Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-11-15 / 46. szám
fii. TALLÓZÁS mvmmmmmmmmmmaxem. Az egyik párizsi tűzoltó laktanyában éjfél után fél kettőkor hirtelen csörömpölni kezdett a riasztó csengő. A tűzoltók másodpercek alatt a tartálykocsikon termettek, s a hatalmas vörös autök máris szirénázva száguldottak a néptelen utcákon. Néhány perc múlva a helyszínen voltak. De tüzet nem láttak. Az utcán egy hahotázó öregembert találtak, aki feléjük mutogatott, s miközben szeméből csorogtak az örömkönnyek, a lába szárát csapkodta. Kacagástól elcsukló hangon mesélte a dühöngő tűzoltóparancsnoknak, hogy hat éve gyűjti a pénzt erre a mulatságra. Először történt meg a második világháború óta, hogy az angol vasútvonalon 48 órát szünetelt a forgalom. A rendkívüli szünetelésnek az volt az oka, hogy ismeretlen tettesek három kilométer hosszúságban felszedték a sínpárt és elcipelték. A Daily Mail című londoni lap az idén is közölte a világ legcsunyáhb férfiéinak rangsorát. Az első helyre Charles Laughton, az ismert filmszínész került, a másodikra Hugh Gaitskell Ismert politikus, a harmadikra Charles Brook neves produ- cens. a negyedikre Paul Getty, a világszerte ismert multimilliomos. Ügy látszik, rettenetesen csúnyának kell lenni, hogy az egyszerű ember kitörhessen az ismeretlenségből. Ritka meglepetésben részesítette férjét születésnapján Ursia Kurzsinova 46 éves háziasszony. Éppen a féri születésnapján hármas ikreket szült. Eddig négyszer születtek ikrei. A boldog apa örömében felkiáltott: „Egész jól haladok!” A férj hetvenedik születésnapját ünnepelte. A sült hagyma illata még ma tam és még sok évig azután is a boldogság, a megkönnyebbülés és felszabadultság heves érzését keltette bennem. Bizonytalan vagyok, hogyan nevezzem mindezt, de talán maguk is megtalálják rá a helyes kifejezést, ha elmondom, honnan származik bennem ez a különös reakció az Ilyen szürke jelenségre amelyet ilyen közönséges dolog okoz, mint a hagyma. Sok évvel ezelőtt, egyik este történt, amikor alig kezdtem el Iskolai ismeretem gyűjtését. Nem voltam több, mint hét éves. Az est közönséges volt, szomorú, mint a legtöbb este nálunk. Anyám vacsorát készített és mindketten apámra vártunk Klsszéken. a tűzhely mellett ültem és néztem hogyan szeleteli a hagymát, a- mellvel ízesíteni akarta szegényes, egyoldalú ételünket, a krumplit. A konyhában csend volt, mert anyám is, én is, mindegyik a maga módján arra gondolt, hogy megjön apám. Titokban Izgalmas játékot űztem a konykövön, amely eredetileg sötét és világos kockákból állott, de ma már az elütő színek alig voltak észlelhetők. Ettől függetlenül tovább rontottam látásomat az izgalmas játékkal, amely egy érem dobálásából állott: attól függően hogy az érem milyen kockára esett, megpróbáltam kitalálni, hogy apám ma este csak kiabálni fog. avagy meg is ver bennünket, esetleg csak megver, de nem tör össze semmit, és nem csap olyan felfordulást, hogy a szomszédok is összefussanak. Ettől az utóbbitól féltem a legjobban, mert a legdurvább ütés nem táj annyira, mint az a szégyen, amit egy hétéves gyermek érezhet, ha apját keli szégyellnie. Ezért játék közben csaltam és kívántam, hogy apám józanul jöjjön haza. mosolyogjon rá anyukára, simogasson meg és legyünk mindannyian boldogok. Ebben azonban nem nagyon hittem. Amikor az előszobában megszólalt a csengő, mindketten felugrottunk, anyám is. én is. — Ülj csendesen — mondta szorongva holott meg sem mozdultam és rohant ajtót nyitni, mert apám nem szerette, ha várnia kell az ajtó előtt. Látszott rajta, hogy fél, talán jobban, mint én. És én szörnyen féltem. Ugyanis, ha apám csöngetett, az mindennél rosz- szabb volt. Azt jelentette, hogy nem találja a kulcsot, avagy képtelen az ajtót kinyitni és ezután mindig a legdühösebb