Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-11-15 / 46. szám
Helye ott van a századunkban Adyval indult nagy írók és költők sorában, amelybe Móricz Zsigmond, Kaffka Margit, Juhász Gyula. Babits Mihály és Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula is tartozik. Korának egyik legrokonszenvesebb, ÁRPÁ legsajátosabb hangú költöegyéni sége. Nem volt harcos költő, de i maga módján, a haladás vágyától sugalmazva költészetében megalkuvás nélkül szállt síkra a magyar nép forradalmi megújhodásáért. Élete Yótfi Árpád 1886-ban született Aradon. Gyermekkorát Debrecenben töltötte. Apja, Tóth András, paraszti származású szobrász volt, de művészi pályája korán megtört. Rosszul fizetett alkalmi munkákból lengette életét. Súlyos anyagi gondok nehezedtek a családra, Tóth Árpád már gyermekkorában tüdöbajt kapott. Középiskolai tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte. Diákkorában nyelvtehetségével és képzőművészeti hajlamaival tűnt ki társai közül. Szülei rajztanárnak szánták, de ő bölcsészhallgató lett a budapesti egyetemen. Az egyetemi előadásokat anyagi gondjai miatt nem tudta rendszeresen látogatni. Elhatalmasodó betegsége arra kényszerítette, hogy félbehagyja tanulmányait. Költői tehetsége korán kibontakozott, mégis esztendőkig robotolt a debreceni lapok szerkesztőségében, s közben mint házit'anító kereste kenyerét. Csak a tizes évek derekán Jut fel a fővárosba. Küzdelmes életére jellemző, hogy 1908-ban már ismert nevű költő, munkatársa a Nyugatnak, de első verskötete, a Hajnali szerenád csak 1913-ban jelenhetett meg. Életében ezenkívül két verseskönyve (Lomha gályán, 1917; Az öröm illan, 1921) és egy műfordítás- kötete (örök virágok, 1923) láthatott napvilágot. Utolsó kötetét (Lélektöl lélekig), még ő rendezte sajtó alá, de megjelenését már nem érhette még. A haladás táborába tartozott, rokonszenvvel figyelte a munkásmozgalom harcait, de csak az első világháború idején jut él a kor nyíltabb bírálatáig. A világháború ráébreszti az e- gész társadalmi rend válságára. A közeledő forradalmat reménykedve várja, és lelkes ö- römmel üdvözli. Az ellenforradalom őt is üldözi, esztendőkig alkalmi fordításokból él, 1921-től — mint újságíró — holtáig olyan feladatok végzésére kényszerül, amelyek elvonják az alkotó munkától. Egyre mélyebb pesszimizmussal szemléli a politikai életet, de fogyó erejéből már nem telik a nyílt harcra. 1928-ben halt még Budapesten. Két fohász 1913-ban — a szebb, boldogabb jövőt várva-vágyva — még „csak“ Csokonaihoz fohászkodik a költő: Ô, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen. Júl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, — s meg- indúltan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! A magyar remény-korszak kezdetén így kezdtél új dalt, reménytelen költőm. Mert ez a végső, szent virtus: szegény Magyar költő, bár íélüoltan is, költsön: Hátha a magyar Jövő szebben épül, Ha szívünk vérét vakolatul venné: Elénk bús szimbólummá ekként szépül A balladás Kőmíves Kelemenné! 1919 márciusában azonban már ez a fohász és ségítségül- hívás a proletárforradalom forró üdvözletéként, sokszorosan felerősödve visszhangzik: Hozsánna néked új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk! A szívet-hajtó. élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult S világra ömlő harsonád sodrába Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva, magyar jaj-patak A messzezengö nagy moszkvai árba. Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten. Te istenek közt új és proletár. Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre És a magad képére gyúrj át minket! Bár nincs terünk az egész vers közlésére, a teljes költeményre vonatkozó néhány poétikai különlegességére mégis felhívjuk a figyelmet, mert feltételezzük, hogy olvasóink könnyűszerrel hozzájuthatnak Tóth Árpád válogatott vagy összes költeményeihez. A vers formában elüt Tóth Árpád többi versétől. Az egyes egységeket" egy öt-haf soronként felcsendülő rím fogja ösz- sze. Az ellentétes fogalmak e- gész sora szövi át a versét „Piros Keletről a sápadt Nyugatnak“; a „magyar jajpatak“- ra a „nagy moszkvai ár" felel, a „régi úri isten“-ré