Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-21 / 51-52. szám

■■i min m Ui • K. Sz. Komárom; Pech a buszban című Írása panasznak nevetséges, Irodalomnak vi­szont túl kevés. Csak a felszíni adó. Izeiben gyenge írás. Pró­bálkozzon! • „Spéciéi kelet“: Az 1965- ben írott versei naivak: (a hi­deg, jeges takaró mindent be. fed./ /A múltat, a port, a szeny- nyet. / / Még tél van. A hó­lepte fák, / / a békét s csen­det vigyázzák. / hiányzik belő­lük a költő, a költészet. Az öregember a pádon című azon­ban jelentős fejlődésről vall. Jó vers, alkalomadtán közöl­jük. írja meg címét, névéi; küldjön újabb verseket. • „Titanic pusztulása“: Hal­lott már valamit a „nesze sem­mi, fogd meg jól“ ízes és igaz szólás-mondásunkról? Valahogy így voltunk a verseivel is, ezért az első oldalon való köz­lésétől (ahogy ön javasolja) eltekintünk. Az „ellem" szó a borjazáshoz fiadzáshoz hason­ló folyamatot fejez ki — a ju. hók ellenek, önnek bizonyára „elemre" volt szüksége. • „Jégvirág“: Verseiben szinte tapintható a fejlődés — kár azonban, hogy a legtöbb esetben nem ügyel a sorok rit­mikai egységére, tisztaságára. A „Juhász Gyulához" című ver­sének első két versszaka túl ismerős. Vigyázzon, csak kész, teljes értékű verseket adjon ki a kezéből 0 V. M. Kassa: Versei egye­lőre csak gyerekes erőlködések, akarások, híjával minden köl­tészetnek. Az irodalmat szeret­ni, terjeszteni sokkal szebb és felemelőbb, mint rossz verse­ket Imi. Gondolkozzon ezen. Egyelőre azonban kemény sza­vai ellenére sem beszéljük, le. • Akarom: ítéletidő című Írásában, hibái ellenére is, lá­tunk tehetséget. Kifogásaink: csak leír, nem ábrázol, csak elmond, nem láttat. Fölösleges a sok körülírás. A rövid pró­zának a tömörség is egyik fon­tos kívánalma. Mit is mond erről Bóka László: „Ha nem ragad meg első szavával, ha második szavára ellankadt a fi­gyelmünk, ha nem pereg, mint a rokka kereke, ha nem végzi úgy, mint családi perpatvart a bevágott ajtócsattanásra, akkor csatánál többet vesztett az író." Idővel jelentkezzen újra. • „Tarzan“: Küldjön többet verseiből. Amit így elöljáróban mondhatunk: zavarosak, zilál­tak, hiányzik belőlük a logika. Arról írjon csak amiről mon­danivalója van. • „Ibsen“: Versei csak bús­lakodó, olcsó, sláger-utóérzé- sek. A költő sehol sincs jelen. • „Párkány III. c.“: Mi Is Ismerjük a díjnyertes dalt: Én nem leszek sohasem a játék­szered. Ügy látszik önnek is tetszett, csakhogy ez még nem lehet ok a versírásra. KEDVES OLVASOK! Szerkesztőségünket eláraszt­ják a levelek: verseket, elbe­széléseket, stb. hozva bense- jükben. Mindegyikre válaszolni még így, a rovaton belül is szinte lehetetlenség — ezért úgy határoztunk, hogy az el­következőkben csak azokra az írásokra reagálunk, amelyekben tehetséget vélünk felfedezni. Ugyanúgy nem vesszük figye­lembe azokat a leveleket sem, amelyekben csak a jelige sze­repel. A szerkesztőség A komáromi járásban a CSISZ gyűléseken általában a legtöbb­ször elhangzott panasz, hogy nincs megfelelő helyiség, ahol a fiatalság találkozhatna. Ezek. kel a problémákkal sokat fog­lalkoztunk a komáromi CSISZ Bizottságon is. A szervezés kéz. detén örömmel fogadtuk a fo­gyasztási szövetkezet anyagi támogatását a klubmozgalom szervezésénél. Először a bátor-' keszi fiatalok klubja alakult meg. A fogyasztási szövetke­zettől. valamint a helyi szer­vektől majdnem 20 ezer koro­na értékben kaptak a fiatalok otthonukba berendezést. — A klub-munka iránt igen nagy az érdeklődés — mondja el Matusek Pál, a CSISZ vála- mint a klubtanács elnöke. — Igyekszünk a fiatalok részére Klubmozgalom a komáromi járásban színes és érdekes műsorokat szervezni. Eddigi sikeres ren­dezvényeink közé tartoznak a íáncdélutánok, különböző ver­senyek és