Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-10-04 / 40. szám

7"*T T'’“-ryr­113 ' .."".. IUL---- ■ MIT TENNÉK nek. Azt is előre kell bocsáta­llom,, hogy ez riain csdj*^Xsal- Iokoz tipikus problémája. ■ nem orszá probléma, w/m: ■Plŕ “» Beszéljünk az erkölcsről Sokat qondolkodtam, míg vissza tudtam idézni azt a ta­lálkozást, amikor úgy igazában kipanaszkodhattam magam. Ré. gén láttuk egymást és többek között ez a téma is felvető­dött, mivel látta rajtam, hogy valami bosszant. Munkánkat néha sikertelenség koronázza, még a legjobb akaratunk mel­lett sem sikerül elérni azt, amit szeretnénk. Emberekkel dolgozunk, ami maga után von­ja a sikertelenség bizonyos fo- ,kát. Ilyenkor a legjobb orvos­ság elpanaszolni ismerősünk­nek, barátunknak mindazt, ami az embert a mindennapi életé­ben munkájában bosszantja. Ezt tettem én is. mert jól esett háborogni a szomorú te­hetetlen valóságon. Sokan most gondolhatják az Oj Ifjúság ol­vasói közül, hogy elhagyott az optimizmusom és kézleqyintés- sel intézve van az ügy. Nem! Munkánk ilyen szempontból há­látlan, hogy a fiatalok ezrei­nek keli kedvére tenni és nem köszöni meg úgymond senki, különösen azok, akikért te­szünk valamit, Viszont a má­sik oldalról nézve szép foglal­kozás - hivatás - mivel a fia­talok neveléséről, igényeinek kielégítéséről van szó. Nézetem szerint nem -találó a fenti cím márcsak azért is hogy itt nem szorítkozhatunk az erkölcs ilyen jellegű magya­rázatára. Valami többről van szó, a szó szoros értelmében az erkölcsösségről ami eg v szo­cialista társadalmi rendszer­ben megfelel a követelmények­be tunk ebből nem: mák pe. ffrondolko­f az. alapos mem'jelent mind­en eqpróbá­agyarázni dítani adni iga: dig elí dásuk meggo maradi; járt a lom bőf az egész kérdést Leginkább a ‘ CSISZ évzáró gyűléseken találkozunk olyan problémával, hogy érdemes-e CSISZ tagnak lenni vagy sem? Ezt az kérdést már annyiból is érdemes fejtegetni, mert na­gyon sok CSISZ-tagunk van olyan, aki nem tudja hogy mi­ért lépett a CSISZ tagok so­rába. Mert az előbbi felvetett probléma gyökerei éppen.'ide vezetnek vissza. De kezdjük az alapoktól. A CSISZ alapszabályai ki­mondják. hogy a CSISZ-neki minden 14-től 26 éves korú fiatal önkéntesen tagja lehet, ha alárendeli magát az alap- szabályzatnak. Az alapszabály­zatban vannak jogok és köte­lességek, melyeket minden tag­nak figyelembe kell venni. Most inkább beszéljünk a jogokról. Tehát a CSISZ tagnak joga van részt'venni minden CSISZ megmozduláson. kivéte: nél­kül. Ehhez a joghoz tartozik a fiatalok külföldi utazása is. Mi ennek a jognak az előnye? Anyagi és erkölcsi' oldalról vé­ve az, hogy a fiatalok a CSISZ utazási irodáján keresztül részt vehetnek olyan utazásokon, amelyek olcsóbbak, mint amit a Čedok szervez,! ebből kifo­lyólag az erkölcsi oldal, hogy a CSISZ tag munkája után megérdemelten üdülhet akár a baráti államokban vagy a nyu- qati államokban is. Hogy ki hogyan használja ki ezeket a jogokat, azt minden fiatalnak a kötelességteljesítése után le­het felmérni. Voltak olyan esetek, konkré­tan a külföldi utazásnál, hogy a fiatalok nem voltak hajlan­dók egyszerűen elmenni arra a kirándulásra, melyet a szö­vetkezet egészen, vagy bizo­nyos százalékban téríti. Itt merül fel az erkölcsösség kér­dése. A másik oldala az érem­nek éppen- az, amit a vitain­dító