Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-01 / 5. szám

m

A salzburgi érseki zenekar másodkarmesterének családjában a hét gyermek közül utolsónak jött a világra - kétszáztíz évvel ezelőtt - minden idők egyik legnagyobb zeneköltője Wolfgang Amadeus Mozart. A városka sajátos zenei hangulata s a családi kör zenével átitatott atmoszférája szinte predestinálja. hogy a kis Wolfgang már zsenge gyermekkorában a zene felé orientálódjon. A gyermek zenei ka- rierje és csodálatos fejlődése szinte egyedülálló Hiteles adatok tanúsítják az alig hároméves fiúcska első vonzódását a zongorához és azt a tényt, hogy egy évre rá már tisztán, eleven ritmussal zongorázott, ötéves korában szörnyen ösz- szekent ákom-hákomokkal vet papírra egy játszhatatlan, de zeneileg korrekt zongoraversenyt, és számtalan tanújelét adja tökéletes zenei hallásának. Az apa — Leopold — aki maga is korának elismert zenésze, sajátkezűleg irányítja fiának zenei nevelését, s mikor látja az abszolút tehetség megnyilatkozását elhatározza, hogy a kis Wolfgang adottságait felhasználja labilis anyagi helyzetének megszilárdítására. Először Bécsben az udvarnál mutatja be a csodagyermeket, majd pedig egy csaknem ötévig tartó művészi körútra indul. Ennek a körútnak számunkra az az érdekessége,

MOZART

1758.1.27-1791. XIL 5.

hogy első állomása Pozsony, ahol a mai Jirásek utcában levő ódon kis palotában — amint azt az emléktábla tanúsítja — adta első hangversenyét a hatéves kis Amadeus.

A csodagyermek „turnéja“ valóságos diadalút. Innen hazatérve azonban a szigorú apa és nevelő látja, hogy a gyermeknek még további szellemi fejlődésre van szüksége, s így mintegy hároméves tanulmányi idő következik. Ez az az

idő, mikor a virtuóz csodagyermek a zeneszerzés felé kezd orientálódni s így a következő olaszországi kőrútján már főleg kompozícióival és memóriájával „bolondítja magába az olaszokat". Rómában játszódik le az a híres epizód, hogy miután a sixtusi kápolnában meghallgatott egy MPise- rerét, emlékezetből kottapapírra vetette.

Xizenhatéves korától négyévet a salzburgi hercegségek szolgálatában tölt. Az érsek azonban meglehetősen zsarnok hajlamú mecénás. Ez az oka aztán annak, hogy a szűk salzburgi környezetből kitörni vágyó zsenit elbocsátja szolgálataiból.

A fiatalember reményteljes bizalommal és 21 évének minden idealizmusával vág neki a nagyvilágnak. Sajnos azonban, sikertelenségeit látva — mivel sehol sem jut jövedelmet biztosító álláshoz — csalódottan visszatér szülővárosába, ahol apja megszerzi számára a megürült orgonista állást. Látszólag nyugodt, alkotásokban gazdag két év következik, mely azonban — mind az érsekkel mindpedig apjával való végleges szakításhoz vezet. Ezentúl egyedül halad útján, mely mint lángelmét a művészet tetőpontjára emeli, de mint embert az elhagyatottság és nyomorúság felé vezeti.

A császárvárosban első évei

sikeresnek mondhatók. Hangversenyeken szerepel, tanítványainak köre szépen kibővül és megköti boldognak induló házasságát Weber Konstancával. Ez a házasság azonban, melyben Mozart élete utolsó évtizedét töltötte, nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Konstanca felületes, könnyelmű, igen kevéssé művelt nő volt, s nem tudott méltó életpárja lenni a zseninek.

Érdekes, hogy Mozart éppen súlyos anyagi gondokkal terhes kilencéves házassága idején írja az operaszínpad legragyogóbb gyöngyszemeit, melyet a jegyessége alatt írt életvidám „Szöktetés a szerályból“ nvit meg. Sajnos azonban minden bemutató sikere csak tiszavirág életű minden egyértelmű anyagi siker nélkül. Kivételt csupán a mai Prágai Xyll színházban bemutatott „Don Juan" jelent.