és leggonoszabb volt. Ültem hát a székecskén és térdemet az ajkamhoz szorítottam (megint csak svindllzI. KRl2: HAGYMAILLAT tem és bebeszéltem magamnak, hogy ebben a testtartásban se- bezhetetlen vagyok) és vártam, mikor hangzik fel az ütések zaja és a kiabálás. Ehelyett valamiféle idegen, csendes, habár kivehetően férfihangot hallottam. Legyűrtem félelmemet és bekukucskáltam az előszobába. Már senki sem volt ott, de egyetlen szobánk ajtaja, ott, ahol aludni szoktunk, nyitva volt. Megláttam anyámat és két idegen férfit, amint valakit az ágyra helyeznek. Rögtön tudtam, hogy az apámat. A férfiak csendesen. Izgatottan beszéltek anyámmal és én kihallottam az orvos szavait. Mindkét férfi nagyon Igyekezett. Aztán elmentek anyámmal egyittt és én magamra maradtam. Megfeledkeztek rölam. A szobába nyíló ajtót azonban tárva hagyták és ez felbátorított, hogy egészen hozzá menjek. Szörnyen nézett ki. Csupa sár és vér volt, fején törülköző, melyet anyám kötött oda nagy igyekezetében, de azon Is átszivárgott a vér. Szörnyen nézett ki, de még mindig jobban, mint máskor, amikor nem volt se sáros az arca, se véres, de ordítozott, ütött bennünket és felfordulást csinált. Közel álltam az ágyhoz és néztem. Nem mozgott, arca halvány és piszkos volt, bűzlött mindattól amit megivott. Ügy tűnt, nem lélegzik és az a felfedezés boldogsággal töltött el oly hirtelen, hogy lerogytam. — Ha úgy meghalna — ötlött a fejembe és a boldog iz- is izgalomba hoz, de valamikor régen, amikor kisgyerek vol- ilyen gondolataim támadtak. Gyakran kívántam, amidőn későn jött haza, felvert és olyan szavakat kiabált, melyeket nem értettem, ütött bennünket, a- vagy valamit összetört és arra kényszer! tette anyámat, hogy sírjon. — Ha úgy meghalna — kívántam ilyen pillanatokban és sokszor az imádságaimba is belopakodott ilyen gondolat. Kérlek, istenem, hogy haljon meg apám — kérleltem összekulcsolt kézzel és tiszta szívvel elalvás előtt az ismeretlen istent. Mikor megjött anyám az orvossal, bebújtam az ablakszögletbe, hogy ne galibázzak- Vfindarra azonban, amit ók ketten tettek és beszéltek, élesen odafigyeltem, hogy egyetlen szó se kerülje el figyelmemet. így hát azt is hallottam amikor az orvos ezt mondta: Ez a vég — és az anyám felsírt. Aztán, amikor az előszobában öltözött, még ennyit mondott: Nem kell vele törődnie Mar- sálkné asszony, elintézem, hogy átszállítsák a boncoló intézetbe. Ekkor már tudtam, hogy valóban halott és hogy a nagy kívánságom teljesült. Tudtam, soha többé nem fogja verni az anyámat meg engem, nem fogja összetörni az edényeket, amelyekből oly kevés volt, hogy orditozásával többé nem csalogatja oda a szomszédokat és nekem nem kell majd szégyenkeznem. Hallottam, amint az anyám bezárja az orvos után az ajtót és én kimondhatatlanul boldog voltam. Nemsokára ezután Ismét idegen férfiak jöttek, hordággyal, amelyre ráfektették apámat és magukkal vitték. Anyám kikísérte a ház elé és sírt. Amikor visszatért, leült az ágyra, amelyen nemrég még ő feküdt és folyton sírt. Nem tudtam, hogy helyénvalő-e kifejezni előtte boldogságomat, sírni azonban nem akaródzott, Így hát inkább hallgattam. Ültem az ablak alatti szögletben és arról álmodoztam milyen lesz most már nélküle az életünk. Hosszú ideig ültem ott, míg csak fázni nem kezdtem, és meg nem éreztem, hogy éhes vagyok. Elóbújtam rejtekemből és megszólaltam: — Éhes vagyok. Értetlenül nézett rám, kifújta az orrát és a konyhába ment. Leültem ismét a szé- kecskémre és örültem, hogy többé nem kell kövezetét néznem, nem kell csalnom. Most már semmi sem történhet. Néztem az anyámat, amint a hagymát keveri és élvezettel szívtam az illatot, amely valami tiszta, meleg boldogsággal töltötte meg a konyhát. Ez az Illat kellemesen keveredett bennem a nyugalom és biztonság