cikkben említettem. Vi­szont itt sem szabad csak egy­oldalúan megítélni a helyzetet, mármint mit tennék én?, min­den mást figyelmen kívül hagy­va. Gondolok itt a szülők be­leegyezésére. Igazat kell adni azoknak a szülőknek, akik meg­fontolják a kérdést, de qon- dolom nem kell . annyira fél­teni senkinek sem saját, gyer­mekét., hogy ne engedhesse kül­földi utazásra. Meglehet az is, hogy a család anyagi helyzete nem engedi meg ezt a .fényű­zést“ de ez a mai - kor. köve­telménye. Amíg a lehetőségek megengedik, használjuk ki ezt fiatal korunkban,. Volt ez va­lamikor. hogv a fiatalok ilyen olcsón utazhattak külföldre mint most? Példát említek- 12 napos út Szovjetunióba teljes ellátással és zsebpénzzel 1250 korona Az erkölcsösség másik oldala éppen itt mutatkozik meg. hogy milyen viszonya van a fiatalok­nak a szülőkhöz és fordítva, aminek alapján kiérdemel jük a szülök bizalmát. Beszéljünk az erkölcsről, de ne hagyjuk ki az erkölcsösséget sem. amit nem lehet csupán a két nem közti viszonyra alapozni, széle­sebb értelemben értsük az er­kölcsösséget, azaz a szülők 'éš a gyermekek közti viszonyra. Vagy az erkölcsösség másik oldala: erkölcsös az, ha a CSISZ szervezet követel a tagoktól és nem ad s'emmit? Állítsuk fel így a kérdést? Mit teszek a CSISZ érdekében és otthon is, hogy kiérdemeljem ezt az uta- Zást? ' Mácsai Gyula, a CSISZ dunaszerdahelyi járási vezetőségének titkára warn ember? BESZÉLGETÉS E.gy kolléganőm a szomszéd iskolából mesélte nekem ezt a kísérteties, képzelt beszélgetést az unokahúgával, aki egy­szersmind a tanítványa is volt. — Megijedtem tőle, amikor beléptem — kezdte a törté­netet. — A kórházi ágynál is fehérebb, élettelen fehér volt az arca. Mozdulatlanul feküdt. Csak egy-egy futó sóhaj reb­bent belőle. Beszélgettem vele. Furcsa módon. Hang nélkül, keményen összeharapott szájjal. Kérdeztem és válaszoltom is magamnak. Jól ismertem, tudtam mire mit válaszolna. Ma­gamban beszélgettem, s közben a könnyeimmel birkóztam. — Miért tetted? — Mi mást tehettem volna? Hova fordulhattam? Akkor kellett volna segítenetek, amikor azt kértem, hogy... De ti, tanárok sem tudtok mást. csak mindig azt mondani, hogy meleg bugyit vegyünk fel. — De mit kértél Ica? Azt, amit nem tehetett meg. Mintha tőlem kérted volna, hogy nyársaljam fel a sarki rendőrt, vagy gyújtsam fel az iskolát. Ica néni az osztályfőnököd. Ö nem írhatta alá a szülői beleegyezést. S ha már tudott róla. szólnia kellett nekem. — Kösz. Te meg szóltál apának. Neki sem kellett volna több..., szétverte volna a fejemet, ha haza merek menni. — Nem apának szóltam, hanem anyunak — Akkor apa honnan tudta meg? — Onnan, hogy anyu kisírt szemmel ment haza az iskolá­ból. Apuka azután kifaggatta. Ilyesmit nem tud egy anya könnyen magába rejteni. — Ezt nem tudtam Én akkor már... — Meg azi sem tudod, hogy aláírták volna. — Persze, most már igen. Hogy megittam azt a vacakot... — Egyébként is. — Kizárt dolog Szétverték volna a fejem. Sokkal kisebb dologért is szétverték volna. — Mindegy, kár ezen vitatkozni. — Nem kár. Mert ha aláírják, akkor egyszerű az egész. Megcsinálják a kórházban. Ha nem írják alá megszülhetem a gyereket. Neked talán mindegy lett volna. De képzeld el nekem. Vagy a kicsinek. Hogy az apjáról meg a nagyszülők­ről — már mint az én szüléimről — ne is