Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-03-28 / 13. szám
új ifjúság 3 J. HOREČNÝ rajzai ; Nagy probléma, mellyel az egész világon foglalkoznak: miért nem tudja fejbe sújtani R-rendőr a menekülő G-gengsztert?, Válasz a 9. oldalon. Egy falu két arca Garamkeszi kisközség a lévai járásban. Többször voltam már ott. Először 13 évvel ezelőtt. Akkor a szövetkezet rosszul gazdálkodott. A kezdeti nehézségekből azonban kiláboltak, s a garamkeszi szövetkezet már vagy nyolc éve a járás legjobbjai közé tartozik. Nem véletlen, ha a szövetkeze- tesek jól élnek. Ján GAŽO, a szövetkezet elnöke azt mondja, hogy egyesek talán ezért is lettek kényelmesek. Csakugyan olyan jól élnek? A szövetkezet elnöke a lakosság életének jelenlegi alapvető változásaira céloz. Aki tíz-tizenöt évvel ezelőtt látta Garamkeszit, most rá sem ismerne. Gyönyörű új házak épültek. A falu közepén a régi házak helyén is újak épülnek. A házakból sonka, kolbász és szalonna illat csap meg. S hogy jobban essen a sok jó falat, nem hiányzik a kisüsti, meg a jó bor sem. A gazdasz- szonyok büszkélkednek, hogy van hűtőszekrényük, televíziójuk, modern mosógépük. Egyesek a gépkocsivezetői tanfolyamot is elakarják végezni, mert ahogy mondják, egy jó autó a háznál csak haszon lehet. Valamit elárult a szövetkezet elnöke Szénesi Antal, a helyi nemzeti bizottsáq elnöke is azt mondja, hogy egyesek elkényelmesedtek. Ügy látom, nem is a lakosságban van a hiba, hanem valahol máshol. A helyi nemzeti bizottság elnökével folytatott beszélgetés hívta fel erre a figyelmem közvetlenül. Először nem akart semmit sem mondani, Azt mondta, hogy a falunak, a lakosságnak nincs semmi gondja-baja. Amikor azonban szó esik a járdákról, az üres telkekről, amelyekbe díszfákat ültethetnének, s szép park lehetne a helyükön, aztán a brigádmunkáról, kiderül, hogy ebben a faluban sincs azért minden egészen rendben. A helyi nemzeti bizottság elnöke azonban azt állítja, hogy az emberek nem akarnak bekapcsolódni ebben az akcióba. Talán azért nem, mert erre senki sem kéri fel őket? Megtudtam hogy a lakosság brigádtevékenységét más egyéb torzsalkodás is csorbította. A falu lakosai azelőtt nem voltak ilyenek. Emlékszem hét évvel ezelőtt milyen lelkesedéssel fogtak hozzá az új iskola építéséhez. Azonban észre kellett venniük azokat a külső befolyásokat, amelyek az építkezést gátolták. A járási nemzeti bizottság másfél évig intézte, hogy az iskolaépület fölé még egy emeletet építhetnek. Az új tervdokumentáció elvesztése egy további évet vett igénybe, s a központi fűtés problémáinak megoldása ismét egy félévet. Nem véletlen tehát, ha lelkesedésük lelohadt. Augusztus elején e nehézségek ellenére is elkészül az iskola. Vagy egy másik probléma. Három évvel ezelőtt még jó volt az együttműködés a szövetkezet vezetősége és a helyi nemzeti bizottság között. Ma más a helyzet. A szövetkezet vezetősége ahelyett, hogy erőforrásait egyesítené a helyi nemzeti bizottság erőforrásaival, azt kéri a helyi nemzeti bizottságtól, hogy az fizessen meg minden fuvart. Igv volt ez az iskola építésénél is. Pedig az iskola a szövetkezeti tagok gyermekeinek is kell. És a helyi nemzeti bizottság? Bizony az sincs hiba nélkül. Lehetne egy komplex építőcsapata, hitelt kérhetne egy teherautó vásárlására, hogy az építőanyagot azzal szállíthassa, vehetne