áldott érzésével, ez az illat megadta azt a biztonságot, hogy már semmi rossz nem történhet: akár most rögtön megszólalhat a csengő és nekem nem kell megriadnom; ezután soha többé nem látom, miként veri anyámat; a szomszéd gyerekek se csúfolnak többé apám miatt: — és mindez nagyszerű! Anyára azonban tovább sírt. A tűzhelynél állt, keverte a hagymát és sírt, Nem értettem, hogy miért. Már elég Idős voltam, hogy tudjam, csakis a friss hagyma csal könnyeket a szemébe és ezért képtelen voltam megérteni, miért sir, ha egyszer a hagyma mér nem csíp és oly istenien illatozik. Eordította: Szőke József TALLÓZÁS vimwmmaa—na— Régi jó kuncsaftja volt a New York-I kikötő egyik mosodájának egy matróz, aki éveken át, havonta megjelent a boltban, átadta szennyesét, majd egy óra múlva beállított a tiszta holmiért. Üjabban a tulaj-» donos fölfigyelt arra. hogy női alsőnemüt is visz mosásra. Udvariasan megjegyezte, hogy a jóképű matróz bizonyára megházasodott New York-ban. Ez azonban keserű fintorral magyarázta meg a dolgot: „A feleségem Londonban él. Csak éppen szeret dicsekedni a szomszédasz- szonyainak, hogy a fehérneműt New York-ba küldi mosásra, csakhogy szebb legyen“. Doutra ezredes, Portó Alegre brazil város börtönének parancsnoka, amikor áthelyezést kapott, lázadásra szólította fel szereteti fegyenceit. Nem kellett kétszer mondani, pillanatok alatt formás kis fegyenc- lázadás tört ki. Sajnos, a népünnepély nem tartott soká. Az ezredes feljebbvalói 300 állig felfegyverzett rendőrt vezényeltek ki, s ezek helyreállították a rendet. A feg.yencek és Doutra szoros barátsága tovább tart. össze vannak láncolva. Egy Ronald nevű angol rendőr tiltakozó levelet intézett a belügyminiszterhez az angliai rendőrségi fogdák berendezése miatt. Különösen a cellák falát díszítő képeket kifogásolta. Túlságosan nyomasztóan hatnak a fogda lakójának kedélyére, és valahogy az B elzártság érzetét keltik — írja. Két párizsi beszélget: — Képzeld — mondja az egyik —, tegnap este a bárban egy fiatalember a vendégek szeme láttára megfojtotta a barátnőjét! — És senki sem vette észre? — Senki. Mindenki azt gondolta, valamilyen új tán. cot járnak. fi* Abban a pillanatban, amikor Klementina, azaz 9^ Csáp Kázmémé a tflzoltószirénák és a kígyó- sziszegés qerinccsiklandó fenségességével any- nyit mondott: Te gazember, mit tettél? A rendőrség van itt! — Csáp Kázmér koponyájában megzendült valami. valami borzalmas, mondjuk így: egy halálcimbalom. Ügy érezte, hogy e két velős mondat minden egyes betűje maga a vitriolozott puskapor. Olyan tabletta, melyet miután keserves kínok között lenyelt, nemcsak robbanást idéz elő gyomrában hanem mérqez is. De nem akárhogyan! A halál is lehet könyörületes. Ez azonban egy könyörtelen halál képzetét villantotta fel benne. Mindenesetre annyit azonnal megállapított, miután felmérte a helyzetet: a lehető leggyorsabban el kell mennie ebből a házból, ahol egy atombombánál sokkalta veszélyesebb észbontóan kegyetlen asszony-generális az úr. Csáp Kázmér újságíró volt. Mint mindenki ő is versekkel kezdte valamikor. És most, hosszú szünet után újból hasonlatot gyártott az agya: egy költői, de nagyon Is valószínűnek látszó jelenet villant meg fantáziája szüleményeként, lelki szemei előtt: felesége mellett egv hidrogénbomba mogorlik. Mindenki eszeveszetten menekül, miután felismeri a qvilkos fegyvert. Az asszony nyugodtan rúzsozza ajkát, majd amikor fülsiketítő robajjal robban a gyilkos töltet, úgy lép elő a füstből mint Marilyn Monroe, a világ egyik, valamikor legcsodáltabb sex-királynője, miután éppen a tizedik üg.vbuzgő hímnek bizonyította be: temperamentuma és erőnléte nem ismert határt. A bomba megszégyenül- ten hever Klementina lábainál. Most olyan, mint egy konzervdoboz: pléh és vas. Az