Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-11-15 / 46. szám

Z. Vokrouhlický ii§ÍP vím&MWz* mmmm Memento November 17. November 17. — a diákok nemzetközi ün­nepe — alkal­mából prágai munkatársunk. Magyarics Vin­ce felkereste Zbynek Vok­rouhlický elv­társat. a Nem­zetközi Diák- szövetség elnö­két, azzal a kéréssel, hogy nyilatkozzon a nemzetközi diákmozgalom múltjáról, jele­néről, jövőjé­ről. Az NDSZ elnöke készsé­gesen válaszolt a feltett kérdé­sekre. M: Milyen he­lyet tölt be no­vember 17-e c nemzetközi diákmoz gólom­ban? V: November 17-e egész különleges helyet foglal el a demokratikus diákok nemzetközi mozgalmában. Az egész világon a diákok nem­zetközi napjaként ünnepelik minden évben ezt napot. Ez egyben nagy megtiszteltetés cseh­szlovák főiskolák hallgatói számára, mert az ő elődjeik emlékeznek meg, azokról, akiket a német fasizmus 1939-ben üldözött. így vált november 17-e a haladó diákifjúság harci szimbólumává, a jogtalanság, nemzeti elnyo más és háború elleni küzdelemben. Sajnos, Vietnam, Angola, Argentina és egy egész sor más ország, ahol a haladó szellemű diákságot üldözik, jogaikat tiportják, azt bizonyítja, hogy novem­ber. 17 nem veszítette el Időszerűségét. Ezért minden erőnkkel oda kell hatnunk, hogy már soha többé és semmiféle formában ne ismétlődhessen meg november 17-e. M Hány tag szervezetet és milyen számú tagságot tömörít magába a Nemzetközi Diákszövetség? Van olyan szervezet, amely kiváltságos jogokat élvez? V: Jelen időben az NDSZ-nek 80 országban vannak tagsági szövetségeik. Érdemes még megjegyezni, hogy számos szervezet kíván ez időtájt belépni az NDSZ-be. Legutóbb Törökország, Pakisztán, Gambia diákszerveze­tei kérték felvételüket. Az NDSZ tagsági szervezeteinek növekedése az NDSZ elvszerű politikája helyességét bizonyítja, továbbá azt, hogy a diákok szerte a világon eltökélten harcolnak jogaikért a békéért, az imperia­lizmus és a gyarmatosítás minden megnyilvánulása ellen. A diákok az első sorokban küzdenek a nemzeti függetlenség, a szociális haladás és a demokrácia fej­lődése érdekében. Más szóval kifejezve, az NDSZ olyan szervezet, amely teljes egészében kifejezésre juttatja a világ diákifjúságának vágyait, törekvéseit. Ezzel ma­gyarázható az NDSZ tagságának állandó növekedése is. Egyúttal biztosíthatom Önöket, hogy az NDSZ minden tagsági szövetsége egyenjogú és egyenrangú, senkinek sincs kiváltságos helyzete. M: Az NDSZ-en kívül léteznek még egyéb nemzet közi jellegű diákszövetségek is. Milyen az NDSZ kap­csolata ezekkel a szervezetekkel ? V: A világon valóban számos nemzetközi diákszerve­zet létezik. Elsősorban is a szakmai jellegűeket említe­ném. Ilyen az orvostanhallgatók, joghallgatók, állator­vostanhallgatók stb. szervezete, ezenkívül létezik például a keresztény diákok föderációja, eszperantista diákok szervezete, stb. Mindezekkel az NDSZ-nek jó baráti kapcsolatai vannak. Meg kell azonban említeni hogy az említettek mellett — pontosabban kifejezve az NDSZ ellen — létesítették az iSC (Nemzetközi Diák­konferencia) elnevezésű szervezetet, amely az amerikai politika szolgálatában áll, aknamunkát folytat a diákok egysége és haladó szellemű irányzataik ellen. Le kell azonban szögeznünk hogy az NDSZ különbséget tesz e szervezet reakciós vezetősége — amellyel az együtt­működés lehetetlen — és jóhiszemű tagsága között amely nem mindig tehet arról, hogy szövetségei az ISC-be tömörülnek. Az NDSZ továbbra is együttműködik majd azokkal a nemzetközi diákszövetségekkel is, amelyek nem támogatják politikáját. M. Milyen konkrét akciókat szerveznek November 17-e megünneplése érdekében? y November 17-e alkalmából már hagyományszeruer számos akciót rendezünk. Lehetetlen itt épp ezért fel­sorolni mindegyiket. Talán röviden csak annyit, hogy biztosíthatom' az olvasókat, hogy az ez évi diáknap eseményei is becsülettel járulnak majd hozzá a világ haladó diákságának nemes törekvéseihez. : m J/4 ' ' , Zsanna Bolotowa és Sztanyiszlav Lupsin az Alpesi ballada c. szovjet jilm főszereplői. A gólya egy madár, írja zseniálisan Nagy Lajos. Majd így folytatja: Gólyának nevezik még az elsőéves jogászokat, (de most már hovatovább minden elsőéves főiskolást), hogy miért, azt a tudománynak nem sikerült meg­állapítania. Én pedig egy új definíciót alkotok most, „Bratislavai magyar