betonkeverőt stb. A lakosság szükségleteinek kielégítésére más egyéb berendezést is építhetnének. Az ezekből származó bevételekre nagy szüksége lenne a helyi nemzeti bizottságnak, főleg a kultúrház építésénél, ahol a lakosság elszórakozhatna, s nem ülnének mindig otthon. A helyi nemzeti bizottság azonban e téren nem mutat kezdeményezést. Ellátogattam egy faluba s azt hittem, minden rendben van. Deltát ez nincs egészen így. Garamkeszi olyan község, ahol a fény mellett árny is van! (Ľud - A) A z 'épület 6-ík emeletén szállásoltak el. A két sarokban ífly-egy ágy, az ablak alatt hatalmas Íróasztal. Ne- Sem való. Az emeleten semmi sem moccan. Ez az emelet az ügyeletes orvosoké, de ma, mintha összebeszéltek volna, egy árva lélek sincs a szobákban. Az egyetlen ügyeletes, ügy látszik, ma én vagyok. Nemcsak a hatodik 'emeletet uralom, az egész környéket. Isteni látványban van részem. Kigyültak Tŕinec lámpái ezernyi színnél és fénnyel festve be az éjszakát. Ölmos fáradtság ül a szememen, agyamon, hátam mögött puha vetett meleg ágy, de én nem tudok szabadulni az ablaktól, amelybe dühösen bele-belevág a goromba szél, és meg-megblllen- ti a lámpákat. De a lámpáknak világítaniuk kell. Tŕinec nem alszik. A vasgyár pöfög, fülsiketítőén zúg az éjszakában, morajlik a munka, szorgos kezek fűtik a Martin-kemencéket, lábak dobbannak, melyek zaját elnyeli, felfalja az izzó vas iszonyú, bőszült hatalma. Megbabonáz a lámpák fénye. Valami hasonlót érezhetett Néró a költő, amikor Róma lángjaiban gyönyörködött. A kórház pár kilométerre fekszik a várostól. A távolban a Beszki- dek kontúrjai látszanak. Alattam betegek szunnyadnak,vagy talán virrasztanak, ahogy én is virrasztók. Az első emeleten van az idegszanatórium. A betegek 90 százalékát a vasgyár szórta ide. Egvnémelyikének gyermekkoruk óta ad kenyeret, de annyi év múltán megártott a zaj, az idegek felmondták a szolgálatot. Nem csoda, az ember csak ember, húsból és vérből, nem olyan időtálló, mint a vas. Saját jószántukból húzódnak Mudr. Kvétoslav Hošek főorvos védőszárnyai alá, akiben nemcsak megbíznak, de akit szeretnek is. A szavaival gyógyít, — árulják el a betegek. — Most itt akar hagyni bennünket. Németországi tanulmányút várja. Soha sem lesz ilyen főorvosunk... — döbbenten látom, hogy sírnak. Hat évvel ezelőtt épült fel a szanatórium, amelynek első főorvosaként nevezték ki a fiatal orvost, aki most legfeljebb 36 éves és a legújabb módszerekkel gyógyít. — Valamikor kizárólagosan gyógyszereinkre bíztuk a beteget Ma egyénenként változik a kezelésük. Először is a betegség kútforrása után kutatunk. A vasgyárból idekerültek rendszerint két hónap alatt rendbejönnek. Segít a csend, a jó szó. de munkahelyükre nem térhetnek többé vissza. Környezetváltozásra van szükségük. A zajt nem tudnák elviselni. Vannak azután súlyosabb esetek is. s az ilyeneken vajmi keveset segítene a gyógyszer. Az öröklött elmebajt, melyet szintén másként kezelünk Ilyenkor szükséges a gyógyszer is. Nem ritka az olyan eset sem. amikor inások hibájából kerül valaki hozzánk, mint például Daniela. — Itt fekszik előttem huszonkét évével és formás testével, mint egy műalkotás. A- kár Stradivári vagy Amati re- mekbeformált hegedűje, amely véletlen és durva sérülés folytán megrepedt. Vagy elpattant rajta egy húr, az élet tónusának húrja. Mert ott