Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-10-11 / 41. szám
lövőre visszatérek, újra visszatérek Ez év augusztus 15-én, a délutáni órákban nagy tömeg várakozott a pozsonyi állomás előtt. Jogosan beszélek tömegről, hiszen hét pozsonyi iskola küldte ki diákjait egy Zatec melletti kis faluba — Ceradicére, hogy segítsenek az ez évben oly nagyszerűnek ígérkező komlótermés leszedésében. Először nem akartam menni, azután rászántam magam — és nem bántam meg. Az első napok még szokatlanok voltak, amíg meg-| ismerkedtünk és megbarátkoztunk munkánkkal. No meg a napirend.Nem volt könnyű nyolc-tíz órát kint dolgozni a tűző napon'. Bizony néha nem volt nagy kedvünk a munkához, és i- lyenl^or reménykedve vártuk a „megváltó esőt", a- mely mindig egy kis szabad időhöz juttatott bennünket. Általában félhat-hat órakor volt az ébresztő. A mosakodást és a reggelit úgy intéztük el, hogy hétkor kint lehessünk a kom- Ióföldeken. Néha kijött u- tánunk az erdész is, aki sok érdekes dolgot beszélt nekünk erről a fontos gazdasági növényről. Megmutatta azt is, hogyan kell szedni a komlót, hogy gyorsan teljenek a kosarak. A terményt ezután zsákokba rak ták és traktorral elszállították a szárítóba. További feldolgozása közben kivonják belőle a fontos anyagot, a lukunint, amely a sör kellemes zamatát és kesernyés ízét adja. A kosz- tot traktorral hozták utánunk. Ilyenkor mindig éktelen ricsajt csaptunk a csajkákkal, egész addig, rímig sorra nem kerültünk. Ezért a szakácsnők igyekeztek minél gyorsabban kiosztani az ebédet, hogy megszabaduljanak az 'eget- verő lármától. A koszt jó volt. Estefelé lassan leállt a munka és elindultunk hazafelé. Eleinte még könnyű volt a dolgunk, mert munkahelyünktől néhány lépésnyire volt a szállásunk. De mikor már leszedtünk tizenhét hektár komlót, egy közeli fatuba, Kličínbe jártunk dolgozni. Az ide vezető országút szélén gyönyörű gyümölcsfák kínál- gatták termésüket. De nem sokáig! A harmadik hét e- lején még bőven volt komló, de az alma-, szilva- és körtefák tökéletesen le voltak kopasztva. Amikor hazaértünk, holt- fáradtak voltunk, de az esti program soha sem maradhatott eV. Néha filmvetítésre mentünk az iskolába, legtöbbször magunk rendeztünk műsort. Egyszer „Szunjo“ megalapította az „Antiklubot". Ezentúl ide jártunk táncolni vagy magnetofont hallgatni. Az esti szórakozáshoz tartoztak a ■ különböző vetélkedések és versenyek. Nagy harcok folytak a „Mr, Legszebb Férfiláb" címért. A zsűri tagjai pokrócokkal letakarták a résztvevőket, csak a lábakat hagyták szabadon. A nyertest nagy üdvrivalgás köszöntötte. Gitárversenyt is tartottunk, amelyet Tono Zerer nyert meg. Mindenkinek tetszett, hogy szlovákul és nem angolul énekelt. A Beatles együttes a Yester- day-t énekelte, saját maga költötte szöveggel. De volt alkalmunk komolyabb szórakozásra is. Megtudtuk, hogy a közeli Litvinovba érkezik Paul Anka, a híres angol énekes. Előadására szép. számban vonultunk fel. Néha az is megesett, hogy hamarabb abbahagyhattuk a munkát. Ilyenkor magunkra vettük „legszebb ruhánkat", mely a legtöbb esetben texas-nadrágból és magasnyakú trikóból állt és leruccantunk Zatecba. Zateč tipikus cseh városka árkádokkal, tornyos házakkal, széles terekkel és gótikus szobrokkal. De a szabad idő mindig hamar elrepült és legtöbbször azon vettük észre magunkat, négy kilométert kell futnunk, hogy időben beérjünk a takarodóra. Este lefeküdtünk és förtelmesen rövid idő alatt' telt el az éjszaka, Először csak szelíd figyelmeztetés hallatszott: u. tana erélyesebb: ébresztő! De a harmadiknál már i- gazán nincs semmi mentség: fel kell kelni! És újból megkezdődött a munka. — A komló lassan fogyott. KÖzelgett a „zöld arany ünnepe", a X. Do- česná, amelyet Zatecban szoktak megtartani. Ezen a vidéken ez óriási ünnepnek számít. Ilyenkor senki sem dolgozik. Két napon kérész, tül folyik a tánc, a vigadás és a sör. Olyan hírek szállingóztak, hogy mindenki annyi sört ihat ingyen, a- mennyit bír — de sajnos, ez csak tréfa volt. De bőven kárpótolt bennünket a prágai Rokokó Együttes fellépése. A két ünnepnap gyorsan véget ért és rohamosan kö. zeledett szeptember kilencediké, a hazatérés napja. Sokan el sem tudják képzelni, mennyi fáradtság és munka kell ahhoz, hogy az üvegekbe kerüljön a habdó Pilzeni 12-es vagy a 18 fokos Senátor. De mi nem sajnáltuk ezt a fáradtságot. Hisz nekünk is anyagi hdsznot hozott, nem beszélve arról, hogy gazdagabbak lettünk egy szép, élményekkel teli nyár. emlékével. Lörincz János, bratislavai Magyar Tannyelvű Tizenkét, éves Iskola tanulója A szerző felvételei Füleky Zoli munka közben , ízlik a sör Ahol a női álmok valóra válnak Az angol William Lee, aki 1589-ben elkészítette az első kötőgépet, nemcsak a nőknek lett nagy jótevőié, hanem az egész emberiségnek. mivel az ő találmánya tette lehetővé, hogy az időjárás viszontagságai ellen könnyebben védekezhessünk, s hogy a nők divatosan öltözködhessenek. Az ő kötőgépe, ha egy perc alatt körülbelül csak 5400 szemet kötött is. s a legújabb kötőgépek már három milliő szemet is kötnek, mégis csak ő tette meg az első legfontosabb lépést 400 évvel ezelőtt. Wiliam Lee száraz, zárkózott természetű, hallgatag ember volt. A kötöttáru-ipar ma utat tör a textilipar termékei közt. A divat-hangadó országokban a kötöttáru viszi a pálmát. A divatvilágnak ez az irányzata jellemző Anglia, az USA és a fejlett tőkés országok divatruha-készítő üzemeire és divatszalonjaira, természetes mindenekelőtt a divat őshazájára. Franciaországra. CSAKNEM 100 SZÁZALÉK A szövetkezetben a dolgozók 98 százaléka nő, s ők azok, akik a termelés jellegét megszabják. Az egyes üzemrészlegeknek Ciíerén, a Modra melletti Harmónián, Rohožníkon, Stupaván és Bratislavában, megvan a saját külön története. Min- j deníknek megvolt a problémája, az akadályok és nehézségek, amíg odáig eljutottak, ahol ma állnak. Harmónián. a Kartográfiai Intézet épületébe került a gyár, amely ma úgy néz ki, mint valami gyönyörű üdülőhely. Anna Lakyová. az üzem vezetője megmutat egyes ruhafajtákat, gyerekruhákat 2—16 éves korúak- ra, aztán a legkisebbekre,1 s felfelé egészen a serdülő | korig. Nem egyszer a háttérbe szorul itt a haszon is, hogy a fiatalok és a szüleik elégedettek legyenek. S bizony, meg lehet mondani, hogy Harmónián az értelmet és a kézügyességet összhangba tudják hozni, hogy ezzel örömet szerezzenek mindazoknak, akik készítményeiket viselik, s azok- h nak is, akik megcsodálják. *■; Örvendetes hír, hogy Jugo. i szláviéból és az NSZK-ból új kötőgépeket kapnak, \ amelyek 10 százalékkal nö- vélik a termelékenységet, 5 s e mellett megtartják, sőt t megjavítják a minőséget is. >' A SPORTOLÓK HAZÁNKBAN | A MÁSODIK DIPLOMÁCIAI GARNITÚRA, s ahol megjelennek, szí- 1 neinket nemcsak teljesítményeikkel és viselkedésükkel, de öltözékükkel is kép- j viselik. Lehet, az olvasói meglepi a hír, hogy a sportolók öltözékét az Avana készíti. Igen, a sportolók öltözéke, ha- az kötöttáru, a stupavai gyár legjobb dolgozóinak keze alól kerül ki, akik Mária Viasáková vezetésével sportolóink klub és reprezentációs öltözékét készítik. A SZÖVETKEZET FÖ TÖREKVÉSE; BETÖRNI A VILÁGPIACRA Ehhez azonban nemcsak gyermekruha, szvetter, pulóver, vagy futball-dresz kell. Az Avana olyasmit is gyárt, amire azt mondják, hogy közvetve körülötte forog a világ, s amiről a hölgyek álmodoznak; mégpedig exkluzív kötött divatárut, férfiak és nők, meg gyermekek számára is. A brnoi kiállításon nagy sikert arattak a jövő évi ruhadivatjukkal, s Montréalba is elmennek, a világkiállításra. S ez nagy haladás. Kötöttruháinknak megvan a színvonala, s remélhető, hogy a világversengésben velük helyt lehet állni. MEGOLDÁSRA VÁRÖ PROBLÉMÁK Jaroslav Teslík, a szövetkezet elnöke visszaemlékezik a kilenc évvel ezelőtt megtett első próbálkozások, ra. Az üzem azót* sokat fejlődött. s ezidén az első félévben 17 millió és 630.000 korona értékű árut készített. Ilyen üzemre már gondot kell fordítani, mert probléma itt is van. Mindenekelőtt: az olyan szövetkézét, amely ilyen életképességről tanúskodik, megérdemli, hogy egy fedél alá kerüljön. A felaprózottság sehogysem járul hozzá a gazdaságossághoz. Az Avana szövetkezetben évente körülbelül 160 tonna gyapjúfonalat dolgoznak fel, azonban csak 60 tonnát kapnak. Hasonló a helyzet a gyapotfonállal is, amelyből 134 tonna kerül feldolgozásra, míg az üzem mindössze 64 tonnát kap. Hol vegyék meg a hiányzó mennyiséget? ILőtnak-fut- nak a nyersanyaq után, és amit más nagyobb állami vállalat nem vesz meg, ők arra várnak, mint a szegény rokonok. Ez csak az egyik probléma, a másik a színek. Ha a szövetkezet meg akarja állni a helyét nemcsak a belföldi, de a külföldi piacokon is a világversengésben, s ha a jövőben exporífela- datát sikerrel őhajtja teljesíteni mind mennyiség, mind pedig a minőség terén, javítani kell az áruk színein. Bizony, ez fájó pontja más iparágnak is, (A) S zámtalan gigászi, éjjel-nappal füstölgő kémény figyelmezteti az utast, hogy az észak-morvaor- szági bányavidék második gócpontjában — Kar- vinán jár. A kémények a magasba törnek... Az ország messzi vidékeiről idesodródott bányászok a helybeliekkel együtt nap-nap után a föld gvomráha ereszkednek le. KI háromszáz, ki ötszáz, ki csaknem hétszáz méterre... Műszakváltáskor a magyar szó nem ritkaság az aknába szállító fölvonó körül. * * * Alig néhány perce ért véget a délelőtti műszak. Ä bányászok a fürdés után kettesével, vagy kisebb csoportokba verődve indulnak hazafelé. Ki az asszonyához, ki a legényszállásra... Az ötvenöt és körüli, vidám tekintetű Gergely János barátságosan megveregeti a mellette haladó szőke fiatalember, Nagy István vállát; — Jő dolgod van neked, fiú... Leteszed itt a kanalat, aztán indulsz haza. Az asszony párolgó levessel vár, megsimogatja kezed. Otthon, a családod körében vágy... Pillantása mintha kissé fátyolossá válna: — De mit csináljon a magamfajta öregember? — János bátyám, öreg az országút! — Mindegy az. Harminckét éve vagyok házas, de együttvéve alig töltöttem tíz évet otthon. Évekig katonáskodtam, aztán fogságba estém. A fiaim sem ismertek meg, amikor hazajöttem. A kisebbik meg se csókolt... Tapintatlanság lenne Gergely Jánost ilyenkor a munkájáról, tapasztalatairól faggatni. A megkezdett témába kapcsolódok hát én is. Az alacsony, zömök bányász tizenhat éve dolgozik már Karvinán. A tovarohanő évekkel párosuló gondok nem egy ősz szálat beloptak már dús hajába. A veszélyes munka, a távoli család és a többi, amelyről a riporter nem is tudhat. Néhány kellemesebb évet jelentett számára az az idő, amikor tanoncokként a fiai is itt lehettek vele. Egy szobában laktak, vacsorát főztek, rádióztak, vagy sétálni jártak. A fiúkból vasutasok lettek és hazamentek Ipöl.yvisk környékére. Most már csak látogatóba jönnek Karvinára. János bácsi kéthetente jár haza. A közbeeső tizenkét napon pedig né- hányszáz méter mélyen, az aknászok mellett, síneket rak le a bányászcsillék számára. — Baleset érte már, János bácsi? — Előfordult az is. Eltörtem már az ujjam, a lábam, egyszer ráadásul három oldalbordámat is. A sors kiszámíthatatlan szeszélye, hogy az utóbbi nem az aknában, hanem idefönn, a felszínen történt: megcsúsztam és máris meg volt a baj. A bányába különben olyan érzéssel járok már le, mint' más a kávéházba! Megszokja ezt az ember... Ugye, Pista? — fordul a huszonhat éves, garamsallói bányász felé. Nagy István a tényleges katonai szolgálat után, édesapja példáját követve került Karvinára. Hat éve lesz már lassan, hogy ő is a tárnák sorkatonái közé tartozik. — Milyen érzés volt először az aknába ereszkedni?, — kérdem. BÁNYAROMANTIKA Szerény mosoly játszik a szája szegletén: — Nem restellem bevallani, hogy kiváncsiságóm egy kis félelemérzettel párosult. A legnehezebben az állandó sötétséget szoktam meg. Ma már örülök, hogy ezt a szakmát választottam. Van ebben valami napról-napra megújuló romantika. Gondolom, éppen ez az. ami a vérbeli bányászoknak sosem engedi megúnni foglalkozásukat. N em vagyok bányász, mindössze két-háromszor jártam egy-egy tárna mélyén, de az ott tapasztaltak alapján is fenntartás nélkül igazat kell adnom szavainak. Bányászromantika... Különös csengésű, sajátos fajsúlyú szó. Csak az értheti meg igazán, aki egyúttal a szénportól fekete, izzadt férfiak lelki világát is érti. Napi nyolc óra „meló" a föld gyomrában, tizenhat pedig a szerencsésebbeknél otthon. S utá. na egyesek borospohár, íéldeci, vagy söröskancsó mellett üldögélnek órák hosszat, miközben a családi fészek és az otthon képzetét idézik föl tudatukban. Nagy Istvánt ritkán látni a karvinai bányászkocsmákban. Az italsugallta- hangoskodás és a szinte vágható, kesernyés izű cigarettafüst helyett fiatal felesége és hároméves kisfia társaságát keresi inkább. — Szeretné, ha a fiából is bányász lenne? — Ha a bányászipari szakiskolát, vagy a bányászati főiskolát választja, nem fogom őt; qátolni elhatározásában. Nem szeretném, ha ő is csupán „sorkatona" lenne a föld mélyén. Tanuljon a gyerek! A fiatal apa — a garamsallói bányászsarjadék azonban egyszerű „sorkatona“, akár egykor az édesapja. A „fekete arannyal“ telt csilléket kíséri az aknaföljárat- hoz. Állítom azonban, az ő munkája is van olyan nehéz, mint a legnehezebb gyári munkák bármelyike. Pedig „csak“ csilléket fuvaroz. És mégsem elégedett beosztásával! — Bányszfolyosóhajtó szeretnék ismét lenni. Nehezebb, de érdekesebb munka is.... ■ — És a fizetés? — Vastagabb. De nem azért. Fuvarozni, azt lehet a föld felszínén is, de bányafolyosót hajtani aligha...! János bácsi a megmondhatója — int az idős bányász- társ felé. Gergely bácsi bólint, aztán fölcsillanó szemmel sóhajt egyet: — Valamikor én is így iparkodtam. Mert ha az ember akar, lehet itt keresni. De most már csak a sínrakást bírom lelkiismeretesen elvégezni. — Nem gondol még a nyugdíjba menésre? Szó se róla, örülök már annak a „nagy“ napnak. Főleg azt fogom becsülni, hogy végre otthon lehet« majd! De ott is dolgoznom kell valamit, ott, — Ipoly- visk környékén. Nem bírják már ezek a tétlenséget! — mutat tréfásan két kezének kidolgozott ujjaira és tenyerére. * * * E milé Zola, a világirodalom leghíresebb regényeinek egyikében, a bányászkörnyezetben játszódó Germinalban mesterien érzékelteti a bányavidéki emberek sajátos problémáit és lelki világát. Évtizedek múltak már el a mű cselekménye óta, de a bányászszakmát napjainkban is még a tiszteletet keltő tekintély helyett, sok esetben csupán afféle „nehéz“ embereknek kijáró „mellékíz“ övezi. Azt hiszem, akik így tekintenek a tárnák sorkatonáira: a „nehéz emberekre“, azok elfelejtik, hogy nagy részük életük oroszlán- részét otthonától távol, vagy legalább is a föld mélyén tölti! „ Miklósi Péter I