főiskolások gólya­bálja" témára. A szabály így hangzik: A po­zsonyi, magyar, elsőéves főiskolások, azaz úgy zajlik, mint a karikacsapás, nagyszerű gólyák bálja olyan rendezvény, melyen minden a hangulat, a levegő néhány helyen lobog a szerelmes szikráktól, csodálatos a zenekar, csak: a konferanszié pocsék. Engedtessék meg e rövid (de velős!) kritikát még egy körmon­dattal is megtoldanom. íme: Kedves barátom, te olyan messze voltál a kis Kabostól, mint Makó Jeruzsálemtől, jegyezd meg, a konferálás nem riportok vagy rímes szerkezetek írása, de még csak nem is foci, ahhoz hangulat kell, és sok minden más még. egyebek között te­hetség például, ezért azt javasolom, hogy a huszadik század hátralévő néhány esztende­jében ne vállald többet ezt a megbízatást. Ogy hiszem, jogos a kritika, és erkölcsi kötelességem volt megírni, hiszen azt a kon­feransziét én ismerem a legmegbízhatóbban, legtökéletesebben, legjobban. Ugyanis én kon­feráltam. BATTA GYÖRGY Annak ellenére* hogy a CSISZ V. kongresszusától még két évszak — tél és tavasz — választ el, az előkészülete társa­dalmunk napi témájává vált. Ez annak bizonyítéka, hogy senki részére nem lehet közömbös az ifjúság további nevelése, a CSISZ szervezetek problémája. A kongresszusi előkészületek gyakorlati jelentőségét mindenekelőtt azok a tervek bizonyít­ják, melyeket az utóbbi hetekben a CSISZ szervei és szerve­zetei dolgoztak ki. A tervek formájukban, tartalmukban ^cülönböznek egymástól. Látni lehet, hogy a kongresszus előtti időszakot a CSISZ vezetőségi tagjai alkotó módon ! használják fel. Keresik az utat, a módszert arra, hogyan va­lósítsák meg a gyakorlatban azt, hogy a CSISZ a lehető leg-- több fiatal szervezetévé váljon. A dubnicei gépgyárban huszonegy alapszervezet között termelési verseny indult az év export feladatainak időelőtti teljesítésére. A termelési versenyben előtérbe kerül a minő­ség és a termelés olcsóbbá tétele. Részt veszünk abban, írják • levelükben, hogy gépeink megállják helyüket a nemzetközi világpiacon. A homonnai Chemlon üzemben a fiatalok válla­lásaikkal szintén aktívan járulnak hozzá a negyedik ötéves terv teljesítéséhez fés közösen a Forradalmi Szakszervezetek­kel és a Tudományos-Technikai Társasággal, kiszélesítik a fiatalok részvételét az újító mozgalomban. Hasonló vállalá­sokkal akarják gazdagítani a kongresszus előtti időszakot komáromi hajógyár, valamint a kékkői szénbánya fiataljai is. Mindez bizonyítja, hogy kongresszus előtti időszak­ban a fiatalok többsége igyek­szik részt venni a szocialista társadalom további fejlesztésé­ben. a CSKP XIII. kongresszusa irányvonalának megfelelően. Ezt a tevékenységet társadal­munk vezető szervéi igen nagyra értékelik. Sok esetben olyan feladatokról van szó, amelyek rendkívül fontosak egész társadalom további fejlődése szempontjából. A kongresszus előtt illő dolog számot adni arról a munká­ról, amelyet az elmúlt időszakban a CSISZ végzett el. A CSISZ új irányú tevékenységéhez nagyban hozzájárult az a vita, amelyet a CSISZ Központi Bizottsága a CSISZ küldet téséről két évvel ezelőtt rendezett. A vita folyamán több tízezer fiatal és többszáz szervezet' adott tanácsot a CSISZ-munka megjavításával kapcsolatban. Az egyik ilyen javaslat az ifjúsági klubok megalakítását szorgalmazta. A vitázók rámutattak arra, hogy a klubokon keresztül a fiatalok jobban érvényesíthetik vágyaikat. Hazánk­ban ez időtájt igen sok ifjúsági klub tevékenykedik. Dél- Szlovákia járásaiban alig egy év alatt 163 ifjúsági klub kezdte meg munkáját. A losonci járásban a járási nemzeti bizottság 26 klubot rendezett be, azzal a küldetéssel, hogy a fiatalokat szórakoztassa és nevelje. Annak ellenére, hogy az ifjúsági klubok egy része még itť-ott. gyermekbetegségben szenved, megállapítható, hogy tartalmukban és formájukban máris megfelelnek a fiatalok igényeinek. Az ifjúsági klubok java­része kávéház is, és nem is, olvasóterem is, és nem is, vagyis olyan újfajta hely, ahol a fiatalok közvetlenül elbeszélgetnek, szórakoznak, otthonosan érzik magukat. Az eredmények mellett a CSISZ tevékenységében még min­dig sok fogyatékosság tapasztalható. Nagyobb figyelmet kell fordítani a fiatalok sokrétű érdeklődési körére, kulturális tevékenységérS, politikai és szakmai tudásának emelésére. Fokozottabb aktivitást az

Next

/
Thumbnails
Contents