Az a tény, hogy a bécsiek Ízlésének inkább a könnyebb olasz zene felelt meg a mozarti alkotások mély eszmei tartalmával szemben, lett az okozója a végtelen nyomornak, melyben a lángész oly tragikusan rövid alkotói pályafutását befejezte. Súlyos betegség által elemésztett porhüvelye jeltelen tömegsírban lett el- hantolva. de géniusza tündököl és örök fénnvel árasztja be a művészet egét.

Varga József

Elindul egy ember. Indulását többen vagy kevesebben segítik. Az útkeresés nehéz idejében társadalmunk egész sor intézménye áll mellette. Az eredmény — ha akarat és tudásszomj van az emberben — szakmatanulás. Majd élete első harmada felé (az emberi átlagkort 60 év körül számítva) szakmával bíró „kész“ emberré válva igyekszik az irányában megnyilvánult segítséget viszonozni, a jövő generációjának az útját egyengetve társa-1 dalműnk hasznos tagjává válni.

Ez a kényszerítő erő hozta létre — többek között — a népművészetet is.

Kamarás Imre, született, tanult, számtanfizika tanár lett, megnősült. Azok közé a fiatalok közé tartozik, akik a harmincnak még jóval alatta vannak. És azok közé az aktív alkotó népművészek (néptánc-koreográfusok) közé, akikből a csehszlovákiai magyar népi- táncművészebnek csak igen kevés jutott.

Gazdag a népművészetünk, gazdag a hagyománykincsünk, de igen szegény a színvonalas feldolgozásával foglalkozók névsora. Ezek közé a kevesek közé tartozik Kamarás Imre, a feledi magyar iskola szaktanára is. Tevékenységét a Csemadok rimaszombati helyi szervé- zete népi együttesének a tánccsoportja élén fejti ki.

Érdekes igénypárosítása ez az életnek. Szakmája: matematika-fizika tanár, kedvtelése, alkotási vágya, lelki életének gazdag alkotási megnyilvánulása: népitáncalkotás, népi- tánctanítás, népitánc gyűjtése. Hogyan alakult ki benne ez a kettősség?.

Haladjunk sorjában.

Szereti a szakmáját és alkotóművész. Az é- lét és az iskola alakította ki ezt a kettős i- gényességet nála.

Rimatamásfalvai születésű. Gyermekkorát abban a városban, illetve annak a városnak a közelében (Rimaszombat és Tamásfalva jelenleg már teljesen összeépült) élte le, ahol Pásztor Mariska és a hozzá hasonlók oltották a gyermeki lelkekbe a művészet szeretetét. Később, főiskolás korában az Ifjú Szívek (jelenleg Magyar Dal- és Táncegyüttes) tagja volt. A művészet szeretetét vitte magával Pozsonyba — ahol a főiskolát végezte — és onnan a népitáncalkotás technikai tudásának az elsajátításával gazdagodva tért haza.

Mindjárt az első nagyobb lélegzetű alkotását „Zsérei mulatság" átütő erejű siker koronázta. A sikert több tényező előzte meg:

a) fegyelmet és igényességet kívánt a táncosoktól;

b) bevezette a táncosok rendszeres tánc- technikai képzését (a tánctechnikai gyakorlatot a vidéki műkedvelő táncegyüttes színvonalához mérten állította össze);

c) megkövetelte az együttesnél a rendszeres és folyamatos munkát;'

d) nagyon jó közösségi szellemet alakított ki az együttesnél;

e) megosztotta a csoportban végzendő munkát.

Igaz, az első alkotása még „tanulóévei“ felismerhető nyomait viselte magán, de már é- rezhető volt az alkotó egyéniség/ kialakulása is. Részeiben — epizódjaiban — elképzelésében még utánérzést keltett, de egészében egy alkotói szakaszt elindító mű volt. Önkeresés és erőpróba. Szaktanfolyamokon előadásokat hallgatott és tartott. Tapasztalt és elismert koreográfusok sikert aratott műveit tanította be (Pásztortánc, Elvesztettem zsebkendőmet), tanulmányozva annak felépítését, szerkezetét. Készült, és e készülése nem volt eredménytelen. Az eddigi alkotói munkásságának a legszebbjét hozta létre 1964 tavaszán. „1848-as huszárverbung". A nemzeti múltunk dicső korába nyúlt vissza témáért, hogy a mához szólva tolmácsolhassa azt

Nem egy lezárt életműről akartunk írni, ellenkezőleg. Egy néptánckoreográfus indulását, első sikereit üdvözöljük. A munka, amely mögötte áll, bizalommal tölt el bennünket. Reményeink nagyok — az eddig végzett munkája alapján képződtek. Szeretnénk a jövőben munkája eredményével (vele személyesen) fesztiváljainkon, bemutaóinkon ünnepségeinken — a mindennapi életben gyakran találkozni, és tapsolni neki.

Takács András

Iskolánk életéből

A falu forgalmasabb részén egy nyúlánktomyú templom ágaskodik a magasba. Mellette áll az Iskola. Vakolattól megkopasztott falai sokat tudnának mesélni a régi, letűnt időkről, hiszen már két évszázadon át hallgatják engedelmesen falai a tanítót, vagy a gyermekek csevegését.

Míg a külseje a borongás és a lemondás hangulatát idézi tel a látogatóban, az iskola belső élete mindent kárpótol.

Nem célom, hogy mindenemü tevékenységről mércét alkossak, most a sok közül csak egyre térek ki részletesen: a kiállításra, amelyet helyszűke miatt az iskola a helyi tűzoltó-szervezet szűkös klubhelyiségében mutatott be a falu közönségének.

Sajnos az említett nehézségek miatt több érdekkör munkája maradt ki a tárlatból, mint például az igen jól inüködó technikai köré. Ezzel szemben helyet kapott a képző művészeti kör és a gyűjtők klubja.

Együttérzés (kerámiai plakett)

Diákok (gipsz)

Míg a kicsinyeknél a dolgok ösz- tönszerü megalkotása dominál, a nagyobbaknál helyet kap a tartalom és a formai kifejezés egyaránt. Csak néhányat említek. Ba- bicz Margit Tavasz ébredése című linómetszete; Killinger Erika Ábránd című domborművé, a képző- művészeti kör Együttérzés című munkája a serdülök éleiének tartalmát és érzésvilágát fejezik kiA kiállítást több mint ötszázan tekintették meg, fiatalok és idősek egyaránt.

Véleményen, hogy sok fiatalnak növelte látókörét s ha nem Is minden látogató, de bizonyára nagy része ha majd felnő, egy- egy művészi alkotáson nem azt fogja keresni, hogy „Évának van-e szeme vagy nincs“ és egy-egy modern alkotáson nem a gúnyos, megvető mosoly fogja csiklandozni szája szegletét.

Bizonyára az idősebb generáció látogatói is magukkal vittek legalább egy csöppnyi szépet és annál több meggyőződést arról, hogy a mai fiatalok képesek szépet és hasznosat is alkotni.

Fekete Zoltán — Naszvad

„Mert szentem!“

EGY JÁTÉK SIKERE AVAGY ŐSZINTE SZAVAK EGY BEMUTATÓRÓL

Nem tartozunk a formabontó színház előkelősködö rajongói közé, sem azokhoz akik titokzatos párhuzamot keresnek a divatos és a modem, az experiment és az abszurd formai és képi kifejezésében.

Szerencsére PAVEL KOHOUT mondanivalója és tudatos formabontása semmiesetre sem ellentmondásos és főleg nem „experimentatív", s így nem fogható fel egyszerűen „csak ügy“ divatosnak, esetleg abszurdnak vagy ha tetszik anti-színháznak.

Mondhatná most valaki, hogy nincs igazunk, mivel Pavel Kohout ILYEN NAGY SZERELEM című kétrészes játékát nem a komáromi színpadon láttuk. Hát aztán! Ott sincsen több fény a színpadon, mivel a fényszórók ott is ugyanúgy vannak elhelyezve a színpadon, mint bármelyik vidéki előadáson. Es ez rendjén is van. A színpad egy előadás szerves része s ez az örök igazság méginkább igaz, amikor az „obligó" komáromi bemutató előtt mondjuk Bcrzétén, Királyhelmecen, Nagy- sallón vagy Pozsonyeperjesen tekintettük meg az előadást. A fényforrások száma tehát mindenütt egyforma, mivel a rendező ezeket a reflektorokat funkciósán határozta meg a színpadon. Csak kár, hogy technikailag nem tudta megoldani: nincs „ellenfénye" ami plasztikussá tenné a szereplőt S így ez lenne az a károsan kellemetlen negatívum, amit az ILYEN NAGY SZERELEM RŐL el kellett mondani. No és még egy valamit. Az egyszerűnek tűnő díszlet (Platzner Tibor) a maga nemé ben mégis fölöslegesen komplikált és aránytalanul komor. A halál nem mindig szomorú. A technikai személyzet viszont nagyobb figyelmet és fegyelmet tanúsíthatna a díszletfalak és a színpadi berendezés kezelésénél! (Az utóbbi időben ezt a hanyagságot más bemutatóról is feljegyezhetnénk!)

Hát valóban rossz körülmények között láttuk a Magyar Területi Színház bemutatóját? Nem hisszük De most nem is az a lényeges, hogy hol néztük meg az előadást, de igenis fontos, hogy hol nézték meg azok a nézők, ' akik évente egy esetleg kél előadást kapnak a MATESZTÓL, akiknél mély és hosszantartó benyomást hagy az, amit lát. És ha (bármilyen vonatkozásban is) „gyengébb“ előadást kapnak, akkor a következő előadást is bizonytalanul fogadhatják, sőt fennállhat az a veszély is, hogy elmaradnak az előadásokról. Ne akarjuk hát mindenáron kiábrándítani közönségünket egy- egy műszakilag vagy olykor művészileg is félresikerül! produkciókkal. A színház számunkra közügy és népművelés. S ezt mindenkinek tudnia kell!

AZ ILYEN NAGY SZERELEM 1957-ben került a Csehszlovákiai modern drámairodalom élére és szerte a világon színházi siker lett. Ez az előadás itt is sikerült, Sőt, valódi színházi atmoszférát áraszt a színpadról, nyilván azért, mert olyan színészek játszók a főszerepeket, a kik a Színművészeti Főiskola elvégzése után kerültek a komáromi színházhoz, illetve olyan tapasztalatokkal rendelkező ismert színészünk kapott illusztrikus szerepet, mint Tumer Zsigmond, Lengyel Ilona vagy Udvar- dy Anna.

Thirring Viola pályája eddig legszebb alakítását nyújt, ja LIDA szerepében — elhisszük tragédiáját, vele élünk Vavreczky Géza sikeresen küzdött meg PÉTER, talán kissé nem egészen testére szabott alakjának a megformálásával. ábrázolásával.

Dráfi Mátyás képességei legjavával, hangban, megjelenésben egyaránt, illúziókeltően formálta meg MILAN-t Boráros Imre ötletesen jellemezte Vencel Kráľ karakterszerepét. mint ahogyan Boidoghy Kati (Majka) is kellemesen mutatkozott be első szerepében.

Az előadás erősségei között említhetjük Tumer Zsig- mond-ot, akinek játéka egyszerű s jelenléte sokaimon dó a TALÁROS 0Ŕ szerepében, valamint Lengyel lloná-t, aki sok őszinte érzéssel, feltétlen tehetséggel formálta meg az orvos-feleség szerepét, és Udvardy Anná-t, aki AZ ANYÁ-t játszó lelkiismeretesen, helyénvaló iróniával Dicsérhető Gyurkovics Mihály (Főpincér) és Fazekas Imre (Tošek) színésztetjesítménye annál is inkább mert a Magyar Területi Színház ezen produkciójával ismét bebizonyította, hogy egy-egy színészi alakítás csak akkor válhatik valóban egyénivé, rangossá és művészileg értékelhetővé, ha a szereplők egymásközti viszonya, s a köztük felvülanó konfliktusok kicsúcsosodása szervesen olvad bele a cselekménybe. Egyébként ezt az előadást a rendező (Viktor Lakáé) munkájának inkább előnyére, mint hátrányára írhatjuk.

A komáromi előadás-ól le kell szögeznünk, hogy Igenis, ott is jelen voltunk, s a véleményünk nem változott a „hivatalos" bemutató után sem. Sőt, megerősítette azt a nézetünket hogy a MATESZ az ország valamennyi színpadán is otthonra lelhet, ha jó előadást produkál, még akkor is ha Komáromban „idegen“ színpadot kell kibérelnie. Ideje lenne hát a Színház épület-kérdését is, minél előbb és végre valahára elintézni!

Bürkösi Miklós