHABÁL-t sem írta szokványosán. hanem, ahogy mondja, „KÔPÉJÄTÉKOT“ szerkesztett, így azután szórakoztató szándékával olyan túlzásokat is megenged, ahol a tényleges valóság helyett interverziált világot tükröztet. Ahol a fonákságok önironikus humort teremtenek és amit KONRÄD József a rendező, a vígjátékok és bohózatok nevetésre ingerlő törekvéseinek vegyítésével, színpadszerű ötletekkel keres és az egyes jeleneteknek o- lyan hőfokot is tud teremteni, amely felfrissíti a nézőteret, s a mű cselekménymenetének is helyenként nagyon jó tér-kom- poziciót tud biztosítani. A szereplőket általában a szorgalom és a lelkesedés hajtja jobb vagy mégjobb teljesítményekre. Mert nem az a fontos van-e a színpadon függöny vagy nincs, hanem az, hogy ne hiányozzék a színész emberábrázoló művészete, ne lankadjon az alkotói láz... Elsőnek talán abc sorrendben. az öt „űri“ szerepről szólnánk: DRÄFI Mátyás a tőle megszokott, mértéktartó játékmóddal ruházza fel a lázadó diák összetétele. De ne érről beszél- hitelesség képezi a cselekmény szerepét. FAŽEKAS Imre hang- jünk. külső formáját. De az is igaz, súlyos arányérzékkel formálja A ravasz bandagazda (Várady Béla) és a gazdatiszt (Tóth László) Foto: Nagy László a maloméllénőr alakját. LENGYEL Ferenc jegyzője a maga nemében igényes alakítás. ROZSÁR József após-figurája megérdemelten aratott sikert. Frappáns a vetkőzési jelenete. TÖTH László segédtisztje megfelelően megoldott színészi a- Iakítás. önironikus humorról tanúskodott VÁRADY Béla. Banda- gazdá-ja szenvedélyeiben ő- szinte, vérbő humorú cselekvéseiben. GÁLÁN Géza (Kari) játékában érzelemgazdagság vibrál. NÄDASDY Károly (Laci) és ROPOG József (Peta) kis szerepüket jól oldották meg. Terus jelenléte, NÉMETH I- lona alakításában, a fiatal színésznő eddigi hasonló-zsánerű szerepeire emlékeztet. THIff- RING Viola Joli-ja törékeny nőalak, teli gyermeki naívság- gal. A többi lány, Budiás Ida, Szabó Rózsi, Petrécs Anni egy- egy jó figurája az előadásnak. És most pontot kéne tenni. De ide kívánkozik még egykét sor. amely végéről nem maradhat le a szokványos kérdőjel: Milyen személyiséggazdagító hatása volt az előadásnak; mennyivel lett bölcsebb a néző — vagy elegendő volt az is, hogy jól vagy jobban nevettünk (?) — mert szerintünk ez is hasznos hajtóerő lehet (?)! Szuchy M. Emil S Mily csodálatos játéka a sorsnak, hogy Olaszország egymáshoz közelfekvő három kis városkája — Cremona, Roncole és Párma — ajándékozta meg nemzetét a legértékesebb zenei örökséggel. Cremona adta ugyanis Stradivárit. Amatit utolérhetetlen hangú hegedűikkel, Roncole szülte Verdit és az oly igényes és kényes Ízlésű Párma pedig Toscanini bölcsőjét ringatta. Száz éve történt a nevezetes esemény, hogy a kis Arturo 1867 III. 25-én megszületett. Apja, a városka szabója, először otthon, majd Müánóban taníttatja a rendkívüli adottságokkal bíró gyereket. Diplomáját Is itt. a csellótanszakon szerzi meg s hamarosan vándor operatársulatok zenekarában játszik. így vezet útja Rio de Janeiróba ahöl egy fatális beugrás folytán először áll dobogón, hogy megmentse az esti előadást és emlékezetből elvezényelje Verdi Aidáját. Sorsdöntő nap ez az életében mert ettől kezdve hét évtizeden át áll világhírű zenekarok élén és viszi diadalra Milano, New York avagy Bayreuth és Salzburg operáinak előadásait. A csellóhoz húszéves korában még egyszer utoljára visszatér. Mikor az agg VerTOSCA di jelenlétében a milánói Scalában először hangzik fel Otellójának viharzenéje, a csellisták között Toscanini is ott ül, hogy lerója háláját imádott mesterének. De nem csak az indulásnál, hanem egész életén át piros fonalként húzódik végig Verdi művészete. Szinte minden müvét vezényelte, és ha van abszolút tökéletes a zene interpretálásában úgy Toscanini Verdi vezénylése bizonnyal az. Verdi mellett azonban számos más kortárs zeneszerző művének bemutatása és sikerre vitele fűződik a nagy Arturo nevéhez. Huszonöt é- ves mikor ragyogó betanítással diadalra segíti Leoncavallo föművét a Bajazzót. Puccini három művének világsikert jelentő bemutatója is az ő érdeme. A Bohéméletet Torinóban, a Nyugat lányát a Metropolitainban, a vérszomjas kínai császárlány — Túrandó históriáját pedig a milánói Scalában tartotta keresztvíz alá. Puccini mondta róla: „Toscani- nt nem úgy,dirigálja a művet, ahogy az élettelen hang- 'egyekben leírták, hanem úgy ahogy a szerző elképzelte de megírni nem tudta.“ Félelmetes anyagismeretéről egyenesen legendák keringenek. Hosszú működése alatt egyszerűen mindent vezényelt és mindig emlékezetből, partitúra nélkül. Műsorán megtalálható volt Weber „Felhívás keringőre" épp úgy mint Wagner Parsifalja, Debussy Tengere avagy Kodály — néki ajánlott — Nyári estéje. Közös vonása pedig ennek a sokszínűségnek az volt, hogy mindent egyformán, ideálisan, a mű szellemében foganton vezényelt. Erről tanúskodik a hagyatékaként ránk maradt lemezfelvételeinek sora melyek a világhírű NBC zenekarral készültek, főleg élete 70. és 80. éve között. Ezeknek a lemezeknek legfőbb erénye, és' egyben a toscanini-i interpretáció krédója a csodálatosan zengő és kristálytiszta hangzás, a legapróbb részletekig való pontos kidolgozás, a csalhatatlan ritmus, és olasz temperamentumának magával ragadó szenvedélyessége. Persze szavakban elmondani mindazt, ami például Beethoven Öröm ódájából á- rad — egyszerűen lehetetlen. Békét, megnyugvást csak a halálban nyert ez a tökéleteséggel örökké harcoló szellem, mert jól tudta, hogy a művészet örök harc, melyben semmi sem örök csak a folytonos újrakezdés. Varaa József