asszony örömmel látja: férjét megleckéztetik egv kicsit. Nyoma sem volt benne a veszély esetén felébredő szerelmes ösztönnek. Sőt: miután kékes füstöt hagyva maga után. elviharzott a rendőrségi autó. kéjes izgalommal qondolta: gyere csak haza. te atomkandúr! A kihallgatás tejbe-vajba fürösztés lesz ahhoz képest, ami itthon vár majd rád. Te félresikerült műhím! HATODIK FEJEZET, AMíELYBEN VILÁGOSSÁ VÄLIK: HOGYAN IZZAD EGY RIPORTER AKKOR, HA NEM ő TESZI FEL A KÉRDÉSEKET, HANEM FORDÍTVA ZAJLIK LE AZ ESET ÉS MIÉRT SÓHAJTOZIK PRECÍZ ELEK GYANÚSAN SÜRÜ EGYMÁSUTÁNBAN, SŐT AMI MÉG JOBBAN FELTŰNIK: MIÉRT SIMOGATJA OLYAN GYAKRAN AZ ÜLEPÉT?, — Hová letí a szépségkirálynő? — Nem tudom. — Igen? Azt sem tudja, hogy bizalmasan összehajolva, tűzforróságú piros szavakat suttogva táncolt, közvetlen megválasztása előtt a hölggyel? — Nem táncoltam. — Ne mondja! Mtegpróbálkozik az elsuttogott mondatok reprodukálásával? Csáp Kázmér rutinos ember volt. Az élet különféle fura helyzetekbe sodorta, és ő megtanult egyet-mást. Most azonban zavarba hozták. Ügy látta, a tagadásnak semmi értelme sincs, mert valószínű: a bálterem vendégei bizonyították vallomásaikkal, hogy ő táncolt, még. hozzá bizalmas kettesben, az új Missel. Izgatottan elre- begett félmondatait azonban semmiesetre sem bocsájt- hatja a rendőrkopók rendelkezésére. Ebben a pillanatban lépett a nyomozóirodába Precíz Elek, a rendőrfelügyelő. Kezében diadalmasan lobogtatta Mónika retiküljét. A retikült a furfangos és bosszúálló Klementina küldte az elrobogott rendőrök után, mert a lakásban talált, s az utolsó pillanatban felfedezett bizonyíték az ő terveit, céljait is előbbrevitte. Ügy gondolkozott ugyanis, hogy ha nem ő, majd a rendőrség deríti ki, milyen nőszeméllyel dorbézoít és enyelgett csélcsap férje. Egy retikül nagyon sok érdekes dolgot tartalmazhat. Majd kiderül minden és akkor Klementina súlyos érvekkel tarsolyában kirukkol meglepi a világot: majd ő ír egy riportsorozatot, melynek ez lesz a címe: Mit csinál egy riporter szolgálati utakon, munkaideje alatt, miközben élete párja a családi tűzhely melegénél tesz-vesz? Precíz Elek valamennyi rendelkezésére álló levegőjét kifújta tüdejéből és Uvölteni kezdett: Hát ez mi? Alig jutott el azonban e néhány rövid szó kiejtéséig, amikor fájdalmasan odakapott ülepéhez. Arca eltorzult, egy székhez támolygott, két ügyeletes legény pedig parancsszóra szinte — simogatni kezdte testének azt a részét, amely a combtő és a derék között, a hát folytatásaként terül el, két félgömbszerű ívhez hasonlít, és sok egyéb nélkülözhetetlen dolgon kívül arra is alkalmas, hogy egy-egy bosszúálló és ingerült ember Indulatait levezesse, mint egy villámhárító. Precíz Elek ugyanis az éjszakai nyomozás után gondolt egy merészet és kisétált a közeli erdőbe, kikapcsolódni egy picit. A közeli erdőben azonban éppen valamiféle vadászat volt, és egy kóbor golyó (Valószínűleg fiatal volt még és tapasztalatlan a lövedék) vaddisznó helyett Precíz Elek egyáltalán nem e célra használt testrészére, az olyan sokat foglalkoztatott ülepre csapott le. Mondanom sem kell, hogy a lövés akkor is fájdalmas és kellemetlen, ha szerencsére csak horzsolt sebet ejt a büszke (és eléggé csontos) részen. Lehet, hogy a közeli erdőben nem vaddisznóra vadásztak. Lehet, hogy tévedés az egész. A lényeg azonban ugyanaz: sajog az ülep. Precíz felügyelő vizet kortyolt és minden más érdekelte, csak a nyomozás nem. Csáp Kázmémak alkalma nyílott a váratlan, eléggé komikus helyzetet kihasználni s rendezni gondolatait. Azonnal érintkezésbe kell lépnem a főszerkesztővel, tűzte ki célul remeknek talált ötletét. Most vette csak észre, hogy izzad. Fura egy állapot volt, annyi bizonyos, de még mindig kellemesebb, mint Klementina karmai között. Folytatja: Tó