beszéljek. — Nézd — vágtam közbe türelmetlenül —, én nagyon fur­csának találom, hogy ez az egész neked mindössze egy alá- irás-ügy. Pedig ez nem itt kezdődött. A megoldásokat nem a dolgok végén kell keresni. — Nincs szükségem prédikációra. Egy tanár a diákot min­dig csak iskolaköpenyben, gyermeknek látja. Még ha az uno- kanövére is. Mint a szülő. Én csak tizenhét éves vagyok, de már tudom, mit teszek. — Nem hiszem... — Tudtam, hogy mit teszek, és most újra megtenném. Mert szeretem. — Te akartad? — Mit? — Hát ezt a dolgot... ott a lakásán... — A válasz késett. Megmagyaráztam a kérdést: — Tételezzük fel, hogy tudtad, mit csinálsz? De te talál­tad is ki, tervezted, kezdeményezted? — Már érti a kérdést. — Nem. Ö akarta. — És te azonnal teljesítetted a kívánságát. — Nem. Ö már korábban is akarta. De akkor én nem... — Miért? — Hát... csak... ■— Ez nem válasz. — Nem tudom. Tényleg nem tudom. Talán... akkor még nem féltettem. — Kitől? — Egy barátnőmidi — sóhajt. — Irigyelte a boldogságun­kat. És kerülgetni kezdte, azóta féltettem öt. S akkor újra kérte, fenyegetett, hogy otthagy... — És te kötélnek álltát... — mindtam. de pillantása rend- reutasított —. már úgy értem. hogy... szóval megtetted.. — ...igen. Gondolataimba merültem. Esetien csend ereszkedett kö­zénk. Idegesen kérdezgetni kezdett: — Most miért hallgatsz? Momlj valamit? Miért kérdezted? Fontos az, hogy ki kezdeményezte? — Igen. Nagyon fontos, Mert'az ember természetes ösztö­ne, hogy szereimét testi kapcsolattal tegye teljessé. Csak­hogy tizenhét éves korban e z sem testileg som lelkileg nem követelődző Igény. Még könnyen elcsitul. Gon­dolom, nálad sem erről vol: szó. Ismerlek Talán mohó kí­váncsiság, vagy ostoba nagyképűség? — Ne'm... — Vagy a butaság... — Butaság? Én tudtam, mit csinálok. Én szerelemből tet­tem. Én nem vagyok kis ostobácska, engem nem lehet csak ügy megfogni és gyerünk... Nekem var magamhoz való eszem. Jó pár fiút orron koppintottam már. Ők is azt hitték.. — Nono... — ...már úgy értem, hogy akik azt hitték, és csak fogni, vinni akartak. — Csak az a buta lány, akit fogni és vinni lehet? És akit meg lehet főzni, aki azután saját iábán vonul az nem buta? — Úgy érted-, hogy engem megfőztek? — Azt hiszem. — Miből gondolod? — Abból, hogy te nem kívántad, néni akartad ezt a dolgot. Ha te is kívántad volna — persze nem felvágás, kíváncsiság miatt, hanem valamilyen testi vagy lelki szükségből —, akkor talán elhinném, hogy szerbiemből- tetted... Akkor igen... De így nem! Nem, nem, nem! Egész beszélgetésünk alatt most mozdult csak meg. Alig észrevehetően megrándult a keze — Ha nem szerelemből, miért tettein volna? Féltettem, mert szerettein. Ha nem szeretem, nem féltem. S az egész nem történt volna. — Rendes fiú? Furcsállja a kérdést, de azonnal válaszol: — Igen. — Elvehették volna tőled? — Talán... — Vagyis megelőztél valaki mást. Vagyis egyszerű üzletet kötöttél a fiúval. Odaadom magam.