beszélgetések. He­tente háromszor van nyitva a klub, s a szervezett műsoron kívül a fiatalok rendelkezésére állnak a TV, rádiogramofon, biliárd és a különböző társas­játékok. Csak az az egy pana­szunk van, hogy a fiatalok nem minden esetben viselkednek úgy az otthonukban, ahogyan az a CSISZ Ságokhoz méltó len­ne. A további klubok szervezé­sénél 1* nagy segítséget ka­punk a fogyasztási szövetke­zettől, különösen Tarábcsík Páltól. A Járási CSISZ Bizott­ság funkcionáriusaival együtt járja a falvainkat és szervezi az új klubokat, rövidesen meg­nyitjuk a füsi, víki és az izsai ifjúsági klubokat, mindegyik 10 ezer korona értékben kap új berendezést. Különösen jók a terveink az 1967-es évre. A Fogyasztási Szövetkezet elnö­ke, Hosszú elvtárs kijelentet­te nemrég, hogy képesek fel­szerelni a rendelkezésükre ál­ló összegből 10 új klubot. Bende István A két gyöngébb nem Theodor Rake amerikai pszichiáter meghatározta a férfi és nő közötti alapvető különbségeket. A tréfás jellemrajzokban sokan magukra ismernek majd. A férfiak egyszerű megértő nőket keresnek. A nők elfogadják a férfit olyannak, amilyen, éppoly könnyen, mint ahogy vezetéknevüket elfogadják. A férfi gyermek, szeret játszani. Nem szabad megtiltani neki, hogy játékát — munkáját, szórakozását — komolyan vegye, mert ez életének lényege. Ha a nőnek valami baja van, annak mindig a férfi az oka. A férfinak a nő és a szerelem külön világ, amelyet elválaszt egyéb érdeklődési körétől. A nőnek nagyon nehéz megváltoztatni szerelmesét. A férfiak ugyanannyit hazudnak, mint a nők, csak sokkal ügyetle­nebből. A nő reggel aggódva figyeli férjét, vajon jókedvűen ébredt-e, érdek­lődik munkája lránt, az asztalnál aggódva figyeli, ízlik-e neki a főztje, ha férje újságot olvas, számtalanszor megkérdi, szereti-e még? A nő állandóan arra törekszik, hogy megtudja, mit gondol róla a férfi. A természet nem készítette elő a férfit, hogy apa és férj legyen. Ezért ebben a szerepben csak rögtönöz. A nő őrködik a férjén úgy is mint szerető, és úgy is, mint anya. Míg a férfi fiatal, semmit sem tud a nőkről; később sok mindent meg­tud róluk, de nem ismeri meg őket jobban. A dolgozó nő a munkahelyén önálló és agresszív, otthon azonban igyekszik minél nőiesebb lenni. A dolgozó férfi akkor törődik többet feleségével, mikor észreveszi, hogy annak figyelme másfelé fordul. A nő dolgozik, főz, bevásárol, de gondolataiban soha sem válik el fér­jétől. A férifak, ha nőkről van sző, nyiltan beszélnek tapasztalataikról... ... a nők bizalmasan. A férjek kevesebbet beszélnek feleségükről, mint a feleségek fér­jükről. A nő eszményképet lát férjében, hiszen életében ő játsza a főszerepet Ha a férfi tükörbe néz, csak azért teszi, hogy meggyőződjön, jól meg- borotválkozott-e. A nő azért néz a tükörbe, mert fél, hogy nem tetszik a férfiaknak. A férfi szeret néha távol lenni feleségétől. A nő állandóan férje mellett szeretne lenni. A férfi nem akar megváltozni. A nő szeretne mindennap másmilyen lenni. A legszebb sző, amit férfi nőnek mondhat: szeretlek. A legszebb szó, amit nő férfinak mond: büszke vagyok rád. A férfiak nem szeretnek sírni, mert akkor gyöngének látszanak... A nők nem sírnak, mert félnek, hogy elcsúfulnak. A nős férfi többé-kevésbé írigyli nőtlen barátait. Az asszony sajnálja pártában maradt barátnőit. A férfi nem változtatja meg véleményét önmagáról akkor sem, ha büszke a feleségére, akkor sem, ha szégyelli. A nő önbecsülése mindig attól a férfitól függ, akit magának kiválasz­tott. A csélcsap férfit irigylik és dicsérik. Ha a nő lép félre, elítélik. Karácsonyi meglepetés A töltött káposztával megrakott tányér ki­csúszott az öregember kezéből és pozdorjává töri a padlón. Végtelenségnek tetsző pillana­tokig vastag csend ülte meg az ételgőztől terhes levegőt. Azután egyszeriben felpattant ültéből a házigazda s durván rárivallt apjára: — Azt a mindenségit a két balkezének! Hát lopom a pénzt, hogy örökösen tányérokat vá­sároljak? — De Gábor! — csitítgatía Ilona. Kifordult a konyhára, majd kisvártatva visszatért a szemétlapáttal és eltakarította a cserepekét, amelyek fülsértőén csörömpöltek a bádogon. Ettől Gábor újabb dührohamot kapott: — Vályú kéne magának, nem porcelántányér! Es mintha felette szélién#» ötlete támadt volna, felrántotta az almárium fiókját és ide­gesen turkált a sok ócska limlom között. Végre megtalálta, amit keresett: egy ósdi, szúette fatányért. Odadobta apja elé az asz­talra: — Mától fogva majd ebből eszik. Ilona, aki mindig jó szívvel viseltetett rok­kant apósa iránt, kötényével gondosan megtö­rölte a fatányért, mert nem akart éllentmon- dani hirtelen haragú urának. Azután újabb adag töltött káposztával púpozta meg apósa tányérját. Szeme sarkából közben a házigaz­dát figyelte, nem jön-e rá megint a bolondé- ria. — A ráncos képű öregember lassan neki­fogott a kanalazásnak, de fénytelen szeméből egyre szaporábban hullott a könny... Ki tudja, mi ment végbe megfáradt lelkében, mit gondolt goromba fiáról, akit ő további öt gye­rekkel együtt keservesen nevelt fel? Tán el­pattant egy húr abban a kis érzékeny szerke­zetben, amelyet szívnek neveznek? Luca napján Péter, Gáborék fia, cserélt Sanyitól egy ócska porcelán tányért és dug- dosta szülei elől. Karácsonyvárás idején eldi­csekedett, hogy ő is tartogat meglepetést, ajándékot apja számára, de a világért sem árulta el titkát. Karácsony előestéjén megoldódott a „rej­tély“. Péterke ki sem várta az ajándékosztást, hanem kipirult arccal kotorászott az almárium mögött. Miután megtalálta holmiját, kirohant vele a konyhába, ahol apja borozhatott. Kezé­ben a porcelántányért szorongatta. Zavarában egyik lábáról a másikra állt, feszengett, amíg végre kibökte mondókáját: — A porcelántányért nagyapának hoztam... Múltkor olyan szomorú volt, még sírt is... láttam ... Hadd egyen megint rendes tányér­ból — mondta, s a szeme úgy ragyogott, mint kint a havas éjszakában a csillagok. K. E. PITERKA: Mikronovellók A SZNOB Franciaországban az I. Világháború előtt, pontosan 1915-ben Pioncaré lett a köztársasági elnök. Az egyik iskolatársa felhívta telefonon: — Halló, öregem, gratulálok’ Az új köztársasági elnök szárazon válaszolt: — Köszönöm. Engedd azonban, hogy figyelmeztesse­lek: az államfőt nem tegezik. — Mit? — kérdi meglepődve a barátja. — Ha jő. En­gedd meg, hogy utoljára tegezzelek. Csak azt akartam mondani, hogy nyald ki...! Es letette a kagylót. A CSODÁLATOS MASINA * A New York-i főpályaudvaron elektronikus agyat ál­lítottak az utasok szolgálatába. Ha az ember bedob öt centet a gépbe, rögtön kihull belőle egy kártya — mond­juk ezzel a szöveggel: — A neve Jean Dtirond. Nemzetisége francia. Három gyermeke és felesége van. Naponta az 5.30-as vonattál utazik. — Ez nagyszerű, szinte hihetetlen! — kiáltott az utas. Ekkor egy népviseletbe öltözött indián lépett a gép­hez. Bedobta az öt centest és kihullott a kártya: — A neve Fekete Bivaly. Hét gyermeke van és a 6.30- as vonattal utazik Oklahoma City-be — Tudja mit ? — mondta Durond úr vidáman az in­diánnak. — Próbára tesszük ezt a masinát. Jöjjön a sarokba, felöltőm a maga ruháját és úgy dobom be az ötcentest. Meglátjuk, hogy ez a csodagép miféle nótát fúj akkor. Átöltöztek A francia odament a géphez és bedobta az ötcentest. Kiesett a kártya ezzel a szöveggel: — Még mindig francia és a neve Jean Durand. Gyer­mekeinek száma továbbra is három, a felesége is u- gyanaz, de hillyéskedése miatt már elment az 5.30-as vonatja. VÉLETLEN Dominik