kezdődik a baj, ahol megszűnik az akarat. És minden tett elé odatolakodik a parányi szó: — minek Dehát mi is hozta őt i- de?j MOYZES ILONA: A TŔINEC! IDEGGYÓGYINTÉZETBEN di. Imbolyog, mint a gyertyafény, a kocsmából jött haza éppen. Daniela orrán-száján folyik a vér. Üjra kórházba kerül. Pedig elég nehéz megrázkódtatást jelentett már az is, hogy elhagyta vőlegénye, akit szeretett, a vallásos fiú, akiből azon menten kiégett a nagy szerelem, amint a menyasszonya ragályos betegségével kellett szembenéznie. Idősebbik öccse 15 éves korában megszökik. Nem bírja tovább. Az ostravai iskolában keres menedéket. Itt jó a — A négy testvér közül ő a legidősebb. Mindannyiuk rémképe a részeges apa. aki embertelenül és oktalanul veri ő- ket. Az anyjukat nem annak egy rossz szót sem szól. Annál inkább titok marad a szomszédok vagy az idegen előtt, sőt a gyermekei előtt is. Mert gondoskodó jó édesanya volt. csak éppen soha nem emelt szót az ütlegelések ellen. Maguk a szülők soha nem veszekedtek. De kétségtelenül szenvedett az anya is, mert ő maga az Opa- va-i elmegyógyintézetben várja gyógyulását. Daniela 18 éves korában a tüdéjére betegszik meg. Aznap, amikor a tüdőszanatóriumból hazatér, úgyszólván gyógyultan, apja ütlegelni kez. koszt, nagyszerű új ruhákat vásárol, és azt is megtalálja ami a legfontosabb a fiú életében. a csendet. A tanítók jól bánnak vele. Az osztályfőnök aranyember. Minden zsebéhen gyógyírt rejteget. És ő hagyja, hogy kötözgessék nyílt sebeit. Fájnak. Már harmadéves. Igen ám, de mi lesz a májával?, A bányászmunka nem neki való. Tizenhárom éves korában a legsúlyosabb sárgaságon esett át. Már feketedett a teste. Hosszú hetek kétség- beesett harca után nyerte vissza valamelyest az egészségét. A kisebbik fiú szintén átvészeli. Az orvos szerint idegállapotuk sodorta őket az alattomos betegség karjaiba. S a bányában tán kibírja még néhány évig, ha kedvez a szerencse, de... Olyan ez a „de“, mint a veszett kutya. Nem lehet előle kitérni. Az apja fenyegeti: — „Agyonütlek!“ Januárban csak hajszálon múlott, hogy el nem ütötte tehergépkocsijával a fiát. akire az internátus közelében lesett. Sikerült megmenekülnie. Vajon sikerül-e legközelebb? Dehát miért? — kérdezik a dráma hősei. S a miértre csak nehezen lehet felelni. Mert ártatlanok a hősök. Egyetlen bűnük, hogy a világra jöttek, önhibájukon kívül, és apjuk kenyerét fogyasztották, mert a terhére vannak. Nem az apának kéne itt gyógyulnia a családtagok helyében? — teszem fel a kérdést. — De igen, — feleli dr. Kvétoslav Hősek. Az ilyen irányú lépéseket azonban legalább tíz évvel ezelőtt kellett volna megtenni a családnak, amikor még nem volt késő. Mert ma már nem sokat segítünk a családon azzal, hogy az apát fogjuk gyógykezelni. Az anya i- gen beteg, kevés remény van arra, hogy az opavai elmegyógyintézetből kikerül. Daniela másodszor gyógyul intézetünkben és a családi fészekbe többé nem tér vissza. Férjhez- megy. A két fiú elhagyta otthonát, tehát széjjelhullt a családi fészek. Azonfelül az apát munkaadója is pártfogolja. Az üzem vezetősége kifogástalan munkaerőnek vallja. Valóban az, mert műszak idején józan, csak akkor száll belé az ördög, amikor kilép az üzem kapuján. És a lélekgyilkos büntelenül fut tovább. Most különösen jól megy dolga, hisz a család már nem kerül pénzébe. Mit mond ezekre dr. Vilém Hampel az ostravai járás büntetőjogi osztályán? — Minden hasonló esetet szigorúan átvizsgálunk és amíg lehetséges, a „beteget" szép szóval bírjuk a gyógykezelésre. Amíg nem késő. és amíg különösebb kárt nem okoz környezetében. Sajnos jellegzetes lélektani vonásuk a beteges hiúság. Aki jószántából veti alá magát a gyógykezelésnek és betartja azt akkor is, ha kikerült az orvos keze alól. annak minden reménye megvan arra, hogy győzzön káros szenvedélyén. Azok viszont, akik részeg állapotuk következtében kerülnek az alkohol-elvonó osztályra, rendszerint leisszák magukat a legközelebbi kocsmában, abban a pillanatban, a- mint gyógykezelésük véget ér. Ezek aztán előbb utóbb az ideggyógyintézetben kötnek ki. Mi küldjük ókét oda, ha a családtagok vagy az illetékes hivatalos közegek által jelentés érkezik arról, hogy nem beszámíthatók részeg állapotban. Daniela és családja esete nem egyedülálló. Legfeljebb kútforrásuk különböző. A nna Lieková 54 é- ves. Eddig nem tudta elképzelni, hogy boldogtalanság is létezik a világon. Néhány évtizede házasságuk alatt hangos szóváltás nem esett, egyetlen szobrász-fiúkat a legnagyobb egyetértésben és szere- tetben nevelték. Az ostravai bányakörzet alkalmazottai voltak mind a ketten, s talán nagyon is jómódban éltek. Maga az asszony 2600 koronát keresett havonta. Mint példás házastársat emlegették az üzemben. Egy napon elhagyta a férje. Nem tudta miért? Nem volt más asszonya. Ličkóné nem bírta elviselni a gondolatot, szerette férjét, az öngyilkosság mellett döntött. Megmentették. Már másodszor van a szanatóriumban. Nevető, nyugodt arcát visszanyerte. Egyen- gyensúlyának mérlege visszabillent. — Dr. Hőseknek köszönhetem, — nyilatkozik. — Ilyen orvosa nem lesz többé a gyógyintézetnek. Zsákutcába jutott embertársainak lámpát gyújt a sötétben és megmutatja az i- rányt. Üj téglák megformálására tanít bennünket, hogy rombadőlt kunyhóink helyébe vihartálló új házat építsünk. Csak bólogatok. Bizonyára e- gyikük sem sejti, hogy dr. Hősek nemcsak nagyszerű lélekbúvár, de legalább olyan jó költő is, amilyen orvos és tudós. A halkszavú és végtelenül szerény főorvos még csendesen hozzátesz egy pár mondatot beszélgetésünkhöz. — Az első lépésként meg kell tudnunk a beteg gyengéit, szenvedélyeit, kóros tüneteit, ami eléggé bonyolult, igényes vállalkozás. Sokszor nem sikerül nekünk, orvosoknak, s Így maguk a betegek segítenek. Egymást önkéntelenül is megfigyelik és beszámolnak egymásról, anélkül, hogy tudomásuk lenne róla, mennyit segítenek. A beteg gyógykezelését voltaképpen csak akkor kezdjük, amikor kialakulnak jellemének körvonalai. Naponta foglalkoztatjuk őket. Programunkban ott a napi torna, a könnyebb munka, kisebb séták. egyszer hetenként komoly túrára indulnak a hegyekbe. Ez azonban nem kötelező. A beteg kedélyétől és egészségi állapotától tesszük függővé. Kétszer hetenként kimenőt is kapnak, szabadságot stb. Hogy a beteget nem tartjuk fogva, ez nagyban hozzájárul önbizalma visszanyeréséhez. Legtöbbször gyakori beszélgetéssel győzzük meg a beteget, miiven út vezet egészségének visszanyeréséhez. Hogy úgymondjam, valóban lámpát gyújtunk, megtesszük velük az első lépéseket, megmutatjuk az 1- rányt, valójában azonban a beteg megmaradt akaratától függ, ott marad-e a helyes ösvényen vagy újból a sötét szakadékba zuhan.