az „új és proletár". A vers mondanivalóját erősíti az alliteráció „S a szürcsölő szívó karok befonták, Testté tapadt alakká tornyosult? Jérichós visszhangot ver a vén Westminster, Mely most tisztára mossa a világot." A pátosz csak a megszokott formák rendjéből ragadja ki Tóth Árpádot. A vers végig megőrzi jambikus lejtését. Miért szép Több olvasónk kívánságának eleget téve újból közlünk egy I példás verselemzést, ezúttal I Tóth Árpád talán legszebb szerélmis verséről, Makay Gusztáv tollából: Előttünk már hamvassá Vált az út És árnyak teste zuhant át a parkon, De még finom, halk sugárkoszorút Font hajad sötát lombjába az alkony: Halvány, szelíd és komoly ragyogást, Mely már alig volt fények földi mása S félig illattá s' csenddé szűrte át A dolgok esti lélekvándorlása. átéli azt a varázslatot, amely- lyel a költő a látható-fogható valóság szintjéről fokról fokra fölszárnyaltatja a verset a szerelmi kábulat szinte testetlen, mennyei szféráiba — s aztán szép íveléssel, gyöngéd pilótaként ismét leszáll a földi érzés szóval megfogalmazható, hús-vér vallomásáig, — anélkül, hogy vesztene köl- tőiségéből. Az ilyen varázslatokban mester volt a zenélő, i halk szavak költője, Tóth Árpád. Illattá s csenddé. Titkok illata Fénylett hajadban s béke égi csendje, És jó volt élni, mint ahogy soha, S a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, Vagy áldott csipkebokor drága tested, Melyben egy isten szállt a földre le S lombjától felém az ő lelke reszket ? Igézve álltam, soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek, — Egyszerre csak megfogtad a kezem, S áléit pilláim lassan felvetődtek, És éreztem: szívembe visszatér. És zubogó, mély zenével ered meg. Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek! Egy olyan szerelmes vers ez, amely önmagáért beszél. Oly finom, hogy úgyszólván hozzányúlni sem szabad. Az olvasó maga is észreveszi és A költemény égy ütolérhe- tetlenül finom szerelmi jelenet — vagy inkább pillanat — megörökítése. Az alkonyat érzékletes képei után („hamvassá“ akkor válik az út, amikor a nappal éles körvonalait fellazítja az alkonyati homály) a „varázslat“ már az első versszakban megkezdődik. A jelzők lágyan zenélni kezdenek (finom, halk, halvány, szelíd, komoly), a vers szövetéből föl- fölfénylik égy-égy „szép“, finom alakú szó (sugárkoszorú, alkony, ragyogás, fény, illat, csend), a fény illattá, csenddé lényegül át (tehát vizuális, szemnek szóló jelenség szaglási és hang hatássá), az illat viszont fénylik, a fényt a szív issza be, s a szeretett asszony testé áldott csipkébokornak tűnik, amelyben isteni lélek reszket. (Utalás a bibliai csipkebokorra, amelyben Isten jelent meg Mózesnek.) A szerelem átérzésénék mélységét az érzékelteti, hogy mámoros percéi évezredeknek tűnnék. A Ki tudja? 1. A költő melyik két verséből valók a „Két fohász“ című fejezetünkben közölt szemelvények? 2. Tóth Árpád többször is Szlovákia fenyveseiben keresett gyógyulást betegségére. Melyik két helyen tartózkodott itt 1917-ben és 1926-ban? 3. Hogy hívják a költő lányát (szintén költő és műfordító) ? A Juhász Gyulára vonatkozó kérdések helyes megválaszolása: 1. Léván 1907 szeptemberében és Szakbicán 1911-13-ban. 2. Babafs Mihály és Kosztölányi Dezső. 3. A munka (Ascher Oszkár), Annára gondolok "(Gábor Miklós), Milyen volt szőkesége (Pálos György) és Anna örök (Básti Lajos). ____ Sorosolás útján a következők részesülnék könyvjutalomban: 1. Bölcső Zita, Blhovcé č. 103 bkr. Rim. Soböta 2. Pék Éva, čierny Brod, okr. Galanta. 3. Lukács Katalin, GImer, cd. 264, okr. Rim. Söbőta testi érintés '(„megfogtad a kezem“) végre visszatéríti a tudatot a földi szintre, hogy most már ezen a szinten is átjárja a testet-lelket a szerelem átérzése. A vers a szerelmi vallomás legősibb, legegyszerűbb szavával cseng ki: Szeretlek! A varázslat oly szuggesztív, hogy a költő érzése szinte át- ömlik az olvasóba, a misztikus átélés az olvasó tudatában is végbemegy. S mindez a művészi szófüzés, a jambikus ritmus és a keresztrímek tapintatos zenéjének erejével! Tóth Árpád hódító varázsának az a titka, hogy a finoman megválasztott, arisztikus szavak zenéje már akkor elzson- gitja. kellemes érzéssel, a szépség jelenlétének örömével tölti el az olvasót, amikor még alig figyel a szöveg mélyebb értelmére. Először ez a zene ejt rabul bennünket, s lega- láob kétszer-háromszor kell elolvasnunk a verset, hogy minden tartalmi szépsége is tudatunkba ivódjék. A költemény szövege sehol sem árulja el, de szépségéhez az is hozzátartozik, hogy a feleségéhez, Annához írta a költő. 1911-ben ismerte meg 1917- ben vette feleségül. A verset 1924-25 táján írhatta, amikor már kislánya is négy-ötéves volt. A műfordító „Tóth Árpád egyike az újabb magyar irodalom legkiválóbb műfordítóinak: a századvégi költészet — főleg a francia — egyenértékű tolmácsoló.ia: Baudelaire és Samain, Verlanie és Musset egyaránt izgatják, de ezen túl a nagy klasszikus s romantikus kompozíciók (Milton: Ľallegro, II penserioso; Shelley: Óda a nyugati szélhez) kiváló tolmácsolója: Aucassin és Nicolette-átültetése a stílusbravúr s a közvetlenség remeke is. Azokban az években (1920 körül), amikor a magyar irodalom mély mondanivalói fordítások hangján szólaltak meg, s amikor az értékek és az emberség őrzésének egyik faja volt a nagy európai irodalom felidézése, Tóth Árpád is a magyar műfordítás egyik nagy mesterévé emelkedett.“ (Szabolcsi Miklós) VÁNDOR ÉJI DALA (Goethe) Immár minden bércet csend ül, halk lomb, alig érzed, lendül: sóhajt az éj. Már búvik a berki madárka, te is nemsokára nyugszol, ne félj... Jelentősége Hogy mit jelentett Tóth Árpád a kortárs számára, legjellemzőbben — az utókor számára is okos hagyatékul — Kosztolányi Dezső foglalta ősz*» sze a költő halálakor, 1928» ban: „A képíró mélybarna szí*» nekkel, szépia-ecsettel fest'» hetné meg roskatag, nemes a- lakját. Sötét arcbőr, fekete haj, dióbarna szem, melynek tekin- tete a csontkeretes szemüveg lencséjén át lágyan esett a tár» gyakra s reánk. Szájában több» nyíre szivar. „Symphonie en brun.“ Keveset időzött közöttünk,- mert húszéves kora óta betegeskedett, foszladoző tüdejét foltozgatta. Szanatóriumból szanatóriumba vándorolt. A tátrai hegyek higgadt kristály» levegőjétől várta gyógyulását. Ha hazatért, szelíden üldögélt könyvei, sakkfigurái előtt. Mosolyogva, bölcsen, magyaros dohogással tett egy-egy halk, bölcs, mindig talpraesett megjegyzést. Húsz esztendő óta valahányszor lélegzetet vett, é- rezte, hogy csak ajándékot, haladékot kapott az élettől. U» több már enni-inni is csak úgy tudott, hogy előzőleg érzéstelenítették torkát, mert minden korty víz, minden falát kenyér lenyelése mártírium volt számára. Hosszú-hosszú haláltusa után negyvenkét esztendős korában hunyta le fáradt: pilláit. Nagyon sokan, egyre többen írnak verseket, itthon is és a külföldön is, de az egész földgolyón vajmi kevés költő van. Ö azok közé a választottak, a legnagyobbak közé tartozott. Debrecenből érkezett, a grammatikák, a verseskönyvek, a magyar színművészet ősi földjéről, s természetes folytatója Csokonai Vitéz Mihály és Arany János művészetének. Szavainkból új mákonyt szűrt, bódító írt a mi fájóbb sebünkre. Andalító költő, makulátlan művész. Egységes világ tárul elénk könyveiből, lágy, meghitt, meleg szemlélet, s ez olvasztja eggyé sorait, melyeknek végén halkan, fájdalmasan jajgatnak gyönyörű, mintegy véget-sose-érő rímei. Lágyságában azonban semmi finnyás. Nevükön nevezete ő a dolgokat, a „setét dolgokat“, melyeket „szeretett“, képzőművészeti pontossággal írta le az előrebukó fejet, vagy a tér- pedő kezet, a kidagadó ereivel. A keret mindig valószerü, úgy hogy finomsága az ellentét erejénél fogva annál erősebben szökken ki. Ezért o- lyan emberi és megindító, s ezért halhatatlan. Versei úgy hatnak rám, mint a földönjáró angyalok. Tóth Árpád összes versei és műfordításai (Szépirodalmi) Juhász Gyula és Tóth Árpád válogatott művei (Szépirodalmi) Kardos László: Tóth Árpád (Akadémia, 1955) A magyar irodalom történet«, 5. kötet (Akadémia, 1965). MEGJEGYZÉS A Látóhatár Eddig megjelent és a következő számokban közlésre kerülő anyagával kapcsolatban felmerült kérdésekre a szerkesztőség az érdeklődőknek szívesen válaszol, s az esetleges olvasói kívánságoknak — lehetőségeink szerint — készséggel eléget teszünk. Következik; Babits Mihály Á költő felesége