— és te maradsz. Én va­lahogy nem hiszek az ilyen szerelemben. Ott, ahol fizetni kell azért, hogy valaki mellettem maradjon S nem is akárjttivel. Akaratunk é-s meggyőződésünk ellenére Vártam, hogy tiltakozzék. Nem szólt. Noszogattam: — Vagy nem? Surranó nesz hallatszott. Az ajtó. Az ápolónő intett, be kell fejeznem a látogatást. Búcsúztam. Ö meg mindig nem felelt. Csak most tettem le a kezemből az összenyomó; ítoít virágot, egészen megfeledkeztem róla. Azóta is sokszor eszembe jut. Mit válaszolt volna? Nem tudom. Másnap, mikor visszamentem, már halott volt, Laki Pál ■ Férjhez megyek A fiatal tanítónőt belső remegés fogta el, amikor le­szállt az autóbuszról a JNB előtt. Esős szeptember reggel a tanév kezdetét már el is felejtette, mert a: iskolában javában folyik a tanítás. A tanítványai köztit már többet feleltetett is. Meg volt elégedve, ragyogónak tartotta a feleleteket. Az iskola is tetszik neki, a falu is, ahol tanít — nem eldugott hely. Mégis rászánta magát, hogy kéri, engedjék el a lévai járásba, mert kö­zelebb lesz haza, hiszen szülei ott élnek, testvérei ott dolgoznak, ismerősei, barátnői vannak ott. A fizetése itt úgyis rámegy a szállásra, kosztra, villanyszámlára és sok másra, ami nélkülözhetetlen. Hazajárni, kényel­metlen, majdnem lehetetlen, mert rossz a közlekedés, háromszor kell átszállni vonatra, autóbuszozni 20 km-t. Pedig a gyerekek, akiket az iskolában tanít, szeretik öt. Az eső zuhogni kezdett. Ez kényszerítette őt arra, hogy azonnal a járási hivatalok széles folyosóján talál­ja magát Ha nem esne egy ó'áig rótta volna az utcá­kat. bátorságát merített volna a jövő-menő emberek arcából az autók zúgásából, vagy a kirakatok sorbáné- zpsét&l. Kicsit megnyugodott volna, de Így csak még jobban elfogta az izgalom. Benyitott hát az iskolaügyi osztály vezetőjének az irodájába. Látta. hogy többen ülnek ott és szerencséjére intettek neki, várjon pár percet, fontos megbeszélés van. A megbeszélés valóban csak pár percig tartott még, aztán ő került sorra, mint hivatalos ügyfél. Azzal kezdte, férjhez megyek, azért kérem, hogy engedjenek el a lévai járásba tanítani. Az iskolaügyi osztály vezetője nagyon kedves volt hozzá. Megér deklödte, mikor volt az eljegyzése. Kisült, hogy még nem volt eljegyzés. Aztán felhívta telefonon a lévai iskolaügyi osztály vezetőjét, hogy tényleg van-e• ott a számára hely. Mert ha nincs, nem engedhetem ám én el magát, mert akkor úgyis keltene, hogy vissza­fogadjam újra, az pedig már bizonyos szempontból kissé kellemetlen lenne. Volt hely valóban a számára. Amíg a telefonra vártak, beszélgettek is. Nézze, tudom ám én, hogy maga most nem megy férjhez, csak el akar menni innen. Mi elengedjük magát, megértjük a helyze­tét, de mondja meg őszintén, miért akar elmenni? Aztán elmondta, hogg 150 km-re képtelen hazajárni, itt pedig képtelen a fizetéséből jól kijönni, amellett tartani a fejlődés iramát, hogy le ne maradjon az idő­sebb munkatársai mellől. Újságokat kell rendelnie, köny­veket is vásárol, ezt mind könnyebb lesz megoldani, ha közelebb Lesz haza és élelmezésre, meg annyi más egyébre nem megy el a pénz, amit hazulról is meg tud szerezni Elengedték öt minden szó nélkül, minden nehézség nélkül. Pedig jó pedagógus Azért engedték el, mert akarják, hogy továbbfejlődjön, nyugodtan tanulhasson, kényel­mesebb helyzetbe kerüljön. Kár volt neki a férjhezme- néssei kezdeni, megmondhatott volna mindent őszintén. A hivatalos szerv részéről mindenképp emberséget ka­pott volna. A rossz, hivatástudatlan pedagógusok úgy­sem helyez'etik át magukat, mert félnek a változástól. Pedig azok el is hagyhatnák a'fedagógiai pályát. B. I. . «fr.-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents