Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-21 / 51-52. szám

ILL

TOTH ' CLhzyrvj <7riMsr>WWs,

&*£ IRODŕlHlIVK

m

//

negEDES GYÖRGY:

Évek óta magaslati levegőn él a rádióban. S mivel a felfedezés, — mely szerint a levegő mennél magasabban vizsgáljuk, annál h í - g a b b, — közismerten jó szívét nagyon megviselte. szolidaritásból verseiben azonosult a levegő említett tulajdonságával.

Japapé,

japape

Sejlik már a kukoricás, hajszra, arra járunk negédesen, arra. Japapé, japapé, ugye fizet maga, hé.

Sárga csikó, egy kis magyar nóta, így kelepe] háztetőn a gólya. Japapé, japapé, megfizet-e maga, hé.

így csinálom, nádfedél, kis boglya, nem is léphet senki a nyomomba. Japapé. japapé, siessen már maga, hé.

Könny a világ, szerelem, vadrózsa, bugyborozik ajkamon a nóta. Japapé, japapé, jaj de cukros maga, hé.

Ihaj. tyuhaj, recefice-fára.

Lyukat ütök — a szobám falán Japapé, japapé, elég volt már maga, hé.

na.

... A káplár újra fogta a puskát, töltött, célzott... majd lőtt...

Ezúton és ezúttal is szeretnénk a találatviselők, valamint szoros hozzátartozóik figyelmét felhívni, hogy

a szerkesztőség ablakainak a bezúzását, valamint

a szerkesztő kézzelfogható kioktatásának lehetőségét, az új SAJTÖTÖRVÉNY sem biztosítja. A SZERKESZTŐSÉG

MYAUzes ILONA:

Amióta a NŐT Kassán nyomják, ott dolgozik

Oszt mi van az utcákon

Az áradó kép, mint síkos kábel.

Egy fekete: cuccát húzza már el.

Feketék vadak kapuk alatt, j és mégsem találom magamat...

Hát mit csináljak, kire nézzek, fütyülnek rám ifjak és vének, és versenyeznek, versenyeznek, s a verseimtől falnak mennek.

Én meg vegyülgetek hol erre, hol arra, s mint ipar, bódít a nagyvárosi jaj.

De én költő akarok lenni, hát kibírom, ennyi, csak ennyi.

Mégis hidegen hagyok, nem ismer senki, bár én sem ismerek aprót, sem nagyot.

Egek.

Hát a verseim is ezért ilyenek.

A víg, a hangos, a jókedvű jelzők, jaj hidegek, jaj idegek, s a lényegek olyan tekergők.

Játékos lettem,

rámosolyogtam a szerkesztőre és megjelentem. De most itt a dilemma:

Kész az új kötetem,

Kire mosolyogjak új szerelemmel, kire maosolyogjak lágyan, mohón, kire mosolyogjak halkan, álmodozón, istenem.

DOHOS László;

Az író mondja: Az ember emberségének az embersége van itt jelen az ember melletti, az ember feletti, az ember alatti megvalósulásban. Hogy differenciáljak; a realizmus adekvát miszticizmusa érdekelt az egyszerű munkáselme előfordulásaként. Hát csak ennyi.

KENGYELFUTÓK

(99. erőszak)

— Hát akkor, oda fel. Kecsketejet ittam én reggel minden. Van erő, még szívósság is, nofene. Álljunk ide és fussunk lábunk törve ki mibennünk.

— Dög vagy, meg lágyszívű, hát így akarod? Csak ukmuk- fukk bele, neki az irodalomba?

— Oda kéne menni persze, ltogyis csak úgy neki vissza, megazisten.

Jön a Neili. Esik róla a szoknya, virágszirom fagyban a fáról.

— Itt a cselekmény, meg a szag. fussunk már neki, he.

— És a mélység?... Az smafu?... Meg szocialista realizmus?

— Kinek az? Egy anyaföld törni? Naponta? Meg eladni mindent? Tékoz?

— Ne ugass! AZ UDVART kéne BEVENNI a végén, eredeti sejobb. Ott, ott, ahol dús-buja gaz fakadozik. Nem Neili lába vetve szét égnek, hanem az irodalom. Akari oda jutni! Akari oda jutni, szakad istráng is, áranincs minden.

Átlózva összevissza, egyenest oda a közepibe. Magvas, jól teiitalált gondolatok közt helyvei, helyvei középkor.

—Patkó kéne oda, jó vas!

— Patkolni meg regényt? Nem! Nem!

— Nem-e?'

— Neili, te rihe-rongy hol bujkálsz, meg kivel?!

— Ez az új stílus. Meg az a rengeteg naivság amit itt ösz- szekapartam. hordtam. Hát mi lelje az olvasót, ha nem a rosszseb, meg a gyönyörűség. Megazisten. Nem tudok én o- lyan szép szavakat így szembe, csak neki, őszi tépni a rongyot. Meg verni neki oda ahol pőre. Neili úgy szereti.

— Kakukkfű gerezd soronkint meg falnakmenés tőié.

— Aha! Neili is eqvszer amikor feküd! hanvaft mellemen oda. csak szórta, meg szórta Az a német adta neki. büdös Hitler maradék, az a Hüjiiller egy éjszaka árán.

— Hagyd már. gyomrod hül ki! Fussatok! Aki győz. azzal hálok be az irodalomba nem azért is mintha, csak úgy.

— Hát a hitel?

— Fizetek. Tagló. lap. meg kritikus a kezemben... Győztem! Győztem! Győztem' De nicsak? Harsona, hurrá, meg csörgés, hétrét görnyedt szálegvenes köröttem, hétszer egv bőrről róka, semmi? No azért!!!

ODUNDY KATALIN;

Az írónő mondja: Történetem a legmaibb mában játszódik, ahol az igaz szerelem ilyen csodálatosságokra képes. Az elkövetkezőkben a még maibb mába szeretnék nyúlánk hoqy a kedves olvasók rajtam keresztül ismerhessék meg a legmaibb mát.

DUNNA ALÓL FÚJ A SZÉL

(REMÉNYRÉSZLET)

Akkor aztán elmentek té, s tova mindvalahányan. Csak ők maradtak egymásnak feszült titkosan.

Ebea írongott-pírongott. Oldalazva nézte a fiú szép tiszta vizenyős-kék szemét és a gyönyörűség úgy verte a szivét mint kovács a vasat.

Süsüts Aci kisercintett a nyitott ablakon.

— Ah — lihhentett fel Ebeácska és már tudta, hogy ezt a keménykötésű munkáskádert még az este bevezeti az irodalomba.

— Babot főztem, meghívnám ha félre értené — suttogta és szemének piilázatát szemérmesen süttögte abba az irányba...

Aha, gondolta $üsüts Aci, micsoda fogásai vannak ennek az írónőnek. De azért ment utána, mert a babot nagyon szerette.

Mikor az ötödik tányérral is megette, érezte magában a feszültséget... Elengette... a furnír lehasadozott a konyha- székről.

— Drágám — mondta piliedve Ebeácska.

— Ez még semmi — ajkkal biggyesztett mintha csak He- kuba, Süsüts Aci.

— Óh, drágám, drágám — pihegte Ebeácska annyira vágyott szédület széllel.

Egymást vánszorogták harapva magukat az ágyig.

Mélység. Micsoda bejárt.

— Elégedett? — csapódott szóvalami Ebeácskából gyúltan pirosra.

— Majd most.,, már jól összerázódtam... — mondta Süsüts.

* * •

Aztán odajöttek menve a falhoz.

— És lejön ez? — clkkant Ebeácska szava, látva csodát, de nagyot.

— Melegvízzel — félszájba mondta Siisiits Aci. szemetűzzel ragyogva.

0

GYOLCSU István:

Költő. Izig-vérig énekes. Talán ezzel magyarázható ragaszkodása a tanítók énekkara egy- egy líraibb felépítésű tagjához is. Rengeteget gyakorol, (otthon is) de a magas c-t már csak ritkán sikerül kivágnia.

KÍNOM

Morog a szíj alatt, felmorog a kín, versbeszedem mindjárt, hol egy kósza rím.

Hújj az anyja lánya, itt a hírnöke, körbecsavarogja combom a szele.

Ne félj, bár sustorog, biztatom magam.

Dal kell annak, csak dal, írom is... Hamar!...

Megette a fene, késő már a sprint, nadrágom kimosva, a madzagról int.

irodalomkritika

traILALA JÓZSEF:

Az írók csapatában mindig védőjátékosként szerepelt, de miután két öngólt rúgott, elment az ÜJ SZÖSZba sportszerkesztőnek. Az öngólokban már úgyis kiismerte magát...

Nem a péntek

Nem a péntek, szabad szombat vitt feléd,

a táskámban madárdalos szürkeség.

Meg volt rakva az a táska, ✓ meg bízón,

pitypalattyos munkaverseny, garnizon.

És panelház és az isten tudja mi,

bogárkák és bocikák nagy titkai.

Hanyatt vetett a sok próba, ének és

— hej be tetszik szívemnek e bégetés, —

azóta is együtt hálunk te meg én,

s álmodunk a kis pacsirta énekén.

A fejünket nem kókasztja a bánat,

lesz még itten pitypalattyos világnap.

' *