Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-08 / 6. szám
GARBO UTÄN CSAK ő LEHET AZ, AKI A MOZI MITOLÓGIÁJÁT ÚJJÁÉLESZTHETI. SALVADOR DALI — Jaj! — mondja Ursula Andress a rí annyira jellemző grimasszal. — Ha mindaz, amit rólam beszélnek, igaz lenne, én már nem is élnék. Szégyenemben egérlyukba kellene bújnom... Dublinban találkoztunk. Az Ír főváros egyik legelőkelőbb szállodáját választotta otthonául. Lustán terült el a heve- rőn, egy kissé meglepte érkezésünk, de hamar eltűntek a meglepetés legkisebb nyomai is. Formás Iászárai elmerültek a takaróban... — Semmi sem lenne igaz, amit öntől mesélnek? — Kezdetben még volt valami alapja, hogy az emberek beszéltek. A felszínre kellett jutnom, mutatnom kellett magamat, a producensek pedig bizony mindent szeretnek látni. S amikor Rómába kerültem, szerettem volna folytatni az utat Hollywoodba. Alom volt ez? S miért ne. Van-e olyan Lolita a világon, aki ne álmodozna arról, hogy egy napon Hollywoodban kössön ki? Ott összetalálkoztam James Deannel. Egy este, éppen bemutatón voltunk, együtt mentünk el, egy közeli éjjeli mulatóba. Ott mondta nekem: „Ursula, ön éppen olyan, mint én. Egy kis állatka, amelyet mindenki kíván. De valójában ön itt úgy érzi magát, mint egérfogóban, akinek a legjobb sajtfalat sem ízlik... Deannak nem hittem el mindent, pedig ő arról is beszélt, hogy minden előre meg van írva... Eleinte két-három cigarettát szívtam el naponta, később — szivarra kapattam magam, mert sokak szerint igen jól állt. De visszatérek a felejthetetlen Deanre: ő igazi jóbarát volt, és ezért igen rosszul esett, amikor néhány újságíró ezt a barátságot egészen más színben tűntette fel... — Eric Yailes, egy neves dublini festő portrét készített rólam — s ezeknél a szavaknál belemarkolt a hajába, s nevetett — ilyen vagyok a képen is. — De mit szól mindehhez John Derek, a férje? — John csak nevet. Öt igazán semmi sem lepheti meg. Ő az, aki- engem teremt, mint ahogy Vadim teremtette Brigitte Bardot.. Hiszek abban, amit a csillagok mutatnak. Amikor Terence Young Londonba hívott, megéreztem, hogy fordulóponthoz értem. De ne higgyék azt, hogy én és John nem vagyunk boldogok Santa- Monicában levő házunkban. En ott, abban a házban csillár vagyok, mert John szereti mindazt, ami ontja a fényt. Észre- vették-e már, hogy alkatunk között van bizonyos hasonlatosság? ő úgy követ engem, mint az én — férfi árnyékom. A hindu szerzők sokat tudnának mondani erről a hasonlatosságról... — És mi a véleménye arról, amit a lapokban olvashat Bel- mondóval kapcsolatban? — Nem szívesen veszem kezembe a lapokat. Kétségtelen, hogy én féktelenül tudnék szeretni egy embert — akit Bel- mondónak vagy másképp hívnak, nem fontos — de ebben az esetben ez a szerelem igen ferde beállítást kapna a lapokban. — Térjünk vissza John Derekre. Tehát.... — Igen, valamit kipiszkáltak ismét.. azokkal a képekkel kapcsolatban. Meztelen, vagy csaknem meztelen vagyok azokon a képeken és Derek eladta őket egy amerikai revünek. Én nem voltam ellene, később maga a katolikus pap sem ellenezte, hogy forgalomba hoztuk őket. ő mondta: „Ezek a képek nem tisztátalanok. Mert ha azok lennének, akkor a Louvret és a müncheni képtárat is régen be kellett volna zárni.“ John egy kicsit megharagudott rám, amikor azt mondtam, hogy ő eladta a képeket, meg sem fontolván, hogy kinek, fő, hogy pénzt kapott érte. Többször összeszólalkoztunk. De utána ismét a régi szerelmesek voltunk. Fényűzően berendezett házunkból semmi sem hiányzott, én mégis elégedetlen voltam, mert valami állandóan azt hajtogatta bennem: legyél, színésznő, színésznő, színésznő. S csodálatos, az lettem volna még akkor is, ha John nem akarja... — És most, két film forgatása között nem szentelhet valamivel több figyelmet férjének? — Ha gyermekem lenne — legyünk mindjárt határozottak — néhány szerződést visszautasítanék... És amióta — gyakorlatilag — elváltán élek, úgy érzem magam, mint egy sebzett madár. Belefáradtam egy kissé abba, hogy az egyik repülőgépből kiszállok és máris be kell szállnom a másikba, hogy minduntalan sajtókonferenciára hívnak, fényképeznek, szüntelenül fényképeznek... Állattá váltam, a dollár ott fekszik a lábam előtt, két marokkal szórják és mondják: íme a szexualitás istennője, íme a szexualitás szimbóluma... És erre csak nevetnem kell. Miféle zöldségek! Nem én vagyok az első, akit így neveztek el, akit ilyen hamisan imádnak. A nagy gépezet ezt könyörtelenül hajtogatja. És közben: én nem tudok úgy szeretni, mint más. Bennem nincs több tűz. Boldogságom visz- szatérhetetienül elmúlt. A szerelem — mint ahogy azt a romantikusok megírták, mint ahogy azt a normális házastársak ismerik — számomra tilos. Azt írják róla, hogy klasz- szlsa felér Garbóéval, Dietri- chével — és ez igaz. De van valami, ami a nevéhez ragadt, amitől nem tud megszabadulni. — Ezt is el kell mondanom. Úgy tudnék futni, mint egy megtébolyult, mászni a hegyeket, száz métert futni rekord időben. Szeretem mindazt, ami fizikai. De miért van az, hogy az emberek, mihelyt megpillanthatnak, mindjárt a szerelemre gondolnak? Ismétlem: a szerelem számomra tiltott gyümölcs... ' 8 Az 1966-os év első csehszlovák filmjei A januárban bemutatott filmek közűi az érdeklődés középpontjában természetesen az új csehszlovák filmek állnak. Ezek közül elsőként a Szent Erzsébet Tér (Námestie Svätej Alžbety) című új szlovák filmet említjük. Rudolf Jašík neves szlovák író regényéből Stefan Sokol írt forgatókönyvet. A film a második világháború alatt a fasizmus áldozatául esett fiatal zsidólány tiszta szerelmét, tragikus sorsát dolgozza fel. A két fiatal, Éva és Igor nem tudnak sokat az é- letről, talán még azt sem, hogy szeretik-e egymást. Míg Éva apja vakon és süketen nem a- kar tudomást venni a világégésről és nem hiszi el, hogy az embertelen fasizmus az 0 családjára is végzetes lehet, addig Igor felismeri az Évát fenyegető veszélyt. Mindent elkövet, hogy megmentse a lányt, de hiába. Évát az első transzporttal elhurcolják, és a koncentrációs táborban elpusztul. A rendező Vladimír Bahna a film megvalósításánál hűen ragaszkodott a forgatókönyv a- lapjául szolgáló irodalmi műhöz. A film főszereplői: Emília Vášáryovä, Bronislav Krizán, Martin Gregor, Ctibor Filčik, Viera Strniskoóá és Július Va- šek. Operatőr: František Lake's, zenéjét szerezte: Jozef Malo- vec. A Gyöngyszemek (Perličky na dne) című új cseh film, Bohumil Hrabal öt novelláját dolgozza fel. Minden no- vella más rendező munkája. Baltazár úr halála (Jifí Menzel). Egy autóversenyző