Bellerg mesélte: — Amidőn R. úr észre vette, hogy egy hölgy elejtette a zsebkendőjét, az általános szokás ellenére nem vette fel, nem adta a hölgynek, ezért meg se ismerkedett vele és nem is vette feleségül. A társaságban lévő barátja azonban mindezeket a feladatokat végigcsinálta és ma boldogtalan ember. R. úrnak véletlenül isiásza volt, nem hajolhatott le a zsebkendőért és azóta ez a kedk^nc betegsége. (sz- 3- fordítása) LEONYID GRUNC: GYANTA A fák vüágítottak. Az éjszakai ködben az erdő égett, mint egy fáklya. A front messze volt. Szálegyenesen ban­dukoltam az erdőben és nem nyugtalanított a fény, amit az égő fehér fák terjesztettek. Valami végtelenül közeli és drága lengte körül a nyírfákat, a levelek közt döngicsélö méheket és egyál­talán az egész erdőt, valami semmihez sem hasonlítha­tó, de mégis olyasvalami, amüyent csak gyermekkorom­ban, Karabachjában éreztem. Szálerdő volt, csupa nyír. De mégsem, hazudnék, ha így állítanám. Volt itt egy rab — egy szál fenyő is, a- mely a hatalmas fehér nyírek között törpeként ha­tott. De én ismertem, tudtam a fenyő néhány előnyéről: tudtam, hogy ha megsérül, maga gyógyítja sebét gyan­ta kiválasztásával, a gyanta gyógyítja a sebet. A szép nyírnek nincs ilyen szerencsés tulajdonsága. Végül a háború ide is elért. Az erdőt nehéztüzérség lőtte. Utána alig ismertem rá. Itt az egyik fa koroná­ját, sodorta el a lövedék, amott gyökerestől fordította ki a fát. És a sebesült nyír a legkisebb karcolásba is belepusztul. De ni csak. a szomorú pusztítás közepette látok egy érintetlen fát, mintha a háború véletlenül sem járt vol­na erre. Közelebb ballagtam. Törzsét szilánkok szaggat­ták meg. De a fa egyre kijjebb tolta magából a vasdara­bokat és a sebek nyomát beöntötte megváltó, gyógyító gyantával. Óh te vagy az, fenyő barátom?! A fenyő még ma is áll, pont úgy, mint azokban a bol­dog időkben, amikor az erdőt még nem bántotta a há­ború. AZ ÁLLATSZELIDiTÖ A fiatal állatszelídítő egyszerre csak félni kezdett. Úgy érezte, az oroszlánok csők az alkalmas pillanatra várnák, hogy rávessék magukat. Az állat szelídítő tudta, hogy ilyen gondolatokkal nem lehet az állatok ketrecébe belépni, és minden gyanúsí­tást, feltételezést igyekezett magától elűzni. De minden egyes alkalommal, ha a ketrecen belül volt, ez motozott a fejében. Félt a vadállatoktól. _ A fiatal állat szelídítő elmesélte aggódásait tanítómes­I terének, az öreg állatszelídítönek és megkérte, hogy jöj­jön el és győződjön meg személyesen a dolgok állásá­ról. Az öreg állat szelídítő elidőzött az állatok körül és megerősítette a gyanút. — Mit tegyek hát? — kérdezte tanítványa. — Mond­jak le róluk? Adjam el őket valamelyik állatkertnek? — Nem, dehogyis?! Ki kell cserélni az állványokat, — javasolta a mester. — Ezek az állványok túl széle­sek, s így az oroszlánok számára túl kényelmesek is, sok idejük marad a különféle gondolatokra. Kicserélték az állványokat és a vadállatok, saját ma­gukkal lévén elfoglalva, megfeledkeztek az állatszelí- dítőröl. A HULLÁM FEHÉR TARAJA A tengerparton fekszik egy hatalmas, tökéletesen ki­csiszolt szikla. A hullám fehér taraja kihömpölyög a kőig, egy pillanatra körülöleli és lágy csobogással visz- szahúzódik a tengerbe. Nézte a kalaoács a hullám munkáját és megszállta az irigység — kedve támadt egy olyan sziklát kifaragni, a- mely hasonlított volna a tengerparti sziklához. De bár- mint is igyekezett, nem sikerült. Ütései nyomán a kö­böl darabJcák váltak le és maga a kőtömb továbbra is formátlan maradt. — Te víz, te hogyan csináltad? — kérdezte a két­ségbeesett kalapács. — Én nem ütök, hanem simogatok, — hangzott a vá-* lasz. (—tó— fordítása) Lírai miniatűrök V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents