Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-08 / 6. szám

Tizennyolcéves lányok.

Ma még a tankönyveket bújják. Fél év múlva kikerülnek az életbe. Dél-Szlovákia magyarlakta községeibe készülnek, hogy a legkisebbek tanítói, óvónői legyenek.

Elmennek Léváról, ahol négy évet töltöttek, mert hívja őket a munka, a hivatás, — de hiányozni fognak! Az utánuk jövő évfolyamoknak nagyon kell iparkodniok, hogy feledtessék őket.

Mert különös osztály ez a IV. c. Az óvónőképző eddigi legjobb osztálya.

* * *

tettem fel a kérdést az osztály néhány tagjának.

A válaszok szinte egyöntetűek voltak. Fazekas Erzsébet így fogalmazta meg:

— Nagyon szeretek szavalni, ezért örömmel kapcsolódtam be az irodalmi színpad munkájába. Valahogy szükségét éreztem, hogy ezt a lehetőséget kihasználjam, és így továbbképezzem magam. Ez a munka nekem szórakozást, örömet jelentett. Éreztem, hogy így teszek valamit a magyar kultúra fejlesztése terén.

* * *

Havas vasárnap délelőtt kerestem fel őket az internátusbán. Nem azért, hogy tanulmányi eredményeik titkát megtudjam, de végül ez is kiderült. Elsősorban az érdekelt, ami az osztályt az iskolán kívül is különössé, ismertté tette.

Ezek a bentlakó lányok a kultúrmunka fáradhatatlan példaadói voltak. Az első évet kivéve, amikor még csak ismerkedtek, barátkoztak a várossal, a Csemadok tánccsoportjában, az irodalmi színpadon, az énekkarban szerepeltek és minden akcióban részt vettek. Nem csoda, ha a zselízi, gombaszögi, komáromi rendezvényeink közönsége ismeri, Léva megszerette őket. És ők is igazi otthonukra találtak e városban. Az utcán lépten-nyomon ismerősként köszöntik őket. Ők képviselték a Csemadok kultúr- munkájában az ifjúságot.

* * *

— Mit jelentett számukra a kultúrmunka? —

Legtöbben a tánccsoportban szerepeltek. Búra István vezetésével szép eredményeket értek el. Élcsoportjaink közé tartoztak. Szombath Marianna, Lelovics Judit, Földes Mária, Molnár Mária és a tánccsoport többi tagjai is nagyon szívesen beszélnek eredményeikről. Fényképeket mutogatnak. De ami a legörvendetesebb, hogy mindnyájan, azt, amit itt tanultak, tapasztaltak szeretnék majd felhasználni is. Tánccsoportok szervezését tervezik. Szombath Marianna, aki a csoport szólistája volt, már most koreográfiái tanfolyamra jár Pozsonyba.

* * *

ők most csupa szép tervekkel, szorgalommal az érettségire készülnek. Rövid beszélgetésünkre is néhányan tankönyvvel a kezükben futottak le a klubhelyiségbe. S elárulták a jó tanulmányi eredmények titkát is.

Mivel a próbák, a fellépések miatt gyakran kellett

—

az igazgató, vagy az internátusi nevelőnő engedélyét kérni: ha szükséges volt éjjel is tanultak, hogy az előmenetel végett ne lehessen rájuk kifogás.

Most már nem szerepelnek a Csemadokban. Minden idejüket leköti a tanulás. És tervezgetnek. Fiatalos lelkesedéssel, egészséges önbizalommal, reálisan.

Tudják, hogy lesznek nehézségeik is. Sok helyen, ahol idősebb óvónők vannak, nem szívesen veszik az újításokat, idegenkednek azoktól az új nevelési módszerektől, amiket ők elsajátítottak.

Különösen pedig az bántja őket, hogy sok szülő az anyanyelvi óvodai oktatás szükségességét nem látja világosan!

* * *

Tizennyolcéves lányok. Mai fiatalok, akik okosan, józanul élnek, tanulnak, hogy majd az iskolából kikerülve jól megállják a helyüket. Nem csak az óvodában, ahová nagy szeretettel készülnek, de minden téren.

Földes Mária mindannyiuk nevében mondta:

— Meggyőződésem, hogy a tanítónak sokat kell tenni a kultúra fejlesztése terén is.

Felkészültek erre a munkára is. Tudatosan, tervszerűen. Sok fáradság árán.

Elismerés illeti őket. De az iskolát is, amely lehetővé tette ezt számukra, a Csemadok lévai szervezetét, ahol otthonra találtak és hasznosan tölthették szabad idejüket.

Sándor Károly

Mögöttem a szőlőhegy lankái, előttem pár lépésnyire az Ipoly, s azontúl már Magyar- ország. A folyócska meredek partján nyúlfarknyi porták, a falu főutcáját mintegy bezárő magas templomtorony és erre az utcára derékszögben nyíló két új házsor a maga 600 lakosával, ez Varbő. A községi statisztika szerint ez a szám alig változott valamit az elmúlt 15-20 év alatt. Az itt élő 156 család többsége földnélküli volt. Csupán nyolc 35-4Q hektáros nagygazdát, harminc 2- 5 hektáros kisparasztot és az 560 hektáros Szabó családot tartja számon a község krónikája a földtulajdonosok között. 1948-ban azonban földosztásra került a sor. Az 570 hektáros Szabó-birtok is 50 hektár híjával a nincsteleneké lett. És ezzel bezárult Varbó egy korszaka is. Közel 100 család jutott

5-6 hektáros földhöz s egyúttal gyökeresen megváltoztak a helyi birtok-viszonyok is. 1949- ben itt is, mint másutt elejét vette a szövetkezeti mozgalom és rá nemsokára, 1952-ben, már be is fejeződött a kollektivizálás. Ügy látszik azonban Var- bón sem érett meg a helyzet teljesen a szövetkezeti mozgalom ily gyorsütemű fejlődése számára. Még ugyanazon év vége felé 62-en beadták a kilépésüket a szövetkezet vezetőségének. Nyolc gazda kivételével azonban a többség visszavonta felmondását, majd 1959-ben immár véglegesen ők is a szövetkezet tagjai lettek. Az EFSZ 159 tagja közül 112 a nő. 47 férfi és ebből az állandó női munkaerő 87, férf-' pedig 29. A községből csupán 38-an járnak a közeli illetve távolabbi ipari üzemekbe. Többségük naponta hazajár. Figyelemre méltó itt Varbón a szövetkezeti dolgozók átlagos alacsony életkora, mely nem haladja meg a 42 évet. A szövetkezetnek egy 13 tagú állandó ifjúsági munkacsoportja van, ezenkívül még négy fiatal tőit be fontos beosztásst a szövetkezetben. A községben 1960- ben megnyílt az általános iskola felső tagozata is. Azóta a környékbeli gyerekekkel e- gyütt 115-120 diák látogatja az itteni általános iskolát. Csőri Mihály igazgatóval együtt hét pedagógus gondoskodik a fejlődésben lévő iskola tanulóiról. Az elmúlt két évtized alatt több mint ötven szakember sorakozott fel a hajdani egy szakember, a falu kovácsa mögé. Több mint húszán végezték el a középiskolát. Mérnökkel, pedagógusssal és nem egy mezőgazdasági szakemberrel dicsekedhet Varbó község. A község 156 családja közül minden második új házban lakik. Figyelembe véve Varbó fekvését, távol minden ipari létesítménytől, várostól, az említett számok még ennél is többet mondanak.

Ennyit talán még a nyár folyamán készült jegyzetekből. És bár akkor csupán véletlen folytán kerültem ide. őszintén megvallva távozásomkor örültem ennek. Felmérésen voltunk akkortájt a losonci járásban. A párt, a községi szervek, valamint a tömegszervezetek és az ifjúsági szervezetek viszonyát vizsgáltuk községenként. így kerültem tehát én is Varbóra.

A HNB titkára és Bacsa Ignác pártelnök tájékoztatott bennünket a helyzetről. Persze túlsók szóra akkor sem volt szükség, láttuk azt mi is és főképp látták ezt a község illetékesei. A kézzelfogható, látnivalót ajánlották már akkor. És itt léptem át először egy olyan falusi klubhelyiség küszöbét, melyről igazán elmondható,

Varbói

krónika

hogy az, ami. Méltán csodálkoztam együtt a járás illetékeseivel e kis falu építkezése láttán, de nekem ebből is több jutott. Am mindezen inkább elgondolkodtam, mintsem csodálkoztam. A HNB-nek és az EFSZ-nek, tehát az egész lakosságnak csaknem két év: munkájába került mindez, és a járás illetékesei akárcsak én, az idegen, csupán a véletlen

folytán szereztek tudomást minderről. Pedig a szomszéd községek Kér, Kovácsi, Zsélye lakói, de különösen a fiatalok szinte irigykedve beszéltek minderről.

Persze itt Varbón sem fenékig tejfel minden, még akkor sem, ha a község lakói nagyszerű összefogással sokmindenre képesék. Akad olyan tennivalójuk is, amire erejükből sehogysem futja. Ez pedig az iskola építése. A száznál több tanuló, akiknek több mint fele a szomszéd községekből jár ide négy, egymáshoz nem is közeli rögtönzött helyiségben tanul. Ez pedig már eleve kizár mindent, ami a modern oktatás és tanítás bevezetésére szükséges. Nem is beszélve arról, hogy a tantestületi szoba az ötödik különálló helyiségben van, melynek ajtaja, a- kárcsak a legtöbb helyen, a régi kocsmaajtó, egyenesen az utcára nyílik, A többi tehát már magától értetődik.

De hagyom az egészet, mert ittlétem alatt nem csupán e- zeket a problémákat fejtegettük. Jobban érdekelt bennünket akkor a Ipoly áradása, az állandó esőzések folytán. És

mert fájós probléma ez is és nagyon régi, ki tudja meddig tart még. Persze ez már egyáltalán nem a varbóiakon múlik! Sőt! Annyi azonban bizonyos, hogy ily nagy kárra mégsem számítottak a községben. Igaz ugyan, hogy 270 hektár rét és legelő úgyszólván rendszeresen víz alatt van, de a 947 ezer koronás vízkár mégiscsak sok. Pedig ugyancsak megtettek mindent a károk elhárítására. Nem if beszélve arról, hogy itt igazán nem okoz problémát a munkaerő, különösen a veszély láttán. Elég csak megemlíteni annak a 40 fiatalnak a munkáját, aki a

kéthónapos vakáció, alatt úgyszólván minden erejét a szövetkezet földjein töltötte. Most, hogy közel egy fél év elteltével újból Varbón járók, otthonosan érzem magam. Csupán az Ipojy vize sötétebb és a megszokott nyárközépi színpompát cserélte fel a természet a hó tiszta, csillogó színével. E- gyébként ugyanazokat az arcokat látom az autóbuszban, az utcán, a klubban, mindenütt, csak most kissé nyugodtabb- nak, pihentebbnek tűnnek.

Az első idevalósival Varbó és Zsélye között találkoztam egy dombhajlatban. A nyáj már messze kolompol fenn a hegyoldalban, és a vágatlan kukoricaszárat ropogtatja. Gazdája, a szövetkezet juhásza lassan bandukol utána kutyája társaságában. Jót pödör a bajszán, amikor megszólítom és miután a fényképezőgép újból visszakerül tokjába, csak úgy biztonsági okból óvatosan odaveti: — Jól állt a bajszom — ? Mihelyst megnyugtatom, a kolompszó irányába veszi lépteit. — Nem szeretnék megkésni — mondta még visszafordulva, majd eltűnik a bozótos erdöszélen.

Mire a községházára érkezem, megszűnik a havazás, Bie- lik 'Gyula HNB elnököt ügyfelei társaságában találom. És mire sor kerülne rám, az előzetes megbeszélés szerint, ú- jabb falubeliek érkeznek. Nem várakoztatjuk őket, hisz elvégre ez is a dolgok rendje. — így szokták meg ők is, én is. Kölcsönös a bizalom, a megértés és olykor-olykor a szigor is, ha szükséges. Jócskán várok, amíg ezeket a szavakat hallhatom az elnöktől. De a- lighogy szól váltunk, újabb vendég érkezik, ám most hivatalos minőségben, a járási szervektől. És mivel csupán tíz

percről lenne szó, kötélnek ál-* lünk mindketten. Vesztünkre. Jó félóra lesz belőle. — fjo látja, így van ez nap mint nap. Vasideg kellene az embernek. Hát kell ez? — Egy a véleményünk ebben a dologban.

Ezekután már igazán nem számíthatunk a véletlenre. „A hátha nem jön már senki“-t sutba dobjuk, és marad a lényeg, az iskola és a szövetkezet. Az előbbi építéséről a Z akció keretében aligha lősz valami a legújabb jelentések szerint, de a megoldás mégsem tűrhet halasztást. Legfájóbb pontja a község illetékeseinek, csakúgy, mint az iskola pedagógusainak. Mert ilyen tanítási feltételek mellett jobb eredményt a szülők aligha várhatnak pedagógasainktól. és bár a tanítók munkáját Varbón elsősorban is az iskola eredményein keresztül mérik — ami egyébként még nem mindenütt tapasztalható — mindennek ellenére a legkisebb aggodalomra sincs ok. — így látjuk mi és úgy hiszem nem tévedtünk. — Ez pedig nem csupán az elnök véleménye, csak a közösség nevében mondhat valaki i- lyen határozott véleményt.

Megoldhatatlan problémák .a szövetkezetben sincsenek. Ezt tanúsítják egyébként az eddigi eredmények is. Ám egymilliós vízkárt még így is nehéz kiheverni. Akadnak-e majd ag- gályoskodók a varbóiak közül? Valószínűleg. Bizonyára akadnak olyanok is, akik talán túl könnyen eltekinthetnek a milliós kár felett. A többség azonban most is, mint eddig mindig, helyesen látja a helyzetet. Mi sem jobb példa erre, minthogy a szövetkezet mindennek ellenére még így is teljesítette gazdasági tervét.

Sárkány Árpád