története, Ohol a favorit, Baltazár, a verseny folyamán meghal. Svet automatabüfé (V. Chyti- lóvá). A Svet automat ab üfé mellékhelyiségében felakasztja magát egy ismeretlen fiatal lány. A véletlenül idetévedt grafikus a jelenlévőknek szerelmeséről beszél, aki többször öngyilkosságot akart elkövetni. Közben nem sejti, hogy az ismeretlen öngyilkos lány a kedvese. Románc (Járomit Jireš). Fiatal ipari tanuló megismerkedik az utcán egy cigánylánnyal és beleszeret. Barátságuk alatt sok balgaságot követnek el. A film elsősorban Hrabal rajongóit fogja érdekelni. Rendkívül érzékeny és fejlett nézőközönséget igényel. Az Alibi a vízen (Alibi na vode) tulajdonképpen Vladimír Čech rendező bűnügyi filmsorozatának a harmadik része. Mint az előző két részben (105 százalékos alibi és Ahol az alibi nem elég) a közkedvelt detektívkettős, Karel Höger és Jozef Bek, egy rejtélyes gyilkosság után nyomoz. „A harmadik részről azt gondoltam, hogy ezzel a sorozat befejeződik — mondja Vladimír Čech rendező, — de valószínűleg nem így lesz, mert kár lenne feladni a Bek-Höger kettőst, amely oly kiválóan e- gészíti ki egymást." Az érdekes és feszültséggel teli film mindvégig leköti a nézők figyelmét. Monoszlóy Ilona SGZD CO s —-— • IjHMM CO CO G/2 C-D Egy éve alakult meg Csatán a Csillag ifjúsági klub. Azóta már többlz- ben hallhattunk és olvashattunk e- redményes munkájáról. Kezdetben a rossz kulturális viszonyok korlátozták tevékenységüket. A község művelődési otthona és a HNB épületében berendezett kisméretű könyvtár nem elégítette ki a fiatalok ilyenirányú igényeit. Lelkesedésük azonban határtalannak bizonyult, s ez átsegítette őket a kezdeti nehézségeken. A helyi alapfokú iskola igazgatója, Újvári László segítségével megindult a klubélet. A fiatalok klubja az iskola egyik helyiségében talált otthonra. Egyéves működésűket tekintve még nehéz véleményt alkotni munkájukról, annyit azonban már most is megállapíthatunk, hogy nem dolgoztak rosszul. Irodalmi színpadjuk már az első fellépéseken színvonalas műsorral lepte meg közönségét, idén a megfiatalított színjátszó csoport A- rany János Toldijának modern színpadi változatát adja majd elő (kb. február közepén.) A fiatalok kéthetenként találkoznak, s összejöveteleiken megvitatják az irodalom, a zene, a művészetek és ifjúságunk problémáit. A csatai ifjúság a kezdeti akadályokat legyőzve a rossz kulturális körülmények ellenére is jó és eredményes munkát fejt ki. Sógor Sándor, Csata „Európa lelkiismerete“ Január 29-én az egész haladó világ megemlékezett Romain Rolland születésének századik évfordulójáról. A francia szellem olyan óriásai között foglal el előkelő helyet, mint Voltaire, Victor Hugo, Emile Zola vagy Anatol France. Egy burgundiai kisvárosban Clatnecy-ban született 1866-ban, közjegyző? családban. A félénk, álmodozó, gyenge szervezetű fiatal Rolland első szellemi érdeklődésének középpontjába a zene és a forradalom kerül — és mind a kettő végigkíséri egész életén keresztül. Pályafutását alapos felkészültségű zenetörténészként kezdte. Zenei vonatkozású munkáiban nagyszerűen egyesült a kiváló szépíró a példás zenetudóssal. Első jelentősebb műve a régi olasz opera története, de felfedezte Monteverdi jelentőségét, érzékletes jellemrajzokat Lullyről, Beethovenről, Berliozról és Handeiről. Zenész-portréi közül kimagaslik a Beethovenről írt „heroikus“ életrajza. A hatalmas mű első könyvének közzétételével nemzetközi hírnévre tett szert. Zenetörténeti munkáiban nem győzi hangsúlyozni a muzsikát, mint a népek közötti összetartó erő harmónia forrását. Romain Rolland szellemi-művészi orientációjában főleg Descartes és Spinoza, Shakespeare, Goethe, Tolsztoj, Balzac és Stendhal, Beethoven és Wagner irányították. Az érzelmek tisztaságával és az értelem nagyságával hatottak egész életművére és emberi magatartására, egyéniségének és szemléletének kialakulására is. Azon alkotók közé tartozik, akiknek életében a szellemi elkötelezettség valamennyire összhangban van a politikai cselekvéssel, a gondolat a tettel. Ilyen elvek és eszmények készültek első szépirodalmi müvei, forradalmi drámaciklusai: A hit tragédiái. A drámasorozat néhány darabja inkább ideológiai, mintsem színpadi hatású. A haladásért küzdő hősei ugyan elbuknak, de az eszme, amelyért harcoltak, tovább él. A ciklus legismertebb drámái a Danton, a Farkasok, A szerelem és a halál játéka, s legérettebb, legnagyobb hatású a sorozatzáró Robespierre. Rollandot, mint a forradalom elkötelezettjét nemcsak drámaciklusa jelzi, hanem „hősi életrajzai“ Beethovenről, Michelangelóról, Tolsztojról és a Jean-Christophe című tízkötetes zenész regénye is szenvedélyes lázadás a korabeli polgári kultúra ellen, nemes küzdelem egy új emberi kultúra létrehozásáért. A Jean-Christophe című hatalmas „regény-folyam“ élete első felének legnagyobb szabású müve. Ez az alkotás avatta Roland-t világhírű íróvá; amelyért elnyerte a Francia Akadémia nagydíját, majd 1915-ben a Nobel- díjat. Nagyon találó Dobossy László jellemzése — aki Mlagyarországon Benedek Marcell után egyik legavatottabb Ismerője. Romain Rolland életművének — hogy „a Jean-Christophe is cselekvő mű: arra tanít, hogy naggyá nem a siker és nem is a rang teszi az embert, hanem az erkölcsi hit foka, az önmagunk iránti őszinteség és az igaznak fölismert elvek következetes szolgálata." Az első világháború idején Romain Rohand Svájcból intézte kétségbeesett tiltakozásait az értelmetlen pusztítás ellen. Ekkor válik igazán harcos humanistává, minden emberi sérelmek szenvedélyes szószólójává; Stefan Zweig szerint, Európa lelkiismeretévé. Nagy rokonszenvvel üdvözli a NOSZF-t, nyíltan kiáll a szocializmus és a Szovjetunió mellett. (Az elvarázsolt lélek című regényciklusában), s egyre bensőségesebb szálak fűzik a forradalmi munkásmozgalomhoz. A Liluii című komédiáját is a háborús szellem elleni irónia hatja át. A Clirambault című regényének a háborúval rokonszenvező hőse pedig a pusztítás és a szerencsétlenek láttán a béke gondolatának harcosává válik. Vagy a Pierre és Luce című kis kamara-művének tragikus idill je is merő tiltakozás az emberért, a halál, a háború ellen. A harcos humanizmus példamutató képviselője később is, amikor felemelte tiltakozó szavát a fasiszta téboly térhódítása láttán. Részt vállalt különböző antifasiszta és háborúellenes mozgalmak előkészítésében. Franciaország felszabadulása még életben találta, de a háború befejezését már nem érte meg. 1944 december 30-án hunyt el az írói és emberi magatartás e nagyszerű példamutatója.
